Petőfi Népe, 1989. június (44. évfolyam, 128-152. szám)

1989-06-02 / 128. (129.) szám

HARMADIK NAP A PARLAMENTBEN

A MINISZTERELNÖK BESZÉDE

Szorítsuk ki a megosztottság, a gyűlölködés erőit

A mostani parlamenti ülésszak napirendi pontjaira pillantva két szó jutott az eszembe: az oldás és a kötés — mondotta bevezetője után Németh Miklós.

_ A legfőbb kérdés ugyanis minden témánál az: — hogyan tudjuk oldani a múlt jelenünket is gúzsba kötő kötelékeit; es — hogyan tudunk olyan új kötéseket létrehozni, amelyek már egy elképzelt jövő erős alapszövetét képezik.

E szövetben idegen anyagból szőtt szálak nem lehetnek, még átfestve sem. A sztálini modellt tehát nem megreformálni akarjuk, hanem elvetjük.

Ugyanakkor egyértelműen tovább akarjuk szőni reformtörténetünk fonalát, építkezni kívánunk abból a reformörökségből, amely — ha felemás is —, de eredményeket ért el a sztálinista modell meghaladásával.

Mindnyájan vizsgázni fogunk a következő evekben. Ez kémény vizsga lesz, amely megméri majd, mit tanultunk az ezeréves magyar történelemből. Csak akkor fogunk átmenni ezen a vizsgán, ha képesek leszünk a magyar történelem minden értékének egységes képviseletére és ha nem egymás ellen próbáljuk kijátszani a küzdelmesen létrehozott történelmi értékeket. Ezt a szellemet mindnyájunknak erősítenünk és építenünk kell magunk körül. Szorítsuk ki a megosztottság, a gyűlölködés erőit!

A kormánynak a politikai átalakulási folyamatban súlyos társadalompolitikai és gazdasági feladatokkal is szembe kell néznie.

A -magyar gazdaság nehéz, válságos helyzetben van. Az elmúlt évtizedek során a szerkezetváltás nem járt sikerrel; az ország súlyosan eladósodott, a KGST-kapcsolatok motorból fékké váltak, a társadalomban súlyos szociális feszültségek halmozódtak fel, az erkölcsi értékrend megingott.

Ezek részleteiről most nem kívánók szólni, csupán a gazdaság mozgásterét rendkívüli módon behatároló külső és belső adóssághelyzetről szeretném tájékoztatni önöket. Mai ismeretünk szerint, kendőzetlenül.

Először külföldi adóssághelyzetünket szeretném bemutatni.

14,5 milliárd dolláros tartozás

1989. március végén a tényleges népgazdasági terhet jelentő nettó kamatozó konvertibilis tartozásunk 14,5 milliárd dollárt tett ki. Az 1989. évi nettó kamatkiadás 1340 millió dollár, amely mintegy 100 millió dollárral meghaladja a kalkuláltat, részben a piaci kamatok emelkedése, részben a tervezettnél rosszabb konvertibilis folyó fizetési mérleg miatt.

Az év első négy hónapjában közel 700 millió dollár niányt mutatott a folyó fizetési mérleg egyenlege. Ez egyértelműen az említett kamatkiadási többlettel és a turizmussal hozható összeaésbe, a konvertibilis elszámolású [irgalom ugyanis lényegében a tervezett pályán halad.

Önök már tudják, hogy a turizmus terén tapasztalt negatív jelenségek oka elsősorban a kormánynak egy jó szándékú, de elsietett és össze nem hangolt intézkedéssorozata volt. A világútlevél bevezetése pozitív lépés volt, de életbe léptetésekor elmulasztották az útlevélliberalizálás, az adó- és vámrendszer megváltozott rendszerének harmonizálását. S a gondot súlyosbította, hogy a kormányzat nem gondoskodott megfelelően 1988-ban es az idei év első nőnapjaiban sem arról, hogy itthon forintért is lehessen megfelelő árukat vásárolni.- A vámintézkedések ezt a hibát hivatottak helyrehozni, de á bevezetés módját joggal érte kritika. Az intézkedés eredményei máris megmutatkoznak: április 10-e óta érzékelhetően csökkent a nyomás az idegenforgalmi mérlegre, és szemmel láthatóan javult a tartós fogyasztási cikkek belföldi kínálata. A kormány továbbra is eltökélten védi a nemzeti valutát és arra törekszik, hogy a magyar állampolgárok itthoni keresetükből, és a lehető legnagyobb mértékben hazai boltokból vásároljanak.

A Magyar Nemzeti Bank könyveiben 17 milliárd dollár adósságot és 5,8 milliárd dollár követelést tart nyilván. A követelések majdnem fele, 2,7 milliárd dollár azonban kétes, sőt csaknem biztos, hogy nem térül meg. Ezért az összeget a szanálási folyamat végén mint veszteséget le kell írni. Ezt számításba véve jön ki, hogy nettó kamatozó adósságunk ténylegesen 14,5 milliárd dollár.

A kétes, pontosabban behajthatatlan követelések döntően úgy keletkeztek, hogy:

— olyan országoknak és vállalatoknak nyújtottunk kormány- és céghiteleket, amelyek fizetésképtelenné váltak;

— sok vállalat bankarí biztosítékok nélkül szállított partnereinek;

— vezetők szorgalmazásával létrejött egyes üzletek (Algéria, Líbia) sú' lyos veszteségekkel jártak.

Az államháztartási adósság

950 milliárd forint

Az államháztartás — főként az állami költségvetés előző években, évtizedekben felhalmozódott adóssága következtében - az első negyedév végén 630 milliárd forintot tesz ki. Ezt potenciálisan még növeli a mintegy 160 milliárd forint összegű állami garancia, amelyet a költségvetés vállalati hitelekhez kapcsolódóan vállalt. Ez a belföldi államadósságot közel 800 milliárd forintra növeli. A költségvetés adósságát 24 milliárd forinttal növeli az 1968-as reform bevezetése után a vállalatoknak forgóalap-juttatásként folyósított öszszeg, amelynek elszámolására eddig nem került sor. S ha mindehhez még hozzáadjuk a nemzetközi beruházások későbbi éveket terhelő, de külön alapokon nyilvántartott állományát, illetve a legutóbbi ez évi forintleértékelések hatását, a teljes — jórészt ma még terhet ugyan nem jelentő — államháztartási adósság közel 950 milliárd forint.

Mindezekből levonható a következtetés — s ezt nyomatékosan szeretném hangsúlyozni —, hogy az államháztartás helyzete nem szubjektív megítélés kérdése, hanem objektív gazdasági és pénzügyi összefüggésekből adódó következmény, amit sem most, sem a közeli években figyelmen kívül hagyni nem lehet.

Másfelől az is világos, a reform minden jószándékú jelszava és eddigi lépéseink ellenére a kormányzati szektor az ország jövedelemtermelő képességéhez és az újraelosztható jövedelem összegéhez viszonyítva rendkívül túlméretezett. Ez a szektor a belföldön megtermelt jövedelem mintegy kétharmad részét csoportosítja át. Emiatt a költségvetés nem kiegészíti, hanem túl széles területéül egyszerűen helyettesíti .a bankrendszer funkcióit is.

A magyar államháztartás ily módon a klasszikus költségvetési területeken messze túlnyúlva, mélyen és sokirányúan jelen van a gazdaságban. Ez nem véletlenül alakult ki, hanem elsősorban annak következményeként, hogy a múltban a pártállam a társadalmi és gazdasági élet szinte minden területén befolyást akart gyákorolni és ehhez osztható és elvehető költségvetési forrásokra volt szüksége.

Ennek hatásaként a gazdasági szerkezet évtizedek során folyamatosan eltorzult és mind versenyképtelenebbé vált. A gazdálkodók helyzete és magatartása a költségvetéstől függött, önállótlanná vált. A kezdeményezőkészség inkább különös hóbortnak tűnt, semmint ésszerű vállalatvezetői magatartásnak. Gazdaságunkat pedig — ezt ma ne tagadjuk meg tőlük — éppen az e körülmények között is vállalkozók, a „nehéz emberek” tartották úgy-ahogy mozgásban.

Intézkedési

csomag

Az Önök előtt fekvő „csomagterv” végrehajtásával — beleértve az előterjesztésben jelzett .tartalékintézkedéseket is — 1989-re megteremthető egy olyan pénzügyi egyensúly, amely szerkezetében eltér ugyan a tervezettől, de még lehetővé teszi a gazdaság külső és belső finanszírozását.

Őszintén remélem, hogy az intézkedési csomag elfogadását megkönnyítik azok a korábbitól eltérő elvek és megoldások, amelyekre épül. Ezek közül csak néhányat emelek ki:

— elsőkent azt, hogy az óhatatlan korlátozások mellett, igaz szerény mértékkel, de teljesítményösztönző, vállalkozásserkentő megoldásokat is tartalmaz;

. — másodszor azt, hogy antiinflációs filozófiára épül, mivel a bevételek növelése, az adók emelése helyett az állami kiadások visszafogásával, az állami rezsi és a támogatások mérséklésével kívánja a bevételek és kiadások összhangját helyreállítani;

— a harmadikként azt, hogy a kiadások csökkentését, a támogatások mérséklését nem lineárisan, hanem differenciáltan, ésszerűen szelektálva javasoljuk végrehajtani. Különösen jelentős a kiadáscsökkentés a védelem és fegyveres testületek esetében, valamint az igazgatási ágazatban;

. — s végül kiemelném: az intézkedések korlátozó elemei nem érintik az oktatást, a kultúrát, az egészségügyet és a tudományt, és párosul egy szerény, de talán éppen célirányossága miatt hatásában jeléntősebb szociálpolitikai „csomaggal”, amelyben a SZOT-tal megállapodtunk:

A kormány tudatában van annak, hogy a javasolt intézkedéseknek komoly és várhatóan nagy ellenállást kiváltó következményei vannak, s ez főként az alacsony hatékonyságú exportot lebonyolító vállalatok körében várható. Elsősorban e területen növekedni fog a veszteséges vállalatok száma, s mivel a veszteség mögött jövedelemhiány húzódik meg, az esetek jelentős részében tartós fizetésképtelenséggel is számolni kell, és a vagyonvesztés mindenképpen bekövetkezik.

E követelményeket és következményeket azonban vállalni kell! Mindenkinek be kell látni: a szerkezetváltás nem megy termelő egységek átalakulása, megszűnése nélkül. Ezt az áldozatot akkor is meg kell hozni, Ha ezzel nő a munkanélküliség, emberek, családok ezreinek romlanak átmenetileg az életkörülményei. E problémák körültekintő szociálpolitikai intézkedésekkel, de mindenekelőtt a vállalkozásokat segítő, új munkahelyek teremtését eredményező lépésekkel enyhíthetők.

A kormány kemény magatartása serkenti a hitelezőket is, hogy a tartósan fizetésképtelen adósaik ellen indítsák el a felszámolási eljárást. Adótartozás esetén ilyen magatartást fog tanúsítani az adóhatóság is.

Az intézkedési csomagnak, eltekintve az időközben végrehajtott benzináremeléstől, közvetlen inflációs hatása nincs. Közvetetten természetesen van, azáltal, hogy a vállalatok egy része a csökkentő támogatást minden bizonynyal megkísérli termelői árainak emelésével ellensúlyozni. Ez a hatás azonban lényegesen kisebb, mint ha közvetlenül a fogyasztói támogatások csökkentésének eszközével éltünk volna, mert ma már egyre szélesebb az a terület, ahol a vállalatok áremelési törekvéseit a piac —-nem utolsósorban a beinduló importverseny következtében — nem ismeri el.

Egyensúly és versenyképesség

A vállalkozásélénkítő és szociálpolitikai intézkedések nem a csomag eladhatóságát javító díszítő elemek, hanem első lépései egy hosszú távra szóló stratégiának.

A magyar gazdaságban a következő néhány évben két egymással összefüggő, de a megvalósíthatóság szempontjából részben egymás ellen ható problémát kell megoldani: egyfelől a súlyos egyensúlyi gondok kezelését, másfelől pedig a gazdaság versenyképességének számottevő erősítését.

Gazdaságirányítási rendszerünk lényegében még mindig a hagyományos közgazdasági eszközrendszer és irányítási felfogás alapján működik és ez konzerválja a termelési struktúrát, legjobb esetben is csak annak óvatos megváltoztatására képes.

Ma még mód és lehetőség van arra, hogy — bár súlyos áldozatok révén — racionális, elfogadható eszközökkel rendezzük az ország zaklatott pénzügyeit és a reformokat végrehajtva elinduljunk a fejlődés útján. Ehhez azonban gyökeresen szakítanunk kell az elmúlt évtizedben kialakult rossz gazdaságpolitikai reflexekkel. A kitörés iránya világos: vállalkozásélénkítés, piacépítés, a gazdaság szereplői önállóságának és felelősségének növelése.

Ugyanakkor látnunk kell: a szerkezetváltás önerőből nem hajtható végre, szükség van hozzá nemzetközi együttműködésre, külső források bevonására

is. Ez pedig bizalom, belpolitikai stabi- ■ litás, kiszámíthatóságunk biztosítása és konkrét, határozott reformlépések megtétele nélkül nem lesz meg.

Gyakran felmerül a viták során, hogy a kormány a nemzetközi pénzügyi szervezetek követeléseinek enged, javasolt intézkedései az-ország kiszolgáltatottságát tükrözik. Kétségtelen - tény: a nemzetközi pénzvilág — benne a Valutaalap és a Világbank — nem finanszíroz túlköltekező költségvetést vagy államháztartást, nem ad hiteleket fogyasztásra és alacsony hatékonyságú, vagy veszteséges tevékenységek támogatására. Ezek a korlátok azonban teljes mértékben összhangban vannak saját törekvéseinkkel, tervezett és meghirdetett céljainkkal. E célok megvalósítása saját, jól felfogott érdekünk. Akkor is mindent meg kellene tennünk teljesítésükért, ha a nemzetközi pénzvilág nem kémé rajtunk számon saját terveink teljesítését. Ha pedig nem tudjuk megfékezni gazdaságunk külső és belső egyensúlyának romlását, ha feladjuk tervezett céljainkat, elveszíthetjük fizetőképességünket és Vele együtt az esélyt arra, hogy belátható időn belül kilábaljunk a mély gazdasági válságból.

Amikor a nemzet sorsa a munkában dől el; s amikor együtt kell működni minden felelős erőnek azért, hogy elkerüljük az összeomlást, akkor nem a szavaké, hanem a tetteké a döntő szerep.

Igaz, hogy megfelelő erőforrások hiányában a struktúraváltás erőltetése feszültségekhez vezet, újabb teherpróbának kitéve a jó irányban haladó politikai, gazdasági folyamatokat. Ezért csak olyan változás lehetséges, amely főleg a racionalizálásra irányul és a szükséges szerkezetváltást a nukroszférában indítja el.

Kis- és középvállalkozók országa

Ez viszont csak kötöttségektől mentes, működőképes piaci mechanizmusokban bontakozhat ki, ami radikális változásokat kíván az irányítási rend-. szerben és feltételezi a politikai és gazdasági struktúrák összefonódásának megszüntetését.

Csak az így kiépülő piacgazdaság képes ösztönözni és kikényszeríteni a

vállalkozást. A gazdasági stratégia tengelyébe a vállalkozásélénkítést kell állítani! Váljunk a több százezer kis- és középvállalkozó országává!

A vállalkozásélénkítés mellett stratégiai dimenzióban vetődik fel a szociálpolitika reformja és a szegénység problémájának kezelése is.

Ezt veszi figyelembe már az intézkedési csomagterv is azzal, hogy a költségvetés egyensúlyát úgy akarja rendbehozni, hogy a lakosság további terhelése minimális legyen. Ez a kormány által vállalt tudatos kötelezettség. Nem tehetünk mást, mert további életszínvonal-csökkenés a szociális problémák robbanásához vezethet. Meggyőződésem: nem lehet a gazdasági konszolidáció sikeres, ha ilyen súlyos megoldatlan terheket cipel magával hosszabb ideig. Ezért olyan szociális biztonsági hálót akarunk kiépíteni, ami megakadályozza a problémák további elmélyülését, illetve újratermelődését, tehát ha úgy tetszik: megelőzni és nem elfogadni akarjuk a szegénységet.

Intézkedéscsomagunkban sajnos csak a problémát enyhítő, a leginkább rászorultak helyzetén némileg javító in. tézkedésre tellett. A szociális célra fordítható források elosztásánál abból indultunk ki, hogy a szegények potenciális körén belül a nagycsaládosok, nyugdíjasok S ezen belül is a rokkantnyugdíjasok — tekintélyes részt alkotnak, ezért e társadalmi rétegeket preferáljuk. Nekik van a legkevesebb esélyük arra, hogy az életszinvonal-csökkenés ellen védekezzenek, azaz ők igénylik a leginkább a központi segítséget. Törekszünk arra, hogy ez évben további, a feszültségek enyhítésére irányuló intézkedéseket hozzunk, így például az első osztályos kisdiákok tankönyvellátása ingyenessé tételének feltételein dolgozunk.

Ezek kényszerű, tűzoltó jellegű intézkedések, amelyekre a korábbi időszak mulasztásai kényszerítenek bennünket.

A probléma hosszú távú megnyugtató megoldása azonban csak attól várható, ha kilépünk a minimális bér, a minimális társadalombiztosítási ellátások, az állampolgári garanciák és jogosítványok rendszerei, a reálértékmegőrző automatizmusok, amelyek megakadályozzák, hogy további középrétegek lecsússzanak a szegények szintjére. Mindez a nagy szociálpolitikai rendszerek strukturális megreformálását igényli.

Az élenjáró ipari társadalmak gyakorlatának tapasztalatai alapján többszörösen beigazolódott, hogy a gazdasági növekedés legfőbb motoija a munkaerő minősége. A gazdasági hatékonyság növekedésének forrásai a tudomány, az oktatáspolitika, a művelődés, valamint az egészségügy és a szociálpolitika, amely a munkaerő szellemi és fizikai állapotát határozza meg.

Az értelmiség felértékelése

Ebben az összefüggésben kulcskérdés a szellemi munka, az értelmiség szerepének felértékelése. Ahhoz, hogy a világtörténelmi technikai váltás küszöbét mi is át tudjuk lépni, nemcsak át kell alakítani az egész tulajdonosi termelési és szervezési rendszert; hanem a tudás, a tudomány, a módosuló tartamú és szervezetű oktatás és a kultúra szerepének növelésével az értékteremtést új területekre kell áthelyezni.

A több százezer kis- és középvállalkozás létrehozását megcélzó gazdasági stratégia — egyebek mellett — csak akkor életképes, ha megerősödik a helyi önkormányzat is. Valódi önkormányzat nélkül ugyanis nincs felelős tulajdonlás.

A hatalomgyakorlást a központi és a helyi szervek között is meg kell osztani. Olyan '--4- politikai értelemben vett — hatalmi decentralizáció szükséges, amelyben a helyi hatalom nem pusztán a központi akarat végrehajtója, hanem mindenben, ami helyi ügynek számít, az önkormányzat a saját jogán, a saját elhatározása szerint a helyi hatalom tényleges gyakorlója. Stratégiai törekvésünk ezért nem egyszerűen egy új tanácstörvény előkészítése, hanem valóságos önkormányzati reform megvalósítása.

Közkeletű tévedés, hogy a politika és a társadalom közötti konszenzus létrejötte — önmagában — a cselekvőképesség feltételeit javítja. Ez attól függ, hogy milyen értékek mentén jön létre a konszenzus.

Építenünk kell a józanságra — persze a délibábos illúziókergetéssel szemben.

' Építenünk kell az érzelmekre, a nemes szenvedélyekre —persze a szalmalángos lelkesedéssel és társadalmat veszélyeztető indulatokkal — szemben.

Építenünk kell az önérzetre, az önbizalomra — és a toleranciára — persze a tehetetlen tépelődéssel, a bizonytalankodással és a vádaskodással szemben.

Emberképünk tehát csak sokszínű lehet. Nem lehet egydimenziós, nem lehet retusált. Sokféle — nemegyszer egymással ellentétes — emberi tulajdonságok között azokat kell megtalálnunk, amelyekre céljaink megvalósítását építhetjük.

Történelmi léptéket kell tehát váltanunk és ezt csak az emberekkel együttgondolkodva, de még inkább együttcselekedve tudjuk megtenni.

Én is érzem a bizalom hiányát, és meg kívánom szerezni a bizalmat. De nem ígéretekkel, előlegbe! Bizonyítani kívánom a helyzet és a lehetséges stratégiai mozgásirány pontos és hiteles ismeretét és erre alapozva közös cselekvésre hívom az együttműködni kész

erőket. A bizalmat én a közös cselekvésen tudom lemérni.

Az imént azt mondtam, hogy nincs szükségem előlegre. Hitelre viszont igen. Arra, hogy a szó nemes, erkölcsi értelmében a kormány — s személy szerint magam is — hiteles legyek. Tudom, hogy mit kell ehhez tennem, és eltökélt vagyok, hogy megtegyem.

Az emberi életben mindenkinek jut valamilyen szerep. Nem mindegy azonban, hogy valaki szerepet vállal, vagy szerepet játszik. A politikában ez különösen veszélyes. Ugyanis ha kiderül, hogy valaki csak szerepet játszik, akkor utána már nem vállalhat hitelesen szerepet. Mi, az Országgyűlés és a kormány a nemzet előtt csak együtt, döntéseinkkel és cselekedeteinkkel válhatunk hitelessé. Ebben is közös az érdekünk. Ez a kormány a nemzet érdekeit szem előtt tartva vallatta a hazai és az államhatárokon túl élő magyarságot összekötő tradíciók és értékek ápolását. Támogatta és támogatja a hazai nemzetiségek öntevékenységének kibontakozását, a nemzetiségi lét társadalmi, politikai és- kulturális feltételeinek biztosítását. Nemzetközi fórumokhoz is fordulva képviselte és képviseli a magyarság ügyét, benne a Romániában élő magyar nemzetiségét is. A kormány — a lehetőségek szorításában is — megteremtette a Romániából menekülők befogadásának, ellátásának feltételeit. A világ magyarságát megosztó igazságtalan, elavult-politikai és ideológiai korlátokon felülemelkedve a kormány nyitottsággal fordult az emigráció felé is.

Az egyetemes

magyarság

nevében

A menekültek ügye is sürgető igénynyel veti fel az alapvető emberi jogként számon tartott ki- és bevándorlási törvény megalkotását. Biztosítanunk kell, hogy az Ország területét minden állampolgár szabadon elhagyhassa és oda vissza is térhessen a törvényben meghatározott kötelezettségek betartása mellett.

Mindennek alapján az egyetemes magyarság nevében fordulhatok minden magyarhoz, és más nemzetiségű barátainkhoz, határainkon belül és határainkon túl: vegyék észre, hogy a magyar történelem színpadán olyan új nemzeti erő jelentkezik, amely mentes az elmúlt időszak bűneitől és ugyanakkor szocialista elkötelezettséggel akar demokráciát, társadalmi-gazdasági megújulást.

Ez az új erő részben hatalmon van, más része a hatalomra tör. Belső erkölcsi parancsok vezérlik és most szövetségeseket keres. Minden becsületes és jószándékú segítséget elfogad és megköszön. ;

Elszánta magát arra, hogy előre haladjon és természetesen mindenki szabadon — a saját lelkiismeretének parancsai alapján — dönti el, hogy reszt vesz-e a munkában.

Én mindenesetre azt szeretném, ha ez a feladat az egész világ magyarságát összehozná és látom azokat a biztató kezdeményezéseket, amelyek ezt a reményemet táplálják.

A nemzeti megosztottság veszélyforrásai lehetnek a történelmi múlt értékelésének zavarai, egyoldalúságai is.

Egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy tárgyilagosan szembe kell nézni a múlt fogyatékosságaival, hibáival. Fel kell tárni az ókokat, a szükséges következtetéseket le kell vonni és az okok ismeretében újra értékelhetők a történelmi személyiségek is. Ezen a ponton érzékelek olyan törekvéseket is, amelyek a régi sebeket új sebek ejtésével kívánják begyógyítani. Ennek kellene egyszer véget vetnünk, mert a magyar társadalomban túl sokan hordoznak sérelmeket, heges vagy többször felszakadt sebeket.

Az igazság feltárása mindig hosszú folyamat. így lesz ez most is az 1956. október 23-án indult népfelkelés és Nagy Imre szerepének értékelésében. Bizonyos tények talán már sohasem kerülnek napvilágra és szükséges az. is, hogy az érintett szocialista országok mindegyike kész legyen velünk az együttműködésre a tények feltárásában, a történelmi források felkutatásában. Ma már tudjuk: az ítélet az akkor érvényben lévő törvények szerint is jogsértő volt, s tartalmazott koncepciós

A törvényjavaslatot részletesen Békési László pénzügyminiszter indokolta előterjesztésében.

, A túlbecsült bevételi tervek és alábecsült kiadási tételek egyenlegeként sikerült előállítani még elfogadható, finanszírozható deficitet jH mondotta bevezetőben az előző évek költségvetéseiről.

Ez jellemzi az 1989. évi költségvetést is, három tényezővel súlyosbítva. Az egyik az elmúlt évekénél is nagyobb bizonytalanság a gazdasági folyamatokban. Az adóreform mint évi és idei lépései ugyanis gyökeresen megváltoztatták a gazdaság szereplőinek jövedelmi viszonyait, a tervezettnél lényegesen jobb helyzetbe hozták a vállalati és szövetkezeti szférát, s rontották a költségvetés pozícióit. Növekvő differenciálódás mellett 1988-ban 30 milliárd forintelemeket. És ez nem is lehet másként, mert az ítéletet megalapozó politikai koncepciót nem csupán Magyarország határain belül alakították ki.

Nagy Imrét ugyan kivégezték, de az 1953-as Nagy Imre-kormányprogram több kezdeményezése lényegében magvalósult. Annak szemlélete élt tovább az 1968-as reformban, a különböző reformtörekvésekben.

Én azonban nem tudok Nagy Imréről beszélni Kádár János nevének említése nélkül. A két kiemelkedő politikus életútja, pályaíve ugyanis tragikusan összekapcsolódik. Ezt az összekapcsolódást több ponton sűrű homály fedi, számos nyom kifelé vezet az országból, a kommunista pártok akkori vezetése felé. Ma még tehát sok mindent nem tudunk.

Főhajtás Nagy Imre előtt

Az viszont biztos: az elmúlt harminc évet Kádár-korszakként tartja számon a magyar és a nemzetközi közvélemény. Ez a korszak— eredményeivel és fogyatékosságaival együtf fe- olyan reformokat is eredményezett, amelyek lehetőséget adnak egy békés, rendezett modellváltásra napjainkban. A mi közös felelősségünk, hogy ezzel a lehetőséggel élni tudjunk.

A politikusok pályaíve rendszerint sajátosan alakul. Kádár Jánosé —mint első titkáré — tragikusan indult, amelyet aztán fellendülés követett. Éz azután megtört,' és elhúzódó válságba torkollott, ami még most is tart. Személyisége, történelmi szerepe teljes horizontú értékelés alapján kerül majd megállapodott helyre. Történelmi helyének kijelölésében a vádaskodás, a pillanatnyi politikai előnyszerzésnek alárendelt ítélkezés nem játszhat szerepet.

De térjünk vissza a közeli napokra, mikor az egész ország figyelme Nagy Imre és sorstársai temetése felé fordul.

Engem, mint a kormány elnökét a végtisztesség megadásával kapcsolatban számos belső és külső kötelezettség vezérel.

A kormányzat mindent megtesz azért, hogy június 16. a nemzeti megbékélés szimbóluma legyen. Hozzá kívánunk járulni ahhoz] hogy Nagy Imre és sorstársai olyan végtisztességben részesüljenek, amely az európai kultúrkör szokásai szerint minden magyar embert megillet.

Ebben a szellemben gondolkodnak az egyházak vezetői is, amint erről a tegnap velük folytatott megbeszélésen is meggyőződhettem.

A kormány megteremtette a feltételeket ahhoz, hogy a Nagy Imre-per anyagainak tanulmányozása alapján a legfőbb ügyész a bűnügyben kifejthesse jogi álláspontját. Erre ä közeljövőben — még a temétés előtt — sor kerül, amelynek nyomán megtörténhet a jogi és ezzel lényegében a politikai rehabilitáció. Mindezek alapján úgy járulhatunk a ravatalukhoz, hogy fejünket a magyar kormány egykori miniszterelnöke, államminisztere és hadügyminisztere előtt hajtjuk meg.

És közben gondolnunk kell a koncepciós perek, a törvénytelenségek .áldozataira is. Politikai-jogi rehabilitálásuk együttes kötelességünk, ezért megfontolásra ajánlom az Országgyűlésnek egy, az ártatlanságukat kimondó törvény megalkotását.

A kormány ilyen irányú törekvéseit és szándékát jól tükrözi a mostani ülésszakunkon már elfogadott törvény, miszerint a jövőben politikai cselekményekért halálbüntetés nem szabható ki. A június végén kezdődő ülésszakon pedig előteijesztjük a Büntető Törvénykönyv államellenes bűncselekményekkel foglalkozó fejezeteinek megváltoztatását.

Június 16-a legyen a kegyelet, a gyász napja és csak rajtunk múlik, hogy a nemzeti megbékélés napjaként fogunk-e rá visszaemlékezni. Én hiszem, hogy így lesz! Csak rajtunk múlik, hogy az á korszak, amely 1956-ban nemzeti tragédiával kezdődött, ne nemzeti tragédiával végződjön, hanem békés, rendezett átmenet keretében kerüljön meghaladásra.

Csak így. juthatunk múltunkban kiegyezésre, s csak ily módon fordulhatunk a jelen és még inkább a jövő feladatai felé! — mondotta végezetül Németh Miklós.

tál több nettó jövedelem maradt a vállalatoknál és szövetkezeteknél, mint az adóreform előtti, 1987-es esztendőben. Az importliberalizálás és a bérgazdálkodás szabadabb gyakorlata mindkét területen terven felül növelte az év első négy hónapjában az erőforrások felhasználását. Bizonytalan volt a tervezés időszakában az árprognózis is. Az

5—7 százalékos nominálber-növekedés helyett 12-13 százalék, a fogyasztói árszint 12-15 százalékos növekedése helyett 15-16 százalékos áremelkedés várható az év végéig. Ezek következtében nagyobb mértékben növekednek a költségvetés kiadásai, mint ahogy emelkednek a bevételek.

A másik elem az 1988. évi költségvetés áthúzódó öröksége. Ez önmagában is közel 25 milliárd forinttal terhelte meg a folyó esztendőt, az elmúlt é$ben

BÉKÉSI LÁSZLÓ ELŐTERJESZTÉSE

Hat-nyolcezer munkahely szűnhet meg