Petőfi Népe, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-15 / 165. szám

11 • PETŐFI NÉPE • 1989. július 15. SPORT 0 SPORT 0 SPORT 0 SPORT 0 SPORT 0 SPORT TORNATEREM 6 MILLIÓÉRT • HARMAN A MEGYEVÁLOGATOTTBAN • A SPORTOLÓK A TSZ LEGJOBB DOLGOZÓI KÖZÉ TARTOZNAK • A FELESÉG, AZ ANYÓS ÉS A VŐ A LABDARÚGÁS ÚTJÁT EGYENGETI Monostori vállalkozások Hőpróba a sakkteremben Szerdán kezdődik a Tóth László Sakkfesztivál Az utóbbi időben többször is a figyelem középpontjába került egy falu: Bátmonostor. Utánpótlásko­rú labdarúgói magukra húzhatták a megyeválogatott mezét, a község pedig országos motocrossverseny házigazdája volt. Noha a falu va­lóban kicsinek számít — ezer­nyolcszáztíz lakosa közül száz­nyolcvanán általános iskolába, nyolcvanan óvodába járnak — pe­zseg az élet. Hogy azért-e vagy an­nak ellenére, hogy Baja közelsége árnyékként vetődik a településre, nem tudni. Az előnyök és hátrá­nyok valószínűleg kiegyenlítik egymást. Sárossy László tanácsel­nök mindenesetre örül, hogy meg­kezdődött a visszaáramlás. Míg korábban csak azok a fiatalok ma­radtak a községben, akik nem ta­nultak tovább, manapság már sok szempontból vonzó lett a „külvá­rosi” környezet. Szebbnél szebb la­kóházak sorakoznak a betonút mellett. Talán ez sem véletlen, hi­szen a tanács 70 forintért adta a telket négyzetméterenként... A felnőtt lakosság egy része be­járó (Baján dolgozik), a többség azonban helyben találta meg a bol­dogulást. Nagy lehetőségek nin­csenek, a község egyetlen vállalata a termelőszövetkezet. Mivel a főál­lásbeli elfoglaltság mellett sok csa­ládnak a kiskert jelenti a második műszakot, azt hinné az ember, hogy a látástól vakulásig tartó munka mellett másra már nem is futja az időből, az erőből. Pedig ez nem így van. Monostoron sok minden érdekli az embereket. A múlt értékeinek gyűjtése, a népi­tánc, a sport. Sokszor már gondot is okoz, hogy nagyobbak az igé­nyek, mint a lehetőségek. A kismé­retű iskolai tornaszoba például már nem nyújthat testedzési lehe­tőséget mindenkinek. Ezért a ta­nács úgy döntött a lakossággal, Az átigazolási időszak eddig ke­vés igazi szenzációval szolgált, s úgy tűnik, a magyar labdarúgópi­ac pangással küszködik. Az igé­nyek jócskán meghaladják a kíná­latot, és ennek következtében az igencsak felfújt „sztárok” árait akár az egekig is felverhetik egye­sületeik. Főleg igaz ez olyan játé­kosok esetében, akiket érvényes szerződés köt csapatukhoz, mivel eladásukért a jelenlegi szabályok szerint annyit kérhetnek, amennyit csak akarnak. — Ezt a kérdést számtalanszor felvetettem a liga ülésein — mond­ta az MTI munkatársának Brá- vácz Ottó, a Videoton elnöke —, de sajnos egyik egyesület sem állt mellém. Magyarországon szerin­tem semmi értelme sincs piaci vi­szonyokról beszélni, mivel ehhez az alapvető feltételek hiányoznak. Javasoltam: állapítsunk meg egy összeget, amelynél senki sem kér­het többet a játékosokért, ahogyan ezt a lejárt szerződésű labdarúgók esetében tavaly megtettük. Ezt a gondolatot senki sem támogatta, ezért úgy döntöttem, tiltakozásul nem veszek részt a liga következő tanácskozásán. — Manapság a piac kialakítását szorgalmazzák a gazdasági élet­ben. Miért pont a futball legyen a kivétel? — Azzal egyetértek, hogy a kül­földre eladott játékosokért minél több pénzt kérnek, mert ennek va­hogy a közművesített iskolaépület­hez Csatlakoztat egy 24 <14 méte­res termet, amely megoldja majd a művelődés, az iskolai testnevelés és a községi sport gondját is. Az ezer- forintos településfejlesztési hozzá­járulást a tanács — az életkörül­mények rosszabbodása miatt — idén 700-ra, jövőre pedig 500 fo­rintra mérsékli. A mintegy 6 millió forintos beruházást igénylő terem azonban így is megépül. Tervezik, hogy bérbeadással — például bajai vagy környékbeli sportolóknak — megteremthetik a fenntartás költségeit. A tanácsi támogatáson túl jelentős az a segítség is, amit a nagybaracskai takarékszövetkezet és a bajai áfész nyújt a művelődés­hez, sportoláshoz. A segítség eredménye az is, hogy jól szervezett MHSZ-klub műkö­dik, s a Nagy testvérek, Rita és Csaba, Béni László ismert légpus­kások lettek a megyében. A foci azonban Monostoron is a község egyik legkedveltebb szórakozása. Különösen amióta Magyar János ismét kézbe vette a csapat irányítá­sát. Horkics Istvánnal, aki az után­pótlás-nevelésben segít társadalmi munkában, szinte családi vállalko­zás lett a szakosztály ügyeinek in­tézése. Az edző mellett ugyanis a feleség a szertáros. Az utóbbi idő­ben pedig Magyar János anyósa is bekapcsolódott a munkába. Azóta olyan rend és tisztaság van a mo­nostori öltözőben, hogy .némely patikában is megirigyelhetnék. Sárossy László tanácselnök, aki bajai középiskolásként már tagja volt a híres Rácz Saca által irányí­tott NB I-es röplabdacsapatnak, már csak rossz emlékként idézi: néhány évvel ezelőtt még aszerint cserélték le a pályán levő játékost, hogy a lábmérete megegyezzen a kispadoséval, mert cipőt is cserélni kellett. lóban van piaci értéke. De ideha­za? Csak egy-két futballista jelent igazán erősítést, értük viszont tíz­milliós összegeket kérnek a klubja­ik. Most például a szombathelyi Illés Béla és a zalaegerszegi Kámán Attila a sláger. Az ő vételárukat legfeljebb a Bp. Honvéd tudná megfizetni, mi nem vagyunk olyan helyzetben. Az eladóknak viszont nyilván előnyös a helyzet... — Itt az egész magyar labdarú­gás érdekeit kell szem előtt tartani. A klubokat rá kellene kényszeríte­ni az ésszerű gazdálkodásra. Mi egyébként csapatot szeretnénk épí­teni, ezért tényleg nem vagyunk eladói helyzetben. — Igazolási hírekről be tudna számolni? —- Kámánt mi is szerettük volna megszerezni, de tízmilliókról nem tudunk és nem is akarunk tárgyal­ni. — Sokat vitatkoztam a Video­ton elnökével, aki nagyon jó kollé­gám és sajnálnám, ha nem képvi­selné egyesületét a ligában. Egy klub akaratát azonban nem lehet rákényszeríteni tizenötre, a több­ség döntését dr. Brávácz Ottónak is tudomásul kell venni — mondta Szániel János, az NB I-es liga és a Rába ETO elnöke. — Nem ért egyet az árszabályo­zás javaslatával? — Nem. Azzal, hogy megkötjük az egyesületek kezét és megtiltjuk, Ma már szerencsére más a hely­zet. Színes szerelések és ápolt cipők sorakoznak a szertárban. A rend, a fegyelem és a jó felkészültség a labdarúgókra is jellemző. A serdü­lök közül Magyar Zsolt és Gyuri- cza Zsolt a megyei serdülő-, Jenei Imre pedig a megyei ifjúsági válo­gatott keret tagja lett. Magyar Já­nos szerint egy-két éven belül jó kis csapata lesz Monostornak, addig­ra „beérnek” az utánpótlás tagjai. Mike István, a Kossuth Tsz el­nöke, aki a sportkör elnökhelyet­tese is, örömmel vállalta a megbí­zatást, mert a termelőszövetkezet­ben foglalkoztatott labdarúgók — Bédi, Födi, Horváth, Mamusics, Hódri — a tsz legjobb dolgozói közé tartoznak. Ezért lehetősége­ikhez mérten anyagiakkal is segítik az egyesületet. A közös gazdaság autóbusza azonban nemcsak a lab­darúgókat szállítja, hanem az úsz­ni tanuló iskoláskorúakat is, akik­kel hetenként kétszer fordult Bajá­ra és vissza. De a sakkozók, az asztalitenisze­zők sem mostohagyerekek. Újab­ban pedig — Parittya Csilla vezeté­sével — a női focisták szeretnék elis­mertetni magukat, ami a monostori­akat ismerve, nem lesz nehéz. Vala­mikor a motocrossozók is így kezd­ték. Azóta már szintén családi vál­lalkozásként emlegetik Némethék s Sziroviczáék összefogását. Sportszeretők, fanatikusok. Hogy mégis miként csinálják? A recept állítólag nagyon egysze­rű: meg kell találni a fiatalokkal a hangot. Azután már azt is megen­gedheti magának az edző, hogy rendszeresen belenézzen az iskolai ellenőrzőbe, s aki nem teljesíti alapvető kötelezettségét, annak felfüggesztik a sportolását. S ez a legnagyobb büntetés, mert Monostoron a kék-fehér színekért küzdeni — dicsőség! Banczik István hogy bármennyit kérjenek, nem érünk el semmit. A csapatok veze­tői addig, amíg a játékosnak érvé­nyes szerződése van, nem kötele­sek tárgyalni az átigazolásról. Ha elfogadnánk, hogy legfeljebb 5 millióért lehet labdarúgót tovább­adni, akkor a jobbakat igyekezne mindenki vagy otthon tartani, vagy külföldre eladni. — A beszélgetésben gyakran emlegették a zalaegerszegi Kámán Attila nevét. Mi lesz a 20 éves, tehetségesnek tartott csatárral? — Valóban sokan érdeklődtek, de eddig senkivel sem ültünk le tárgyalni — válaszolta Bita József, a ZTE technikai vezetője. — Ká­naánnak 1992-ig érvényes szerző­dése van, így jövőre is a ZTE színe­iben folytatja. „ — Igaz, hogy 10 millió forintért sem adják el a játékost? — A szóbeszédet én is hallot­tam, de a részletekről senkivel sem tárgyaltunk. Egy ilyen képességű játékost egyébként pár éven belül akár nagyobb összegért is el lehet adni külföldre. — Ezért ragaszkodnak hozzá? — Nemcsak ezért. Szeretnénk, ha a Zalaegerszeg egy év múlva ismét az élvonalban szerepelne. A játékosnak viszont aligha ér­deke, hogy egy másodosztályú csa­patban szerepeljen... — A ZTE vele esett ki az NB I-ből, és részben ő is felelős a ku­darcért. Most kötelessége segíteni. A Dutép SC versenytermében összesereglett közel félszáz sakko­zó állóképességből is vizsgázik, ezekben a napokban, hiszen a hű­sítő szellőktől is élzárva, 35 Celsi- us-fok feletti hőségben ülnek az asztaloknál négy-öt órát. A Dutép SC szervezésében két nemzetközi verseny folyik párhuzamosan. Az egyiken kilenc nemzetközi érték­számmal rendelkező játékos mér­kőzik kilenc, ezzel a címmel még nem rendelkező játékossal, kör- mérkőzéses formában. Hét fordu­ló után itt Kormányos Zoltán mes­ter vezet, megelőzve Krizsány Lászlót és a feliratkozásra is esé­lyes Gyimesi Zoltánt. A másik tor­nát kilencfordulós svájci rendszer­ben rendezik. Öt forduló után Ha- jagos János áll az élen, őt Pólyák István és Kurucsai Istvánná köve­ti. A két verseny érdekes színfoltja, A megyei bajnokság tavaszi idényé­ben két olyan csapat vergődött, ame­lyek korábban az élmezőnyhöz vagy legalábbis a középmezőny első feléhez tartoztak. A kiesést csak jobb őszi telje­sítményükkel kerülték el. 12. Kecel 30 8 9 13 33—53 25 Az őszi idényt még a régi néven, Im- rehegy csapataként kezdték és nem is akárhogyan. A csapat sorra aratta a győzelmeket és a 8. forduló után 13 ponttal és 17—10-es gólkülönbséggel még az élen állt. Ez volt a csúcs, ame­lyet vesszőfutás követett, ami az Imre- hegy csapatával nem először fordult elő, hiszen egy évvel korábban még a félidőben is bajnokjelöltnek számított. Tavasszal a 12. fordulóban Helvécián a 4—0-ás vereség jelezte a bajok kezde­tét, és a folytatás sem volt jobb. Otthon vereség a Lajosmizsétől 4—2-re, az­után egy döntetlen és egy győzejem, majd újabb vereség a KÁC-tól és a Hartától. A 15. fordulóban kaptak ki a mezőnyben leggyengébbnek tartott Hajós csapatától, de még így is a 7. helyen zárták az őszi idényt 16 ponttal. A téli szünet nagy változásokat ho­zott. Hogy mi is történt valójában és hogyan lett az Imrehegy csapatából Kecel? A történteket máig is homály takarja. Tény viszont, hogy tavasszal már az addig megyei II. osztályban ját­szó Kecel nevét vette fel az együttes. Megváltozott a vezetés és a játékosállo­mány is. A tavaszi első mérkőzésen pél­dául csak két olyan játékos játszott, akik ősszel is helyet kaptak a csapat­ban. Két döntetlen után egy győzelemmel kezdték az idényt idegenben, a H. Rad­nóti SE ellen. A folytatás azonban már sokkal gyengébben sikeredett. A to­vábbi 12 forduló során mindössze 5 pontot szereztek. A tavaszi eredmé­nyek táblázatán 9 ponttal csak a 14. hely jutott a Kecel csapatának és a gólkülönbség is csak 8—25 volt. A legeredményesebb játékos Bleszák volt 6 góllal. Mezei szerzett még 5 gólt, a többiek lemaradtak, vagy — mint például Tápai — máshol folytatták a gólgyártást. hogy a házigazdák májusi látoga­tását viszonozva, a francia Roi Blanc Peugeot csapata tíz sakko­zóját is benevezte. Közben a szervezők már a szer­dán kezdődő Tóth László Sakk­fesztiválra is készülnek. A negye­dik alkalommal sorra kerülő ren­dezvény immár szervesen illeszke­dik Kecskemét sport- és kulturális életébe. A városi tanács ezúttal is a támogatók között található. Fi­gyelmet érdemlő állásfoglalása e% a városnak, hiszen közismert, hogy kiemelkedő szellemi örökség ápolásáról van szó. A város szülöt­te, Tóth László, az 1920-as évektől évtizedeken keresztül újságíró, szerkesztő, nyomdaigazgató és közéleti ember egy személyben. Mint a Magyar Sakkszövetség ala­pító tagja szervezőként és kiadó­ként vált a sakkozás nemzetközi­13. KTK 30 6 10 14 29-40 22 A Kiskunfélegyházi TK csapatától — mint a város „civil” együttesétől — már régen várják a szurkolói, hogy komoly szerepet játsszon a megyei baj­nokságban. Az együttes — amely való­ban a félegyházi fiatalok csapata — mégis mindig csak ígéret maradt. Az őszi idényben nem vettek „repülőraj­tot”, de nagyjából úgy szerepelt a gár­da, ahogy azt várták. Az 5. forduló után még az 5. helyen álltak, majd a 6 —8. helyek közt ingadozptt a csapat. Mindvégig jó középcsapatnak köny­velték el a KTK-t, amelytől — főleg hazai pályán — a legjobbak is joggal tartottak. A tavaszt két döntetlennel kezdték, s az egyiket éppen a későbbi bajnok ellen Kiskunhalason érték el, majd az ugyancsak erős Harta az egyik pontot Félegyházán, ám ezzel megszakadt a jó sorozat. A továbbiakban a KTK vég­hez vitte azt a nem várt „bravúrt”, hogy tavasszal egyszer sem tudott győzni. A négy soron következő vere­ség után Vereb István edző, aki pedig éveken át irányította a csapatot, felállt a kispadról és helyét Kókai Ferenc fog­lalta el. Sokat ez sem segített. A további nyolc mérkőzésen csupán négy döntet­lent sikerült kicsikarni, ami azt jelentet­te, hogy 6 ponttal és 6—19-es gólkü­lönbséggel a tavaszi táblázaton csak a Hajóst tudták megelőzni. A KTK lát­ványos visszaesésére nincs magyarázat, hiszen nagyjából ugyanazok a játéko­sok játszottak tavasszal is, csak éppen Bagosi, aki az ősz folyamán ötször volt eredményes, tavasszal nem tudott gólt szerezni és ugyanez vonatkozik Bense és Tóth Cs. játékára is. A 29 gólon 14 játékos osztozott. Akadt köztük ellen­fél is, mert a hajósi Hepp öngóllal segí­tette a félegyháziakat, ami akkor 2— 2-es döntetlennel 1 pontot hozott a „konyhára”. A KTK csapata az őszi. pontokkal bentmaradt a megyei I. osz­tályban, de Félegyházán jól tudják, hogy a tavasszal mutatott játék a'kö­vetkező bajnokságban nem lesz elég még a tisztes szerepléshez sem. Szabó Zoltán leg ismert személyiségévé. Hatása ma is eleven, azzá teszi munkássá­gának alapgondolata: „A sakk nem magányos ember játéka, ha­nem a szolidaritás iskolája, mely alkotó közösségeket teremt az em­berek között.” A város tehát letette a voksát, sőt a szovjet klasszisokat is felvo­nultató nagymesterverseny, a nyílt mesterverseny és az amatőr torna szakmailag is sokat ígér. A többi már a szervezőkön múlik. Felada­tuk nem lesz könnyű, hiszen az előzetes nevezések szerint tizenkét ország több mint százötven sakko­zójának, közöttük sok kecskeméti­nek a „közönséges” versenyét kel­lene ünneppé varázsolniuk az Er­dei Ferenc Művelődési Központ­ban. Pál Imre ..1 » IDÉN • Berlinben zajló vízilab­da . pában a magyar válogatott csc.j ,n;,tban Olaszország mögött a második helyen végzett, és így a döntő­be jutott. A mai elődöntő párosítása: Jugoszlávia—Magyarország és Olasz­ország—Spanyolország. • Három játékos elhagyta a Wismut Aue csapatát a svéd Örgryte együttese elleni Intertotó Kupa-mérkőzés előtt. Az engedély nélkül távozott NDK-beli lab­darúgók azóta már az NSZK-ban tar­tózkodnak. • Nemzetközi veterán verseny­autók és verseny-motorkerékpárok vi­adala várja az érdeklődőket a hét végén ,a Hungaroringen. A mezőnyben az 1920 és 1963 között gyártott minden nevesebb autó- és motorkerékpár­típust megtalálhatják a nézők. • A Brazíliában rendezett labdarú­gó Dél-Amerika Kupán doppingvizs­gálat áldozatául esett Pablo Bengoe- chea, az uruguayi válogatott és a spa­nyol Sevilla játékosa, mivel a vizeleté­ben a megengedettnél nagyobb koffein­tartalmat mutattak ki. A játékost a Dél-Amerikai Labdarúgó-Szövetség két évre minden, a FIFA által rendezett mérkőzéstől eltiltotta. Bangoechea a döntésről nem nyilatkozott, de egyik csapattársa szerint csupán feketekávét fogyasztott, balszerencséjére éppen az ellenőrzés előtt. Ha így történt, ez a kávé elég drága volt... • A Testvériség—Barátság nyári nemzetközi honvédelmi öttusaversenyt, a szocialista országok sportszövetségei­nek évenként megrendezett népszerű ve­télkedőjét a Magyar Honvédelmi Szö­vetség rendezésében az idén már a 20. alkalommal bonyolítják le. A jubileumi esemény július 16—19. között Tatán és környékén ad lehetőséget arra, hogy a versenyzők terepfutásban, akadályvál­tóban és párbajlövészetben mérjék össze felkészültségüket. A versenysorozaton részt vesz Magyarország mellett Bulgá­ria, Csehszlovákia, Lengyelország, az NDK, a Szovjetunió és Kuba csapata is. • A Népstadionban rendezték meg a serdülő B korcsoportos összetett or­szágos atlétikai bajnokságot. Eredmé­nyek: 15 éves lányok, hatpróba: 3. Var­ga (H. Kun B. SE) 4453 pont. 14 éves fiúk, ötpróba: 1. Németh Cs. (H. Kun B. SE) 2585 pont. Carl Lewis persona non grata Carl Lewist nemkívánatos személynek nyilvánították Japánban, legalábbis atlétikai versenyre nem hívják meg a jövőben a távol-keleti szigetországba. Mindez abból a levélből derül ki, ami Hiroki Csosza, a Japán Atlétikai Szövetség ügyvezető elnöke küldött az amerikai szövetségnek (TAC), illetve Joe Douglasnak, Lewis menedzserének. A levél előzménye, hogy május 14-én egy tokiói versenyen a sporto­lónak afférja támadt a rendezőkkel. No nem követett el semmi égbe­kiáltót, mindössze letakarta a trikója elején lévő rajtszámon a szpon­zor nevét, sőt „odáig vetemedett”, hogy nem volt hajlandó feltűzni a sportmeze hátulsó részére szánj — szintén a szponzor nevével ellátott — rajtszámot. — Azzal indokolta tettét, illetve „nem tettét”, hogy ez zavarná őt a futásban — írja a levél. — Ezért úgy döntöttünk, hogy a közeljövő­ben nem hívjuk meg Carl Lewis urat egyetlen Japánban rendezendő versenyre sem. Kivételt csak akkor teszünk, ha hivatalos amerikai válogatott tagjaként szerepel. Pete Cava, a TAC szóvivője szerint hasonlóra még nem volt példa. Lewis esete az Egyesült Államokban közel sem kavart volna ekko­ra vihart, de úgy látszik, a japánok szemében megbocsáthatatlan a „bűne” — mondta. — Náluk nagyon mély a támogatók tisztelete. Számukra ez olyan volt, mint egy arcul ütés. A McLaren a legjobb A Forma—1-es McLaren istálló Alain Prost megüresedő helyére Gerhard Bergert szerződtette. Ennek kapcsán így nyilatkozott a 23 éves osztrák autpversenyző. — Azért választottam a McLarent, mert világbajnok akarok lenni — mondta. — Úgy látom, pillanatnyilag ez az egyetlen, számomra elfogadható megoldás, mert a McLaren autói most a legjobbak a világon. A szerződéssel előreláthatólag mindkét fél, „munkaadó és munka- vállaló” egyaránt jól járt. A McLaren örülhet, hogy az autósfenomén Alain Prost utódjául is igazán kitűnő vezetőt sikerült a csapathoz csábítani a világbajnok Ayrton Senna mellé, Berger pedig valóban elérheti álmát, a világbajnoki cím megszerzését. Hiszen úgy tűnik, tényleg a McLaren-Honda autók most a legjobban felkészítettek. — Enzo Ferrarival csodálatos volt együtt dolgozni, azt hiszen én voltam az utolsó pilóta, aki a „főnök” halála előtt szerződést kötött vele — mondta Berger. — Nagyon szép évek.voltak, ám csak néhány­szor sikerült győznöm. Sohasem volt nyerő autóm. Ron Dennis, a McLaren csapatfőnöke büszkén jelentette ki: 1 — Mindig is nálunk lesz az éppen legjobb két pilóta. Azért ésett a választásom Bergerre, mert már nygrt Grand Prix-versenyt, de még nem nyert világbajnokságot. Ez azt jelenti, hogy bizonyára „éhes” a győzelemre. Bergert többen is féltik a Sennával való „közösködéstől”. Alain Prost többször is arra panaszkodott, hogy nem kezelik egyenlően őt és a brazilt, társa autóját sokkal gondosabban'készítik fel a viadalok­ra, vélte. — Én nem félek ettől —jelentette ki Berger. — Számomra Senna most a Forma—1 legjobb vezetője, óriási tehetség, és hallatlanul nagy a munkabírása. Természetesen kértem garanciákat, és úgy gondo­lom, hogy a McLarennél mindig a legmodernebb anyagokkal és felszerelésekkel dolgozhatok majd. r _ r TORZ HAZAI JATEKOSPIAC A LABDARÚGÁSBAN Kivonul a Videoton elnöke BIZONYÍTVÁNYOSZTÁS A MEGYEI BAJNOKSÁGBAN Két csapat a kiesés szélén

Next

/
Thumbnails
Contents