Petőfi Népe, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-15 / 191. szám

1989. augusztus 15. • PETŐFI NÉPE • 3 Rögtönzött konzulátus a kisbuszban NSZK-VÍZUM-KÖRKÉP Kaotikus helyzet alakult ki hétfőn az NSZK budapesti képvi­seletének háza táján, miután a bonni külügyminisztérium dönté­se nyomán ideiglenesen felfüggesztették az ügyfélfogadást. Sok magyar állampolgár hiába kopogtatott az NSZK Nógrádi utcai konzulátusának kapuján, hogy a már az elmúlt héten kérelme­zett vízumát átvegye. Az NSZK-ba készülő magyar turisták zavarát fokozta, hogy a déli órákig gyakorlatilag felvilágosítást sem kaptak a vízumkiadás átmeneti rendjéről. A helyzet a kora délutáni órákra tisztázódott: a követség munkatársai rendhagyó módon, a közeli Lékai térre települtek ki Volkswagen kisbuszukkal, s a magyar turisták ott vehették át a kész vízumokat. Keddtől azonban már megszűnik a „rög­tönzött konzulátus”, s a még át nem vett vízumokat az IBUSZ Tanács körúti főirodájában vehetik kézhez. Az MTI munka­társának kérdésére Sándor György, az utazási iroda vízum­osztályának vezetője elmondta, hogy több mint ezer vízum vár még gazdára. Azok számára, akik az elkövetkezendő napok­ban választják úticélul az NSZK-t, fontos tudnivaló, hogy vízumkérelmeiket — a nagykövetség sajtóosztályának tájé­koztatása szerint — öt utazási irodában, a Budapest Tourist- nál, a Cooptouristnál, az Exprcssnél, az IBUSZ-nál és a Volántouristnál nyújthatják be. Az IBUSZ tájékoztatása sze­rint az ügyintézés előreláthatólag 10 napot vesz igénybe, ezért felhívják ä figyelmet arra, hogy az utazók időben nyújtsák be kérelmeiket; az NSZK-ba szóló vízum egyébként három hóna­pig érvényes. Értesülések szerint a lelassult, némileg körülményes ügyinté­zés oka, hogy a budapesti képviselet munkatársaira jelentős többletterheket ró az érvényes úti okmányok nélkül az NSZK- ba utazni szándékozó NDK-állampolgárok sorsának rendezé­se. (Bonni források szerint a budapesti külképviseleten már több mint 180 NDK-állampolgár tartózkodik.) Nem kis problémát okoz az sem, hogy a Nógrádi utcai konzulátus épülete előtt tá­bori körülmények alakultak ki. Az MTI helyszínen járt munka­társának becslése szerint több mint száz NDK-állampolgár vár bcbocsáttatásra, többen közülük családostól. Az áldatlan helyzet felkeltette a Magyar Vöröskereszt fi­gyelmét is, s hétfőn déltájban frissítőket, szendvicseket osztot­tak szét a már hosszú ideje várakozók között. KI A FELELŐS? A RENDŐRSÉG VAGY A SZÜLŐK? „Ellopták a kerékpáromat!” • Olykor már csak ez marad egy kerékpárból. Az egyik kerék. (Straszer András fotója) Ismerősöm negyedik emeleti lakásában, a gyerekszoba szekrényéhez támasztva egy piros kerékpár. Feltűnik: mit keres itt? Védelmet a tolvajok ellen — derül ki a riadt tekintetű lakó szavaiból, akibe beoltotta a félelmet a néhány napja történt eset. Ellopták a másik, még egészen új Camping kerékpárját a földszinti tárolóból, noha ahhoz csak a bérlőknek volt kulcsuk. Legalábbis így tudja. Most már óvatos. Azért, hogy pe pézzéÉ . rézkürtnek (ne „fújhassák megD ezt a másikat is, magával cipeli — a tolvajok körmét szidva — a negyedik emelet és a földszint között, amikor munkába megy. Vissza (föl)-felé niegintcsak hóna alá fogja a biciklit. Alkalom szüli... Alkalom szüli a kerékpártolvajt is - mondja Fekete József alezredes és Kovács Ferenc százados, bűnüldözési alosztályvezető a Kecskeméti Városi Rendőrkapitányságon. Arról nem hal­lottak, hogy valahol erőnek erejével felfeszítették volna a tárolót. Arról vi­szont igen, hogy az egyiket egy gyerek nyitva felejtette a házbcliek közül. Ide- jövet, a régi SZTK-épület előtt magam is láttam: kinek kedves és kinek nem a kempingkerékpárja. Az egyiket gazdá­ja, lezárva odaállította az ajtóhoz, a másikat tuljdonosa — lánccal — a park kerítéséhez rögzítette. Nyilván az utóbbi megoldás nyújt nagyobb biz­tonságot, mert amint Kovács százados is leszűri sokéves tapasztalatából: Amíg tart a jó idő, tavasztól őszig lopják el a legtöbb kerékpárt. Nekünk havonta 15-20 esetet jelentenek. Fele­részben, legfeljebb hatvan százalékban ki tudjuk deríteni, hogy kik az elköve­tők ... Amikor a rendőr is tanul S kik? Részben a nyári szünidő alatt szü­lői felügyelet nélkül hagyott, csavargó gyerekek. Meglepő, hogy ezek a kisko­rúak már mi mindent tudriak! Arról, hogy a számkombinációs kerékpárzá­rak nem érnek semmit, egy nyolcéves kisfiú győzött meg. A szemem láttára nyitotta ki az egyiket. „Csak bele kell nézni oldalt magyarázta —, és már látom, hogyan nyitom ki.". Nemrég hat gyerek az cllopp.lt kerékpárokat annyi­ra szétszerelte és az alkatrészeiket úgy kicserélgette, hogy a járművek felis- merhetetlenné váltak eredeti állapo­tukhoz képest. Más kiskorúak csak azért visznek el egy-egy lezáratlan ke­rékpárt, hogy forduljanak vele egyet. Aztán leteszik, otthagyják. Ilyen és ha­sonló esetekben, amikor kiskorúak az elkövetők, értesítjük a gyámhatóságot vagy az ifjúságvédelmi önkéntes rendő­ri csoport valamelyik tagját kérjük meg: figyelje a gyermeket és beszéljen a szülőkkel. Italbolt elől — italért Tíz-tizenkét éves gyereknél — na­gyobb törődéssel és megfelelő nevelés­sel — még célhoz vezet a megelőzés. A büntetett előéletű, 30 éves, kecske­méti Keskeny Györgyöt azonban Ko­vács Ferenc százados már csak váde­melési javaslattal, a bíróság pedig majd ítéletével tudja jobb belátásra bírni. Nyolc kerékpár ellopásáról számolt be. Módszere az volt, hogy amikor kilépett 'egy kocsma ajtaján, elhajtott egy lezá­ratlan kerékpárral a következő italbol­tig, ott a biciklit 200 forintért eladta, és ivott tovább. A tiszaalpári Réczi József (Bercsényi utca 20.) ugyan még nem büntetett elő­életű, de sorozatos kerékpárlopásai mi­att, 21 éves létére arra az útra tévedt, hogy azzá lesz. A tulajdonos „beugrik”, a tolvaj ott terein! Munkahelyet nem, ellopható jármű­veket viszont annál inkább szívósabb kitartással keresett (és talált is) magá­nak. Az elsőt, egy tíz sebességfokozatú kerékpárt, június 14-én, 17 18 óra kö­zött Kecskeméten, a megyei könyvtár elől vitte el. Könnyű dolga volt. A nem éppen olcsó jármű (egy valamirevaló kerékpár ma már 6—10 ezer forint) vesztét az okozta, hogy gazdája lezá­ratlanul hagyta kint. Úgy volt vele, mint sokan mások bolti vásárláskor — épp csak „beugrik” pár percre, az alatt nem történhet semmi. Történt.. . A tiszaalpári tolvaj miután tett né­hány kört a piac környékén, majtí 1500 forintért eladta valakinek az újonnan egyébként négyszer annyiba kerülő ke­rülő biciklit vérszemet kapott a könnyen szerzett zsákmánytól. Még ki­lencszer ismételte meg „akcióját”! A Széchenyi tér 1 ..3. számú épületből e lvitt egy új, zöld, a buszpályaudvarról egy Túra férfikerékpárt —, de lopott a Habselyem Kötöttárugyár és a Dutép házgyárának kerítésénél, a vasútállo­máson, a Petőfi Sándor utcai ételbár közelében, a baromfifeldolgozó kerék­pártárolójában (oda azzal az ürüggyel ment be, hogy munkát keres), és még két másik helyen. A félegyházi születésű, fiatalon rend­őrségre került Réczi József sorozatos tolvajlásáról nem csak azért írunk eny- nyire részletesen, hogy olvasóink tud­ják: a bűnüldözők — a milliós lopások­hoz és sikkasztásokhoz képest — a lát­szólag kisebb súlyú ügyeknek is igye­keznek a végére járni. Visszatetsző, nem kellően megalapozott vélekedés ugyanis egy-egy ellopott kerékpár kap­csán, hogy .....akkor hol volt a rendőr­s ég?" A kérdést feltehetjük úgy is: hol voltak és hol vannak azok a szülők, akik megtanítanák gyermekeiket mások tu­lajdonéinak a megbecsülésére, hogy a csínytevéseken át később ne vezessen az út bűncselekményekhez? Bár a rendőrség, ha rajta múlik, ez­után sem hagyja futni a biciklilolvajo- kat, nem árt a jó tanácsot megfogadni. Óvjuk értékeinket — így a kerékpáro­kat is — az eddiginél nagyobb körülte­kintéssel! Kohl Antal RÁDIÓ JEGYZET A „Sárkányölő” Magyar nemzeti hőssé vált svéd diplomata. így is lehetne jel­lemezni egy mondatban Raoul Wallenbergel. Azt a férfiút, aki a második világháború kegyet­len időszakában, alig fél év alatt üldözöttek ezreit mentette meg Magyarországon a biztos pusz­tulástól. Akik ismerték, s tanúi, részesei lehettek életmentő ak­cióinak, mondják, hogy vakme­rőén hazardírozó, semmitől sem visszariadó, ha kell fenyegető, zsaroló, biztos fellépésű lovagja (vagánya?) volt 1944 júliusától a náciktól, nyilasoktól hemzse­gő Budapestnek. A Kossuth rádióban róla el­hangzó műsor címe, a „Sárkányölő”, bizonyára Szent György lovagra utalt, hozzá ha­sonlítva ezt a különleges em­bert, akinek élete végül tragédi­ába torkollott. Gyanús személy- lyé vált 1945 után is azok szá­mára, akik valamiféle nyugati (amerikai?) kémet vélhettek sze­mélyében felfedezni, aki jobb, ha eltűnik a színről. A műsort, amelyet Kovács Zsuzsa állított össze a diploma­ta leveleinek felhasználásával, Rapcsányi László vezette be, s a legkiválóbb magyar költők versei emelték irodalmi magas­latra. Wallenberg élete túlmutat ma már az említett hősi cselekedete­ken. Az a szellemiség, amelyet sugall, hatóerővé válik. Szobor, emlékmű, utcanév és róla elne­vezett egyesület is őrzi emlékét. Lassan az eltűnése körülménye­ire is fény derül. A múltat be kell vallani, a jövő érdekében. Lant pengése Nem kell ahhoz hozzáértő muzsikusnak lenni, hogy ha va­laki ezt a nevet hallja, Benkő Dániel, ne jusson eszébe azon­nal ez a név is: Bakfark Bálint. Az előbbiről tudjuk, hogy ma élő kiváló lantművész, aki szinte életét szentelte a XVI. századi nagy előd, Bakfark — családi nevén: Gralf— Bálint művésze­tének. A feledés homályából ásta elő ezeket a müveket, melyeket va­lósággal újra kellett alkotni, il­letve a régi klaviatúrafogás- jelekről mai „kottanyelvre” át­írni, gyakran szinte megfejteni. Kevesen vállalkoznak az ilyen aprólékos tudományos munká­ra, zeneértő és elszánt muzsikus érezhet csak ilyesmire hivatást. Benkő hanglemezei bizonyítják, hogy a világon is leginkább ava­tott mestere ennek a zenei kor­szaknak. A rádió Bakfark Bálint mű­vészete címmel indított sorozata arra vállalkozott, hogy heten­ként 30-35 percben — Benkő Dánielt is megszólaltatva - fel­idézze a lantmuzsika hajdani mesterének csaknem feledésre ítélt hangzásvilágát, reneszánsz hangulatát. Embermesék Már régóta érdeklődéssel hallgatom meg Lengyel Nagy Anna: Embermesék című egy­órányi műsorát. Biztosan volt, aki felfigyelt a közelmúltban ar­ra is, hogy a sajátos arculatú rádióriportok készítője milyen olvasmányos könyvet állított össze a korábbi műsoraiban el­hangzott „embermesékből.” Legutóbbi műsoraiban egy idős pedagógus arról „mesélt”, hogy sok évvel ezelőtt a vallá­sossága miatt kellett elhagynia a tanári pályát. Most mar 63 éves, szi kvízkészítésből és -áru­sításból, él. De szabad idejében naponta készül az órára, mint­ha ma is tanítana. Bármikor odaállhatna a katedrára. Hasonlóan szívszorító és mégis felemelő történetek sorát hozza elénk az élctismerő újság­írónő. Látszólag a politikától távoli históriák ezek, de mint az élet maga, mégis teli vannak po­litikummal és elgondolkoztató tanulságokkal. F. T. P. SOKAT TETT AZ ANYANYELVI KULTÚRÁÉRT: S1NOR DÉNES Amerikai egyetem tanára, magyar akadémikus Több önbizalmat javasol az orientalista professzor Amerikai tanulmányútjáról ha­zatérő Nemesszeghy Lajosnétpl hallottam először Sinor Dénes professzorról, az Egyesült Álla­mokban élő magyarok egyik kovászemberéről. Néhány éve a Nyelvünk és Kultú­ránk cikkeinek mutatóját lapozgat­va tűnt föl, hogy egyike e kiadvány legaktívabb munkatársainak. Az anyanyelvi konferenciák jegyző­könyveinek lapozgatása csak meg­erősíti azt az érzést, hogy az erdélyi származású, párizsi tanulmányait követően előbb a cambridge-i egye­temen, majd az Amerikai Egyesült Államokban oktató egyetemi ta­nár, a tekintélyes orientalista egyike azoknak, akik a kezdet kezdetétől jól érzik az anyanyelvi mozgalom jelentőségét, lehetőségeit, korlátáit. A koránál fiatalosabb tudóson meg sem látszik, hogy 26 órás út után érkezett Budapestre, onnan gépkocsival Kecskemétre. Biztosra vette a rendezőség, hogy Sinor professzor itt lesz. — Emlékezetem szerint egyetlen védnökségi ülésről és konferenciá­ról nem hiányoztam, noha nem so­rolom magam a mozgalom törzs­karához. Más a foglalkozásom, a szakmám. Csak tőlem telhetőén szolgálom a magyar ügyet. Megír­tam Magyarország történetét. Ez több kiadást megért, jó a vissz­hangja. Bloomingtonban, egyete­münkön megszerveztem a magyar nyelv oktatását. Tanszékünket a magyar akadémia támogatásával kutatóhellyé fejlesztettük. Ven­dégprofesszorokat hívtunk. Nagy megbecsülést szereztek a magyar tudománynak. Hadd emeljem ki külön is Ránki György nevét. — Tudtommal mindig óvta a Magyarok Világszövetségét a poli­tizálásától. — És az anyanyelvi mozgalmat is. Csak így maradhatott meg. Né­hány éve Veszprémben mondtam el: „A Magyarok Világszövetsége működésében talán a legfontosabb eredménynek azt tekintem, hogy vezetőségünknek sikerült a magyarországi közvélemény nagy többségével megértetni és elfogad­tatni eredeti céljainak jogosságát, tisztességét, kivi telezhetőségét. Mindkét magyarság — az itteni is, mi is Nyugaton — hasznát láttuk ennek a közeledésnek. Ügyünk közügy lett Magyarországon. — Most miként látja az anya­nyelvi mozgalom jövőjét?- Abban biztos vagyok, hogy meghal, elsatnyul, ha székhelyét el­mozdítanák hazulról. Kevésbé va­gyok határozott másik aggodal­mam indokoltságában. A kedvező politikai változásoknak hála, úgy érzem: teljesítette eredeti feladata­it, most már sokkal fontosabb a trianoni határokkal elszakított magyarság nyelvi kultúrájának se­gítése. Sokat javult a helyzet a Kárpátalján, Csehszlovákiában, nagyobbak a lehetőségek. Mind kevesebbet tehetünk innen a nyu­gaton elő magyarság tudatáért. — Mondjunk le a nyugati ma­gyarság anyanyelvi istápolásáról? — Szó sincs róla. E pillanatban úgy vélem, hogy a voll határainkon kívül élő magyarok, a magyar szár­mazásúak magyarságtudatának erő­sítéséhez elegendő a Magyarok Vi­lágszövetségének egy szakosztálya. Lehetséges, hogy a tanácskozás befe­jezése előtt módosulnak nézeteim. Mit tagadjam, sohasem kedveltem az eredeti céljaik elérése után, fennmara­dásuk érdekében, maguknak új célt kereső egyesületesdit. — Akármilyen keretek között él tovább a mozgalom, Sinor Dénesre, (Straszer András felvétele) a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjára biztosan számít­hatnak közös ügyeink. Kelctkutató- ként, a Nemzetközi Filológiai Tár­saság alelnökeként szoros kapcso­latot tart hazai pályatársaival. Mi­ként vélekedik a magyarországi ori­entalistákról? — Tárgyilagos megítélések sze­rint világszínvonalú a nagy hagyo­mányú magyar orientalisztika. így az egyetemeink között kialakult cse­rekapcsolat kölcsönösen előnyös. — Köszönöm a beszélgetést. Bú­csúzóul azt kérdem, hogy miként látja hazánkat, helyzetünket.- Enyhén szólva nem fenékig tejföl a magyar élet. De, ha a jogos panaszoktól eltekintünk, kétségte­len, hogy az elégedetlenség, a pa­naszkodás a magyar középosztály egyik jellemző vonása. Ne Adyra hivatkozzunk, kinek gyönyörű so­rai szerint a magyar „Veri a jövőt, balladát akar, balladát, balladát”. Értessük meg a fiatalokkal, az unokákkal, mutassuk meg nekik: magyarnak lenni nem kálvária, nem gyötrelem, hanem kihívás, jó mulatság, férfimunka, virtus. Heltai Nándor NEM ELÉG CSÁK VÁRNIA SEGÍTSÉGET Ha eladják a házat, megyünk az utcára ... A Béke tér lakója című cikkünkhöz szólt hozzá Szabad- szállásról Hauzer Attila. Saját, illetőleg családja sorsát is úgy írta le, mint ami igencsak hasonlít a cikkben olvasha­tóhoz, nevezetesen: semmi reménye arra, hogy lakóhelyén saját, önálló lakáshoz jusson. Leveléből bővebben nem idézünk. Nemcsak azért, mert az erdélyi menekültek meg­segítésével kapcsolatos véleményével nem értünk egyet, hanem azért, mert — mint találkozásunkkor kiderült — ő maga sem úgy gondolkodik, ahogyan az soraiból kiol­vasható. Ki is hát Hauzer Attila, és hogyan él? Ezt megtudni elutaztunk Szabadszállásra. A Szántó Béla utca 2. szám alatti házban találkoztunk a szőke hajú, erősen tetovált bőrű fiatalemberrel, aki előzőleg a szemben lévő telken dolgozott. Többedmagával egy teherautóról rakodtak. Igazából kérdezni sem kellett, dőlt belőle a panaszos szó. — Börtönviselt ember vagyok, nem titkolom — kezd­te Hauzer Attila. —Januárban szabadultam Kalocsáról. Ott azzal búcsúztak: Hauzer, soha ne kerüljön ide vissza. És megígérték: segítenek. Hát én azóta sem találok mun­kát. Mert rendőri felügyelet alatt állok, és ki vesz fel refest dolgozni? A feleségem terhes, gyeden van a másfél éves kislá­nyunkkal. Az anyósomék házában lakunk, s rajtunk kívül itt élnek ők is az öt gyerekkel, és ide költözik a sógorom is, ha leszerel, családostól. Nekünk van itt egy szobánk meg egy konyhánk, de a házat nemsokára eladják. Akkor hová menjünk? Az utcára? Nem vagyok én ellene az erdélyi menekültek segítésé­nek, ez politika, és abba nem akarok beleavatkozni. De a községben nemcsak ők, hanem jó néhány cigánycsalád is kapott lakást a tanácstól. Nekünk meg azt mondták, tíz évig nem épül itt tanácsi lakás, arra ne is számítsunk. Ketten a feleségemmel hétezer forintot kapunk. Ebből kell nevelni a gyereket, és megélni. Albérletre biztosan nem futná. Öltözködni sem tudunk, a hónap végén pedig tényleg zsíros kenyeret eszünk. Kilenc éve vagyok rokkantnyugdíjas. Gyermekko­rom óta idegi kezelés alatt állok. De ez a helyzet borzasz­tó. Egyedül vagyok refes Szabadszálláson, de itt nem kapok munkát. Máshová meg nem mehetek, mert nem hagyhatom el a kijelölt lakóhelyemet. Az a tudat pedig, hogy nem dolgozhatom, hiába akarok, könnyen bele­hajszolhatja az embert valamibe, mégha vigyáz is. Ha meg akarja mutatni, hogy megváltozik, akkor is. Á tanácselnök rendes ember, időnként alkalmi mun­kát is szerez, de az kevés. Tegnap mondta, kérjek enge­délyt arra, hogy Budapestre járhassak dolgozni a csoko­ládégyárba. Ha beindul az itteni üzem, kaphatnék mun­kát Szabadszálláson. Gondot a ref jelent, aminek meg­szüntetését már többször kértem, de mindig elutasítot­ták, pedig sokkal könnyebb lenne munkát találni, és egy új helyen talán még a lakásgondunk is könnyebben megoldódhat. Sokfelé élnek rokonaink, akik biztosan segítenének. Most újra kérem majd a ref megszüntetését, de ennek elintézése hosszú idő. És ha elutasítják, még hosszabb. Azt kellene itt megérteni, hogy nem csak a menekültek, mi is segítségre szorulunk. Dr. Bak István tanácselnök nem tudott a Petőfi Népe szerkesztőségének küldött levélről, jóllehet beszélt azóta a fiatalemberrel. Megkérdeztük az ő véleményét is a felvetésekről, és arról, miként lehetne segíteni Hauzer Attilán és családján. — Szabadszálláson 8-10 családnak kellene lakást adni válaszolta a tanácselnök. — A tanács két év alatt egyetlen szolgálati lakást tudott építeni, azt pedagógus fogja rövidesen megkapni. Jelenleg nincs a nagyközség­ben szabad bérlakás. De ha volna, akkor sem Hauzer Attila lenne első a listán. Azt viszont mondhatom, ha lesz munkahelye, és becsülettel dolgozik, mi nem zárkó­zunk el a lakásjuttatástól. Ami a menekültek ügyét illeti, valóban átadott a ta­nácsnak tíz lakást a Honvédelmi Minisztérium és a Bel­ügyminisztérium. De célfeladatként, azzal, hogy azokba Romániából áttelepült magyar menekülteket helyez­zünk el. Ezek egyébként korábban üressé vált lakások, amelyeket fel kellene újítani, de nincs rá pénz. Közülük a használhatókat átadtuk az erdélyi menekülteknek, akkor, ha találtak maguknak munkát is a községben. Mi egy fillérrel sem tudjuk támogatni őket, sajnos. Bár sze­retnénk, de nem futja. Visszatérve Hauzer Attila gondjára: itt most nincs munkahely Szabadszálláson. Amikor beszéltünk, azt ja­vasoltam neki, hogy az édesiparnál jelentkezzen Buda­pesten. Ha ott elhelyezkedett, dolgozik, akkor visszake­rülhet az itt megnyíló üzembe. Ha munkahelye van, akkor kaphat hitelt az OTP-től, s akkor mi is könnyeb­ben tudunk segíteni neki s családjának. Mert lehetőség van nálunk többféle is, de mindegyikhez szükséges a támogatást igénylő személy közreműködése. A rendőri felügyelet valóban nehézséget jelent, de talán ebben is meg lehet találni a megoldást. * * * Ebben mi magunk is igyekszünk segíteni Hauzer Atti­lának, hogy azután már ő segíthessen magán és család­ján. Váczi Tamás A szabadszállási refes dolgozhat-e Budapesten?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents