Petőfi Népe, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-27 / 175. szám

1989. július 27. • PETŐFI NÉPE • 7 Parádés csapatmunka Két kecskeméti sportoló a zágrábi éremlövők között Hazánkban már évek óta sikersport­ágnak számít a sportlövészet. A nem­zetközi viadalokról dr. Hammcrl Lász­ló szövetségi kapitány versenyzői rend­re érmekkel jönnek haza. A válogatott csapattal szembeni elvárás az idei, Zág­rábban megrendezett 22. sportlövő Eu- rópa-bajnokság előtt is nagy volt. Pe­dig ebben a sportágban kockázatos jós­lásokba bocsátkozni. A január elsejétől kissé „összement” lőlapok — a futó­céllövőket kivéve — az esélyesség ter­he, a pillanatnyi idegállapot mind befo­lyásolja a versenyzők eredményeit. En­nek ellenére a kapitány magasra tette a lécet: 8-9 medál megszerzését tűzte ki célul. Az már a 10 napos verseny dere­kán látszott, hogy a magyarok éremter­mése ennél sokkal magasabb lesz. Vé­gül egy arany-, nyolc ezüst- és kilenc bronzéremmel a nemzetek közötti rangsorban a második helyen végeztek, a szovjetek mögött. A legszebben csil­logót a gyorstüzelő pisztolyos csapat nyerte. Remekül szerepelt még a sza­badpisztoly os Papanitz Zoltán, a női pisztolyos Ferencz Ágnes, a gyorstüzelő pisztolyos Pálinkás Lajos is. A 47 fős magyar küldöttségben a kapitány 15 újoncnak szavazott bizal­mat. Köztük volt Németh István, az MHSZ Kiskunsági Erdész Lövész Klub versenyzője. A fiatal sportlövő már bizonyította tehetségét. A kop­penhágai légfegyveres junior Európa- bajnokságofi csapatban harmadik, a tavalyi minszki ifjúsági barátság verse­nyen első helyet szerzett. A zágrábi kontinensviadalon a kisöbű sportpus­ka 60 lövéscs fekvő számában állt rajt­hoz, illetve feküdt lőállásba. — Az EB előtt nagy vihar volt Zágráb környéken. Zavarta ez a közvetlen fel­készülést? kérdeztem a 19 éves ver­senyzőt. MA: LABDARÚGÁS Nemzetközi barátságos mér­kőzés: Kecskeméti SC—Sach­senring Zwickau (NDK-beli), Kecskemét, Széktói pálya, 17 órakor. Az NDK-beli együttes hazá­jában a II. osztályban játszik, de a hírek szerint erős csapat. Előkészületi mérkőzés: Ú. Dózsa--Kecskeméti TE, Új­pest, 15 órakor. SAKK A Tóth László-sakkfesztivál befejező versenynapja: Kecske­méten, az Erdei Ferenc Művelő­dési Központban, 10 órától a nagymesterverseny 9. fordulója. ASZTALITENISZ Nemzetközi barátságos mér­kőzés: Kiskunfélegyházi Lenin Tsz SK — Logis Audcrghem (Brüsszel) csapattalálkozó. Kis­kunfélegyháza, Fadrusz J. u. 2/A, 16 órakor. — Július 5-én érkeztünk meg a ju­goszláviai városba, ahol korábban nagy vihar söpört végig. A csapatnak kijelölt hotel az ítéletidőben használha­tatlanná vált, így az első éjszaka szál­láskereséssel telt el. — A zivatar a verseny helyszínén is okozott zavart? .. A lőtér egy völgyben feküdt, a f elette lévő hegy tetején pedig egy óriási víztározó volt. Ennek a falát valahogy megrongálta a vihar. A rendezők attól tartottak, hogy a gát átszakad és a le­zúduló víz elönti a lőteret, ezért az első napra tervezett versenyeket elhalasz­tották. A katonaság egész nap dolgo­zott, így másnapra elmúlt a közvetlen veszély. Legalábbis minket ezzel nyug­tattak, de mindenki tudta, hogy fenn a hegyen, a gát mellett, egy őr áll sziréná­val a keze ügyében. — Mjkor tudták elkezdeni a verse­nyeket? — Az első napi csúszás miatt pénte­ken (7-én) négy versenyszám döntőit bonyolították le. Mi is akkor kerültünk sorra. Mivel a program zsúfolt volt, edzésre kevés idő maradt. — Milyen volt a lőtér? ... Egy 300 méteres lőtéren verse­nyeztünk. A lőállásba besütött a nap, remekül lehetett napozni. Az 50 méte­res lőtábla mögött nem volt domb, így a természet szépségeit is csodálhattuk. Csakhogy mi nem nyaralni mentünk, hanem minél pontosabban szerettünk volna célozni. — A körülmények nem voltak méltó­ak egy kontinensviadalhoz? — Ilyen rangos esemény sokkal jobb rendezést kívánt volna. Jellemző, hogy a junior puskásoknál mintegy 50 induló közül — csak nyolc százas soro­zat volt. Én 583 kört lőttem, és ezzel egyéniben a 14. helyen végeztem. Jobb körülmények között 3-4 körrel többet is elérhettem volna. — Hogyan szerepeltek a csapattár­sak? — Vári Zsolt 589 kört lőtt, és a har­madik helyet szerezte meg, Béres D. Csaba 586 körrel a 8. lett. Ezzel csapa­tunk 1758 körrel a dobogó harmadik fokára állhatott fel mondta Németh István. A következő napon a szabadpiszto- lyosok álltak lőállásba. Ez az egyik leg­régibb versenyszám. A pisztolyosok- nak két és fél óra állt rendelkezésükre, hogy a próbalövéseket és a 60 értékelt lövést leadják. A Papanitz, Karácsony, Szabó László összetételű szabadpiszto- lyos csapat az Európa-bajnokságon 1669 körrel ezüstérmet szerzett. Szabó László — aki az MHSZ Kiskunsági Erdész Lövész Klub sportolója — egyéniben 554 körrel a 14. helyen vég­zett. — Milyen eredményt várt a verseny előtt? — faggatom. Jó formában érkeztem az Európa- bajnokságra, mindenképpen 560 kör fölött kellett volna lőnöm. Valamit el­hibáztam. A csapatezüst nagyon szé­pen csillog, de az egyéni teljesítmé­nyemmel nem vagyok megelégedve. — Mi a következő napok programja? — Pihenésre, töprengésre nincs idő: a nyári országos MHSZ-bajnokságra készülök — mondta Szabó László. Sportlövőink a tavasszal aranyérem­mel tértek haza a szarajevói légfegyve­res világbajnokságról. Most szintén dé­li szomszédainknál jártak és 18 érmet szereztek. Egy remek év elismerésre méltó eredménylistája ez, amelynek re­mélhetőleg, lesz folytatása. Szabó Etelka RÖVIDEN • RÖVIDEN • Előkészületi mérkőzésen: KSC— Szegedi Dózsa 1—0. • Dunapatajon az idén is megren­dezik a Szelidi Kupa ’89 elnevezésű labdarúgótornát. A játéknapok, július 30., augusztus 6., és augusztus 13. A részt vevő csapatok: a Harta, a Ho­mokmégy, a Szakmár és a Dunapataj együttesei körmérkőzést vívnak. • Az olimpiai ötpróba sikeres befeje­zése nyomán az idén Baján újszerű ver­senysorozat kezdődött „Bajai hétpróba” néven. Eddig három próbát bonyolítot­tak már le: a téli túrát, a futást és a kerékpározást. A versenyeken Bajáról, Nagybaracskáról és Szercmléről eddig mintegy 125 sportoló teljesítette mind­három próbát. A szombaton megrende­zésre kerülő Bácska Bárka úszóverseny egyben a negyedik próbát is jelenti, majd újabb kerékpáros, futó, és őszi túra feje­zi be az akciót, amelynek végén a felté­telek teljesítői feliratos trikót kapnak. • Első helyen végzett a kiskunfél­egyházi Horváth János a szocialista or­szágok repülőmodellezőinek ötnapos világbajnoki felkészítő versenyén, Szentesen. A rádióirányítású vitorlázó- modellek kategóriájában ő képviseli a magyar színeket a jövő héten Francia- országban rendezendő világbajnoksá­gon. • Nagyszerű magyar siker született Luxemburgban a 32. ifjúsági és serdülő Páldeák megelőzte az „öreg­diákokat” Váczi Ernő, a fogathajtó váloga­tott szövetségi kapitánya azt nyi­latkozta lapunknak a szántód- pusztai nemzetközi verseny után, hogy a már biztos VB-jelöltek mel­lé újabb Bács-Kiskun megyei ke­rülhet, ha eredményesen szerepel a thüerthali (ausztriai) nemzetközi versenyen. Nos, Thüerthalban hét ország huszonkét hajtója között ott voltak a magyar (megyebeli) hajtők is; Egri Péter (Kunsághús), Nyúl Zoltán (Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat) és Páldeák János (Lajosmizsei Almavirág LK). A három versenyszámot magá­ba foglaló összetett versenyben az alábbiak szerint alakultak az ered­mények, díjhajtás: 3. Nyúl, 6. Pál­deák, 17. Egri. Maratonhajtás: 2. Egri, 14. Páldeák, 20. Nyúl. Aka­dályhajtás: 9. Egri, 14. Páldeák, 20. Nyúl. összetettben: 3. Páldeák 115.5,... 9. Egri 125.5,... 20. Nyúl 215 ponttal. Páldeákot csak az osztrák Wolfmayer és a lengyel Kusz előzte meg, s a legeredmé­nyesebb magyarként tagja lehet a balatonfenyvesi világbajnokságra készülő kettesfogathajtó váloga­tott keretnek. A lajosmizsei hajtó jó szereplése meglepetés, hiszen esélyesebb, ta­pasztaltabb hajtókát előzött meg. asztalitenisz Európa-bajnokságon. Ifjú­sági lány (Wirth Gabriella, Wirth Vero­nika, Elő Vivien és Tóth Krisztina) vala­mint a serdülő fiú csapatunk (Bátorfi Zoltán, Varga Zoltán és Erdős Gábor) Európa-bajnok lett. • Szerdán dr. Lakó László főtitkár vezetésével elutazott Puerto Ricóba az a hat magyar fiatal sakkozó, akik a hét végétől részt vesznek az augusztus 10- éig tartó korosztályos világbajnoksá­gon. A-főtitkár nemcsak a csapatveze­tői teendőket látja el, hanem jelen lesz az egyidejűleg sorra kerülő FIDE- kongresszuson is. A kétségkívül költsé­ges utazást a Malév segítőkészsége tette lehetővé: igen kedvezményes repülője­gyeket biztosított a küldöttségnek. Két szülő Lékó Péter és a kecskeméti Gyimesi Zoltán édesapja — vállalva a költségeket, szintén a csapattal tart. A világbajnokságot a Puerto Ricó-i fő­várostól, San Jüantól 60 kilométerre fekvő Aguadillában rendezik. -— A magyar résztvevők: Lékó Péter (10 éves), Gyimesi Zoltán (12), Almási Zoltán (14), Varga Zalán (16), Grábics Mónika (14), Lendvai Edit (12). Arról is szó volt, hogy Polgár Juditot és Polgár Zsófiát is nevezi a magyar szövetség — a fiúk között —, de mivel a rendezők által biztosított feltétek’ nem elégítették ki az édesapát, meghiú­sult az olimpiai bajnok lányok részvé­tele. Álnéven futott, de lebukott Nem sikerült a „trükk”, lebukott az álnéven szereplő dél-afrikai hosszútávfutó a Honoluluban ren­dezett maratoni futóversenyen. Az igen tehetséges, 22 éves David Tsebe, Brandt Nava álnéven, para­guayiként jelentkezett a szervezők­nél, akik elfogadták nevezését. A hazugságra azért volt szükség, mert a fajüldöző politikát folytató Dél-Afrikai Köztársaság sportolói nem léphetnek pályára az Egyesült Államokban. Megbeszéltük a rajt előtt, vi­gyázni fog arra, hogy ne végezzen a közvetlen élcsoportban, ne koc­káztassa a felismerést — mondta Paul Coetzer, dél-afrikai ügynök, aki szervezte a futó hawaii útját. — Olyan jó formában érezte azon­ban magát, hogy 30 km-ig vezetett, „elkapta a hév”. Hiába rohant Coetzer kocsival a 32 km-es jelhez, és próbálta lassabb futásra bírni Tsebét, ő a második helyen ért célba. A szervezők azon­ban nem sokkal a befutó után rájöt­tek a „turpisságra” és nem fizették ki a dél-afrikai atlétának a második helyért járó 5000 dollárt. TÓTH LÁSZLÓ EMLÉKVERSENY Kikaptak az esélyes magyarok Továbbra is rendkívül éles küz­delem zajlik a nagymesterverse­nyen. A Dautov (szovjet) — Blees (holland) játszmában a sötét szín­nel játszó nemzetközi mester min­dent egy lapra téve támadott, de igy is csak fél pontot sikerült el­csípnie a listavezetőtől. A Maian- juk (szovjet) — Tolnai (magyar) partiban világos meglepte fiatal el­lenfelét már a megnyitásban és könnyedén győzött. A másik esé­lyes, a szovjet Romanyisin is nyert, ai NDK-beli Espig ellen, így az élen óriási tömörülés alakult ki, és még hat versenyzőnek is esélye van a végső győzelemre. Úgy tűnik, a nyílt mesterverse­nyen sem lehet megállítani a csehszlovák Láncot. A kissé megil- letődött Bauer Tamást egyszerű eszközökkel győzte le, így már nyugodtan várhatja az utolsó for­dulót. Szorosan a nyomában van a szovjet Komarov és Arhipov, va­lamint az NDK-beli Gauglitz. A nyílt versenyen a szovjet Jev- dokimov vezeti a mezőnyt. A kecs­kemétiek közül Donkónak van még esélye érmes helyezésre. A FESZTIVÁL VENDÉGE: Szergej Arhipov Lassan öt éve már, hogy a Dutép SC színeiben játszó Szergej és felesége, Na­tasa Atjehina visszatelepültek Moszk­vába. Emlékezetes két évet töltöttek Kecskeméten, mindketten a csapat meghatározó játékosai voltak. 1984- ben sikert sikerre halmozva, Szcrgcj a huszadik, Natasa pedig negyedik volt a világranglistán. Akkor aligha gon­dolt arra valaki, hogy a szimpatikus házaspár karrierje rövidesen kettétö­rik. Márpedig így történt és ezt min­dennél hívebben bizonyítja a nyílt mes­terversenyen induló beszélgetőpartne­rem csalódott, összetört arca. — Mióta hazakerültünk, állandó mellőzésben van részünk, teljesen hát­térbe szorítottak bennünket — mond­ja. — Évekig nem indulhattunk külföl­di versenyen, sőt még odahaza se ülhet­tünk táblához. A feleségem nagymeste­ri címét se terjesztették fel a FIDÉ-hez, pedig Natasa nemcsak az előírt két al­kalommal, hanem ötször is teljesítette a normát. — Mit gondol, mi ennek az oka? :— Nagyon egyszerű. Kívül vagyunk a körön, nem férünk bele a hivatalos sportvezetés elképzelésébe. — Az utóbbi időben változott valamit a helyzet? — Annyiban igen, hogy most már évente egy nagymesterversenyen játsz­hatok! otthon, s ide is eljöhettem. — Hogyan élnek odahaza? *- Nehez körülmények között. Száz­hatvan rubelt keresek, ebből hatvan azonnal a lakásra megy ki. A maradék­ból már hárman élünk, ugyanis van egy 5p» másfél eves kislányunk. Egyébként edzőként dolgozok, tizenéves mesterje­lölteket oktatok. — Milyen megoldásban bizakodnak? — Elsősorban az otthoni változás­ban. Kecskemétre is szívesen visszajön­nénk, biztos vagyok benne, hogy ismét hasznos tagjai lehetnénk a csapatnak. — Ennek mi az akadálya? — Hivatalosan semmi, mi már csak a hívó szót várjuk. (Pál) MOZAIKTÁBLA Nagy napja volt az NSZK-beli Kettnernek kedden, hiszen annak ellené­re, hogy egy forduló volt, három játszmát is nyert. Délelőtt tízkor kezdte az egyik függőjátszmáját, azt tizenkét órakor már egy másik követte. Fél háromkor éppen hogy ebédelésre maradt ideje, mert rövidesen kezdődött a nyolcadik forduló. Ügy látszik, nem fáradhatott el különösebben, hiszen sötét színnel tizenegy (!) lépésben késztette feladásra ellenfelét. Különös rekordot állított fel a dán Jensen Find, ugyanis tizenegy órás játszmát váltott az NSZK-beli Kettnerrel. A hosszúra nyúlt partit sajátos módon lassította a dán fiú. Az óránkénti időellenőrzéseknek megfelelve, egyszerűen kereket oldott, és ötvenöt perc múlva is csak azért jött vissza, hogy az egyébként teljesen vesztett állásban meghúzza a kötelező lépésszá­mot. Időhúzásának az oka alighanem az volt, hogy a türelmetlen komputer így döntetlennel sorsolta be a kővetkező fordulóra. Ugyancsak egyfajta rekordot jelentett a Zila—Tényi játszma. Az egy klubból való két fiú egy perc alatt befejezte a „küzdelmet”, mégpedig úgy, hogy a sötét állás a tizedik lépés után patt volt! A cirkuszba illő koreográfi­át nemcsak a nézők, hanem a rendezők sem nézték jó szemmel, de nem volt mit tenni, mert a két srác nem szegte meg az írott szabályokat. Az íratlano­kat viszont alaposan... P. 1. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 9.00: Képújság 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.10: Az emberi test. Angol rövidfilmsoro­zat, XXVI/12. rész: A döntés folyamata (ism.) 9.35: XX. századi portrék: Joseph Heller. Angol film (ism.) 10.25: Mozgató. Tévétorna mozgáskorlá­tozottaknak 10.35: Képújság 17.00: Hírek 17.05: Pannon Krónika. A pécsi körzeti stúdió híradó műsora. Dél-dunántúli hí­rek, információk, események 17.15: Vijesti — Hírek szerbhorvát nyelven. A pécsi körzeti stúdió műsora 17.20: Műsorajánlat 17.25: Jéghideg háború. Angol dokumen­tumfilm — ism. 18.15: Négy nap tévéműsora 18.25: A technika 7 csodája. NSZK isme­retterjesztő rövidfilm-sorozat, VII/4. rész: A Trieste: August Piccard búvárha- jója 18.55: Műsorajánlat 19.00: Reklám 19.05: Esti mese. Linda mesél: Pilleruha — Magyar mesefilmsorozat 19.15: Lottósorsolás 19.20: Reklám 19.25: Közlemények. Műsorajánlat 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Szomszédok. Teleregény — 59. fe­jezet 20.35: Reklám 20.40: Képes nóták kívánságműsora 21.10: Az utolsó látogató — tévéjáték 22.25: Tévétükör. Dr. Szecskő Tamás jegy­zete 22.40: Tengerentúli magyarok. Dokumen­tumfilm 23.05: Híradó 3. TV II. MŰSOR: TV 2 Sugár Ágnessel és Dömsödi Gáborral 17.25: Képújság 17.35: TV 2 Benne: Reklám — Riportok — Időjárás — Zene 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknek! Ahetedikúttitka—XIII/8.rész:GeertJan Grizenstijn. Holland filmsorozat (ism.) 18.50: Torpedó. Telefonos játék 19.00: Lengyel utak. Lengyel filmsorozat — XI/4. rész: Szökevények (ism.) 20.15: TV 2 20.30: Izlandi meglepetések 20.55: TV 2 21.00: Híradó 2. 21.20: TV 2 21.30: Törvényes erőszak. Francia fim (1982) — ism. (16 éven felülieknek!) Kb.: 23.05: TV 2 — Napzárta SW CHANNEL 06.30: Üzleti hírek. 07.00: DJ Kát gyer­mekműsora. 09.30: Panel Pót Pourri. 11.00: Sullivanék — teleregény. 11.30: A mai nap — magazin. 12.30: Megosztott probléma — lelki tanácsadás. 13.00: Egy másik világ. 13.55: A Landscape Channel műsora. 14.50: Ahogyan a világ fordul. 15.45: Szeretni —teleregény. 16.15: Lu- cy-show. 16.45: A kicsik — rajzfilm. 17.00: Countdown — popzene. 18.00-tól az Eurosport műsora. MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 4.30: 120 perc. 6.30: Műsorismertetés. 6.35: A smaragdváros varázslója 6—7. rész. 7.15: Szpartak—Torpedó labdarúgó­mérkőzés. 8.55: Dalok. 13.35: Szerelem ebben a korban 3.14.45: A Junoszty kórus énekel. 15.15: Lipót macska kalandjai 6. 15.25: Tizenhat év alatt és azon túl. 16.10: A költészet percei. 16.15: Teleeko. 16.45: Mi történt a nagyvilágban? 17.00: Dal 89. 17.15: Találkozás egy orvos-pszichotera- peutával. 19.00: Híradó. 19.40: Placido Domingo. 20.35: Barátaink mozija. 21.35: Mi történt a nagyvilágban? 21.50: Oppozí- ció 3. 23.00:23.05: Orosz múzeum. 23.40. Balettfilm. ÚJVIDÉKI TV: 17.05: Műsorismertetés — magyarul. 17.10: Tv-napló — magyarul. 17.20: Mup- pet-babák — ismétlés. 17.50: Tv-napló. 18.05: Reklám. 18.10: Újvidéki képesla­pok. 19.10: Rajzfilmek. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Rek­lám. 20.00: Panoráma. 21.00: Reklám. 21.05: Városiak. 22.20: Tv-napló. 22.40: Evita — am. sorozatfilm, 3 rész. 23.10: Mű­sorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: A Szabó család (ism.) 8.50: Külpolitikai figyelő 9.00—11.00: Napközben (Elő) 11.00: Peres, poros iratok 11.10: Labirintus — Zenei rejtvények fiata­loknak (ism.) 11.25: Rólunk van szó! 11.30: A kolorádóbogár. Rákosy Gergely regényének rádióváltozata 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak 13.00: Klasszikusok délidőben. Szimfoni­kus zene 14.10: Baleset: Márai Sándor novellája 14.25: Zenei Tükör 15.00: Szóról szóra. Zenés irodalmi maga­zin 16.00: Tizenhat óra — Hírmagazin 16.10: Szívesen hallgattuk. Egy komisz kö- lök naplója. Metta V. Viktor regénye rá­dióra alkalmazva 16.52: Filmzene 17.00: Budapest, 1900 — Amerika, 1989. 17.25: Ipargazdák 17.30: Beszélgessünk zenéről 17.51: Weelkes: Mind áldja, dicséri őt — madrigál 17.58: Kritikusok fóruma 19.23: Hangerő — gazdaságpolitikai fo­lyóirat 20.00: Mozart: B-dúr vonósnégyes K. 589. (Budapest vonósnégyes) 20.24: Balettzene operettekből 20.35: Október 30-ától november 4-éig 21.05: „Muzsikának szép a hangja", XXIV/ 13. rész. Egy gyimesi muzsikás: Zerkula János 21.45: „Hajszálgyökerek" — A nemzetisé­gek és zsidók emancipációja a szegedi országgyűlés előtt, 140 éve 22.00: Hírvilág 22.30: Fúvósmuzsika 22.50: Az állam én vagyok? De kié a ker­tem? Szél Júlia sorozata 23.00: Erkel operáiból PETŐFI RÁDIÓ: ________ 8.05: Kölyökrádió — szünidőben 8.45: Táborélet Rákoskeresztúron — szá­mítógépes tábor a Dózsa György Műve­lődési Központban 9.05: Operettkedvelőknek 10.00—11.00: Rivaldafényben: Francia sanzonok 11.05: Világújság 11.10: Térkép és útravaló 11.30: Balaton rádió 12.10—12.58: Népzenei hangarchívum 13.05: Sátán kapitány — III/2. Cyrano de Bergerac kalandjai. Louis Gáliét regénye rádióra alkalmazva 14.00: Lelátó. Sportmagazin 14.30: Csáki Juditnak hívják 15.05: Nosztalgiahullám: Dixie Cups 15.45: Törvénykönyv. „A gyerek érdeké­ben", 2- rész (ism.) 16.00: Heavy metal-magazin 17.05—21.00: Nyáridő Benne: 17.30: Gordiusz 18.30: Popregiszter 19.05: Jut eszünkbe .. . 19.30: A Poptarisznya dalaiból 20.20: Egy hajóban 21.05: Indul a bakterház. Rideg Sándor regénye rádióra alkalmazva 21.33: A Modern System felvételeiből 21.49: Egy úr a Rádiókabaréból: Novo- báczky Sándor 22.07: A Magyar Rádió Karinthy Színpada: Az utolsó békeév — nosztalgiáink 1938- ból — 2. rész 23.15: Az élő népdal — Ernőd 3. (ism.) 23.25—0.14: Könnyűzenei stúdiónk új fel­vételeiből BARTÓK RÁDIÓ: 9.08: Asconai Ünnepi Játékok, 1988 — VIII/4. rész. Jorge Bólét zongorahang­versenye a locarnói Szent Ferenc-temp- lomban 10.50: Pillanatkép 10.55: Maria Chiara operaáriákat énekel 11.10: Magyarán szólva (ism.) 11.25: Balettzene 12.01: A Magyar Rádió és Televízió ének­kara énekel 12.33: Francia muzsika 13.05: Pophullám 14.00: Csajkovszkij: A cárnő cipellője — Négyfelvonásos opera 16.47: A Bécsi Oktett felvételeiből. Közre­működik: Walter Panhoffer — zongora 17.30: Zeneközeiben a magnósok 18.30: In limba materna. A Magyar Rádió román nyelvű nemzetiségi műsora 19.05: Opera-művészlemezek 20.00: Fiatalok a seregben 20.30: Leonard Bernstein vezényli a Bécsi és a New York-i Filharmonikus zenekart 21.56: Napjaink zenéje. Hangverseny Kur- tág György műveiből a Berlini Filharmó­nia Kamaratermében

Next

/
Thumbnails
Contents