Petőfi Népe, 1989. május (44. évfolyam, 102-127. szám)
1989-05-18 / 116. szám
1989. május 18. • PETŐFI NÉPE • 5 ÉRTELMISÉGINEK LENNI KISSZÁLLÁSON A tudást nem sokra értékelik Nagyon sok agrár-, humán-, számviteli és közigazgatási szakemberrel, értelmiségivel beszélgettek Kisszálláson, az MSZMP községi bizottsága megbízásából, azzal a nem titkolt céllal, hogy felmérjék, milyen a falusi értelmiség helyzete, lehetősége, s egyáltalán hogyan becsülik meg azt a magasabb tudást, amelyet megszereztek. Bőr Jó- zsefnévak a bizottság vezetőjével erről beszélgettünk. — Milyen helyet foglal el a községben az értelmiség, s milyen a társadalmi környezete? — Az értelmiség általában középvezetői és vezető feladatokat lát el. Egyszerre beosztott és vezető, így munka- kapcsolatai összetettek. A megkérdezettek legnagyobb része úgy érzi, hogy sem munkatársai, sem a külső környezet nem értékeli többlettudását, s nem kapja meg azt a megbecsülést, amit érdemelne, sem erkölcsi, sem anyagi vonatkozásban. Néhányan úgy fogalmaztak, hogy az itt élők nagy része nem szereti a könyvet kézbe vevő, olvasó embereket. A tömegszervezetek s másféle közösségek alig tartanak igényt szaktudásukra, pedig szívesen nyújtanának segítséget pedagógiai, fásítási, virágosítási, állat-egészségügyi kérdésekben. Kivételt a sportszakember, az egészségügyi előadó és a könyvtáros jelent. / — Nehezíti más is az itt élő magasabb képzettségűek beilleszkedését? — A faluban élő értelmiség helyzetét az is nehézzé teszi, hogy néhányukat kivéve, nem helybéli származásúak. A község sajnos kevés felső- és középfokú végzettségű szakembert nevelt, a középiskolát végzők közül is alig maradnak páran a faluban. A főiskolát és egyetemet végzettekre ez fokozottan igaz. Az okok közé sorolható: a munkahelyek hiánya, vagy szakképzetlenekkel való betöltése, a fizetések alacsonyabb volta, a szakmai és a kulturális környezet igénytelensége. — Nem akarok a múltba visszamenni, de akkor kialakultak a községekben bizonyos értelmiségi csoportulások. Most nincsenek ilyenek? — A községben a munkahelyi kapcsolatok dominálnak,'amelyeket úgy jellemezhetek — ritka kivételtől eltekintve—, hogy a munkanap kezdetével kezdődnek és azzal véget is érnek. A bizalmasabb jellegű kapcsolatokatns ez jellemzi. Mindenütt próbálkoznak a kedvező légkör megteremtésével, azonban ez erőltetettnek tűnik. Az értelmiségi kapcsolatok túlságosan akciócent- rikusak, s a baráti kapcsolatoktól eltekintve gyakorlatilag nincsenek is. Ha ki is alakulnak bizonyos értelmiségi csoportok — baráti, családi alapon-v azokat a befelé fordulás jellemzi, s kívülállónak nehéz „betömi”. Kedvező, hogy az értelmiségiek általában szívesen adnak egymásnak szaktanácsot. — Milyenek ma a helyi értelmiség kulturális igényei és azok kielégítésének lehetőségei? ■ .>«v- Mit tud nyújtani a falu? Nem túlságosan sokat. A könyvtár a szép- irodalom és a napi sajtó vonatkozásában kielégíti az igényeket. A tudomáA Bácshúsnál nem szünetel a politizálás nyos munkához, a kutatáshoz, a szakmai ismeretek bővítéséhez azonban nincsenek meg a feltételek. A mozi éves késéssel játssza a sikerfilmeket; s a nézők viselkedése is sokszor kedvét szegi az igényesebb embernek, aki ezért szívesebben utazik el a városba, hogy egy filmet megnézhessen. A művelődési ház törekvései figyelemre méltóak, szépek és igényesek kiállításai, tartalmasak mühelynapjai, azonban lehetőségei korlátozottak. A hakniban lebonyolított „színházi” előadások mindenki számára színvonal alattiak. Az igényesebb műsorok megtekintésére inkább a hosszabb és költségesebb utat választják, ám a jövedelemszerző szabad időt ez annyira megkurtitja, hogy inkább elmarad a szórakozás, művelődés. Úgy vélem, ezt szervezéssel, olcsóbbá és könnyebbé lehetne tenni. Gondot látok abban is, hogy a felsőoktatási intézményeink nem igazán törődnek azzal, hogy a végzett hallgatók sokoldalúan képzettek legyenek. A társadalomnak, különösen falun, sajátos elvárásai is vannak: mégpedig az önképzésre és mások nevelésére való képesség, közösségteremtésre való felkészültség. — Milyenek a szakmai fejlődés és kibontakozás lehetőségei? — Valamennyi munkahely támogatja a dolgozók továbbtanulását, ám a fiatalabb korosztály úgy véli, nem túl sok értelme van a tanfolyamokon részt venni, meri a helyi munka nem igényli a magasabb szakmai műveltséget. A kezdeményezőkészséget gyakran letöri, hogy nem kapja meg a kellő anyagi és erkölcsi elismerést a fiatal szakember. A szakmai fejlődést rossz irányba befolyásolja és elkedvetleníti a dolgozókat a termelés eredménytelensége. A munkahelyeken nagy a túlterhelés. A pedagógusoknál a túlmunka, az agrárértelmiségnél a hosszú munkaidő. Éppen ezért nagyon nehéz lépést tartani a napi politikai és a bővülő szakmai ismeretekkel. Az értelmiségi munkakörökben dolgozók csaknem mindegyike érez beszűkülést szakmai és kulturális ismeretekben, de az emberi kapcsolatokban is. :— Hogyan summázná a tapasztalatokat? — A sok emberrel történt beszélgetés alapján, értelmiségünk úgy véli, hogy a tudás nem olyan érték a faluban, amilyennek lennie kellene. A lakosság nagyobb része a gyermekek továbbtanulását sem szorgalmazza eléggé. Az értelmiség kapcsolatrendszere kialakulatlan, szellemi és kulturális igényének kielégítése lényegesen nagyobb energiába kerül, mint a városokban, ugyanakkor az anyagi elismerés kisebb. A kulturált szórakozás feltételei sem adottak, a falunak kicsi az értelmiségi-megtartó képessége, s emiatt nagy a fluktuáció, sokszor szakemberhiány van... Az általánosítás nem szerencsés dolog, de a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy megyénk kisközségeiben az értelmiség helyzete hasonlatos a kisszállási- hoz, amely nem éppen a legkedvezőbb . a jövőre nézve. Gémes Gábor Országszerte vitatott kérdés, ki- vonuljon-e az MSZMP az üzemekből, gyárakból a lakóterületre vagy sem? Ebben még nem alakult ki végleges álláspont a párton belül sem, folyik a vita, s eközben elbizonytalanodnak az üzemekben dolgozó s a lakóterületen élő kommunisták. Már olyan vád is érte a nem Budapesten lakó MSZMP- tagokat, hogy csodára várva abbahagyták a pártmunkát, a politizálást. Az kétségtelen, hogy ma az MSZMP mellett politizálni nem népszerű, hiszen az elkövetett hibák miatt kialakult bizonytalanságot, amelyet olykor még mesterségesen tovább szítanak, nehéz, olykor lehetetlen visszájára fordítani. A Bácska Húsipari Közös Vállalat kommunistái éppen a bizalom visszaszerzése, az új politikai platform kialakítása, a politikai munka megújulása érdekében nem vártak csodára, döntöttek a maguk józan megfontolása alapján. Erről mondta Pető József, a vállalat munkásellátási osztályvezetője, a vállalat pártbizottságának titkára: — A pártviták során kialakult közös álláspontunk. Azzal mindenki egyetértett, hogy a politikai tevékenység az üzemből a lakókörzetbe tevődik át, tehát oda kell összpontosítani az erőket, ugyanakkor meghagyva az üzemi párt- szervezeteket is. Nem vártunk felsőbb utasításra, direktívára, magunk léptünk. Irtunk egy levelet a kommunistáknak és a körzeti A gyárból a lakóterületre pártalapszervezetek titkárainak. A párttagokat arról tájékoztattuk, hogy a lakóterületen ki a pártalap- szervezet titkára, hol a körzeti párthelyiség, és egyben arra kértük, nyújtsanak segítséget a körzeti alapszervezetnek. A körzeti pártalapszervezetek titkárait arról értesítettük, hogy a vállalat kommunistái közül kik laknak a körzetben, milyen felkészültséggel, képzettséggel rendelkeznek. Arra kértük őket, hogy hívják meg a körzetükben lakó kommunistákat a fontosabb politikai eseményekre, vonják be őket a politikai munkába. Javasoltuk, hogy a meghívókat a lakásukra küldjék, ugyanis ők már vállalták, hogy a lakóterületen is szívesen tevékenykednek. Amit elsoroltam, bürokratikus megoldásnak tűnik, de csupán praktikum volt, ugyanis nem mulasztottuk el a levelek megírása előtt a személyes megbeszélést sem. A Bácshús dolgozóinak zöme Baján, az Újvárosban, az Alvégen és Kiscsányban lakik, ahol az I-es, a VIII-as és az V-ös körzeti párt- alapszervezet működik. E három körzeti alapszervezet titkárát meghívták, s velük nem csak elvekben, hanem a gyakorlati tennivalók lebonyolításában is megegyeztek. Három összekötőt jelöltek ki — önként vállalták —. azzal a célKarosszériabemutató Aki kevésbé járatos a divat világában, azt hihetné, hogy a tervezők fantáziája véges. Aztán kiderül, hogy csupán a nyelv szegény a látvány kifejezéséhez. Örömmel adjuk közre ezek után a Republica beszámolóját arról a párizsi divatbemutatóról, amelyen a 90-es esztendő (tervezői) nőideáljai vonultak fel. Thierry Mugler kreációi láttán azt kell mondani, hogy a stiliszta átformálta a hölgyeket. Ezért a legjobb, ha a kordivatnak megfelelően kiáltunk fel: „Micsoda karosszériabemutató!” Csillognak, mint egy Cadillac, drágák mint egy Studebacker, látványosak, mint egy Buick, időállóak, mint az ötvenes évek autómodelljei. A szabászok a hátsó részre hívják fel a figyelmet: a szoknyák — ameddig csak lehet -K feltárják a futómű szépségét, a kebel kitör a huzat börtönéből. És ekkor még nem szóltunk a radiátorcsillogású övékről, az áramvonalas válltömésről, a stoplámpára emlékeztető gombokról, a macskaszem- sapkáról, a csapszegekkel, dugattyúkkal, hengerekkel kivert szoknyákról ... Ha Mugler felfedezte az automobil-asszonyt, az avantgárd Jean Paul Gaultier egyenesen olyannak láttatja a női testet, mint amilyenné az autó és vezetője egy karambol után válik. A fej körbekötve, a kar rögzítve, a láb begipszelve; övék és szorítókötelek tömkelegé az egész testen, és mindezek fölött még egy kényszerzubbony is található... Christian Lacroix pedig — aki néhány éve vállalta a szerepet, hogy forradalmasítsa a francia divatot — úgy gondolta, jövőre minden hölgy, aki az ő ruháját viseli, imádni fogja, ha bohócnak, állatidomárnak, kötéltáncosnak, bűvésznek, pojácának öltözhet. A fentiek a párizsi divatbemutató részletei. De azért néha az az érzése az embernek, hogy a magyar járdákon sem a Trabant-karosszé- ria a szembetűnő, s hogy a karambolstatisztikában is igyekszünk lépést tartani. Nem is szólva az erre emlékeztető jelmezekről. démiára, hogy megtanulja a műszálgyártás technológiáját. Nem fejezte be tanulmányait. A harmincas évek elején a moszkvai városi pártbizottságon dolgozott. Nagyezsda Allilujeva személye és Sztálinhoz fűződő viszonya körül sok pletyka és legenda született. így például az egyik szerző (aki az Esszad-bej álnév mögé rejtőzött) azt állítja, hogy Sztálin, akár egy keleti kényúr, bezárva tartotta feleségét a Kremlben lévő nagy lakásában, és Sztálinnak a Kremlben lakó munkatársai soha nem látták még az arcát sem. Browning Berlinből Igazából Nagyezsda Allilujeva nagyon barátságos asszony volt, pártkörökben jól ismerték. Jó barátnője volt Molotov felesége. Jó viszonyban volt Nyikita Hruscsowal, akit az Ipari Akadémiáról ismert, Jakov Dzsugas- vilivel, Sztálin első házasságából született fiával, aki mindössze öt évvel volt fiatalabb nála. Nagyon bántották Sztálin és fia gyakori veszekedései, és megrendítette Jakov sikertelen öngyilkossági kísérlete. Sztálin lánya, Szvetlána szerint Jakov nagyon lojális volt az apjával, de nem istenítette. „Apám mindig tézisekben beszél” — mondta egy alkalommal Jakov Szvetlánának. Sztálin ridegen,-sőt ellenségesen bánt a fiával. Ezért próbálta főbe lőni magát Jakov. „Szerencsére csak megsérült — írja Szvetlána AIliluje\&. — De apám itt is talált okot a gúnyolódásra: Haha, nem talált! -í- mondta. Anyámat megrendítette az eset.” Nagyezsda Allilujevának egyre nehezebb lett az élete Sztálin mellett. Gyakran veszekedtek. Egyik alkalommal Nagyezsda fogta a gyerekeket és otthagyta Sztálint. Ám apja és rokonai rábeszélésére néhány hónap múlva visszatért hozzá. Az asszony rokonai, amikor a vitákról, veszekedésekről tudomást szereztek, többnyire Sztálin pártját fogták. Mivel legközelebbi hozzátartozóinál sem talált megértésre, Nagyezsda Allilujeva az öngyilkosság gondolatával kezdett foglalkozni. Amikor testvére,1 Pavel, aki hadmérnök volt, szolgálati útra külföldre ment, Nagyezsda megkérte, hozzon neki egy revolvert. Pavel teljesítette a kérést, Berlinből hozott egy kis női browningot. Cigaretta a dekoltázsban Nagyezsda Allilujeva öngyilkosságát az alábbi eset előzte meg. 1932. november 8-án a Kremlben összejöttek a bolsevik vezetők és családtagjaik, hogy megünnepeljék az októberi forradalom 15. évfordulóját. Ott volt Nagyezsda Allilujeva is, Sztálin azonban késett. Amikor megérkezett, Nagyezsda gúnyos megjegyzést tett rá. Sztálin felfortyant és gorombán válaszolt. Néha nem pipázott, hanem cigarettázott. Azzal töltötte ki a haragját, hogy az égő cigarettát váratlanul felesége arcába vágta. A cigaretta a ruha kivágásába esett. Nagyezsda kikapta a cigarettát, felugrott, de Sztálin hirtelen sarkon fordult és elrohant. Rögtön utána távozott a felesége is. Mint később kiderült: Sztálin kiment a nyaralójába, Nagyezsda pedig hazament a Kremlben lévő lakásukba. Az ünnepi hangulat elromlott. Néhány óra múlva azonban sokkal rosszabb történt. Telefonáltak Sztálin lakásáról, Avel Jenukidzét és Szergo Ordzsonikidzét kérték, hogy azonnal menjenek oda. Nagyezsda agyonlőtte magát. Mellette hevert egy kis női revolver és egy Sztálinnak címzett levél, amelyet természetesen senki sem mert elolvasni. Azonnal telefonáltak Sztálinnak a nyaralóba, s ő hamar meg is érkezett. Felesége halála megrendítette, de nem szólt egy szót sem. Nagyezsda Allilujeva öngyilkosságáról semmit sem írt a sajtó. Az újságokban megjelent egy közlemény Sztálin feleségének váratlan megbetegedéséről és haláláról, meg egy hamis orvosi jelentés. Nem ment el a temetésre Nagyezsda Allilujeva családja nem ítélte el Sztálint felesége haláláért, hanem az volt az első reakciója, hogy valamiképpen segíteni kell Sztálinnak átvészelni ezt a tragédiát. Nagyezsda bátyja, Pavel Allilujev sürgősen hazatért Berlinből és egész családjával Sztálin nyaralójába költözött, több <évig ott lakott. Sztálin többször beszélgetett vele Nagyezsdáról. Időnként hibásnak érezte magát, és megpróbálta mentegetni magát Pavel előtt: „Mindent megtettem, amit akart — mondta Sztálin. — Oda ment, ahova akart, azt vehetett, amihez kedve támadt. Ide nézz!... Kihúzta az íróasztalfiókot, amely nem volt bezárva: tele volt papírpénzzel.” (Szvetlána Allilujeva szerint Sztálin a háború után sem költötte el óriási fizetését, amelyet sokféle tisztsége után kapott. A borítékokat, amelyekben a pénzt kapta, fel sem nyitotta, hanem berakta az íróasztalfiókba.) ^ok fikció fűződik Nagyezsda Allilujeva temetéséhez is. Sztálin néhány rajongója ma is arról beszél, hogy Sztálin gyalog ment felesége koporsója mögött a Kremltől a temetőig. Még olyan meséket is hallank hogy Sztálin hetente egyszer kiment felesége sírjához, és reflektorok fényében órák hosszat üldögélt ott. A valóság azonban egészen más volt: Allilujevát a mai GUM-ban ravatalozták fel (a harmincas években a Kreml különböző hivatalai voltak itt). Sztálin a temetés kezdete előtt érkezett, odament felesége koporsójához, és hirtelen olyan mozdulatot tett, mintha eltaszítaná magától a koporsót. Jól kivehetően ezt mondta: „Úgy ment el, mint ellenség”. Majd sarkon fordult és távozott. Nem vett részt a felesége temetésén, s élete végéig egyszer sem ment ki a sírjához. Felesége halála után Sztálin özvegyen élt. Voltak rövid ideig tartó és nem túl gyakori kapcsolatai különböző nőkkel. Ezekből gyermekek is születtek, de ők az anyjuk nevét kapták. Egyetlen nő sem volt rá semmilyen hatással, soha nem látta házasságon kívül született gyermekeit. Sőt nyolc unokája közül is csak hármat látott. A család és a családi élet számára 1932-bep megszűnt. (Következik: A nagy éhínség délen) lal, hogy a lakókörzetben, az ottani politikai munkában ismeretlen párttagokat megismertessék a körzet életével. — Az természetes, hogy magam is vállalkoztam ilyen feladatra. Meghívtak a Hazafias Népfront választására, de részt vehettem a városfejlesztési vitában is. Abban a körzetben, ahol én lakom, nagyon sok a kisnyugdíjas, és még több a nélkülözni kényszerülő ember. Ezek felkutatására, megsegítésére szövetkeztünk, amit jelzünk a városi tanácsnak. Úgy véljük, jobb lenne, ha ezek az emberek szociális támogatásban részesülnének, nem úgy, mint korábban. A lakókörzetben végzett munkának ezenkívül még számos lehetősége van, de alkalmanként, ha szükséges, a községekbe is kimegyünk. A VIII- as körzetben már két Bácshúsnál dolgozó kommunistát választottak be a körzeti népfrontbizottság vezetőségébe. A körzeti alapszervezetek alkalFILMJEGYZET mat teremtettek arra, hogy a hozzájuk segíteni induló kommunisták taggyűlésen bemutatkozhassanak, ismerkedjenek. Baján régi hagyomány, hogy a lakókörzetek mindig aktívak voltak, sok mindent tettek a város, a környék fejlesztése, a társadalmi munka megszervezése, a kulturált szórakozás, a szabad idő hasznos eltöltése, sőt, még a hagyományok ápolása, őrzése érdekében is. Lehet, hogy ez. teszi optimistává Pető Józsefet? — Az üzemekben dolgozó kommunistákat a régi megcsontosodott, bürokratikus gyakorlat béklyóitól meg kell szabadítani, ha úgy tetszik, át kell programoznunk magunkat. A párttagnak ma igenis vitatkoznia, politizálnia kell, tenni azért, hogy a lakókörzetben az emberek komfortérzete, szociális ellátottsága, kulturális felemelkedése növekedjék, közérzete javuljon. Fel kell vállalni a lakókörzet poli-. tikai közösségét valamennyi gondjával, bajával, népszerűtlenségével együtt. Ma ez a kommunisták legfontosabb feladata. G. G. Az ismeretlen század kezdete A politikai izgalmakban kifogyhatatlannak tűnő információözönben a valódi történetek mellett ma már egyre kevésbé számítanak attrakciónak a hosszú időre dobozba zárt mozidarabok történetei. Egy esztendeje kerültek a nyugat-berlini filmfesztiválon közönség elé azok a hetvenes években készült szovjet filmek, melyeket Az ismeretlen század kezdete címmel vetítenek nálunk a mozikban. Mindkét film a húszas évek elejének Oroszországában, a forradalmi őijöngés idején játszódik. Az Angyal címmel Andrej Szmimov által rendezett első rész azt az időszakot írja le, melyben az épp hatalmon levők embertelen elnyomással, kegyetlenkedésekkel, esztelen terrorral tiportak maguk alá minden sajátjuktól eltérő elképzelést. Kiirtandó ellenféllé vált egyik pillanatról a másikra mindenki, aki nem akart részesévé válni ennek az őrjöngésnek. Az elszabadult indulatok közepette az embernek úgyszólván esélye sem maradt a túlélésre. Az utakon ellenőrizhetetlen, irányíthatatlan bandák, csapatok garázdálkodnak, a törvény és a rend nevében öldökölnek le, gyaláznak meg mindenkit, aki csak eléjük kerül. A főszereplő komisszár a banditák uralta baljóslatú vidéken mozdonyvezetőnek álcázza magát, mert az utasokkal együtt tart a hírhedt Angyal bandájától. Társai a feszült légkörben egyáltalán nem igyekeznek hízelegni neki, fejéhez vágják, hogy a helyzet rosszabb, mint a cári rendszer volt. A villámgyors, kíméletlen támadás vet véget az ideológiai párbeszédnek, a dühöngő terror feltartóztathatatlannak látszik... A második epizód visszafogottabb eszközökkel, kevesebb áttétellel rajzolja meg ugyanennek az időszaknak a képét. Rendezője a Kálvária című munkájával világhírűvé vált Larisza Sepityko, aki a forgatókönyvei Andrcj Platonov Az elektromosság hazája című elbeszélése alapján írta. A mindössze negyvenperces töredék első kockái kinagyítják a Pravda egy 1921-es számának első lapját, melyen a Volga menti szörnyű szárazságról szóló megrázó hírek társaságában a szárazságtól eltikkadt földek láthatók. Ugyanitt olvasható Kalinyin külön üzenete, s cikkek, melyek az .éhezők megsegítésére szólítják fel az olvasót. S a mostani néző számára rendkívüli hatású dokumentumokat, kisebb-nagyobb jelentőségű tényeket a filmen egy Platonov- idézet erősíti fel arról a nyárról, amikor „az égből egy csepp nedvesség sem esett, de az egész természetet a rothadás és a hamu bűze töltötte meg, mintha már megásták volna a nép számára a sírgödröt”. Az eseméhyekig lecsupaszított Pla- tonov-történet tulajdonképpen arról szól, hogyan próbál megmenteni egy leleményes komszomolista az aszálytól egy általa összeállított ügyes szerkezet segítségével egy falut. Sepityko története viszont fontos szerepet szán az éhezéssel küszködő, testileg, lelkileg kimerült népnek és az ellenséges, aszályos nyárnak, a természeti elemeknek. Áltáluk szól — lassan hömpölygő, erőteljes leíró képekben — hitről, küzdelemről, tragédiáról. A két produkció azok közé tartozik, melyeknek kortársaik között nemcsak a szemlélete, hanem — éppen ebből kifolyólag — sorsa is rendhagyónak, jelképesnek bizonyult. Sepityko a fojtó társadalmi légkör nyomása alatt is létre tudott hozni jelentős alkotásokat, még ha azok jelentékeny része csak ma kerül is a közönség elé. Szmirnov esetében sem véletlen, hogy épp legjobb alkotása maradt egészen a legutóbbi időkig dobozban. K. J. US
