Petőfi Népe, 1989. május (44. évfolyam, 102-127. szám)

1989-05-10 / 109. szám

1989. május 10. • PETŐFI NÉPE • 5

MEGPEZSDÍTHETTÉK VOLNA A MAGYAR GAZDASÁGOT

A közös

vagyon

államosítása?

A kisszövetkezet alapításának kezdeményezője, s kezdettől az elnöke Lógó István. Annak idején nem egyszerűen csak lelkesedett az új lehetőségekért, hanem hitt is abjjan, hogy majd a kisvállalkozások megpezsdítik a magyar gazdaságot. Mint ahogyan valóban hivatottak, de alkalmasak is lettek volna erre a szerepre. Nem rajtuk, hanem a fejlődésüket akadályozó szabályozókon múlik, hogy nem tudják beváltani a hozzájuk fűzött reményeket.

A sükösdi szövetkezet eddigi sorsa közös is a többiekével, de el is tér másokétól. Az első kisvállalkozások között, 1982-ben alapította tizenhét fiatal szakember. Nagy odaadással kezdték a közös munkáj, az első nekifutásra igen jó eredményekét értek el. Joggal bízhattak hasonló folytatásban, hiszen megrendelésük volt bőven, s ' tettrekészségük is töretlen. Ezt vágta ketté egy váratlan esemény. A PM Ellenőrzési Igazgatóságának Bács megyei igazgatósága (az APEH elődje) vizsgálat során szabálytalanságokát vélt fölfedezni a szövetkezet pénzügyi vitelében. Ennek alapján összesen hatmillió forint értékű bírság és büntetés fizetésére kötelezte a szövetkezetét

— Jogtalannak éreztük, nem fogadtuk el a határozatot — mondja az elnök.— Bírósági pert indítottunk, ami 1984-ben kezdődött, a múlt év elején lett vége. Bebizonyosodott a vétlenségünk, fizetnünk nem kellett. Csakhogy közben eltelt négy esztendő. Időnk, energiánk nagy része a vizsgálatokkal kapcsolatos adatszolgáltatásokra, kimutatások, igazolások készítésére, később a pereskedésre ment el. Termelésünk ez idő alatt nem növekedett.

— Az elmaradt jövedelemért ki kárpótolja a szövetkezetei?

— Senki. Az a hatmillió, ha ki kell fizetnünk, veszteségbe vitte volna vállalkozásunkat. S egyéni tragédiába a szövetkezet tagjait. Hiszen csak a létminimumnak megfelelő összeget kaptunk volna kézhez a jövedelmünkből mindaddig, amíg a veszteség ki nem egyenlítődik. Óriási megkönnyebbülés volt számunkra, hogy ettől megmenekültünk.

Ez a reális veszély annál'is inkább felborzolta a kedélyeket, mert a szövetkezetnek Volt tartaléka az előző évi nyereségből, de a jogszabály értelmében abból nem finanszírozhatták volna a veszteséget. Nem kisebb felháborodást váltott ki belőlük az a tény, miszerint egy esetleges felszámoláskor a fizetési kötelezettségek tel9 Marucsa Istvánná (balról) és Tarnos Péterné a 110 kW-os villanymotor tekercselése közben.

jesítése után megmaradó közös vagyon nem a tagokat illette volna meg.

— Hanem kit?! — kérdezem az elnöktől.

— A kormány ragaszkodik ahhoz az álláspontjához, hogy a közös vagyon oszthatatlan — válaszolja. — A kérdés most az, hogy az „örökös” az országos vagy a megyei érdekképviseleti szerv legyen-e? Pedig a közös vagyopt mi, a szövetkezet tagjai teremtettük meg. Alapításkor mindenki fizetett egy bizonyos összeget, hozott gépet, szerszámot, ki mit tudott. Ezt gyarapítottuk az idők során a saját munkánkkal. Nem értjük, mi köze-van ehhez rajtunk, kívül bárkinek?!

Nem vállalnak többletmunkát

A sükösdieknek bőven volt okuk-arra, hogy a kezdeti lelkesedésük megcsappanjon. Tavaly mégis 226 százalékra növelték árbevételüket.

— Ijedtünkben sok munkát vállaltunk — magyarázza az elnök. — Ugyanis számítottunk arra, hogy a központi elvonások növekedése miatt a korábbiaknál jóval több nyereséget kell elérnünk ahhoz, hogy egyáltalán talpon maradhassunk. Számítottunk arra is — elhittük a hivatalos előrejelzésnek —, hogy majd az ipari termékszerkezet-átalakítas következteben nagyobb létszámleépítések lesznek a bajai üzemekben, s a sükösdiek hazajönnek dolgozni. Mi sok új dolgozót tudtunk vol- 'na felvenni. A kívánatos szerkezetátalakítás elmaradt, nemigen növelhettük létszámunkat. A saját dolgozóink pedig kevés többletmunkát vállaltak. Azok, akik régen örültek, ha naponta 12 órát és még hétvégén is dolgozhattak, most azt mondták: ezért a pár száz forintért, ami az adó levonása után a többletjövedelmükből maiad, nem hajlandók belegebedni a munkába. Kénytelenek voltunk alvállalkozókat keresni, alkalmi munkavállalókat felvenni, sőt, a hadsereg segítségét is igénybe venni. Mindez inkább a szövetkezet vezetőire és ügyviteli dolgozóira rótt

aránytalanul nagy feladatokat. De, hogy egyáltalán meg bírtunk vele birkózni, az annak köszönhető, hogy a pereskedésnek vége lévén, tavaly már az összes erőnket, energiánkat a munkára fordíthattuk. Dolgozhattunk végre.

A szövetkezet fő profilja kezdettől fogva a vasipari tevékenység és a villanymotor-tekercselés. Emellett egyéb ipari szolgáltatásokat is végeznek. Volt olyan, amit újrakezdték. Ugyanis a hulladékanyag- felvásárlás és -feldolgozás helytelennek ítélt elszámolása miatt is meg akarták bírságolni a szövetkezetét. Amíg nem tisztázódott, hogy ez a vállalkozásuk ráfizeté- ses-e vagy nyereséges, abbahagyták. Evekig álltak a gépeik. Pedig a tevékénysé- gükkel egyfajta pocsékolásnak veszik elejét. Felvásárolják például a kiselejtezett villanymotorokat, szétszedik és külön értékesítik a rezet, külön a vasat, amit lehet, hasznosítanak. Ez a szövetkezet honosította meg Sükösdön a lakossági szolgáltatást is. Az idén tették teljessé ennek körét, a kerékpártól kezdve a videomagnóig mindenféle háztartási alkalmatosság javítását (és cipőjavítást is) vállalnak.

— Lévén mindez közhasznú tevékenység, gondolom, a helyi tanács támogatja ebben a szövetkezetei.

— Mi is erre gondoltunk, de olyan magas bérleti díjért bocsátottak volna rendelkezésünkre épületet, amit a szolgáltatás egyébként is szerény jövedelméből nem vállalhattunk. Azért most azon gondolkodunk, hogy elvisszük Bajára vagy Kalocsára ezt a részlegünket. Városon nagyobb forgalomra számíthatunk.

— Miért akarják azt a munkát növelni, amin nincs vagy kicsi a haszon?

— A több szakmával rendelkező, univerzális dolgozóink munkaidejének, valamint a gépek, azaz a meglévő kapacitás

jobb kihasználása érdekében. Ebben vannak még tartalékaink.

Amíg vannak tartalékaik...

Tavaly indították építőipari részlegüket, s máris újdonsággal álltak elő. Fémszerkezetes körcsarnok építését vállalják. Előnyét az elnök így ecseteli:

— Tízezer forinttal kerül kevesebbe négyzetmétere, mint a hagyományos, négyszögletes csarnoké. Emellett a belső kihasználása is jobb.

Egyelőre beruházást nem igénylő új munkákat vállalhatnak, mivel nincs pénz a termelés fejlesztésére. Sokan elvileg sem értenek egyet a fejlesztéssel, vagyongyarapítással, mert azt mondják, azért, hogy másé legyen, nem güriznek. A költségek és elvonások után egyébként is jóval kevesebb lett a nyereségük, hiába, hogy megduplázták termelésüket. Pedig alighanem még ebben az évben elfogynak tartalékaik, mindannak, ami a meglévő kapacitásuk még nem teljes kihasználásában és a befektetés nélkül növelhető munkában vannak. S ha azután sem lesz változás a vállalkozást gúzsba kötő szabályozásban? Élnek egyik napról a másikra, mint a többiek.

Hét év telt el azóta, hogy az a tizenhét lelkes fiatal szakember megalakította a sükösdi ipari szövetkezetét. Már nem hisznek abban, hogy majd a kisvállalkozások pezsditik meg a magyar gazdaságot De nemcsak ezzel az illúzióval, hanem szó szerint1, anyagilag is szegényebbek lettek.

Ahnási Márta

9 Tóth János lakatos a kalocsai tornacsarnok nyílászáróit készíti.

............a födémsze

rkezet farészeit pedig Melcher Ferenc asztalos.

(Walter Péter felvételei)

Bár a Legfelsőbb Bíróság igazságot szolgáltatott nekik, a Sükösdi Vegyesipari Kisszövetkezet kollektívája nincs győzelmi hangulatban. Éveken keresztül úgy dolgoztak, mint a megszállottak, szemetes jövedelmük növekedésemégsem fedezi az inflációt. A közös vagyonról, amit eddig gyűjtöttek, hovatovább az derül ki, hogy nem is az övéké. Hogy kié. vagy kié' lehetne? Ezen vitatkoznak immár évek óta a fejük fölött a felsőbb szervek. Tavaly kimagasló termelési eredményeket értek el a sükösdiek —, de mire mennek vele? A szövetkezet nyereségének nagy részét elnyel- ! te a mélységes mély államkassza.

Semmire sem elég, ami maradt.

m

A sükösdi vállalkozók (is) leszámoltak az illúzióikkal

termékköröm kedves emléke Mez az édeskés, kissé csípős fűszer. Édesanyám mindig bőven meghintette vele a tejberizst, de nem takarékoskodott akkor sem, ha almás lepény vagy gyümölcsleves volt nálunk terítéken. Amikor kislányom elég nagy lett ahhoz, hogy értékelni tudja a különböző izeket, aromákat, elhatároztam, hogy megismertetem és megkedveltetem vele gyermekéveim fanyar fűszerét. Bementem egy közértbe, csak hát nem volt nálam annyi pénz, és nem tudtam megvenni a 2 dekányi zamatos, kakaóbarna port, de amikor hazaértem, rögtönzött előadás formájában kifejtettem az én Annámnak, hogy a nép körében cinnetnek, cinnamominak hívják ezt a becses növényt, amitől láthatólagfelcsillant a szeme.

Fontos teendőim, többek között a Vasöntvények megmunkálása a népi Koreában című nagydoktori disszertációm, sokáig nem tették lehetővé, hogy megvásároljam ezt a kis semmiséget. Aztán egyszer csak eszembe jutott a dolog; gondosan kiszámoltam öt forint negyven fillért, fahéjat azonban nem vettem, mivel már új árcédula volt a zacskóra ragasztva, szégyenszemre hazasom- fordáltam, de aztán lelkendezve felvilágosítottam kislányomat, hogy a cinnet illóolajat, csersavat, gyantát, cukrot és keményítőt tartalniaz, a gyereknek pedig csurogni kezdett a nyála, és nagyokat szippantgatott,

miníha érezné a fanyar illatot, és megfogadtam: ha törik, ha szakad, legközelebb fahéjjal szolgálom fel kedvenc szilvakompótját. ígéretemet nem tudtam megtartani, hiába jártam be heteken át keresztül-kasul a várost. A fahéjnak nyoma veszett.

FAHÉJ

Hosszas önmarcangolás után elővettem az én Annámat és bevallottam, hogy a fahéj — fogy, mire hitetlen- * kedve megcsóválta a fejét és azt mondta: különös jószág ez, amely ■ egyfelől minden előzetes bejelentés nélkül változtatja az árát, másfelől hippuhopp láthatatlanná válik, mint valami mesebeli figura.

Néhány hónap elteltével váratlanul mellém szegődött a szerencse. Elfogyott a gyufám, mi sem természetesebb: betértem egy jókora élelmiszer-áruházba, és az egyik polcon szemembe ötlöttek a cirádás zacskók. Lázasan átkutattam zsebeimet, előkotortam egy maréknyi aprót, de amikor fizetésre került a sor, kis híján kigyulladt az arcom a pironko- dástól. Mert hát a fahéj 11,20 forintba került. Fogtam a gyufát, útközben egyik cigarettáról a másikra gyújtottam, otthon pedig leszegett fejjel azt mondtam a gyereknek, hogy a fahéj — drága. O nem szólt egy árva szót sem, két kövér könnycsepp buggyant elő szeméből, és bevonult a szobájába. Utána akartam kiáltani: ne lógassa, az orrát, mert cinnet, bizony, háromféle van — legjobb a ceyloni, majd a kínai és a malabári következik: de-aztán gondoltam egyet, és megfogadtam: még ha ördögfiókák potyognak az égből, születésnapjára előteremtem ezt a csekélységet, és fogamat összeszorítva nekiültem a következő tudományos dolgozatomnak: Félautomatikus tömitörendszerek a szocialista házkezelésben.

Es valóban, amikor elérkezett a nagy nap, az ajándékok között ott díszelgett a kis zacskó is. Igaz, ekkor már 2 dollár volt ráírva, én azonban nem bántam, hadd legyen meg a gyerek öröme. Először nem merte kezébe venni. Messziről mustrálgat- ta, mint macska az egeret. Meglehet, dttólfélt, még el talál illanni, ha feléje nyúl. En azonban tétovázás

nélkül markomba fogtam, és már- már kinyitottam, hogy megpermetezzem az ünnepi tejbegrizt, de aztán felülkerekedett bennem a józan ész: föltettem a fahéjat a konyhaszekrény tetejére, és minden rábeszélő képességemet elővéve kijelentettem, hogy erre a nemes fűszerre most úgy kell vigyáznunk, mint a szemünk fényére, egyrészt mert méregdrága, másrészt kevés van belőle. Annát azonban már lefoglalta a hajas baba, biccentett felém, hogy jól van, és megkönnyebbülten felsóhajtottam.

De azért ne tessék gondolni, hogy köböl van a szivem. Nyolc hónap elteltével, amikor a fahéj szavatossági idejé lejárt, és gondosan a szemétbe öntöttem az ízetlenné vált, farost- szerű port, Annámnak adtam az üres zacskót, forgassa, nézegesse, és ha majd felnő és gyereke lesz, elmesélheti neki, miféle csodabogarat kapott ő kiskorában, melyet emésztésserkentő, étvágyjavitó hatása révén a gyógyászatban is alkalmaznak.

Mostanában a körülményekhez igazodó, ésszerű, gyakorlatias nevelés egyre merészebb eredményekre sarkall. Már kiválasztottam egy pompás terméket, amely tökéletesen megfelel céljaimnak. A múlt héten még 25,60forintba került, ma azonban örömmel fedeztem, föl, hogy ■1200pezeta fityeg rajta. Igaz, népies elnevezéseit egyelőre csak buja fantáziám keltette életre: csoki, cso- kesz, córesz! Adamecz Kálmán

PÉLDAÉRTÉKŰ KÍSÉRLET BALOTÁN

Locsolás nélkül nem terem a homok

Rendkívüli tanácsülést hívott össze a balotaszállási végrehajtó bizottság a tanácstagok kérésére. Az 'ülésnek egyetlen napirendi pontja volt: mekkora összeggel és kik járuljanak hozzá a villanyhálózat fejlesztéséhez azok kö- •zül, akik locsolás céljára kötnének le áramot a meglévő hálózatról.

A vitában az arányos közteherviselésre törekvés és az érdekeket józanul számba vevő gazdaszemlélet birkózott egymással. Itt, a falu környékén nagy érték a villannyal ellátott tanya. A villamosítás programja önkéntes lakossági hozzájárulással valósult meg a tanyavilág egy részén, s ez a lakosoknak esetenként 50-60 ezer forintjukba került, míg a faluban lakók 2200 forintos hozzájárulást fizettek azért, hogy áramhoz jussanak. Köztudott az is, hogy a falusi lakos dupláját fizeti az áramdíjnak, mint a fővárosiak. Ha még vállalkozó is ráadásul, kisüzemi díjként négyszeresére, esetenként nyolcszorosára nőhet ez a különbség.

Mindezekből is szembetűnik, hogy az Aranyhomok szakszövetkezet abbéli próbálkozása, hogy itt, a balotai homokon öntözéses gazdálkodást honosítson meg, nem kis akadályokba ütközik.

Mennyiben erkölcsös lekötniük a bérlőknek arról a hálózatról, amely az ott élők költségéből épült? Ugyanakkor elvárható-e a szakszövetkezet vállalkozó tagjaitól, hogy egy bizonytalan kísérletbe olyan induló terhekkel vágjanak bele, amelyek meghaladják az erejüket. A villanyhálózatba kapcsolódás ugyanis csak egyiké az indulás fel? tételeinek. Mellé szivattyút, motort, vezetéket is vásárolni kell, a lekötés díját megfizetni, egy olyan földterületre beruházni, amely nem is a tulajdonuk, csak bérlik.

Vanyiska János, a szakszövetkezet elnöke tovább is sorolja:

— Miközben a különböző vállalkozások elterjedése érdekében agitál a kormány, mi érezzük is, hogy az eddigi nagyüzemi módszerekkel piacképtelenek vagyunk. Változtatni szeretnénk hát. De ezernyi gátként tornyosulnak elénk a maradi törvények, jogszabályok. Ez a földterület annyira gyenge, hogy nemhogy adózásra nem kötelezett, honim állami dotációra jogosult, s ez így van rendjén. Am mihelyt tagi gazdálkodásba adjuk, a bérlőnek a földtörvény alapján aranykoronánként 200 forint adót kell fizetnie. Kérdem én, mitől lett jobb hirtelen ugyanaz a homok? Itt kilenc éve tart az aszály, locsolás.nélkül nem lehet termelni. A locsoláshoz áramra van szükség, azért viszont fizetni kell, de nem mindegy, hogy mennyit.

A balotai tanács önnön fejlesztési alapjáról mondott le akkor, amikor továbbnézett a közvetlen érdekeinél, s engedélyezte az egyszeri lekötést mérsékelt ár fejében. Eltekintett a nagy összegű fejlesztési. hozzájárulástóL amely a további tanyavillamosítás költségalapját adhatná. Nem lesz könnyű feladat megértetni ezt azokkal az emberekkel, akik viszont megteremtették a hálózatot.

— Ez a kísérlet az itt élő emberek számára példaértékű lenne — mondja a. szövetkezet elnöke. — A homokon csodát lehet teremteni, de víz kell hozzá. Ez a tizenhat vállalkozó kedvet teremthet a többieknek is. Ha az állami elosztás kicsit is arányosabb lett volna, s a nagyvárosok milliárdjainak tizedét a magyar falura szánták volna — útra, villanyra — nem itt tartanánk. Ma már kapkodhatunk, hogy itt tartsuk az embereket!

—hajós—

Magyar vállalatok távol-keleti vásárokon

Az elkövetkező hetekben több magyar vállalat képviselteti magát — a Hungex- po szervezésében — különböző kelet-ázsiai szakkiállításokon. Ezzel újabb lehetőséget kapnak e gyorsan bővülő piac áttekintésére, termékeik elhelyezésére, a gazdasági kapcsolatok bővítésére.

Hongkongban-^ napokban.tartják a.Leather,’89 nemzetközi, bőrvásárt, amely mintegy 850 eég'mutatja be terfflékeíria világ mindenhájáról. A hongkongi új kiállítási központban rendezett vásár— ahol az alapanyagok mellett a bőrkikészítésnél használatos vegyszereket, valamint különböző gépeket és technológiákat is kiállítanak = évről évre több érdeklődőt vonz. Magyarországról a Pécsi Bőrgyár és a Bivimpex mutatkozik be a bőrvásáron: cipőkkel, táskákkal, kesztyűkkel, bőrruházati cikkekkel és nappabőr alapanyagokkal.

Pekingben május 19—23. között rendezik meg a kínai mezőgazdasági vásárt, amelyen három magyar nagyvállalat vesz részt. így a Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat, amely a közeljövőben várhatóan megállapodik a China National Seed Corporationnel nemesített vetőmagvak — görögdinnye, paradicsom, hibrid napraforgó, cukorrépa — szállításáról. Az Ágker árukollekciójában ugyancsak szerepelnek vetőmagvak, továbbá különböző üdítőitalok, gyümölcslevek és borok. A kaposvári Kahyb — amely már tavaly eladott egy sertéstenyésztési rendszert Kínának — további megrendelésekre számit a májusi vásáron.

Tokióban június 6—9. között borvásárt tartanak, s azon a Hungarovin képVise- eji a magyar színeket. Kínálatában különféle borok és pezsgők szerepelnek majd.

FILMJEGYZET

Vadon

András Ferenc nem tartozik a különösebben termékeny rendezők közé, két évtizedes pályáján eddig három jegyzett” müvet produkált. De nem tartozik a mindenáron filmnyelvet újítani igyekvők sorába sem. Még akkor sem, ha mindhárom darab más műfajban, de a műfajt is reprezentálni képes letisztultsággal, mintaszerűen érett alkotásként született. A kortárs'filmtörténet mindenesetre így tartja számon a Veri az ördög a feleségét cimü pikáns, játékfilmes groteszkjét, a Dögkeselyű című „kemény” krimijét és a legutóbbi, ,A nagy generáció című, a nemzedéki számvetések divatját elindító darabját, e András Ferenc legújabb ópusza az idei játékfilmszemle talán legkínosabb meglepetésé volt. Nyomokban sem lehetett felismerni a biztos kezű, a mesterség csínját-binját jól ismerő rendezőt, aki mindeddig tökéletes arányérzékkel egyensúlyozott saját törvényszerűségeihez hűen a közönség- és a mü- vészfilmkészités határán. A Vadon .annyiban illik csak a sorba, hogy a maga — kosztümös kalandfilm — műfajában András Ferenc pályáján előzmény nélkülinek számít. Az alapmű: Dobai Péter Vadon című, 1982-ben megjelent regénye, a kortárs szépirodalom egyik értékes alkotása. Olvasatának első szintje szinte kínálkozik a filmes megközelítés, feldolgozás számára. A nagyközönség szamára vonzó „mozi” olyan tartozékai szerepelnek benne, mint a fordulatosságában romantikus elődeivel vetekedő cselekmény, izgalmas szerelmi cselszövések, látványos tájak, benépesítve szabadságharcosokkal és betyárokkal. De legalább ilyen spkféle lehetőséget rejt — más módon — a regény második, akár naprakésznek is nevezhető olvasata is; a kosztümös történelmi kalandregény ugyanis abban a szabadságharc utáni intervallumban játszódik, mely .már több új magyar film (Szirmok, virágok.

koszorúk, Klapka légió) rendezője számára bizonyult vonzó alaphelyzetnek. A forradalom „lelkét” ekkor már csak a betyárok és a világ minden tájára elbuj- dokolt szabadságharcosok őrzik. Az ötvenes évek végén azonban ismét változik a helyzet, úgy tűnik, a nagyhatalmak sakkjátszmáiban megint terítékre kerülhet a magyarság sorsa és jövője. Ebben a helyzetben szerveződik a magyar légió, hogy .az illegalitás lehetőségei között bomlasztani próbálja a stabilizálódni igyekvő rendet. Vezetőjük: Batiszy Kristóf honvédtiszt azért érkezik egy kisebb szabadcsapat élén az ország területére, hogy népfölkelést próbáljon szítani. Mire azonban ideér, ismét változik az alapállás, a magyar ügy képviselete a nagyhatalmak közül már senkinek nem áll érdekében. A halálra kárhoztatott magyar légiót igy aztán lassan felmorzsolják, vezetőjét pedig kivégzik.

András Ferenc az ígéretes alapanyagból valószínűleg igen sokféle — például pszichologizáló, történelmi .példázatban gondolkodó vagy egyszerű kommersz — filmet is készíthetett, volna. A Vadón azonban—szerencsétlenségére — egyik várható útra sem lépett, ami önmagában nem volna baj, ha ezek helyett valami konkrét koncepciót fel tud- namutatni. Dobai legterjedelmesebb regényét bizonyos, hogy alapos csonkolások nélkül filmre dolgozni lehetetlen feladat lett volna. A csonkolás szükségszerűen megtörént, a torzó azonban—sajnos — életképtelennek bizonyult. A produkció bővelkedik — határozatlan elképzeléseknek köszönhetően — suta, hiteltelen gesztusokban, tragikomikus jelenetekben, szépelgő leírásokban. A színészek — a főbb szerepeket alakító Oszter Sándor, Reviczky Gábor, Andorai Péter — az esetek többségében esétlenül jönnek-mennek a kamera előtt,'S mondják fel a rájuk osztott feladatot. Szerencsére nagyon ritka egy ennyire tehetséges rendező és ennyire jó alapanyag ennyire szerencséden találkozása.

Károlyi Júlia