Petőfi Népe, 1989. június (44. évfolyam, 128-152. szám)

1989-06-13 / 137. szám

1989. június 13. • PETŐFI NÉPE • 3 SZOLGÁLATONKÉNT 5 LITER BENZIN — NEM SZÓL A RÁDIÓ (NINCS IS) — YAMAHA NEM MEHET A TOLVAJ UTÁN — IGAZOLTATNI A STATISZTIKÁNAK — GYERTYACSERE KECSKEMÉTEN HALASNAK - PESTEN VAN PÓTLÉK, VIDÉKEN NEM IS TERVEZIK Megyei rendőrjárőr-értekezlet Panasznapot tartottak a rendörök — a legkifejezőbben alighanem így lehetne összegezni a közbiztonsági és közlekedési járőrök először összehívott megyei értekezletének munkáját. A tegnapi tanácskozást szűk másfél hete megelőzte egy országos ülés: a téma akkor és most is ugyanaz volt — úrrá lenni a feszültségeken, amelyek a nyilvánosságot kapott rendőri visszaélések után egyrészt a közvéleményben, másrészt a rendőrség állományában uralkodtak el. ÁLLÁSFOGLALÁS A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közbiztonsági és közleke­dési állománya elhatárolja magát azoktól a munkatársaitól, akik hatalmuk­kal visszaéltek, törvénytelen eszközöket, módszereket alkalmazva intézked­tek, kérik, bogy a hasonló cselekményeket elkövetőket a jövőben is szigorúan és következetesen vonják felelősségre. Helyeslik azt, hogy ezek az esetek reális, tanulságot hordozó nyilvánossá­got kapjanak, de kérik, hogy a lakosság ezekből ne az egész testületre vonjon le hátrányos következtetéseket A bűnözés növekedése, a közterületek rendjének és a közlekedés biztonsá­gának romlása továbbra is magabiztos, határozott, de természetesen törvé­nyes, szakszerű és kulturált rendőri munkát igényel, mert csak így vagyunk képesek biztosítani, hogy az állampolgárok a törvényes keretek között szaba­don és biztonságban érvényesítsék jogaikat, személyük és vagyonuk minél szélesebb körű és hatékonyabb védelmet kapjon. A közterületen szolgálatot ellátó állomány, csakúgy, mint hazánk minden állampolgára, egyre nehezebb körülmények és fokozódó anyagi gondok kö­zött végzi napi munkáját. Mi ezt a munkát mégis hivatásnak, szolgálatnak tartjuk, de csak akkor tudjak eredményesen végezni, ha a lakosságtól erköl­csi megbecsülést, együttműködést kapunk. Mindent elkövetünk azért, hogy erre a támogatásra méltóak legyünk. Dr. Fehér Géza rendőr vezérőrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság vezető­je tartalmas bevezetőjében értékelte a közbiztonsági munkát, önkritikusan megállapítva, hogy ez a „viszonylag nagy létszámú’’ rendőri erő; amely egyenruhájával magára vonja a közfi­gyelmet, naponta a szolgálat első vona­lában van, hosszú éveken át nem kapta meg azt a figyelmet, amelyet megérde­melne. A főkapitány a belpolitikai helyzetet elemezve úgy fogalmazott, hogy a szocializmus sztálini modellje csődöt mondott, a válságból csak mélyreható reformokon át vezet a kiút. A társadalom megújulása megmutat­kozik az Országgyűlés szerepének föl­értékelődésében, a többpártrendszer kibontakozásában. A rendőrséget már nem az MSZMP irányítja, hanem — mint mondotta — szuverén állami­­szakmai vezetés. A munka ugyan vál­tozik, ám közbiztonsági viszonyaink — „amihez a rendőrségnek mégiscsak van valami köze” még mindig olyan értéknek számítanak, amely például ma is a hazánkba irányuló turizmus egyik nem lényegtelen vonzereje. A továbbiakban dr. Fehér Géza a megye bűnügyi helyzetéről szólt (erről részletesebben tegnapi számunkban ír­­uink), majd a rendőri visszaélésekre tért rá. — Tudomásul kell vennünk azt a helyzetet, ami a demokratizmus velejá­rója, hogy a rendőrség tagjainak hibás, helytelen, esetenként törvénysértő in­tézkedései, eljárásai, magatartásuk, vi­selkedésük nem kizárólag a testület belügye, ez a rendőrséget is fenntartó adófizető állampolgárokra is tartozik, ezek megismerése jogos igényük. Mi is történt tulajdonképpen? Néhány, rend­őr által elkövetett igen súlyos törvény­­sértés kavarta föl az ország közvélemé­nyét. Kétségtelen, nagyon súlyos visz­­szaéléseket követtek el, amire nincs és nem is lehet mentség, de még magyará­zat sem. A főkapitány sorra vette az utóbbi idők rendőrbotrányait: talán itt hang­zott el először, hogy a cigándi tragédia főszereplője, Hornyák József főtörzs-A közvéleményt fölrázta a sajtó had­járata — kezdte hozzászólását Dobos István törzsőrmester (Kecskemét), mo­torosjárőr, hozzátéve: határolják el ma­gukat a jogszerűtlenül intézkedő kollé­gáiktól. A sajtófelelős tiszt ne csak sike­rekről értesítse az újságírókat, hanem a mindennapi nehézségekről is, a közvéle­mény mindent tudjon tehát, jót és rosz­­szat is, mégpedig egy lehetőleg hetente megjelenő Rendormagazinból, mely új megyei lap lehetne. Kérte, ho^y a ren­dezvénybiztosításkor a rendőrségnek befizetett költségtérítésből kapja meg a részét a rendőr, aki a tényleges munkát elvégezte, és nehezményezte, hogy köz­területi és éjszakai pótlék csak Pesten jár, ahol egyébként is ezrekkel többet fi­zetnek. Megtapsolták, amikor kijelen­tette: a kapuk előtt nem tolonganak az érettségizett jelentkezők (elvileg járőr­nek is már csak ilyeneket lehetne fölven­ni), és javasolta az alkalmasság vizsgá­latát is az iskolai végzettségé mellett. A technikai ellátottságról szólva kije­lentette: a gazdaságtalan, füstölgő, csörgő motorú autóval járó rendőr nem élvez bizalmat, és sokakat az is aggaszt, hogy balesetek helyszínén a taxisok CB- je klasszissal jobban és hatékonyabban működik, mint az URH. 0 ugyan Ya­mahával jár, de rádió nélkül, és munká­jukat egyébként is nehezíti, hogy az M5- öst nem hagyhatják el. 10-10 méterre a földúton vidáman robognak a lopott kocsival, nem mehetünk utánuk — ke­sergett, még csak annyit téve hozzá az egészhez, hogy bár kiképzett szerelő van Kecskeméten, izzócsereért, olajcseréért is Pestre kell menniük. Majoros László őrmester (Kiskőrös) új rendőri kézikönyv megjelentetését sürgette (a régi 1972-es, elavult), és azt is közölte, hogy az újfajta, sprayszóróval egybeépített gumibot semmire se jó. Hi­ányolta, hogy a rendőrök érdekvédel­­mevel senki sem foglalkozik, szükségük lenne egy független szervezetre, kifogá­solta, hogy míg városában HM-lakások évek óta üresek, addig BM-alkalmazott rendőrök albérletben kucorognak, és kérte a kötelező járőrözési útvonalter­vek eltörlését is. Nagy Tibor főtörzsőrmester (Kis­kunfélegyháza) már-már könyörgesízű kéréssel kezdte: legalább az ÜRH-sok kapjanak a kocsiba elég benzint. Kul­logjunk a bűnözők után gyalog?—tette föía kérdést, megfejelve azzal a tapasz­talatával, hogy náluk a 6 rádió közül csupán 1 jó. Egy honvéd tiszthelyettes miért keres jobban, mint mi, a mai kor­ban kire van nagyobb szükség? — tette őrmester, aki véletlenül agyonlőtt egy nyolcéves kisfiút, majd öngyilkos lett, alkoholos befolyásoltság állapotában volt. Rossz példákat Bács-Kiskunból is sorolt. A tiszaalpárí rendőrpofonokról már írtunk. Kiskunfélegyházán vérvé­telre történő elővezetés közben kapott egy pár gumibotütést egy férfi, alkaija eltört. Halason,' üldözés után, elfogtak egy autót, sofőijét és két uta­sát megverték — az utasok gyanútlan stopposok voltak. Miután sok minden a nyilvánosság elé kerül, a rendőrök közül néhányan elbizonytalanodtak — ezt a főkapitány azzal a pesti esettel bírálta, melynek során egy teherautós a villamossíneken hagyta a kocsiját, elment inni, és a megbomlott rendet a helyszínre érkező negyven rendőr órá­kig nem tudta helyreállítani. A rendőri munkának minőségi változásokon kell átmennie — szegte be mondandóját dr. Fehér Géza —, és szakmailag magasabb színvonalú szol­gálatteljesítésre van szükség. A jövő­ben a törvényes, a szakszerű, a kultu­rált, a lakosság jogos igényeinek meg­felelő, segítőkész intézkedéseket kéri rajtunk számon a társadalom. föl a szónoki kérdését, hozzátéve, hogy a rendőrfizetés nemigen zsírozza meg a káposztát. A szünetben Sebők Miklós törzsőr­mestert és Granyák József őrmestert (Kiskunhalas) kérdeztem a benzinhi­ányról. — Ha hússzor jövök szolgálatba egy hónapban, kapok rá összesen 100 liter benzint, ez alkalmanként S liter. A ben­zinkútnál már úgy is hívnak bennünket: na jönnek az ötliteresek, és persze, mo­solyognak rajtunk. Ne mondjam, az én kocsim —183 ezer kilométer van benne — lassan olajból is annyit fogyaszt, mint benzinből, ráadásul mi normállal járunk, a bűnözők meg extrával: az au­tót kordéval soha nem lehet utolérni. Ál­landóan úgy járunk az autóval, hogy csak a tank alján kotyog valamennyi üzemanyag, és ezt persze, tudják a bű­nözők is.... Csorba István főtörzsőrmester (Kis­kunhalas) a létszámhiány enyhítésére szakmunkások felvételét javasolta. A katonai ügyészségen kapjon jogvédel­met a rendőr is, mert az „ellenfel” általá­ban két ügyvéddel megtámogatva jelenik meg ott. Mi az, hogy közveszélyes mun­kakerülés? Mi a pontos feltétele a meg­különböztető jelzés használatának? — utalt kérdéseivel bizonyos joghézagokra, befejezésül a vidéknek éppen annyi anya­gi ehsmerést követelve, mint a pestiek­nek, mondván: errefelé éjjiel ugyanolyan sötét van, mint a fővárosban, ám ott jár éjszakai pótlék, itt nem. Jakab István őrmester (Baja) a gázzal futó autók tulajdonosainak szigorúbb megbüntetését javasolta (újabban már műszaki vizsgára sem rendelik be a de­likvenst, hanem rutinszerűen 3000 fo­rintra büntetik, a rendőrök saját számí­tásai szerint három bírsággal még min­dig évi 20 ezret keres így az autós). * Dr. Tóth Tibor hadbíró alezredes azt mondta: a rendőr az állampolgárnak nem feljebbvalója, ezért a rendőröknek a bennük levő önérzetből engedniük kell. Ne legyen fennhéjázó, lekezelő, kultúrálatlan rendőr — a katonai bíró­ság ítélkezési gyakorlata szigorodni fog. Nagy Sándor törzsőrmester (Kiskun­halas) a statisztikai szemlélet ellen lépett föl. Ha a rendőr csak 2-3 igazoltatófap­­pal fejezi be a szolgálatot, már leszóljak felettesei, holott a járőr időközben is­meri körzetét, nincs tehát oka új papíro­kat kiállítani minden alkalommal. Bí­rálta azt a gyakorlatot, hogy Halasról a megyeszékhelyre kell behozni gyertya­­cserére a csíkos járőrkocsit. A sajtó is kapott elmarasztaló megjegyzést, mondván: az intézkedések nagy többsé­ge helyes, helytelen tehát kipoentírozni az elenyésző rosszat. Bágyi Ferenc őrmester (Kecskemét) egy minden bizonnyal élő problémára hívta föl a figyelmet, ugyanis nyíltszíni tapsot aratott a megjegyzés: akinek nincs hátszele, azt gond nélkül megbír­ságolhatom, de van, akinek mindent el­intéznek (ám bővebben nem ecsetelte, mire vagy kire gondolt). Mint közölte, a rendőrségi Ladával egy Trabantot alig lehet megelőzni, a kocsikban nincs izzó­készlet, szerszám, miközben bűnözők elegáns Mercedesből, jól működő rádi­ón irányítják bandáikat. Dr. Imolya Imre alezredes, katonai ügyész közölte: aki törvényesen jár el, azt a törvény erejével védik ezután is, ám a rendőrök nagy része az alapvető jogsza­bályokat sem ismeri. Változatlanul sú­lyos gond az ittasság — bár, mint mon­dotta adott esetben 2-3 pohár sör nem lehet akadálya a rendőri intézkedésnek. A közvélemény — utalt néhány korábbi felszólalásra—nem a több száz jó intéz­kedésre kíváncsi, hanem arra az egyre, ami rossz. Márpedig a nyilvánosságra került ügyeket nem a sajtó produkálta, hanem maguk a rendőrök é?a jövőben minden ilyesmi meg fog jelenni. Kindris Attila szakaszvezető (Kiskő­rös) a benzinhiányról szólva elmondta: napi 30-40 kilométert futhat csak egy já­rőrkocsi, az autók zöme túl van 150 ezer kilométeren, és az is baj, hogy a szerviz Kecskeméten kötelező, miközben hely­ben olcsóbb lenne. A Maros B rádió vá­rosban sem igazán hatékony, ám a halő­rök CB-je akár 100 kilométerre is visz. Javasolta, hogy annak a vezetőnek, aki nem áll meg a rendőrnek, vegyék el a jogosítványát. Dr. Bitó István ezredes (Kecskemét) szerint nem szabad, hogy két-három cikk miatt elszontyolodjon az állo­mány, hiszen a társadalomban a döntő többség ma is a rendet, a határozottsá­got akarja, aki tehát a rendőrök közül eddig is törvényesen dolgozott, az ne változtasson a munkáján. Megjegyzése a sajtóról: újfajta nyilvánosság lesz, amely mindkét oldalt bemutatja. Sebők Miklós főtörzsőrmester (Kis­kunhalas) javasolta (tapsot is kapott), hogy a katonaiügyész-jelöltek pár évet töltsenek el az utcán, és akkor nem is biz­tos, hogy ügyészek lesznek, illetve ha mégis, akkor biztosan jobban megértik, hogy a járőr: rögtönítélő bíró, akinek ott, helyben, azonnal kell döntenie. Ő is bí­rálta a statisztikai szemléletet, különö­sen, hogy ma már az emberek nem szíve­sen adjak oda az igazolványukat, ha egyébként nem követtek el semmit, és alig hiszik el, hogy ilyen papirosokkal bi­zonyítják a rendőrök a szolgálat végén, hogy dolgoztak. Elmesélte, micsoda zű­rös helyzet alakult ki, amikor legutóbb részt vett egy szökött fogoly elfogásában. — Egy URH-s kolléga követte, jelen­tette rádión, hogy nő a távolság, mert a rendőrségi kocsival nem bírja követni. Igen ám, de a miénkben meg nem volt benzin.'Nagy nehezen sikerült csak 20 li­tert szerezni és előbb elmentünk tankol­ni, mielőtt nekiláttunk az üldözésnek. (Kell ehhez bármüyen kommentár...?) Gáli Dénes főtörzsőrmester (Kecske­mét) a lovas rendőrök parancsnokaként beszámolt arról, hogy a fővárosból vi­dékre költözve rögtön 2000 forinttal csökken az illetménye. Míg Pesten ilyen-olyan pótlékkal az alapfizetésének kétszeresét i$ könnyen megkeresi, itt semmilyen plusz nincs. Mint kisült, a lo­vakkal sincb minden rendben. Van ugyan Maros D rádiójuk (állítólag ez most a korszerű), de a kantár minősége csapnivaló. Javaslatára az értekezlet el-’ fogadott egy állásfoglalást, melyben a rendőrök elhatároljak magukat tör­vényszegő kollégáiktól. Az értekezletet — amely nem csak té­nyében, tartalmában is az újdonság ere­jével hatott—dr. Fehér Géza főkapitány zárta be, hangoztatva: a rendőri beavat­kozás ezután is szükségszerű — éppen a törvénytisztelő állampolgárok érdeké­ben. A társadalom akkor fog segítem a rendőrnek, ha az szakszerűen és törvé­nyesen jár el. Közölte, hogy a jövőben Üram, Hölgyem, Kisasszony, esetleg Elvtárs a helyes megszólítás — erről ha­marosan parancsot adnak ki. így látják a járőrök A MAGYARORSZÁG EXKLUZÍV INTERJÚJA, IX. Mit mond Kádár János? Elkeseredett emberek — Szabadulása után ön találko­zott Rákosi Mátyással. Emlékszik-e, hogy zajlott le a beszélgetés? — Mielőtt kérdésére válaszol­nék, szeretnék megjegyezni vala­mit. Amíg én a börtönben voltam, feleségem is súlyos megpróbáltatá­soknak volt kitéve, munkához is csak nehezen juthatott. Hogy még­is kibírta a nehéz éveket, azt annak köszönhette, hogy voltak, akik nem szakították meg vele a kap­csolatot akkor sem, amikor pedig az ilyen barátság a börtönt, de a legjobb esetben is a kitagadást je­lentette. Köszönet nekik embersé­gűkért. Ami pedig a Rákosival való első találkozásomat illeti, arra néhány nappal kiszabadulásom után ke­rült sor, az Akadémia utcai párt­központban. Rákosi tettetett szí­vélyességgel fogadott, sajnálkozott amiatt, ami velem történt. Képmu­tató módon még azt is megkérdez­te, miért nem fordultam hozzá. Lejáratták a pártot — Mit válaszolt erre a kérdésre? — Mit is mondhattam volna azok után, amin én átmentem, s amit akkor már határozottan tud­tam: Rákosi és közvetlen munka­társai, így Farkas Mihály és Péter Gábor személy szerint felelősek a koncepciós perekért, a kivégzése­kért. Rákosi egyébként megkérdezte, hogy mihez akarok fogni. Én azt mondtam neki, hogy világ életem­ben munkásember voltam. Ami­hez a szakmámon kívül még értek, az a pártmunka, s bár voltam bel­ügyminiszter is, oda semmi ked­vem visszamenni. Rákosi arról hallani sem akart, hogy én ne a pártapparátusban dolgozzam. Rögtön fel is ajánlotta, hogy le­gyek kerületi titkár, s úgy emlék­szem, a budapesti VIII. és XIII. kerületről tett említést, mondván, hogy ott most üres a titkári hely. Én az utóbbit választottam, mert abban a kerületben ismerős vol­tam és engem is ismertek. Utólag tudtam meg, hogy a hely nem volt üres. —Mit tapasztalt, mi változott az országban és a fővárosban, amíg Ön börtönben volt? — Az első, amit észre lehetett venni, az az volt, hogy a dolgozók előtt lejáratták a pártot és a kor­mányt. Emlékszem például arra, hogy a békekölcsönjegyzés akkor már komoly ellenállásba ütközött a munkások körében. Engem ak­koriban gyakran kerestek meg régi ismerősök, de jöttek olyanok is, akik soha nem találkoztak velem korábban. Az emberek elkesere­dettek voltak, a vezetőket tették felelőssé a túlzott iparosításért, s még az egyébként — szerintem — szükséges földalatti építését is kifogásolták. — Nem sokáig állt a XIII. kerü­leti pártbizottság élén. Még egy évig sem dolgoztam a kerületben, ahol egyébként na­gyon jól éreztem magamat, amikor Rákosi ismét hívatott. Ez 1955 májusában lehetett. A múltról be­szélgetve kértem, tegyék lehetővé, hogy a Központi Vezetőség előtt számolhassak be arról, miért tet­tem fiktív vallomást a börtönben, továbbá elmondhassam mindazt, amit Farkas Mihálynak és Farkas Vladimírnak a koncepciós perek­ben viselt felelősségéről és szerepé­ről tudtam. — Sor került-e az említett köz­ponti vezetőségi ülésre? — Igen, csak nem akkor és nem úgy, ahogy én gondoltam. Vissza­térve a Rákosival folytatott beszél­getésre, ő akkor azzal állt elő, hogy javasolni akarja a Politikai Bizott­ságnak, nevezzenek ki engem a Pest megyei pártbizottság első tit­kárának. Megmondtam neki, hogy a feladatot megtisztelőnek tartom, de ha lehet, inkább maradnék a XIII. kerületben, ahol engem is­mertek, s ahol én is szívesen dol­goztam. Rákosinak megmondtam, s a Politikai Bizottsághoz írott leve­lemben is megírtam, hogy engem annak idején nem valamiféle veze­tői ambíciók vittek a pártba. Ami­kor én beléptem, akkor nem állá­sokat, hanem egészen mást oszto­gattak a kommunistáknak. Zavart az is, hogy nem láttam bele á dol­gokba, s nem tudtam például azt sem, hogy a Politikai Bizottságnak mi a véleménye rólam, s miért kell nekem még mindig viselni a hátrá­nyos következményeit annak az ügynek, amiért nem engem terhelt a felelősség. — Végül mégis a Pest megyei pártbizottságra került. — Igen, aminek azért volt.elő­nye is számomra. Például az, hogy ebben a minőségben — noha ak­kor még nem voltam tagja a Köz­ponti Vezetőségnek — részt vehet­tem az üléseken, s így már jobban el tudtam igazodni a dolgokban. Az 1956 márciusi központi vezető­ségi ülésen én is felszólaltam. Szó­vá tettem az 1955 tavaszán bekö­vetkezett visszarendeződést. Nagy Imre újbóli félreállítását és a tör­vénysértéseket, a rehabilitálások során tapasztalt lelketlenséget. Szóltam arról is, hogy a bűnösöket nem vonták felelősségre. Lelketlen rehabilitálás-r- Kikre gondolt? — A párt legfelső vezetésében ott volt Rákosi, Gerő, Farkas, bel­ügyminiszter volt Piros László, de voltak ott mások is. Ne értsen fél­re, én nem akartam bosszút állni, mert már akkor is az volt a vélemé­nyem, s ezt meg is mondtam: a bosszúállás újabb bosszút szül, se vége, se hossza nem lesz. — Milyen szerepe volt az Ön és mások bírálatának abban, hogy Rá­kosinak végül is távoznia kellett a párt éléről? — A felszólalások csak közvetí­tették a közvélemény hangulatát, tükrözték a pártban és az ország­ban kialakult helyzetet. S ne feledjük, a poznani összetű­zés az elégedetlen munkások és a fegyveres erők között komoly fi­gyelmeztetés volt mindnyájunk számára. Én a belső és külső kö­rülményeknek tulajdonítom, hogy júliusban végül is felmentették első titkári tisztségéből Rákosit. Gerő lett az első titkár, s engem bevá­lasztottak a Központi Vezetőségbe és a Politikai Bizottságba. — Ez volt az az ülés, amely ki­zárta a pártból Farkas Mihályt? —1956 nyarán volt egy közpon­ti vezetőségi ülés, amelyen többen felvetették, hogy kik a felelősök a koncepciós perekért. A legna­gyobb felelősség Rákosit, Farkast és az időközben lecsukott Péter Gábort terhelte. Farkas ügyét egy külön bizottság vizsgálta ki, amelynek tagja volt Kovács Ist­ván, Apró Antal és Nógrádi Sán­dor, talán még Molnár Erik is. Nagy vita volt. Farkas Mihály is felszólalt, védekezett, a végén talán még sírva is fakadt. De hát a jelen­levőket ez nem hatotta meg, meg­jegyzem engem sem. Kizártuk a pártból. Ettől azonban még nem változtak meg a dolgok, sem a pártban, sem az országban. Ami­kor Gerő Ernő, az új első titkár október közepén egy magas szintű párt- és kormányküldöttséget ve­zetett Jugoszláviába, többen is kérdezték, vajon okos dolog-e ilyen hosszú időre elhagyni az or­szágot, amikor szinte mindennap új fejleményekkel lehetett számol­ni. Utazás Jugoszláviába — A küldöttségnek Ön is tagja volt. ■ —Igen, azt hiszem engem azért vettek be, mert Gerőék úgy gon­dolhatták, hogy miután engem börtönbe csuktak, s az ellenem ho­zott ítélet egyik vádpontja éppen a titóizmus volt, a jelenlétem direkt jól jött nekik. — A párton belüli változásoknak volt még egy nem mellékes vonatko­zása. Mégpedig az, hogy ismét na­pirendre került Nagy Imre visszaté­rése a pártba. Úgy tudom, ennek előkészítésében Ön is közreműkö­dött. EfcjSNagy Imre ügyében nemcsak én, mások is közbenjártak. Való­színűleg ennek lett az eredménye, hogy a Politikai Bizottság megbí­zásából tárgyaltak vele. De ez már Rákosi leváltása után történt. Az első megbeszélések azonban nem vezettek eredményre. A helyzet ak­kor változott meg, amikor Nagy Imre, valamikor október elején, egy olyan levelet írt, amelyben ko­rábbi hibáit részben elismerve, önkritikát gyakorolt. A Politikai Bizottság azután hatályon kívül helyezte azt az 1955-ös határoza­tot, amellyel Nagy Imrét kizárták a pártból. — Említette, hogy az űj első tit­kár vezetésével Jugoszláviába utazó küldöttségnek Ön is tagja volt. Kik­re emlékszik még az utazók közül? — Talán Apró Antalra és Ko­vács Istvánra, de ennél sokkal töb­ben voltunk. — Mi volt a látogatás célja? . ,5— Ez volt az első hivatalos láto­gatás azóta, hogy a Kominform határozata nyomán Rákosiék megszakították a kapcsolatot a ju­goszláv testvérpárttal és a kor­mánnyal, illetve, hogy Sztálin uta­sítására hadjáratot szerveztek Ju­goszlávia és személy szerint Tito ellen. Ennek a hadjáratnak, saj­nos, sokan áldozatul estek nálunk. Az út a kibékülést szolgálta. A ju­goszláv elvtársak jól fogadtak ben­nünket, igen gazdag programot szerveztek számunkra, jártunk az ország különböző részein. Szóval, a látogatás jól sikerült. — S míg Önök vendégeskedtek, aközben itthon tragikus fejlemé­nyek előjelei mutatkoztak. ■Ea|Az egész út alatt szinte alig volt kapcsolatunk Budapesttel, így nem tudtuk, hogy itthon mi törté­nik. A küldöttség október 23-án délelőtt érkezett vissza. Az elvtár­sak, akik a Keleti pályaudvaron vártak bennünket, azt javasolták, hogy egyenesen menjünk a párt­központba, s a Politikai Bizottság tárgyalja meg a helyzetet. — Az 1956. október 23. és no­vember 1. között lejátszódott ese­ményekről számtalan írás, tucatnyi könyv jelent meg. Ezért most ne menjünk a részletekbe, azt azonban meg kell kérdeznem Öntől, hogy több mint három évtized távlatából miként értékeli az eseményeket? — Az a véleményem, hogy az október 23-án megindult népmoz­galom alapvető oka azokban a sú­lyos hibákban és bűnökben gyöke­rezett, amelyeket a párt és az or­szág vezetésében a Rákosi-klikk követett el hazánk, s az egész ma­gyar nép kárára. A tömegek felhá­borodása teljesen jogos volt. Ez világos. De az is bizonyos, s ezt az események nyugati értékelői is elis­merték, hogy kezdettől fogva jelen voltak és fokozatosan előtérbe ke­rültek azok az erők, amelyeknek célja nem a hibák kijavítása volt. (Folytatjuk) Kanyó András

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents