Petőfi Népe, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-25 / 173. szám
1989. július 25. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT • SPORT • SPORT • SPORT • SPORT • SPORT BEMUTATJUK AZ ÚJONCOT Kerekegyháza álma valóra vált Először a megyei I. osztályban Kerekegyháza nagyközség sporttörténetét még nem írták meg, pedig érdekes listát lehetne összeállítani a szép eredményekből. A ma már legendának számító falusi spartakiádokon mindig jelentős szerepet játszottak a kerekegyháziak. Atlétikában, kézilabdában és asztaliteniszben elért sikerek fémjelezték régen, és színesítik ma is a nagyközönség sportéletét, de akkor még nem is szóltunk a labdarúgásról, amelynek kezdete a húszas évekig nyúlik vissza. A labdarúgás Kerekegyházán — mint szinte mindenütt — mindig a legnépszerűbb sportág volt. Sokan szerették, az áldozatoktól sem riadtak vissza, ám az eredmény igazából nem tükrözte az erőfeszítéseket. A labdarúgócsapat nagy álma, a megyei I. osztályba jutás sokáig elérhetetlennek látszott. Hogy miért? Erre nem könnyű a válasz. Talán a megyeszékhely közelsége, a város elszívó hatása is közrejátszott abban, hogy a tehetségesebb labdarúgókat nem sikerült otthon tartani. Pedig ugyancsak igyekeztek megteremteni a megfelelő feltételeket. Kitűnő pálya, modern öltöző és fürdő szolgálja a hazai és a vendégcsapat kényelmét. Minden együtt volt már, csak az igazán jó eredmény hiányzott. — Ha jól emlékszem, négyszer vagy ötször voltunk másodikak a megyei II. osztályú bajnokság északi csoportjában — mondta Zsikla Antal szakosztályvezető. — Ennek a balszerencsesorozatnak egyszer meg kellett szakadnia. Az 1988—89. évi bajnokságban nagyon odafigyeltünk. Tudtuk, hogy az Akasztó gárdája, amely már évek óta szerepelt az első osztályban, ugyancsak bajnokságra tör. Most mégis nekünk jött ki a lépés, végig vezetve bajnokok lettünk, és sportegyesületünk történetében először megyei I. osztályban szerepelhetünk. — Mit várnak a csapattól a magasabb osztályban? — Természetesen szeretnénk megkapaszkodni, de az újonc helyzete soha nem könnyű. Sok előkészületi mérkőzést játszottunk már megyei, sőt NB-s csapatokkal is, nyertünk is ellenük nem is egyszer, de ez nem igazi erőfelmérés. Talán egy támpont jelent valamit. A Harta csapata ugye jó középmezőnyhöz tartozó gárda az osztályban? Nos, mi az MNK-ban 5—2-re vertük őket itthon, de rúghattunk volna több gólt is. így kerültünk az MNK-ban az országos táblára. — A Kerekegyháza csapatát sokan „kis KTE”-nek becézik. Vajon sok kecskeméti focista játszik a csapatban? — Hát ez azért túlzás. Igaz, a játékosok fele valóban nem helyi lakos, de a többségük itt dolgozik. Az utánpótlásgárdánk ígéretes, így reméljük, a jövőben ritkábban szorulunk „behozatalra”. —- Kik alkották a bajnokcsapat gerincét? — A kapuban Orel rutinos játékos. Kiskunhalasi színekben már szerepelt megyei bajnokságban. Csorba L., Réti, Halászi, a súlyos sérülésből felépült Kiss S., aztán a csapatkapitány, a 26 éves Laczkovics, továbbá Órosz, Mété, Valter, Molnár F. és a házi gólkirály Podrozsán alkotják a gerincet. Szóhoz jutott még Jakubek és Szebelédi. Sajnos Csurka év közben Tiszakécskére távozott, és Egyed olyan komoly sérülést szenvedett, hogy aligha játszhat tovább. Egyed Zoltánra mint utánpótlásedzőre és Kecskeméti István edző segítőjére számítunk. — Kik támogatják a sportegyesületet? — Elsősorban a tanács, a Mezőgép, a tsz és a szakszövetkezet, valamint az OTP a segítőnk. Van körülbelül 300- 400 tagú lelkes szurkológárdánk, akik közül sokan idegenbe is elkísérik a csapatot. — Gondolnak erősítésre? — Nincsenek nagy lehetőségeink. Tárgyalunk a KSC-vel a másik Csorba átigazolásáról, de ez még nem biztos. Azt reméljük, hogy a jelenlegi gárdával is képesek leszünk helytállni a most minden bizonnyal megerősödött mezőnyben is — mondta befejezésül Zsikla Antal. „ , , „ Szabó Zoltán TÓTH LÁSZLÓ SAKKFESZTIVÁL Bauer Tamás legyőzte Bogumilt és az élen áll A megszokotthoz képest nyugodt és csendes volt a fesztivál hétfői napja. Délelőtt bonyolították le a nagymesterverseny függőben maradt játszmáit. Már-már nem is számít meglepetésnek, hogy a holland * Blees feladásra kényszerítette ♦ Romanyisin nagymestert. A szovjet játékos eddig csupán az árnyéka régi önmagának, de ismerve pályafutását és kiváló eredményeit, még számítani lehet a feltámadására. A nyílt mesterverseny végre igazán kellemes meglepetést tartogatott. A Dutép SC Fide- mestere, Bauer Tamás egységesen vezetett játszmájában, sötét színnel győzte le a szovjet Bogumilt. Ez azt jelenti, hogy a fiatal játékos jelenleg a nyolcvankét fős mezőny élén áll. Nehéz feladata lesz az utolsó két fordulóban, hiszen várhatóan nemzetközi mesterekkel kell megküzdenie. Az eddig vezető csehszlovák Lánc visszautasította a szovjet Komarov döntetlen ajánlatát és szinte teljesen szétverte annak királyállását. Már mindenki győztesnek hitte, mikor néhány könnyelmű lépéssel saját királyát is életveszélybe sodorta. A függőjátszma ettől függetlenül döntetlent, vagy Lanc-győzelmet ígér. Az NDK-beli Gauglitz ismét győzött, ezúttal a szovjet Nikolaev ellen. Rendkívül szimpatikus a Bp.-i Honvédos Utasi Tamásnak a teljesítménye. Elsősorban azok számára örömteli ez, akik személyesen ismerik és tudják, hogy a Portisch-utódnak kikiáltott nemzetközi mester egykét év óta ült ismét táblához és eredményei egyre szebbek. A kecskeméti Pólyák is jól tartja magát. A szovjet Pogorelova elleni döntetlennel még megtartotta esélyét a jó helyezésre. Miközben a nagymesterversenyen a hatodik forduló küzdelmei zajlottak, a nyílt mesterverseny és a nyílt verseny résztvevői Bugacon és Hajóson kiránduláson vettek részt. Ki-ki más alapállásból kóstolta meg a hajósi homoki bort, előre inni azonban itt még semmire nem lehetett! A svájci-rendszerű versenyek alaptörvénye alapján ugyanis minden az utolsó két fordulóban dől el. (Pál) RÖVIDEN • Kijelölték a Szegeden, másfél hét múlva megrendezendő, 5. ifjúsági evezős világbajnokságon szereplő magyar csapatot. A keretben két bajai evezős is helyet kapott. A férfiak négypárevezős hajójában Heincz, a nők négypárevezős csapatában Mamuzsich vesz részt a vb-n. • Július 25-étől Üllőn edzőtáborozik a 3. kettesfogat-hajtó világbajnokságra készülő válogatott keret, amelyben megyénkből Bálint Mihály, Kecskeméti László, Szabó Erika és Szegedi Gábor is helyet kapott. • Apajpusztán a 22. kiskunsági pásztor- és lovasnapok alkalmával rendezett díjugrató összetett versenyben 3. Varró (HŐR Dózsa) Kaland nevű lován. Stafétaugratásban 1. HŐR Dózsa. • Almásfüzitőn a motorcsónak vb és Hungalu Kupa versenyen szombaton a Hunga- lu Kupa 0 350 kategóriában: 1. Volentér (Baja), az OB 2. fordulójában: 1. Volentér, az 0 500-as kategóriában: 1. Volentér. A vasárnapi eredmények, 0 350:1. V olentér, 2. T ubákos (Baja). 0 500:1. Bálint (Baja), 2. Volentér. • Szegeden a „Vidia—DM 12” elnevezésű nemzetközi szupermaratoni versenyen 42 induló közül 4. Kanyó (Kecskemét), 5. Ta- bajdi (Kiskunhalasi AC). MA: LABDARÚGÁS Nemzetközi barátságos mérkőzés: Kiskunhalasi AC—Szimferopol (szovjet). Kiskunhalas, 16 órakor. Előkészületi mérkőzések: Kecskeméti TE—Metripond, Kecskemét, KTE- pálya, 16 órakor; Szegedi Dózsa- Kecskeméti SC. Szeged, 17 órakor. SAKK A Tóth László nemzetközi sakkfesztivál versenyei: Kecskeméten, az Erdei F. Művelődési Központban. Délelőtt 10 órától: függőjátszmák. 15.30-tól: a nagymesterverseny 7. fordulója. Kunsztok a vágtató lovon ÍZ ét napra ismét főszerepet kapott a lovastorna a kecske- méti-kisfái lovaspályán. A közönség láthatóan nagyon élvezte a kötelező és a szabadon választott gyakorlatokat bravúrosan bemutató fiatal sportolók teljesítményét. A látvány valóban lenyűgöző volt. Bizonyítékként álljanak itt Farkas Tibor felvételei, amelyek a hét végi versenyen készültek. • A Kecskeméti Lovasklub csapata, álló sor (balról): Sáfár Judit, Kökény Júlia, Miklós Bernadett, Puskás Katalin, Tóth Andrea és Sáfár Lőrinc edző. Guggolnak: Kardos Edina, Pataky Bálint, Kalics Margit, Kovács Anita. T otónyeremények 13 plusz két találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 2 091 386 forint, 13 plusz egy találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 1 591 386 forint, 13 találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 1 060 924 forint, 12 találatos szelvény 384 darab, nyereményük egyenként 11 051 forint, 11 találatos szelvény 5694 darab, nyereményük egyenként 745 forint, 10 találatos szelvény 44 390 darab, nyereményük egyenként 143 forint. A kifizetés időpontja: 20 000 forint MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 9.00: Képújság 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.10: Nonstop nonszensz: Didi mint rendőr. NSZK-film (ism.) 9.55: Arany. Olasz dokumentumfilmsorozat, V/4. rész: Az ékszer (ism.) 10.35: Panoráma. Világpolitika percről percre (ism.) 11.20: Mozgató. Tévétorna mozgáskorlátozottaknak 11.30: Képújság 17.05: Hírek 17.10: Pannon Krónika. A pécsi körzeti stúdió műsora. Dél-dunántúli hírek, információk, események 17.20: Nachrichten — Hírek német nyelven. A pécsi körzeti stúdió műsora 17.25: Ecranul nostru. A szegedi körzeti stúdió román nyelvű nemzetiségi magazinja 17.55: RTV Közönségszolgálat 18.00: Reklám 18.05: Hello, Einsteini Francia—magyar tévéfilmsorozat, IV/4. rész 19.00: Műsorajánlat 19.05: Reklám 19.10: Esti mese. Mirr-Murr: Jelmezbál. Magyar bábfilm 19.20: Reklám 19.25: Közlemények. Műsorajánlat 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: A világ nélküled. Francia tévéfilmsorozat, VIII/3. rész 21.00: Reklám 21.05: A Panoráma különkiadása — Jegor Ligacsov nyilatkozik 21.45: Egy szoknya — egy nadrág. Zenés kalandozás a divat körül. VII. rész 22.35: Storno — 1821—1907 23.10: Híradó 3. TV II. MŰSOR: TV 2 Berkes Zsuzsával és Dömsödi Gáborral 17.25: Képújság 17.35: TV 2 Benne: Reklám — Riportok — Időjárás — Zene 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknek! Alvin és a mókusok — Amerikai rajzfilmsorozat 1. Harry bácsi 2. Városi mókusok 18.48: Torpedó — Telefonos játék 19.00: Az élet szerelmese. Tévéfilm Vaszílij Suksin elbeszéléséből (1974) — ism. FF 20.03: TV 2 Benne: 20.30: Ez az RTL Plus A TV 2 munkatársai bemutatják a népszerű NSZK kereskedelmi tévéadót 21.00: Híradó 2. 21.20: TV 2 21.30: Szeress gyengédenl—Angol zenés film 21.55: TV 2 22.00: A Gondolkodó arcképcsarnoka. Vallomások Lukács Györgyről Kb. 23.20: TV 2 — Napzárta sxy CHANNEL 06.30: Üzleti hírek. 07.00: DJ Kát gyermekműsora. 09.30: Panel Pót Pourri. 11.00: Sullivanék (teleregény). 11.30: A mai nap (magazin). 12.30: Megosztott probléma (lelki tanácsadás). 13.00: Egy másik világ (teleregény). 14.00: A Landscape Channel műsora. 14.55: Ahogyan a világ fordul (teleregény). 15.45: Szeretni (teleregény). 16.15: Lucy-show. 16.45: Ä kicsik (rajzfilm). 17.00: Countdown (popzene). 18.00: Az Eurosport műsora. MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 4.30: 120 perc. 6.30: Műsorismertetés. 6.35: A smaragdváros varázslója 3. rész. 6.55: Jubileumi tangó — film. 7.50: Dalok a szerelemről. 8.10. Ember és törvény. 9.40: Férfi múnkáskórusok énekelnek. 13.35: Szerelemben ebben a korban IV/1. 14.35: Ház a forró földön dokumentumfilm. 15.10: Lipót macska kalandjai 4. 15.20: Kuba nemzeti ünnepén. 16.00: Nemzetiségi kérdések. 16.45: Mi történt a nagyvilágban? 17.00: Közlekedésbiztonság. 17.30: A bűvös vadász Berlinben — film. 19.00: Híradó. 19.40: Vita az állami költségvetés deficitjének megszüntethető- ségéről. 21.10: Mi történt a nagyvilágban? 21.25: V. Matvejeva dalai. 22.00: Oppozí- ció — film 2. 23.00: Hírek. 23.05: Sportműsor. 23.35: Zene, nyár és mi. ÚJVIDÉKI TV: 17.05: Műsorismertetés — magyarul. 17.10: Tv-napló — magyarul. 17.20: Gyermekműsor — ismétlés. 17.50: Tv-napló. 18.05: Bemutatjuk Önnek. 18.35: Ma, tegnap, holnap — ruszinul. 19.05: Rajzfilmek. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Lottóhúzás. 20.05: Tv-film. 21.35: Tv-napló. 21.50: Jelzések — belpol. műsor. 22.50: Filmest. 00.50: Műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ: ____ 8. 20: Hogy tetszik lenni? Nyugdíjasok műsora 8.50: Külpolitikai figyelő 9.00—11.00: Napközben 11.00: Kettősök Offenbach operettjeiből 11.26: A kolorádóbogár. Rákosy Gergely regényének rádióváltozata 12.45: Van új a Nap alatt 13.00: Klasszikusok délidőben. Zenekari muzsika 14.10: Magyarán szólva 14.25: Orvosi tanácsok * 14.30: Dzsesszmelódiák 15.00: Kapcsoljuk a pécsi körzeti stúdiót. „Gazdátlan falvak 2. — Ormánypuszta" 15.20: Fúvósnyitányok 15.40: Poggyász — Tudnivalók utazóknak 16.00: Tizenhat óra — Hírmagazin 16.10: Szívesen hallgattuk— (PAF) 17.00: Bioritmus — Életmód, egészség, környezet 17.20: Beszélgessünk zenéről 17.45: A Szabó család 19.15: Európa kövei közt. A 90 éves Bena- my Sándorral beszélget a műsor szerkesztője: Albert Zsuzsa 20.15: Sokszemközt az egészségről. A gyógyszerkutatás és -gyártás dilemmái — 2. rész 20.45: Nótakedvelőknek — Muzeális felvételek 21.45: „Hajszálgyökerek". „A haza mindenese": Fáy András 22.00: Hírvilág 22.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót (Élő) Szenthelyi Miklós hegedül Kb.: 23.30: Operaáriák PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Kölyökrádió — szünidőben 8.45: Táborélet Rákosszentmihályon — a napközis táborban 9.05: Népdalkörök és citerazenekarok 9.30: Sportvilág 9.40—11.00: Rivaldafényben: Sztárok a pódiumon Közben 10.25—10.30: Fülszöveg 10.50: Láttuk, hallottuk. Művészet- és művelődéskritika 11.05: Világújság 11.10: Térkép és útravaló 11.30: Balaton rádió 12.10: Verbunkosok, nóták 13.05: Kenguru. Sportműsor gyerekeknek 14.00: Akár hi-fi, akár nem. Kívánságműsor 78-as fordulattal 15.05: Könyvről könyvért (Élő) Irodalmi rejtvényműsor tíz percben 15.15: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. (Élő) Gál Márta csembalózik 15.30—17.30: Csúcsforgalom (Élő) 17.05—21.00: Nyáridő Benne: 17.05: A Csúcsforgalom folytatása 17.30: Helykereső: Esélyekről, lehetőségekről — fiataloknak 18.30: Pop-regiszter 19.30: Hagyományápolók. Közreműködik: a Vujicsics együttes 20.00—20.50: Tudod ... ? Zenés beszélgetés Szikora Róberttel 21.05: Indul a bakterház. Rideg Sándor regénye rádióra alkalmazva 21.29: Újdonságainkból. Külföldi slágerek 21.56: Operetthistóriák — XII/5. rész. Rá- tonyi Róbert műsora 23.15—0.14: Halló, Pozsony! Halló, Budapest! A két rádió közös könnyűzenei műsora BARTÓK RÁDIÓ: _______ 9.08: Ella István orgonahangversenye a Zeneakadémia 'nagytermében 10.26: Zenekari muzsika 11.48: Liliana Molnar-Talajic operaáriákat énekel 12.15: Benkő Dániel gitározik, az Éder- vonósnégyes játszik 13.05: Sikerlemezek CD-n. A Supertramp 1970-es lemeze 13.54: Muzsikáról versben, prózában. Fáy András 14.21: Két kantáta 15.10: Szonda — Tudományos magazin (ism.) 15,40: Felejthetetlen hangversenyek. Helen Donath dalhangversenye a Zeneakadémia nagytermében (1984. márc. 10.) 16.43: Vivaldi-művek 17.30: Poggyász — Tudnivalók utazóknak 17.49: X. Europa Cantat — Pécs 1988, XXX/30. (befejező) rész. Az Új-zélandi Nemzeti Kórus énekel 18.30: Na maternjem jeziku. A Magyar Rádió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről 19.05: In der Muttersprache. A Magyar Rádió német nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről 19.35: Hindemifh: Cardillac. Háromfelvo- násos opera 21.10: Modern rózsakereszt 21.25: Zenekari muzsika 22.30: Halál délután — II/2. rész. Ernest Hemingway regénye rádióra alkalmazva 23.1 5: Régi fúvószene