Petőfi Népe, 1989. április (44. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-29 / 100. szám
6 • PETŐFI NÉPE • 1989. április 29. A munkásosztály és az egyház / 1 2 34 S □ 6 7 n 8 9 10 11 12 13 • 14 m 15 16 Í71 r 18 19 a 20 \ 21 22 m 23 24 25 □ 26 27 28 5 30 31 32 t 33 34 ■ 35 36 1 1 37 ■ 38 39 ’ □ 40 41 piS 42 r 43 44 45 ■ 0 □ 46 47 48 □ 49 50 ■ 51 52 S3 54 SS 56 57 58 59 . ■ •' . 1 6Ö 61 n 62 63 64 ■ a 65 66 □ 67 68 69 70 ■ 71 \ 72 □ 73 Az emberiség már sok mindent ünnepelt. Megünnepelte a születést, a halált, a tavaszt, a terménybetakarítást, hőseit és jeles események évfordulóit, az év kezdetét és végét, és még ki tudná felsorolni, mi mindent. Csupán egyetlen dologról feledkezett meg hosszú ideig: a tervszerűen végzett munkáról, amely a gondolkodó embert képessé tette arra, hogy uralkodjon a világon. Aztán 1889-ben a II. Interna- cionálé május 1-jét nemzetközi munkásünnepnek nyilvánította. E naptól van ünnepe a munkának, amely magát a fizikai munkát végző embert helyezi az ünnep középpontjába. Akkor még a „dolgozó ember” és a „munkásember” közé senkinek sem jutott eszébe egyenlőségjelet tenni. Miután a munkásság vagy másként a proletariátus felszabadítását a tőkések kizsákmányolása alól materialista világnézetű tételek alapján látták megvalósíthatónak, s ebben a szellemben jöttek létre a munkásság szociális és politikai felemelkedéséért tevékenykedő munkáspártok, az európai kereszténység vezetői úgy látták, hogy az ipari proletariátus kisiklik abból a vallási közösségből, amely az uralkodó filozófián nyugvó civilizáció és kultúra hordozója. A keresztény bölcselet egyik legtekintélyesebb képviselője közel kétezer éve a Vatikán, s annak feje, a római pápa, a katolikus egyház első embere. Közülük XIII. Leó, a „munkáspápa” ismerte föl elsőként, hogy a munkáskérdés a társadalmi problémák legfontosabbika, és 1891. május 15-én kiadott en- ciklikájában (amolyan körlevélbe foglalt irányelvében), amelyet kezdő sorai után „Re- rum novarum”-nak neveznek, kifejtette, hogy a gépipar átalakította a munkaadó és a munkás viszonyát, a gazdasági élet kevesek kezébe került, következésképp a munkásosztály csaknem rabszolgasorsra jutott. S miután a szociális kérdés megoldása az evangéliumi szellem nélkül lehetetlen, az egyháznak hirdetnie kell a különböző társadalmi osztályok együttműködését. A bajokat nem az osztályharc és a gyűlölet, hanem a szeretet orvosolhatja. Ennek a vezérelvnek alapján kell megakadályozni a kizsákmányolást, gondoskodni a munkások pihenőidejéről, őrködni a vasárnapi munkaszünet megtartása felett. A mun-, kabér legyen elegendő a tisztességes élethez, a családfenntartáshoz s ahhoz, hogy a munkás valamit megtakaríthasson, s idővel némi vagyonhoz jusson, mert ez csökkentené igazán az osztályok ellentétét. Néhány gyakorlati kérdés kifejtése után XIII. Leó kimondta, hogy a társadalmi kérdést csak a keresztény erkölcs uralmának helyreállításával lehet megoldani. A Rerum novarum indította meg a katolikus szociálpolitikát, és legnagyobb jelentősége az volt, hogy szükségesnek nyilvánította az állam közbelépését a munkások érdekében, és szentesítette a szakszervezeti mozgalmat. Hatására születtek meg a különböző államokban a munkabérre, munkaidőre, a nők és gyermekek foglalkoztatására vonatkozó törvények. A munkások helyzete azonban alig javult, amit aláhúz X. Pius pápának a Rerum nova- rumra támaszkodó és változást sürgető körlevele. 1931-ben bocsátotta ki XI. Pius pápa „Quadragesimo anno” kezdetű körlevelét, amely kiegészítése és folytatása a Rerum novarumünnepe ban foglaltaknak, és egyben a jövő katolicizmus szociális mozgalmainak irányadó alapokmánya lett. Határozottan állást foglal a munkásság követelései mellett. A tőkétől nem áldozatokat, hanem igazságos bért követel a munkásság számára, amely csakis a családi bér lehet. Élesen elítéli a nagytőke hatalmi tobzódását, de egyúttal a kommunizmust* is, amelynek világnézete vallástagadó. Fő érdeme a körlevélnek, hogy tudatosan és parancsolóan a szociális kérdések felé fordította a katolikusok figyelmét. Az eredmény azonban elmaradt, mert rövidesen kitört a második világháború, amelynek végén Európa kettészakadt: materialista filozófiát valló keleti és idealista alapon nyugvó nyugati részre. A Vatikán új helyzettel találta magát szemben. A keleti oldalon—ha más ideológiai alapon is, mint ahogyan azt a pápa elképzelte —, de megtörtént a munkásosztály felszabaditása a magántőke uralma alól. Am az egyház rugalmas volt. Hogy a vallásukhoz hű munkások lelkiismeret-furdalás nélkül ülhessék meg május 1. ünnepét, a Vatikán felülbírálta korábbi álláspontját, azt, hogy ateista pártba és szakszervezetbe való belépést nem tartott össze- egyeztethetőnek egy vallását gyakorló ember lelkiismeretével, és ennek eldöntését rábízta az illetőre. Ugyanekkor a munkaszüneti nappá nyilvánított munka ünnepét egy ácsmesternek, Szent Józsefnek, a munkásnak az ünnepévé deklarálta. Ahogyan ezt tréfásan mondani szokták, az egyház „megkeresztelte” az állami ünnepet, és azóta május 1. a katolikus hívők számára is. piros betűs ünnep. Csonkaréti Károly Könnyedén fejtse! Rejtvényünk hét sorában ismerős vagy könnyen megfejthető címet, nevet talál. Megfejtésül ezt kell beküldeni. VÍZSZINTES: I Haszontalan halfaj, gyomhal. 6. Akkád eposz. 13. Közönyös, hanyag. 15. Nyugat-európai történelmi táj, egy hollandiai helytartó (Vilmos) elönevének adója. 17. A diplomáciai testület autóinak betűjele. 18. Alban Berg operája. 20. A szervezetet érő hatás. 21. Elektro-encefalogram rövidítése. 23. Tusa egyneműi. 24. Francia területmérték. 26. Esté olaszul (sera). 27.. A Szovjetunió része. 29. A vetülék irányában bordázott szövet. 31. Mennyiségi egység rövidítve. 32. Nem természetes anyag jelzője. 35. Indiai légitársaság betűjele. 36. Angol • film címe. 37. Becézett női név. 38. Rövid időjárás-jelentés. 39. Lábikra. 40. Ábel testvére a Bibliában. 42. Fosztóképző. 43. Visszaás! 44. Hírhedt római császár volt. 45. Régi hosszmérték. 46. A „Zord idők” írójának névbetűi. 47. Ugatós háziállat. 49. John Dunstable angol zeneszerző egyházi műve (magyar fordításban: Udvöz légy, királynő!). 53. Hajó része. 55. Angol személynév (pl. Rusk amerikai politikusé). 56. Eötvös- díjas mérnök (Zoltán, született: 1926- ban). 58. Afrikai négerek. 60. Képes, mert tanult. 61. ... bloc, teljes egészében. 62. Erdélyi irodalomtörténet-író (Péter, 1712—1769). 63. Folyadéktároló. 65. A francia MÁV. 67. Hangos középen! 68. Karoling uralkodó volt (887—899-ig). 70. Mezei madár, Szi- nyei Merse Pál festményének címe is. 72. Lesbiát szerette ez a római költő. 73. Török író (Kemal). FÜGGŐLEGES: 1. Sántítva jár. 2. Híres dán meseíró (Hans Christian, 1805—1875). 3. Korrövidítés. 4. Lon, kambodzsai politikus személyneve. 5. Egyszerű fehérje. 6. Afrikai kérődző. 7. Szintén. 8. Amy ... home. 9. Becézett Aranka. 10. Bridzsmüszó. 11. Éppen nem tilt. 12. Spanyol hegyek nevében gyakori szó. 14. Orosz származású francia írónő (1896—1970). 16. Sajátos arábiai betűvetés (két szó). 19. Véna gyakori jelzője. 22. Szoros kötés. 24. Ügyiratköteg. 25. Magyar zeneszerző (1810—1893). 28. Kettőzve édesség. 30. Nagy olasz tragika (Eleonora, 1858 —1924). 33. Egy németül. 34. Vonat fut rajta. 36. A mechanika ága. 40. Evőeszköz. 41. Nő a folyó szintje. 42. Szúrófegyver. 43. Nagy ..., Arany János születési helye. 45. A mondás szerint mindennek a lelke. 46. Központi Népi Ellenőrzési Bizottság, röv. 48. Helység Mohács közelében. 50. Svájci kanton, központja Lausanne. 51. Magyar operaénekesné (Sári). 52. Határrag/ 54. Nagy súlyegység. 57. Poe egyik személyneve. 59. Hamsun, norvég iró személyneve. 64. Fehér fém rövid neve. 65. Címerállat. 66. Fiúgyermeke. 69. Liechtensteini gépkocsi jele. 70. Pályaudvar röviden. 71. Eres! Kiss Lajos , Az április 22-én megjelent rejtvény < helyes megfejtése: Könyvek olyan olvasóknak, akiknek több az eszük, mint a pénzük. Az elmúlt héten közölt keresztrejtvény megfejtői közül könyvutalványt nyertek: Tóth Józsefié, Bocsa; Bencze Sándor, Kiskunfélegyháza; Takács Fe- ■ renc, Gara; Pelikán Mihályné, Kiskun- ! halas; Frick István, Császártöltés; Százdi József, Lakitelek; Filus Erika, Kiskőrös; özv. Szalay Lajosné, Kecskemét; Székely László, Újtelek; Énekes Mátyás, Hetényegyháza. VILÁGRASZÓLÓ VALLOMÁS „Az igazi gentleman arról ismerhető fel, hogy szükség esetén habozás nélkül önmagától is megvédi a neki kedves nőt.” Lehet, hogy erre az angol aforizmára gondolt Bob Hawke, Ausztrália miniszterelnöke, amikor nem kis szenzációt okozva az ország nyilvánossága előtt, a televízió képernyőjén azt vallotta: „Megcsaltam a feleségemet, de ígérem, többé sohasem teszem.” Gyakorló politikusok az ilyenfajta nyilatkozatokhoz nemigen szoktatták hozzá a képernyő edzett közönségét sem Ausztráliában, sem másutt. így aztan, ha szabad ezt a kifejezést használni, nemzeti ügy lett a kormányfő szoknyaügye. Nem utolsósorban azáltal, hogy a megtérő bűnös könnyes szemekkel zárta a műsort. Mint az esetről beszámoló híradásokból kitűnik, Bob Hawke — 59 éves, 33 esztendeje nős, munkáspárti vezető egy tv-ripor- ter makacs kíváncsisága folytán juttatta az országot e jelentős élményhez, aki a közvéleményre hivatkozva kívánta tisztázni, mi az igazság a miniszterelnök nőcsábász híréből, s igaz-e, hogy rendszeresen csalja a nejét, Hazel asszonyt? A tapintatlan kérdésre adott válasz oly őszinte volt, mint egy szerelmi vallomás: „Igaz, hogy megcsaltam, de ez az én érzelemdús, buja természetemből fakadt, amit a feleségem is tanúsíthat, hiszen tudja, hogy csak őt szeretem." Lehet, hogy Hazel asszony azt is tudja: választások is lesznek Ausztráliában. SOBOR ANTAL: Alkalmi munka A fiatalember az állomásról a villasorra fordult. Ment a nyílegyenes járdán, nézte a gondosan nyírt sövények, ápolt fák lombja közül elővillanó épületek sorát, a pázsitos előkertéket. Hétköznap volt, nagy csönd, kora őszi, melengető napfény. Odébb, az útszegélyen egy idősebb férfi állt, mintha várna valakire; körülötte termetes juhászkutya bóklászott, szaglászott a fűben. A férfi krémszínű farmernadrágot, hozzá finom pulóvert viselt, a mogyoró szülében. Mögötte, a kovácsoltvas kapu előtt jókora rakásban tűzifa, méretes hasábokban. Kint az úttesten bordó Daimler autó állt, fényes előkelőségben. — Jó napot! — szólította meg a fiatalembert már messziről az idősebb. — Maga idevaló? — Nem. — Csak azért kérdezem, hogy ajánlana-e valakit, aki ezt a fát sürgősen berakja. — Nem ismerek itt senkit — mondta a fiatalember, akinek a lábához már odahajolt a kutya, a nadrágja szárát szimatolta. — Ne tartson tőle, nem bántja — vakarta meg a fejét az idősebb férfi és cifrán elkáromkodta magát. — A jó édesanyjukat.. .Itt van ez a rohadt fa, idecseszték nekem a kapu elé. Még jó, hogy erre fordultam, mert ha a hét végén jövök, marad is belőle, meg nem is. Már így is megdézsmálhatták. A fiatalember egy pillanatra megállt, nézte a fát. Amaz idegesen folytatta. — Van nekem egy emberem, már jártam is nála, de alszik. Tökrészegen esett haza hajnalban, nem tudok életet verni bele. Nekem pedig legkésőbb délben el kell innen mennem. Ezer forintot adnék valakinek, aki berakja., — Ezret? — emelte föl a fejét a fiatalember. ' — Van itt egy gumikerekű targonca, azon szépen be lehet hordani —-fordult a krémnadrágos a fiatalhoz, és közelebb lépett hozzá. — Ott, hátul az udvarban, stószba rakná, délre végezhet vele. — En berakom — döntött gyorsan a fiatalember, és tett egy barátságos mozdulatot a kutya felé, csak úgy a levegőben. — Máris megegyeztünk — nyújtotta kezét a fa gazdája. Bementek a kiskapun, föllépdeltek a verandára. — Készüljön hozzá, pakoljon le! A fiatalember letette a sarokba a nagy sportszatyrot, levette a zakóját, fakó pólóinget viselt. Az idősebb gyors pillantással végigmérte keszeg alakját, a vásott' nadrágját. A sovány karját is nézte, de úgy találta, elég izmos a fickó, a vékony-szívós fajtából való. Közben odalent a kutya leheve- redett a tamariszkuszbokor alá, figyelte az idegent, minden mozdulatát szemmel tartotta. A fiatalember előhozta a targoncát, elkezdte a fa berakását. A nyaraló tulajdonosa még tettvett az asztalon, félszemmel figyelte öt, úgy látta, okosan, tempósan rakodik a fiú; éppen annyit rakott már elsőre is a targoncára, amennyit erőlködés nélkül betolhat az udvarra. Mindenesetre tetemes adagokban szállította a fát. Végezni fog délre — gondolta a ház ura, és bement a házba. Szépen fogyott az utcán a fa, rendre gyarapodott hátul a formás rakás. A fiatalember sietség, kapkodás nélkül dolgozott derekasan. Csinos ház ez — gondolta minden fordulónál, ahogy húzta kifelé az üres targoncát, és szemügyre vette a nyaralót —, század eleji nagy villa, ízlésesen újjáépítve, megtartva az eredeti színeket is: a fal okkersárgáját, az ablakkeretek, a zsalus, nagy ajtó fehér színét. — Látom, nézi ezt a házat — állított ki a gazda a verandára. — A feleségem örökölte romosán, ő állíttatta helyre az építészével. En persze szívesebben építettem volna újat, modernet, lapos tetővel, betonnal, üveggel. Ez olyan bagolyvár. — En inkább erre szavazok. A feleségének volt igaza — mondta a fiatalember, és elment a targoncával. — Ezt legalább el lehet nézegetni, van rajta látnivaló — szólt föl a gazdának az újabb fordulónál. — Nyugodjon bele, a feleségének igaza van. — Meg a lányomnak. Ő is ezt a vén bagolyfé'szket imádja — vetette oda a gazda, és lelépdelt a verandáról. — Maga nős? — kérdezte a fiatalembert, amint újra elment előtte az üres kocsival. — Nős vagyok, két gyerekem van. — Magának? Két gyereke? — nevette el magát a krémnadrágos. — Már ne is haragudjon, de még maga is félig gyerek. Diák maga? — Pedig így van. Két gyerekem van. A fiatalember rakta szó nélkül a targoncát, nyomta befelé a kapun. ’— Nem is csodálkozik rajta, hogy bele sem kezdtem a fahordásba? — kérdezte amaz. — Nem azért fizet, hogy csodálkozzam. A gazda elnevette magát, és a fiatalember nyomába szegődött, távolabbról követte a targoncát, közben beszélt. — Lábadozó beteg vagyok, egy hónapja operáltak epével. De mondja, tényleg két gyereke van? Ne vicceljen velem! Ugye, csak ugrat? — Miért ugratnám?- Igaz. Nem ezért fizetem. Hanem látom ám, nem először végez maga efféle munkát — követte a fiút fordulóról fordulóra.- Hát, nem vagyok egészen kezdő. Az idősebb férfi később megállt, cigarettára gyújtott. Az órájára pillantott, mintha stoppolná a fordulókat, számítgatná, mikorra végez a másik. . — Tudja, az itt a baj, hogy egyre nehezebb embert találni — kezdett aztán újabb beszélgetést a gazda.- Valóban, nem könnyű embert találni. — Ma már az ilyen munkára nem lehet embert kapni — morfondírozott tovább a krémnadrágos, és ismét a rakodó nyomába szegődött. — Egyébként, maga mivel foglalkozik? — Egyébként tanár vagyok. — Úgy értsem, hogy eredetileg tanár volt? « — Most is az vagyok. — Maga mégiscsak ugrat engem, barátom. Na és, ha szabad érdeklődnöm, mit tanít? — Biológiát és kémiát. — Akkor mi a fenének rakja itt nekem ezt a fát? yffiar Ezer forintért. Annyit ajánlott, nem? Egyébként megmutathatom a személyimet, ha nem hisz nekem. Dehogy mutatja! Csakhát... — Csakhát azt hitte, kirúgtak. — Istenem ... van úgy, hogy az ember hirtelen másra kényszerül. Szóval, csak tanít?. — Csak tanítok. Az idősebb egy ideig töprengett, aztán megint nevetett, hangot váltott. j&fíüf Hőt igen. Jól megy manapság a pedagógusoknak, októberben is ráérnek délelőtt. Ismertem itt egy pedagógus házaspárt, azok egész nyáron krumplit pucoltak, káposztát, tököt gyalultak a vendéglősnek, napi ezerért. De nyáron! — Van most két üres napom. A gyerekek kirándulni mentek, és engem kihagytak a kíséretből. Aha! Aztán kiruccant ide egy kicsit szétnézni, igaz? — Nem éppen szétnézni. Festeni jöttem. — Úgy! Szóval festegetünk is egy kicsikét? — Nem úgy festegetek, ahogy maga gondolja. Egy faházat vállaltam festésre. Kívül Xilamon- Xiladekor, belül Dispersit. — Értem. Egy kis mellékes. Es ha szabad kérdeznem, mennyit hoz a konyhára? — Egy ötöst. — Es így lesregy hatosa, ezzel a fával együtt. Ez pedig talán egy havi keresete a suliban. . — Olyasmi. A gazda fölment a verandára, tett-vett, szöszmötölt, aztán sört hozott ki. A fiatalember közben végzett a fával, a helyére tolta a targoncát, a kerti csapnál megmosta a kezét, az arcát. A gazda töltött a sörből egy bajor címkés korsóba, mellé helyezte az ezrest az asztalra. — Köszönöm, barátom! Még fél tizenkettő sincs. Nagy jót tett velem. Most mennem kell. Nekem az idő hozza a pénzt. A fiatalember megitta a sört, intett, hogy nem kér többet; elsimította csapzott haját, fölvette a zakót, vállára kanyarította a sporttáskát. Zsebre tette a pénzt. — Nézze, adok én magának egy névjegyet—mondta már odakint az utcán a gazda —keressen meg vagy hívjon föl. Megvallom, először arra gondoltam, hogy megkérem, alkalomadtán vágja is föl nekem ezt a fát; és egyáltalán: vállalja el ezt a kertet, gondozza nekem havi ötezerért. De most mást mondok magának. Vállalja el a lányom fölkészítését az egyetemre. Negyedikes gimnazistáról van szó. Ezért hatezret adok. Látja, ebben sem vagyok smucig. Ha maga heti három-négy órát foglalkozik a lánnyal, még én is elhiszem, hogy fölveszik az egyetemre. — Miért olyan biztos ebben? — Maga tetszik nekem, barátom. Elnéztem, ahogy ezt a rakás fát betermelte. Abban szellem is volt. Minden mozdulatában ott volt a szellemi ember. Es tudom azt is, hogy van két gyereke. Na, isten vele. Gondolkozzon az ajánlatomon! A tanár állt még egy ideig az úttest szélén, nézte a hintázva távolodó nagy Daimlert. Előhúzta nadrágja zsebéből az ezrest, ösz- szehajtotta, most már gondosan eltette a kabátja belső zsebébe. Aztán tempósan kilépett, már csak másfél napja maradt a faház festésére. k s E p fi p p I r rt k 1 ei ík Pl k! P’ P a k en a tk >1-
