Petőfi Népe, 1989. május (44. évfolyam, 102-127. szám)

1989-05-29 / 125. szám

1989. május 29. • PETŐFI NÉPE • 5 É ppen fél évtizedes múltra tekinthet vissza a népi iparművészetek kecske­méti múzeuma. A legfiata- labbnak számító városi gyűjte­ményben most érkezett el az első felújítások, cserék idősza­ka. A népi iparművészet szá­mos területét reprezentáló ki­állítás a nyári idényre felfrissí­tett, kiegészített anyaggal vár­ja a látogatókat. A majdnem ezer alkotást számláló, az elmúlt negyven esztendő népi iparművészeté­nek alakulását, formálódását, stílusbeli változásait és ennek jelenlegi állapotát tükröző gyűjtemény új tárgyakkal, szerzeményekkel egészült ki. Ezek közé tartozik egy új ba­basorozat, két Budapesten élő iparművész alkotása. A több mint harminc darabból álló összeállítás a húsvéti ünnep, a kalocsai locsolkodás kevésbé közismert részleteit, jellegze­tességeit mutatja be a látoga­tóknak. Átrendezték, felújítot­ták, néhány új szerzeménnyel gyarapították a szőttesek állo­mányát is, csakúgy, mint a hangszerekét. A gyűjtemény különféle kö­zönségcsalogató programok­kal készül a nyárra: a többi között például — a városi ta­nács és az Erdei Ferenc Műve­lődési Központ anyagi támo­gatásával — a belső udvart előnyösen hasznosító tánchá­zakkal. A legelső ilyen rendez­vénynek, május 31-én, a Zsa­A nyári idényre készül a népi iparművészetek múzeuma • (Walter Péter fotói) rátnok együttes lesz a házigaz­dája. Június elsejétől megváltozik az intézmény nyitva tartása. Hétfő és kedd kivételével dél­előtt 10-től délután 6-ig várják a látogatókat, de bejelentett vendégek ettől eltérő időpont­ban is látogathatják a múzeu­mot. CIKKÜNK NYOMÁN Gyanús vagy humánus a számla? Lapunk' április 19-ei számában Gya­nús szakemberek — gyanús számlák címmel Bognár János kecskeméti olva­sónk elmondása és bemutatott bizonyí­tékai alapján megírtuk, hogy a kecske­méti Alföld Szakszövetkezet tüzelés- technikai részlegének két dolgozója a panaszos lakásán gázkészüléket javí­tott. Ám amikor a nevezett a fizetni valóhoz a számlát — 2344 forint vég­összeggel — és a csekket megkapta, azt sokallta, ezért megkereste az illetékest, aki azonnal helyesbítő számlát írt 1207 forintra. A cikkre — amiben az alaposan elté­rő összegű két számla születését és a szövetkezet gázszerelési jogosítványát megkérdőjeleztük — dr. Domokos Zol­tán, a szakszövetkezet elnöke április 21-én levelet írt szerkesztőségünknek. Mint közli, a konkrét ügy vizsgálatánál kiderült, hogy Bognár Jánost a szere­lők több ízben keresték otthon, majd amikor elvégezték a javításokat, pár nap múlva, a számla kézhez vétele után panaszosunk „megkereste a részleg ve­zetőjét, Csupor Zoltánt, hogy a 10 óra javítási időt nem tudja kifizetni, mivel nyugdíjas, beteg ember. Ezenfelül so­kallta a javítási időt, jóllehet, az tényle­gesen felmerült a négyszeri kiszállás miatt, nem beszélve a krónikus alkat­részhiány miatti anyagbeszerzői után­járásról, és ez még nincs is benne a leszámlázott munkaórában” ... (még jó! — szerk.) — írja az elnök, majd így folytatta: „Nem túlszámlázásról van tehát szó, hanem a körülmények hu­mánus figyelembevételéről.” A szóban forgó cikkre a Bács- Kiskun Megyei Tanács ipari osztályá­nak árcsoportja célvizsgalatot végzett. Az erről készült jegyzőkönyv tanúsága szerint: „a részleg által eredetileg, de a pótlólag kialakított, módositott szám­lán sincs az elvégzett munka megnevez­ve, csak gázkészülék-javítás. A fentiek miatt a számla nein ellenőrizhető ... az elvégzett munka SzTJ-besorolása hely­telen ... A számlában 10 km utazási költséget számolt fel közigazgatási te­rületen belül, ezen eljárás nem fogad­ható el, kiszállási költséget kellett vol­na felszámítani... Az eredetileg kiállí­tott számlához képest a többletszámlá­zás 1254 forint.” Csupor Zoltán, a tüzeléstechnikai részleg vezetője ugyanebben a jegyző­könyvben nyilatkozza: „A készülék ja­vításáról május 5-ével gondoskodom és a helyes számlát 1090 forint értékben megrendelő részére kiegyenlítésre meg­küldöm.” Szintén május 5-én a Délalföldi Gáz- szolgáltató Vállalat kecskeméti üzem- igazgatósága közölte, hogy: „Az Alföld Szakszövetkezet gázszerelő-szolgáltató tevékenységéről az újságcikk megjele­néséig nem volt tudomásunk... a Gáz és Olajipari Műszaki Biztonsági Sza­bályzat 4. paragrafusa szerint előírt te­rületileg illetékes gázszolgáltató válla­lat — jelen eseben a Dégáz — erre vonatkozó megállapodást a szakszö­vetkezettel nem kötött. A szerelő-szol­gáltató tevékenység ellenőrzése a fenti­eket túlhaladóan az Energetikai és Energia Biztonságtechnikai Felügyelet hatásköre...” A megyei tanács ipari osztályvezető­je, Dömötör Tibor május 11-ei levelé­ben így fogalmazta meg Bognár János panaszügyének kivizsgálását: „ .. .utó­lag . már nem lehetett megállapítani, hogy reálisan hány munkaóra kellett a javításhoz, és mennyiben volt helyes vagy helytelen az eredeti számlában szereplő óraszám. Egyértelmű hiba volt, hogy 15 százalék áfa helyett 25 százalékot érvényesítettek. A szakszö­vetkezet elnökének felhívtuk a figyel­mét, hogy gondoskodjon a megfelelő számlázásról, a korábbi számlákat pe­dig vizsgálják felül, és a többlet áfát utalják vissza a megrendelőknek.” Ezek után már csak azt remélheti a szolgáltatásokat igénybe vevő honpol­gár, hogy általában nem így születnek a számláik. _ . . _. Pulai Sára ÚJ VÁLLALATI TÖRVÉNY JUGOSZLÁVIÁBAN Az önigazgatás vége? Jugoszláviában 1988 novembe­rében - módosították az alkot­mányt, hogy megteremtsék a re­formtörvények alkotmányjogi ke­retét. Azóta a jugoszláv parlament — a kormány lemondása ellenére — folyamatosan vitatott meg és fogadott el új gazdasági törvénye­ket. Az egyik ilyen az új vállalati törvény, amelynek jelentősége ab­ban van, hogy lebontja az úgyne­vezett társadalmi megállapodáson nyugvó döntési mechanizmust, és a gazdaság alapegységének a válla­latot jelöli meg. Az új vállalati törvény gyakorla­tilag megszünteti az önigazgatás rendszerét, hiszen annak két alap­pillérét: a társadalmi megállapo­dást és az úgynevezett társult mun­ka alapszervezeteit (tmasz) iktatja ki. Az utóbbiakból épült fel a tár­sult munka szervezete (tmsz), vagyis a vállalat. A törvény kizáró­lag a gazdaságra vonatkozik, és kizárja a társadalmi szervezetek hasonló átalakítását. Három év tü­relmi időt ad a gazdálkodó szerve­zeteknek az átalakulásra, s ennek lejártával kötelezővé teszi azt. Nemcsak a vállalatok helyzeté­ben történik jelentős fordulat, ha­nem nagyobb szerepet kap a ma­gántulajdon is a gazdasági életben. A törvény megengedi az összes tu­lajdonformát a gazdaságban: az állami, a szövetkezeti és a magán- tulajdont, s az úgynevezett vegyes tulajdont is, ami a fent említettek vállalaton belüli együttélését je­lentheti. Ugyanígy lehetővé válik a fejlett tőkés országokban létező összes vállalati alapforma létreho­zása, mint például részvénytársa­ságok, kft.-k stb. A törvény tartal­mazza az átalakulás lehetőségét is, egyik tulajdonfomából vagy egyik gazdálkodási formából a másikba. Az eddigi törvények nem szól­tak a külföldiekkel alapított ve­gyes vállalatokról; mösfezt is sza­bályozzák úgy, hogy mindenki, még a magánszemélyek is hozhat­nak létre ilyen vegyes vállalatokat; az állam garantálja a profit haza­utalását és a külföldiek tulajdonjo­gát. Kikötés, hogy a külföldi part­ner részesedése az alaptőkében mi­nimum 30 százalék legyen, de felső határ nincs, így elvileg 100 százalé­kos külföldi részesedésű vállalatot is lehet alapítani Jugoszláviában. Az új vállalati törvény kimondja, hogy mind a magántulajdon, mind a külföldi tőke — egy szűk kört leszámítva S- a gazdaság bármely ágazatában és az ország bármely részén folytathat gazdasági tevé­kenységet. A vállalatok belső felépítésében a legfontosabb változás, hogy megszűnik a tmasz-ok alapításá­nak kötelezettsége a vállalaton be­lül. Eddig a tmasz jogi személy volt, rendelkezett saját tulajdonnal (termelési eszközökkel, pénzzel stb.), jövedelemmel és forgalmazá­si joggal mint egy külön vállalat — ezeket a jogokat átruházhatta azonban a vállalati vezetésre. Az új törvény szerint, ahol a tmasz-ok megmaradnak, a vállalat belső szerveivé válnak, nem lehetnek jo­gi személyek. Forgalmazási jogot azonban kaphatnak, így köthet­nek szerződéseket, ha a vállalati vezetés engedélyezi. Ezáltal meg­szűnik a tmasz-okba belépő dolgo­zók tulajdonosi joga, vagyis meg­szűnik a munkahelyhez való jog, és csak a munkához való jog marad. Ezentúl a termelési eszközökkel és a jövedelmekkel vállalati szinten gazdálkodnak. (MTI-Press) Churchill néma maradt Winston Churchill „teljes és pontos információval rendelkezett arról, hogy a japánok meglepeté- ses támadásra készülnek az amerikai flotta ellen Pearl Harbomál” —■ állítják egy Londonban megjelent, és azonnal be is tiltott könyv szerzői. Eric Nave— az ausztrál, majd a brit hírszerzés egyik kulcsembere, valamint James Rusbridger, az angol kémelhárítás egykori tagja nem is akármilyen bombát robbantott, azt állítva, hogy „Churchill mindenképpen ki akarta erőszakolni az USA hadba lépését, ezért aztán eltitkolta az információt Roosevelt előtt még akkor is, amikor a japán flotta már útban volt Pearl Harbor felé, amikor már tudták, hogy 1941. december 7-én várható a rajtaütés.” És az be is következett. Meghalt 4500 amerikai katona, és gyakorlatilag megsemmisült a csendes­óceáni flotta. A könyv megjelenését állambiztonsági okokra hivatkozva nem engedélyezték, a The Independent ^azonban ismertette a tartalmát. Ebből kitűnik, hogy az angolok már a húszas évek óta szemmel tartották a japán hadihajók minden mozgását az egyik szerző, Nave kapitány jóvoltából, aki ausztrál kiküldetésben dolgozott Japánban, majd 1925-től ő vezette a londoni hírszerzőiskola japán tagozatát. „1940-től gyakorlati­lag minden nehézség nélkül elolvashattuk a japán flotta titkos üzeneteit, a munka inkább unalmas volt, mint nehéz” — mondotta. Ezt az unalmas élményt azonban sohasem osztották meg az amerikai szövetségessel. Ennélfogva azok nem tudhatták azt sem, hogy Jamamoto admirális novem­ber 20-án éjszaka a következő döntő fontosságú parancsot adta: „21-én éjfélkor megkezdődik az ellenségeskedés második szakasza.” London számára nem volt titok, hogy 6 repülőgép-anyahajó, 2 csatahajó, 3 cirkáló és 9 torpedóromboló elhagyta a támaszpontot. Megfejtették azt az utasítást is, miszerint ezeknek az egységeknek december 4-ére készenlétben kell lenniök. Már december 1-jén Churchill előtt volt a japán flottaparancsnok üzenete: a hajóknak december 7-én Nitakamaja magasságában kell lenniök. Minthogy az említett név Japán legmagasabb hegyével azonos, nem kellett zseninek lenni ahhoz, hogy lefordítsák a parancsot: a támadás ezen a napon várható. „Természetesnek tartottuk, hogy Churchill megosztja az információt a legfontosabb szövetséges­sel, és úgy véltük, az> amerikaiak is készülnek. Aztán nem értettük, hogy miért‘nem védekeznek? A magyarázat nyilvánvaló: Churchill szándékosan nem adta át a japán előkészületekről gyűjtött anyagot. És ez a magyarázata annak is, hogy miért nem jelenhet meg a könyv.” Kívánkozik a kérdés, melyet oly sokszor feltesznek: mi lett volna, ha... Nos, a szakemberek nem szeretik a képzelet játékait. Az áldozatok pedig, tudvalevő, sohasem vitatják, hogy mikor és miért történelmietlen némely kérdés. KÜLÖNVÉLEMÉNY Fellegekben járunk (?) Az MSZMP-reformkörök orszá­gos tanácskozásának dokumentu­mában a gazdaságpolitikai tézisek­ről azt mondhatom: tündérmese, vágyálom. A reformkörök gazda­ságpolitikája illuzórikus, nem a realitásokra, a lehetőségekre épült. A korábbi pártprogramok hibáját viseli: azt rögzíti, amit szeretnének, amire vágynak és nem azt, amire a lehetőségek, eszközök, adottsá­gok megvannak. Ezért Ármint az eddigi pártkongresszusok határo­zatai — komolytalan és teljesíthe­tetlen. Reális program kell, nem a vágyálmok kinyilatkoztatása. Ugyanakkor ez egy illúziókeltés is, nevezetesen azért, mert azt sugall­ja: ha az MSZMP reformszárnya venné át a hatalmat, akkor a do­kumentumban felsoroltakat teljesí­tené. Ezzel félrevezeti a magyar népet. A dokumentumban felsoroltak teljesíthetetlenek, mert hiányzik a tudati háttér; hiányzik a gazda- ságieszköz-háttér; hiányzik a kon­vertibilis valuta és hiányzik a való­di piac. Tudomásul kell venni, hogy ha­zánk nein piaci körülmények kö­zött és környezetben gazdálkodik, termel és kereskedik. Tudnunk kell, hogy nemzeti jövedelmünk több mint fele a külkereskedelem­ben realizálódik. Ugyanakkor nincs szocialista piac, mert a KGST-országokkal kontingens­megállapodások alapján, ellentéte­lezett cserekereskedelmet folyta­tunk. A nem szocialista országok­kal pedig, elsősorban a termékeink valódi piacát jelentő EGK-tagor- szágokkal, sincs valódi szabadke­reskedésre lehetőség a diszkriminá­ciók és a lefölözési politika miatt. Másrészt gyakorlatilag nincs olyan (elsősorban exportra alkalmas) ter­mékünk, amiben ne lenne import, akár szellemi, akár anyag alakban. Vagyis gyakorlatilag valódi ex­port-import piacunk nincs. Ennek is egyik következménye, hogy va­lódi belső piacunk sincs, csak idő­szakosan és egyes termékekből ta­pasztalható kínálat, de többnyire a keresletjelleg dominál. Hiányzik a dokumentumból, hogy az országnak át kell állnia a konvertibilis fizetőeszközre, vagyis a forintot minél előbb konvertibi­lissé kell tenni. Tévedése a dokumentumnak a „gazdaságpolitika már két ízben is elodázta a reformokat” kitétele, ugyanis kifejezetten ideológiai, po­litikai okok miatt került erre sor, mert a gazdaságpolitkusok mindig is sürgették, de végeredményben a politikairányítók voltak azok, akik lezárták az utat a gazdasági reform előtt. Súlyos tévedése a dokumentum­nak, hogy „a gazdasági reform kulcskérdése a tulajdonreform”, mert nem ez a kulcskérdés, hanem a valódi, vállalati, szövetkezeti, gazdálkodási önállóság biztosítása, a szabályozódzsungel kiirtása. Le­het bármilyen a tulajdonforma, lehet Dáriusz kincse is magánérde­keltségben, lehet a legtermeléke­nyebb berendezésen gyártott ter­mék, amelyre a világ minden ré­szén van igény, ha olyan gazdasági szabályozórendszer van életben, amely meggátolja elvonásaival, til­tó és egyéb intézkedéseivel a rentá­bilis, sőt, extraprofitot hozó terme­lést. Véleményem szerint a gazdálko­dási önállóságnak és a tulajdonre­formnak együttes megvalósítása nélkül elképzelhetetlen bármiféle gazdasági föllendülés, szerkezet- váltás. Napjainkig sem bizonyoso­dott be, hogy a vállalatok és szö­vetkezetek mire képesek, pert va­lamennyi túlszabályozott volt, a vezetők gúzsbakötöttségük miatt képtelenek voltak — és egyben érdektelenek is — a prosperitásra, a hatékonyabb, piacképesebb ter­melésre. Verseny- és szektorsemle­ges szabályozásra van szükség és olyan átalakulási törvényre, amely a lehetőséget adja meg a gazdálko­dási formák közötti választásra, nem pedig direktívát ír elő, és még csak nem is rendelkezéseket. Reális reformprogramra van szükség! Lelkesítőre, és olyanra, amely meg is valósítható. Amely még több hívet szerez a reform- mozgalomnak realitásával, s nem csak tisztánlátása okául. Reform kell, mint tiszta víz, s nem mint rózsaszín pezsgő. Csabai István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents