Petőfi Népe, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-17 / 193. szám

1989. augusztus 17. « PETŐFI NÉPE • 5 f PB-gazos vadriasztó • Propán-bután gázzal működő vadriasztó készü­lék vizsgázik Nagygom­boson, a Gödöllői Agrár- tudományi Egyetem tan­gazdaságában. Az NSZK- ban gyártott „mezőőr” kétpercenként 86 decibel erősségű durrogó hangot ad, ezzel riasztja el a kár­tevő madarakat. (MTI- fotó) TUDOMÁNYOS KISHIREK Ragadozó baktériumok Amióta — 25 éve — beszámoltak a Bdellovibrio baktériumok ragadozó vi­selkedéséről, két további rablóparányt fedeztek fel. Az egyik a Vampirococ- cus, a másik a Daptobacter baktérium. Ezek a mikrobák Északkelet-Spanyol- ország kéntartalmú tavaiban a náluk nagyobb termetű Chromatium nevű fényhasznosító (fototrof) bíborkén- baktériumokat támadják meg. Ez utóbbiak tömegesen fordulnak elő a sekély tócsáknak és a lassan folyó vi­zeknek fényáteresztő, de oxigénben szűkölködő rétegeiben, s á vizet olykor borvörösre festik. •A tojás alakú Vampirococcus „mini- baktérium”-nak a milliliternyi vízben egymillió egyedszámot is elérő sűrűsé­gű tömege valóságos rabló hadjáratba kezd a Chromatium ellen. Rövid nyél­lel a Chromatium felszínéhez tapaszt­ják'magukat, majd „kiszívják” annak tartalmát. Csupán a sejtfalát és a cito- plazmamembránját hagyják hátra. Ér­dekes módon: ez a ragadozó parazita csakis a zsákmányán szaporodik, a la­boratóriumi tápoldatban nem. Ellenben a pálcika alakú Daptobac­ter a zsákmánybaktérium nélkül is sza­porítható. Ennek más is a rablótermé­szete: parányi ostorával csapkodva a bíborkénbaktériumhoz közelít, majd enzimjei révén áthatol annak sejtfalán. A rabló azután a sejt belsejében több­ször is osztódik, utódai pedig bősége­sen „lakmároznak” belőlük, s csak az üres falat hagyják meg. Szupercement Az angol ICI vegyi konszern egyik kutatócsoportja rendkívül szilárd, „makropórusmentes” szupercementet állított elő. Kiindulási anyagként meg­határozott szemcse nagyságú cementet használtak, amelyet kevés vízzel és ve­gyi adalékanyaggal kevertek össze. Az így kapott cement nem volt pórusmen­tes (a pórustérfogat mintegy 20 százalé­kot tett ki, mint a közönséges cement esetében), de egyetlen pórusának, lika­csának átmérője sem volt nagyobb 0,09 milliiúéternél. Ennek révén jóval na­gyobb a szilárdsága, mint a portlandce- menté. Különösen kiemelkedő a hajlí­tószilárdsága: tízszerese a közönséges cementének. Álldogálni veszélyes Renata Huch zürichi professzornő vizsgálatai szerint, ha előrehaladott terhességben a leendő anya nem ül vagy fekszik eleget, ellenben sokat áll, a vénáiban a vér nehezen áramlik, s emiatt szíve, de a magzaté is gyorsab­ban ver. A következmény: az anyaméh összehúzódhat. Ezért a terhesség hato­dik hónapjától kezdve a leendő anya ne álljon, álldogáljon sokat. Ellenkező esetben károsodhat a magzat fejlődése, s a baba esetleg nem kellő súllyal, ille­tőleg idő előtt jön a világra. FAJOZENE Beethoven, Schumann, Chopin, Paganini, Heifetz, Richter, Menu­hin. Valamely zenei fesztivál biztos kasszasikert és művészi élményt ígérő programja? Ezúttal nem. 'Csupán kórlap. Beethoveneket volt, Schumann háborodott elmé­jű, Chopin tüdőbajos, Paganini kö­tőszövet-rendellenességben, Hei­fetz hajlítóizom-gyulkidásban szen­vedett, Richter tarkófájdalmakra, Menuhin karbántalmakra panasz­kodott. Legalábbis így bizonyítja az USA egyik szakfolyóirata azt a következtetést, miszerint a testi fáj­dalom szinte állandó kísérője a hal­hatatlan zenének. A kínt azonban nem jelöli a partitúra. És ha a ze­nész is beteg? Nos, Amerikában 48 nagyzenckar tagjait kérték fel, hogy írásban válaszoljanak testi bajaikról. Kiderült: a zenészek 78 százaléka szenved olyan betegség­ben, amely »kapcsolatba hozható hangszerével. A legtöbb panasz a vonósoktól érkezett, a legkevesebb az ütőhangszerek kezelőitől. Ki­tűnt viszont, hogy a nők kevésbé szenvednek, mint a férfiak. Az amerikai szaklap tényeket so­rakoztat fel. A következtelés az ol­vasóé, azazhogy a hallgatóé. Példá­ul az, hogy a megnyugtató és a napi gondokból-bajokból kiszabadító zene fájdalmak között születik. AZ MSZMP A KISEMBEREK PÁRTJA A kiskereskedő A kecskeméti Aranyhomok Szálló halijában csillogó, parányi üzlet tulajdonosa Kiss Károlyné. Mindössze nyolc éve cserélte fel ezt a lehetőséget hivatalvezetői állásá­val. Az üzlet - - kezdetben — na­gyon jól ment, de manapság a kül­földieknek sincs pénze, nehezeb­ben költ, az ő megfogalmazása sze­rint: „a vásárló csak a szemét hiz­lalja”. Az MSZMP-be 1967-ben lé­pett be, s teljesen jogos a kérdés, miért? — Akkor egyre inkább beigazo­lódott, hogy a párt a széles néptö­megeket, helyesen, olyan célok megvalósítása irányában vezeti, amely korábban a szegény embe­reknek még vágyálma sem lehetett, ígéretes volt az addig megtett út, még akkor is, ha ezt ma sokan megkérdőjelezik. Én magam is hit­tem, hogy a párt következetesen megvalósítja a népjólétet, a jobb társadalmi viszonyokat és ezért tá­mogattam a párt politikáját, azzal, hogy magam is tagja lettem. Azt hiszem, minden embertől elvárha­tó, hogy higgyen valamiben. Ki-ki meggyőződése szerint, ha valami­kor most igazán szabadon választ­hatja meg a hite szerinti utat. Az idő — sajnos — könyörtele­nül halad előre, s nemcsak a gaz­dasági, de a politikai viszonyok is jelentősen megváltoztak. Vajon módosult-e az álláspontja a koráb­biakhoz képest. Nem változott az álláspon­tom. Az a véleményem ma is, hogy olyan társadalmat kell építeni to­vábbra is, amely a nép ügyét szol­♦ gálja. Ennek ma már lehetnek olyan útjai is, amelyek eddig nem vagy kevésbé voltak ismeretesek számunkra. A módszer változhat, kell is, hogy változzon, ezzel fel tudjuk gyorsítani esetenként a fej­lődést. Ez általánosságban igaz, s véle­ményével — szerencsére — nem áll egyedül, de hogyan ítéli meg az MSZMP tevékenységét?-— Azt gondolom, hogy sem a párttagoknak, sem a pártonkívüli- eknek korábban és ma sem az a gondja, hogy egy párt vagy pártok vannak, hanem, hogy milyen célt szolgálnak. Szolgálják-e a népet vagy uralkodnak felette? Sajnos, az utóbbi időben az MSZMP veze­tésének minden szintjén eluralko­dott a hatalomféltés, a. bürokrati­kus vezetés. A felduzzasztott appa­rátusok ellenére a perspektívátlan- ság és a stratégia nélküli út oda vezethet, hogy szakadás történhet a pártban. Ebből az következik, hogy jelen­tősen változtatni kell sok minde­nen: a párt ideológiai, politikai te­vékenységén, munkamódszerén, stílusán. Milyennek szeretné látni a pártot? — Az MSZMP legyen a nép pártja. Erősítse meg tagságát, tisz­títsa meg a vezetés sorait. A tehe­tetlen vagy tenni nem akaró veze­tőket, a nép érdekében távolítsa el. A tagság, de népünk is elvárja az MSZMP-től, hogy biztosítsa hatá­rozott, céltudatos politikával a közmegegyezést, népünk boldogu­lását, a szabad és demokratikus felemelkedést. Nemsokára kongresszust tart a párt, amely elé nagy várakozással tekintenek, nemcsak kommunis­ták, de a párton kívüli aktiv politi­zálok is. Mit vár a kongresszustól? — Az MSZMP kongresszusától azt várom, hogy olyan döntést hozzon, amely megalapozza az MSZMP-n belüli szilárd vezetést, az egységet. Határolja el magát a még ma is létező elvtelen, pártsze- rűtlen korrumpálódott ....veze­té si stílustól. Legyen a kongresszus fordulópont és biztosítsa, hogy a tagság — még ha megfogyva is — vissza tudja nyerni a társadalmi haladásba vetett bizalmát. Minket, kiskereskedőket legjobban az SZTK-járulék nyomorgat. A kongresszus után azt várom a kialakult gazdasági helyzettől, hogy ezen a nyomáson hiszen a ^párt támogatja a mi boldogulásun­kat is — változtatnak . .. Gémes Gábor SZEMENSZEDETT IGAZSÁGOK „Amikor egyes barátaim egy szocialista Európáról jövendöltek, óvatosságra intettem őket. Nekem ugyanis nem tetszene sem a szocialista, sem a keresz- ténydempkrata Egrópa, Úgy vélem, az európai politi­kának a valós helyzetet kell tükröznie, és erre csak akkor képes, ha a demokrácia valamennyi fontos politikai erőit magába foglalja.” (Willy Brandt politikus) „A politika olyan slalom, amelynek nincs végállo­mása.” (Giulio Andreotti miniszterelnök) „Gyakran kérdezik tőlem, hogy futok-e a Fehér Ház után? Azt azonban sohasem kérdezik, hogy mi­lyen házból futok.” (Jesse Jackson, volt elnökjelölt) „Leginkább Lázárhoz hasonlítanám az amerikai politikusfeleségeket. Halottak vagyunk mindaddig, amíg a választási kampány során feltámadásra nem kényszerít bennünket a férj remélt karrierje.” (Ethel Kennedy) „Én önöknek a politikatudomány legújabb helyzet- elemzéseit Ismertetem, önök -viszont hülyeségeket jegyzetelnek.” (Szemináriumi feljegyzés) „Az emberi tevékenységek hierarchiájában a mun­ka áll a legalsó fokon. Lehet, hogy azért, mert általa emelkedett ki ősünk az állati sorból?” (G. A. Lewis pszichológus) 1. Gondolatok útközben Hát mégis elindult a Petőfi-expedí- ció! Bizony nem volt támogatásokkal, hivatalos engedélyekkel teletűzdelve a maroknyi csapat. Itt, most felesleges ismét felemlegetni azokat a küzdelme­ket, melyeket az expedíció szervezése során át kellett élnie a stábnak, Morvái Ferenccel az élen. Az ellenzők, a kétke­dők hangja, tette végigkísért bennün­ket. Idehaza és odakinn egyaránt. Július 13-án délelőtt, a repülőgép in­dulása előtti pillanatokban is vala­mennyien egyet akartunk: végére járni egy legendának, miszerint Petőfi Sán­dor a távoli Szibériában élte le élete hátralévő éveit, s Barguzinban helyez­ték örök nyugalomra. A |pkak számá­ra oly’ elképesztő verzió igazságáról akartunk meggyőződni. A tények, az ásatások leletei, az antropológiai vizs­gálatok mindent bizonyítani fognak! — gondoltuk, éreztük. Az utazás során mindenkit a több mint egy évszázada tartó, Petőfi eltű­nésével kapcsolatos legenda foglalkoz­tatott. Morvái úr, a nagyrédei kazán­milliomos szinte minden nyilatkozatá­ból optimizmus áradt: nem járhatunk eredménytelenül! Akkor is siker koro­názza a szibériai expedíció munkáját, ha nem Petőfit találjuk meg a feltétele­zett sírban. A szakemberek, a kutatók véleménye is az volt: a negatív bizo­nyosság is eredmény. Akkor legalább valamennyiünk számára kiviláglik: Pe­tőfi szibériai sorsa csak legenda. Dr. Kiszely István nemzetközi hírű antro­pológus azt sem szégyellte bevallani, hogy mindössze egy százalék esélyt ad Petőfi megtalálására. Mégsem számí­tott ellendrukkernek, köztünk talán ő várta leginkább a nem mindennapi fel­adatot. Igaz is: a csontok magukért beszélnek! Tévedni, mellébeszélni pe­dig nem lehet. A repülőgép a fellegekbe röpített bennünket. Még csak Moszkva irányá­ba tartottunk, amikor előkerültek a fel­jegyzések, az újságkivágások, a szibé­riai legendáról szóló visszaemlékezé­sek. Valamennyien újraolvaslúk a már jól ismert sorokat. Latolgattunk, bizo­nyítottunk, cáfoltunk. Különös izga­lom kerítette birtokába az expedíció tagjait, akik még nem sejthették: törté­nelmi pillanatok részesei lesznek Bar­guzinban. Kéri Edit amatőr kutatóval szinte sorról sorra böngésztük a koráb­ban napvilágot látott cikkeket. Újabb és újabb információkkal toldotta meg a leírtakat. Meggyőzően adta elő azt az áprilisi találkozást, amikor az expedí­ció előfutáraként járt a burját városká­ban, ahol a moszkvai Vinokurralegyütt bejárták a régi temetőt. Az idős emlé­kező vei együtt jelölték meg azt a helyet, ahol a „magyar költő” nyugszik. Má­sok, persze, más helyszínekben Voltak biztosabbak. Az alkalmi disputa min­denesetre arra kiváló volt, hogy az or­szág különböző részeiből verbuváló­dott expedíció résztvevői összerázódja­nak, megismerjék egymást, megszok­ják a társak rigolyáit. Moszkvában csak néhány órát töl­töttünk. No, nem városnézéssel telt az idő, hanem buszozással, kezdtük meg­szokni, hogy a Szovjetunióban nincse­nek távolságok. A két repülőtér sincs közel egymáshoz és az átszálláshoz csak röpke órák álltak rendelkezésünk re.. Ulan-Udéig további nyolc órát utaztunk, több mint tízezer méter ma­gasságban. Menet közben szervezetün­ket kellett szoktatni egy új időritmusra: hét órával előreállítottuk biológiai óránkat. így hát odakinn már reggel volt, amikor a hátunk mögött hagyott kis hazánkban még javában pihentek az emberek. Ettől kezdve gyakran szá­molgattunk, például így: amikor éjsza­ka egykor papírra vetettem a lapom­nak szánt tudósítást, vajon elküldték-e már a nyomdába az utolsó kéziratot Kecskeméten? Vagy így: ugyan ki veszi a szerkesztőségben azt a telexet, melyet még hajnalban továbbítottunk Bargu- zinból, amatőr rádiókapcsolaton ke­resztül Székesfehérvárra, onnan pedig a hírős váfosba? És hál’ istennek az időeltolódás egyszer sem okozott gali­bát. Ulan-Udéban, a Burját ASZSZK fő­városában ragyogó napsütés fogadta a csapatot. És a Kecskeméti Városi Tele­vízió stábja, akik három nappal előbb landoltak szibériai földön, azért, hogy az expedíció érkezését már filmre vehes­sék. Nem csoda, epedve várták az ittho­ni híreket, ők pedig beszámoltak friss élményeikről. A továbbutazásig egy­két órát kellett várnunk, s aki csak te­hette, gyors városnézésre indult. Tám­y • Szédületes magasságban, Ulan- Udéhez közeledve ez a látkép tárult elénk. pontként szolgált a főtéren álló hatal­mas Lenin-fej. (Természetesen szobor­ról van szó.) Az utcákon nem volt nagy sürgés-forgás, a főtéri utcaseprők len­dületesen végezték a dolgukét. Szibéria egyetlen operaházából hangok szűrőd­tek ki. Becsalogatott. Nem sokkal ké­sőbb ott termett az expedíció színésznő tagja, Kéri Edit is, aki egyébként lelkes Petőfi-kutató, a szibériai legenda meg­rögzött hívője. A hatalmas és gyönyörű színház legrejtettebb zugaiba is beles­tünk. De igazából a ránk váró, három­száznyolcvan kilométeres útra tudtunk csak gondolni. A piros Ikarus a Bajkál-tó partján haladt úticélunk felé, Barguzinba. Nem sejtettük, milyen fárasztó zötykölődés árán jutunk el az eldugott településre. Előbb húsz-harminc kilométerenként • A burját terület fővárosában, Ulan- Udéban a főtéri utcaseprők végezték a dolgukat. megálltunk a tikkasztó hőségben, majd rá kellett döbbenni, ha így folytatjuk az utat, az életben nem érünk oda. Há­rom-négy falucska tűnt fel. Baturinó- ban pravoszláv templom lepusztult épületét „csodáltuk meg”, s örömmel fedeztünk fel egy-egy székelykaput. Az útszéli patakok jéghideg vizében szom- junkat oltottuk, percnyi sétára is hagy­tunk időt a fenyvesek között. Tirkában finom falatok után áhítoztunk, de meg kellett elégednünk az ott megszokott orosz ízekkel, ételkülönlegességekkel, Este tízkor még világos volt. A busz kitartóan haladt az erdőkkel, hegyek­kel szegélyezett úton. A mocsaras, zsombékos Barguzin folyó láttán re­ménykedtünk: talán hamarosan meg­érkezünk. És az éjszaka közepén való­ban befutott az expedíció Barguzinba. • Baturinőban pravoszláv templom le­pusztult épületét csodáltuk meg. (A szer­ző felvételei). Ha engem kérdeztek volna, tényleg Petőfi Sándor földi maradványaira le­lünk-e az ótemető egyik sírjában, azt mondom: lehetetlen, hogy a szabadság- harc költőjét ilyen óriási távolságra, az isten háta mögé elhurcolták, amikor mi is fél napig buszoztunk, meg-megállva. De hát hebizonyosodott, fantáziám szegényes. Petőfit tényleg odahurcol­ták, állítólag több éven keresztül. Barguzinhan ismét felvillanyozódott a társaság. Nem a szálloda láttán, ha­nem az ötleten, hogy keressük fel a temetőt, a kétheti ásatás színhelyét. Nem véletlen, hogy valamennyien sze­rettük volna már látni azt a helyet, ahol Petőfi nyugszik. Erre azonban reggelig mégiscsak várnunk kellett... (Folytatjuk) Következik: Barguzin a Barguzin partján

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents