Petőfi Népe, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-31 / 178. szám
1989. július 31. • PETŐFI NÉPE • 5 UJJNYI REPEDÉSEK A HULLÁMPALÁN Szabadszállásnak nincs szerencséje az új édesipari üzemmel. Nyilvánvaló ez, ma már. Pedig 1985-ben, amikor először felmerült a gyár telepítésének gondolata, mindenki örömmel fogadta. Egy felmérés ugyanis kimutatta, hogy a hétezer-hétszáz lelket számláló település ezer munkaképes korú lakója háztartásban dolgozik vagy alkalmi munkából él. Az adatok ismeretében a nagyközség vezetői kutatni kezdték új üzemek telepítésének lehetőségét, amivel enyhíthetnek a foglalkoztatási gondokon. A Budapesti Édesipari Vállalat Csemege Édesipari Gyárával 1985-ben vették fel a kapcsolatot. Közművesített telket, s kétszáz főnyi munkaerőt ajánlottak a fővárosi cégnek. Az édesipar igent mondott, s hamarosan megkezdte huszonöt szabadszállási a betanulást a pesti gyárban. Ma már ötvenötén ingáznak naponta a központba és vissza annak reményében, hogy mihamarább végleg hazatérhetnek az otthon épülő, új üzembe. Az ígéretek mellett éltette a reményt, hogy 1987 tavaszán a helyi Lenin Tsz építőipai ágazatának dolgozói hozzáláttak a kivitelézési munkákhoz. Egy évet késik az üzemavató Szabadszálláson Az első megtorpanás Minden jól indult, de aztán sorban jöttek a bajok — emlékezik a történtekre dr. Bak István tanácselnök. •— Eredetileg úgy volt, hogy ’88 áprilisára átadják az üzemcsarnok és a szociális épület egy részét, ahol csomagolással megindulhat a termelés. Az idén november elején pedig már — a tervek szerint — meg kellett volna kezdeni a marcipános alapanyagú szaloncukor- gyártó gépek beszerelését. Ám időközben kiderült, hogy a szűkülő pénzügyi lehetőségek miatt nem tudják megvásárolni a drága főzőberendezéseket. Az új helyzetben úgy döntöttek az édesiparnál, hogy a marcipános helyett nu- gátos szaloncukrot, valamint rizses csokoládét és rágógumit gyártanak majd a szabadszállási üzemben. A döntés hamar megszületett, ám ezzel együtt a terveket is meg kellett változtatni. S amíg elkészült az újabb dokumentáció, alaposan lelassult az építkezés üteme. — Csak részmunkákra vállalkozhattunk tervek nélkül — szögezi .le Müller Zoltán, a Lenin Tsz építésztechnikusa, aki. kezdettől fogva koordinátora az építkezésnek. — Tavaly decemberben aztán hökzáfoghattunk, de csak „fél gőzzel”, mert még az idén februárban is kaptunk néhány tervmódósitást. Legalább féléves csúszás adódott ebből! — Emiatt tehát hat hónapos a késedelem. De ha ezt hozzáadjuk az eredeti határidőhöz, már akkor is termelnie kellene az üzemnek — legalább részlegesen. — Sajnos, a baj nem jár egyedül — legyint szomorúan dr. Bak István —; amikorra kész lettek a tervek, kiderült, hogy szétrepedeztek a tetőn a hullámpalák, s beázik az üzem. Hajnali dörrenések — Tavasszal az éjjeliőrök jelentették, hogy hajnalban hatalmas durranásokat hallottak az épület teteje felől — veszi át a szót ismét Müller Zoltán. — Azonnal a helyszínre siettünk és megvizsgáltuk a tetőt. Legnagyobb megdöbbenésünkre tele volt hajszálrepedéssel az egész, hatalmas, 2900 négyzetméternyi felület! Egyszerűen nem bírta a pala a hőingadozást. Természetesen rögtön értesítettük a tervezőt, a Budapesti Ipartervet, a bonyolító Bácsbert és a gyártó céget, a nyergesújfalui eternitgyárat. Hosszas huzavona kezdődött ezután. Az eternitgyár körömszakadtáig védte termékét és állította, hogy az építő a hibás, mivel a palákat nem „sarkította le”. Azaz nem vágták le a hullámlemez sarkait 45 fokos szögben. így ugyanis — állításuk szerint — kisebb felületen érintkeztek volna egymással, s ezáltal nem keletkezik olyan nagy feszültség, amely a repedéseket okozta. Ez így, elmondva, meglehetősen bonyolultnak és kissé talán tudományosnak tűnhet, csupán egy a bökkenő! Hogy tudniillik, egyetlen műszaki papíron sem szerepelt, hogy így kell a tetőfedő anyagot beépíteni. —•- Ráadásul meggyőződésem, hogy nem is ez okozta a problémát — szögezi le határozottan az építésztechnikus —, már csak azért sem, mert a porta piciny, alig négyméteres tetején is megrepedezett a pala. Ez pedig igazán nem lehet olyan jelentős felület, ahol nagy feszültség keletkezne az anyagban. Ki a felelős? A kivitelezők, a Lenin Tsz szakemberei tehát hittek az igazukban, és felkérték a Szegedi Minőség Ellenőrzési Intézetet, vizsgálja meg a palát. Legnagyobb megdöbbenésükre a szegediek szakvéleménye első osztályúra minősítette a nyergesújfaluiak termékét, az érvényben lévő KGST-szabvány alapján. Ezek szerint tehát mégis az építők hibáztathatok az időközben már ujjnyira tágult repedések miatt? Nem! Ebbe nem nyugodhattak bele. Ezúttal egyszerre több szakértőt is felkértek a Budapesti Műszaki Egyetemről a vizsgálat elvégzésére. És lám: ők arra a következtetésre jutottak, hogy a pala vízfelvevő képessége több mint 30 százalék (!), s ez okozta galibát. — Ezek a neves szakértők egyébként le is írták, hogy nem a kivitelező a hibás - - mondja a tanácselnök —, de a gyár és a tervező sem hagyta magát. Mivel a felek nem tudtak megegyezni a felelősség és a kártérítés kérdésében, perre vitték a dolgot. — Mekkora a kár? Nehéz erre válaszolni — mondja Müller Zoltán —, mert nem is lehet azt pontosan pénzben kifejezni, hogy már egy évet késtünk az átadással. Pusztán magának a palának az értéke, felrakása, lebontása, majd a helyére kerülő alumínium trapézlemez ára milliókra rúg. De bár már ott tartanánk, hogy a trapézlemezeket rakosgathatnánk fel! — Mi akadálya van ennek? — A perben, az első fokon nem született döntés. A bíróság még több szakértő bevonását kérte, hogy minél megalapozottabban dönthessen. Augusztus 11-én lesz a következő tárgyalás. Remélem, akkor lezárják végre az ügyet. Addig ugyanis nem folytathatjuk a tetőn a munkát. Érthető, hogy a kivitelező már sürgetné a döntést, hiszen az édesipar a közelmúltban egy igen szoros, módosított ütemtervet adott a tsz építőinek. Eszerint november végére át kellene adniuk a csarnoképület ' egy részét ahhoz, hogy a jövő januárban végre részlegesen megindulhasson a szabadszállási üzemben a munka. Bizonyára a fővárosi cég is nagyon várja már a kezdést. Ezért egymillió forintnyi túlórapénzt is felajánlott az építőknek, csak időben készen legyenek. Séta a tetőn Dolgozik is a szabadszállási kivitelezőgárda látástól vakulásig. Magam is meggyőződhetek arról, hogy alaposan „felpörgött” a munka ritmusa. Jelenleg a belső légtechnikát szerelik, csempéznek, festenek erőltetett menetben. És persze folyamatosan cserélik a repedezett palalemezeket. Nem tehetnek mást, mert az épület nagy részén már felrakták a hőszigetelő kőzetgyapotot, és ha ez beázik, tönkremegy. Újabb kár keletkezik. A technikus invitálására a tanácselnökkel együtt felmászunk a tetőre is. A látvány valóban elkeserítő: másfélkét méterenként jól látható, néhol ujjnyi vastagságú, hosszú repedések törik meg az enyhén lejtős, hullámos felületet. Az épület belsejében néhány teremben, ahol még nem került helyére a hőszigetelés, vékony csíkokban besüt a nap a tetőn keresztül. Müller Zoltán „megnyugtat”: innen korántsem látszik az összes rés, hiszen eleinte valamennyi repedés csupán hajszálvékony. Persze, azon is átszivárog a víz.... —- Láthatja: nagyon lehangoló a kép — mondja szomorúan dr. Bak István. — Pedig nagy szüksége lenne Szabad- szállásnak erre az üzemre. Eddig sem voltunk kedvező helyzetben, de az utóbbi időben tovább súlyosbodtak településünk foglalkoztatási gondjai. A helybéli üzemeknél létszámleépítések várhatók. Augusztus 11-ével pedig megszűnik az itteni páncélos katonai alakulat. Az ott dolgozó polgári alkalmazottaknak is munkát kellene adnunk. Bízunk benne, hogy a második bírósági tárgyaláson, végre, pont kerül ennek a kellemetlen ügynek a végére, hisz igy is óriási késedelmet szenvedett a gyár átadása. A kétszáz szabadszállási és környékbeli ember pedig már nagyon várja új munkahelyét. Gaál Béla A megújulás szellemében Interjú Kéri György vezérőrnaggyal, az MHSZ főtitkárával — A sajtóban itt-ott találkozhatunk a szövetség fennmaradását megkérdőjelező véleményekkel. Mennyire helytállóak ezek? — Akik ismerik munkánkat, azok fontosnak és hasznosnak tartják azt a sokszínű és sokirányú tevékenységet, amelyet évtizedek óta folytatunk. Akik viszont nem ismerik, vagy nem is törekszenek erre, azok bizonytalankodnak megítélését illetően, vagy elavult társadalmi képződménynek tartják. Sajnálatos, hogy akadnak, akik ellenszenvvel ítélnek meg bennünket. Szerencsére nincsenek sokan. Bízom benne, hogy számuk a jövőben tovább fog csökkenni, és egyre többen belátják, hogy az MHSZ munkája a mai, felgyorsult társadalmi vállalások időszakában felértékelődik. Hiszen a szövetség 350 ezer tagsága olyan feladatokat kapott és vállalt, amelyeket komolyan és felelősséggel gondolkodó állampolgárok, szervezetek és intézmények, politikai szerveződések nem kerülhetnek mejJ. A hazaszeretetre, a hazafias, honvédelmi nevelésre úgy tekinthetünk, mint mindenkor időszerű feladatra. Ugyanezt mondhatjuk el a sorkötelesek általános és szakhonvédelmi oktatásáról, felkészítéséről, mint olyan sajátos feladatunkról, amelyet ilyen súllyal és formában más szervezet nem folytat Magyarországon és amelyet a világ szinte minden országában valamilyen módon végeznek. Kevesen tudják, hogy szövetségünk 20- 30 ezer fiatalt képez ki gépjárművezetőnek, repülőnek, híradósnak, könnyűbúvárnak, ejtőernyősnek. Ezenkívül közel százezer állampolgár részére biztosítja a gépjárműjogosítvány megszerzését. A repülés, az ejtőernyőzés, a könnyűbúvárkodás, a modellezés, a rádióamatőrködés, az önvédelmi sportágak iránti érdeklődést szintén szövetségünk elégíti ki. Tömeg- és versenysportjainkban éves szinten százezrek vesznek részt. A minősített versenyzők száma mintegy 15 ezer. Klubjainkban és szakosztályainkban különböző életkorú és foglalkozású emberek hódolhatnak sportszenvedélyüknek. — A költségvetési elvonások mennyire érintették a szövetséget? Mit kell ennek kapcsán változtatniuk, hogyan kell átszervezni munkájukat? — A szövetség lényegében önfenntartó, illetve afelé halad, hogy teljesen azzá váljék. A klubok többsége kemény fizikai és szellemi munkával teremti meg a működéséhez szükséges feltételeket. Bizonyos szolgáltatásaiért a szövetség térítést kap. A fiatalok gépkocsivezetővé, repülővé vagy más szakterületen való kiképzése, nevelése, a technikai eszközök, a személyi állomány működtetése azonban sokba kerül. Ennek többségét — mivel ahhoz fontos honvédelmi érdek fűződik — mindenekelőtt a Magyar Néphadsereg téríti meg. Az állami támogatást az idén 30-40 százalékkal csökkentették, ezért újra kellett gondolni tennivalóinkat, át kellett csoportosítani feladatunkat. További szigorításokra is számítunk, mert természetesnek vesszük, hogy a társadalom nehéz helyzete minket is kedvezőtlenül érint. — Az egyes szakágakban a városi, helyi klubok fenntartása egyre nehezebbé válik — az ön által is említett okok miatt. Úgy hírlik, ezek ki is akarnak válni a szövetségből. Szorgalmazzák-e az önfenntartást, s ha igen, milyen segítséget kapnak ehhez a klubok? — Az utóbbi hónapokban különösen felerősödött az igény arra, hogy minden bevétel maradjon a kluboknál, annál is inkább, mert az érvényben levő jogszabályok, az adóztatás, a társadalombiztosítási járulék tovább terheli költségeiket. Ezért azt fontolgatjuk, hogy náluk hagyjuk a befolyt összegeket, annak minden következményével, hiszen ezzel nagy felelősség is jár. Arra törekszünk, hogy növeljük azon klubjaink számát, amelyek több pénzt teremtenek elő a munkájukkal. A sportági szakszövetségekre vonatkozóan azt mondhatom, hogy az Elnöki Tanács ez év májusában törvényerejű rendeletet alkotott. Az abban foglaltak megvalósítását sok vita kíséri szövetségünkben is. Egyesek úgy gondolják, hogy a megalakuló sportági szakszövetségek, elnökségek viszik a klubja- ■ inkát, a pénzünket, bázisainkat, technikánkat is. Ilyenről szó sincsen. A klubok beléphetnek a szakszövetségbe, de mindaz, amivel eddig rendelkeztek, az marad az MHSZ-é. — Az elmúlt hónapok politikai változásai az új ifjúsági szervezetek létrejöttét is hozták. Milyen kapcsolataik vannak az alternatív szervezetekkel, ifjúsági mozgalmakkal, rétegszervezetekkel? — Minthogy tagságunk kétharmad része 30 éven aluli fiatal, az úttörőmozgalommal, a KISZ-szel, a Demisszel, más ifjúsági szervezetekkel mindig is intenzív kapcsolatunk volt. Az alternatív szervezetekhez való viszonyunkat már tavaly kialakítottuk, amelyet azóta is a társadalmi változásoknak megfelelően pontosítunk. Nyitottak vagyunk, nem zárkózunk el, de alapkövetelményünk, hogy mindez alapszabályunknak megfelelően történjék. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy vannak, akik nem együttműködni akarnak, hanem valamiféle spekulatív reformszellem jegyében megbélyegeznek bennünket, megszűnésünket követelik, támadnak, kritizálnak. Az a tapasztalatom és véleményem, hogy a kölcsönös megértéshez még időre van szükség. Az MHSZ azon túl, hogy kezdeményezéseket tesz, szívesen fogad minden korrekt közeledést. Nekünk világos programjaink, céljaink vannak, nem azon gondolkodunk, hogy valahová beolvadjunk, vagy valamit feladjunk, hanem azon, hogyan tuduhk megújulni, s ezért készek vagyunk mindazokkal együttműködni, akik elfogadják törekvéseinket. — A többpártrendszer megvalósítása van napirenden, választások előtt állunk. Ön szerint változást hozhat-e az MHSZ munkájában, ha az egyik legfontosabb tárca, a honvédelmi, az esetleges koalíciós kormányon belül nem az MSZMP keretében fog maradni? — A többpártrendszer ügye természetes és időszerű téma. Mégis azt kell mondanom, hogy e kérdésben nem akarok találgatni. Szervezetünk több mint 40 évvel ezelőtt már dolgozott koalíciós viszonyok között. Mi nem félünk az ilyen helyzettől, mert eddig sem firtattuk senki politikai hovatartozását, s ez a jövőben sem lesz jellemző. Nincs titkunk és nincs szégyellnivalónk, emelt fővel járunk. A téma tehát foglalkoztat bennünket, de a részleteknek még nem érkezett el az ideje. A honvédelmi tárca ügye is olyan téma, amelyben ma még felelőtlenség találgatni, bármelyik párt szerzi is meg azt, az említett kérdésekkel foglalkoznia kell. A jövőbeni koalíciós kormánynak valamilyen hasonló intézményt, mint az MHSZ fenn kell tartania. De hogy miképpen fogják nevezni, és milyen struktúrában működik majd, azt most megmondani nem lehet és nem is szükséges. Mi bízunk abban, hogy szervezetünk a továbbiakban más pártok esetében is alkalmas lesz ennek a munkának az elvégzésére. Szigethi Emma Máskor a hivatal előtt mindig hazament először, megmosakodott, simára kefélte a haját, kifényesítette a cipőjét, és csak azután sietett le anyjához, a trafikba. Az öregasszony ebben az órában, várakozón pislogva a falon ketyegő fehér tányérórára, egyre bővebb kedveskedéssel és szomszédos marasztalással kinálgatta a dohányért vagy levélpapírért betérő vevőket, hogy minél többen tartózkodjanak a kis trafikban, amikor a fia, az ö derék, szép fia megérkezik. A régi ismerősök bólintottak is, és összenéztek: —- milyen rendes gyerek ez a Kálmán! Ma azonban, ahogy lelépett a villamosról, egyenesen befordult a kis utcába, a trafik felé. Dehogy törődött most azzal, hogy illenék előbb rendbe hoznia magát, hiszen legszívesebben már délben megszökött volna az irodából, ha a főnöke nem venné oly komolyan a munkafegyelmet!... Most aztán már egy percig se tudta visszafojtani az örömét, hogy sikerült végre megszereznie a gyógyszert — kis üvegfiolákban sok-sok fehérke gala- csin, drága, ritka, külföldi orvosság . ez majd megnyugtatja a mama furcsán rendetlenkedő szivét. A profesz- szor úr ígérte, hogy ez biztosan segít, ha meg tudja kapni Svájcból. Svájcban ugyan nincs senkijük, de Hollandián keresztül, egy barátja közvetítésével, sikerült fölhajtania a hűvös, sárga címkés kis üveget. Es most itt van! Türelmetlenül és ragyogó arccal ért ,a trafik elé, és örömhírt hozó lendülettel nyomta le a kilincset. De az ajtó nem nyílt. Valaki megszólalt a közelében: — Várnia kell. Ekkor vette csak észre, hogy ketten már támaszkodnak a falnak. Zavartan próbált magyarázkodni: — Az édesanyám, kérem .. . De a másik, hosszú szárú, üres szipkát tornáztatva a fogai között, röhögve közbevágott: — Minek a mese, apukám ?! Hiszen nincs is sorban állás! Siető asszonyság fordult a trafik elé, ö is lenyomta a kilincset, aztán csípőre szaladt a keze: Ezt is épp most ette el innen a fene! — és rábökött az ajtó üvegére. Ekkor látta meg Kálmán az odaakasztott kis cédulát: Rögtön jövök. Előrehajolva böngészte, szótagolva, mint egy elemista gyerek, aki nem érti elsőre, amit olvas: — Rög-tön jö-vök ... Ilyenkor, ebben a forgalmas időszakban még sohase zárta be mama a trafikot! Milyen dolga akadt hát?!—Kálmán a torkát szorító nyakkendőbe markolt, aztán hirtelen úgy megfordult, mintha tűz csapott volna az arcába, és csaknemfutva, de izgalmát fékezve, iramodott haza. A lépcsőn már hármasával ugrált fölfelé, s úgy vágta a kulcsot a zárba, mintha ellenséges páncélt döfne át. A lakás hallgatott. Ahogy az előszobából betört az ebédlőbe, szinte illetlenül ásított a leeresztett redőnytől elszunnyadt öreg fészek. A római számlapos falióra száz éve egyforma ketyegését nem is hallotta Kálmán. Hát hová ment akkor a mama? Elhajította kesztyűjét a hintaszékbe, és kifordult. Az előszobaajtót csak becsapta, nem törődött a kulccsal. Először a fűszereshez rontott be: nem járt-e itt a mama ? — De, hogyne járt volna! Reggel, korán, a tejért. És kenyeret vitt, meg fél kiló cukrot. Es igen: mákot. Még kérte is, hogy darálják meg neki. Akkor talán a hentesnél! Útban arra, a trafik előtt, fél szemmel látta, hogy a kis cédula még kint lóg: — Rögtön jövök. A húsboltban nem juthatott azonnal szóhoz: kosaras asszonyságok lökdös- ték egymást, köztük néhány szikár agglegény tehetetlenül hányódott. Hiába mondta, hogy ő nem akar vásárolni, csak az édesanyjáról szeretne kérdezni, minduntalan visszaszorították az ajtóhoz. — Magának épp úgy jár a sorban állás! — süvítette egy éles, női hang, és mindjárt tromfok is valaki: — Itt nincs protekció! — De én, kérem, nem akarok venni semmit! — csuklóit Kálmán, és megKENDE SÁNDOR: A legtisztább fehér ing próbák előbbre evezni, de egy kosár letépte a gombját. — De kérem! — Kincs kérem! —- nyomták át a másik oldalra. — Én csak kérdezni akarok . .. Halló, Kovács úr! A mamát, izé, látta? Nem járt itt? — ágált, de csak annyit ért el, hogy egy újabb taszítás után a kalapja leröpült. Itt már csak maga a hentesmester tudott rendet teremteni. Lecsapta a bárdot, és addig nem vágott a véres húsból senkinek, amíg el nem csöndesültek. —- Kovács úr, kérem ... az édesanyám ?... ■ — Nem, ma nem; alighanem tészta lesz estére! Egyetlen pillanatig tartott a csönd. Aztán kitört a nevetés, és tuszkolták is már megint hátrafelé. Elszégyelite magát: ~~- hát persze, tészta, a fűszeres js említette a cukrot meg a mákot. .. Elkapta az első taxit. Egyenesen a professzor úr lakására. Budára! Logo- di utca nyolc! A váróban csupa megszeppent, komoly arcú ember, illedelmesen, távol egymástól. Rosszallóan, egyszerre nézett föl rá mind, ahogy lármásan berontott. Ráadásul, hogy a szobalánynyal soron kívül beüzent a professzor úrnak! A résnyire megnyíló ajtóban megjelent a mosolygó, szigorú arc. A várakozók valamelyest ki is húzták magukat, Kálmán meg otrombán odarontott: — Az édesanyám! ■ Csak nem ?! — Izé, dehogy!... Megkaptuk Hollandiából a gyógyszert! — Nagyszerű—bólogatott elgondolkozva. — Végre. Nem is lesz semmi baj. Lefekvés előtt, ahogy megbeszéltük. — Igen, igen .. . azaz ... én nem is tudom... A professzor hátrált, és messzebbről nézett rá; — Édes fiam, mi van magával? Most már elfutotta szemét a könny. És fölcsuklott a hangja. — A mama ... nem találom .. . — hebegte. — Tessék megbocsátani; nem járt itt? ... — Nem, nem, fiam. Jaj. istenem ... Mintha ezzel a sóhajtással a lélek hagyta volna el. Kitántorodott az előszobába. Talán nem is köszönt. A professzor úr nem értette, utána akart szólni, de nagyon sokan várakoztak rá. Unt még állt a taxi. Hát akkor vissza! Rög-tön jö-vök .. . rög-tön jö-vök csattogott körülötte minden. Ha villamost előztek, annak a zakatolása, majd tehergépkocsi dübörgése, a város ütemtelen lármája:-— rög-tön jö-vök, rög-tön jö-vök! — Nem bírt egy helyben ülni, megállította a taxit, kiugrott, fizetett, rohannia kellett. Kalapját a hídon lekapta a szél: észre se vette, rohant. Fölugrott az első villamosra, de még a megállóban azonnal lelépett, és újra rohant. A trafikajtón még mindig a cédula: Rögtön jövök. Valaki megfogta a karját: — Fiatalúr, a kedves mama, nem tetszik tudni, mikor?... Ellökte magától, és elvékonyult hangon kiáltotta: — Otthon?!... Hallja!... Hát nézte?! Még nincs?! — Jaj nekem! — kapaszkodott meg ijedtében özvegy Balogné ..tegn ap volt nagymosás, fölteregettem, ma meg eljöttem megbeszélni, mikor vasalhatunk. — Mit mond? Hogy eljött? — Ejnye, hisz láthatja! — Ma már volt egyszer?! — Hogyne, én! Már délben, kérem, így szoktuk máskor is. — Délben??? —* És akkor is hiába! Szép világ, ha mindenhová háromszor kellene koslat- nom!... A cédulát találtam! Azt ni!... Rögtön ám! Bolondítják az embert! ... Azóta is egyfolytában, hogy rögtön! — És... és fölteregettek mindent? ... Nem is úgy kérdezte ezt Kálmán, mintha feleletre várna, hanem magával rántotta a rozzant, nagyszájú asz- szonyt: —- Fölteregettek? A mosókonyhában? Tegnap?! — kiáltozta még közben is, amikor már a lépcsőn vonszolta a szerencsétlent. — Engedjen el! Gyalázat! Szé- gyellje magát! — sikoltozott Balogné, de Kálmán rettenetes görcsben szorította a csuklóját. ... A mosókonyha ajtaja könnyen nyílt. Éles huzat csapta őket arcul. Csak egy vékony, utcai fénysáv vágott be a tetőablakon. Kálmán most már nem szorította Balogné csuklóját, hanem megkapaszkodott a roskatag asszonyban. Anyja ott feküdt a mosóalkalmatosság előtt, melyből rég kifogyott a viz. S egy kimosott, fehér ing lucskosan, a fel- fröccsentett piszkos létől sárosán, az arcára és a karjára tekerözött. Ők ketten odaszegezetten álltak. Özvegy Bolognának sikerült előbb mozdulnia. Tántorgott, lehajolt. — Jézusmáriám! S mert a fekvő nem mozdult, és még Kálmán sem, ki kellett buggyannia ajkán a keserűségnek. De a jóég a megmondhatója, hogy sírt-e vagy zsörtölődött: ’ — Eldugta előlem! Miért, azt mondja meg!.. . Ezt az egyet! Hogy ezt ő mossa, külön, ő!... Minek?! Kálmán odakuporodott, belecsókolt a vizes, fehér ingbe; csak hörgőit, nem lehetett a szavát érteni, és két oldalról dörzsölte anyja hideg, puha arcát. Balogné föl akarta emelni, nagyot szusz- szánt közben: — Mert ezt sose hagyta nekem! Ezt az egy fehéret!.. . Ez, ez csak akkor volt elég tiszta, ha ő maga mosta! Az egy szem fiának!... Elvette tőlem erőszakkal is, pedig megmondtam, hogy baj lesz ebből egyszer, de hiába!... Mosni! Az ö szivével!... Na, segítsen már, fiatalúr! Kálmán fölállt, az összetört orvos- ságosüveget nyújtotta: ■— Látja, itt van végre!... Svájcból jött, Hollandiák?)!!. .. Meg fog gyógyulni tőle, ettől biztosan . .. Ritka, drága, érti. .. Az öregasszony a szájához kapott, és fölsikoltott: — Jaj nekem, ez megháborodott! Ahogy erejéből még telt, kifutott. S le a lépcsőn, házmesterért, rendőrért. • Müller Zoltán: „Ezt is ki kell cserélni..
