Petőfi Népe, 1989. június (44. évfolyam, 128-152. szám)

1989-06-15 / 139. szám

1989. június 15. • PETŐFI NÉPE • 5 Mestervizsgán MAGASFESZÜLTSfiGEN a villanyszerelőkkel — Az utóbbi időben egyre több fia­tal jelentkezik mestervizsgára mondta a szakoktató. — Értelmesek, a sok évvel korábbi fiataloknál felkészül­tebbek, többet tudnak. Bizonyára azért, mert a gyakorlatban egyre bo­nyolultabb feladatokat kell megoldani­­ok, a munkahelyükön korszerű techni­kával dolgoznak, ők azok, akik gyor­san és megfelelően reagálnak a körül­mények változásaira, s akár kényszerű­ségből kell újat kezdeniök, akár a jobb lehetőségért teszik, a mestervizsga se­gítségükre, illetve hasznukra van. Ré­gebben a vállalatok órabéremelést ad­tak az ilyén képzettséget szerzett dolgo­zóiknak. A legtöbb helyen ma is így van még. Kiss László megítélése szerint a gya­korlati vizsga másik kiemelkedő teljesí­tője Győré József, a Kecskeméti Ba­romfifeldolgozó Vállalat dolgozója volt. Aznap nem tudtam velük beszél­getni, hiszen délután került sor a szóbe­lire és az írásbelire. Hét óra után, az eredményhirdetéskor már holtfáradtak voltak valamennyien. Mi mindenre jó? Győré Józseffel pár nappal később a munkahelyén beszélgettem. Arra kér­tem,. számoljon be arról a napról, ta­­pásztalatairól, benyomásairól. íme: — Tizenkettőig mindenki befejezte a gyakorlati feladatát. Akkor kaptunk egy rövid szünetet, délután a KIOSZ- ban volt a szóbeli és az írásbeli. Na­gyon sokszor vizsgáztam már, mégis mindig óriási feszültség van bennem, így voltam ezzel most- is. Kisebb­­nagyobb bosszúságok is értek. Nem tetszett nekem például, hogy olyan korszerűtlen falon kellett dolgoznunk. S ha belegondolok, hogy ezen oktatják a tanulókat! Tudom, hogy pénz hiány­zik a korszerűsítéshez, de van, ami csak fillérekbe kerülne. A vizsgán az ősrégi merev huzalozáshoz ragaszkodnak, holott az Mkh-vezetékkel sokkal gyor­sabban és esztétikusabban tudtuk vol­na kivitelezni a feladatunkat. A gya­korlatban megtérülne az oktatás kor­szerűsítésére fordított befektetés. Hi­szen a tanuló az életben kapja az első pofont: amikor olyan feladattal találja szemben magái, amire nem lanilollák meg az iskolában. Az üzemekben álta­lában korszerűbb technikával dolgoz­nak már, mint aminek az ismeretét megkívánják a vizsgán. — Munkatársammal, Sallai András­sal együtt készültünk fel. Nekünk gaz­dag irodalmunk volt, mert mindent megszereztünk, amit csak lehetett. Egy-két könyvhöz protekcióvaljutot­­tunk, a fővárosi könyvtárban. így ér­tük el azt, hogy a 140 kérdésből csak ötöt-hatot nem sikerült teljesen kidol­goznunk. De biztos, hogy a legtöbben ennyit sem tudtak megszerezni az aján­lott irodalomból, mert ezek a könyvek nem kaphatók. Kevésnek tartottam, hogy a KIOSZ csak egyetlen konzultá­ciós napot szervezett számunkra. Egy hétig intenziven tanultam, de csak a vizsgán tudtam meg, hogy nem kell szóbeliméin. Munkavédelemből vi­szont kellett, holott a szakszervezeti bizottság ■ munkavédelmi felügyelője vagyok a munkahelyemen. Szóval, volt néhány ellentmondás. — Itt, a vállalatnál az energiaágazat villamos részlegének vezetője vagyok. Technikusi végzettségem van, a mun­kámhoz, beosztásomhoz nincs szüksé­gem mestervizsgára. De annyi mindent hozhat a jövő, ki tudja, mikor szorulok rá. Ha például oktatni akarok, iparen­gedélyt váltani, gmk-t vezetni, kisvál­lalkozásba kezdeni: mindennek mester­­vizsga az egyik feltétele. Végül is,milyen eredményekkel zá­rult ez a vizsga? Tarjányi Sándor, a KIOSZ főmunkatársa elmondta: a ti­zenegy jelentkezőből nyolcán jöttek el, közülük egynek kell ismételnie. Kérdé­semre, hogy tapasztalatuk szerint kik és milyen céllal kívánnak mestervizsgát tenni, azt válaszolta: mostanában nem ritka közöttük a mérnök. S a diplomás „mesterek” közül egyik-másik már nem aranytartalékként kezeli, hanem a gyakorlatban hasznosítja — például mint kisiparos —• ezt a képzettségét. Almási Márta GAZDASÁGUNK IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI Van-e döntő láncszem vagy húzó ágazat? Vizsgázók és vizsgáztatók reggel nyolc órakor találkoztak a KIOSZ me­gyei titkársága székházában. Megbe­szélték a programot, azután kocsiba ültek. Pár perccel később egy külvárosi roskatag épület előtt álltak meg sor­ban. Bejárat az udvarról, az ajtón táb­la: „623-as szakmunkásképző intézet tanműhelye”. A környezet belül sem derűsebb. A berendezés kopottas, sze­gényes., Ez a villanyszerelő-mestervizs­ga gyakorlati részének színhelye. Miután a nyolc vizsgázó tételt hú­zott, szerelőfalat választott, s megkap­ta a szükséges instrukciókat, hozzáfo­gott feladata megoldásához. Legké­sőbb délig kellett befejezniök. Pénzért nem kapható Józsa László izsáki kisiparos az elnö­ke, Székely Mihály nyugdíjas kisiparos az egyik tagja a szakmai vizsgabizott­ságnak. Kérdésemre azt válaszolták: az utóbbi időben közel azonos a villany-, szerelő mestervizsgára jelentkezők szá­ma. Ennél sokkal több volt a nyolcva­nas évek elején. Ugyanis akkoriban kaptak zöld utat a kisvállalkozók, akik számára egyik alapfeltétel volt a mes­tervizsgát tanúsító okmány. — Voltak köztük szerencselovagok is — mondta Józsa László —, akik nem LEMEZ Nyári hangok Igazán nem panaszkodhatnak a kü­lönféle zenei műfajok kedvelői, hiszen mindenki kedvére választhat az utóbbi időszakban megjelent lemezújdonsá­gok közül. Kezdjük ajánlatunkat egy népszerű musical lemezváltozatával. Frederick Loewe My Fair Lady-jérő\ van szó, amely ezúttal angol nyelven került a gyűjtők és zenebarátok kezébe. Kitűnő enekesgárda (Kirí Te Kanawa, Jeremy Irons) és a Londoni Szimfoni­kusok garantálják a mindannyiunk számára ismert es népszerű dalok meg­szólaltatását. A lemez különlegessége, hogy digitális technikával készült, te­hát minőségét tekintve is profi. A dzsesszmuzsika híveinek a Sten­dhal Trió produkcióját ajánljuk. Dés László (szaxofon), Horváth Kornél (ütősök) és Schnéberger Ferenc (gitár) hármasban hozott letre maradandót, egy elvont, gondolatokat bőven ébresz­tő LP-t. Kár, hogy a „külcsín”, vagyis a borító túlságosan puritán, így sem­mitmondó. A külföldi albumok sorában a Duran Duran Big Thing (Nagy dolog) című 1988-as összeállítása jutott el hozzánk. Az együttes is járt már nálunk, különö­sebb hírverés nélkül. Szerencse, hogy lemezük kapható, és* az sem utolsó szempont, hogy muzsikájuk unikum­ként hat. akartak mást, csak gyorsan meggazda­godni. Lebecsülték a feladatot, s bi­zony sokan már az első próbán sem feleitek meg. Akkoriban a vizsgázók 20-30, mostanában legfeljebb 5-15 szá­zaléka kényszerül ismétlésre. — Persze nem gyakorlatiból —> tette hozzá Székely Mihály. — Bár ilyen is előfördul. Az egyik kollégánk például, akiről tudtuk, hogy jó szakember, ér­telmes, egyszerűen rövidzárlatot ka­pott a feladata megoldása közben, s maga kérte a felfüggesztést. Sajnáltuk, de nem segíthettünk rajta. — Csakugyan nem segíthetnek? — Arra gondol, hogy meg lehet-e venni a bizonyítványt? Éz több szem­pontból is kivitelezhetetlen. A vizsgá­zók nem tudják, kik lesznek a vizsgabi­zottságban. Olykor még mi sem. Többségben a fiatalok Messzi voltak még a déltől, amikor az egyik vizsgázó elkészült a feladatá­val. Ráadásul nagyon szép munkát végzett. Kiss László szakoktató — aki­nek most a vizsga előkészítése volt a feladata —, majd kibújt a bőrébőL örö­mében. Eü a kivételes képességű fiatal­ember ugyanis a tanítványa volt: Határ János, a Kecskeméti Zománc- és Kád­­gyár dolgozója. * Az itthoni újdonságok közül kel szó­lóalbumra hívjuk fel olvasóink figyel­mét. A különlegességet az adja, hogy mindkét szőke énekesnő egy-egy zene­kar tagja, de időnként önállóan is pró­bálkozik. Vincze Lilla, a Napóleon Bid. szólistája először készített szólóalbu­mot, mégpedig igen kiválót. Máris slá­ger az Öngyilkos szerelem, figyeljünk a No more Walls-te, az Iván, ami történt­re és & Nem kell a zászló-ra. A lemez zenei rendezője Karácsony János. Intim percek, ezt a címet adta Csepregi Éva annak a lemezének, melyen angol és magyar nyelven énekel a szerelemről, az érzelmekről. Szerepelnek azok a da­lai, melyek idehaza eddig még nem je­lentek meg lemézen. Ilyen például a Natasa's song, a Smile again. Aki ked­veli a szentimentális slágereket, akár egy nyári házibulin is felteheti a mosta­ni válogatásalbumot. B. T. A múlt hibái sokkal lassabban halnak el, mint ahogy szeretnénk megszabadulni tőlük. Ily makacs hibának tartom a döntő láncszem és a húzó ágazatok elvét Nem olvastam olyan reformelképzelést amelyben akár megfogalmazottan, akár rejtve ne lenne ott a két „üdvözítő” módszer. Ezért érzem szük­ségét hogy szót emeljek ellene. A tervgazdálkodás üdvözítő módszerként való elfogadásában fontos szerepet játszott az a meggyőződés, hogy a gazdaság a piac hatására anarchikusán fejlődik, a piac nem ismeri fel olyan gyorsan és egyértelműen a struktúraalakító erőket, mint a közgazda­ságtudomány, nem is beszélve a műszaki tu­dományokról. Ahhoz, hogy a gazdaság struktúrája gyorsan és arányosan fejlődjön, tehát nem piacra van szükség, amély sok millió spontán elhatározást integrál, hanem okos közgaszdászokra és mérnökökre, akik a tudományra támaszkodva kijelölik a leg­fontosabb teendőket, azokat a célokat, ame­lyek megvalósítása maga után fogja húzni a gazdaság egészét. így születhetett a döntő láncszem elve. A tervgazdálkodásnak .csu­pán a döntő láncszemeket kell megragadnia, azok majd magukhoz fogják emelni a többi ágazatot. Ki kell jelölnie és forrásokkal bő­ven el kell látnia azokat az ágazatokat, ame­lyek majd maguk után húzzák az egész gaz­daságot. Az elmúlt negyven év során szinte minden célra — döntő láncszemként — így került sor, minden ágazat húzó ágazattá vált, ám ahogy az egyikről kiderült, hpgy nem döntő, másik célt kellett erre a rangra emel­ni. Hiába bizonyosodott be mindannyiszor, hogy nem húz a húzó ágazat, ma is ezekkel próbálkozunk. Hamis illúziók Ez a módszerbeli makacsság azért tragi­kus, mert hamis illúziókat táplál, eltereli a figyelmet a tényleges feladatokról. A nem­zetközi gzdasági sikerek azt mutatják, hogy nem annyira a húzó ágazatok teljesítményén múlik egy-egy népgazdaság teljesítménye, hanem a visszahúzók minél gyorsabb elhalá­sán. Minden ország gazdasága gyorsan fejlő­dik, ha sikerül kiküszöbölni, elsorvasztani a visszahúzó erőket. A húzó ágazatok valóban gyorsan fejlődnek ott, ahol a kiöregedett ágazatok elhalnak, ahol a gazdasági környe­zet fejlettsége megfelelő, ahol korszerűsödik az egész infrastruktúra, ahol elegendő biz­tonsággal lehet számítani a szállítókra, az álvállalkozókra, ahol a piac nem veszi fel a rossz minőségű, eladhatatlan termékeket. A probléma megértéséhez a jelenkor egyik általános tapasztalatát kell szem előtt tarta­ni. Mégpedig azt, hogy a vállalkozások haté­konyságát sokkal inkább a környezet, mint a vállalkozás belső adottságai befolyásolják. Ugyanaz a gyógyszergyár, tehát ugyanaz a technikai bázis és szaktudás a harmadik vi­lágban az ottani színvonalon, Magyarorszá­gon a mi színvonalunkon, az USA-ban pedig amerikai színvonalon termel. Ugyanolyan földön, ugyanolyan felszereltséggel egy azo­nos képzettségű és tapasztalatú farmercsalád gazdálkodásának hatékonysága teljesen az illető ország színvonalának felel meg. Ná­lunk a gazdaságfejlesztés szinte kizárólag a kapun belüli feltételek javítására koncent­rált, a környezet pedig, mivel azt senki nem tekintette sem döntő láncszemnek, sem húzó ágazatnak, egyre jobban .elmaradt. Ebből következett aztán a kor parancsának megfe­g*0 Szakmai ' feladatuk megoldásán dolgoznak a vizsgázók. (Bálra.) • Határ Já­nos (fent) és Győré József (lent) gyorsan és széped dol­goztak:. (Tóth Sándor felvéteieL) WBm l A fohász nem segít Az idősebb nemzedék még emlékszik rá, hogy az asztali fohász — „Mindennapi kenye­rünket add' meg nekünk ma...” — nem volt jelképes értelmű. A családfő nagyon is komolyan és szinte szó szerint gondolta. Különösen az eszten­dő közepe táján, amikor már nagyon is fogytán volt a kamrá­ban a gabona, s néha csak köl­csönkéréssel tartott ki az újig, a cséplésig. A fohász ugyan nem sokat segített, legfeljebb re­ményt adott, de szükség volt erre is, mert az újtermés sorsa, kilátása telve volt bizonytalan­sággal. A gyengébb földeken ,*Ö- például az alföldi homokon — sokszor csak az elvetett mag másfél-kétszerese ha megter­mett. Nem irodalmi emlékek nyo­mán írom ezeket, hanem nagy­apám kis földecskéjére, az önel­látásra utalt „birtokra” gondol­va, ahol a szántást — az év so­rán végzett munka ellenében — az igásállattal bíró szomszéd szívessége tette lehetővé. A ke­nyér itt és a még rosszabb sor­ban levők között valóban a napról napra kiharcolt életet, a „betévő” megszerzését jelen­tette. Múltat idéző gondolatok ezek, talán indokoltságuk nem is mindenki számára érthető. Mint ahogy a hajdani munka­eszközök nem is múzeumi tár­gyakká váltak, s az elnevezésük is idegenül cseng, maholnap csak az értelmező szótár őrzi őket. Nincs is szándékomban néprajzi vonaxjfp^sgkkú-l elő­hozakodni. Habár..néhai érde­mes volna elgondolkozni azon, hogy a hatalmas társadalmi, gazdasági változás valóban szükségszerű gyorsasággal sö­­pörte-e tova a közelmúlt emlé­keit a tudatunkból, környeze­tünkből, életünkből. Azon sem kívánok meditálni, hogy a ke­nyér milyen képzeteket tá­maszt, és mennyire más a jelen­tése napjainkban, mint volt akár fél évszázaddal vagy csak néhány évtizeddel ezelőtt. Nem az érzelmi kötődés ismert és sokszor megénekelt mozzana­tait óhajtom itt felsorolni. Még csak nem is a máig meglévő gondatlanság, pazarlás „bűnje­leit” kirakatba tenni. írták, mondták, megtették ezt mások rajtam kívül is. Sokkal na­gyobb jelentőségűnek érzem azt a tényt, amelyet napjainkban szinte agyonhallgatnak minden hivatalos fórumon, hogy ve­szélyben van a megtermelt ér­ték, a learatásra váró gabona. Különös módon most nem a gazdálkodás fogyatékossága vagy az időjárás szeszélyessége — bár az is „besegített” — je­lenti a fő veszélyt, hanem a ga­bonaárak körüli hercehurca, a termelők jogos elégedetlensége. Az a tény, hogy a külföldön elérhető viszonylag magasabb -árakat nem érzékelik idehaza a gazdaságok. A haszon, a köz­beékelődött szervek révén, elfo­lyik valahol az értékarányostól messzi jutó támogatási rendszer különböző csatornáin, a rossz kereskedelmi ügyletek nyitott résein. Nem vagyok gazdasági szak­ember, csak egyszerű kenyér­pusztító, abból sem a mohó faj­ta, de érzékelem a „mindenna­pi” jelentőségét a boltok pultja­inál állva, honfitársaim meg­jegyzéseit hallgatva. A kenyér ma is elsőrendű gazdasági, poli­tikai tényező és a családi költ­ségvetésben, a táplálkozásban játszott szerepénél fogva a köz­hangulat mérőeszköze. A ma­gyar embert mindig érzékenyen érintette, ha valami rendellenes dolog történt a „kenyér körül”, ha nem sütött a pék eleget, vagy ha elverte a jég a gabonát, ak­kor is. Jó dolog olyan állam polgá­rának lenni, ahol a hazai föld megtenni a kenyémekvaLót, sőt a jó gazdák tudása révén még külföldre is juthat belőle. Ugyanakkor furcsa érzés azt ta­pasztalni, hogy az ország nincs is tudatában annak, mi forog kockán, ha netán Péter-Pálkor nem állnak munkába a gépek, s nem kezdődik el az aratás. Az árviták elhúzódása, a kétes ér­tékű nyilatkozatok semmi jóval nem kecsegtetnek. Azokat, akik most bölcsen hallgatnak, s úgy tesznek, mint­ha semmi közük nem lenne mindehhez, talán még nem késő ráébreszteni a saját felelőssé­gükre. A kenyér ugyanis — ta­pasztalhatta mindenki — nem játék, és mint cégen, most sem lehet csupán a fohászra bízni a sorsát. F. Tóth Pál lelöen az, hogy ott is tovább tartott a világpi­actól való lemaradás, ahova forrásokat kon­centrálták. Visszahúzó erők Nézzük meg hát, hogy nálunk a gazdaság milyen területein legerősebbek a visszahúzó erők! Ezek közül emeljünk ki hármat! 1. Mindenekelőtt az infrastruktúra. Ennek hiánya annál nagyobb kárral, költségnöve­kedéssel jár, minél fejlettebb az alkalmazott technológia, a vállalatok üzemszervezése. De itt sem arról van szó, hogy az infrastruktú­rán belül kell keresni a döntő láncszemet, hanem itt is csak az általános fejlesztésről szabad beszélni. 2. A hatékony nagyvállalati termelés felté­tele az is, hogy sok, egymással versengő kis- és középvállalkozás legyen, amelyek megbíz­ható módon teljesítik szállítói, alvállalkozói kötelezettségeiket. Minél fejlettebb az ország gazdasága, minél fejlettebb az alkalmazott technika, annál több alvállalkozói, szállítói kapcsolatra van szükség. Ezért vált jellemző­vé, hogy a fejlettebb technika bevezetése és korszerűbb üzemszervezési módszerek alkal­mazása'nemcsak a költségek növekedésével járt, hanem a vezetők gondjai is szaporodtak. Gondoljunk csak arra, hogy nálunk milyen csőddel járna, ha egy vállalat rátérne a raktár nélküli termelésre, vagyis arra, hogy a szállítá­si határidőt óráról órára, percről percre a beépítés ütemével egyezteti. Nyugaton ma ez az egyik leghatékonyabb módja a költségek csökkentésének. Nálunk azonban gondolni sem szabad egyelőre ilyen megoldásra. 3. Szinte minden reformtervezetben fontos helyet foglal el a működő tőke bevonása Nyugatról. Ez egyelőre illúzió. A legoptimis­tább feltételezéssel sem számíthatunk na­gyobb összegre, mint a jelenlegi kamatköte­lezettségeink tiz százaléka. Tehát a mi fizetési mérlegünk jobban függhet attól, hogyan ala­kul a reálkamat a nemzetközi tőkepiacon, mint attól, mennyire kap kedvet a nyugati tőke az idejövetelre. Azt minden középfokú képesítéssel rendelkező közgazdásznak tud­nia kellene, hogy a tőke oda áramlik, ahol a hozadéka a nemzetközi átlagnál magasabb, és nagyobb a befektetések biztonsága, vagyis a fennálló politikai és gazdasági feltételek stabilitása. Mi mindkét Vonatkozásban elég hátul kullogunk ahhoz, hogy jelentősebb külföldi működő tőkére számíthatnánk. Az életszínvonal legyen Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem kell a kis lehetőségeket is megragad­nunk. De erreépíteni veszélyes. Talán azt ma már elfogadtuk, hogy a politikában nem arra van elsősorban szükség, hogy a fent trónoló karizmatikus vezetők szinte minden állam­polgárnak megszabják a feladatát, hanem ennél sokkal több eredményt ígér, ha a poli­tikusok csak addig maradhatnak, amíg iga­zodnak a nép, a közvélemény akaratához. Sajnos a gazdaságban még nem jutottunk el idáig. Nem vesszük tudomásul, hogy az a legjobb gazdaságfejlesztési mód, amelyben a gazdasági élet alanyai, a fogyasztók, és a vállalkozók akarata a piacon integrálódik és ezáltal jelölődnek ki a célok. A döntő láncszem a fogyasztók akarata, a húzó ágazat pedig az életszínvonal legyen. Kopátsy Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents