Petőfi Népe, 1989. június (44. évfolyam, 128-152. szám)
1989-06-12 / 136. szám
1989. június 12. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT • SPORT • SPORT LABDARÚGÓ NB Q. A BSK is biztosította helyét a második vonalban A mérkőzés jegyzőkönyve Bajai SK—Debreceni USE 2-0 (1—0) Baja 1800 néző. Vezette: Szekeres (Aczél, Dörnyei) BSK: Farkas—Vidák, Bene, Gallai, Tóth—Morvái, Kovács, Zrínyi—Horváth, Szítják, Bojás. Edző: Koller Viktor. DUSE: Szabó L.—Varga, Novák, Pipo, Till—Csukás, Szabó András, Zsupos, Kiss—Szabó Attila, Fodor. Edző: Makrai Balázs. Csere. Vidák helyett Sárközi a 46., Szabó Attila helyett Honti a 67., Csukás helyett Kovács a 75. percben. Gólszerzők: Zrínyi a 16., Bojás a 65. percben. Sárga lap: Horváth a 43., Tóth a 62. percben. Szögletarány: 7:3 (6:1) a BSK javára. Ettől a találkozótól azt remélték az ózdi szurkolók, hogy talán sikerül a bentmaradást jelentő 3 pontot megszerezni. A mérkőzés azonban nem igazolta ezt a felfokozott várakozást. Az első 10 perc tapogatódzó játékkal telt el, a pöttyös jobbára a két 16-os között pattogott, igazi gólhelyzet nem alakult ki. A 10. percben Török a 16-os vonallal párhuzamosan gurította keresztbe a labdát, a jókor érkező Tóth kapásból bombázott a kapu bal alsó sarkába. 1 —0. Négy perccel később szabadrúgáshoz jutott a vendégcsapat. Kiss 20 méterről leadott lövése csak centiméterekkel suhant el a kapufa tövétől. A 24. percben egy kapu előtti kavarodás után néhány másodpercig üresen állt a kecskeméti kapu, de az ózdi csatárok nem tudtak élni a kínálkozó lehetőséggel. Felélénkült a játék, a hazaiak a kapujuk elé szögezték a kecskemétieket, de gólt nem tudtak elérni. A meddő Kohász-fölény csak a 16-osig tartott. A második félidő ott folytatódott, ahol az első abbamaradt. Támadott az Ózd, de játékukból hiányzott az elképzelés. Az 59. percben Tóth nyargalt végig a labdával a pályán, a 11 -es pont táján 16. perc: Kovács szögletét a vendég védők kifejelték. A második hullámban érkező Zrínyi 15 méterről kapásból lőtt a balsarokba. 1—0. A vezetés után „leült” a mérkőzés. A BSK visszafogottabban játszott, ám a DUSE nem tudott helyzetet kialakítani. Az 53. percben Sárközi bal oldali beadása után Bojás nagy helyzetben 5 méterről lyukat rúgott. 55. perc: Bojás—Horváth—Sárközi volt a remekül tálalt Török elé, aki nem hibázott. 2—0. Néhány perccel később Bukó tört zavartalanul a kapura, maga mögött hagyott mindenkit, de a nagy igyekezetben kisodródott, s odalett a helyzet. Ekkor már úgy tűnt, hogy a hazaiak képzeletben feladták a mérkőzést, a kecskemétiek pedig egyre-másra vezették támadásaikat. Ezt az ózdiak gyakran csak szabálytalanságok árán tudták megfékezni, aminek eredményeként Farkas a 72. percben sárga lapot kapott. A 80. percben az ismét élénkebbé labda útja, aki 10 méterre a kaputól lekezelte a labdát, felnézett és Szabó kapusba lőtte. Ez volt a DUSE igazi nagy helyzete. Az eset nyilván felpaprikázhatta a hazaiakat, mert az ellenakciójukból megszerezték második góljukat. 65. perc: Zrínyi középen szöktette Bojást, aki néhány métert vezette a labdát, majd 12 méterről a kifutó kapus mellett a bal sarokba gurított. 2—0. 80. perc: Varga 30 méterről leadott lövését Farkas kapus elvetődve biztosan védte. Az első negyedórában óriási iramot diktálva, jó játékkal vezetést szerzett a BSK. Ezután unalmas mezőnyjátékkal telt el az első félidő, majd így folytatódott a második játékrész is. A 62. perc váratlan vendéghelyzete után egy fokozattal nagyobb sebességre kapcsolt a Baja és ez a biztos győzelmet jelentette számára. Szép volt fiúk és vastaps kíséretében indult a bajai csapat az öltözőjébe. Kitűnt: Gallai, Bojás, Bene, illetve Till, Varga. Schwarcz Iván vált ózdi támadások egyike gólt eredményezett. Farkas beadását Kovács fejelte a kapuba. 2—1. Hiába hajrázott azonban az ózdi csapat, a kecskemétiek megőrizték előnyüket. A mérkőzés képe alapján megérdemelt ez a győzelem, és ez azt jelenti, hogy az ózdiak ezt a mérkőzést csak NB Il-es hattyúdalnak könyvelhetik el. Lelkesedés nélküli játékukkal kiestek a második osztályból. Kitűnt: Török, Kiss, Tóth, ill. Paulovics. H. Szőke Marianna A MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE Kecskeméti SC—Ózdi Kohász 2—1 (1—0) Ózd, 1000 néző. Vezette: Hazafi (Kovács II., dr. Szőke. KSC: Erdet — Bukó, Málik, Somogyi, Török -—‘Nagy J., Safranyik, Kiss, Tóth — Gulácsi, Ozsváth. Edző: Losonczi László. ózd: Erdős—Tokár, Kertész, Pavlovics, Králík — Kovács, Stanév, Simkó, Utassy — Ökrös, Farkas. Edző: Albert Csaba. Csere: Ökrös helyett Bud a szünetben, Gulácsi h. Durucskó 55. p., Utassy h. Munkácsy a 70. p., Ozsváth h. Hájer a 84. percben. Gólszerzők: Tóth a 10., Törők az 59. percben, Kovács a 80. percben. Sárga lap: Farkas a 72. percben. Szögletarány: 6:0 (4:0) az Ózd javára. I, „FRISS LEVEGŐT ENGEDEK A LUTBALLSZÉKHÁZBA” Dr. Laczkó Mihály az MLSZ új elnöke Megyei sportdiplomáciai siker a labdarúgófórumon Rendkívüli nap volt június 9-e. Labdarúgó-kongresszusra készült az ország. A sportág 1901 óta íródó magyar történetében első alkalommal kínálkozott esély a teljes önállóság kimondására, az új futballalkotmány megalkotására és elfogadására. Bács-Kiskunból öt küldött, dr. Major Imre, a megyei szövetség elnöke, Szentannai József főtitkár, dr. Varga Miklós, Kiss Jenő és Bartha Imre elnökségi tagok vehettek részt tanácskozási joggal. Számukra már az úton elkezdődött az értekezlet, hiszen dönteni kellett: Bács-Kiskun képviseletében kinek a jelölését támogassák az országos elnökségbe. Dr. Major Imre bölcsen fogalmazott, amikor azt mondta: biztos befutóra lenne szükség, hiszen a sportág megyei képviselete fontos sportdiplomáciai feladat. Az esélyeket latolgatva gyorsan kiderült, hogy erre Szentannai Józsefnek van a legnagyobb lehetősége. A döntés helyessége már a Medosz-székházba lépés első perceiben beigazolódott. Szentannai kézről kézre járt a küldöttek között, sőt dr. Laczkó Mihály és Zalka András, a két elnökjelölt is régi ismerősként köszöntötte. A 10 órai csöngetés helyre szólította a küldötteket és a vendégeket. Mivel Lackzó és Zalka vendég volt, a sajtónak fenntartott 21—24. sor előtt, a* 20.-ban foglalt helyet. Mögöttük ültem, így közvetlenül is kérdezhettem, hallhattam a véleményüket. Egyikük sem volt nyugodt, de különösen Zalka idegessége volt szembetűnő. Megjegyzem: a küldöttekre sem a higgadtság, a megfontolt érvelés volt a jellemző. Ki-ki mondta a magáét, sérelme, segítőszándéka, vérmérséklete szerint. Például így: Lénárt István: „Létre kell hozni a megyeválogatottak tornáját — NB-s játékosok nélkül — a területitől az országos döntőkig. Azok minősíthessék a szövetség munkáját, akik a tagdíjat fizetik! Alakuljon meg az amatőr labdarúgók ligája, érdekképviseleti szerve.” Buzánszky Jenő: „Többféle korszak volt már a labdarúgásban. Az arany-, ezüst-, bronz- után most kőkorszakban van a sportág. Az egymást váltó elnökök is mindig új korszakot nyitottak, de a sportág helyzetén nem tudtak változtatni. Éppen ezért sok kritika érte a vezetést. Ezen nem lett volna szabad megsértődni, talán hasznosabb lenne, ha az érintettek elgondolkodnának rajta. Annál is inkább, mert ma az egykori piramis romjainál gyűltünk össze.” Dr. Varga Zoltán: „A társadalom jelenségeitől elválaszthatatlan a sportág hiányossága. Radikálisan az utánpótlás felé kell fordulnunk, ne vándormadarakat fizessünk, hanem a fiatalok fejlődését, nevelését segítsük.” Végh Tibor (labdarúgó): „A felkészítési módszereink elmaradottak. A játékos csak annyit ad ki magából, amennyit megkövetelnek tőle.” A szünetben dr. Laczkó Mihályt, az egyik elnökjelöltet kérdezem: mit vár a választástól? Egy pillanat alatt tűzbe jött. A Foci című lapot lobogtatva mondja: „Tisztességtelen hadjáratot indítottak ellenem. Nézze meg a címlapot: Az MLSZ nem kábelgyár! (Dr. Laczkó Mihály a Magyar Kábelgyár vezérigazgatójaként sikeres ember — a szerk.) És éppen a labdarúgó-szövetség kapujában, amelyben azonos esélyt kellett volna adni mindkettőnknek! Ha veszítek, legfeljebb gratulálok a vetélytársamnak. Ellenkező esetben viszont betartom a korábbi ígéreteimet: ablakot nyitok az MLSZ-ben és friss levegőt engedek a szobákba, mert ami bent van, az már elviselhetetlen!” A vita változatlan hevességgel folytatódott. Dr. Stigler Károly, az NB Il-es liga elnöke kifejtette (amit már korábban mi is szóvá tettünk): „Fel kell oldani a profi státusok kötöttségét!” Dr. Rambsberg Gábor: „Ellentétes elnökségi döntés született az NB III-as csapatok irányításával kapcsolatban, ami nagy hiba volt.” Vági Zoltán: „Nemzetközi ifjúsági tornát rendeztünk, amelyen az MLSZ képviselője nem a meccsre volt kíváncsi, hanem a tokajit nyakalta. Szüntessék meg a gazdag klubok rablási lehetőségét. Az átigazolás védje a kisegyesületeket, szüntesse meg a kiszolgáltatottságukat.” Következő alkalommal a másik elnökjelöltet, Zalka Andrást kérdeztem: mit tesz, ha megválasztják? — Nem vesszőparipám a tisztogatás — mondta. — A szakmát kell helyretenni, a sportág iránti bizalmat kell visszaszerezni! Késő este volt már, amikor az alkotmánytervezet vitájára került sor. Dr. Török Ferencnek, az öttusa-válogatott szövetségi kapitányának a szakvéleménye, aki jogászként elemezte a tervezetet, alaposan felkorbácsolta a kedélyeket. Kiderült, hogy a tervezet előkészületlenül, számos joghézaggal került a közgyűlés elé. A sok hiányosságra jellemző, hogy Török dr. a küldöttek által megszavazott 5 perces felszólalási idő alatt fel sem sorolhatta észrevételeit, kitapsolták. Demszky József volt labdarúgó felháborodva mondta: „Alkotmányt szülünk a labdarúgásnak, de nincs rá időnk! Kitapsoljuk azt az embert, aki önszorgalomból, segítő szándékkal hívta fel a figyelmet a hiányosságokra. Ismét kiállítottuk magunkról a bizonyítványt!” És ezen az estén még nem utoljára! A választási ceremónia az erős idegzetűeket is megviselte. Este 22 óra előtt néhány perccel Gyenes J. András, a Népsport főszerkesztőhelyettese mondta el véleményét a már leköszönt elnökségnek! „Uraim, önök kiállították magukról a bizonyítványt. Milliós értékű gépek állnak a tehetetlenségűk miatt, döntsenek már végre, hogy a holnapi lapokban megjelenhessen az eredmény!” 22 óra körűi a döntés megszületett, dr. Laczkó Mihály 78 szavazattal — vetélytársa néggyel kapott kevesebbet — a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke lett. — Tudom, mit vállaltam — mondta dr. Laczkó, tudom mit kell tennem. A segítségükre számítok a közös munkában. Azért vállaltam, mert érzek magamban annyi erőt, hogy a szakemberekre támaszkodva megbirkózom a feladattal. Az MLSZ 21 tagú elnökséget választott, amelynek — 84 szavazattal! — Szentannai József, a megyei labdarúgószövetség főtitkára is tagja lett. S ez nagy sportdiplomáciai siker, hiszen a sportág megyei történetében ő az első, aki a legfelső labdarúgófórumon képviselheti a vidék és Bács- Kiskun megye labdarúgásának érdekeit. Reméljük, közmegelégedésre. Banczik István LABDARÚGÓ NB Hl. Veresége ellenére is „megmenekült” a kieséstől a H. Kun Béla SE RÖVIDEN 9 Nagy magyar siker született szombaton Balatonfiireden a vitorlások repülő hollandi Európa-bajnokságán. Pomucz Tamás és Argav Béla a hetedik futamban az ötödik helyet szerezték meg, és ezzel megnyerték az összetett versenyt, Europa-bajnokok lettek. 9 Szombaton délután a döntőkkel fejeződött be a junior ökölvívó Itália Kupa verseny Szardínia szigetén. A 63,5 kg-os súlycsoportban Mizsei, a Honvéd Kun B. SE ökölvívója a 2. helyen végzett. Ezen kívül a magyarok a paksi Petrovics révén egy arany-, és Lengyel révén egy bronzérmet szereztek. 9 Az asztalitenisz ETTU Kupa döntőjében az NSZK-beü Steinhagenben a BSE női csapata Bátorfl Csilla remek játékával első helyen végzett. Ezzel a budapesti lányok mar hetedszer hódítottak el a serleget. 9 A nyugatnémet Stefii Graf győzelem nélkül tér haza az idei Francia nemzetközi teniszbajnokságról, Párizsból. A világ legjobb játékosa, miután szombaton elvesztette a női egyest a 17 éves spanyol Arantxa Sanchezzel szemben, vasárnap a női párosban is alulmaradt az argentin Gabriela Sabatini oldalán. A női párost a szovjet Szavcsenkó—Zvereva kettős nyerte. 9 A kosárlabda férfi Magyar Népköztársasági Kupa döntőjét a Bp. Honvéd nyerte, miután a döntőben 83—75 arányban jobbnak bizonyult az Oroszlány együttesénél. 9 A Vasas csapata az 1988/89-es vízilabda-bajnokság győztese. A piros-kékek az első mérkőzés megnyerése után a vasárnapi második találkozón hos,szabítás után 13:12-re verték az U. Dózsát, így két összecsapás alapján szereztek meg a bajnoki címet. 9 Nem jutott tovább az ankarai EB-selejtező csoportból a magyar női röplabda-válogatott. A vasárnapi utolsó fordulóban Nagy István szövetségi kapitány együttese már nem lépett pályára, a játékosok azért szorítottak, hogy török győzelem szülessen. Ugyanis bármilyen arányú olasz siker—a körbeverések miatt — a törökök és az olaszok továbbjutását, a magyarok kiesését jelentette. Nos, a már biztos továbbjutó törökök nem erőltették meg magukat, szinte percek alatt kikaptak az olaszoktól, s ezzel a magyaroknak búcsúzniuk kellett. KECSKEMÉTI TE—CSONGRÁD 2-0(2—0) Kecskemét, Városi pálya, 400 néző. Vezette: Szeles. KTE: Peller — Endre, Gál, Dobos, Forgó, Újfalusi, Nagy, Meszlényi, Horváth, Óvári, Torbavecz. Edző: Sz. Tóth Antal. 10. perc: Egy jobb oldalról beívelt labdát az ötösön álló Óvári kapura fejelt, a kapus mellényúlt, és a labda a keze mellett hullott a hálóba. í—0. 26. perc: Horváth büntetőt hibázott. 39. jierc. Újfalusi szögletét a jó ütemben érkező Forgó közvetlen közelről bólintotta a léc alá. 2—0. 88. perc: Újfalusi rátartott a csongrádi védő lábára. Miután már volt egy sárga lapja, a bíró leküldte a pályáról. Hazai támadásokkal, gólhelyzetekkel indult a mérkőzés. A KTE már a 10. percben megszerezte a vezetést. Ezután Újfalusi, később Óvári három-négy esetben is bevehette volna a Csongrád hálóját. A vendégegyüttes az első játékrészben csak néhány lövéssel kísérletezett. Szünet után felváltva forogtak veszélyben a kapuk. A küzdelmes, változatos, de csak közepes színvonalú találkozón a jobb erőnléttel rendelkező hazai csapat megérdemelt győzelmet aratott. Kitűnt: Endre, Nagy, Meszlényi, illetve Muskó, Maszlag. Ifjúsági eredmény: KTE—Csongrád 5—3. MISKE—SZEGEDI DÓZSA . 1—1 (0—I) 11-esekkel 6—5 Miske, 1200 néző. Vezette: Hanyecz. Miske: Jeszenovics — Jagicza, Hubert, Horváth, Goldschmidt, Miskolczi, Csincsák, Ginál, Kovács (Pécsi), Kákonyi, Pesti. Edző: Ónodi Tamás. 36. perc: Batik bal oldali beadását az üresen maradt őze biztosan fejelte a kapuba. 0 —1. 61. perc: Horváth jobb oldali beadását Gínál védhetetlenül fejelte a hálóba. 1—1. Az első félidőben a bajnok Szegedi Dózsa irányította a játékot, a második játékrészben pedig a Miske. A látottak alapján igazságos eredmény született. Kitűnt: Hubert, Goldschmidt, Gínál, illetve Csehó, Kántor, Popol. SZENTES—SOLTVADKERT 3—0(1—0) Szentes, 300 néző. Vezette: Csonka. Soltvadkert: Dobszai — Borboly, Cseszneki, Udvarhelyi (Vadász), Vági, Szellák, Juhász, Katzenbach (Horváth), Marosi, Szabó A., Szabó F. Edző: Bozó György. 29. perc. Kálmán remek elfutása után a 11 méterről begurított labdát Mák a bal sarokba helyezte. 1—0. 60. perc: Mintaszerű szentesi akció végén Juhász kilépett a védők közül és a jobb sarokba gurított. 2—0. 70. perc: Mák beadását Szentpéteri estében sodorta a kapuba. 3—0. A mérkőzésen a hazai csapat számára jobb helyezés elérése volt a tét. Ennek megfelelően irányították a játékot, végig fölényben voltak. A közepes színvonalú mérkőzésén a szentesi csapat nagyobb különbséggel is nyerhetett volna. Kitűnt: Kálmán, Határ, illetve Szellák. MEZÓKOVÁCSHÁZA—KISKÖRÖS 0—0 (11-esekkel: 4—2) Kiskőrös, 800 néző. Vezette: Selmeczi. Kiskörös: Szentesi — Benkó, Szlovák, Beregszászi (Pál), Szentpéteri, Verebély (Szekér), Lengyel, Bischof, Szűcs, Pecznyik, Sörös. Edző: Gacs Tibor. Nem volt szerencséjük a kiskőrösieknek, pedig a rendes játékidőben kétszer is bevehettek volna az ellenfél hálóját. A 14. percben Pecznyik már a kapust is kicselezte, de kisodródott és a bal kapufa mellé lőtt. A 60. percben Szentpéteri 20 méteres lövése csattan a kapufán. Jó iramú, izgalmas mérkőzésen végül büntetőrúgásokkal dőlt el a találkozó sorsa a vendégek javára. Kitűnt: Benkó, Szentpéteri, illetve Petrás, Kovács F. Ifjúsági eredmény: Kiskőrös—Mezőkovácsháza 4—2. ifj. Kelemen István GYULA—H. KUN BÉLA SE 4-2 (3-2) Gyula, 600 néző. Vezette: Kormányos. H. Kun Béla SE: Csáki — Mátrai, Lenkefi, Boronkai, Szabó (Dóda), Molnár, Kisistók, Győré, Argyelán, Sz. Tóth, Kátai (Berki). Edző: Iványi Mihály. 7. perc: A védőkről lepattant labdát Argyelán lőtte a kapuba. 1—0. 9. perc: Jónás sarkalását Répási értékesítette. 1—1. 18. perc: Szarvas 25 méteres szabadrúgásból lőtt a kpauba. 2—1. 33. perc: Győré emelte a labdát a hálóba. 2—2. 42. pere: Reseta közelről szerzett vezetést. 3—2. 84. pere: Steigerwald beadását Szarvas rúgta a kapuba. 4—2. A honvédcsapat lelkesedése kevés volt az eredményesebb szerepléshez. Kitűnt: Szarvas, Jónás, illetve Lenkefi, Szabó. Az NB ül. Körös-csoport végeredménye 1. Szegedi D. 30 20 3 5 2 58--14 71 2. Gyula 30 17 4 2 7 54—32 61 3. Pénzügyőr 30 14 6 3 7 45—27 57 4. H. Osztap. 30 16 3 3 8 51--38 57 5. Miske 30 14 3 3 10 48--33 51 6. Szentes 30 10 7 5 8 36—36 49 7. Csongrád 30 11 4 5 10 38--30 46 8. Kiskőrös 30 12 — 6 12 49—41 42 9. KTE 30 10 3 5 12 43—37 41 10. Mezőkov. 30 10 3 5 12 41—43 41 11. Mezőh. 30 9 3 8 10 30—37 41 12. OMTK 30 9 4 4 13 45—42 39 13. HKB SE 30 5 8 2 15 28—44 33 14. Békés 30 8 3 3 16 32--54 33 15. Soltvadkert 30 6 4 3 17 37--71 29 16. SZVSE 30 6 5 1 18 32--77 29 Eredmények: SZVSE—Mezőhegyes 0—2, Pénzügyőr—H. Osztapenkó 0—0 (11-esekkel 4—3), OMTK—Békés 6—0. GOKART Négy egyéni és Calderoni csapatgyőzelem A Kecskeméti Calderoni Gokart Klub volt a házigazdája az országos bajnokság hétvégi, 5-6. fordulójának. Tizennyolc egyesület képviselői mintegy ezerötszáz néző előtt mérték össze tudásukat az elmúlt két napon. A kecskemétiekre ezúttal okkal mondhatták a vetélytársak, hogy visszaéltek a vendégjoggal. Hiszen szinte alig akadt olyan géposztály, amelyben ne végeztek volna az élmezőnyben. így természetesen a csapatdíj—a tagok: Vér, Bakos, Fábián, Ziegner, Farkas jóvoltából — is a hírős város Calderoni klubjában maradt. A verseny eredményei, úttörő sportosztály: 1. Fábián József (Kecskeméti Calderoni Gokart Klub), 2. Kalmár „(Győri Volán), 3. Turbéki (FRC). Úttörő speciál géposztály: L.Wiszi András, 2. Buter (FRC), 3. Soós (Veszprémi Volán), 4. Németh (Kecskeméti Calderoni Gokart Klub). Junior A osztály: 1. Ifjú Farkas Tibor (Kecskeméti Calderoni Gokart Klub), 2. Soós (Veszprémi Volán), 3. Wiszi (FRC). Junior C géposztály: 1. Vér István (Kecskeméti Calderoni Gokart * Klub), 2. Safranyik (Speciál ASE), 3. Horváth H. (FRC). Intercontinental A géposztály: 1. Bakos András (Kecskeméti Calderoni Gokart Klub), 2. Szász (Ikarus SE), 3. Mészáros Adrien (Kecskeméti Calderoni Gokárt Klub). Nemzeti C osztály: 1. Vecsernyés Szilárd (Pécsi Technika), 2. Csornai (Veszprémi Volán), 3. Mogyoró (Veszprémi Volán), Nemzeti E osztály: 1. Csömör Vilmos, 2. Lux (BSZ SE), 3. Farkas (Debreceni Spartacus), Formula BBK: 1. Barta Attila (Győri 1 Volán), 2. Rózsavölgyi (FRC), 3. Tavali (Győri Volán), Formula C osztály: 1, Szenics Gábor (FRC), 2. Szász (Ikarus SE), 3. Pál (Veszprémi Volán). Ez történt az NB I-ben Eredmények: Bp. Honvéd—MTKVM 2—0, Veszprém—Ferencváros 0 —2, Haladás VSE—Békéscsaba 2—0,. Dunaújváros—Rába ETO 0—1, Váci Izzó—Tatabánya 1—3, Siófok—Videoton 1—1 (11-esekkel: 3:4), Vasas— Zalaegerszeg 2—0. Az 1988—89. évi bajnokság végeredménye 1. Bp. Honvéd 30 16 6 1 7 44—28 61 2. Ferencváros 30 16 4 3 7 49—29 59 3. MTK-VM 30 13 8 3 6 41—34 58 4. Videoton 30 17 1 4 8 57—32 57 5. Rába ETO 30 16 3 2 9 44—31 56 6. Tatabánya 30 12 3 6 9 39—35 48 7. Váci Izzó 30 10 5 5 10 33—34 45 8. Ú. Dózsa 30 11 2 4 13 37—35 41 10. Veszprém 30 9 6 2 13 23—35 41 11. PMSC 30 9 3 7 11 35—37 40 12. Siófok 30 8 4 6 12 34—41 38 13. Haladás 30 7 5 4 14 31—44 35 14. Vasas 30 8 2 7 13 35—58 35 15. ZTE 30 7 4 5 14 37—44 34 16. Dunaújváros 30 3 6 5 16 27—53 26 A bajnokságot a Bp. Honvéd nyerte az FTC és az MTK-VM előtt. A Zalaegerszeg és a Dunaújváros kiesett az NB I-ből. A Haladás és a Vasas osztályozót játszik a bentmaradásért az NB II. két csoportjának második helyezett csapatával. TOTÓ A totó 23. heti játékszelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Eintr. Frankfurt—Dortm............2:1 1 2. Nürnberg—Bayern Münch..........2:1 1 3. Karlsruhe—Werder Bremen ... Iá) I 4. VfB Stuttg.—Mönch............ 2:1 1 5. Aachen—Frei bürg...................... 1:4 2 6. Saarbrück.—Fortuna Köln .... 4:2 1 7. Ascoli—Napoli.......................... 2:0 1 8. Pisa—Milan .............................. 0:2 2 9. Como—Torino .......................... 2:3 2 10. Padova—Bari ..............................1:1 X 11. Udinese—Genoa ..........................1:1 X 12. Cremonese—Reggina..................Oá) X 13. Monzana—Taranto .................. 2:1 1 Pótmérkőzések: 14. Hertha BSC—FC Homburg ... 2:0 1 15. Düsseldorf—Meppen ................ 4:1 1 16. Schalke 04—Blau-Weiss 90 ... 4:1 1 Emléktábla-avatás Bóbis Gyula tiszteletére Bóbis Gyula edzöcsamok — olvasható a felirat szombattól Kecskeméten, a Sport utcában az atléták, birkózók, cseigáncsozók, ökölvívók és súlyemelők edzőcsarnokának homlokzatán. A Magyar Olimpiai Akadémia 10. vándorgyűlésének második napján azért gyűltek össze a sportbarátok, hogy tisztelegjenek Bóbis Gyula, az 1948-as londoni olimpia birkózóbajnoka előtt, hogy megörökítsék sikerét a márványtáblán és örökül hagyják az utókornak. Bóbis Gyulának még az olimpiai győzelem legszebb pillanatában is eszébe jutott szülővárosa, és a következő táviratot küldte haza: „Végtelenül boldog vagyok, bogy olimpiai bajnokságommal örömet szerezhettem Kecskemétnek.” A távirat szövegét most ott olvashatja bárki az edzöcsamok oldalán, márvány emléktáblába vésve. Az ünnepi eseményre a megyeszékhelyre látogatott Bóbis Gynláné, Bóbis Emőke, a bajnok lánya és Farknsmszki Ildikó, a birkózó unokája is. Az emléktábla avatásánál Széki Bálintné, a város tanács elnökhelyettese mondott beszédet, méltatta a sikeres versenyző munkásságát. Egyéniségét, sportemberi nagyságát példaként állította a ma embere elé. Az emléktáblát Bóbis Gynláné, a bajnok özvegye leplezte le. Ezután a jelenlévő családtagok és sportbarátok virágokat helyeztek el a tábla előtt. Az ünnepség az olimpiai himnusszal ért véget Az Ózdnak a KSC énekelte a hattyúdalt „Sorsunk a mi kezünkben van” — mondták a bajai vezetők a mérkőzés előtt. „Győzelem esetén a jövő évben ismét NB Il-es a BSK, de vereség esetén más mérkőzés eredménye dönti el a csapat sorsát.” 3. perc: Két Szabó bravúr. A második hazai szöglet után Szirják lövését védte a kapus, majd Bojás a kapussal szemben állva gólhelyzetben hibázott. 13. perc: Horváth 14 méteres lövése a felső lécről pattant a mezőnybe.