Petőfi Népe, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-31 / 178. szám

1989. július 31. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT • SPORT • SPORT GYORSASÁGI MOTORSPORT Profik győztek az amatőrök versenyén Amatőr motorkerékpár-versenyt hirdetett a Daimlcr- Maybach Klub szombat délutánra a kecskeméti kartringen. Három kategóriában — 70, 250 és 500 cm* — nevezhettek a résztvevők, akik az ország minden részéből érkeztek. Jöt­tek Kőszegről, Szombathelyről, Balassagyarmatról, és már napokkal korábban „próbálgatták” az aszfaltcsíkot. A ne­vezők többsége utcai motoros volt, de szép számmal jelent­keztek licenccel rendelkező „profi” versenyzők is, köztük például az Európa-bajnokságban induló Tibori Péter. A szombat délelőtti edzésen a versenyzők a pályának szinte az összes kanyarját „felavatták”, és a délutáni futa­mok is hasonlóan zajlottak le. A verseny egyik szervezője, Európa-bajnoki ezüstérmesünk, Szabó János volt, aki a lát­ványos küzdelem ellenére sem volt elégedett: „A szövetség helyett néhány lelkes embernek kell versenyt szerveznie, és így adódik elő ez a furcsa helyzet, hogy a versenyzők kényte­lenek MZ-vel gokartpályán motorozni. Pedig ezek a gyere­kek semmivel sem rosszabbak, mint a vb-menők, csak az ő lehetőségeik összehasonlíthatatlanul rosszabbak.” Kecskeméti versenyző nem végzett egyik kategória élme­zőnyében sem. A végeredmény, 70 cm3: 1. Nagy Sándor (Daimler-Maybach), 2. Kovács Viktor (Daimler-Maybach), 3. Kamondy Márton (egyesületen kívüli). 250 cm3: 1. Tibori Péter (ZMMK), 2. Kovács László (e. k.), 3. Szilágyi Zoltán (e. k.). 500 cm3: 1. Tibori Péter, 2. Kiss Ferenc (Dunaújvá­ros), 3. Molnár Gábor (Daimler-Maybach). Kecskeméti és bajai siker a Bácska-bárkában ötvenkilencen vágtak neki a 2 kilométeres távnak Harmadik alkalommal rendezték meg Baján a Bácska- bárka távúszóversenyt. A hűvösebb hajnal több indulót megijesztett; néhányan megmártóztak, majd úgy döntöt­tek, hogy jövőre teljesítik a közel 2 km-es távot. Várhalmi Miklós, az úszószakosztály elnöke köszöntötte a beneve­zett 59 versenyzőt. Az abszolút győzelmet a férfiaknál Hajdú László kecskeméti, a nőknél Jósvai Orsolya Bajá­ról (a Budapesti Spartacusba igazolt 1978-as születésű versenyző) szerezte meg. Korcsoportonkénti győztesek a következők, igazolt leány versenyzők: 1. Jósvai Orsolya (Bp. Spartacus), 2. Póth Cs. (Baja), 3. Vörös E. (Baja), amatőr lányok 1. kres.: 1. Welchner Edit (Vaskút), 2. Tácsai T. (Vaskút), 3. Vértessy Zs. (Baja). 2. kres.: 1. Ferenc I. (Baja), 2. Barát M. (Baja), 3. Brassói J. (Baja), 3. kres.: 1. Vértessy Lászlóné (Baja), 2. Viszmeg l.-né (Baja), 3. Baráth A.-né (Baja). 4. kres.: 1. Fejér Tamásné (Budapest), 2. Siroki F.-né (Baja), harmadik helyezett nem volt. Igazolt fiúk, 1. kres.: 1. Pál Kornél (Baja), 2. Rostás T. (Baja), 3. Stadler Sz. (Baja). Igazolt fiú (1 induló) II. kres.: 1. Görög Imre (Kecske­mét). Amatőr kres.: 1. Vesztergombi István (Bonyhád), 2. Petkó-Szandtner A. (Baja), 3. Varga G. (Baja), 2. kres.: 1. Hajdú László (Kmét), 2. Fábián I. (Bp. Siket SC), 3. Vértessy L. (Baja), 3. kres.: 1. Aubel Gábor (Cegléd), 2. Kabdebó P. (Baja), harmadik helyezett nem volt 4. kres.: (1 ind.): Baráth András (Baja). A verseny szponzora a Bajai Bácska Bútoripari Vállalat i volt. A helyezetteknek járó díjat Kabdebó Péter, a vállalat igazgatója adta át. Schwarcz Iván ELŐKÉSZÜLETI LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉSEN Hárman osztoztak a BSK négy gólján BAJAI SK—SZEKSZÁRD 4—1 (1—0, 0—0, 3—1) Baja, 800 néző. Vezette: Nagy Z. Bajai SK: Horváth Gy. — Szűcs, Szabó M. Bene, Vidák, Kovács, Ballai, Gombás L, Pauk, Schneider, Horváth Á. Edző: Koller Viktor. A háromharmados mérkőzés folya­mán szóhoz jutott még a Baja csapatá­ban: Farkas, Szabó L., Róka, Evanics, Zrínyi, Tóth és László. Gólszerzők: Kovács 2, Horváth Á., László, ill. Kandi. Kitűnt: Horváth Gy., Szabó M., Ko­vács, László, ill. Süveges, Horváth. TOTÓ A Totó 30. heti játékszelvényén szereplő mérkőzé­sek eredményei: 1. St. Pauli—Wérder Bremen 0:0 x 2. Bayer Leverkusen Dortmund 1:0 1 3. Bayern München—Nürnberg 3:2 1 4. Bochum—1. FC Köln 0:12 5. Eintr. Fr .Waldhof Mannheim 3:1 1 6. Düsseldorf Hamburger SV 1:1 x 7. Hertha BSC—Münster 2\0 1 8. Alemannia Aachen—Duisburg 1:2 2 9. Essen—Schalke 04 0:0 x 10. Freiburg -Unterhaching 2:3 2 11. Saarbrücken Stutt. Kickers 1:0 1 12. Kassel Blau-Weiss 90 1:1 x 13. Osnabrück Meppen 1:1 x Pótmérkőzések: 14. St. Pauli—Werder Bremen I. félidő 0:0 x 15. Bayer Leverkusen Dortmund I. félidő 0:0 x 16. Bayern München—Nürnberg I. félidő 1:1 x Hiba volt a szesztilalom ? Ismét a sheffieldi futballtragédiáról Hiba volt a labdarúgópá­lyákon elrendelni a szesz- árusítási tilalmat — ezt a meglepő következtetést is tartalmazza a sheffieldi Hillsborough stadionban áprilisban bekövetkezett sú­lyos tragédiáról vasárnap nyilvánosságra hozott igaz­ságügyi jelentés. A tanulmány, amelyet a most lezárult vizsgálatról majd a belügyminiszternek továbbítanak, azzal indo­kolja a fenti következtetést, hogy az összecsapást nagy­részt a kocsmákban az utol­só pillanatig italozó, s ezért a stadionba késve érkező szurkolók kezdték. A 95 em­ber halálát okozó tragédia körülményeit vizsgálva a szakértők úgy vélik: ha a stadionban árultak volna al­koholt, akkor talán a szur­kolók nem érzik szükségét, hogy már a találkozó előtt elfogyasszák esetleg a több­szörösét annak, amit a pá­lyán innának. Javasolja még az anyag, hogy kevesebb szurkolót en­gedjenek az állóhelyekre, s az érdeklődőket ne a stadi­onba érkezéskor, hanem az egyes szektorok bejáratánál ellenőrizzék. Ha képernyőn követnék közeledésüket, jobban meg­akadályozhatnák, hogy a jeggyel nem rendelkezők a forgóajtós bejáratoknál tö­mörüljenek. Ugyanakkor elengedhetetlenek a jobb el­sősegély-feltételek, s a biz­tonságiak és a rendezők megbeszélése a mérkőzés előtt. A pályát körülvevő kerí­tést nem tanácsos lebontani, de több kaput, s a mostani­nál szélesebbeket kell rajta nyitni. Elmarasztalja a jelen­tés a sheffieldi labdarúgó- klubot, mert a pálya bizton­sági létesítményei nem felel­tek meg az előírt szabvány­nak. Senna nyert Hockenheimben A világbajnoki címvédő Senna (29) pályafutása 18. Forma-—1-es futamgyőzelmét aratta az augusz­tus 13-ai Magyar Grand Prix-t köz­vetlenül megelőző NSZK Nagydí­jon, amelyet mintegy 100 ezer néző tekintett meg. A brazil pilóta az első rajtkocká­ból indult, de startja nem sikerült igazán jól, hiszen az osztrák Ger­hard Berger (Ferrari) kilőtt mögü- ie, s az élre állt. A McLarenhez ké­szülő Berger azonban nem sokáig tudta tartani éllovas pozícióját, Senna még az első körben vissza­szerezte a vezetést. Nem sokkal ké­sőbb a kétszeres világbajnok Prost is elhúzott az osztrák versenyző mellett, s kilométereken keresztül a két McLaren-cs haladt a két ferra- ris, Berger és Mansell előtt. A 14. körben a balszerencsés osztrák ver­senyző — aki az idén még egyszer sem szerzett pontot — az egyik ka­nyarban „elrepült”, ám ügyesen le­hozta kocsiját a betonra, s így meg­úszta sérülés nélkül. A versenykocsi alaposan megrongálódott, Berger pedig kiállásra kényszerült. Három körrel később Prost, majd a 19. körben Senna hajtott a bokszutcába kerékcserére. A fran­cia pilóta töltött kevesebb időt a szerelőknél, s amikor mindketten visszatértek, már az idei pontver­senyben vezető Prost haladt az élen. A 27. körben újabb baleset tör­tént: az olasz Emanuele Pirro (Be­netton) a védőszerkezetnek rohant, összetörte kocsiját. A harmadik F —1-es futamán szereplő 27 eszten­dős pilótát előbb a pálya szélén ré­szesítették elsősegélyben, majd tü­zetesebb kivizsgálásra kórházba szállították — állapotáról azonban nem közöltek részleteket. A hajrá izgalmasan alakult: az utóbbi viadalokon gyengélkedő Senna fokozatosan megközelítette márkatársát, majd kihasználva Prost sebváltójának meghibásodá­sát, a 43. körben — néhány kilomé­terrel a befutó előtt — faképnél hagyta nagy riválisát. Ezt követően már nem is változott az élcsoport: Sennát intették le elsőként, utána Prost érkezett, majd több mint egy perc múlva Mansell. A 26 indulóból csak tizenketten értek cl értékelhető teljesítményt. Egygólos vereség Jugoszláviától Zágrábban vasárnap befeje­ződött a háromnapos nemzet­közi vízilabdatorna. Az utolsó mérkőzésen Jugoszlávia és Ma­gyarország csapott össze a vég­ső győzelemért. Az első ne­gyedben a magyarok jól zónáz- tak, és ennek is köszönhetően döntetlen volt az állás. Fordu­lás után azonban már nem vé­dekeztek kellő figyelemmel, elöl pedig egymást követték a rossz átadások és a pontatlan lövések. Az olimpiai bajnok hazaiak már öt góllal is vezet­tek. A harmadik negyedben Tóth Imre és társai ismét job­ban összpontosítottak és foko­zatosan dolgoztak le hátrá­nyukból. Az ütolsó játékrész még mindig kétgólos jugoszláv előnnyel kezdődött, de aztán ismét sikerült az egyenlítés. Már csak 24 mp volt hátra, amikor a vendéglátók ember­előnyből újabb gólt értek el. Ezután a Kásás-tanítványok támadtak, kiharcoltak egy em­berelőnyt, de a hátralévő há­rom másodperc kevés volt az akció sikeres befejezéséhez. JUGOSZLÁVIA—MA­GYARORSZÁG 13:12 (2:2, 5:1, 2:4, 4:5). Gólszerzők: Simenc 4, Go- csanin 3, Popovics 2, Milano- vics, Bezmalinovics, Bukics és Vaszovics, illetve Tóth I. 4, Tóth L. 3, Petőváry Zs. 2, Pin­tér, Gyöngyösi, Zantleitner. További eredmények: Görögország—F ranciaor- szág 8:6 (0:1, 3:2, 4:1, 1:2). NSZK—Kanada 11:5 (2:1, 3:2, 4:0, 2:2). Á torna végeredménye: 1. Jugoszlávia 10 pont, 2. Ma­gyarország 7, 3. NSZK 6, 4. Görögország 5, 5. Franciaor­szág 1, 6. Kanada 1. Sotomayor világcsúcsa Szombaton késő éjjel, Puerto Rico fővárosában, San Jüanban megdőlt egy újabb atlétikai világcsúcs. A karibi bajnokságon a kubai Javier Sotomayor magas­ugrásban túljutott az álomhatárnak számító 8 láb, azaz 244 centiméteres magassá­gon, s ezzel megdöntötte saját, 243 cm-es világrekordját. A régit tavaly szeptem­berben, a spanyolországi Salamancán állította fel. Sotomayor a 244 centimétert második kísérletre teljesítette, mivel először bal lábával leverte a lécet. A 21 éves, 192 cm magas atléta a világcsúcs után csak ennyit tudott mondani: „Fantasztikus érzés!” A férfi maeasufirás világcsúcsának fejlődése: 230 cm, Dwight Stones (amerikai) 231 cm, Dwight Stones 232 cm, Dwight Stones 233 cm, Vlagyimir Jascsenko (szovjet) 234 cm, Vlagyimir Jascsenko 235 cm, Jacek Wszola (lengyel) 236 cm, Gerd Wessig (NDK) 237 cm, Csu Csien-hua (kínai) 238 cm, Csu Csien-hua 239 cm, Csu Csien-hua 240 cm, Rudolf Povarnyicin (szovjet) 241 cm, Igor Paklin (szovjet) 242 cm, Patrik Sjöberg (svéd) 243 cm, Javier Sotomayor (kubai) 244 cm, Javier Sotomayor München, 1973. 07. 11. Philadelphia, 1976. 06. 05 Philadelphia, 1976. 08. 04 Richmond, 1977. 07. 03. Tbiliszi, 1978. 06. 16. Heilbronn, 1980. 05. 26. Moszkva, 1980. 08. 01 Peking, 1983. 06. 11. Sanghaj, 1983. 09. 22. Eberstadt, 1984. 06. 10. Donyeck, 1985. 08. 11. Kobe, 1985. 09. 04. Stockholm, 1987. 06. 30. Salamanca, 1988. 09. 08. San Juan, 1989. 07. 29. Az NB III. Alföld- csoport őszi sorsolása I. forduló: augusztus 20. Kezdés: 17.00 óra: Bem SE—Rákosmenti TK, KTE —Kiskunhalas, Miske—Malév, Mező­hegyes—Szentes, Nagyszénás—Oroshá­za, Csongrád—Tápé, Mezőkovácsháza —Kiskőrös, Dabas—Gyula. II. forduló: augusztus 27. Kezdés: 17.00 óra: Gyula—Mezőkovácsháza, Kiskő­rös—Csongrád, Tápé—Nagyszénás, Orosháza—Mezőhegyes, Szentes—Mis­ke, Malév—KTE, Kiskunhalas—Bem SE, Rákosmenti TK—Dabas. III. forduló: szeptember 3. Kezdés: 16.30 óra: Bem SE—Malév, KTE— Szentes, Miske—Orosháza, Mezőhegyes —Tápé, Nagyszénás—Kiskőrös, Csong­rád—Gyula, Mezőkovácsháza—Dabas, Rákosmenti TK—Kiskunhalas. IV. forduló: szeptember 10. Kezdés: 16.30 óra: Mezőkovácsháza—Rákos­menti TK, Dabas—Csongrád, Gyula— Nagyszénás, Kiskőrös—Mezőhegyes, Tápé—Miske, Orosháza—KTE, Szentes —Bem SE, Malév—Kiskunhalas. V. forduló: szeptember 17. Kezdés:. 16.00 óra: Bem SE—Orosháza, KTE— Tápé, Miske—Kiskőrös, Mezőhegyes— Gyula, Nagyszénás—Dabas, Csongrád —Mezőkovácsháza, Kiskunhalas— Szentes, Rákosmenti TK—Malév. VI. forduló: szeptember 24. Kezdés: 15.00 óra: Csongrád—Rákosmenti TK, Mezőkovácsháza—Nagyszénás, Dabas —Mezőhegyes, Gyula—Miske, Kiskő­rös—KTE, Tápé—Bem SE, Órosháza —Kiskunhalas, Szentes—Malév. VII. forduló: október 1. Kezdés: 14.00 óra: Bem SE—Kiskőrös, KTE—Gyula, Miske—Dabas, Mezőhegyes—Mezőko­vácsháza, Nagyszénás—Csongrád, Ma­lév—Orosháza, Kiskunhalas—Tápé, Rákosmenti TK—Szentes. VIII. forduló: október 8. Kezdés: 14.00 óra: Nagyszénás—Rákosmenti TK, Csongrád—Mezőhegyes, Mezőkovács­háza—Miske, Dabas—KTE, Gyula— Bem SE, Kiskőrös—Kiskunhalas, Tápé —Malév, Orosháza—'Szentes. IX. forduló: október 15. Kezdés: 13.30 óra: Bem SE—Dabas, KTE—Mezőko­vácsháza, Miske—Csongrád, Mezőhe­gyes—Nagyszénás, Szentes—Tápé, Ma­lév—Kiskőrös, Kiskunhalas—Gyula, Rákosmenti TK—Orosháza. X. forduló: október 22. Kezdés: 13.30 óra: Mezőhegyes—Rákosmenti TK, Nagyszénás—Miske, Csongrád—KTE, Mezőkovácsháza—Bem SE, Dabas— Kiskunhalas. Gyula—Malév, Kiskőrös —Szentes, Tápé—Orosháza. XI. forduló: október 29. Kezdés: 13.30 óra: Bem SE—Csongrád, KTE—Nagy­szénás, Miske—Mezőhegyes, Orosháza —Kiskőrös, Szentes—Gyula, Malév— Dabas, Kiskunhalas—Mezőkovácshá­za, Rákosmenti TK—Tápé. XII. forduló: november 5. Kezdés: 13.30 óra: Miske—Rákosmenti TK, Me­zőhegyes—KTE, Nagyszénás—Bem SE, Csongrád—Kiskunhalas, Mezőkovács­háza—Malév, Dabas—Szentes, Gyula —Orosháza, Kiskőrös—Tápé. XIII. forduló: november 12. Kezdés: 13 óra: Bem SE—Mezőhegyes, KTE—Mis­ke, Tápé—Gyula, Orosháza—Dabas, Szentes—Mezőkovácsháza, Malév— Csongrád, Kiskunhalas—Nagyszénás, Rákosmenti TK—Kiskőrös. XIV. forduló: november 19. Kezdés: 13 óra: KTE—Rákosmenti TK, Miske— Bem SE, Mezőhegyes—Kiskunhalas, Nagyszénás—Malév, Csongrád—Szen­tes, Mezőkovácsháza—Orosháza, Da­bas—Tápé, Gyula—Kiskőrös. XV. forduló: november 26. Kezdés: 13.00 óra: Bem SE—KTE, Kiskörös— Dabas, Tápé—Mezőkovácsháza, Oros­háza—Csongrád, Szentes—Nagyszénás, Malév—Mezőhegyes, Kiskunhalas— Miske, Rákosmenti TK—Gyula. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 9.00: Képújság 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.10: A szerencselovag. NSZK—cseh­szlovák tévéfilmsorozat, VIII/3. rész (ism.) 10.10: Delta. Tudományos híradó — (ism.) 10.35: A HÉT — (ism.) 11.35: Képújság 16.45: Hírek 16.50: Déli videoújság. A szegedi körzeti stúdió műsora 17.05: Három nap tévéműsora 17.10: Berkes Péter: Utánam, srácok! Gyermekfilmsorozat — VI/5. rész: Sze­rencsés Holdat éréstl — (ism.) 17.40: Emma és nagypapa. Angol ismeret­terjesztő sorozat — XII/8. rész: Augusz­tus 17.50: Reklám 17.55: Műsorajánlat 18.00: Kalendárium '89. Ismeretterjesztő magazin 18.45: Reklám 18.50: Esti mese. Szamóca apó találmá­nyai. Repülő szőnyeg. Csehszlovák rajz­film 19.00: Új cim-cim. Irodalmi rejtvényműsor gyerekeknek, II/2. rész: Mátyás király 19.20: Reklám 19.25: Közlemények. Műsorajánlat 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Méhes György: Baltazárok. Tévéjá­ték 20.55: Panoráma. Világpolitika percről percre 21.40: Szép magyar tánc. „Hurrá opti!" 21.45: Reklám 21.50: Holdezüst. Látogatás Popovits Zol­tán szobrászművésznél 22.20: Híradó 3. TV II. MŰSOR: TV 2 Berkes Zsuzsával és Rózsa Péterrel 17.25: Képújság 17.35: TV 2 Benne: Reklám — Riportok — Időjárás — Zene 18.00: Hétfőn, hatkor 18.25: Gyerekeknekl Nils Holgersson cso­dálatos utazása a vadludakkal. NSZK- rajzfilmsorozat. A kőszívű parasztgazda — (ism.) 18.50: Mozaik. Telefonos játék 19.00: A Forsyte Saga — Angol családre­gény — XXVI/5. rész: A vagyonos ember — (ism.) FF 19.50: TV 2 20.00: Körzeti tévóstúdiók. — Budapest — Pécs — Szeged 20.55: TV 2 21.00: Híradó 2. 21.20: TV 2 21.30: Telesport kb. 23.00: TV 2 Napzárta KECSKEMÉTI VÁROSI TELEVÍZIÓ: Este 8 órakor: Mivel töltik a fiatalok a szabadidejüket? — Lesz-e az Arpádváros- ban játszótér? — Megszűnik a közterület­felügyelőség Kecskeméten — Nagykőrö­sön viszont nem — A Bethlen körúti cso­mópontépítés — Marad-e a Kecskemét— Lajosmizse vasútvonal? — Újra a garázs­díjról — Meglepetés a Petőfi-expedicióról — Mai Arcueil — Brémaiak hangversenye. SK/ CHANNEL 06.30: Üzleti hírek. 07.00: DJ Kát gyer­mekműsora. 09.30: Panel Pót Pourri. 11.00: Sullivanék (teleregény). 11.30: A mai nap (magazin). 12.30: Megosztott probléma (lelki tanácsadás). 13.00: Egy másik világ (teleregény). 13.55: A Land­scape Channel műsora. 14.50: Ahogyan a világ fordul — (teleregény). 15.45: Sze­retni — teleregény. 16.15: Lucy-show. 16.45: A kicsik (rajzfilm). 17.00: Count­down (popzene). 18.00: Az Eurosport műsora. MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 04.30: 120 perc. 06.30: Műsorismerte­tés. 06.35: Rajzfilmek. 07.05: Labdarúgó­körkép. 07.35: A torony, film. 09.00: Az állatok világában. 13.30: Zenei közvetítés Rigából. 14.00: Dok.film. 14.35: A mama, a papa és én. 15.05: Rajzfilm. 15.45: Ho­gyan pihenünk? 16.15: Stúdióbeszélgetés a lakásvásárlásról. 16.45: Mi történt a nagyvilágban? 17.00: Mihail Gorbacsov vlagyivosztoki beszédének évfordulóján. 17.45: Filmalmanach. 19.00: Híradó. 19.40: Színházi fesztivál. 20.25: Hírek. 20.40: Theo Adam énekel. 21.30: Az idő­sebb fiú, 1—2. rész. 22.45: Hírek. 22.50: Könnyűzene. ÚJVIDÉKI TV: 16.40: Műsorismertetés. 16.45: Sport­krónika. 17.05: Reklám. 17.10: Tv-napló — magyarul. 17.20: A vasárnapi faluműsor ismétlése. 17.50: Tv-napló. 18.05: Népi zene. 18.35: Űra — szlovák nyelvű műsor. 19.05: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv- napló— magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Napjaink — magyar nyelvű belpolitikai műsor. 21.10: Reklám. 21.15: A forrada­lom nyara — francia sorozatfilm, III/3. rész. 22.05: Tv-napló. 22.25: Városiak — ismét­lés. 22.55: Műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: A hét zeneműve 8.50: A hét költője: Simon István 9.00—11.00: Napközben 11.00: „Jöjj és énekeljl" Hangképek a komlói IX. Nemzetközi Kodály Zoltán gyermekkórus találkozóról 11.30: A kolorádóbogár. Rákosy Gergely regényének rádióváltozata 12.40: Rólunk van szó! 12.45: Házunk tája. A Falurádió műsora 13.00: Klasszikusok délidőben 14.10: A festmény. Penelope Wallace el­beszélése 14.27: Nóták 15.00: A művelődéspolitikai rovat műsora 15.30: Kóruspódium 16.00: Tizenhat óra — Hírmagazin 16.10: Szívesen hallgattuk 17.00: Exo-mix — Gazdasági magazin 17.30: Slágerfilmek — filmslágerek 19.15: Kék mezőben ötven csillag 19.45: Bemutatjuk új népzenei felvételein­ket. Gregor József énekel 19.55: Huszas stúdió. Kádergyerekek 20.55: Egy éj Velencében. Részletek Jo­hann Strauss operettjéből 21.20: „Egy hivatásos állampolgár" 21.50: Gong 22.00: Hírvilág 22.30: Barangolás régi hanglemezek kö­zött 22.57: Zenetörténeti értéktár PETŐFI RÁDIÓ: 8.05—9.00: A Gyermekrádió műsora 8.05: Ki kopog? 8.25: Nyitnikék — Kisiskolások műsora 8.55: Muzsikáló természet 9.05: Lakatos György népi zenekara ját­szik. Szabó Szilvia nótákat énekel 9.30: Délelőtti torna 9.40—11.00: Rivaldafényben: Zenés játé­kok 11.05: Világújság 11.10: Térkép és útravaló 11.30: Balaton rádió 12.10: Népdalcsokor Közben: Kis magyar néprajz 12.25: Ki volt Hermann Antal? 12.30: A népdalcsokor folytatása 13.05: Monte Christo grófja 14.00: Kettőtől ötig ... (Élő) 17.05—21.00: Nyáridő Benne: 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Popregiszter 19.05: Sportvilág 19.30: Daráló 20.00: Popkorong 21.05: A Rádiószfnház bemutatója 21.27: Gyulai Gál János szerzeményeiből 22.00: Erkölcsi csapdák. Hankiss Elemér sorozata, 3. rész: Kegyes hazugság 23.15: Pori Dzsesszfesztivál 1988. — VII/ 5. rész BARTÓK RÁDIÓ: 9.06: Mahler: VI. szimfónia 10.24: Kamarazene 11.12: Magyar művészek operafelvételei­ből 11.53: Alicantei Fesztivál — 1988, IV/1. rész 13.05: Gitármánia. Steve Vai felvételei 13.45: Bennett: Commedia — Philip Jones rézfúvós együttese 14.00: Magyar előadóművészek felvételei­ből 14.31: Felejthetetlen arcok az Operaház­ból. Kóródi András 15.00: Zenekari muzsika 16.15: Kilátó 17.00: Wagner: A nürnbergi mesterdalno­kok — a III. felvonás zárójelenete 17.57: Magyar zeneszerzők 18.30: A hét zeneműve. Haydn: C-dúr szimfónia No. 97. — (ism.) 19.05: Kamarazene korabeli hangszereken 20.05: Nemzetközi Bartók Fesztivál Közben: Kb. 20.55: Egyszemélyes érettségi találko­zó Kb. 21.15: A hangversenyközvetités foly­tatása Kb. 22.10: Operarészletek 22.30: A szél. Emil Verhaeren versei 22.40: A Liszt-rapszódiák népzenei erede­te. Tari Lujza előadása 23.08: Tolnai Klára rádiós szerepeiből. My Jo. Etűd két öreg hangra. Mészöly Mik­lós kishangjátéka (1987) SZEGEDI STÚDIÓ: Hétfő: 5.55—8.00: Alföldi Hírmondó, zenés hírműsor. (A tartalomból: 5.55: Rö­vid hírek, útinform. 6.15: Dél-alföldi hírek, tudósítások. — Lapszemle három megyé­ből. 6.45: Reggeli párbeszéd. 6.55: Hasz­nos tanácsok közlekedőknek. 7.15: Rövid hírek, tudósítások. 7.25: Körzeti időjárás- jelentés. 7.30: Dél-Alföldi hírek, tudósítá­sok! Milyen lesz a második félév az IKA­RUS Szegedi Gyárában? Hétvégi sport­összefoglaló, programajánlat.)

Next

/
Thumbnails
Contents