Petőfi Népe, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-20 / 169. szám
1989. július 20. • PETŐFI NÉPE • 5 TŰZ KÖRÜLI KALANDOZÁS Az égre meredő, csupasz falak körül még ma is émelyítő a bűz, a legyek rajokban szállnak fel. Pedig ez már „tájkép csata után”. Nagy csata volt. Győzött az ember, az állat felett a mindig is félt elem, a tűz. Akasztón, a Béke Szakszövetkezet két juhistállója lett fél óra alatt üszkös rom. Bennégett 1600 birka. Az ok: villámcsapás. Június 28-án 17 óra IS perckor. Annak a napnak a feszültsége azóta szomorúsággá tompult az emberekben. De gondolatokat is ébreszt. Akasztó környékén tradíciója van a juhászainak, hiszen a környékbeli földek jó része juhlegelő. Ma hatezer anyát számlálnak a gazdaságban, tartási, tenyésztési mutatóik az országos átlagot meghaladják: egy anyára számolva 1,3-1,4 a bárányszaporulat, a bárányelhullás nem éri el a 6 százalékot. Ez bizony manapság jó eredmény. Az is, hogy a jelenlegi közgazdasági környezetben, ez a hatezres juhászat gazdaságos. Az elmúlt három év átlagában az ágazati eredmény elérte a 4 millió forintot. Hogyan? Úgy mondták a szövetkezetben: kiegyenlített,jó minőségű takarmányozással és megfelelő, szakszerű gondoskodással. Az utóbbit külön hangsúlyozták. És azonnal folytatták az érdekeltséggel. Itt nem a juhász saját birkája legel a nyájban, hanem viszonylag magas alapbérrel, illetve a leválasztott bárány utáni prémiummal ösztönzik. Nem ritka, hogy év végén egy-egy juhász 25-30 ezer forint pluszpénzt visz haza. Vakmerő tehetetlenség Ez bizonyítja a hozzáértést, a villámcsapás utáni pillanatok, órák pedig az itt dolgozók összetartozását, lelkiismeretességét. A „vörös kakas” felreppenése után néhány perccel már a fél falu ott toporzékoll tehetetlenül az akol körül. Az egyik tfeoljó végképp nem vigasztalásként mondta: ha a villámcsapás pillanatában körbeállják a helyszínt a tűzoltókocsik, akkor sem lehetett volna megmenteni szinte semmit. A lángok magasra csapva, mint a zsírt, égették a nádtetőt, a belső berendezést, az állatokat. A tehetetlenség szül vakmerőséget is. A telep őrzésével megbízott Juhász Mihály, nem hiszem, hogy végiggondolta, mit tesz, amikor abba az akolba rohant be, amelyikbe még épphogy belekaptak a lángok. Azon igyekezett, hogy a bennrekedt, pánikban bége- tő falkát kihajtsa. Csakhogy a birka csökönyös állat, még saját élete árán is. Juhász Mihály szerencsére megúszta gyorsan ellátható, kisebb sérüléssel. A tűz körüli gondolatok folytatódjanak egy morbid témával, az eltakarítással. Mindenki, aki részt vett benne undorodva, émelyegve — a muszáj érzését mélyen tudva 9 Csak üszkös falak maradtak. tette, markolóval, meszeslapáttal, fertőtlenítőszerrel, légyir- tóval, kánikulai melegben, dögletes bűzben. Értéket temetve. Morális veszteség Mert igen nagy érték pusztult ott el. Az Állami Biztosító szakembereinek felmérése szerint a megégett 1615 hízóbárány értéke 6 millió, az istállókban tárolt, előtte néhány nappal nyírt gyapjú, a táp, az egyéb berendezési tárgyak, a tönkrement épület még 3 millió forint. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a gazdaságnak évek óta biztosítása volt erre az ágazatra. így 100 százalékos kártérítést kapnak. Pénzben. Viszont azt mondják az ott élők, a veszteség „csak” a forintokban térül, morálisan valamennyiükben mély nyomot hagyott. Gyors döntés szükséges, hiszen a legelőkön már ezren fölüli a választásra váró bárányok száma. Hová lehet elhelyezni őket? Az exportszállítás jó időre, amíg ismét elfogadható súlyú állatok lesznek, természetesen elmarad. Az Állami Biztosító felmérőit fogadni, a kártérítést intézni kell. Ezek rövid idő alatt kisebb-nagyobb vesződséggel megoldható gondok. Égető kérdések A nagy kérdés azonban az újjáépítés. Hogyan? Mekkorára? Mennyiből? És főleg, megéri? Az, hogy a juhászat fennmarad- e, egyelőre nem igazán eldöntendő. Tehát a hizlaláshoz épület szükséges. Statikus szakember érkezik, hogy megvizsgálja, az eldeformálódott falak rendbe hozhatók-e annyira, hogy elbírják a tetőt. Ha nem, újat kell építeni. De mekkorát? Azaz érdemes-e gondolkodni a mai juhállomány fejlesztésén? A kormány csomagtervében milyen kondíciókat kap ez az ágazat? Ezen múlik, hiszen a 2000 hektáros feltétlen juhlegelő — egy kicsit is intenzívebb gondoskodással, amibe még az öntözés is beleérthető lenne — ennek az állatlétszámnak a többszörösét is eltarthatná. Viszont a gazdaság kedvezőtlen adottságú, az így ma még kapott árkiegészítés, sokat számít. Mi lesz, ha ez megszűnik? Nulla eredménnyel szabad, érdemes fenntartani a juhászatot? Ha nem, akkor helyette mit, hogyan? És ahhoz mit és hogyan építsenek? Igaz, hogy a tűz kialudt, de ezek a kérdések égetnek . .. Gál Eszter Cukorjegy Cukorországban Moseli történet A Kubába látogató turista — az üzletek megtekintése során —- bizony „kaotikus” állapotokkal találkozik. Nem tudja mire vélni, hogy az általánosan bevezetett jegyrendszer mellett készpénzért árusító boltok tömegét is láthatja, közben a feketepiac szintén éli a maga világát. S a turista azon töprenghet, vajon a jegyrendszer valóban a szocializmus vívmánya-e, és meddig lesz még rá szükség. Igaz, csak az gondolkodik így, aki felületesen ismeri a kubaiakat, akiket a jegyrendszer látszólag egyáltalán nem zavar. Sőt, a kubaiak a jegyrendszert a maguk módján természetes jelenségnek veszik, amellyel az ésszerű fogyasztásra igyekeznek buzdítani, tanítani a lakosságot. Bár elsőre furcsának tűnhet, hogy Cukorországban a cukrot is jegyre adják, de az illetékesek azt mondják: honfitársaik ennek ellenére betegesen sok édességet fogyasztanak. (Évente fejenként 52 kiló cukrot!) Meg azt is megjegyzik, hogy Európa számára a világháborúk poklában megismert jegyrendszer eleve elrémisztő hatású, a szigetországban másképp gondolkodnak róla. Itt tökéletesen megszokott, hogy a forradalom győzelme óta, immár három évtizede a háziasszonyok kosarában ott lapul a notesz méretű jégytömb, amibe naponta, hetente, havonta újabb bejegyzések kerülnek. Lássunk néhány példát arra, hogy a kubai vezetés milyen táplálkozásra ösztönzi állampolgárait! Egy hónapra 4 font cukor jár mindenkinek, ez 24 centavóba kerül. (Egy font kb. 37 dekagramm, míg egy uncia kb. 31 gramm). Kilencnaponta vásárolható háromnegyed font marhahús, 2,07 pesóért, míg havonta összesen 13,77 pesót lehet húsárura költeni. Havonta 5 font rizs jár egy-két pesóért, a másfél font olaj vagy zsír 53 centavóba kerül, míg egy font kukoricaliszt 20 centavóba. A felnőttek havonta három doboz sűrített tejet vehetnek 90 centavóért, a gyerekeknek hétéves korig és az öregeknek naponta egy liter tej jár 25 centavóért. A kubaiak átlagosan napi 2950 kalória értékű élelmet fogyasztanak, s a jegyrendszer kedvezményes, már-már szimbolikus árai mellett havonta 30- 35 pesót költenek hasuk megtöltésére: A jegyrendszeres boltok mellett ma már mintegy ezer készpénzes boltban is vásárolhatnak élelmiszereket, de jóval drágábban. Itt például egy kiló rizs 3,26 pesót, egy kiló sertéshús 9,35 pesót, míg egy kiló csirkehús 8,80 pesót'kóstál. Ezt a fajta bolthálózatot 1972 óta építik ki folyamatosan, statisztikai kimutatások szerint a kubaiak fizetésük egyhetedét ezekben az üzletekben költik el. A jegyrendszer egyébként vonatkozik bizonyos műszaki cikkek vásárlására, pontosabban beszerzésére is. Ám akadnak olyan hiánycikkek, amelyeket a termelőkollektívák gyűlésein „osztanak” szét az arra érdemesültek között. Mondjuk, egy szovjet gyártmányú, 180 literes hűtőgéphez így 900 pesóért hozzá lehet jutni, míg a készpénzes üzletben 1700 pesót kell a masináért leszurkolni. A jegyrendszer hasznosságáról és főleg szükségességéről persze felesleges Európában vitatkozni, elsősorban azért, mert Kubában egyelőre nem kívánják zúzdába küldeni a libre- tát. — szerdahelyi — Néztük a Kórház a város szélén című filmet, nézzük a Szomszédokat. A sorozatírók és -rendezők jól tudják: nagy szükségünk van a gribedlis mosölyok- ra, az angyalhajú, kedves idősekre, az esendő és épp ezért szeretetre méltó ifjakra, az üdezöld tájakra, a kényelmes otthonok látványára — legalább ebben az egy órában. Új sorozat, új történet és új látnivaló. Az NSZK-ban, Ausztriában (s igy Magyarország nyugati felén mindazok, akik az osztrák tévé adásait vehetik) már tíz részt láthattak a frissen megözvegyült szőlősgazdáné történetéből, aki van olyan szemrevaló és pénzesJs, hogy érte számosán vetekedjenek. így szépen szőhetők az események. És hova vezethetnek másfelé, mint Magyarországra. Ez már természetesen egy újabb tízrészes sorozat történése. Michael Braun rendező-író ellátogatott hazánkba, és négy nap elegendő volt ahhoz, hogy az itt forgatandó két és fél részt megkomponálja. A szőlősgazdáné osztrák udvarlójával a magyar rizlingfajták tanulmányozása céljából látogat ide. Budapest, Balaton és árukapcsolással Hortobágy látnivalói — korántsem a „fokosch, gulasch” megközelítéssel — képre kerülnek. Azt is a történésbe kellett komponálni, hogy a szereplők tudjanak németül. így Németh Sándor komputermérnök lett. Szülei szőlősgazdák a Badacsonyban, miközben ő egy gmk.-ban minden pénzét szoftverekbe fekteti. Feleségét Su- nyovszky Szilvia játssza. Gera Zoltán vincellér Badacsonyban. Az ősszel a nézők elé kerülő sorozatot az SWF (Baden-Baden) és az ORF készíti, a honi jeleneteket koprodukcióban a Magyar Televízió. Kétmillió forintért teljes húsz részt, vagyis az eddig elkészült két sorozatot megkapjuk. Mivel a film siker, újabb tíz rész készül, de abban már mi is érdekeltek vagyunk. Az események szála nemcsak Párizs, London és Velence felé szövődik, ^Je kanyarodik, újból, erre is. A sztrájk a végső eszköz Munkahelyi érdekegyeztetés Azután, hogy a parlament megalkotta a sztrájkról szóló törvényt, számolni kell azzal, hogy a munkavállalók adott esetben élnek is e jogukkal. De mint oly sokan és oly sokszor hangoztatták, a sztrájk végső eszköz. A konfliktusok rendezésére sokkal alkalmasabb az egyeztető tárgyalások sorozata. Hogy ezt miként képzelik el ma a szakemberek, arról szól az alábbi írás. Ha ellentétek támadnak a munkaadó és a munkavállalók között, akkor ezeket valami mórion fel kell oldani. Sőt korábban is fel kellett, amikor még nem volt sztrájkjog. S mivel a körülmények egy jogszabály becikkelyezésétől alapvetően még nem változnak meg, ezért gyakran ma is a régi metódusokat használják. Ami, mondanom sem kell, abból áll, hogy az ellentétek elsimítására kívülállókat kérnek meg, legtöbbször úgy, hogy egy magas beosztásban lévő funkcionáriust arra próbálnak rávenni, hogy szerezzenek a vállalatnak az államtól különböző előnyöket, kedvezményeket, preferenciákat. Akkor aztán meg lehetett emelni a béreket, javítani a munkafeltételeket, megszüntetni a konfliktusokat. Nem jó a legmagasabb szint E módszerrel csak az a baj, hogy a helyi konfliktusokat is gyakran a legmagasabb szinten rendezi, aminek következtében olyan döntések születnek — merthogy nem ismerik pontosan a körülményeket —, amelyek során sem a munkaadónak, sem a munkavállalóknak nem jók. Nemegyszer megtörtént, hogy az ágazati szakszervezetek fogadatlan prókátorként avatkoztak be a vitába, s vitték a szükségesnél magasabb fórumra a döntést. Azaz már akkor megszületett az ítélet, amikor a kérdésben a helyi szakszervezeti bizottság vagy a vállalatvezetés még nem is nyilatkozott. E meglehetősen paradox helyzetet igyekeztek most feloldani azzal, hogy a foglalkoztatáspolitikáért felelős szakemberek kimunkálják a munkahelyi konfliktusok megoldására hivatott tárgyalások rendszerét. Mi történik a klasszikus esetben? A munkások valamilyen követelést támasztanak, ezt a vállalatvezetés nem fogadja el — például azért, mert a kezét megkötik a jogszabályok, vagy mert az igények teljesítésére nincs pénz, de még további okokat is lehetne sorolni —, mivelhogy ma már joguk van a dolgozóknak sztrájkolni, hát beszüntetik a munkát. Az elképzelések szerint ekkor indul be az egyeztetési mechanizmus. A munkáltatónak és a helyi szakszervezeti bizottságnak asztalhoz kell ülnie, hogy kinyilvánítsák az álláspontjaikat. Ha nem tudnak megegyezni, akkor kerülhet csak eggyel magasabb szintre a békéltetés. Addigra nyilván azt is tisztázzák, hogy a követelések teljesítésére miért nincs mód. Hogy az akadályok jogiak, pénzügyiek, vagy más jellegűek-e. A békéltetésben ekkor már részt vesz az illetékes középszintű szakszervezet, a Magyar Gazdasági Kamara megfelelő tagozata és természetesen a vitában álló felek. Közöttük megpróbálnak aztán az érdek- képviseleti szervek közvetíteni. Ha megint nincs megegyezés, akkor jön a harmadik forduló: ilyenkor az Orszáogs Érdekegyeztető Tanács kijelöl egy szakértői bizottságot arra, hogy ismét csak próbálkozzék meg a közvetítéssel. E testület tagjai között már ott találjuk az ÁBMH, az ágazati minisztérium, valamint a megfelelő munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletek szakértőit is. Természetesen a békéltetésben részt vesznek a középszintű egyeztetés szereplői is. A bizottságnak 15 napon belül ki kell szállnia a helyszínre, ott vizsgálatot tartania, s majd ennek megfelelően javaslatot tennie az ellentétek elsimítására. Ha ezt az ajánlást nem fogadják el, akkor javasolhatják az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak, hogy tűzze napirendjére az adott kérdést. Persze ennek elsősorban akkor van értelme, ha a megállapodás útjában valami olyasfajta jogszabály áll, amelynek fenntartása ma már nem indokolt. Az ÓÉT ilyenkor kezdeményezheti a jogszabály módosítását. Persze, ha még ezek után sem sikerülne megegyezni, mégiscsak bekövetkezik a sztrájk. De hogy ez meddig tart, azt nem lehet tudni, hiszen folytatható addig, amíg a foglalkoztatottak belefáradnak a harcba, és mégiscsak felveszik a munkát. Mivel ma a legtöbb konfliktus a munkabérek miatt robban ki, nem érdektelen megvizsgálni azt, hogy ezen ellentéteket megelőzendő, miféle tárgyalásokat lehet folytatni. Nyilvánvaló, hogy ott akár holnap is elkezdődhetnek e megbeszélések, ahol megfelelő munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vannak. A megegyezések kritikus szintje a középszint. Ugyanis itt kell dűlőre jutniuk a Gazdasági Kamara és az ágazati szakszervezetek képviselőinek olyan fontos kérdésekről, mint a termelési ágon belüli minimális bérek, járadékok, pótlékok, természetbenijuttatások, a kívánatos üzem-egészségügyi ellátás stb. E megállapodások figyelembevételével aztán vállalati szintű egyezkedések is folyhatnak már. Vannak azonban a társadalomnak olyan szegmensei, amelyekben az effajta tárgyalásoknak nincs esélye. Például az állami intézmények dolgozói hiába is követelnének bármit az igazgatótól, az képtelen lenne igényeiket teljesíteni, hiszen ehhez való eszközök nincsenek a kezében. Ilyen esetben az állam képviselőivel kell megegyezni. E tárgyalások akkor válhatnak azonban általánossá a gazdaságban és a társadalomban, ha sikerül megvalósítani a tulajdonreformot, és így pontosan látható, hogy a konfliktusok során ki kivel áll szemben. E reformok azonban megkövetelik az intézményi rendszer átalakulását, kiteljesedését is, ami keretéül szolgál a fentebb vázolt egyezkedéseknek. Meixner Zoltán Ahol a tárgyalásnak nincs esélye Háromfordulós egyeztetés Festett lőtáblák Verebélyi Kincső könyve • Perlaky Károly lűtáblája 1852-ből. A bajai Tiirr István Múzeum tulajdona. Nem sajnáltam volna a 98 forintos vételárat Verebélyi Kincső Célra tarts! című könyvéért akkor sem, ha nem tudtam volna, hogy ehhez a munkához városomnak, Bajának is köze van. A szerző ugyanis a magyarországi fés- tett lőtáblák történetét dolgozza fel, márpedig igaz, hogy Baján már 1802- ben megalakult a Schissverein, azaz a Lövészegylet, és ennek köszönhetően a Türr István Múzeumban található az említett lőtáblákból az egyik legszebb, leggazdagabb gyűjtemény. Ä 18. század végén és később is, a reformkorban a hatalom tiltotta minden, politikai jellegű szervezet működését, de szórakozási társulásokat, így a lövészegyleteket létre lehetett hozni. Ezt írja Baja történésze, Margalits Ede 1875-ben: „Ez az oka, hogy 1800 elején annyi céllövő társulat alakult az országban: a népesebb és műveltebb városokban . .. politikai cél öntudatával alakították a társulatokat, másutt csak utánzásból.” A szalonok helyett a lő- kertbe járt a táblabíró, a német bognár, a szerb kereskedő, a magyar csizmadia vagy a tanító. 1842-től már az izraeliták is tagjai lehettek a testületnek. Baján a céllövő-egyesület tagjai testesítik meg a város, sőt az egesz környék vezető társadalmi és szellemi erejét. Az 1835-ben közadakozásból épült lövőház nemcsak arra példa, hogy hogyan fogtak össze a cél érdekében a kalocsai érsek, a környék parasztjai, a város kereskedői és iparosai, hanem arra is, hogy az épület — angolkertjével, szökőkútjával, tűzijátékaival, báljaival — milyen hatással lehetett a műveltség és az ízlés alakulására. A lőkerti összejöveteleken olyan fontos dolgok is előrébb jutottak, mint az iskolaépítés, az állandó színház alapítása, az utcák kövezése, a takarékpénztár alapítása vagy akár a magyar művelődés ügye. A kezdetben itt is németül írott jegyzőkönyvek, számlák közé egyre több magyar nyelvű irat kerül, az új lövőház homlokzatán pedig már a felirat is magyarul ékeskedik: „Polgár, légy haza- véd! e szép célt elérni tanuld itt!” A bajai lövőkért valóságos kis üzem volt, „igazgatási bizottság”-gal az élén. Nem csak a tagdíjak, lövészdíjak, „a sarkantyúvali táncolásból, hibás lövésekből és más büntetésekből” befolyó pénzek a jövedelem forrásai. A város által adományozott 10 holdnyi terület egy részét haszonbérbe adták, más részét a gondnoki teendőket is ellátó kertész művelte meg. A lőkertbcn termesztett füvet, szénát eladták, ebből szintén pénzhez jutottak. Hiszen a lövésztársulat az iparosok egész seregét foglalkoztatta. Éizetni kellett „a czillernek czél- mutatójára kívántatott boti virágért”, a „lőkerti terem díszítményeinek elrendezéséért”, sövényfonásért és egyebekért — idézi a kis könyv szerzője az egykorú számadásokat. A festett lőtáblák a 18. században már elvesztették eredeti funkciójukat: nem céltáblaként, hanem inkább egy- egy jeles lövés megörökítésére szolgáltak. Alkotójuk általában névtelen, jobb képességű asztalos vagy cégtáblafestő. Az átlagos méret 60 x 65 centiméter, mindig szerepel a dátum és a név, és gyakran olyan szöveg vagy vers is, mely a jeles lövésre vonatkozik. A téma rendkívül változatos: valamely esemény, allegória, rejtvény, sikamlós versike és így tovább. Összefoglalva: Verebélyi Kincső könyvecskéje vonzó, érdekes munka. A művelődéstörténet egyik szeletét tárgyalja olvasmányosan, de tudós alapossággal, tárgyának mélyreható ismeretével. Elolvasása bizonyára kellemes órákat szerez majd az érdeklődőknek. Gál Zoltán
