Petőfi Népe, 1989. június (44. évfolyam, 128-152. szám)

1989-06-20 / 143. szám

1989. június 20. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT • SPORT • SPORT • SPORT • SPORT • SPORT Mérlegen a labdarúgó nb ni. Az ötödik helyezést kudarcnak érzik 5. Miske 30 14 3 3 48—33 51 A Miske labdarúgócsapata tavaly jú­niusban az NB II-be jutásért játszott osztályozót. A feljutás nem sikerült, de nem vallottak szégyent, mert a legjob­­bakkal is felvették a versenyt. Az együt­tes az 1988—89. évi bajnoki év előtt jól felkészült és reménykedett a hírnevéhez méltó, sikeres szereplésben. Az őszi idény végén a 3. helyen fordultak a mis­­keiek és úgy látszott, hogy ezt az előkelő helyezést tartani is tudják. Később még­is minden másként alakult. —: Az őszi eredmények után — mondta Kiss János, a miskei labdarú­gócsapat technikai vezetője — számol­ni kezdtünk, s úgy véltük, hogy tavasz­­szal akár a 2. helyre is fel lehet kerülni. Az alapozás jól sikerült és ennék meg­felelően az idénykezdet az elképzelé­seknek megfelelően alakult. Három mérkőzést nyertünk „zsinórban”, s közben még gólt sem kaptunk, a rivális Gyula ellen például 4—0-ra győztünk, ami azt jelentette, hogy mindössze 1 ponttal álltunk mögöttük. A folytatás, sajnos, már gyengén si­került. Három vereség következett, s a Pénzügyőr elleni hazai vereséggel még a dobogós helyezés lehetősége is messze került tőlünk. Már ekkor látszott, hogy a továbbiakban csak a középmezőny­ben harcolhatunk. — Az eredménnyel tehát nem elége­dettek? — Nem bizony. Véleményünk sze­rint az 5. helyezés a mi gárdánknak egyértelmű kudarc, amit megmagya­rázni is nehéz. — Mégis mi volt a fő ok? Többjátékosunk érthetetlenül fe­gyelmezetlen magatartást tanúsított. Elsősorban Kákonyi és Pécsi okozott csalódást, így kénytelenek voltunk több mérkőzésen nélkülözni őket. A „sztárok” tehát nem produkáltak, az eredményt a szürkébbnek tartott játé­kosok hozták a lelkesedésükkel. Elége­dettek voltunk Hayerbacher, Jagicza, Pesti, Kovács, Goldschmidt teljesítmé­nyével. A többiek már kevesebbet nyújtottak, mint ami elvárható volt tő­lük. — Milyen tervekkel kezdik a követ­kező idényt? — Szükség van erősítésre. Legalább 2-3 játékost, elsősorban leszerelő kato­nákat szeretnénk igazolni. Csapatunk a megyei együttesek közül a legjobb eredményt érte el a Körös-csoportban, ez tény, de mi ennél sokkal többet aka­runk, és reméljük, hogy jövőre vissza­kerülünk az élmezőnybe. A Miske csapata a bajnoki év során 48 gólt szerzett. A házi gólkirály Hor­váth, aki az őszi 11 góllal szemben ta­vasszal csak 5 alkalommal volt eredmé­nyes, de így is 16 góljával az első a háziversenyben. Ginál 10, Pesti 6, Ká­konyi 4, Ézsi 3, Pécsi és Miskolczi 2-2, Csincsák, Veres, Goldschmidt és Facs­­kó 1-1 góllal járult hozzá csapata sike­réhez. Szabó Zoltán • Ment a miskei véde­lem. Képün­­. kön Gold­­. schmidt, Ká­­“ konyi és Ha­bért. (Farkas Tibor felvétele) J* é TÖTÓNYEREMÉNYÉK A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a totó 24. játékhetére 7 330 243 darab szelvény érkezett be. A nyeremények: 13 plusz egy találatos szelvény 7 darab, nyereményük egyenként 1 357 143 forint, 13 találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 950 000 forint, 12 találatos szelvény 253 darab, nyereményük egyenként 22 530 forint, 11 találatos szelvény 3345 darab, nyereményük egyenként 1704 forint, 10 találatos szelvény 25 411 darab, nyereményük egyenként 336 forint. A közölt adatok nem véglegesek, a szelvények ellenőrzése még tart. Mit akartak a „táskás” emberek? Boday Ferenc, az NB II. Nyugati csoportjábah szereplő Komlói Bá­nyász labdarúgócsapatának szak­­osztály-ig'azgatója bejelentést tett bundaügyben a Magyar Labdarú­gó Szövetségnél. Miklós óábor, a komlói csapat középhátvédje az elmúlt héten ugyanis azt mondta, hogy a tapol­cai mérkőzés előtt felkereste őt lakásán két ismeretlen „táskás” ember. Mivel a látogatásuk egyér­telmű volt, elküldte őket, az esetet pedig klubjánál jelentette. Az MLSZ fegyelmi bizottsága pénte-' ken meghallgatta a feljelentőket. Ekkor Miklós megváltoztatta a nyilatkozatát. Azt állította, hogy a Tapolca középpályása, Pfeiffer Ferenc járt nála egy másik, ala­csony szetnély társaságában, és 150 ezer forintot ígértek, ha a komlói­ak hozzásegítik őket a három baj­noki ponthoz. Ismert, hogy a mérkőzést 3—1 arányban az idegenben játszó ta­polcai csapat nyerte, így jövőre is a bajnokság harmadik vonalában folytathatják. Barbalics Antal, a Tapolca elnöke közölte, hogy a gyanúsítgatásnak nincs semmi alapja, és ha kell, bírósági útonvesznekelégtételt.Amérkőzésta csapat tiszta eszközökkel nyerte meg. Az ügyben az érdekelteket ma délután 15 órára rendelték a Ma­gyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága elé. Végül emlékeztetni szeretnénk olvasóinkat Laczkó Mihálynak, az MLSZ nemrég megválasztott főtit­kárának a szavaira: amelyik csapat­ról kiderül, hogy bundázik, azt ki kell zárni a bajnokságból. Öt és fél millió néző a Bundesliga-mérkőzéseken Nem sokkal azután, hogy befejeződ­tek a nyugatnémet Bundesliga első osz­tályának labdarúgó-mérkőzései, a DPA hírügynökség közzétette a nézők számáról készített statisztikáját. Az őszi és tavaszi, idény 306 találkozójá­nak összesen 5 549 004 nézője volt, ami 18 134-es átlagnak felel meg. A legtöbb klub mégsem elégedett, mert még több szurkolóra és természetesen bevételre számítottak a pénztárosok. Hazai mérkőzésein a legtöbb jegyet nem a bajnokságot nyert Bayern Mün­chen, hanem a Borussia Dortmund ad­ta el. A 17 dortmundi találkozón -532 883 belépo-talált gazdára, ami mér­kőzésenként 31 346-os átlag, a terve­zett 25 ezerrel szemben. A dortmundi­­ak mögött a müncheniek állnak a má­sodik helyen (517 000) és a VfB Stutt­gart a harmadik (457 192) az össz­nézőszámot tekintve. A legkevesebben a.Bayer Uerdingen bajnoki szereplésé­re voltak kíváncsiak, 176 800 jegyét vá­sároltak, ez 10 400-as átlag a beterve­zett 12 ezerrel szemben. A magyar labdarúgó-bajnokság első vonalában szereplő csapatok bizonyá­ra irigykedve szemlélik ezeket a számo­kat. Ha csak az NB I. utolsó 5 bajnoki fordulóját vesszük mintának, látható, hogy 37 ezer és 47 ezer között váltako­zott a nézőszám. Ez mérkőzésenként 4600—5800 közötti átlagnézőt jelent. Az utolsó előtti, 29. fordulóban közel 60 000 szurkoló volt kiváncsi kedven­ceire. Viszont ebből 25 000 nézp az Ül­lői úti FTC—Vasas összecsapást tekin­tette meg. így a többi pályán már tá­volról sem olyan rózsás a helyzet. Hát még közelről. Nők után férfiak: kosárlabda EB Zágrábban Amennyiben igazolódik a papír­forma, Jugoszlávia és a Szovjet­unió játszik az aranyéremért va­sárnap a 26. férfi kosárlabda Euró­­pa-bajnokságon. A várnai női kontinenstalálkozó után Zágráb­ban kedden kezdődik a nyolcas döntő, amely egyben selejtező is a jövő évi argentínai világbajnok­ságra. (Az első öt helyezett jut a vb-re.) Az egyik négyes csoportban Ju­goszlávia, Görögország, Francia­­ország és Bulgária, a- másikban a Szovjetunió, Olaszország, Spa­nyolország és Hollandia szerepel. A mindössze 23,6 év átlagélet­­korú jugoszláv válogatott legnehe­zebb csoportellenfelének a címvé­dő görög együttes ígérkezik. A ha­zai csapat vezéregyénisége, Dra­zsén Petrovics azonban nem tart különösebben a hellásziaktól. A spanyol Real Madridot erősítő 24 éves szupersztár az esélyekről így vélekedett: — Görögország két éve Athén­ban hódította el a bajnoki címet, s ki ne tudná: a hazai környezet mindig nagy segítséget jelent. A görögök most is erősek, de mi náluk is erősebbek vagyunk. Nem tartunk az olimpiai bajnok szovjet válogatottól sem. Úgy hiszem, ké­pesek leszünk legyőzni, s ezzel visszavágunk a szöuli ötkarikás já­tékok döntőjében elszenvedett ve­reségért. Ami a másik favoritot, a Szov­jetuniót illeti: az olimpiai aranyér­mes együttesből kilencen — köz­tük Szabonisz, Goborov, Kurti­­najtisz, Homicsjusz, Marcsjulenisz és Szokk — élvezik a Szöul után kinevezett új vezetőedző, Vladasz Garasztasz bizalmát. Remélik, hogy sikerül 15. alkalommal is az első helyen végezniük. FloJo, a maratonista? A tavaly „atombombaként” berobbant, majd az év végén meglepe­tésszerűen visszavonult Florence GrifFith-Joyner, akit legtöbbször csak „FloJo”-ként emlegetnek, újabb meghökkentő cselekedetre készül. Az enyhén szólva exhibicionista hajlamokkal rendelkező „izomvág­tázónő”, a 100 és a 200 méteres síkfutás világrekordere és olimpiai bajnoka — félje szerint — arra készül, hogy világcsúcsot javítson — maratonfutasban! A1 Joyner, aki 1984-ben maga is olimpiai bajnokságot nyert hármasugrásban, elmondta, felesége komolyan elhatározta, hogy a legrövidebb atlétikai szám után a leghosszabbikban is elhódítja a világrekordot. — Maratoni szakkönyveket vásárol, és hosszútávfutókat faggat arról, hogyan kell e számra felkészülni — mondta. Tudom, hogy sokan most csak megmosolyogják, de ezek az emberek nem isménk Florence Griffith-Joynert. Ha feleségem visszatér az atlétika világába, akkor ezt maratonfutásban teszi, méghozzá 1991-ben. Azt mondta, hogy 1992-ben e távon megpályázza az olimpiai részvételt is. Úgy véli, hogy akár 2:18 órát is futhat. Az említett időhoz adalékként csak annyit, a norvég Ingrid Kristi­ansen jelenleg 2:21:08 órával vezeti az örök világranglistát. Az ilyen bejelentésekre szokták mondani: „ha nem igaz, akkor is jó...” RÖVIDEN • RÖVIDEN • RÖVIDEN MA: LABDARÚGÁS Az Országos Ifjúsági Ku­pa döntője: Szeged—Csepel, Kalocsa, 17 órakor. A szegedi fiatalok a H. Radnóti SE, a Mélykút, az FTC, a Göd és a Békéscsaba legyőzésével, míg a csepeliek a Halásztelek, a Vác, a Vide­oton, a Tatabánya és a ZTE legyőzése után jutottak a döntőbe. Mimikét fináléba jutott együttes híres az után­pótlás-neveléséről, így a ka­locsai szurkolók várhatóan jó színvonalú, izgalmas össze­csapást láthatnak ma dél­után. 0 Lejátszották az osztályozó mérkőzések első fordulóját a lab­darúgó NB I-be való jutásért. Eredmények: Oroszlány—Hala­dás 2—0, Vasas—Szeged 1—1. 0 Győzelemmel búcsúzott a vár­nai női kosárlabda Európa-bajnok­­ságtól a magyar válogatott. Négy vereség után vasárnap a francia csa­patot 84—66 arányban legyőzték lányaink, és a 7. helyet szerezték meg. Ez egyben azt is jelenti, hogy a jövő évi malaysiai világbajnoksá­gon nem lehet ott a magyar csapat, mivel azon csak az EB első öt he­lyén végzett együttes indulhat. Az EB-t a szovjet válogatott nyerte. 0 A hét végén Kaposvártól né­hány kilométerre, Cserénfán ren­deztek motocross Európa-bajnoki futamot. A magyarok közül Kam­rás Károly az összesítésben a ne­gyedik helyet szerezte meg, és ezzel 32 EB-pontot gyűjtött. A verseny győztese a francia David Fretigne lett. 0 A Párizsban megrendezett nemzetközi kajak-kenu versenyen a Kőbán, Huber, Mészáros, Jánosi összetételű női kajak négyes az első helyen végzett. 0 Hétfőtől kéthetes edzőtábo­rozást szervez a Tiszakécskei Vá­rosi Sportegyesület birkózószak­osztálya. A programban a birkó­záson kívül kirándulás, filmvetítés, városnézés szerepel. Az érdeklődő úttörő korú gyere­keket Tiszakécskén a József A. ut­cai tornaterembe váiják. 0 Az Ü. Dózsa nyerte a férfi röplabda Magyar Népköztársasági Kupát, miután a döntőben 3:l-re verte a Nyíregyháza együttesét. A harmadik helyet a Csepel, a ne­gyediket a Komép csapata szerezte meg. 0 Július 1-jén, az Üllői úton újra láthatja a közönség az elmúlt évek labdarúgósztáijait, így Mé­szárost, Bálintot, Martost, Zom­­borit és Nyilasit is. A nosztalgia­mérkőzésen a magyarok a kölni futballfőiskola együttesével játsza­nak. A vendégeknél pályára lép többek között Felix Magath, Gerd Zewwe, Bum Kun Csa. A találko­zó bevételét jótékonysági célokra fordítják. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 9.00: Képújság 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.10: Brahms: Bernstein-ciklus. NSZK­­. filmsorozat, VII/6. rész: IV. (e-moll) szimfónia Op. 98. — ism. 10.10: Panoráma. Világpolitika percról percre (ism.) 10.55: Mozgató. Tévétorna mozgáskorlá­tozottaknak 11.00: Képújság 16.25: Hírek 16.30: Pannon Krónika. A pécsi körzeti stúdió híradóműsora. Dél-dunántúli hí­rek, események, információk 16.40: Nachrichten — Hírek német nyel­ven. A pécsi körzeti stúdió műsora 16.45: Unser Bildschirm. A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi maga­zinműsora 17.15: RTV Közönségszolgálat 17.20: Reklám 17.25: Szám-adás. Gazdasági negyedóra 17.40: A kegyelmes úr szárhy'segédje — FF. Szovjet tévéfilmsorozat, V/3. rész — ism. 19.00: Reklám 19.05: Műsorajánlat 19.10: Esti mese. Mirr-murr. A hétfejű tűz­­okádó sárkány. Magyar bábfilm 19.20: Reklám 19.25: Közlemények. Műsorajánlat 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Szép magyar tánc. Kettős 20.10: A klinika. NSZK-tévéfilmsorozat, XI/9. rész: Kőomlás 20.55: Reklám 21.00: Stúdió ‘89. A Televízió kulturális hetilapja 2Í.45: Tengerentúli magyarok. Dokumen­tumfilm 22.30: Telis-televideo 22.40: Híradó 3. ____________ \________________________________________________ TV II. MŰSOR: TV 2 Radványi Dorottyával és Rózsa Péterrel 15.45: Képújság 16.00: XIX. VESZPRÉMI TÉVÉTALALKO­­ZÓ. Henrik Ibsen: Peer Gynt. Tévéfilm. 11/1. rész ,(1988) — ism. 17.01: TV 2 Benne: Reklám — Riportok — Időjárás — Zene — Tévétorna — Teledoktor — Orvosi tanácsok. — Neurológia 17.45: BUMMIII Telefonos játék 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknekl Alvin és a mókusok. Amerikai rajzfilmso­rozat: 1. Ismeretlen repülő mókus. 2. A mókus kisasszonyok 18.48: TV 2 19.00: Péntek Rézi. Magyar film (1938) FF 20.10: TV 2 Benne: Van öt perce? Dvofák: Humoreszk 21.00: Híradó 2. 21.20: TV 2 21.30: Folyton-folyvást folytassa! Angol filmsorozat, 10. rész 21.56: TV 2 22.00: Nézőpont. A Művészeti Főszerkesz­tőség műsora Kb. 22.45: TV 2 Napzárta sey CHANNEL 06.30: Üzleti hírek. 07.00: DJ Kát gyer­mekműsora. 09.30: Panel Pót Pourri. 11.00: Sullivanék (teleregény). 11.30: A mai nap (magazin). 12.30: Megosztott probléma (lelki tanácsadás). 13.00: Egy másik világ — teleregény. 14.00: A Land­scape Channel műsora. 14.55: Ahogyan a világ fordul — teleregény. 15.45: Szeretni — teleregény. 16.15: Lucy-show. 16.45: A kicsik (rajzfilm). 17.00: Countdown (popzene). 18.00: Az Eurosport műsora. MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 4.30: 120 perc. 6.30: Rajzfilmek. 7.05: Özvegyek hajója. 9.35: Könnyűzene. 10,55: Dok.film. 13.35: A Budapesti Tava­szi Fesztiválról, hangverseny. 14.10: Dók. film. 14.40: Rajzfilm. 15.00: Üdvözlünk, zenei 15.45: Stúdióbeszélgetés. 16.45: Mi történt a nagyvilágban? 17.00: Balettver­seny, II. forduló eredményei. 17.3Q: Vissz­hang. 19.00: Híradó. 19.40: Színházi este. 21.00: Hírösszefoglaló. 21.15: Kosárlabda EB. 22.05: Államhatár, film 2.23.50: Hírek. 23;55: Sportműsor. 00.25: Vjacseszlav Malezsik énekel. ÚJVIDÉKI TV: 16.55: Műsorismertetés — magyarul. 17.00: Tv-napló— magyarul. 17.10: Rek­lám. 17.15: Tv-napló. 18.05: Ma, tegnap, holnap — ruszinul. 18.30: Rajzfilmek. 18.40: Zágráb, a férfi kosárlabda EB ünne­pélyes megnyitója. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Lottóhúzás. 20.05: Reklám. 20.10: Férfi kosárlabda EB: Olasz­ország—Szovjetunió. 21.00: Tv-napló. 21.15: Intermezzó. 21.25: Férfi kosárlabda EB: Jugoszlávia—Görögország. 23.00: Műsorzárás — magyarul. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: Hogy tetszik lenni? Nyugdíjasok műsora 8.50: Külpolitikai figyelő 9.00—11.00: Napközben 11.00: Egy falusi nótáriusnak legújabb pest-budai utazása ... 11.30: Rólunk van szól 11.35: Hét szűk évtized 12.45: Világhlrlap. Nemzetközi sajtószemle 13.00: Klasszikusok délidőben 14.10: Magyarán szólva 14.25: Orvosi tanácsok 14.30: Dzsesszmelódiák 15.00: Kapcsoljuk a győri körzeti stúdi­ót... Szabad a vásári? 15.20: Nóták 16.00: Tizenhat óra. Hírmagazin 16.10: A Szórakoztató Osztály műsora 17.00: Tér-idő. Tudományos figyelő 17.30: Beszélni nehéz 17.45: A Szabó család 19.15: Anna Frank naplója 20.21: Például a Swiss Air! 20.50: Turgenyev és a muzsika — Galamb György műsora — befejező rész 21.45: .Hajszálgyökerek' 22.00: Hírvilág 22.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót (Élő.) Bokor Jutta és Fülöp Attila énekel kb. 23.30: Zenekari operarészletek PETŐFI RÁDIÓ: * 11 8.05: Kölyökrádió — szünidőben 8.48: A Nap születése. Pilinszky János verses meséje 9.05: Népdalkörök pódiuma 9.30: Maximális sebesség nincs... 9.40—11.00: Rivaldafényben: A sanzo­nok 11 ü)5: Világújság 11.10: Térkép és útravaló 11.30: Balaton rádió 12.10: Asztali muzsika 13.05: Robin Hood — V/2. rész. Angol népballadák alapján irta: Puskás Károly 13.41: Radioton-korongokról 14.00: Tea hármasban 15.05: Könyvről — könyvért. (Élő.) Irodal­mi rejtvényműsor tiz percben 15.15: Kapcsoljuk a 6-as stúdiót. (Élő.) Maruzsa Tibor, Mészáros János és Varga Zoltán kürtön játszik 15.30—17.30: Csúcsforgalom. (Élő) 17.05—21.00: Nyáridő Benne: a Csúcsforgalom folytatása 17.30: Tárcsázz! 18.30: Popregiszter 19.30: Hagyományápolók 20.00: 20 éve volt a woodstocki fesztivál 21.05: Húsz év múlva. Alexandre Dumas: Három testőr című regényének folytatá­sa rádióra alkalmazva 21.30: Savoy Brown felvételei 22.00: Rádiószinház 23.15—0.14: Zeneközeiben a hallgató BARTÓK RÁDIÓ: 9.08: Banda Pál gordonkahangversenye a régi Zeneakadémia Liszt Ferenc kamara­termében 10.45: Szimfonikus zene 12.00: Didó és Aeneas. Részletek Purcell operájából ' 12.44: A Mertens rézfúvós együttes felvé­teleiből 13.05: Sikerlemezek CD-n 14.05: Soproni József műveiből 14.52: Operaházi portrék. Mátyás Mária " 15.22: Évmilliók emberközelben 15.42: Új Melódia-lemezeinkből. Snittken II. szimfónia 16.411 A kamarazene kedvelőinek. A Ma­gyar vorfósnégyes felvételeiből 17.53: X. Europa Cantat — Pécs, 1988. XXX/25. rész. Francia kórusok énekel­nek 18.30: Na maternjem jeziku. A Magyar Rá­dió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi mű­sora Pécsről 19.05: In der Muttersprache. A Magyar Rádió német nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről 19.35: A Magyar Hanglemezgyártó Válla­lat díjnyertes lemezei. Lendvai Kamilló: A tisztességtudó utcalány. Egyfelvoná­­sos opera 20.14: Liszt: Funérailles. Alfred Brendel — zongora 20.26: Bach-művek 21.45: Donizetti operáiból 22.30: Dzsesszarchlvum 22.58: Kultúrdiplomataként Helsinkiben

Next

/
Thumbnails
Contents