Petőfi Népe, 1989. április (44. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-02 / 78. szám

A Petőfi Népében eddig is figye­lemmel kisértük a júliusra tervezett Petőfi-expedíció eseményeit. Mint ismeretes, Morvái Ferenc nagyré- dei feltaláló 7 millió forintot áldoz a barguzini temetőben megtalált — vélhetően — Petőfi Sándor sír­jának feltárására. Időközben Pető- fi-bizottság alakult a nyári expedí­ció előkészületeinek .szervezésére, az ügyek intézésére. Az újságok­ban árrá is fény derült, hogy Ba- lajthy András szabadúszó filmes nem kíván részt venni a Morvái által finanszírozott expedícióban. Súlyos vádaskodások jelentek meg egyes lapokban, melyeket a sértett Balajthy közölt — egyoldalúan — a szerkesztőségekkel. Igaz, a Mai Napban például szót kapott a Petőfi-bizottság szóvivője is, de ugyanazon az oldalon napvilágot látott egy másik cikk is — Balajthy András védelmében. Meg kell jegyezni, nincs értelme a vitának, a vádaskodásnak, minthogy Morvái Ferenc azt is kijelentette, hogy a Petőfi-expedíció nem üzleti vállalkozás, nem lehet nyerészkedni jeles költőnk ügyében. A cél tovább­ra is ,,csak” annyi : exhumálni kell a feltételezett Petőfi-sírt, hogy végre kiderüljön az igazság, Valóban Kiskőrös szülötte fekszik-e a távoli teme­tőben. Ha mégsem Petőfi lesz ott, akkor is eléri célját az expedíció, merthogy megoldódik egy régóta tartó legenda a szabadságharc költőjé­nek Szibériái eltűnéséről. Pénteken ismételten találkoztak a Petőfi_-bizottság tagjai a fővárosban. Megbeszélték az aktuális tennivalókat. így például közölték, hogy a szükséges minisztériumi engedélyek birtokában ma indulhat a Szovjet­unióba az a négytagú stáb, akiknek az lesz á feladata, hogy a moszkvai, az irkutszki; az ulan-udei, a csitai és a barguzini levéltárakban kutatáso­kat végezzenek^ valamint megszerezzék a nyári exhumáláshoz szükséges hozzájárulásokat. Zahemszky László, az egri tanárképző főiskola ad­junktusa, Kéri Edit kutató, Szirti László filmes és Búzás Mónika, a MégamorV iroda ügyintézője találkozik majd Tivanyenkóval is, aki a Szovjetunióban ismert Petőfi-kutató. Felkeresik Petőfi állítólagos déd­unokáját, Lídia Alekszandrova Kuznyecovát is. A tervek szerint a 86 éves dédunoka és Tivanyenko Magyarországra látogat a mpstani kutatóút végeztével. Előreláthatóan április 17-én érkezik vissza a négytagú stáb a Szoyjet- .unióbóL Azt követően sajtőtájékoztatót tartanak majd, hogy a tapasztal­takat a nyilvánosság élé tárják. A Kecskeméti Városi Televízió — az expedíció mozzanatainak filmes rögzítői — kerekasztal-beszélgetést ren­dez majd a stúdióban a mostani szovjet útról.. MEGAMO CIO JELENTESZ XLIY. évf. 78. szám 1989. ÁPRILIS 2., vasárnap Ára: 5,30 Ft Közlemény a ftßmszter­üléséről (2. oldal) AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Néhány éve megkérdeztem a statisztikai hivatalban, hogy a magyar állampolgárok . közül hányán születtek 1945. április 4-e óta. Valamivel többen, mint hatmilliónyian hangzott a válasz. Azóta eltelt fél évtized, az idősek közül sokan meghaltak, s nem lepőd­nék meg, ha egy precíz szakember bebizonyí­taná, hogy a mai magyar társadalom kéthar­mad része már a felszabadulás után született. Felszabadulás? Megnéztem az értelmező szótárban, a kifejezés igei alakban fordul elő. „Felszabadul: megszállt terület, fegyveres harcban, újra szabaddá lesz.” Homályos fo­galmazás. Lesz? Kinek a jóvoltából? Egyálta­lán, annak a hat és fél millió magyar állam­polgárnak, aki már az új kor szülöttje, miként lehetne elmagyarázni, hogy tulajdonképpen mi történt 1945-ben? Újdbb kérdések is felötlenek, persze. Vajon csak felszabadulásról beszélhetünk, ahogy mostanában mondjuk? Vagy felszabadításról, ahogy sokáig kellett mondanunk? Mi a kü­lönbség a két szó között — hangulatilag, tör- ténelemszemléletileg? Továbbá: hol lépték át a szovjet csapatok Magyarország határát? Battonyánál, ahogy sokáig irtuk? Netán Csa- nádpalotánál, ahogy a hely történészek, vélik? Esetleg máshol? Olyan településnél, amelyről még mostanában sem illik beszélni? És az újabb kérdések. Például az, hogy a német csapatok mikor hagyták el Magyarországot? 1945. április 4.-én, ahogy hisszük? Vagy né­hány nappal később, ahogy a helytörténészek mostanában állítják? . Maradjunk mindjárt a kezdeteknél, a róluk való elmélkedés felér egy ideológiatörténeti oknyomozással. Mulatságos volna megje­gyezni, ha éveken át nem vettük volna túl komolyan, hogy a battonyai „belépés” szor­galmazója egy sokáig aktív külügyminiszter volt. Egyébként kiváló lokálpatrióta,, aki helytörténeti kutatókat nem kímélve bizony­gatta, hogy a szovjet csapátok szülőfalujánál érték el a magyar határt. Vele szemben, előbb félénken', aztán — a miniszter nagykövetté kinevezése után már hangosabban, nyugdíjba helyezése után pedig még erőteljesebben fejtették ki a fellázadt helytörténészek, hogy szó sem lehet Battonyáról. Az egyik közeli falut érte az a megtiszteltetés, hogy először szabadították fel a szovjet katonák. Nos, ál- kérdésről vitatkozunk. Magyarország határát ugyanis nem a Nagyalföld peremén közelítették mega szov­jet csapatok, hanem valahol a Kárpátokban. Az úgynevezett második bécsi döntés nyo­mán, 1940 augusztusában,^ a német-^—ólász döntőbíróság hatására Észak-Erdély — csaknem negyvenötezer négyzetkilométer és legalább kétmillió lakos — Magyarország­hoz került. A megnagyobbodásért később nem csekély árat fizettünk, ettől azonban a történelmi tény még tény marad: az akkori Magyarország területére valahol Székelyföl­dön, talán éppen a gyimesi havasokban léptek a szovjet csapatok. Hát így állunk a felszabadulás-felszabadí­tás kezdeteivel. Nem kevésbé tanulságos a „kilépés" törté­nete. Egy szombathelyi helytörténész, különben főiskolai tanár, aki korábban szákfolyóira­tokban jelentette meg április-témájú tanul-, mányait, nemrégiben egy bulvárlap hasábjain részletezte meghökkentő tapasztalatait. Két­ségtelen, hogy 1945. április 4-én Nemesmed- ves az utolsó magyarországi település, ahon­nan Ausztriába hátráltak a német csapatok, csakhogy... Az is kétségtelen, hogy vissza- szivárgó SS-alakulatok április 5-én újra el­foglalták a falu északi, tanyás részét. Ezt viszont a velük szemben álló szovjet egység parancsnoka nem jelentette: Pontosabban szólva, két verzió van forgalomban. Az egyik szerint — a szombathelyi kutató e felfogás híve — a szovjet tiszt jelentette ugyan a beszi­várgást, a magyarországi hadszíntér parancs­noka azonban félt Sztálin haragjától, ezért fiókjába rejtette a kínos információt. (Moszkvában már eldördültek az üdvlövések Magyarország felszabadítása alkalmából, minek bolygatni a kedélyeket ?) A másik vál­tozat szerint az alacsonyabb egység parancs­noka tartott a marsall haragjától, ezért in­kább a saját szakállára intézte el az ügyet. Súlyos harcok árán tisztította meg a terepet, egy történész elemzésében olvastam, hogy „április 11-éig sikerült szétmorzsolni az elszi­getelt SS-egységeket, Magyarország területe tehát visszavonhatatlanul és végérvényesen" ekkor szabadult fel. Lehetséges, hogy olyan országban élünk, amelynek már a fogcmtatási és születési kö­rülményei sem stimmelnek? A szentségtörő gondolatokat tovább lehet ám cifrázni. Az imént említett hadtörténésszel egyszer interjút készítettem, s feltűnt, hogy felváltva használja a felszabadítás és a felsza­badulás kifejezést. Válasza elgondolkoztatott, ezt mondta ugyanis: „Ha magunkról írok vagy beszélek, mindig a felszabadulást használom. Ha vi­szont katonápolitikai szemszögből láttatom az eseményeket, harci cselekményeket próbá­lok érzékeltetni, akkor helyesebbnek vélem a felszabadítást." Milyen furcsa, hogy régeb­ben, amikor például Rákosiék Hitler utolsó csatlósának bélyegezték Magyarországot, a katonapolitikai kifejezés dívott. Úgy tűnt fel, mintha a szabadságot csakis a felszabadító szovjet katonák kezéből kaptuk volna. És legalább ennyire egyoldalúság, hogy mosta­nában meg, a felszabadultabb légkörben, a felszabadulás használtatik. Mintha hajlamo­sak volnánk elvonatkoztatni a geopolitikai adottságoktól, amelyeknek egyébként 19441 45-ben erőteljes katonapolitikai akció köl­csönzött nyomatékot. Sok tehát a bizonytalanság, azt hiszem, nem is annyira a történelmi valóságban, mint inkább a tudatunkban. De most már talán vagyunk olyan helyzetben, hogy végre bevall­hassuk magunknak: ha árnyaltabb képet raj­zolunk a történelmi félmúlt meghatározó ese­ményéről, akkor túlléphetünk a magunk két­ségein is. A lényeg az arányokban rejlik. 1944 nyarán—őszén közeledett a front, ezért az ország keleti részén, különösképpen a Tiszán­túlon demokratikus tömegmozgalmak kezde- . nek kirajzolódni. S amint betoppannak a szovjet katonák — kopott gimnasztyorkában, félretaposott sarkú csizmában, és igen — lángra kapott a pislákoló kezdeményezés. Kevésbé képletesen szólva: az 1944 második felében történteket sokféleképpen élhettük át, mindazonáltal az egyéni tapasztalatok mit sem változtattak azon, amit egy neves ma­gyar történész így fogalmazott meg: „A ... katonapolitikai akció kedvezett a földosztás­nak, márpedig tudjuk, a paraszti tömegekben évszázadok óta élt a föld utáni vágy. S mert a szocialista megszálló hatalom a magyar népi erőket támogatta, már 1944 őszén meg­indult a felszabadulási, vagy ha úgy tetszik: önfelszabaditási folyamat. Az újjászervezett helyi apparátusok létrehoznak egy államot, egy nemzeti hadsereget. Az Ideiglenes Nem­zetgyűlés? 1944. december 21-e voltaképpen új kor nyitánya, az Új Magyarország meg­alapítását jelenti” Gyimesi havasok? Felszabadítás! Föld­osztás? ÖnfelszabaditásJ Április 4.? Üdvözlé­sek és elhallgatások? Április 11.? Visszavon­hatatlan és végérvényes felszabadítás-felsza­badulás! A történelmi folyamat tehát ellent- - mondásos, de korántsem áttekinthetetlen. Mindenesetre azon a tényen aligha változtat­nak a mai viták, hogy a tegnapi Magyaror­szág 1945 áprilisában lidércnyomástól szaba­dult meg. Ami utána következett — siker­élmény és tragédia, válság és kilábalási kísér­let —, az már az én történetem is. 1945-ben születtem. Zöldi László VÁDASKODÁSOK AZ ÚJSÁGOKBAN — MIT TALÁLNAK A SZOVJET LEVÉLTÁRAKBAN? — ELLÁTOGAT HOZZÁNK AZ ÁLLÍTÓLAGOS DÉDUNOKA Ma indul a Petőfi-expedíció első stábja Új szerelőcsarnokot adtak át Bácsalmáson MEGEMLÉKEZÉS FELSZABADULÁSUNK 44. ÉVFORDULÓJÁRÓL Ünnepi nagygyűlés Kunszentmiklóson Szombaton délelőtt, a megyeházán 11 órakor kezdődött meg az ünnepség a bács-kiskunbeli kitüntetettek számá­ra. A Himnusz elhangzása után Nagy Attila színművész előadásában Váci Mihály: Ma sem könnyebb című versét hallgatták meg a jelenlévők, majd dr. Szabó Miklós, a megyei pártbizottság első titkára mondott rövid beszédet. Emlékeztetett a múltra, benne a bácsalmási Narancsik Pálra, aki 1944. március 19-én életét áldozta az újvidék —pécsvárádi híd védelmében a német megszállókkal vívott harcban. Mennyi vér, mennyi könny és mennyi szenve­dés jutott osztályrészül a népnek ak­kor, s már előtte, évszázadokon keresz­tül is a hadak útjába eső órszágban! Ritkán adatott meg a történelmi szélár­nyék, hogy a magyarság utána rugasz­kodhatott volna mindannak, amit fej­lett világnak neveznek. Illyés Gyula egyik versbeli gondolatával rokonszen­vezett — Megy az eke,, szaporodik a barázda —, amikor azt mondta: cselek­vőén, tettekkel és munkával írják a tör­ténelmet. Azt a történelmet, amelyben a sztáli­nizmus Magyarországot zsákutcába juttatta 1956-ig, de amelyben a nemzet ez után —1956 és a 70-es évek közepé­ig — eredménnyel alkothatott. Ám a hibás döntések következményeit mi érezzük, mi görnyedünk alattuk. Csak az 1988-as májusi pártértekezlet hozott történelmi fordulatot, és indulhat el a magyar nép, nemzeti összefogást meg­hirdetve. — Fájdalommal és gyötrelemmel is jár ez a fordulat — hangoztatta Szabó Miklós -—, de meg kell tenni mindent a nemzet egysége érdekében. Induljunk el azon az úton, amely a nemzet fel- emelkedéséhez vezet! Ezután az Elnöki Tanács által ado­mányozott kitüntetések átadása követ­kezett, amelyeket dr. Gajdócsi Istvántól, az Elnöki Tanács tagjától, a megyei ta­nács elnökétől vettek át a meghívottak. A kitüntetettek nevében dr. Kövecs Gyula, a kiskunhalasi Semmelweis kór­ház igazgató főorvosa mondott köszö­netét. Az ez alkalommal elismerést kapott dolgozók névsorát lapunk 3. oldalán közöljük. K—1 Ünnepélyes szalagvágás nélkül, Sendula Tibor igazgató rövid köszöntőjével adták át a Bácsal­mási-Állami Gazdaság új járműjavító, -szerelő csarnokát a műszaki főágazat dolgozóinak. Az új létesítmény egyúttal a helyszíne volt a felsza­badulásunk 44. évfordulójáról tartott megemlé­kezésnek, amelyen részt vett és ünnepi beszédet mondott dr. Szabó Miklós, az MSZMP Bács- Kiskun Megyei Bizottságának első titkára is, majd Sendula Tibor igazgató vette jelképesen használatba az új létesítményt. Mint elmondotta, a több mint 1500 négyzet- méter alapterületű csarnokot az állami gazdaság saját erőből és kivitelezésben, 48 millió forintért építette fel három év alatt. A vállalat ütemezett terv szerint igyekszik fejleszteni, olcsó, korszerű és praktikus megoldásokkal, mert a mezőgazda­ság ma a drága beruházásokat nem bírja el. Igaz, mondta az igazgató, hogy ma főleg a gyorsan megtérülő, termelő beruházásokba érdemes fog­ni, a járműjavító műhely pedig nem ilyen. De hiába korszerű a technika, ha a gépek, eszközök műszaki színvonalát, állagát az elavult szerviz­ben lehetetlen megőrizni. Ezért döntöttek úgy 1985-ben, hogy felépítik a csarnokot, amely 55 embernek ad új korszerű munkahelyet. Az ünnepség végén dr. Szabó Miklós és Sen­dula Tibor kitüntetéseket adtak a gazdaság dol­gozóinak. Öten a mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter Kiváló Munkáért dicsérő okleve­lét kaptak. 11-en pedig a vállalat kiváló dolgozói lettek. M. Á. Fél évtizedes településfejlesz­tési sikersorozat után az idei ta­vasz a megszokottnál hosszabb ünnepségfüzért kínált a kun- szentmiklósiaknak és a környék­beli települések lakóinak. Varos­avató, emlékműavatás, gimnázi­umi névadó után tegnap a felsza­badulásunk 44. évfordulóját kö­szöntő megyei megemlékezést is a Felső-Kiskunság fővárosában rendezhették meg. A zászlódísz­be öltözött városba érkeztek az alkalomra a vonzáskörzet falvai­nak delegációi is, hogy együtt emlékezzenek 1945 áprilisának dicső pillanataira. Az általános művelődési központ, a régió leg­újabb, legmodernebb közműve­lődési intézménye kínált otthont a találkozónak. A délután 5 órakor kezdődő megemlékezésen a Himnusz el­hangzása után Beregszászi Dó­ra, a Baksay Sándor Gimnázi­um diákja mondta el Heltai Je­nő Szabadság című költemé­nyét. Majd dr. Bene János, az MSZMP Kunszentmiklósi Vá­rosi Bizottságának első titkára köszöntötte a vendégeket: a Felső-Kiskunság üzemeinek, szövetkezeteinek, intézményei­nek dolgozóit, valamint a me­gye és a város vezetőit. Az el­nökségben helyet kapott a többi között dr. Gál Gyula, az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bizottságának titkára, Terhe Dezső, a Hazafias Népfront me­gyei elnökségének titkára, vala­mint Alekszander Babajev alez­redes, az ideiglenesen hazánk­ban állomásozó szovjet alakula­tok képviselője. Dr. Bene János a bevezető gondolatok után fel­kérte Hegedűs Lajost, az MSZMP Központi Bizottság tagját, a Hartai Erdei Ferenc Termelőszövetkezet elnökét az ünnepi megemlékezés megtartá­sára. (Hegedűs Lajos beszédét lapunk 3. oldalán ismertetjük.) Az emlékező gondolatok el­hangzása után Vihar Béla El­mélkedés a haza értelméről cí­mű poémáját adta elő Madaras László, a helyi gimnázium ne­gyedik osztályos tanulója, majd a kecskeméti zeneiskola tanára­inak hangversenyében gyönyör­ködhetett a közönség. F. P. J. B. T. Kitüntetés a legjobbaknak

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents