Petőfi Népe, 1989. május (44. évfolyam, 102-127. szám)

1989-05-29 / 125. szám

JÁRÓKÉSZÜLÉK BÉNULT BETEGEKNEK A féloldalasai) bénult betegek mintegy 60 százaléka járni képes a Pa- restym nevű készülék segítségével'. A stimulátor ugyanis a járóizmoknak olyan elektronikus ingert ad, amely pótolni tudja a kiesett funkciókat. A hazánkban kifejlesztett berendezés egyedüli forgalmazójánál, a Pest Megyei Tanács Gyógyszertári Központjánál elmondták: a készülék hasz­nálója — a berendezés segítségével kialakított új reflexkörökkel — újra tanulhatja az elveszített mozgást. A stimulátor érzékelő részét a beteg cipőjének sarkába helyezik, két elektródát tapadócsíkkal felerősítenek a bénult lábra, míg —- az egyébként kisméretű — készülék a nyakban, a derékon vagy akár zsebben is hordható. Az energiát egy normál 9 voltos elem adja, ez mintegy 30-35 órán át képes a készüléket működtetni. A főleg agyvérzéses lebénulás után ajánlott készülék sok esetben már néhány hét alatt is helyreállítja a mozgást. A gyógyszertárakban kapható Parestym teljes ára 8600 forint, azonban — miután gyógyászati segédeszköznek minősül — vényre 1300 forintért kaphatják meg a rászorulók. Sajnálatos módon a Szociális és Egészségügyi Minisztérium túlságosan szűkre szabta a készüléket felírhatok körét. Ugyanis csak önálló rehabilitációs osztály, szakmailag illetékes országos intézmények, klinikák, valamint a központi ortetikai, protetikai szakrende­lés orvosai írhatják fel. A Gyermekekért díjak átadása A gyermeknap alkalmából Gyermekekért díjban részesült: a fiatalok beilleszke­dését, pályaválasztását segítő tevékenységéért Asztalos Ferencné, a Fóti Gyer­mekváros postahivatalának vezetője; az eredményes nevelési módszerek bevezeté­séért Csáky László, a dombóvári Molnár György Általános Iskola igazgatója; az amatőr művészeti mozgalomban elért eredményeiért a Heves megyei Visznek községből Csombok József és Csombok Józsefné; a bábjátékos generációk nevelé­séért Demeter Zsuzsa, az egri Gárdonyi Géza Színház Harlekin Bábszínházának művészeti vezetője; az Iskolarádió műsorsorozatának megszervezéséért, a Nyitni- kék nüsor létrehozásáért Havril Andrásné, a Magyar Rádió főszerkesztő-helyet­tese; több évtizedes gyermekirói munkásságáért Horgas Béla költő; a gyermeki világot sajátos módon bemutató alkotásaiért Macskásy Katalin filmrendező; eredményes matematikai nevelési módszereiért Pósa Lajos matematikus; tanács­adásért, felvilágositó tevékenységért a Pajtás újság Bizalom rovata; kiemelkedő túravezetésért, úttörővezetői munkásságáért Tóth József, a Budapest III. Kerületi Tanács osztályvezetője. Holnapi lapszámunkból NAPTÁR 1989. május 29., hétfő Névnap: Magdolna Napkelte: 4 óra 53 perc Napnyugta: 20 óra 30 perc Holdkelte: 1 óra 47 perc Holdnyugta: 13 óra 56 perc MŰSOR Május 29-én, hétfőn MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4l háromnegyed 6 és 8 órakor HÁROM FÉRFI ÉS EGY BÉBI. Sz., mb., amerikai film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: SAN FRANCISCO-I ZSARU. Sz., amerikai krimi. 14 éven felülieknek. I Otthon mozi: délelőtt 10 órakor HÁROM FÉRFI ÉS EGY BÉBI. Sz., mb., amerikai film. Fél 6 és fél 8 órakor: AZ EASTWICKI BOSZORKÁNYOK. Sz., mb., amerikai film. 16 éven felülieknek. Stúdiómozi: 7 órakor: VASKOS TRÉFA. Sz., mb., olasz film. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor MIELŐTT BEFEJEZI RÖPTÉT A DENE­VÉR. Sz., magyar film. 16 éven felülieknek. Autósmozi: este 9 órakor: TANMESÉK A SZEXRŐL. Sz., magyar filmvigjáték. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: 5 és 7 órakor: AZ ISMERET­LEN SZÁZAD KEZDETE Szovjet film. 14 éven felülieknek. JÁNOSHALMA Árpád mozi: 6 és 8 órakor: VÖRÖS ZSA­RU. Sz., mb., amerikai krimi. 14 éven felüli­eknek. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: AZ UTOL­SÓ ASSZONY. Sz., olasz film. 18 éven felü­lieknek. KECEL Autósmozi: este 9 órakor AFRIKA EXP­RESSZ. Sz., mb., olasz film. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: VIHAROS HÉTFŐ. Sz., angol film. Stúdiómozi: 8 órakor AZ ÉN KIS FA­LUM. Sz., mbv csehszlovák film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 4, 6 és 8 órakor VÖRÖS ZSARU. Sz., mb., amerikai krimi. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: 7 órakor: video. CIGÁNY. Sz., francia film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: fél 7 és fél 9 órakor REND­ŐRAKADÉMIA I. Sz., amerikai film. KISKUNMAJSA Ifjú Gárda mozi: 6 és fél 9 órakor: MÓZES Sz., kétrészes angol—olasz film. KUNSZENTMIKLÓS Haladás mozi: 7 órakor: NYOLC SZA­MURÁJ TÖRTÉNETE. Sz., kétrészes mb., japán film. 14 éven felülieknek. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 6 és 8 órakor BOSSZÚVÁGY Sz., mb., ame­rikai krimi. 16 éven felülieknek. Dél-alföldi magazin Ma este a 2. programon először a Déli videóújság második kiadását mu­tatják be, majd a Politikai Főiskolán tartott vitáról valamint a Kecskeméten tartott tanyakonferenciáról láthatnak tudósítást. Részleteket sugároznak a Gregor József 25 éves pályafutása al­kalmából rendezett gálaműsorból is. A 4. oldalon Városföldi nagyító címmel ír munkatársunk a Kecske­mét környéki településen szerzett jó és rossz tapasztalatairól. A cikkből — egyebek közt — megtudhatják: a bürokratikus ügyintézők keze olykor messzire ér. Egy zeneszerző miniszter következő írásunk sze­replője. Szakkönyvajánlásunkat és az Új világ című tárcát ugyancsak itt találják. Szurok Lászlót, a Kun­ság Volán kecskeméti autóbusz- vezetőjét mutatjuk be az 5. oldalon, A kilométer-milliomos című cikk­ben. Foglalkozunk a Tázlári Béke Szakszövetkezet munkájával, s tá­jékoztatjuk olvasóinkat arról, hogy Háziasszonyok Pártja alakul Ró­mában. Megyénk az országos sajtóban Magyar Hírlap, 1989. május 27-ei szám: Gazsó—Zelei: Ki a hunyó a kécskei telkeken? (Minden országos lap beszámol a tiszakécskei szabálytalan telekügyle- tekról rendezett kecskeméti sajtótájékoztatóról.) Népszabadság, 1989. május 27-ei szám: Hajba Ferenc: Sortűz parancs nélkül? (Tanúk beszámolói alapján az 1956-os mosonmagyaróvári tragédiáról, melynek főszereplője a Kiskunhalason élő Dudás István nyugalmazott határőr ezredes.) Esti Hírlap, 1989. május 27-ei szám: (csabai): Aranyláz Halason. (Tudósítás a svájci Helvetia cég kiskunhalasi kiállításáról.) Mikrovilág, 1989.11. szám: —mea: Verseny az ötös jegyében. (A Nemes Tiha­mér Országos Középiskolai Számítástechnikai Tanulmányi Versenyen kecskeméti sikerek is születtek.) Óvodai Nevelés, 1989. 4. szám: Báron László: dr. Bakkay Tiborné Bodor Éva (1914—1988). (A Kecskeméti Tanítóképző Főiskola nyugalmazott tanáráról.) — Gyerekszáj (Judák Mihályné bácsalmási óvodapedagógus történetét is leköz- lik.) . ' "" „ ­Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Könyvtárosok Tájékoztatója, 1989. 4. szám: Sz. Nagy Lajos: a megyei könyvtárak és az agrár-szakirodalmi információközvetí­tés. (A Katona József Megyei Könyvtárral is foglalkozik.) Bemutatónap hétfőtől hétfőig a Balaton-kutatás központjában Olcsóbban vásárolhatunk Bemutátónapot tartottak szombaton a Magyar Tudományos Akadémia tihanyi Limnológiai Kutató Intézetében. A rögtönzött előadásokból kiderült, hogy sike­rült megállítani a tó pusztulását, és minden eddiginél kiteijedtebb ellenőrző háló­zatot alakítottak ki. Már széles körű információval rendelkeznek arra vonatkozó­an, hogy a szennyvízzel bejutott foszfor milyen növényburjánzást indított el és miként bontotta meg az élővilág egyensúlyát. Most a Balaton teljes területére kiterjedő vizsgálatokkal a vízbe kerülő nehézfémek hatását elemzik a növények­ben, a halakban, csigákban, rákokban. Annyit máris megállapítottak, hogy ma még a Balatonba kerülő nehézfémek mennyisége nem veszélyes, de a hajóállomá­sok környékén és az egyes vízbefolyások torkolatánál már nagyobb körültekintést igényel a vizek tisztítása. LOTTONYEREMENYEK A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 21. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: ,4 találatos szelvénye 131 fogadónak volt, nyereményük egyenként 100 947 forint; 3 találata 9950 fogadónak volt, nyereményük egyenként 665 forint; a 2 találatos szelvények száma 234 23/3 darab, ezekre egyenként 30 forintot fizetnek. CECIL NEM VICCELT Pusztító ciklonok, tájfunok A VNA hírügynökség vasárnapi jelentése szerint Vietnamban ötven- ketten vesztették életüket és 364 személy tűnt el a hét közepén az ország középső részén tomboló táj­fun pusztítása során. A vietnami hírügynökség közölte azt is, hogy a „Cecil” nevű tájfun 35 ezer lakóhá­zat és 150 iskolát semmisített meg, százezren váltak hajléktalanná, kö­zel százezer hektár termőterület ke­rült víz alá. Huszonötén haltak meg szomba­ton Bangladesben, ahol szinte cg) időben söpört végig egy ciklon —, az ország délnyugati településein —, és egy tornádó az ország északi vidékén. A sebesültek száma több mint kétezer. Legkevesebb 150 ha­lászt pedig eltűntként tartanak szá­mon— közölték vasárnap illetéke­sek Dakkában. Ugyanez a ciklon előzőleg Indiában pusztított, hu­szonöt halálos áldozatot hagyva maga után. Százhatvan éve halt meg Humphry Davy (1778—1829) kémikus, nemzet­közi hírű tudós. Eredetileg orvos mellett segédkezett, majd egy úgynevezett „pneumatikus in­tézetbe’’, vagyis olyan divatos szanatóri­umba került, ahol gázokkal próbálkoz­tak gyógyítani. Itt fedezte fel a fiatalem­ber a „kéjgázt", vagyis a dinitrogénoxi- dot, amelyet egy amerikai fogorvos csakhamar sikerrel alkalmazott érzéste­lenítésre. Londonba hívták, hogy tartson előadást a Royal Institution nevű inté­zetben, mely az ismeretterjesztést és a kutatást egyaránt szolgálta. Ragyogó előadásaira tódult a nép, s Davy hamar „divatba jött". Közben sokoldalú kuta­tómunkát végzett. Kísérletezett a Volta- oszloppal, a galvánelem ősével, s ennek segítségével előállította a tiszta nátriu­mot és káliumot, két alkálifémet (ame­lyek bontották a vizet, sőt eközben a kálium meg is gyulladt). Tisztázta a sósav összetételét; feltalálta azt a rob­banásmentes biztonsági lámpát, amelyet róla neveztek el. Élete tudományos eredményekben és anyagi sikerekben egyaránt rendkívül gazdag volt. Többek között Napóleon is meghívta Párizsba, ahol az általa alapí­tott Volta-díjjal tüntette ki. Később az angol tudományos akadémia elnökének is megválasztották. IDŐJÁRÁS Várható időjárás az ország területére ma estig: Nappali gomolyfelhő-képződés mellett több-kevesebb napsütés. Helyi záporok, zi­vatarok várhatók, a zivatarokat helyenként jégeső kíséri. A szél csak zivatarok idején lesz viharos. A legmagasabb nappali hőmérsék­let hétfőn 22, 27 fok között. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszer­vatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Május 27-én Kecskeméten a középhőmér­séklet 17,5 (az ötvenéves átlag 17,8) a legma­gasabb hőmérséklet 23,5 fok volt. Csapadék nem esett. A napsütéses órák száma 4,9 óra. Tegnap reggel 7 órakor 14,8, 13 órakor 22,2 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 10,4, a tengerszintre átszámított légnyomás 1017,3 millibar — süllyedő — volt. Május 27-én Baján a középhömérséklct 17.8 (az 50 éves átlag 18,1), a legmagasabb hőmérséklet 22,8 fok volt. Csapadék nem esett. Tegnap reggel 7 órakor 16,8,13 órakor 22.8 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmér­séklet 11,5 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1017,9 millibar—süllyedő — volt. Az Univer ÁFÉSZ Tarka-barka ru­házati boltjában (Kecskemét, Piac tér) május 30-ától rendkívüli engedményt adnak fonalakból, női és gyermekpuló­verekből, strand- és szabadidőruhákból, dzsörzséanyagokból, olcsó törülközők­ből, munkaruhákból. Az izsáki áfész Ní­vó Áruházában 240 literes és 300 literes jugoszláv fagyasztószekrény, 300 literes jugoszláv kombinált fagyasztószekrény, 300 literes Lehel fagyasztóláda, 200 li­teres és 400 literes NDK-fagyasztóláda, 220 és 300 literes jugoszláv fagyasztólá­da kapható. ' Commodore—64 alapgép 18 000 fo­rintért, videomagnó 37 000 forintért, ol­csó szovjet állványos és táskavarrógép, valamint 60 perces Philips kazetta 140 forint/db. Vásárlás esetén a fagyasztóládát 30 kilométeren belül díjmentesen házhoz szállítják. T.: 74-420. • A gazdaboltban rézoxi-klorid nö­vényvédő szer kapható 25 kilós tétel­ben. Különböző méretű osztályos zárt szelvények 25 százalékos engedménnyel kaphatók. Az Alföld Áruházban Benetto olasz versenykerékpár (tízsebességes), 21 500 forint helyett 14 500 forintért, BMX- kerékpárok 10 600 forint helyett 8600 forintért. Kerámia asztali és faliórák 30 száza­lékos árengedménnyel, férfi rövidujjú pamutingek 379 forint helyett 290 fo­rintért kaphatók. Pólók 850 forint he­lyett 590 forintért, női kötött kosztü­mök 1899 forint helyett 1010 forintért. Egyes könyvek féláron kaphatók. A Szigma Kereskedelmi Vállalat la­kásfelszerelési áruházában (Kecske­mét, Petőfi Sándor u. 5—7.) olasz fa­jansz fürdőszoba-garnitúra 16 300 fo­rint helyett 13 000 forintért (kék, baha- ma, mohazöld és négerbarna színben) kapható, valamint olasz padlóburkoló és falburkoló lapok kedvező, már 950 forint/négyzetméter áron kaphatók. : Kiskunfélegyházán az Integrál ÁFÉSZ mezőgazdasági szakáruházá­ban (Kecskeméti út 173/A), kapható Kludi csaptelep 3200 forintért, betonke­verő gépek 30 százalékkal, 80 literes házi vízellátó berendezés, keringetőszi­vattyú, import biztonsági lakat, Stihl láncfűrész, Husquarna láncfűrészek és egyéb cikkek 20 százalékos árenged­ménnyel kaphatók. A Bácska Kereskedelmi Szi­várvány Áruházában ríoi vászonblézer 330 forint, női krepp hálóing 180 forint, férfi (jugoszláv) rövidujjú ingek 280 fo­rintos reklámáron kaphatók. A Pajtás Áruházban torontáli összekötő 210 fo­rintos reklámáron kapható. A Petőfi Sándor utcai készruhaboltban férfi- és . bakfissortok, valamint bakfis kétrészes ruhák és farmeráruk reklámáron kap­hatók. Valamennyi árucikkre vonatkozik: „Amíg a készlet tart!” KIBŐVÜL A KECSKEMÉTI PEDAGÓGUS KAMARA Május 31-én, szerdán délután 5 órakor a Kecskeméti Tanítóképző Főiskola dísztermében tartja közgyűlését a pécsi kezdeményezés nyomán Kecskeméten is megalakuló Pedagógus Kamara. A város valamennyi oktatási intézményéből várják az érdeklődő gya­korló pedagógusok részvételét. A közgyűlés napirendjén az alapszabály megvitatása és az intézőbizottság megválasztása szerepel. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 9.00: Képújság 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.10: Az anatóliai felvidék. NSZK-rövid- film. Gólyák és baglyok a közép-anató­liai sztyeppén. — ism. 9.55: A HÉT — ism. 10.55: Delta. Tudományos híradó — ism. 11.20: Képújság 16.30: Hírek 16.35: Déli videóújság. A szegedi körzeti stúdió műsora 16.45: Stíri — Hírek román nyelven. A sze­gedi körzeti stúdió műsora 16.50: Perpetuum mobile. Szállj velünk! 17.35: Műsorajánlat 17.40: Szám-adás. Gazdasági negyedóra 17.55: Három nap tévéműsora 18.00: Egy szó, mint száz. Nyelvi fejtórőjá- ték. Egri János műsora 18.45: Reklám 18.50: Esti mese. Biga csiga és Batka ma­nó. Dongózene.— Csehszlovák rajzfilm 19.00: Űj cim-cim. Irodalmi rejtvényműsor gyerekeknek. Shakespeare-mesék 19.20: Reklám 19.25: Közlemények — Műsorajánlat 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Freytág testvérek. Tévéfilmsorozat. Jelenetek égy családregényből — V/4. rész 21.10: Panoráma. Világpolitika percről percre 21.55: Reklám 22.00: A fekete hős. Beszélgetések Lazar Brankowal —11/1. rész kb. 22.50: Híradó 3. TV II. MŰSOR: Berkes Zsuzsával és Rózsa Péterrel 17.00: Képújság 17.15: TV 2 Benne: Riportok — Reklám — Időjárás — Tévétorna — Zene 17.45: BUMMIl! Telefonos játék 18.00: Hétfőn hatkor 18.25: Gyerekeknek! Nils Holgersson cso­dálatos utazása a vadludakkal — NSZK- rajzfilmsorozat. A pokol kapuja — ism. 18.49: TV 2 19.00: A chateauvalloni polgárok. Francia tévéfilmsorozat — XXVI/22. rész 19.56: TV 2 20.00: Körzeti tévéstúdiók műsora — Budapest — Pécs — Szeged 20.55: TV 2 21.00: Híradó 2. 21.20: TV 2 21.30: Telesport kb. 23.00: TV 2 — Napzárta KECSKEMÉTI VÁROSI TELEVÍZIÓ: Este 8 órakor: választás előtt két tanács­tagi választókörzet—bemutatjuk a jelölte­ket — (Kérdéseket, véleményeket az adás idején a 24-315-ös és a 28-333-as telefo­non várnak) — Lesz-e új országgyűlési képviselő a megüresedett helyre? — Ta­nácselnök-választás Nagykőrösön — Mi újság a gyermekfalu ügyében? — Hírek: beszámoló a tanácsülésről — Mark Palmer Kecskeméten — új üzletről, sütőipari ter­mékekről — csecsemőgondozási verseny — nagykőrösi kulturális csoportok — Kecskeméti táncegyüttes és a gyermeknap. MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 4.30: 120 perc. 6.30: Műsorismertetés. 6.35: Igaz lélekből, film. 7.20: Labdarúgó­körkép. 7.30: A népi küldöttek kongresszu­sáról. 8.00: Nyilvánvaló és hihetetlen. 9.00: Államhatár, 1—2. rész. 11.10: Rajzfilm. 11.30: Gyere velünk! 12.30: A frunzei szín­házi fesztiválról. 13.30: A népi küldöttek kongresszusáról. 13.40: Dók. film. 14.20: Rahmanyinov-muzsika. 15.10: Hírek. 15.15: Gyermekek órája. 16.15: Régi népi játékok. 16.45: Mi történt a nagyvilágban? l7.00: Rajzfilm. 17.10: Kubai előadómű­vészek műsora. 17.40: Csehov: Ványa bá­csi. 19.00: Híradó. 21.20: Hírek. 21.35: Teo Adam műsora. 22.00: Bűnügyi filmsorozat. 23.02: Hírek. 23.07: Találkozás Alekszej Batalowal. 00.02: Zenés filmekből. ÚJVIDÉKI TV: 15.30: Műsorismertetés /-^magyarul. 15.35: A vasárnapi faluműsor ismétlése. 16.05: Sportkrónika. 16.25: Reklám. 16.30: Tv-napló — magyarul. 16.45: Gyer­mekműsor. 17.15: Tv-napló. 17.35: Biz­tonságban élni. 18.05: Óra—szlovák nyel­vű műsor. 18.30: Zenés műsor. 19.00: Ma: tájékozató blokk. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 20.00: Napjaink — magyar nyelvű belpolitikai műsor. 21.10: Reklám. 21.15: Sorozatfilm. 22.05: Tv-napló. 22.20: Ko­molyzenei műsor — ismétlés. 23.05: Mű­sorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: Hogy tetszik lenni? Nyugdíjasok műsora 9.00: A hét zeneműve. Honnéger: IV. szimfónia 9.30: A hét költője: Puskin. Őszi reggel — ism. 9.42: Ki kopog? A gyermekrádió műsora 10.05: Nyitnikék — kisiskolások műsora 10.35: Népdalkörök, citerazenekarok 11.00: „Nagyszerű mesterség az... Bog­dán István írása a szabókról 11.20: Kodály: Molnár Anna 11.29: Heptameron. Jelenetek Navarrai Margit elbeszélésgyűjteményéből 12.45: Csigavész. Trebitsch Péter műsora 13.00: Klasszikusok délidőben 14.10: Eutanázia. Palotai Boris novellája 14.30: A Sebő együttes felvételeiből 15.00: Szépirodalmi Figyelő 15.30: Kóruspódium 16.00: Tizenhat óra 16.10: Hangoló. Zenei magazin gyerekek­nek 17.00. Eco-mix. Gazdasági magazin 17.30: Beszélgessünk zenéről. Újfaiussy' József műsora 17.51: Engesztelő levél. Devecseri Gábor verse. Elmondja: Kézdi György 18.00: Győri Szabó József nótákat énekel 19.15: A gazdaságpolitikai rovat műsora 19.45: Hegedűvirtuózok 20.00: A Rádiószínház bemutatója. Torok- vizsga. Páskándi Géza hangjátéka 20.30: Operettparádé 21.05: A másodrendű vádlott: Lazar Bran- kov — 2. rész 21.50: Gong 22.00: Hírvilág 22.30: Archívumok mélyéről PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Nótacsokor 9.05—12.00: Napközben (ÉLÓ) 12.10: Keringők, polkák fúvószenekarra 12.25: Kis magyar néprajz ' 12.30: ifj. Kállai Kiss Ernő népi zenekara játszik 13.05: Slágermúzeum 14.00: Kettőtől ötig... (ÉLŐ) 17.05: Kölyökrádió 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Daráló. Folytatásos ifjúsági törté­net 19.05: Sportvilág 19.30: Népdalok, néptáncok. Az Állami Népi Együttes zenekara játszik, Kürthy Éva és Balogh Márton énekel 20.00: Tip-top parádé. Paul McCartney felvételeiből 20.30: Világablak. A tudomány határain. Ä parapszichológia és vidéke —.4. rész 21.05: Oxygénia. Fehér Klára fantasztikus regényének rádióváltozata 22.05: Rockújság — VI. évfolyam, 10 szám 23.10: Sporthírek 23.15—0.14: Alba Regia Videoton inter- dzsesszfesztivál BARTÓK RÁDIÓ: / 9.06: A Budapesti Tavaszi Fesztivál hang­versenyeiből — VII/5. rész 9.46: Yehudi Menuhin vezényli a Menu- hin-fesztivál zenekarát 10.45: Itzhak Perlman hegedül, Samuel Sanders zongorázik 11.20: Simándy József operaáriákat énekel 11.51: Zenekari muzsika. 13.05: Kilátó. A Rádió világirodalmi heti­lapja — ism. 13.50: Szokolay Sándor fúvósműveiből 14.12: A Columbia Szimfonikus Zenekar játszik. Vezényel: Bruno Walter 15.17: Kamarazene 16.00: Medveczky Ádám vezényli a-Ma­gyar Rádió és Televízió szimfonikus ze­nekarát 16.41: Vivaldi: Az olimpia. Melodráma há­rom felvonásban 19.05: Világhírű gitárművészek felvételei­ből • 19.30: A hét zeneműve. Honegger: IV) szimfónia — ism. 20.00: A Bécsi Szimfonikus Zenekar hang­versenye a bregenzi fesztiválon 21.18: Nagy mesterek kamarazenéjéből 22.00: Leontyne Price operaáriákat énekel 22.34: A Magyar Rádió kísérleti stúdiójá­nak műhelyéből. A barokk koncert. Alejo Carpentier regényének rádióváltozata vagy Zenei műsor — BEFEJEZTÉK A TAVASZI HULLADÉKGYŰJTÉST a kiskunfél­egyházi, a tiszaalpári, a gátéri és a pctőfiszállási általános iskolások. Csak­nem két hónap alatt 60 tonna fémet és 10 tonna papírt adtak át a félegyházi iMÉH-telepen. A legszorgalmasabb tanulok nyáron a felvásárló vállalat költségén jutalom üdülésen vesznek részt. A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: DR. GÁL SÁNDOR Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató Telefon: 28-777, 1989. V. 29-én, megrendelés sorszáma: 830004 Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A 60Ä1 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmiv h. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető, a nírlapkézbt Előfizetési díj: egy nőnapra egy evre: HU ISSN 0I33-235x írlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. : 105,—Ft, í ■ 315,— Ft, 630,- Ft, 1260, -iFt. . ■ . . negyedévre: fél evre:

Next

/
Thumbnails
Contents