Petőfi Népe, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-06 / 157. szám

1989. július 6. • PETŐFI NÉPE • 5

„ Politizálunk, mert muszáj'

tosNamInaPsúgvaa Munkásvélemények a politikáról, a gazdaságról

népre, a munkásokra hivatkozni, az ő nevükben kijelenteni, de igazán megismerni, kitapasztalni véleményüket, arra nem sokan veszjk a fáradtságot.

A hallgatagnak nevezett tömegnek pedig van meggyőződése.

Kecskeméten, a Parkettagyártó Vállalat öt mun• Pólyák Antal

• Józsa János

• Sánta László

kásával, párttagokkal és pártonkívüliekkel beszélgetve, arra kerestünk választ: politizálnak-e, hogyan látják saját sorsukat, a társadalom helyzetét? íme, a vélemények:

Pólyák Antal szakmunkás, pártonkí- vüli, két gyermeke van:

— Nem sok mindenhez tudok hozzászólni, mert alig jut időm a rádióhallgatásra, a tévénézésre. Mindenből akkora felhajtást csinálnak, s már nagyon unom, hogy állandóan 56-ról beszélnek, nyilatkoznak. Várok egy fordulatot, ami a sorsunkat jobbra fordítja, s nem kell másodállást vállalni, hogy eltartsam a családomat. A vállalatnál alapanyaggondok vannak, nehéz eredményt elérni, kevés a fa, meg nagy a jövés-menés. A segédmunkásokra gondolok, igen kevés a fizetésük, jó, ha havi 4 és fél ezret keresnek. Helyettem, s nem velem csinálják a politikát, de remélem, a javamra. Nagyon nehéz ma a lakáshelyzet, de ahol lakom, Mijdós- telepen, három iskola áll üresen. Miért nem adják oda hat, sokgyermekes családnak? Én reménykedem, nem látom kilátástalannak a helyzetet, de a jövőért dolgozni kell. Bízom abban, megérjük, hogy egyszer az keres többet, aki jobban, többet dolgozik.

Józsa János csoportvezető, párttag, két gyermeke van:

A vállalatnál nincs idő arra, hogy politizáljanak. Van egy szűk réteg, aki ezzel szívesen foglalkozik, s megbeszéljük azokat, amiket láttunk, hallottunk. Az 56-os rehabilitációval egyetértek, de miért kell egynapos temetést tartani? Szerencsére, nagyobb baj nem történt. Régóta hozzászoktunk ahhoz, hogy amit az újságok írnak, az igaz, de manapság, amit közölnek, felolvasnak vagy,bemutatnak, már kételkedünk, s ez azzal is jár, hogy azt sem hisszük, el, amit kell. Attól tartok, a választásnál a párt bajban lesz, nincs iránta bizalom, s a hátralévő pár hónap alatt ezt nehéz lesz visszaszerezni. Valamit mindenképpen tenni kell, hogy egységes program legyen, a KB ne váljék a hatalmi harcok színterévé.

Sánta László esztergályos, párttag, két gyermeke van:

— A pártélet 10-15 éve ellaposodott, az emberek elfordultak tőle. Amikor a kommunista öntudatot felváltotta az anyagi érdekeltség, akkor döbbentem

Bencsik Sándorné

rá, hogy minden visszájára fordult. Pozsgay Imre, amikor itt tanított még a pártiskolán, azt mondta: Ne azt nézzük, mi van a borítékban, mert annak dupláját kapjuk vissza más módon. Mi a munkásokkal

foglalkozunk. S mi volt? Amikor kiváló lett a gyár, mi, melósok, kaptunk 500 forintot, egy debrecenit, egy üveg sört. A vezetők személyenként annyit, mint amennyibe a debreceni meg a sör került az egész gyárnak. Ml van ma? Senki sem kérdezi a mi véleményünket, s emiatt nehéz lesz majd megmozgatni a tömeget. Azt akarják, hogy újra 3 millió koldus országa legyünk, mert, ha csak szövegelünk, mint azt manapság teszik, oda jutunk! A pénz elértéktelenedett, amikor én kezdtem, még egyhavi fizetésből vehettem egy házhelyet, a fiamnak hány évi fizetését kellene félreraknia? Most is a lét határozza meg a tudatot. Mit gondol, mi a véleménye annak a 73 éves embernek, aki bejár dolgozni, mert a nyugdijából nem tud megélni? Hol van a pártunk, miért nem tesznek már valamit?

Bencsik Sándorné betanított munkás, párttag, egyedül neveli két gyermekét: — Huszonöt éve dolgozom itt a gyárban. Munkatársaim nem politizálnak, talán azért, mert olyan gyorsan változik a világ, hogy nem látják értelmét beleszólni. Én magam is így vagyok, mert minden időmet arra fordítom, hogy eltartsam két gyermekemet. Csak úgy lehet keresni, ha túlórázok, ha szombaton és vasárnap is dolgozom. Keresetem? A családi pótlékkal együtt 10 ezer forintot viszek haza. Ez nem elég, ezért szabadidőmben napszámba járok. A nagyobbik lányom ballagási ruhája több mint kétezer forintba került, s ezt, érthető módon, nem tagadhattam meg tőle. Nem nélkülözünk, de látástól vakulásig dolgo• Győrfi Zoltán

zom. Nem nagyon érdekel a politika, inkább a megélhetés. Nem törődöm azzal, hogy a politikusok hogyan marják egymást, az a lényeg, hogy munkám, kenyerünk legyen. Bevallom, jó munkám miatt lettem párttag, s nem sokat értek a politikai szövegekből.

Győrfi Zoltán marós, esztergályos, pártonkívüli, két gyermek apja:

— Politizálunk, mert muszáj, nem lehet vakon, süketen járni a világban. Most két dolog van. Az egyik a jó, hogy elmondhatjuk véleményünket, a másik a rossz, olyanok is beszélnek, akik jobb volna, ha hallgatnának. A szélsőséges nézetekre gondolok, azokra a személyekre, akiknek semmi sem jó. Bevallom, mi munkások, alig tudunk mit kezdeni a szólásszabadsággal. Ma mindenki kritizál, ahelyett, hogy a megoldás útját mutatnák. Hová vezet ez, azt nem tudom, de végre rendet kellene teremteni, elég volt ebből a huzavonából. Én fiatal vagyok, de nem akarok 56-ot, elég volt látni a tévében a kínaiakat. Ami a gazdasági helyzetet illeti, mi is máról holnapra élünk, s ha a szülők nem segítenének holott már nekünk kellene adni —, nélkülöznénk. Hiába vállalok túlórát, néha-néha egy kis maszek munkát, nem jutok előbbre. Sokfajta pártcsíra kezd kialakulni, mindenki fecseg, mondja a magáét. Nem új politikai pártok kellenek, hanem becsületes magyar munka. Jólétet kell teremteni, a múltban való vájkálást pedig bízzák a történészekre ...

Gémes Gábor

Mentegetőzésféle

(1.) Bízom a kedves olvasó jóindulatában. Talán megbocsátja nekem azt az ártatlan kis csalást, amit elkövettem. Beszámolóm eredeti címe ez lett volna: Az NSZK-ban jártam. De ki kíváncsi — annyi sok száz után — még egy útleírásra?! Csak a „szomszédban” voltam. Ferihegytől a frankfurti repülőtéri landolásig az út a Malév TU—154-es óriásgépének alig másfél órájába telt. Ami mégis arra ösztönöz, hogy beszámoljak a tapasztalataimról: mint egy magyar újságíró-delegáció tagjának, olyan kapuk is megnyíltak előttem, melyek a turistának nyilvánvalóan zárva maradnának.

A pontosság itt alapkövetelmény

Az első benyomásom nem is a repülőtérre vonatkozik — a frankfurti a legnagyobb Európában —, hanem arra, milyen pillanatok alatt zajlott le a vám- és útlevélkezelés. Az előbbinél szemmel láthatóan nem keltettem semmiféle emóciót, a hivatalnok mindösz- sze kellemes tartózkodást kívánt, az utóbbinál viszont rá is pillantottak a passzusomra, sőt, bélyegzővel is ellátták. Ez a figyelmesség csak a KGST- országokból érkező vendégeknek járt ki, míg az Európai Gazdasági Közösséghez tartozó országok polgárai sietős léptekkel haladtak el á tisztviselő előtt, a fényképnél kinyitott útlevelet feléje mutatták. Az ellenőrzés nem lehet túlzottan szigorú. Észrevettem, hogy volt, aki véletlenül fordítva tartotta az okmányt.

A kapun túl várt bennünket Stefan Weider, azaz Vajda István újságíró kollégánk, hites tolmács, a bonni rádió magyar adásának munkatársa, aki szívesen vállalja magyar küldöttségek kalauzolását. Alig hogy az értünk jött kis mikrobuszba beszálltunk, megkaptuk a percre kidolgozott, részletes programot. Felesleges, hogy a közismert német szervezőképesség dicséretére a továbbiakban szót vesztegessek, hát előrebocsátom: ott-tartózkodásunk nyolc napja alatt minden a terv szerint történt. Mondanom sem kell, hogy mi is alkalmazkodtunk az itteni szokásokhoz: a pontosság itt alapkövetelmény.

Emberbarát környezet

Bonn hangulatos kisváros benyomását kelti, bár időnként óriási a forgalom. Ezt azonban a levegő minőségén nem lehet észrevenni. Az autók ólommentes benzinnel közlekednek, erre biztatja a tulajdonosokat a „bleifrpi” olcsóbb ára. A kétüteműek ismeretlenek, ami pedig a kamionokat, éa az autóbuszokat illeti, nos, nem pipálják a nálunk megszokott füstfelhőt. Rozzant autót, de még piszkosat sem láttam.

Jó állapotban vannak az utak, a karbantartás tökéletes. Kátyú, gödör, úgy tűnik, itt ismeretlen fogalom. Eltévedni szinte lehetetlen: egyértelmű jelzések igazítják útba az utak vándorát. Rendőrt ritkán látni, de ha valami történik, azonnal a helyszínen terem. A hírközlés rendkívül gyors, telefon majd’ minden gépkocsiban van, de az említett mikrobuszban még URH-rádió is. Minden további nélkül hazaszólhattam volna Bajára. (Ha itthon lenne készülékem.)

Autópályán történt balesetnél tapasztaltam, hogy a rendőrség, a mentő szinte azonnal a helyszínen volt. A roncsot pillanatok alatt elvontatták, miközben az autóáradat a többi sávon zavartalanul hömpölygött. Elhatároztam, hogy hazai negatív példákkal nem vonok párhuzamot, egy eset mégis idekívánkozik. Június 23-án, délben, valami baleset történt a dunaföldvári híd után, a Solt—Kecskemét felé vezető főúton. Eh te 8 óráig rostokoltam Du- naföldváron, egy végeláthatatlan sor közepén, mire átjutottam a hídon. A forgalom irányítása még egy önkéntes rendőrnek sem jutott eszébe.

De térjünk vissza az NSZK fővárosába. Az utcák tiszták, a buszmegállók környékét sem éktelenítik az eldobált cigarettacsikkek. Az utcai telefonok kifogástalanul működnek, megrongálásuk itt nem szokás, szintúgy a közlekedési táblák összegyűrése sem.

A várostervezésnél gondoltak arra, hogy a lakosságot nem csak felnőttek alkotják. Szinte mindenütt találni egy kis játszóteret vagy néhány gyermekjátékot. Nagyon megtetszett az egyszerű kis alkalmatosság, melyen egy dél-afrikai csöppség üldögélt. (A szülei nem örültek volna, ha lefényképezem, ezért hiányzik a mellékelt fotóról.) Hátha valakinek kedve támad az ötletet lemásolni: a tekercsrugó kimustrált személygépkocsiból való.

Háromszáz egyezmény Magyarországgal

A program szerinti első hivatalos meghívásunk a külügyminisztériumba

A

PETŐFI

PÉPE

AJÁNLATA

FILM

Az eastwicki boszorkányok

Nem túl gyakran házasítják a szatírát a thrillerrel, különösen olyan szellemesen, ahogyan azt az új amerikai produkció teszi. Középpontjában - számtalan klasszikus rokonához hasonlóan - a nemek közötti, hol tragikus, hol meg komikus háború áll. A természetfölötti, a démonológia által csak annyiban érintettek a főszereplők, amennyiben efféléktől érintett minden normális férfi és nő.

Az alapműnek: John Updike ismert bestsellerének és a belőle készített üdítően filozofikus filmváltozatnak színhelye a poros, unalmas, bigottan erkölcsös New England-i kisváros. Itt csatáznak a nemek, három, férfitársaságot nélkülöző „boszorkány” és egy energikusan hódító „sátán” képében. Valódi hírességek játsszák a szerepeket: Cher Alexandrát, a talpraesett fiatalasszonyt, Susan Sarandon Jane-t, a szerény zongoratanárnőt, Michelle Pfeiffer pedig Sukie-t, az újságírónőt. A hölgyek heti rendes koktélpartijukon már hosszabb ideje fohászkodnak azért, hogy unalmas mindennapjaiknak véget vetve — vinné már őket el akár az ördög. Kívánságuk meghallgatásra talál: nem is lepődnek meg túlságosan, amikor a gazdag, különc és vonzó idegen (Jack Nicholson) beköltözik Eastwick egyik elegáns történelmi kúriájába. Nem sokat töprengenek azon sem, hogy a minden szempontból kifogástalannak látszó Daryl Van Horne megjelenése vajon a véletlen vagy mégis inkább saját mesterkedésük műve? Mindhárom nő igen gyorsan megismerkedik a — civilben, de más produkciókból (a többi között Kubrick Ragyogásából) is „sátáni” mosolyáról híres - idegennel, és kezdetét veszi a véget érni nem akaró orgia, melyen mindannyian szinte valóságosan is repülnek a boldogságtól.. . Nem úgy a városka erkölcscsőszei, akik kiközösítik a perszónákat. Hamarosan kiderül azonban, hogy az ördög — legalábbis férfi alakban — sem hibátlan, nincs más hátra, mint hogy szertefoszoljék a varázs.

MÄGÄzjT^H

A politikusfeleség

A Sztori negyedik számát lapozgatva, elsőként a Sáfár Anikóval készült interjút olvastam el, azt gondolván, érdekes sztorikat hallunk tőle, főképp, ha tudjuk, ő Berecz János felesége. Sajnos, az interjú nem a legizgalmasabb. így tehát várjuk a következő „polilikusi'ele- ség” megnyilatkozását, merthogy sorozatról van szó. Egyébként a következő számban a férfiakt is megjelenik, miután egy olvasó ezt követeli. Miféle disznóság, mindig csak meztelen nőket mutogatni! (Az új lapszámban is van egy-kettő, például a poszteren szereplő Lola Lundkvist. De ki ő?) „Sztoriznak” még Madonnáról, Ferenc Józsefről, Nagy Feróról, Kentaurról, Jézusról. Részlet olvasható egy tiltott regényből.

LEMEZEK

Sztárparádé

Igazán nem panaszkodhatnak a világsztárok muzsikáját kedvelő lemezgyűjtők, hiszen bőséges választékot kínál a Hungaroton Magyar Hanglemez- gyártó Vállalat Gong szerkesztősége. Az utóbbi hetekben jelent meg nálunk

például a hetvenes évek sztárcsapatának, a Fleetwood Mac-nek egy válogatásalbuma. Talán sokan emlékeznek még a nagy slágerekre, köztük a Don’t stop, a Go your own way, a Hold me, a Gypsy, a Sara, a Tusk című dalokra. Kellemes perceket szereznek ma is, azoknak különösen, akik nosztalgiával gondolnak vissza a letűnt korra. A fiatalabb generáció képviselői pedig csodálkozhatnak, a Fleetwood Mac igazán profi teljesítményt nyújtott, különbet, mint egyes mai sztárcsapatok.

Bob Marley neve is ismerősen cseng sokaknak. A reggae koronázatlan királya egykettőre népszerű lett nálunk is, nagylemezeit pillanatok alatt szétkapkodták. Ha jói emlékszem, a Hungarotonnál ez az első albuma, a WEA-tól átvett Chances are című összeállítása,

ami még 1981-ben jelent meg. A tragikus sorsú jamaicai előadó mindössze nyolc dalt énekel, valamennyit szívből. Szinte pezseg a vérünk, ha a Reggae on Broadway-t vagy a Gona get you-t hallgatjuk, elérzékenyülünk a Chances are címet viselő szerzemény hallatán.

Kim Wilde, a pergő diszkóritmusok híve, meghódította Európát. Tipikus példája a mai sztárcsinálásnak: vonzó külső, szőke haj, kék szem, érzéki száj, jó alak, no és az énekesi ambíciókról még nem is beszéltünk. Kellenek jó vi- deoklipek és fülbemászó dallamok. Kim Wilde-tól a You came és a Never trust a stranger került a slágerlisták vezető helyeire. A diszkómuzsika híveinek, persze, a többi szám is elnyerheti tetszését...

Nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, csendesebb világot tár elénk az olasz Tanita Tikaram. Akár kislánynak is titulálhatnánk, hiszen éppen csak húszéves. Amit csinál — profi. Olvasóink a Twist in my sobriety című sikerszámát hallhatták a legtöbbször a televízióban, a rádióban. Természetesen első önálló nagylemezén is ez a „sláger” a többi Tanita-szerzemény közül. Mindenesetre érdemes felfigyelni a másik tíz dal erényeire is, és a „kislány” tehetségére.

FOLYÓIRAT

Nagyvilág,

Új írás

Azt, hogy Apollinaire eddig ismeretlen kéziratai kerültek elő, hogy meghalt Brecht ifjúkori szerelme, s hogy Jókai Mór Mire megvénülünk című regénye megjelent orosz nyelven százezer példányban, a Nagyvilág című világ- irodalmi folyóirat júliusi számának híreiből tudhatjuk. Csingiz Ajtmatov

szólt. Hans-Peter Annen úr, a külföldi kapcsolatok referense fogadott bennünket. Felhívta a figyelmünket, hogy a magyar reformokat az NSZK-ban nagy figyelem és rokonszenv kíséri. Nemcsak én osztozom ebben — tette hozzá mosolyogva —, aki három évet töltöttem Budapesten, hanem, ami sokkal fontosabb, a sajtó is. Nincs olyan nap, hogy az újságok, a rádió és a televízió ne szólna Magyarországról.

Velünk együtt azon fáradoznak kölcsönös érdeknek tartják —, hogy hazánk mielőbb becsatlakozzon az európai gazdasági és kulturális vérkeringésbe — hangsúlyozta Annen úr. A két ország közötti kereskedelmet nagyra értékelte: az utolsó két évben 5-5 milliárd márkát tett ki. A mennyiséget már aligha tudják növelni, inkább az együttműködés színvonalát szeretnék magasabbra emelni. A hosszú távú fejlesztést tűzték ki célul, például a telefongyártást illetően. A kapcsolatokat, azok intenzitását jól jellemzi, hogy jelenleg háromszáz különböző egyezmény van érvényben a két ország között.

Számos kérdésünk között én arról érdeklődtem, hogy folytatják-e azt a programot, melynek első létesítménye a pécsi Lenau-ház, illetve a bajai német művelődési központ. — Jóllehet, a pénzügyi lehetőségeik behatároltak, továbbra is szeretnék a nemzetiségi nyelv és hagyomány megőrzését különféle támogatásokkal elősegíteni hangzott a válasz.

Mondják meg Pozsgay Imrének!

Erre a napra esett Pozsgay Imre államminiszterünk bonni látogatása. Jelentőségét — igaz, ezt csak utólag tapasztaltuk — nem csorbította, hogy Bush elnök ugyanekkor érkezett. De erről majd később! Szállásunkra visz- szaútban — akkor is, mint általában, taxival mentünk —, szót ejtettünk arról, hogy feltétlenül ott leszünk a magyar nagykövetségen, Pozsgay Imre esti előadásán.

Egyszercsak megszólal a gépkocsivezető, mondanom sem kell, hogy ékes magyarsággal:

— Uraim! Szépen megkérem önöket valamire. Mondják meg Pozsgay Imrének, hogy mi, magyarok, akiket ide vetett a sorsunk, mindannyian azért szurkolunk, hogy sikerüljön az otthoniaknak. Neki is sikert kívánunk, aki azért munkálkodik, hogy mielőbb talpra álljon az ország, meg az egész népnek is!

Gál Zoltán

(Folytatása következik)

A zarándoknő című regényrészletét Rab Zsuzsa igényes fordításában ismerhetjük meg, csakúgy, mint Anna Ahmatova két versét. Stefan Heym novellájának címe: A Wachsmuth-szind- róma. A történet egy reggelen kezdődik, amikor a novella hőse aki bár férfiként tért nyugovóra — nőként ébred. A jelenség — mely nemsokára másokat is meglep — a Wachsmuth-szind- róma nevet kapja.

Friedrich Dürenmatt három írása merőben más hangot üt meg, mintegy átmenetet képezve Stephen Poliakoff Meg kell törni a csendet című drámájához.

A Krónika rovatban ezúttal Adyról, a kelet-közép-európai irodalmakról egy osztrák folyóirat tükrében, valamint a szlavisztikáról esik szó. Philip Roth A*tények; Martin Walser Dorle és Wolf; Bécsy Tamás A cselekvés lehetősége; Vaszilij Grosszmann Élet és sors, valamint Milorad Pavic Tájkép teával festve című könyvéről rövid elmélkedések közvetítenek véleményt.

A Glória áruház negyedik emelete a lehetetlen kívánságok osztálya. Szeszélyek, őrültségek, képtelenségek között válogathat a vásárló. Itt játszódik Gyárfás Miklós kétfelvonásos komédiája, a Főpróba az áruházban, melyet az Új írás hetedik, legfrissebb számában olvashatnak az érdeklődők.

Különösen sok verset válogattak ezúttal a szerkesztők az irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat júliusi számába. Takáts Gyula, Rákos Sándor, Rába György, Géczi János, Szepesi Attila, Kiss Irén, Békési Gyula, Ladányi Mihály, Kapecz Zsuzsa, Határ Győző, Tandori Dezső, René Char és Eugenio Montale költeményei egyaránt itt olvashatók.

Emlékezések és leírások címmel Bá- . lint Péter Szentkuthy Miklósról publikált, Urbán László írása pedig Déry utazása X-ben címmel látott napvilágot. Egy elfeledett kultúrtörténeti folyóiratról, Supka Géza Literaturájáról Kéri Piroska írt méltatást.

A TAXIS MAGYARUL SZÓLALT MEG

Az NSZK hisz a reformunk sikerében