Petőfi Népe, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-24 / 172. szám

1989. július 24. • PETŐFI NÉPE • 5

Tűző napon, vasgyűrűben

Aznap plusz harminc fok volt árnyékban. A kecskeméti Traverz (volt Fémmunkás) Vállalat udvarán ennél sokkal több, hiszen a tűző napon felforrósodott óriási vasidomok ontották a meleget.

Ilyen „hőforrásban”, pontosabban egy hatalmas vasgyűrüben hosszú nadrágba, pólóba öltözött férfi térdelve hegesztett. Habran Imre jöt- tünkre félbehagyta a munkát, letette a nehéz védőpajzsot, szerszámot. Szakadt róla a víz. Bár teljesítménybérben dolgozik, szívesen vállalta a kényszerű pihenőt beszélgetésünk kedvéért.

— Abban bízok, hogy utána gyorsabban megy a munka — mondta. — Pedig most nincs is olyan meleg, mint tegnap volt.

Olyan keményen tűzött a nap, hogy az átforrósodott vas a pokrócon keresztül is égetett. Kénytelen voltam pufajkára térdelni.

Beszélgetni hűvösre húzódtunk.

— Miért nem a csarnokban dolgoznak ? — kérdeztem.

— Nem fér be a daru, ami ekkora idomot fel bír emelni. Gyakran dolgozunk ilyen nagy darabokkal, télen, nyáron a szabad ég alatt.

Ezekből a csövekből 750 köbméteres sörerjesztő lesz. Csak ötvenszázalékos teljesítményt tudunk vele elérni. Mondtuk is a főnöknek, jöjjön ide, aki ezt a munkát ennyiért elvállalta, szeretnénk hallani, hogyan számolt! Múltkor ezeket a kisebb konténereket — mutatott maga mellé — 32 órás hegesztésre adták ki. Két szakember rohamban, 40 órában tudta megcsinálni.

Végül módosították a tervet, hajói emlékszem, hatvanra emelték az óraszámot.

Bármiről beszélt is, Habran Imre hangjában nem volt harag, indulat. Nem panaszkodott tehát, hanem: válaszolt.

— Miért ilyen nehéz szakmát választott ?

—H-Hidegburkoló akartam én lenni, dé árra a szakmára túljelentkezés volt. Átirányítottak a másodikként megjelöltre. Nem mondom, gyerekfejjel tetszett, ahogy villogtak a műhelyben a hegesztők. De a romantikából hamar kigyógyultam. Elvégeztem a másfél éves minősítőt is, a több pénzért.

Órabért nem emeltek ugyan, de azóta minden ledolgozott 100 órára 80Q forint minőségi prémiumot kapok. Harminchat forint az órabérem, áprilisban ígértek nekem két forint emelést, de még nem láttam belőle egy fillért sem. A kere”SSC,:Qv . '

A- , * .

• A felvétel idején Habran Imre már a vasgyűrü tetején dolgozott. Tűző napon, nyolc méter magasban ... (Walter Péter felvétele)

setünk, persze, elsősorban a munkától függ. Tíz-tizenkétezer forintot viszek haza havonta.

—- Es a felesége?

— Hármat. Azért hagyta ott az irodai munkát, mert olyan keveset keresett. Elment varrónőnek, de úgy néz ki, azért sem kap többet. Miután a rezsit, a hiteltörlesztést kifizetjük, havonta 9-10 ezer forintunk marad. Öten vagyunk rá, a három gyerekkel. Azt kérdezi, mire elég ennyi pénz? Hát, a fazékban csak hétvégén van hús. Hirtelen nem is jut eszembe, mit eszünk hétközben ... Ami van. A feleségem meg én legtöbbször szalonnát, zsíros kenyeret, krumplis tésztát, ilyesmit. A gyerekeknek veszünk ugyan egy kis párizsit, főzőkolbászt, de nem azzal laknak jól. Az csak olyan kiegészítés.

— A pluszjövedelemért túlórázik vagy géemkázik ?

— Nemigen vállalunk már a cégtől többletmunkát, a jövedelemadó miatt. Mi, munkások, mondtuk a vezetőknek, hogy a vállalat fizesse ki helyettünk az adót, akkor örömmel dolgozunk. Így jól járt volna mindenki, hiszen a Traverznek is sokat számítana a pluszbevétel. De nem történt semmi. Múltkor a haverom két pluszfeladatot is vállalt, egész hónapban jóformán aludni járt haza. Huszonkétezer forintot keresett, tizenhatot kapott kézhez. Szinte észre se vette a család, hogy a haverom többet vitt haza. Én a barátoknak, ismerősöknek szoktam segíteni. Kinek kapálok, kinek garázsajtót csinálok, kerítést javítok stb. Bort, pálinkát, krumplit, gyümölcsöt kapunk érte. Meg aztán visszasegítenek, ha például a kocsinkat kell javítani...

Kocsijukról szólván Habran Imre nevetve mesélte:

— Tízéves Trabantot vettünk nemrégen, most aztán téphetem magam, hogy arra is legyen időm, az alkatrészre pénzem. De tudja, már annyira szerettünk volna egy kocsit. Szabadszálláson laknak a feleségem szülei, bajos is, drága is volt oda utazni ötünknek. Havonta egyszer tankolok, annak elégnek kell lennie.

Lakáshoz hogyan jutónak ?

— Az édesanyám szükséglakásának kamrájában laktunk a feleségemmel, miután összekerültünk. Be volt adva a lakásigénylésünk, de ahogy megszületett az első gyerekünk, azt mondták, most már KISZ-garzonra sem vagyunk jogosultak. Ehelyett szükséglakást kaptunk mi is. Nyolc évig az volt az otthonunk, ötünknek. Azt kérdi, milyen volt? Szoba és kamra, két családnak közös WC az udvaron. Én átalakítottam egy kicsit, hungarocellel szigeteltem a kamrát, abból lett a konyha. Három éve kaptuk meg a széchenyivárosi lakásunkat, a vállalatom is belesegített anyagilag.

— Hogyan élnek? Szórakozni eljárnak?

— Régen szerettünk moziba menni. Aztán nem lehetett, mert kicsik voltak a gyerekek. Most meg már nagyok —, nem tudunk öt jegyet megfizetni. Szerencsére, időnk sincs a mozira. De most nagy esemény előtt állunk: nyaralni megyünk a Balatonra! Tizenöt éve dolgozom a vállalatnál — itt voltam ipari tanuló is —, először kaptunk beutalót a vállalati üdülőbe. A készülődés lázában ég az egész család . ..!

— Mire számít a jövőben? .

— A közelebbi jövőben arra, hogy sikerül kimennem az NSZK- ba dolgozni. Aztán ... Őszintén szólva, én már a nyugdíjkorhatárt várom. De sokszor érzem úgy, hogy meg sem érem ...

Beszélgetésünk közben most először komorodott el Habran Imre. Kis szünet után rosszkedvűen folytatta:

— Attól tartok, nyugdíjasként is munkát kell majd vállalnom. Ez a nagy igazságtalanság! Az ember ledolgozza a 30-40 évet és három- ezervalahányszáz forint nyugdíjat kap. Éhezésre van ítélve, vagy arra kényszerülve, hogy továbbra is dolgozzon. Ez az igazság, ha akarja, nyugodtam írja meg, vállalom, hogy én mondtam! Akárhány példát fel tudok hozni a környezetemből.. .

Almási Márta

SEGÍT A VIDEOTON

Jasznaja Poljana megmentéséért

Már sok éve nyugtalanítja a szovjet közvéleményt annak a térségnek a környezeti állapota, ahol Jasznaja Poljana, a nagy orosz iró, Lev Tolsztoj múzeummá alakított udvarháza is található. A mérgező anyagok egyik fő kibocsátója a Nitrogén elnevezésű vegyipari kombinát volt, ám egy éve kormányhatározat született a gyár átalakításáról, környezetbarát technológia meghonosításáról. Mi is történt ezen a téren, milyen ma a helyzet az üzemben? — erről kérdezzük Jurij Davidovot, a kombinát igazgatóját.

— Gyárunkban mára teljesen leállítottuk az ammiák, a kénsav és a karbamid-formal- dehid gyanták gyártását.. . Ennek következtében az éves termelésünk harminc százalékkal visszaesett, a kollektíva jövedelme 20 millió rubellel csökkent — hangzik a válasz.

— Körülbelül ezer ember vált feleslegessé, de rekordidő —- mindössze másfél hét alatt — sikerült kidolgozni és elfogadtatni egy olyan határozatot, amelynek értelmében ezek az

emberek megőrizhették, új szakmájuk elsajátítása során is, azokat a könnyítéseket, amelyekkel nálunk rendelkeztek. Énnek köszönhető, hogy egyetlen munkahelyi konfliktus sem keletkezett. Egyébként elbocsátott dolgozóink közül sokan hamarosan visszatértek — igaz, más műhelyekbe.

— Üzemünk új profiljában alapvető helyet foglal el a vegyi és faipari műszerek gyártása. Az alapanyag-felhasználást mérő berendezéseket fogunk előállítani, olyan, mikroprocesszorokon alapuló új technikát, amelyre égető szükség van gazdaságunk minden ágában. A Szterh szovjet—amerikai vegyes vállalattal közösen olyan tisztítóberendezéssel kívánunk megjelenni a piacon, amely lehetőséget teremt arra, hogy környezetkímélővé, környezetbaráttá változtassuk sok helyen a termelést. Jövendő műszer- gyártó üzemünk „lelkét”, a nyomtatott áramkörök termelését a Videotonnal együttműködve tervezzük megvalósítani.

(APN—MTI-Press)

N

Tanszéket kap a táv- érzékelés

A mezőgazdaságban egyre nagyobb az igény a korszerű termés- becslés módszereinek, elsajátítására. Ezzel a témával az úgynevezett távérzékelési eljárások ismerői foglalkoznak. Az ilyen szakember azonban nálunk egyelőre kevés, ezért a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium — a művelődési tárcával egyetértésben — táv- érzékelési és térinformatikai tanszék létesítésével engedélyezte az Erdészeti és Faipari Egyetem székesfehérvári földmérési és földrendezői főiskolai karán.

Az intézményben évente 30-35 szakembert képeznek ki.

Amint a szakminisztériumban elmondották, az új tanszék szervezetileg ugyan a székesfehérvári intézményhez tartozik, ám valójában a budapesti Földmérési és Távérzékelési Intézetben tevékenykedik majd, mivel ennek technikai felszereléseit hasznosítják az oktatásban.

A tanszéket az ősszel induló tanulmányi év kezdetéig megszervezik és ezután a távérzékelési tantárgy hallgatása kötelező lesz a üzemmérnökjelölteknek. (MTI)

ZWACK ÚR ÉS AZ ÁLLAMOSÍTÁS

I .

Magam is azok közé tartozom, aki kisebb bajnak tartja azt, ha a hírközlő szervek néha elvetik a sulykot, mintha a cenzúra (öncenzúra) szült írásokkal untatnak bennünket. Mégis vannak olyan jelenségek, amelyeket szóvá kell tenni, még akkor is, ha ez nem népszerű feladat, és joggal általános az a vélemény, hogy a sajtó most is, akárcsak annak idején, Nagy Imre reformjai mellett az elvárhatónál magasabb szinten és nagyobb bátorsággal áll helyt.

A Magyar Televízió két alkalommal is leközölte azt a riportot, amit Zwack úrral, a híres likőrgyárossal készített. Nekem Zwack úrral nincs semmi bajom, sőt, becsülöm azért, mert kint volt ereje ahhoz, hogy újra felkapaszkodjon, tőkéssé váljon. Ő a riporter provokáló kérdéseire is igyekezett mértéktartóan válaszolni; ami jó ideig sikerült is neki. A riporter azonban nem nyugodott, úgy érezte, annál jobb a riport, minél élesebb. így aztán a végén megállapodtak abban, hogy a likőrgyár államosítása jogtalan volt, hiszen nem fizetett érte a magyar állam, ezért Zwack úrnak visszajárna a volt gyára.

Az első adást még elnéztem, az ismétlés már komoly, és az utólagos korrekció hiánya súlyos hiba volt. Az államosítás, vagyis a gyárak és a nagybirtok államosítása jogos forradalmi cselekedet volt. Azt igazolta, hogy a tőkések és a nagybirtokosok nem tettek semmit a kor színvonalához igazodó társadalmi reformok terén. Ha az urak egy közép-európai népet ázsiai szinten tartanak, ha a 20. században középkori viszonyokat tartanak fenn, akkor a végre felszabadított népnek joga, sőt, kötelessége a nagytőkék és a nagybirtok ellenszolgáltatás nélküli kisajátítása. Tehát nem a magyar népet, hanem a korábbi uralkodó osztályt kell felelőssé tenni az ellenszolgáltatás nélküli államosításért.

Unicum

Ha Zwack úr és osztálya úgy gondolkodott volna a demokráciáról, a munkások jólétéről, ahogyan a riportban vélekedett, nem került volna sor államosításra, legalábbis nem a likőrgyárakéra, hanem megelégedtek volna a bankokkal, a nehézipar óriásaival. Demokratikus országokban nem kerül sor a kártérítés nélküli államosításra, a szinte mindenre kiterjedőre még kevésbé. Ha Zwack úr kártérítésre gondol, akkor a régi rend uraihoz, tőkéseihez forduljon a panaszával. Ők provokálták ki az általa jogellenesnek minősített eljárásokat.

Az fnás lapra tartozik, hogy az államosítást túlhajtottuk, államosítottuk a kisvállalkozásokat, a saját munkán alapuló nagyobb parasztgazdaságokat is. Ezek során valóban történtek jogtalanságok, amiért elsősorban ugyan a hatalom akkori birtokosai a felelősek, de nemcsak ők, hanem a régi rendszer is. Ha egy országot az indokoltnál évszázadokkal tovább tartják urai a középkorban, szükségszerűek a túlkapások. Ezekért, no meg az 1945 után tévesen elkövetett hibákért, bűnökért az itt maradt magyar nép negyven éven keresztül fizetett, most is fizet a felelőtlenül felvett adósságokért, és nem mondhatja, hogy fizessék ki azok, akik jogtalanul, hatalmukkal visszaélve felvették és elköltötték azt a pénzt. A nép nem mondhatja azt, amit Zwack úr: akit jogellenesen megkárosítottak, azt kártalanítani kell, mert ezt követeli meg a jog. Mert any- nyi pénz, amit 40 év hibás gazdasági gyakorlata elherdált, nem fog rendelkezésre állni még a következő évtizedekben sem.

A magyar népnek azért is több joga van a hibák felhánytorgatá- sára, mert azt, amit Zwack úrtól az ő nevében elvettek, nem az ő

A Rádayak és Pécel

A tősgyökeres nemesi családból származó Rádayak ősi fészke évszázadokon át Ludány. volt. Amikor azután Ráday Pál, II. Rákóczi Ferenc titkára, 1705-ben nőül vette Kajali Klárát, hozományként vele kapta Pécelt is. Ez időtől a Ráday név összefonódott a valószínűleg honfoglalás kori, bár jelentéktelen faluval, amely nevét Pécil- től, Péter király egyik tanácsadójától eredezteti.

Ráday Pál, a hajdani fejedelmi titkár, nem követte fejedelmét a számkivetésbe. Gazdálkodott és elkezdett építkezni. A ludányi kúria bővítése után felhúzatta Pécelen emeletes rezidenciáját s a gazdasági épületeket. Az új ház „U” formára készült és a kortársaknak megnyerte-a tetszését. Bél Mátyás, a neves földrajztudós, könyvének Pest megyét tárgyaló fejezetében azt írta róla, hogy „elegáns módon, kastély formára” épült. S amikor a ludányi kúria" leégett, Pécel lett a család központja. Itt látta vendégül Ráday Pál a külföldről hazatért, s munkát kereső Mányoki Ádámot, Rákóczi egykori udvari piktorát, aki hosszúra nyúlt vendégeskedése alatt megfestette az egész Ráday famíliát.

Politika helyett kultúra

Ráday Pál az 1713-ban született Gedeon fiától azt kívánta, hogy a politika helyett a magyar irodalom és a kultúra felvirágoztatásán munkálkodjék. Ezért különböző külföldi egyetemeken iskoláztatta. Atyja 1733-ban bekövetkezett halála után anyja hazahívta s ez időtől őt tekintették a család fejének. Ráday Gedeonnak már fiatal korában tekintélyt szerzett értékes könyvtára és nagy tudása. Ö maga is foglalkozott irodalommal. Elsőként kísérelte meg verseiben a rímet szótagmértékkel egyesíteni, s így megalkotta az úgynevezett Rá- day-verselésmódot, azaz a Ráday-vers- nemet, és újításával erősen hatott a magyar nyelvű költészet fejlődésére. Egyébként ő hívta fel a figyelmet a Zrínyiászra, Zrínyi Szigeti veszedelem című művére.

Anyja, majd öccse halálával a péceli birtoktest is Ráday Gedeon kezébe kerül, aki itt hamarosan, 1756-tól, nagyszabású építkezésbe kezd: az addigi kúriát kastéllyá építteti át a híres pesti építésszel, Mayerhoffer Jánossal. Nem volt könnyű vállalkozás, mert a Rádayak nem tartoztak az igazán gazdag nagybirtokosok közé, s az építkezés, amely 1777-ig húzódott, csak úgy nyelte a forintokat. A kastélyon 15 évig dolgoztak a mesteremberek. Ráday 40 000 forint kamatait fizetgeti hosszú- hosszú esztendőkön át. Irigyei még élete utolsó éveiben is azt terjesztik róla, hogy nem tud kilábalni az adósságaiból. „Igenis, vannak adósságaim válaszolta —, de kinek nincs ma Magyar- országon? De én legalább olyan dolgokra költők, mint amilyen a péceli kastély, és ez megéri az áldozatot.”

Nem használt jobbágyi robotot

Ráday az építkezésnél nem használt jobbágyi robotot, hanem csak napszámban dolgoztatott, ami ritkaság- számba ment a XVIII. századi Magyarországon.

Aztán elkészült a kastély. Széles, kiugró középrészét — amely a dísztermet foglalja magába — páros falpillérek tagolják. Az alig kiemelkedő oldalriza- litokat timpanon koronázza, valamikor címereket fogva közre. A csigavonalas, vörös kő-konzolokon nyugvó erkély ellensúlyozza a középrész kissé túlzott méreteit. Az erkély kovácsoltvas rácsa valóságos iparművészeti remekmű. Hepfner János gyöngyösi lakatos műve a részben megmaradt ablakrácsokkal együtt.

A kastélyhoz melléképületek, gazdasági építmények csatlakoztak, nyugati sarkához pedig templomot emeltetett Ráday Gedeon, akinek élete alatt lehetett Pécel fénykora. Nem azért, mert a család a társadalmi ranglétrán nagyot emelkedett, hanem mert a péceli kastély ekkoriban lett az. egész magyar szellemi élet központja! Hires könyvtára és nagy műveltsége országos tekintéllyé emeli. Mindenünnen hozzá fordultak irodalmi, tudományos és református egyházi ügyekben tanácsért, támogatásáért. Kazinczy Ferenc és Batsányi János őt tekintették irodalmi vezérüknek. Két magyar újság megjelenését támogatja. Ráday Gedeon bírálta ?1 a fiatal magyar írók, költők munkáit, s ő maga is ír az irodalmi lapokba.

javára hasznosították. A kártalanítás nélküli államosítást csak az indokolja, ha valóságos társadalmasítás történik. Sajnos, nem történt ez, mert a volt tőkés tulajdonos helyett nem a társadalom, hanem egy diktatórikus rendszer állami bürokráciája gyakorolta a hatalmat. Ennek lett aztán a szükségszerű következménye, hogy a Zwack úr volt gyára az államosítás után sokkal kisebb hatékonysággal működött, mint korábban. Ebből azonban nem az következik, hogy a gyárat Zwack úréknak kell visszaadni, vagy egy másik „jó tőkésnek” olcsón eladni, hanem az, hogy igazi társadalmi tulajdonba kell venni. Ezért nem retőkésítésre, hanem a tulajdon érdemi társadalmasítására van szükség. Ne a múltba menjünk vissza, aminek lehetetlenségét és értelmetlenségét maga Zwack úr is jól tudja, hanem a jövőbe, tehát előre.

A társadalmasításnak talán az a legnagyobb akadálya, hogy a társadalmi tulajdon az emberek tudatában a bürokratikus állami tulajdonlással, a gyenge hatékonysággal, az alacsony bérekkel azonosult. A modern társadalmakban jelenleg már a tőke jó kétharmada jól gazdálkodó társadalmi tulajdonosok kezében van, és ők terjeszkednek a magántőkések rovására. Ma az Egyesült Államokban a nyugdíj- pénztárak tulajdonosi részesedésének a felét sem éri el a magántőkéseké, az ezredfordulóra a harmada sem lesz. A tőkebefektetések átlagos hozadéka jobb a társadalmi tulajdon, mint a tőkés magántulajdon esetében. Tehát, ha mi azon törjük a fejünket, hogy vissza kellene adni a gyárakat a magántőkéseknek, vagy akárcsak azon, hogy nekik kellene potom áron eladni, akkor nem előre lépnénk, hanem hátra. Ez volna aztán az igazi magyar Unicum. (MTI-Press) Kopátsy Sándor

E tevékenységét az uralkodó, II. József is nagyra értékelte és 1782-ben báróságot, majd 1790-ben grófi címet adományozott neki. Pedig Ráday Gedeon sohasem vált udvari emberré, 1792-ben bekövetkezett haláláig lankadatlan buzgalommal Szolgálta hazáját, mindenekelőtt a magyar irodalom ébresztését és a művelődést.

Az egyetlen Zrínyi-kötet

Mindennek egyik, ma is látható, jele hatalmas könyvtára volt. Már apja kezdte gyűjteni a könyveket, de a nevezetes Ráday-könyvtár igazi létrehozója Gedeon volt. Sokak szerint kastélyát is azért építtette, hogy legyen hova elhelyeznie könyveit. Ebben van is valami igazság, hiszen a legszebb freskókat a nagy, központi könyvtárteremben találjuk, ahol a kilenc mezőre osztott mennyezetet a különféle tudományokat megszemélyesítő alakok díszítik. A festményeket Schervitz Mátyás budai művész készítette 1763-ban 50 körmöd aranyért, ami abban az időben nagyon csinos summa volt. De erre sem sajnálta Ráday a pénzt. Könyvei összesen hat teremben sorakoztak aranyozott, faragott, fehér polcokon, fehér pergamentbe vagy barna bőrbe kötve, aranyozva. Legnagyobb szeretettel a régi magyar könyveket gyűjtötte. Marosvásárhelytől Pozsonyig mindenütt kerestette az ilyeneket. Közöttük sok az egyetlen példány. Zrínyi: Ne bántsd a magyart című müvét is Ráday eredeti példánya alapján adták ki újra. Az utódok a 12 000 kötetes könyvtárat 1861- ben 40 000 forintért eladták, ez képezi ma a Dunamclléki Református Egyházkerület Ráday Könyvtárának gerincét.

Az 1825. évi péceli tűzvészben a kastély is súlyos károkat szenvedett. Egyebek között elpusztult a híres képgyűjtemény. A kastély rendbehozatala 18 522 forintba került, a kárt 60 000 forintra becsülték. A Ráday grófok még kijavíttatták az épületeket, de 1872-ben a család rossz anyagi helyzete miatt — kalapács alá került Pécel. A félig gazdátlan kastélyt 1953 56-ban állíttatta helyre a MÁV. Az épületben ma kórház van.

Csonkarcti Károly