Petőfi Népe, 1989. április (44. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-05 / 79. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1989. április 5. KECSKEMÉTI TAVASZI NAPOK Amire érdemes emlékeznünk Ili Evita — a gondolkodtato rockopera Ernst Roth a Zene és üzlet című könyvében még így írt 1966-ban: „Az új komolyzene a képtelenségig bonyo­lult, az új népszerű muzsika viszont a végletekig primitív: az előbbi tökélete­sen hatástalan, az utóbbi pedig mérhe­tetlenül hatásos.” Egy évtizeddel ké­sőbb Yehudi Menuhin így fogalmaz: „A Rolling Stones elkeseredetten pró­bálja felszabadítani, felszítani az érzel­meket, de csupán hisztériát tud kiválta­ni, mert édeskeveset tud azokról a sza­bályokról, struktúrákról, amelyek se­gítségével az érzelmes művészetté for­málódik.” Amit azonban keserű ta­pasztalataik ellenére mindketten őszin­tén óhajtottak: a nagy találkozás, a műfajok és stílusok merev elhatároló­dásának feloldása a minőség és népsze­rűség együttes követelménye felé. A rockopera első számú képviselője Andrew Lloyd Webber, a rock felől közelítő, de eredményeit a hagyomá­nyok újraértelmezésének köszönhető „átjárás” úttörője. Ritmikája, dallam­világa, a hangerosítés és keverés techni­kája a rock szelidebb stílusaiból merít, dramaturgiája, dalainak, jeleneteinek zenei felépítése azonban egyértelműen a klasszikus zenés színpad hagyomá­nyaihoz nyúl vissza. Rá különösen ér­vényes Kodály megállapítása, mely szerint a modern könnyűzene az ezt megelőző kor komolyzenei elemeinek köszönheti saját stílusjegyeit. Ráadásul Webber — különösen a Jézus Krisztus szupersztárban és az Evitában — tuda­tosan él a hallgatóság tudatalatti zenei­ségéből még előhívható vallásos, illetve mozgalmi dalok, „népénekek” bújta­tott felelevenítésének eszközeivel. Az Evitában „katonásdi” és a „pol- gárosdi” álarcba burkoltan, ironikus felhangokkal dúsítva bukkannak fel a nemzetközi munkásmozgalom ismert dallamai. Erejüket azonban elnyomja a nemzeti himnusz, a nép. vezéreit dicsőí­tő összkar hangzása, csak a mindent figyelő, értő és kommentáló forradal­már, az egyetlen valódi ellenfél, Che érzékelheti jelentőségüket. Sokan a „fülbemászó” dallamosság­ban, a „könnyen érthető” zenében vé­lik felfedezni a rockoperák sikerének titkát, holott a műfaj igazán népszerű művei ennél jóval többet Jelentenek. Igaz, minőségüket és jelentőségüket az adja, hogy sokak számára világosan értelmezhető eszközökkel közvetítenek mindannyiunk számára fontos, embe­rileg és művészileg lényeges tartalma­kat. A Rock Színház méltán népszerű társulata a maga viszonylag egyszerű és kevés külsőséggel élő rendezésében a tavaszi napokon Kecskeméten is be­mutatta első nagy sikerét jelentő pro­dukcióját, az Evitát. Jólesett hallani, hogy a társulat tagjai nemcsak kiváló­an énekelnek, de tudják is, hogy miről énekelnek és szavaikat érteni, sót értel­mezni is lehet. Jólesett látni, hogy a színpadkép mindig azt emeli ki, ami a legfontosabb, amire valóban érdemes nyomatékosan is odafigyelni, legyen az nemzeti zászló vagy kidobott utcalány. Jólesett tapasztalni, hogy az előadás mozgalmassága sokkal inkább a sze­replők szuggesztív megnyilvánulásai­ból, mint a színpadi mozgásokból, színváltozásokból fakadt. S végül jó lenne hinni, hogy a nézők többsége nem az ágyjelenetek eszközeire emléke­zik majd, hanem a szerzők és előadók szándéka szerint tovább gondolkodik a darab ürügyén élet, halál és hatalom bálványairól. Kocsis Zoltán zongoraestje A Kecskeméti Tavaszi Napok im­már hagyományos eseménye Kocsis Zoltán zongoraestje. Fellépését—mint mindig — ezúttal is nagy érdeklődés kísérte. A zongoraművész pályájának kezdete óta a közönség figyelmének középpontjában áll, koncertjei, sőt már puszta megjelenése is kiváltja a hallga­tóság vastapsát. Hogyan lehet elviselni ezt az őszinte népszerűséget, hogyan lehet együttélni ilyen erőteljes külső ér­deklődéssel? Kocsis Zoltán csaknem két évtizedes pályája során sajátos vá­laszt formált ezekre a kérdésekre: tudá­sa és tehetsége mellett hallatlan művé­szi felelősségerzet, a zene, a magyarság és az emberiség jövője iránti elkötele­zettség jellemzi azt a művészsorsot, mely a zongorista mai portréját megha­tározza. Zongoraművészi erényei kettős jelle­gűek: tökéletes technikai biztonság és kidolgozottság az egyik oldalon, stílá- ris és formai fegyelmezettség, eszmei átgondoltság, valamint érzelmi gaz­dagság a másikon. E végső soron több­rétegű zeneiség harmonikus együttesé­ből fakad játékának az a varázsa, mely alól sem az ösztönösen ráérző, sem a tudatosan figyelő zenehallgató nem menekülhet szemlélő közömbösségbe. Két nappal'a nagy sikerű budapesti Dohnányi-koncert után Kecskeméten népszerű-hagyományos műsor-össze- álhtással találkozhattunk. Beethoven c-moll szonátája in médiás res a zenei tartalmak mélységeibe'ragadta a hall­gatóságot, s aki netán meg érzelmileg érintetlen maradt az ünnepélyes-fensé­ges nyitótétel vagy a zengően áradó lassú tétel után, azt is felrázhatta pasz- szív kábulatából a zárótétel fergeteges lendülete. Schubert négy gyönyörű remeke, az impromptu-k Op. 90-es sorozata kö­vetkezett ezután, köztük elsőként a fáj­dalmas kontrasztokat felvonultató c- moll darab, majd JS harmadikként — az érzelmek legmélyebb régióiba „hul­lámzó” Gesz-dúr hangnemű. Mellettük két ismertebb műnek számított az Esz- dúr és Asz-dúr impromptu. A koncert második részében Debus­sy zongoradarabjai közül hallottunk egy nagyszerű válogatást, olyat, mely az életmű és a ciklusok különböző sza­kaszaiból kiemelve kiválóan érzékeltet­te ezt a még mindig méltatlanul kevéssé ismert, de hihetetlenül impozáns kort, melyet — jobb híján — impresszioniz­musnak keresztelt a zenetörténet. Pe­dig itt impressziók és expressziók klasz- szikus egységéről vap szó, amely a ne­mes egyszerűségtől a csillogó hangára­datig mindent felölelhet. Kocsis Zoltán összeállításában remek dramaturgiával követték egymást a különböző hangu­latokat és hangszíneket megelevenítő darabok, a sorozat végére hagyva az egyik legpompázatosabbat, az 1904- ben komponált „Boldog sziget”-et. Ráadásként Liszt Ave Maria és De­bussy Hódolat Rameau-nak című mű­veit hallhattuk, bizonyítva azt is, hogy az egymástól távolinak hitt stílusok és korszakok között olykor igen elmosó- dottak lehetnek a határvonalak. Az ün­nepi hangulatú koncert után a közön­ség hálás tapssal honorálta a művész­nek a zenei ízlés, mélység és technikai tökéletesség, színgazdagság egyedülál­ló harmóniáját. Horváth Ágnes Erdélyről igazat Száraz György könyve Nagy örömmel fedeztem föl nemrég a könyvesbolt kínálatában Száraz György: Erdély múltjáról, jelen időben című művét. A Magvető Kiadónál a Gyorsuló idő című sorozatban jelent meg, csak az a fájdalmasan szomorú, hogy a szerző ezt már nem érhette meg. Meghalt, mielőtt a munkát a saját el­képzelése szerint befejezhette volna. Szalay György rendezte kegyelettel és nagy hozzáértéssel sajtó alá, s így adó­dott hogy a „Függelék”, az író témába sorolt jegyzetanyaga csaknem száztíz oldalt tesz ki. Tudom, hogy félreérthe­tő, amit mondok, de tény, a jegyzet­anyag megfogalmazott része szinte olyan érdekes és izgalmas, mint a sze­rencsésen elkészült 250 oldalnyi tanul­mány, hiszen ez tartalmazza a korban is hozzánk már közelebb álló részeket. A bevezetőből is kiderül, hogy ezt a munkáját a szerző a Népszabadság fel­kérésére kezdte el írni, s meghaladva a tervezettet az újság hasábjain 16 folyta­tásban .-r 1983 és 1986 karácsonya kö­zött — jelent meg a most könyv alak­ban is napvilágot látott anyag. Ma is őrzöm még azokat a sárguló újságolda­lakat, amelyek akkor meglehetősen bá­tor hangú témának tűntek. Véltük, hogy valamiféle vitázó irat ez, bár szer­zője valójában nem annak szánta. Tud­tuk, hogy odaát nagyon kemény hangú cikkek sora íródik azzal a szándékkal, hogy manipulálja a közvéleményt, s át­írja az országrésznek, az ott élő népek­nek a történetét. Ebben a légkörben szerény és vissza­fogott hangú tanulmánynak számított Száraz György sorozata, amely azért lett mégis kiemelkedően fontos a szá­♦ + + gyorsuló idő + t munkra, mert az igazságot igyekezett feltárni, megmutatni, bármilyen nehéz is sokszor ennek a kimondása. Mert a történelem viharai nem kímélték az Er­délyben élő népeket, kijutott nekik az ellenségeskedésből, nemzeti gyűlölkö­désből, az uralmi rendszerek változásá­ból, terrorból és megfélemlítésből. A nép — a magyar, a román és a szász —valójában csak ritkán volt egymás el­lensége, gyakrabban urai szolgája, be­sorozott katonája, megtorló eszköze. Száraz György az igazság feltárására vállalkozott, nem kímélve nemzeti ér­zékenységünket '<t— sorolva tévedése­ket, vétkeket —, s nem hallgatva el semmilyen más önkény terroiját, dur­vaságát, jogfosztó cselekedetét sem. Nem hisz a mítoszokban, az újraéledő nacionalista kényszerképzetekben, a dáko-román vagy másmilyen kontinui­tásban, a „kinek az ősei éltek itt előbb” jelszavú és perdöntőnek ítélt folytonos­ságban. Azon a nyomvonalon halad, amely az érdekek azonosságát képes kimutatni minden helyi atrocitás vagy országos méretű, alkotmányos mezbe öltöztetett elnyomás ellenére. A ’ humanista meggyőződéséért mindvégig küzdeni kész, s ilyen szem­pontból megszállottnak is nevezhető ember volt az író, a múltat feltáró Szá­raz György, aki nem tartotta magát történésznek. Rövidre szabott életében is maradandót alkotott, akár az anti­szemitizmus mélyebb rétegeibe próbált behatolni, akár a romániai nemzetiség sorsának jobbításáért hadakozott a maga tapintatos módján, de mégis ha­tásos eszközeivel. Harcolt, küzdött a tisztánlátásért, a népek, nemzetiségek együttélésének gyönyörűséges és szinte „lehetetlenülő ábrándjáért”. Aki végigböngészi a könyv fel nem dolgozott jegyzetanyagát is, felmérheti, hogy mit alkothatott volna még a szer­ző, ha több időt ad néki a sorsa. így is üzenet értékű minden sora. Arra int, hogy, nem szabad feladni a reményt, a hitet, hogy egyszer még valósággá lesz a „békévé oldja az emlékezés” költői víziója. F. Tóth Pál Fazekas­tanulók A múlt értékes népművé- * szeti hagyományait igyekez­nek átmenteni azáltal, hogy a neves csákvári fazekasok mesterségét tanulóképzéssel megőrzik és átörökítik a szakma iránt érdeklődő fia­taloknak. Gergely Johanna fazekasta- jíuló munka közben. (MTI-- fotó) , E^l SAJTÓ posta: ] A nagymama dilemmája — avagy: a szülők felelőssége Megyénk egyik legújabb városából hozott a posta expresszlevelet pár nap­pal ezelőtt. Feladója egy nagymama. Minden azzal kezdődött, hogy ta­valy december közepén ikreknek adott életet egy fiatalasszony. Mivel ő és élet­társa korábban alkalmi munkát végez­tek, eddig csak igen szegényes lakásban laktak. Látva mindezt a hatóság, ko­molyan foglalkozott a gondolattal, hogy a babákat állami gondozásba ve­szi. A hivatali szándékról értesült a nagymama is, aki megrémült ettől. Majd végiggondolta az elmúlt évtizede­it, amikor felnevelt összesen 7 saját gyermeket, akik valamennyien egészsé­gesek. Közöttük található az egyetlen lánya is, akinek a csecsemőiről van ép­pen szó. Ekkor úgy döntött, hogy őket magához veszi. A picik azóta szépen fejlődnek és jól érzik magukat a nagyinál, aki szeretet­teljes babusgatójuk-gondozójuk. Még­pedig abból a havi 4200 forint nyugdíj­ból, melyet a férje kap. Csakhogy az immáron négytagú családban jóval a létminimum alatti az egy főre jutó jöve­delem, melyhez a vér szerinti szülők 10 fillérrel sem járulnak hozzá. És nem véletlenül, hiszen az apának esze ágá­ban sincs folyamatosan dolgoznia. A továbbiakról így számolt be olva­sónk: „Jártam a helyi tanácsnál azzal a kéréssel, nyújtson anyagi támogatást a kisgyermekek eltartásához. Azt a vá­laszt kaptam, hogy a szülők feladatát nem vállalják át. Most mit tegyek? Ha lemondok a kicsikről, intézetbe kerül­nek, amennyiben folytatom gondozá­sukat, mi jutunk koldusbotra ...” ' A történtekről és a nagyon is reális dilemmáról beszéltünk a megyei tanács vb igazgatási osztálya vezető szakem­berével, s utána áttanulmányoztuk a családjogi törvényt, valamint a végre­hajtási rendeletéit. A hallottak és az olvasottak alapján fontosnak véljük el­mondani, javasolni a következőket: A nagyszülőnek joga van arra, hogy a veszélyhelyzetnek kitett kisunokáit be­fogadja gondozás-nevelés céljából. Ez azonban nem jelenti (nem jelentheti) az édesanya és az édesapa felelősségének megszűnését a gyermekeik iránt. Sőt a tartásukról kötelesek gondoskodni. Ha erre vonatkozóan nem jön létre meg­egyezés, vagy ha az abban foglaltakat alig vagy egyáltalán nem teljesítik a szü­lők, kérelemre a lakóhely szerinti gyám­ügyi hatóságnak kell intézkednie. Utóbbinak lehet az a következmé­nye, hogy a kiskorúak hivatalosan ke­rülnek elhelyezésre a nagyszülőnél, aki jogosulttá válik családi pótlékra, eset­leg nevelési segélyre is. A tanácsi szerv egyidejűleg bírósági eljárást kezdemé­nyezhet a vér szerinti szülőkkel szem­ben a gyermektartásdíj megállapítása és folyósítása végett. Amennyiben in­dokolt, döntés születhet a tartásdíj ál­lami megelőlegezéséről is. Persze még az említett módon garan­tált anyagiak sem biztos, hogy elégsé­gesek minden kiadás fedezéséhez. Ilyenkor a szociálpolitikai hatóságnak az esetenkénti szociális segéllyel kell támogatnia a rászoruló családot. Végezetül annyit: olvasónk helyesen teszi, ha a problémáját, kérését írásba foglalva juttatja el a városi tanács elnö­kéhez, aki bizonyára haladéktalanul közbenjár a kisbabák érdekében. Milyen a mirelit baromfi? Köztudomású: a lakosság körében igen kedvelt élelmiszer a fagyasztott csirke, kacsa és liba. Azt írtuk, hogy „általában”, ami sej­teti: vannak esetek, amikor nem ennyi­re egyszerű a háziasszonyok dolga. Ne­vükben az alábbiakat sérelmezte a Kecskeméten lakó egyik kisgyermekes anyuka, Oláhné Márton Etelka:-r- Sajnos gyakran vásárolok a bolt­ban olyan mirelit baromfit, amelyen bőséges tollmaradvány éktelenkedik. Kissé étvágyűző látvány,, hogy a jéggé keményedett szárnyon, háton, combon stb. 2-3 centis tollak meredeznek. Ek­kor következik az utólagos kopasztás. Csak hát fogalmam sincs, miért nekem muszáj elvégeznem ezt az időigényes műveletet, amikor a borsos árért cseré­be konyhakész árut illene kapnom. Egyébként legtöbbször a megyeszék­helyen gyártott baromficsomagban ta­pasztalok efféle gusztustalanságot. Sokkal kedvezőbb a véleményem a ha­lasiak mirelit csirkéiről, melyek szépen tisztítottak. A tények kedvéért emlékeztetünk ar­ra, hogy 1986-ban már érkeztek szer­kesztőségünkbe szép számban hasonló észrevételek, melyekkel kapcsolatosan azt ígérte — a szeptember 22-ei Sajtó­posta rovatban közöltek szerint -— a kecskeméti baromfifeldolgozó vezér- igazgatója: „Az ilyen termékeink ará­nyának csökkentése érdekében anyagi ösztönzéssel serkentjük hatékonyabb munkára minőség-ellenőrzést végző dolgozóinkat...” Nos úgy tűnik, e „serkentés” ellenére megint bajok vannak a mirelit készít­mények tisztaságával. De mi okból és van-e lehetőség a jobbításra? A kérdés­re így felelt Darula János termelési igaz­gató: — Bár a termékeink túlnyomó része megfelel az élelmiszer-higiénia előírása­inak, apró mulasztásból és figyelmetlen­ségből azonban előfordulhat hiba, az, hogy a tollától nem tökéletesen meg­fosztott csirke, kacsa, liba is csomago­lásra, mélyhűtésre kerül. Fogyasztóink­tól kérjük, hogy ha tollas baromfira lel­nek, a tasakról letépett címkét juttassák el hozzánk levelük kíséretében és gon­doskodunk a kártalanításukról. A címke adataiból kideríthető, melyik kollektíva rovására írható a dolog, s akkor meg­tesszük a szükséges intézkedéseket. Természetesen kifaggattuk titkáról a másik céget, a Kiskunhalasi Baromfifel­dolgozó Vállalatot is, melynek képvise­letében Palkovics Péter áruforgalmi osztályvezető ezeket válaszolta: tajs^iTitokról szó sincs nálunk, annál inkább az országosan alkalmazandó technológia maradéktalan betartásáról, vagyis a szakszerűségről, meg a pontos­ságról és fegyelmezettségről. Ezeket szi­gorúan megköveteljük, részint azért, mert az évente feldolgozott 33-34 ezer tonna árunk 75 százaléka exportigényt elégít ki. Persze, a hazai piac is fontos számunkra, s ahová kérik termékeinket, oda szállítjuk. A kecskeméti többlet­megrendeléseket is készséggel teljesít­jük. jvJjjP- Milyen a mirelit baromfi? — kér­deztük végezetül a Május 1. téri, legna­gyobb kecskeméti ABC-áruház vezető­jét, Pápai Jenőt. Ekképpen reagált: j. —Mi nem bonthatjuk fel az előre csomagolt fagyasztott baromfit, hogy megnézzük, melyik a tollas és melyik nem. Az árut csakis a vásárló nézheti meg tüzetesen odahaza, s ha indokolt, reklamálhat. Magától értetődik, hogy ha bármelyik cég termékei miatt szapo­rodnak a kifogások, fontolóra vesszük az onnan megrendelt mennyiség csök­kentését. CIKKÜNK NYOMÁN „ Kézhez kaptam a csere- utalványt ÉS Február 20-ai Sajtóposta rovatunk­ban tolmácsoltuk az ágasegyházi Un- gor Sándor panaszát: a.tavaly novem­berben vásárolt és rövid használat után meghibásodott centrifugája immáron két hónapja van a területi szerviz birto­kában, amely egyre késlekedik a javí­tással. Egyidejűleg megírtuk, hogy a jótállási kötelezettséggel eladott ház­tartási gép alighanem cserére „érett”, mivel a rendbehozatala 30 napnál hosszabban elhúzódik, s ez idő alatt nem gondoskodott kölcsönkészülékről a szolgáltató. A fejleményekről először az érintett Kecskeméti Elektromos Karbantartó Vállalattól kaptunk telefonos hírt, mi­szerint az általunk említett jogi előírás alapján valóban indokolt a használha­tatlan termék cseréje. Informátorunk azonban megjegyezte: kár, hogy nem közvetlenül hozzájuk fordult olvasónk ebbéli igényével. Erre azt válaszoljuk: ha a fogyasztói érdekvédelmet kissé komolyabban venné a szerviz, ő értesí­tette volna a jótállással járó jogáról- lehetőségéről a megrendelőt. Az ügyben a minap újra jelentkezett soraival levélírónk, aki közölte: A Petőfi Népe esetemmel foglalkozó cikkének megjelenése után írásban adta tudtomra a kecskeméti Elektroszer, hogy rendezi a problémát, s keressem fel a szervizét. Ezt megtettem, s végre kéz­hez kaptam a csereutalványt. Az Önök segítő közreműködéséért ezúton mond hálás köszönetét az öttagú családom. A bedolgozó nem jogosult táppénzre? Tizenhárom éve vagyok bedolgozó ipari szövetkezetnél. Tavaly augusztus 19-étől szeptember 25-éig betegállomány­ban voltam. Az erre vonatkozó orvosi papírokat hiánytala­nul leadtam munkahelyemen, ahol legnagyobb meglepeté­semre közölték velem: táppénzként egyetlen fillért sem kap­hatok. - , Én mindig rendesen elvégeztem a reám bízott feladatokat, ezért tartom érthetetlennek, hogy a betegségem idejére jöve­delem nélkül hagynak. Vajon az alkalmazandó szabályok ennyire szigorúak, vagy talán azokat értik félre a cégemnél? .Lipták Sándomé Solt Tekintettel arra, hogy olvasónkat az Isaszegen lévő Ligni- fer Ipari Szövetkezet foglalkoztatja, ezért a történtek kivizs­gálására a területileg illetékes Pest Megyei Társadalombizto­sítási Igazgatóságot kértük fel. A megállapításokat az alábbi­ak szerint ismertette velünk Szabó László főosztályvezető: — Liptákné 1988. június 30-án dolgozott utoljára, majd július 25-éig fizetett szabadságát töltötte. Ezt követően nem végzett igazolt munkát, így hát bérben sem részesült a beteg­sége kezdetéig. A hatályos társadalombiztosítási rendelet leszögezi: az a bedolgozó, akinek a biztosítási ideje megszűnt, de még e jogviszony fennállása alatt betegedett meg, csak akkor része­sülhet táppénzben, ha 6 két időpont között nem telt el 15 napnál hosszabb idő. Mivel a konkrét esetben a biztosítási idő a szabadság leteltével, július 25-én szűnt meg, s azt követően — ekkor munkavégzésre nem került sor —jóval a 15 napon túl követ­kezett be a betegség, erre az időszakra valóban nem folyósít­ható táppénz. Végezetül elmondom, hogy az ilyen tartalmú társadalombiztosítási határozat nem válik jogerőssé, ha a kézhezvételtől számított 15 napon belül fellebbez a bedolgo­zó a Társadalombiztosítási Tanácshoz. Hangorkán a Tinódi utcában Hétköznapi délután, két-három óra körüli az idő. A kecs­keméti Hunyadiváros Tinódi utcai lakótelepén, ahol a négyemeletes házak csupán néhány karnyújtásnyi távolságra vannak egymástól, itt is, ott is kinyílnak az ablakok. A csa­ládtagok, az iskolákból hazatért tizenévesek szellőztetnek. Azután sorra bekapcsolják a sztereótechnikával működő magnót és lemezjátszót, melyek pillanatokon belül bömböl­nek. A szemközti falról visszaverődő hang valóságos bábeli zavart idéz elő. Úgy tűnik, a lurkók élvezik a hangorkánt. Mit sem törődve a?zal, hogy több lakásban éjspen akkor szeretnének pihenni a kisbabák, az idős emberek, vagy éppen a betegség miatt odahaza tartózkodók, illetve a szabadságon lévők. A kiszolgáltatottság tökéletes: néhány fiatal tetszés szerin­ti ideig borzolhatja a nyugalomra vágyók idegeit. De hát tényleg védtelenek egymásnak szemben a lakótár­sak? Korántsem. Nagyon régóta hatályos a közrendre és a közbiztonságra vonatkozó 17/1968. (IV. 14.) Korm. számú rendelet, amelynek 23. paragrafusa világosan kimondja: aki lakott területen, az ott lévő épületben indokolatlanul olyan zajt okoz, amely alkalmas arra, hogy mások nyugalmát zavarja, háromezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. E szabály- sértés elkövetőjével szemben a rendőrség és a közterület-fel­ügyelet is eljárást kezdeményezhet: Az előzőek még pontosítandók azzal, hogy a másokat bántó zaj tiltása nem csak az éjjeli időszakra, hanem a nap mind a 24 órájára egyaránt vonatkozik. Summa summárum: a nyugalmukban megsértettek — és nemcsak a Tinódi utcai­ak — jogosan kérhetik a hatóságok intézkedését. Ennél persze sokkal egyszerűbb, ha,a házfelügyelő vagy a közös képviselő közreműködésével és a szülői ráhatással csupán szolid hangerőre állítják készüléküket a gyerekek! Szerkeszti: Velkei Árpád. Levélcím: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. Telefon: 27-611

Next

/
Thumbnails
Contents