Petőfi Népe, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-16 / 192. szám

1989. augusztus 16. • PETŐFI NÉPE • 5 Mi dühíti a termelőket? Az akció folytatódik! Legalább­is erre lehet következtetni a Terme­lőszövetkezetek Országos Tanácsa legutóbbi ülésén elhangzott beje­lentésből. A Fejér megyei szövet­kezetek képviselője indítványozta, hogy a sikertelen aratási demonst­ráció miatt a gazdaságok a műtrá­gya vásárlását is mérsékeljék, ezzel is jelezve elégedetlenségüket. Az aratási felvonulás nem hozott sikert, a kormány nem emelte meg a búza felvásárlási árát. Ha úgy tet­szik: alulmaradtak a termelők. De most győznek, ha erre válaszul to­vább csökkentik a termelést? A műtrágyavásárlás és -felhasz­nálás csökkenésének ugyanis fel­tétlenül alacsonyabb növényter­melés lesz *a következménye. A gazdaságok jelentős része fizeté­si nehézségekre, más pénzügyi za­varokra hivatkozva idáig sem vá­sárolt kellő mennyiségű műtrá­gyát, sok helyen már zsarolták a talajokat. Ez az újabb, „bosszú”- akció a már megkezdett talajzsaro­lást fokozza, a hozamokat, s velük együtt a jövedelmeket gyéríti. Ez tovább rontja a fizetőképességet, s a kör bezárul. Valós számításokat, végiggondolt érveket Az ilyen magatartás aligha azo­nosítható a tulajdonosokra jellem­ző következetes viselkedéssel. Per­sze, ez érthető, mert valódi tulaj­donosok sincsenek a szövetkeze­tekben. A kétkezi munkát végző szövetkezeti tag és a vezető egy­aránt a havi jövedelem növelésé­ben érdekelt, nem a vagyon gyara­pításában. Ezért akarnak a na­gyobb felvásárlási árnak érvényt szerezni még azon az áron is, hogy hosszabb távú érdekeiket aláren­delik ennek. Azt kevesen vitatják, hogy a bú­za árának emelése indokolt. Erre szükségük van, illetve lenne á tör­meléknek. Az agrárolló kinyílt, s az egykori kiugró jövedelmezőség­gel termelhető növény mára a terü­let felén veszteségessé vált. S e helyzetnek aligha lehet megoldása a sokat emlegetett szerkezetváltás, hiszen gabona kell az élelmezés­hez, a takarmányozáshoz, s elad­hatósága miatt a pénzügyi egyen­súlyhoz is. Azt el lehetne fogadni, hogy adott pillanatban az ország nem bír el magasabb felvásárlási árat, emiatt átmenetileg a termelők járnak rosszabbul. De ehhez valós, végiggondolt és számításokkal is igazolható érvekre lenne szükség. Ez azonban az aratási felvonu­lást megelőző vitában elmaradt, sőt félrevezető adatok zavarták a termelői közvéleményt. Az árhivatali illetékes például úgy nyilatkozott, hogy a termelők által követelt, harmincszázalékos áremelés 13-14 százalékkal nö­velné a sertéshús fogyasztói árát. Ez mintegy sugallja, hogy ilyen mértéket nem viselnek el a fo­gyasztók, s a hivatal az ő érdekük­ben áll ellent a termelői követelé­seknek. Ha a valóságot fednék a számok, vélhetően nem is okozott volna nagyobb zavart a hivatali érvelés. Veszélyes hangulatkeltés Ám az adatok nem a legegysze­rűbb matematikai műveleteken alapulnak. Föltételezve, hogy egy kilogramm sertéshús előállításá­hoz négy kilogramm abrak kell, s ez mind gabona; a 30 százalékos felvásárlásiár-növekedés hat fo­rinttal emelné a hizlalás költségeit. Ha ezt maradéktalanul érvényesí­tenék a hús árában, akkor is csak 4-6 százalékkal kellene többet adni érte a boltokban a takarmány árváltozása miatt. Ez csupán har­mada a hivatali közlésnek. A ter­melőket ezentúl az is dühíti, hogy legutóbb, amikor a hús fogyasztói árát emelték, akkor is csak a költ­ségvetési támogatások apadtak, a termelői árak változatlansága mel­lett jártak rosszabbul a fogyasz­tók. E tény azonban nem magya­rázta olyan lelkesen a hivatal, mint a gabona és a hús árának összefüg­géseit. Nem állítható, hogy szándékos félrevezetésről van szó, ám az eh­hez hasonló esetek a hangulatkel­téshez elegendőek. Azaz a helyte­len adatok közlése azt erősítheti a vásárlókban, hogy a fizetésekhez képest egyébként is magas élelmi­szeráraknak csupán a mezőgazda­ság a gerjesztője. Leegyszerűsítve: a paraszt az oka az életszínvonal romlásának. Hol az igazság? A hangulatkeltés, persze, nem csak hivatali eredetű, hiszen az aratási demonstráció, a műtrágya- vásárlás fékezése a kormányra há­rítja a felelősséget. Azt sugallja, hogy a hibás irányítás miatt nem lesz elég gabona, hús. Nyilvánvaló: mindkét állítás erősen sarkított, egyoldalú nézőpontból megfogal­mazott. A valóság valahol félúton lehet, hiszen a nem elég hatékony mezőgazdasági termelés is árnöve­lő, és a kormányzati intézkedések is vitathatók. A korrekt, tényeken alapuló tájékoztatás hiányában, a középúton megbúvó igazságot nem találhatja meg a jószándékú állampolgár, ezért amellé áll, áki számára szimpatikusabb állításo­kat közöl, aki hatásosabban képes manipulálni őt. S arra későn jön rá, hogy a szóhadjáratok vesztese végül is saját maga lesz. Éppen a dolgos és jószándékú többség ér­dekében kellene a nyilatkozathá­borúktól, a hangulatkeltő infor­mációktól megszabadítani a köz­életet. (MTI-Press) ' V! Farkas József MASZEK EGYETEM VIETNAMBAN Becsüld meg és fizess! Erre sem volt korábban példa a szocialista Vietnam törté­netében: maszek egyetem kezdte meg működését Hanoiban! Mondani sem kell, hogy a merőben szokatlan oktatási forma legalább annyi ellenséget szerzett magának, mint támogatót. Egyáltalán: mi hozta létre ezt az egyetemet? A rektorhelyet­tes szerint egyre csökken annak a becsülete és értéke, ami álla­mi, ami ingyenes. Igaz, náluk fizetni kell, de ennek fejében garantálják a kiváló színvonalat; aki innen kerül ki az életbe, annak nem kell majd küszködnie a munkahelyén. Az is döntő érv lehet, hogy az államkassza jelenleg nem képes többet for­dítani az állami oktatás fejlesztésére. így az új egyetem szpon­zorokat keresett szövetkezetek, sőt magánszemélyek képé­ben, így tulajdonképpen a maszek iskola hovatartozását te­kintve — meglehetősen vegyes képet mutat. Az egyetemen elsősorban hiányágazatokban „utaznak”, főleg programozó matematikusokat, gazdasági szakembere­ket és jogászokat képeznek. Pénz ide, dong oda, a programo­zók felvételi vizsgáján többszörös volt a túljelentkezés, végül 70 diákot választottak ki. Pedig a felvételikor azt sem titkol­ták, hogy itt a folytatás is eltér az államitól. Vagyis a harma­dik év elvégzése után következik egy „kis vizsga”, s ha valaki nem kitűnő eredménnyel veszi az akadályt, már csomagolhat is — az addigi tudásának megfelelő bizonyítvánnyt kap. Az elbocsátó szép üzenetet meg lehet kapni a negyedik évfolyam után is, így az ötödikesek már valóban a szellemi elitet képviselik. S hogy még egy gondolat erejéig visszakanyarodjunk a pénzhez: a maszek egyetem vezetősége tarthatatlannak talál­ta az állami tanári fizetéseket, így a náluk oktatók az átlag többszörösét keresik. így nem véletlen, hogy a „felvételizők” között legalább olyan sok a pedagógus, mint a diák ... — szerdahelyi — Báthory Gábor fejedelemsége Kevés olyan zsarnok és ügyetlenül politizá­ló fejedelme volt Erdélynek, mint a 400 esz­tendeje, 1589. augusztus 15-én született som- lyai Báthory Gábor. Pedig származása és gondos neveltetése alapján sok jót vártak tőle az erdélyiek, amikor a fejedelmi székbe iktat­ták. Atyját korán elveszítette, de az ecsedi ágból való Báthory István országbíró örökbe fogadta, majd roppant vagyonát is reá hagy­ta. Ő lett a két Báthory-ág egyetlen örököse. Júnói gyermeknek nevezte az egykorú törté­netíró, akit testi ereje, szépsége, előkelő szár­mazása és gavalléros bőkezűsége miatt min­denki kedvelt. Báthory Gábor, miután családjából már több fejedelem került ki, úgy vélte, neki is fejedelemmé kell lennie. 1608 februárjában szerződést kötött Bocskay gazdátlanná vált hajdúival, akik — feltételeik teljesítése fejé­ben vállalták, hogy hozzásegítik fegyvereik erejével a fejedelemséghez. A hajdúsereg kö­zeledésének hírére Rákóczi Zsigmond 1608. március 7-én lemondott, s helyére a kolozsvá­ri országgyűlésen a rendek megválasztották a 19 éves Báthory Gábort, aki március 30-án vonult be ünnepélyesen Kolozsvárra. Megválasztását a magyar király és a ma­gyarországi urak is támogatták, remélve, hogy rajta keresztül sikerül majd Erdélyt is­mét visszacsatolni az országhoz. Megnyerte Báthory a szultán tetszését is. Még azon év novemberében Szászsebesen átvehette Ah­med szultán athnáméját, amelyben a török 3 évre elengedte az adót. Báthory Gábor tehát célba ért: fejedelem lett. A nyugalom azonban rövid életűnek bizo­nyult. Uralkodni akart, és alig egy évvel meg­választása után eredeti elképzeléseinek a meg­valósításához látott. Először Moldvát akarta leigázni azzal az ürüggyel, hogy nem fizették meg az adót, holott az adó kifizetésének határideje még nem telt le. A követ mégis hozott 2000 forintot, egy lovat és egy kecskét. A fejedelem azonban a pénzt szinte a követ arcába vágta, és fogságba vetette addig, amíg az egy évvel korábban kötött szövetségi ok­mányt vissza nem kapta. Aztán negyven kecs­ke kíséretében megérkezett az okmány, s nem lett háború. 1610 tavaszán Kendy István kancellár, Kornis Boldizsár, a Székelyek generálisa több úrral elhatározta, hogy Báthoryt megölik. A dolog kitudódott, és Báthory Kornis Boldi­zsárt lefejeztette, Kolozsváry jogügyigazgatót felakasztatta, kilenc elmenekült főurat fej- és jószágvesztésre ítélt, mindezt a nemesi jogok súlyos sérelmére, törvényes eljárás nélkül. Az összeesküvésnek több oka volt: attól féltek, hogy háborúba keveri Erdélyt, elnyomta a szabad vallásgyakorlást, és közbotrányt okozva kikezdett az urak feleségeivel. Másik baklövését akkor követte el, amikor elfoglalta a szászok fővárosát, Szebent. A fe­jedelem 1610. december 11-én érkezett a vá­rosba a néhány nappal később megnyitandó országgyűlésre. Először beküldte maga előtt 50 katonáját, majd a felvonóhidon megállt be­szélgetni, mialatt serege bevonult a városba. Az őrök nem merték felvonni a hidat, hiszen mégiscsak a fejedelem állt rajta. Báthory feje­delmi székvárossá nyilvánította Szebent, fal­vak elvette, 57 000 forint bírságot rótt ki, és 147 polgárának elkobozta vagyonát. Karácsony másnapján elindult seregeivel Havasalföld ellen, ahol Havasalföld fejedel­mévé kiáltatta ki magát. A török azonban nem engedhette Erdély és a vajdaság egyesü­lését: hazaparancsolta Báthoryt. Közben a szászok a brassói bíró, Weiss Mihály vezetésével, Radul havasalföldi vaj­dával szövetkezve felkeltek Báthory ellen, s Brassó mellett, 1611. július 9-én szétverték a fejedelem hadát. Báthory Szebenbe menekült. A török Bethlen Gábort küldte török csapa­tokkal segítségére. Erdély hadszíntérré vált. Báthory győz. Az 1612-es országgyűlés 43 urat ítélt fő- és jószágvesztésre, és Báthory Gábort felruházta a „haza atyja” cimmel. Báthory Brassó ellen vonult, ahol 1612. októ­ber 14-én, Földvárnál csatát nyert. A török azonban már megelégelte a bonyodalmakat okozó Báthory Gábort, s helyére Bethlen Gá­bort kívánta helyezni. Ismét csapatokat indí­tott Erdélybe. Báthory menekülne, de Ko­lozsvár nem engedi be. 1613. október 23-ától már Bethlen Gábor Erdély fejedelme. Bátho­ry Váradra futott, ahol Ghiczy András hajdú­kapitány október 27-én embereivel megölette. Testét a Pece-patakba dobták. Csak hű ku­tyája maradt mellette. Dr. Csonkaréti Károly CMNK GÄADA A szibériai legenda nyomában 7. Petőfi = Petrovics? A szovjet kutatások ismeretében fel­vetődik a kérdés: mi azonos a két sze­mély, Petőfi és Petrovics személyleírá­sában, viselkedésében, szokásaiban? Előbb azonban szeretnék választ adni a már idézett Magyarság című újság egyik kijelentésére, mely szerint Petőfi­nek a Baky-családhoz írt leveleit most is őrzik, s a levélben megírja, hogy Szi­bériában raboskodik. A leveleket nem találtam meg, de létezhetnek. Az azon­ban tény, hogy a költőnek volt Baky István nevű barátja, ki földbirtokos és postamester. volt Szabadszálláson, és kivel követté jelöltetése idején találko­zott. Érdekes, hogy a szibériai Petro­vics felesége (Anna Kuznyecova), a barguzini postamester, Iván Kuznyecov leánya volt. Tehát: ha Petrovics azonos Petőfivel, lehetősége volt, hogy titok­ban, apósa segítségével levelet küldjön Magyarországra, igaz lehet az említett újság állítása. És most hasonlítsuk össze a szibériai Petrovicsot a mi Petőfinkkel. Petőfi Sándor is középtermetű volt, Orlay Petrich Soma nemcsak lefestette a köl­tőt, hanem leírást is adott róla 1839- ben: „középmagasságú szikár, fahéjszí­nű arcú, sötétkemény barna hajú ifjú, • Petőfi Sándor felső fogsorának kicsi­nyített formája, mely azt szemlélteti ve­lünk, hogy miképp nőtt ki a költőnek az a baí oldali felső szemfoga (farkasfog), melyről exhumálás eseten Petőfi Sándor személyazonossága feltétlen megállapít­ható. (Forrás: Sándor József) villogó fekete szeme fehérjét vércsíkok futották át.” Szeretnék visszautalni az 1847-ben készült, egyetlen hiteles Petőfi-portréra, dagerrotípiára, valamint Egressy Ákos már közölt visszaemlékezésére, mely­ben azt írja, hogy 1848 márciusától ,folyvást csak bajuszt viselt. Különösen vonzódott a természethez, a folyópar­tokhoz amelyek nem egyszer adtak ihle­tet költeményeihez. Köztudott róla, hogy rajongott a színjátszásért, ö maga is szí- nészkedett, sőt még elismert poéta korá­ban is vállalt szerepet a Nemzeti Szín­háznál. Republikánusnak vallotta ma­gát, nem volt vallásos, Zoltán fiát is csak családi csetepatét követően tudta ke­resztvíz alá vinni a bába, a költő tiltása ellenére. — Legalább a neve legyen po­gány" — irta. Közismert volt kézügyes­sége (rajza Aranyról, Bemről, Zoltán fi­áról). TBC-s betegségek a Petőfi család­nál is kimutathatók, maga Petőfi is szenvedett kiújuló tüdőbetegségben. Ilyenkor nem ment orvoshoz, bezárkó­zott, betegségét savókúrával maga ke­zelte. Azt, hogy művelte-e a kovácsmes­terséget, nem tudom, de ő maga írja, hogy gyermekkorában kovács szeretett volna lenni. Maradt olyan vissza­emlékezés is, mely szerint a gyerek Pe­tőfi órákat álldogált a kovácsműhely előtt, szívta a pörkölődő lópaták illa­tát, figyelte a szurtos kovácsok munká­ját. Tehát a mesterséget, ha nem is mint művelőjének, ismernie kellett, nem úgy, mint egy kívülállónak. A fafaragó ácsmesterséghez is kézügyesség szüksé­ges. A Petőfi Irodalmi Múzeum Buda-; pesten ma is őriz egy nyírfakupát, ame­lyet a hagyomány szerint ő maga fara­gott az erdélyi táborban. Visszatérve egészségi állapotára, a költőről maradt olyan leírás, hogy ne­hezen mászott hegyet, hegymászás köz­ben fulladt, mely soványságával és idült tüdőbetegségével volt összefüg­gésben. Petőfi TBC-s betegségének tü­netei verseiben is nyomon követhetők. Betegségével összefüggő viselkedését Ferenczi így jellemezte: „Könnyen ment a végletekbe, melyektől eléggé óvakodni nem tudott. Ezt maga is tudta, hogy forrongó természetét fékezni nem bírja s kitörései annál erősebbek voltak, minél inkább akarta s nem bírt velük. Az in­gerlékenység és túlságos érzékenység napjai voltak ezek, mikor csaknem ősz- szeférhetetlen volt. Ilyenkor maga is el­vonult, elzárkózott, vagy elutazott. Ren­desen szobájában meghúzódva, kemény léptekkel járt alá és fel és senkit sem fogadva ilyenkor alkotá a legszebb ver­seit." Ez a rapszodikus elzárkózás a barguzini Petrovicsnál is megvolt, visz- szaemlékezések igazolják. A fentiek alapján a két személy kö­zötti hasonlóság nem vitatható. Ha a szibériai Petrovics azonos Petőfivel, akkor elképzelhető, hogy a több cso­korba köthető Petőfi-legendák valame­lyike létjogosultságot nyerhet. Az azonban nem vitatható, hogy a külön­böző elbeszélésekből a barguzini sírhoz kötődő a legéletképesebb, mely újra és újra, különböző időben, más és más személyektől a felszínre bukkan, és nem hagyja, hogy elfelejtsék. Miért nem voltak sikeresek az eddi­gi, Petőfi hollétének felkutatására irá­nyuló vállalkozások? Hadd idézzem Salamon Henrik fogászprofesszort, ki 1923-ban a következőket írta: »az ak­ció megakadt. Mert jöttek a kételkedők, a mindent jobban tudók, a kegyeletfél­tők, a hiúságukban sértődöttek és nem utolsó sorban az ékelődök, szóval a tu­ráni átok, és amikor Mikszáth Kálmán is egy gunyoros tárcacikkben szellemes­kedéssel ütötte el a dolgot mondván: ha a „Petőfi-keresők” (ez azóta szállóige) semmit sem találnak, akkor ez fiaskó; ha Petőfi helyett mást hoznak haza, ak­kor ez botrány; ha pedig magát Petőfit hoznák haza, akkor úgy sem hiszi el senki — az ásatás lekerült a napirend­ről.« (Vége) Holnaptól: munkatársunk sorozata! • Barguzin — helikopterről. (Fotó: Borzák Tibor)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents