Petőfi Népe, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-13 / 163. szám
1989, július 13. • PETŐFI NÉPE • 5 HETENKÉNT HÁROMSZOR JÖN A KAMION H a fél évvel ezelőtt valaki azt jósolja Bíró Jánosnénak, hogy hamarosan duplájára növekszik a jövedelme, azt mondta volna rá, mesebe- széd! Hiszen az ágasegyházi Mathiász Szakszövetkezet varrodájában a legjobb igyekezettel is csak 3500—4000 forintot tudott keresni. Mostanában átlagosan nyolcezret számfejtenek neki. Igaz, hogy nehezebb munkát végez, igaz, hogy feszített tempóban. Mert hetente háromszor jön a kamion ... Mint a karikacsapás Hogy a szakszövetkezet üzeméből egyenesen az NSZK-ba viszi a termékeket a Hungarocamion kocsija, azt a gazdaság vezetői sem merték volna „elkiabálni” fél évvel ezelőtt. Már csak azért sem, mert akkor még üzem sem volt. — November végén a főkönyvelőnk látta a tévében a BLÉVISZ hirdetését, miszerint bútorkárpitozáshoz kooperációs partnert keresnek —- mondja Hostyánszky György, a szövetkezet elnöke. Azonnal kapcsolatba léptünk velük, s december vegére már' készen volt a szerződésünk. Azóta tudjuk, a bajai szövetkezetben mindent ilyen rugalmasan intéznek. Volt egy épületünk, terménytárolónak készült, de az már egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ilyen célra nem fogjuk használni. A kistermelők egymás után hagynak fel a sertéshizlalással. Szakembereink január első munkanapján nézték meg a BLÉ- VlSZ-nél, hogy miként alakítsák ki a leendő kárpitosüzemet. Március hato- dikán elkezdhettük a termelést. — A termelést vagy a betanulást? De hiszen dolgozóink addigra megismerkedtek a munkával! Méghozzá a BLÉVISZ-nél. Naponta hoztuk, vittük őket egy hónapon keresztül. Az anyagot a bajaiaktól kapjuk, a beszerzéssel tehát nincs gondunk. Az első perctől kezdve megy a termelés, azaz üzemünkből egyenesen a nyugatnémet megrendelőhöz kerül a kárpitozott garnitúra. Csak az első szállítmánynál volt egy kisebb kifogás, azóta minden alkalommal első osztályúnak minősítették termékeinket. Jelent ez anyagi előnyt? Például prémiumot? Semmiféle előnyt nem jelent, de bízhatunk abban, hogy továbbra is mi kapjuk a megrendelést. Megfizetik Mondják, Simon úr, a német cég képviselője roppant kíváncsi ember. Mindent látni, tudni akar, ennek érdekében nem sajnálja itt is, ott is feltépni a kárpitot. Ám partnerük nem csak a termék minőségere, hanem a szállítás mikéntjére is kenyesen igényes. A kamiont pontosan úgy kell megpakolni, ahogyan a megrendelés szól: ilyenből ennyit, olyanból amannyit. Nem szeszély ez részükről, hanem a valósághoz való alkalmazkodás. A nyugatnemet cég ugyanis sosem mondja azt a vevőjének, hogy most nincs, érdeklődjön később, hanem a termelő partnereit értesíti: „világos helyett sötétet kérek ...” Czira Györgyné, az ágasegyházi kárpitosüzem vezetője regélni tudna a megrendelések változékonyságáról. Mégis inkább zokszó nélkül állnak elébe. Mivelhogy jó pénzt kapnak érte.- Pedig nehéz az igényekhez alkalmazkodni mondja az elnök. — Egy kamionra 22 garnitúra fér fel, nekünk azt, ha törik, ha szakad, produkálnunk kell. Következésképpen naponta 13-14 garnitúrát kell megcsinálnunk. Az elvhez szükséges normaóra sokkal több, mint amennyi az adott létszám összes munkaórája naponta. Mégsem a létszámot növeljük, hanem vagy túlórázással, vagy a munkatempó fokozásával hozzuk be a különbséget. Eddig még sikerült. Bizonyára gyakorlott szakemberekkel dolgoznak ? Van közöttünk olyan is. A saját varrodánkból — ahol a Habselyem megrendelésére dolgoznak az asszonyok, lányok, kelten vagy hárman jöttek át a kárpitosüzembe. A többi huszonhét-huszonnyolc? Ki szőlőmunkás volt, ki háztartásbeli, ki vidéken dolgozott s örült, hogy nem kell többé utazgatni ... Hogyan sikerült a kárpitosszak- > mában gyakorlatlan emberekből az első nekifutásra ekkora teljesítményt kihozni? • Polgár Zoltán kárpitos korábban Kecskeméten dolgozott. • Bíró Jánosnc a varrodában könnyű, habselyem anyaggal dolgozott. Itt a nehéz, vastag kárpittal gyürkőzik. (Gaál Béla felvételei.) Kft.-t alakít a szakszövetkezet és a megyei tanács • Új munkahely a községben; a szakszövetkezet kárpitosüzeme. — Sikerült, mert akarnak dolgozni. Itt ugyanis valóban a létrehozott érték a jövedelem alapja. Sok múlik persze a szervezésen, illetve személy szerint Czira Györgyné üzemvezetőn, aki még a fáradt emberekbe is képes lelket önteni. — Mekkora jövedelmet érnek el az itt dolgozók ? * Hostyánszky György a legutóbbi elszámolás lapjait teríti szét az asztalon, ezekből másolom a jegyzetfüzetembe: Kozma Józsefné 8290, Magony Sán- dorné 7496, Bóbis Pálné 11 212, Flaisz Lászlóné 11 394 forint... Amíg rajtuk múlik ... Az újdonsült üzemben kissé nagy a zsúfoltság, hiszen külön raktár nem lévén, a kárpitozásra váró bútorvázakat is itt tárolják. Ez nem csupán szépséghiba: a munkát is nehezíti. Az emiatt elvesztegetett perceket máshol kell behozni. Bíró Janosné, aki korábban a varrodában könnyű selyemmel dolgozott, most a vastag kárpitanyagot vezeti figyelemre méltó ügyességgel a varrógép tűje alatt. Az itt dolgozók közül neki van legkisebb gyereke: a kislánya hároméves. — Nem volt könnyelműség olyan munkát vállalnia, ahol túlórázni is kell? Van kire bízzam a kislányomat: a nagymamára, aki a háztartásban is seit. Itt ugyan jobban elfáradok, de tobet is keresek, mint a varrodában. Az is nagyon jó, hogy hattól kettőig dolgozunk, így marad időm a háztájira. Polgár Zoltán kárpitos korábban Kecskeméten dolgozott. Itt többet keres — és még utazgatnia sem kell. Azt azért ő is hozzáteszi a mondottakhoz: a munkaidő végére bizony alaposan elfárad. — Mi a biztosíték arra, hogy megmarad a jó kereseti lehetőség? — kérdezem az elnöktől. — Rajtunk múlik. Kialkudott összeget kapunk egy garnitúráért. Ha a költségeket kordában tartjuk, továbbra is ösztönző mértékű jövedelemre számíthatunk. A szabályozók nem szabnak határt ennek, mert szövetkezetünkben húszmillió forint alatt van a kifizetett bér. — S vajon a szövetkezeten belül nem okoz feszültséget a különböző kereseti lehetőség? A munka is különböző. Egyébként az alaptevékenységünkben hasonlóak az átlagkeresetek. Tőkéstárs: a megyei tanács A közel kétezer lakosú Ágasegyházán a Mathiász Szakszövetkezet az egyetlen olyan gazdálkodó szervezet, amely több helybelinek nyújt munkalehetőséget. Ebből a szempontból szerencsésnek is tarthatnánk, hogy ez a szövetkezet sem képes megélni a mező- gazdaságból (már csak azért sem, mert gyenge termőképességű földön gazdálkodik), ezért kénytelen a bevételét ipari tevékenységgel kiegészíteni. Ily módon több munkavállalót foglalkoztathatnak. A már régóta meglevő varrodájuk mellé létrehozott kárpitosüzemük is ezt a kettős'célt szolgálja. Törekvésük jól beleillik a megyei iparfejlesztési tervbe. Vállalkozásuk megalapozott, hosszú távon is jövedelmezőnek ígérkezik. Ezért döntött úgy a megyei tanács, hogy hárommillió forintos tőkerésszel „beszáll” az ágasegyházi szövetkezet vállalkozásába. Az egyelőre kéttagú kft. alakítása folyamatban van. Almási Márta KÓRUSTAGBÓL OPERAÉNEKES A bel canto avatott művésze Itália határain kívül ritka az olyan énekművész, aki el tudja sajátítani azt a bel canto stílust, amelyre az európai operakultúra legjellemzőbb ága, a 19. század olasz operaművészete, elsősorban a Donizetti-, Verdi-, Puccini-életmű épül. Bizonyosan a magyar énekpedagógiát dicséri, hogy hazánkban egyébként is szép számban föllelhető énekestehetségek között talán mindig is többen voltak, akik e szenvedélyes stílus technikai és kifejezési eszközeit a magukévá tudták tenni, mint más országokban. Különösen nehéz a nem olasz anyanyelvű tenoristák dolga: e hangfajban az érzelmekkel átfűtött olaszos líraiság reprodukálása könnyen tévutakra, érzelgősségre, modorosságra vezetheti a délszaki világtól távolabb nevelkedett énekművészt. Haza tenoristáink egyike, az idén 49 esztendős B. Nagy János a bel canto stílus talán legavatottabb művésze. Kerényi Imre és Hortenpisz Erzsébet egykori növendéke annak a magyar lírai tenorokat felsorakoztató iskolának méltó tagja, amelyiknek rangját többek között Pataky Kálmán és Réti József neve fémjelzi. Pedig B. Nagy János operaénekesi pályája jó ideig nem látszott biztosítottnak: nem végzett főiskolai énektanulmányokat. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola énektanszakának jóval befejezése előtt már tagja volt a Magyar Néphadsereg Művész- együttese kórusának, majd 1967-től a Magyar Állami Népi Együttesnek. A Magyar Állami Operaház csak 1971-ben szerződtette egy meghallgatás után, amikor a fiatal énekes már kilencedik esztendeje a kórusban kereste kenyerét. — A csaknem évtizednyi énekkari munka, amelynek során igen gyakran kaptam szólistafeladatokat is, nagyon hasznos zenei előkészítőnek bizonyult számomra -— vallja ma a többszörösen kitüntetett művész. —- Mégpedjg a színpadi mozgás, illetve egyes drámai helyzetek elsajátításában is sokat segített, hiszen az Állami Népi Együttesben például kórustagként színpadi, szituációkban is részt vettem. Operaházi tagsága első éveiben azután rögtön a „mélyvízbe” került: a színháznál töltött első évadjában megkapja a tenorirodalom egyik legkiemelkedőbb szerepét, Don Jósét a Carmenben. — Talán a váratlan feladat okozta bennem azt a stresszállapotot -— emlékezik B. Nagy János —, amelynek eredményeképp egy-egy hangot időnként magasabban énekeltem, s ezért rögtön rám sütötték, hogy „fölfelé intonálok”. Nagyon megzavart ez a helyzet, mert akármilyen sikerem volt, némelyik kritikus mindig csak erről a „fölcsúszásról” beszélt. Mindemellett B. Nagy Jánost hamarosan a hazai énekesgárda élvonalába emelte tehetsége és sikere. A sajátos mediterrán líraiság tolmácsolására talán azután figyelt fel a zenei közvélemény, hogy B. Nagy János 1980-ban részt vett Tito Gobbi mesterkurzusán. Egy évvel később a budapesti Operaház mellett — már tagja volt a berni Stadttheaternek és a düsseldorfi Deutsche Oper am Rhein-nek is. Az utóbbinak ma is szerződtetett magánénekese, s ugyanabban a szerepkörben lép színpadra Düsseldorfban is, mint itthon: Des Grieux, Mantuai herceg, Aldrád, Pollione, André Chénier, Don Carlos, Ernani, Cava- radossi, Kalaf jelmezében hallhatja őt leggyakrabban az operakedvelő közönség. Énekelt a Rigoletto hazai televíziós változatában, s a Szinetár Miklós rendezte Strauss-operctt, A denevér 1988 szilveszter éjszakáján a televízióban bemutatott változatában. Hangját számos hazai hanglemez őrzi: a Simon Boccanegra, a Nerone, Rossini Mózes című operája, s egy nemrég elkészült Lamberto Gardelli vezényelte Respighi- opera felvétele. Csak hangversenypódiumon halljuk ritkán, a hazai koncertéletben szinte egyáltalán nem foglalkoztatják az oratóriuméneklésben is elismert, sokoldalú művészt... Sz. Gy. MEZEY KATALIN: Eszembe jutott az a nap . .. Eszembe jutott, ahogy szeptemberben sorakoztunk a folyosón, a zöld olajfestékkel bemázolt fal mellett, és halkan megállt mellettünk az igazgató. Azt hittem, meg akar szidni valamiért. Amikor kihúzott a sorból, és szinte suttogva rám parancsolt: „Gyere velem!” — megrémültem. Pedig jóságos arcot vágott, de volt valami a szemében, a hangjában, ami megijesztett. Bevitt az irodába, leült az íróasztala mögé. Ott álltam a parketton, és alig kaptam levegőt az ijedtségtől. Anyu munkahelyét és telefonját kérdezte. Azt hittem, kicsapnak valamiért. Aztán kicsúszott a száján Zolika neve, és akkor arra gondoltam, hogy ő csinált megint valami rosszat. Meg akartam kérdezni, hogy mit, de közben fölvette a kagylót, és tárcsázni kezdte Anyu számát. Soká tartott, míg Anyut előkerítették a gyógyszertárban. , Akkor bemondta az igazgató a telefonba: „Valószínű az Ön fiúgyermeke, Verthelyi Zoltán is a balesetet szenvedettek között van”. Közben rám nézett. Hallottam, hogy Anyu felsi- kolt: „És súlyos? Súlyosan megsérült? Hol van? Hol van most? Halló, halló . ..” Az igazgató kínos lassúsággal felelt: „A rendőri vizsgálat még tart. Arra kértek, hívjam Önt haza, a lakásán már keresték, de nem találtak otthon senkit. Ismét keresni fogják. Alig egy órája történt a dolog. Pontosan fél háromkor. A kőbányánál lakók értesítették a rendőrséget. Többet én sem tudok. A kislányt is hazaküldöm. Feltételezhetően mennyi idő alatt ér haza?” Anyu egyre azt kérdezte, hogy hol van most a gyerek? Miféle baleset történt? De az igazgató csak a kérdést ismételte: „Mennyi idő alatt ér haza?” „Nyugodjék meg, asszonyom — mondta végül - -, ami történt, megtörtént. Már nem lehet változtatni rajta. Fejezzük be a beszélgetést, hogy mielőbb hazaérhessen.” — Mi történt Zolikával?- — kérdeztem, amikor letette a kagylót. — Kórházban van? — Menj haza szépen. Mária néni már kihozta az osztályból a holmidat. Várnak rád a rendőr elvtársak. — A Nagymamának nem lehetne telefonálni? — Félfém egyedül hazamenni. Mit mondjak a rendőröknek? Hisz azt sem tudom, hogy mit csinált Zolika? Mikor elindultam az iskolába, még nem volt otthon. Kikészítettem az ebédjét, és írtam neki egy cédulát, hogy tanuljon. De megint nem fogadott szót, ha a kőbányában baleset érte. Nagyon rossz gyerek, igaz, még csak negyedikes. — Tudod a számát? — Be- mondtam az iroda telefonját, ahova a Nagyi dolgozni járt. Az igazgató szótlanul tárcsázott, majd odaintett, és a kezembe nyomta a kagylót. Felállt, átment a tanáriba. Mária néni jelent meg az ajtóban, kezében a táskám. Türelmesen és szánakozva nézett rám. Talán ezért fakadtam sírva, amikor a Nagymama megszólalt a telefonban. Kérlek, gyere azonnal haza, Öcsivel nagy baj történt. Rendőrök várnak otthon. Anyunak és nekem is haza kell mennem. Nagymama megparancsolta, hogy menjek eléje a villamos- megállóhoz. Előbb ellenkezni akartam, de aztán örültem. így nem nekem kell beszélnem a rendőrökkel. Nagyon megkönnyebbültem. Mária néni a hátamra adta a táskát. Ez nagyon szokatlan volt egy tanártól. Éreztem, hogy tud valamit, amit én nem, de most már nem is akartam tudni. Futottam Nagyi elé. Milyen jó, hogy megbeszéltük ezt a találkozást. A második villamossal megérkezett. Nagyon sápadt volt, a szemüvege folyton lecsúszott az orráról. Ez akkor történik vele, ha ideges.- Mit csinált megint az a rosszcsont? Jaj, hogy egyedül kell otthon hagyni egy ilyen gyereket! Beszéltél vele délben? Úgy siettünk, hogy égett a torkomban a levegő. Nagyon nagy bajt csinált, ha rendőrök is vannak... Ha ezt szegény anyád megtudja ... A ház előtt egy szürke autó állt, az oldalához támaszkodva két rendőr cigarettázott. Nagymama megállított a kerítésnél, és a kocsihoz sietett. Rövid beszélgetés után a rendőrök kinyitották előtte a kocsi hátsó ajtaját. Szigorúan intett nekem, hogy menjek haza. Odafutottam, hogy vigyenek el engem is. Nagyi gyors mozdulattal beült, és határozottan szólt rám: — Várd otthon anyádat. — Hova mentek? Hol van Zoli? A fejével jelezte, hogy majd később. A kocsi a kőbánya felé kanyarodott. Kicsi, félbevágott domb volf a kőbánya, amiből régebben szekérszám hordták a murvát. Körülötte fenyőerdő. Mindkét oldalán házak sorakoztak. Régi, földszintes, ve- randás házak, kopár udvarokkal, néhány foltos törzsű fenyővel. Szigorúan tilos volt ott játszanunk. A kőfalban magasan lyukak voltak, barlangok. A fiúk szerettek felmászni. Veszélyes, omladékos volt az elhagyott bánya fala. Biztos leesett onnan és eltörhette a lábát. A barlangokban állítólag még ma is találnak háborúból ottmaradt robbanóanyagokat, fegyvereket. Lesz kikapsz, csak hozza haza őt Nagyi. Nem nagyon bántam, hogy nem vitt magával, pedig szeretek autózni. Fölmentem, kipakoltam. A konyhában látszott, hogy járt itthon Zolika. Megint nem vett ki tányért, hanem lábosból evett, még a kanalát is bent hagyta a krumplifőzelékben. Nem rakodtam el, hogy megmutathassam Anyunak. Mindig sok volt Öcsi rovásán, de Anyu nagyon elnéző volt hozzá. Nagymama érkezett haza először. Betessékelte a rendőröket a hallba. Én is le akartam ülni, de megsimogatta a fejemet, és megkért, hogy menjek a szobánkba. Ott is nagy felfordulást hagyott Zolika, de nem csináltam rendet, hanem az ajtóhoz bújtam és hallgatóztam. Mikor megjöttek, észrevettem, hogy a Nagymama szeme ki van sírva. Nagymama halkan válaszol- gatott, a rendőrök egy-egy szót hangosabban mondtak. Az egyik diktált, a másik írta a jegyzőkönyvet. Néha elkaptam egy félmondatot: „minden kétséget kizáróan”, vagy „a helyszíni szemle is megerősítette”. Furcsa szavak voltak. Feszülten vártam. Tudtam, hogy bármelyik pillanatban megjöhet Anyu, és neki el kell hogy mondják, mi történt. Ő biztos nem tud úgy viselkedni, mint Nagyi, aki most is egyenesen tartotta a fejét. Anyu hangosan zokogva rontott be a lakásba. Már mindent tudott, a környéken elterjedt a három gyerek halálhíre. Nagymama nyakába borult,, együtt jajongtak. Én is kiszaladtam, hozzájuk bújtam és sírtam. A rendőrök kimentek az erkélyre. A jegyzőkönyv még nem volt kész.
