Petőfi Népe, 1989. június (44. évfolyam, 128-152. szám)

1989-06-19 / 142. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1989. június 19. KONGRESSZUS UTÁN Értékek szerinti megbecsülést! Glatz Ferenc művelődésügyi miniszter szerint: „Magyarország, a magyar nemzet elveszíti eddigi nemzetközi megbecsülését, ha az oktatásügy fejlesztésévelnem állítja meg a munkaerő színvonalának hanyatlását, ha nem emeli a társadalom kulturális színvonalát, s ha nem siet betagozódni a fejlett Európába. ” Évtizedek óta a legtöbbet vitatott területek egyike az oktatásügy. A korszerű iskolák fontosságát mindenki elismeri, ám az ennek érdekében tett lépések sokkal lassúbbak, mint szeretnénk. Valójában nem sikerült mindmáig megoldani olyan alapvető problémát sem, mint ami a pedagógusok presztízsének csökkenéséből adódik. Per­sze^ a gyors változások korát éljük... Nemrég tartotta kongresszusát a pedagógus-szakszervezet, ame­lyen tizenhét küldött képviselte Bács-Kiskun megyét. Közöttük Mé­száros István, az ágazat megyei intézőbizottságának titkára.- Merev sémáktól mentesen, nagyon demokratikusan zajlott le a kongresszus — meséli. — Sok radi­kális követelés elhangzott, s több­ször felvetődött az a kérdés, hogy maradjunk-e meg a SZOT ágazata­ként, vagy önálló szakszervezetként képviseljük a jövőben a pedagógu­sok érdekeit. — Ha jól tudom, maradt minden a régiben.- Ez nem így van. Igaz, nem szakadtunk el a SZOT-tól, ám ezentúl a Pedagógus Szakszervezet minden szakmai kérdésben közvet­len érdekképviseletet lát el az állami irányítás területein. S e joga gya­korlásához, az Országgyűléstől kér garanciát. —Kétségtelen, hogy a SZOT, mint intézmény, eddig rátelepedett az ágazatokra, s jelentősen megne­hezítette, hogy azok gyorsan, haté­konyan reagáljanak, amikor a dol­gozók érdeke megköveteli. — Egyetértek. — Hét Bács-Kiskun megyei kül­dött szólalt fel a kongresszuson. Me­lyek azok a kérdések, amelyek legin­kább foglalkoztatják szőkébb ha­zánk pedagógusait? — Egyebek mellett a kistelepülé­sek siralmas művelődési, oktatási helyzete. Van olyan falu — igaz, nem a megyében —, ahol a nevelői testületnek több mint á fele képesí­tés nélküli. Korszerűtlen, néhol ro­mosodó iskolák, fűtésproblémák — volt Bács-Kiskunban, ahol kettő fokot mutatott télen a hőmérő az intézmény folyosóján —, szegényes infrastruktúra, s ráadásul elszomo­­rítóan kevés fizetés. A szakszervezet feladata, hogy harcoljon a megfele­lő feltételek megteremtéséért. Me­gyénkben is felvetődik a pedagógu­sok világnézeti, lelküsmereti sza­badságának kérdése. Mert ember­telen, ha valakiket arra kényszeríte­nek, hogy hazugságban éljenek, meggyőződésükkel ellentétes néze­teket hangoztatva... — Jelen pillanatban mit tart a legfontosabb követelésnek a kor­mányzat felé? — Azt, hogy az oktatási területe­ken dolgozók a társadalmi jelentő­ségüknek megfelelően részesedje­nek a nemzet pénzéből. Legyen kö­vetendő példa ebben is megannyi európai ország. A pedagógus az ál­lam alkalmazottja, tehát az állam­tól kell megkapnia mindazokat a juttatásokat, amelyeket más mun­kaadók adnak dolgozóiknak. A tudás a felismerés szintjén már felértékelődött. Mindent el kell kö­vetni, hogy a gyakorlatban is így legyen, s a pedagógust, mint érték­teremtőt, tudást adót, a társadalmi termelésben való részvételének ará­nyában honorálják. — Bács-Kiskunban is megalakult a pedagóguskamara. Hogyan ítéli meg a szervezet törekvéseit? — Ok is a szakma, a tudás védel­méért, az érték szerinti megbecsülé­sért emelnek szót. Természetes, hogy ez a törekvésük számunkra szimpatikus, és szó sincs arról, hogy a szakszervezet holmi konku­renciát, vetélytársat látna a pedagó­guskamarákban. Sőt, szeretnénk eredményesen együttműködni ve­lük a jövőben. Koloh Elek SZÁLL A PEHELY, SZÁLL ...! Jelmezbálba készült-e Solton Bíró Lajos? Solton a Liget utcai bölcsőde vezető­je azt gondolhatta,, havazik, amikor a szomszédból beállított hozzá egy reggel fehéren Bíró Lajos nyugdíjas. Holotl nem hófelhők sodródtak a nagyközség fölé, s nem is az idősödéssel járó őszü­lés keltette a különös színváltozást. Vattaszerű pihék borították a Liget ut­ca 7. számú ház lakójának a fejét és ruháját, azoknak a nyárfáknak a ter­mése, amelyek évente egy hónapon át- májusban — valósággal idegbajt hoznak a környékbeliekre! Meggy és dió — értékesebbek Bíró Lajos is a levegőben ökömyál­­ként úszó, vattához hasonló nyárfavi­rágoktól került olyan idegállapotba, hogy a bölcsődevezetőhöz így ment be, kétségbeesésében. Mások esetleg mu­lattak volna rajta, hogy ... Talán'csak nem jelmezbálba készül? Ám akihez be­tért, a kisgyerekekkel együtt az sem menekülhetett a pihehullás elöl. Meg­értette tehát szomszédját, s a pártjára állna, ha a tanácsnál őt is megkérdez­nék az immár negyedszázada kellemet­lenséget okozó nyárfavirágzásról. Azonban keresse fel Bíró Lajos a másik szomszédját, Madár István országgyű­lési képviselőt is. Attól bizonyára na­gyobb segítséget kaphat a környezet védelmében. A képviselő maga is természetkedve­lő ember. Bíró bácsi látta, amint egyik este, 21 órakor, zuhogó esőben platán­fákat ültetett a 25 éves nyárfák mellé a 7-es számú ház*— azaz az ő portájuk — elé. A sajátjuk elé pedig meggyfákat telepített. Diófák is nőnek pár éve az egyébként gazdag növényvilágú Liget utcában, ahol augusztus 20-án együtt szokott ünnepelni a lakosság. A jó leve­gő és a szép környezet ide vonzza őket. Keresem Madár Istvánt, hogy vele is beszéljek a vattázó fákról, helyette a feleségét találom meg. Férje a madarak és fák napja általános iskolai rendezvé­nyére ment, a sportpályára. Még a szúnyog­hálón át is ... — Én is megértem a Bíró házaspárt, — mondja Madárné —, hogy próbál­nának segítőkre találni nehéz helyze­tükben, ami nem csak az ő problémá­juk. Mindannyiunké. A Liget utcában a gyerekek sorra betegszenek meg szem-, torok- és nyálkahártya-gyulla­dással, amikor a nyárfák hullajtják a pihéjüket. Virágzáskor taposunk ben­ne. Még a szúnyoghálón keresztül is beszállingózik a lakásokba. Nekem is begyulladt a szemem emiatt. Éneket tanítok az iskolában. Óra közben nem nyithatunk ablakot, ha vattapihék le­pik el a levegőt. — Megtelepszik az ember gégéjében a rengeteg, apró pihe — hallom Nagy Lajos tanácstagtól, a nagyközségi nép­­frontbizottság elnökétől. — Arról beszélnek, hogy a iicp/roin ellenzi a „szemetelő" fák kivágását. — Szeretem, imádom a nyárfákat, nem tagadom. Jöttek hozzám azzal a kéréssel, hogy vágassuk ki ezeket a fá­kat. Mit mondjak? Van, aki akarja, van, aki nem. Győzzön a közérdek! Győzzön a józan ész! Kínai nyár, hárs: fokozatos cserével Prohászka János tanácselnök is ezt a véleményt osztja. Személyes emlékek fűzik a Liget utcában és máshol ültett — májusban pelyheket árasztó — fák­hoz. Ezek 1964-ből, elnökhelyettesi be­osztásának idejéből valók. Akkor még kevés fafajta közül választhattak, és tapasztalatúk sem volt arról, hogy a kanadai és a fekete nyár miként virág­zik. Moát már tudják. Ha ma választ­hatna a tanácselnök, a kínai nyár mel­lett döntene — ez környezetkímélő faj­ta —, hiszen hallotta dr. Benedek Gá­bor főorvostól és Mozol JózscJ gyógy­szerésztől is: a két, előbbi fafajta termé­se ingerli a légzőszervek nyálkahártyá­ját. Bíró Lajos asztmás anyósának sem tesz jót. — Meddig kell még a lakóknak ezt az áldatlan állapotot elviselni?— kérdezem. Prohaszka János válaszol: — Évente 5-6 kivágással, fokozato­san kicseréljük a.kanadai és a fekete nyárt más fafajtákra. A Martinovics téren ez már megtörtént. Az idén a Liget utcára kerül sor. A tanácsháza udvarára lépve, jólesik teli tüdővel lélegezni. Szemben egy ma­gas hársfa ontja az illatát. Egy épület mögül ezer és ezer sárga virág bontotta ki rajta szirmait. Nem csupán egy — több ilyen fa is van az épület körül. Ami a Martinovics téri és a Liget utcai fapótlásokkal együtt azt mutatja, hogy értékesebb és időtállóbb fafajták fel­­használásával a lakóhelyi környezet­ben is külön lehet választani az ocsút a búzától. Kohl Antal SAJTÓ POSTAL J Legyünk higgadtabbak, tisztelet­tudóbbak! Mi az igazság aprópénz- és viteldíjügyben? Május 15-ei Sajtóposta rovatunkban közzétettük az izsáki Szabó Emma pana­szát: a 16 forintos buszviteldíj egy részét 50, illetve 20 filléresek felhasználásával fizette ki, s emiatt bosszússá vált a BX 95-97 forgalmi rendszámú járat vezetője. Levélírónk másik gondja, hogy az Izsák és Fülöpszállás közötti buszozásért mindig 14 forintot kérnek tőle, a visszaúton azonban gyakran 16-ot. Sorainkra az alábbiakat válaszolta a szóban forgó autóbuszokat közlekedtető Kunság Volán: Tény, hogy hazánkban törvényes fizetőeszköz az 50, a 20, a 10, valamint az 5 és a 2 filléres is. Ezen érmék értéke az utóbbi időben jelentősen csökkent, például a viteldíjak többszöri emelése következtében, amióta igen sok aprópénz kell a menet­jegy árának kiegyenlítéséhez. Olvasójuknak igaza van, hiszen tapasztalatunk szerint is egyre többször fordul elő, hogy a felszálló sok aprópénzt vesz elő, ám ekkor nem a gépkocsivezetőink háborod­nak fel, hanem az utasok, akiknek az ily módon való fizetés miatt hosszú ideig kell várniuk a bilétájukra. Ami pedig az említett viteldíjeltérést illeti, tudni kell, hogy az idén február I-jén életbe lépett dijszabásváltozás óta 14 forintos teljes áru menetdíj nem létezik, csak 16 forintos. Sofőrünk tehát megfelelően járt el, amikor az utóbbi összeget kérte a menetjegy áraként. * * * Ezt a reagálást nem tartjuk kielégítőnek, mert általánosít. Szabó Emma viszont konkrét eseteit tette szóvá, amelyek ellentmondanak a most közölteknek. Ezek után továbbra sem tudjuk, hogy mi az igazság aprópénz- és viteldíjügyben. Talán helyesen tette volna a Volán, ha előbb személyesen beszéli meg olvasónkkal a részleteket, majd azokat kivizsgálja, s e megállapítása birtokában válaszol a történtekre. Hiába kilincselt az előfizető... Ha nincs kitartása vagy csillapítha­tatlan optimizmusa a kecskeméti, Ku­ruc tér 6. szám alatt lakó Horváth Já­nosáénak, ma már nem mondhatná magát a Petőfi Népe rendszeres olvasó­jának. Pedig évtizedeken át volt előfize­tőnk. És idén sem akart hűtlen lenni hozzánk, s hogy mégis majdnem ez kö­vetkezett be, az másokon múlott. íme a furcsa történet, ahogyan olvasónk elmondotta: — Mivel ez év januárjában három­szor nem kaptam kézhez a megrendelt megyei napilapot, reklamáltam a kéz­besítőnél, aki azonban nemigen állt ve­lem szóba. Ekkor felkerestem a posta hírlaprészlegét, s miután meghallgatott az illetékes hölgy, arról próbált meg­győzni, hogy nagyon pontos és megbíz­ható az általam bírált munkatársuk. Én ugyan ismételgettem a negatív tapasztalataimat, de szinte hiába, mert a posta képviselője kitartott a saját ál­láspontja mellett, s végül már-már megszégyenülve kellett távoznom.'No­­ha mégis reménykedtem a változásban, az nem következett be, sőt, februárban megint csak hiába vártam három alka­lommal a Petőfi Népét. Persze újból bekopogtam a hírlap­­ügyekkel foglalkozó postai hivatalba, ahol a már kissé ismerős hölggyel talál­koztam, aki jegyezgette mondandó­mat, miközben másra is figyelt. Olyan érzésem támadt, hogy bolondnak néz, amiért megint ott vagyok. Ez után is bíztam benne, hogy egyenesbe jön a dolog, ám tévedtem, ugyanis a március havi előfizetési díjat már nem is kérte tőlem a kézbesítő. Ennyi kellemetlenség után nem is bá­nom, hogy nincs előfizetői kapcsola­tom a postával, ám a gondom koránt­sem szűnt meg. Tudniillik szűkebb la­kóhelyemen, a Kuruc téren nincs hír­lappavilon — vajon miért? —, így az­után a legalább 1 kilométerre lévő áru­sítóhelyen kell megvennem a kedvelt megyei újságot. Fáradt nyugdíjas lé­vén, kényszerűnek tartom ezt a napi Kisnyugdíjas vagyok, így fiát mon­danom sem kell, hogy szinte képtelen­ség lépést tartanom az áremelésekkel. Amit tehetek, az, hogy kevesebbet és ritkábban vásárolok a boltban. Most, június elején azonban reménykedtem: a hibátlan minőségű meggytermésem értékesítéséből jó bevételem lesz, s majd futja arra is, amiről eddig le­mondtam. Sajnos, nem így történt. Amikor a mintányi mennyiséget megmutattam a helyi felvásárlónak, azzal biztatott, hogy 18 forintot ad a gyümölcs kilójáért. Másnap odaszállí­tottam a nagytételű meggyet, ami zö­mében ép, egészséges volt, de csak 14 forintot kaptam érte kilogrammon­ként. Elkeserítően alacsonynak talál­tam ezt az összeget, ami a termesztés munkájának rezsikiadásait (pl. a per­metezőszer ára) sem fedezi. Miután az átvevővel hiába vitáztam, hazafelé menet elhatároztam: többé egyetlen szem meggyet sem szedek le a fáról, hogy a felvásárlóhoz vigyem. Ami a saját részemre már nem keil, az a mennyiség legyen a madarak elede­le... Végtelenül zaklatottan rovom e so­rokat. De vajon nyugodt lehet-e a lelki­ismerete a közellátásért felelős sze­mélynek, aki a kistermelő kedvét veszi el azáltal, hogy minimális összeget fizet neki a szép gyümölcsért. Még annyit: sétát. Örülnék, ha a szerkesztőség utá­nanézne esetemnek, hátha Önökkel nem packázik úgy az említett hivatal, mint velem tette. Természetesen továbbítottuk e pa­naszt a megyeszékhely 1. számú posta­­hivatalába, ahol sor került a szükséges vizsgálatra. Ennek megállapításáról s a tett intézkedésről így számolt be a hiva­talvezető, Növök Rostás Sándor: — A kézbesítési hiányosság, amiért elnézést kérek, azon okból következhe­tett be, mert az év elején más munkatár­saimnak kellett helyettesíteniük a beteg­sége miatt távol lévő kézbesítőt. O ké­sőbb megszüntette 'a munkaviszonyát, tehát az esetleges mulasztásáért már nem vonhatom felelősségre. A terület új kézbesítőjével nemrégen ismét felkerestettem olvasójukat, akitől átvette az előfizetési összeget. Ennek alapján június elsejétől már folyamato­san visszük lakására a Petőfi Népét. Ami a Kuruc teret illeti, ott korábban működött hírlappavilon, melynek for­galma minimális volt. E helyen újabb árusítóhely létesítését nem tervezem. Szüleim immáron negyven esztende­je nyugosznak a város református te­metőjében. Nemrégen hallottam, hogy a régi temetkezési helyet felszámolják. Ezzel kapcsolatosan aggodalmaim Vannak. Egyrészt jó lenne biztosan tudni, mi igaz a hírből. Másfelől nem vagyok vele tisztában, hogy mi módon- kell el­mifelénk sokan jártak pórul hozzám hasonlóan... Imre László Soltvadkert Megjegyezzük: A piacszerű gazdaság — mert hogy ennek hírében áll a miénk — alaptörvé­nye: ha bőséges a kínálat, óhatatlanul csökken a felvásárlási ár, de a fogyasz­tói is. Nos, ugye hírlik, megyénkben igen eredményes volt az idei meggyszü­ret, de annak árbeli hatását csak az eladó tapasztalhatta. Mi, vevők válto­zatlanul borsos áron 4- például az el­múlt két hét során Baján, Kiskunfél­egyházán és Kecskeméten a leggyak­rabban 20 és 45 forintért kilónként — juthattunk hozzá e gyümölcshöz. Olvasóink szerint a falvakban sem sok­kal kevesebbért forgalmazott meggyet a kereskedelem.' Az logikus következmény, hogy a napokkal korábbi esőzés miatt vízzel telt, megpuhult és megrepedt héjú meggy felvásárlási ára a felére zuhant egyik napról a másikra1. Ám az érthe­tetlen, hogy a teljesen hibátlan minősé­gű meggyet is árán alul voltak kényte­lenek értékesíteni a kistermelők. Azon pedig érdemes tovább gondolkozni, hogy a 14—16—18 forintért átvett gyümölcsből hogyan lett az eladói pul­ton 30, vagy éppen 45 forintért értéke­sített áru. A Kiskunhalasról hozzánk érkezett férfi dühtől kipirulva szidalmazza szomszédját, aki átpermetez az udvarára, oda fo­lyatja az esővizet, rongálja a ke­rítést és még ki tudja, mi minden bajt csinál. Mikor rákérdezünk, próbálta-e a konfliktust szóban tisztázni, kiderül, hogy ilyesmi eszébe sem jutott. Később be­vallja, talán nem is mindenért a szomszéd hibáztatható. Azzal a megjegyzéssel távozik: megbán­ta, amiért ennyire bepörgött... A balotaszállási fiatalasszony telefonon húzza le a vizes lepe­dőt általános iskolás fiának osz­tálytársáról, akinek mindig a csintalanság jár a fejében és csúzlizásra biztat másokat. Ér­deklődésünkre, hogy beszélt-e már személyesen azzal a rossz­csont fiúval vagy a szüleivel, el­mondja: gondolt már ilyesfélé­re, de még nem volt ideje a do­logra. Búcsúzásul mondja: hir­telen ideges lett a legutóbbi ha­sonló eset miatt, ezért hívott bennünket, ám arra a beszélge­tésre sort kerít... Olvassuk a szerkesztőségünk­be küldött levelekben, hogy ez a szolgáltató milyen silány minő­­* ségű javítást végzett, hogy az a kereskedő rendszeresen becsap­ja a vevőt, hogy a hivatal pontat­lanul ügyintéz, hogy a munkahe­lyeken egyesek a szinte semmit­tevésért is több bért kapnak, mint mások a megfeszített mun­káért stb. Olvasóinkkal kapcso­latba lépve rájövünk, hogy a probléma tisztázása, netán ren­dezése érdekében egyetlen illeté­kessel sem váltottak szót. Kétségtelen, hogy manapság sok ok van a háborgásra, ami azonban nem'kárhatja ki a hig­gadtságot, a mások iránti tiszte­letet, az udvariasságot, a szót értést azokkal, akikkel nézetel­térésük van. Meg kell tanul­nunk egymással is egyezségre jutnunk, ami végeredményben nem egyéb, mint kölcsönös em­beri érdek. intézni az elhunytak földi maradványa­inak kiásását, illetve új helyre történő elszállítását. S főleg a felmerülő költsé­gekről nincs fogalmam. Varga Mihály Kecskemét Hasonló kérdésekkel több olvasónk felkereste szerkesztőségünket, ezért fordultunk felvilágosításért Kecskemét Megyei Város Tanácsához, melynek el­nökhelyettese, dr. Fáy Ferencné közölte az alábbiakat: —- A pénzért megváltott sírhely hasz­nálati ideje 25 év. Ezen idő lejárta után — meghatározott összeg kifizetése elle­nében — a használat meghosszabítha­­tó. Mindezt a temetkezésekről és a te­metési tevékenységről szóló, 1970-ben kiadott és 1983-ban módosított ÉVM­­EÜM számú szakminiszteri rendeletek tartalmazzák. Az előzőek természetesen vonatkoz­nak a városunkban lévő református te­metőre is, mármint akkor, ha taná­csunk végrehajtó bizottsága olyan dön­tést hoz a közeljövőben, hogy működ­jön tovább. Amennyiben arról határoz a testület: a temető helyén kegyeleti, illetve pihenőparkot kell létesíteni, ak­kor elkerülhetetlen a területen elteme­tettek exhumálása. E munkálatok és az egyéb teendők várható költségeiről a református lelkészi hivatalban, vala­mint a városgazdasági vállalatnál kap­hatnak részletes tájékoztatást az érde­keltek. Szerkeszti: Velkei Árpád Levélcím: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1 /A Telefon: 27/611 Keseregnek a m KECSKEMÉTIEK KÉRDEZIK Mi lesz a református temető sorsa? • A Liget utca gazdag ' növényvilágá­val vonzó- ki­­• rándulóhclv is j|#Ar/tenne* szít vedelem jó I példája. Mire a öreg^iíyárfá­kat kivágják, addig a datai fák megerő­södnek.

Next

/
Thumbnails
Contents