Petőfi Népe, 1989. április (44. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-18 / 90. szám

1989. április 18. • PETŐFI NÉPE • 5 NEM FELEJTI EL AZ EMBER .. 6 — Szerintem azért, mert az igazság­gal ők már tisztában voltak akkor is. Viszont a trió nem akármilyen patrónu- sokat mondhatott magáénak. Gyurkó László írta például a Kádár-könyvet, s ez a munkája egyfajta védettséget jelen­tett számára a művészeti életben az el­lenszegülőkkel szemben. Ezért a megye politikai vezetői nem is mertek ellensze­gülni. Nem ez a meztelen igazság? A bu­kásukat követően csak egy hírt adhatott a Petőfi Népe az egészről, bár rengeteg levelet, telefont kaptunk olvasóinktól, akik joggal követelték, hogy tisztessége­sen tájékoztassuk őket erről az ügyről is. Nekünk azonban ugyanúgy nemet mondtak, mint önnek, csak nem került egyúttal az állásunkba is. Most abban a székben ül, ahonnan nemet lehet monda­ni... — Nagy pofon volt, amit színház- igazgatóként kaptam. Legjobban ma is az bánt, hogy nem volt időm bizonyíta­ni : igenis, tudnék színvonalas, jó szín­házat csinálni Kecskeméten. Ám az ilyen pofont akkor sem felejti el az em­ber, ha más székbe kerül. Vagyis nem szeretnék soha hasonló hibát elkövetni. — Mégis éppen az újságírók kénysze­rültek arra a közelmúltban, hogy az ef­féle „kézi kormányzással” szemben fel­emeljék a szavukat. — A tiszakécskei ügyre gondol? — Arra. Igaz, nem ön tiltotta el azt a cikket, melyben tisztességesen tájé­koztatni akartuk olvasóinkat a kécskei tanácselnök haláláról, hanem az egyik titkártársa. De mint társadalompoliti­kai titkárhoz, most Komáromi Attilához tartozik a párt sajtója, a Petőfi Népe is. — Tudom, a köztudatban az él, hogy az említett ügy utáni nézeteltérés végén, az újságírók nyerték a csatát. De meggyőződésem, hogy ez nem győ­zelem vagy vereség kérdése. A pártap­parátus hibázott, s ezt elismerte, de ha­sonló a sajtót tekintve is megesik. Meg­fogalmazódott, hogy a Petőfi Népe le­gyen valóban önálló — az úgynevezett kézi vezérlésektől mentes|^-, de politi­kailag elkötelezett műhely. Ez utóbbi­ról viszont önöknek nem szabad meg­feledkezniük! Hiszen közös cél, hogy gazdaságilag és politikailag egyaránt stabil társadalom kialakulását segítsük elő a magunk eszközeivel, lehetőségei­vel. A jövőt tekintve ígérhetem: rajtam nem fog múlni, hogy a Petőfi Népe és a megyei pártbizottság között a legjobb lehessen az együttműködés. — Nem lehetetlen szerintem, hogy az alakuló alternativ szervezetek, illetve pártok programjával jobban szimpatizál e lap újságíróinak egy része, mint az MSZMP-vel. Olyannyira nem lehetet­len ez, hogy máris vannak, akik tagjai valamelyik alternatív szervezetnek. A Petőfi Népe fejcíme alatt viszont vál­tozatlanul ez áll: Az MSZMP Bács- Kiskun Megyei Bizottságának napilap­ja. — Nyilvánvaló, hogy a párt előbb- utóbb állást foglal az ilyen kérdésekben is. Egyben biztos vagyok: aki egyik pártnak sem tagja, annak a jövőben sem kell félnie attól, hogy elküldik az MSZMP által kiadott újságok bárme­lyikétől is. — Nemrég megszüntették az osztá­lyokat a megyei pártbizottság apparátu­sán belül. Miért? — Reméljük, hogy így kevésbé lesz bürokratikus, s kevesebb lesz az úgyne­vezett áttétel, több az egyéni feladatok megoldása. — Megannyi mindenről nincs hivata­los állásfoglalás ma. A legfelsőbb szinte­ken sem teljes az egyetértés. Mit tesz egy megyei ideológiai titkár, amikor például Pozsgay Imre áfiamminiszter ki­jelenti, hogy 1956 nem ellenforradalom volt, hanem népfelkelés? Gondolom, ál­landóan csörögtek a telefonjai... — Jól gondolja. Ám nemcsak a köz­ponti állásfoglalás a lényeg ez esetben, hanem az is, hogy az emberek egy része milyen személyes történelmi élmény ré­szese volt. És több történelmi időszak­ra valóban alaposan mérlegelt, reális választ kell adni. Én különösen nagyon fontosnak tartom az utóbbi 15 eszten­dő sokoldalú elemzését, s e másfél évti­zed tanulságainak összegzését. — A megyei pártbizottság oktatási igazgatóságának igazgatója volt, mi­előtt titkárrá választották. A mai for­rongó helyzetben az előző beosztása sta­bilabbnak tűnt. . ,^-iMa egyetlen választott funkció sem lehet nyugdíjas állás. És ez így he­lyes. Ha egy terület közössége úgy ítéli meg, hogy az általa választott vezető alkalmatlan a posztjára, akkor senki ne akadályozhassa meg ezt a közösséget abban, hogy meggyőződése szerint má­sikat állítson arra a helyre. Már csak azért sem, mert bizonyos, hogy ha sok ember ítél ugyanúgy, akkor ésszerűb­ben meghatározható az igazság, mint egyfajta diktatórikus parancs esetében. Én ezt a saját bőrömön keresztül ta­pasztaltam ... — A színi direktorságára gondol? Vá­gyik vissza ma is? — Hagyjuk ezt. Nekem több száz ember bizalmat szavazott a decemberi pártértekezleten. Most az a dolgom, hogy megfeleljek a bizalmuknak. S ma is az a feladatom, hogy politikailag tá­mogassam a kulturális értékeket. Vagyis a mostani sem idegen egykori munkámtól. — Ezt nem vitatom. Megkérdezhe­tem, mennyi pénzt kap a jelenlegi mun­kájáért? — Persze, hogy megkérdezheti. Van ma még olyan, amit egy újságíró nem kérdezhet meg? Szerintem nincs, s ez így helyes. Amit hazavihetek, az 17 ezer forint havonta. — Bevallom, sokkal többre gondol­tam. Már csak azért is, mert a jelek szerint ina ideológiai — vágy új névén 'táf&ádálómpolitikái1 — titkárnak lenni inkább misszió, mint karrier. — Kétségtelen, hogy más jelentőség­gel bír most ez a beosztás, mint mond­juk a 70-es években. — Ettől függetlenül, gondolom sok gratulációt kapott, amikor megválasz­tották. — Igen, s ez nagyon jólesett. Persze, kezet nyújtottak olyanok is, akik bu­kott színházigazgató koromban elfor­dították a fejüket az utcán, ha találkoz­tunk ... Se bosszúszomjjal, se néma megvetéssel nem válaszolhattam. Hi­szen ezek az emberek nem kifejezetten jellembeli fogyatékosságaikból adódó­an ilyenek: az eltelt évtizedek deformá­ló hatásának is letudhatok számomra meglepő megnyilvánulásaik... Koloh Elek — Lett is. Csak az a nagy jó isten tudja, mit küszködtem én azokért. Az­tán, amikor már felnőttek, szakmát szereztek, megnősültem. Azt gondol­tam, elég volt egyedül. Ők is elmennek dolgozni, nagyon magam leszek. Hát megnősültem. Rendes, jó asszony volt, nem mondta az egyik fiamnak se még azt se, hogy állj odébb. Nem érezték azok aztr soha, hogy mostoha van a háznál. Úgy volt minden, mint addig. Csak ők nagyok lettek. Emberek. Es elmentek dolgozni, ugye, ki erre, ki arra. És ritkán jöttek. Azt hiszem, így kell ennek lenni. Cigarettát vesz elő egy ócska, régi bádogdózniból. Kossuth vagy Munkás lehet, a dobozát eldobhatta, s rábízta őket a dóznira, ne törjenek annyira. Nyújtja felém is, jó szívvel, látom. Mintha a hálája lenne a mozdulatban, a hála, hogy meghallgattam. í — Aztán nem jöttek. Még ritkán sem. És nem is írtak. Kezdtem ma­gamban gondolkozni. Mi lehet ennek az oka? Hiszen ha nem lettem volna jó apjuk, ha ütöttem, vagy éheztettem volna őket. De nekem mindig munka volt a kezemben, uram, meg a gyere­kek a szívemben, úgy higgye el, ahogy mondom. — Egyszer aztán a fiam itt járt Debrecenben. Hallottam. Találkozott vele egy ismerősöm. Kérdezte tőle, hát apádat nem akarod megnézni? A fiam meg azt mondta: nincs neki semmi néznivalója rajtam. Amikor ezt el­mondták, akkor tudtam meg, uram, hogy én már itt maradtam magamban. Asszony nélkül, gyerekek nélkül. Nin­csenek fiaim. Bár kettőt neveltem fel, etettem őket, mint a madarak a kicsi­ket. Csönd ül közénk, amilyen csak szikrázó nyáron, hűvös vízparti erdő­ben lehet, ha körül gyerekek alszanak, s két férfi fekszik egymás mellett, rág­ják a keserű fűszálakat. Hát mit is mondhatok én most ennek az ember­nek? — Azért ... Írni kellett volna ... talán mégis ... — Azért irtom ... Már nem kérdezek semmit. Csak ő mondja: — Kérdezzen meg mindenkit a falu­ban, uram, milyen apja voltam a két fiamnak. Nem ittam én pálinkát, csak ha disznót öltünk, akkor is egy kupi­cával a hideg ellen. Bort meg névna­pomkor, savanyút, olcsót. Meg nem vertem tán egyszer se őket. Az asszo­nyokat se bántottam én soha ... Hát látja ... mégis így kellett maradnom. Magamban mondanám már, hogy ez a szülök sorsa, meg hogy addig az övék a gyerek, amíg kicsi, aztán úgyis elviszi másfele az idő. De minek mond­jam? Vigasznak késő és üres. Filozófi­ának meg hazug, és önmagát csalja vele az ember. Vagy éppen a majdani keserűség ellen akarja már most be­biztosítani magát. Jobb hát, ha hallga­tok. Az öreg feláll. — Na, menjünk a hivatal után — mondja, hóna alá veszi a botját, meg­igazítja a kalapot meg a fekete ujjast magán és elindul. .j— Isten áldja — köszönök én is szorító torokkal. A kutya észreveszi, megmozdul ö is. Nyújtózik, úgy áll fel. S az öregember felmagasodó árnyé­ka rádöl a vízre. Megy, megy, hóna alatt a hivatalával, nagyon maga van itt a szikrázó víznél. Megy, megy, alázatosan és meg- görnyedtem Mögötte a kutya. Elvi farmerek A z állami gazdasági vezetők egyik tanácskozásán szót kért a Magyar Demokrata Fó­rum képviselője. Először is el­mondta, hogy a farmergazdál­kodás hjve, maga is gazdálko­dik, majd az új földosztás mel­lett érvelt szenvedélyesen. Több állami gazdasági vezető fejcsó­válva hallgatta beszédét. Vélhe­tően erre reagálva, nyugtatgat­ta őket: a diplomás szakembe­rek tanácsaira a leendő farme­reknek is szükségük van, nem maradnak kenyér nélkül a mos­tani igazgatók. A történetet hallva elkezd­tem számolgatni. Sorra vettem Kisalföld-széli szülőfalum há­zait, elméletben kutatván, kik vállalkoznának a farmerségre. Alig találtam tucatnyi családot, akik nézetem szerint biztosan vállalnák a mezőgazdálkodás testet gyötrő, kockázatot jelen­tő munkáját. Az egyik házban csak idősek élnek, a fiatalok messzi városokban dolgoznak, jórészt elfeledve a gazdálkodás szokásait, szabályait; másutt ugyan maradtak erős fizikumú, gazdálkodásra alkalmas embe­rek, de ők is szakmát tanultak, azt kedvvel művelik, nem cse­rélnék föl a földművelésért. Egy falu persze nem a világ, de má­sutt érdeklődve is hasonló ará­nyokat hallottam. Alternatív óhaj: új földosztás Van tehát egyrészről az alter­natív óhaj, az új földosztás, a családi farmok kialakítása; lé­tezik másfelől egy objektív tár­sadalmi-gazdasági szerkezet, amely nem igazolja az óhaj rea­litását. Ha az új típusú gazdál­kodás elvét elfogadjuk is, ha­marosan gyakorlati akadályok­ba ütköznénk a megvalósítás­nál. Tételezzük föl, hogy az elvi, jogi korlátok egy csapásra le­omlanak, s a családi vállalko­zónak kimérik a földet a falu határában. A műveléshez elő­ször szakértelemre lesz szüksé­ge, méghozzá nem speciálisra, hanem általános mezőgazdál­kodási, technikai, technológiai, közgazdasági ismeretekre is. Oktatási rendszerünk azonban a szakosításra épült. A gépész szakiskolákban csak hallottak az állattenyésztésről,'s fordítva sincs másképp. Az állattenyész­tő szakmunkások még jogosít­ványhoz sem intézményesen, hanem magánszorgalomból ju­tottak. A nagyüzemi mezőgaz­daságban ez csupán szemléleti visszásságokkal járt, az ered­ményes vállalati munkát alig észrevehetően akadályozta; ám a családi vállalkozónak létérde­ke és létfeltétele az átfogó isme­ret. Hosszabb-rövidebb idő alatt persze a mezőgazdálkodás megtanulható, a gyakorlati si­kerek és kudarcok edzik, oko­sítják a gazdálkodót. Ám a ter­meléshez az észen, a tapasztala^ ton kívül eszközök is kellenek. A családi termeléshez szükséges eszközök pedig igencsak hiá­nyoznak. Több száz lóerős traktorok, összekapcsolható célgépek jellemzik a magyar mezőgazdaságot, amelyek drá­gák, csak nagyüzemi körülmé­nyek között hasznosíthatók ésszerűen. A külgazdaság mos­tani állapotában alig várható, hogy egy csapásra megoldódik a farmerek munkájának egyik elemi feltétele, a birtokméret­hez igazodó eszközválaszték. A hiánygazdálkodás káros ha­tásait, jövedelmezőséget rom­boló következményeit pedig a jól működő nagyüzemek is ér­zékelték, az induló, útkereső családi farmoknak pedig egye­nesen a végzetük lehet. Hogyan tűrnék az agrárollót? Nem lehetetlen persze az esz­közök beszerzése, a természet is segítheti a jövő gazdálkodóit, s gazdag termést gyűjthetnek raktáraikba. De ez a termés még nem áru, s kiváltképpen nem feltétlenül elkönyvelhető bevétel. Sokat emlegetett hiá­nyossága a magyar gazdasá­goknak a valótlan, beavatko­zással terhelt piac, ami az ag­rártermelőket különösen sújtja. A magyar mezőgazdaságnak ugyanis egyik valós sikere, hogy keresleti piacon értékesíti áruit, s nem kell sorban állni termékeiért. A piaci morál azonban e szektort is elkerülte, s a termelők számának szapo­rodása, az értékesített mennyi­ség csökkenése a termelők piaci erejét gyengítheti, következés­képpen a zavarosban halászók lehetőségeit erősítheti. A ma családi farmerjei az ép­pen érvényes szabályozással, az agrárollóval megnyirbált árvi­szonyokkal is szembekerülné­nek. Azzal mindenesetre szá­molniuk kell, hogy a nagyüze­mi művelésben hatékonyabb búzatermesztés a termelőszö­vetkezetek több mint harmadá­ban veszteséges; a sertéshizlalá­son mindössze néhány száz fo­rint a kistermelői munkabért is magában foglaló eredmény. Ma tehát úgy tűnik, inkább szólam, kívánalom a családi farmergazdálkodás elterjedése: gyakorlati realitása egyelőre vajmi kevés. Persze a nyugat­európai példák mutatják, hogy az agrárfejlődésnek ez lehet az egyik eredménye^ útja. Am azonnali átvétele, másolása, s a ■valós társadalmi-gazdasági ál­lapot figyelmen kívül hagyása hasonló politikai és gazdasági tévedésekkel járhat, mint a kol­hoz típusú nagyüzemi mező- gazdaság meghonosítása. Úszás hátrakötött kézzel Elég sok és erősen negatív tapasztalatunk van a központi­lag elhatározott elvekről, a fentről vezérelt gyakorlatról ahhoz, hogy most újra egy ugyan más típusú, de mégiscsak „fentről” kezdeményezett ag­rárgyakorlatot sürgetni lehes­sen. A gazdasági fejlődés kény­szerítheti csak ki a szövetkezeti felbomlást, s helyén a családi farmok kialakulását. A realitás csak az lehet, hogy hosszú ideig egymás mellett működnek álla­mi gazdaságok, termelőszövet­kezetek, szakszövetkezetek, családi farmok. Egymáshoz viszonyított ará­nyuk változhat, de nem admi­nisztratív sürgetésre, hanem va­lós gazdasági versenyben. Eh­hez először is szektorsemleges, csupán a piaci törvényekre épü­lő jogi, közgazdasági szabályo­zásra lesz szükség. S majd ha a szövetkezetek sem kényszerül­nek hátrakötött kézzel az úszásra, valóban rendelkezhet­nek saját vagyonuk fölött, ak­kor derülhet ki végérvényesen gazdasági erejük, s egyebek kö­zött a családi farmokkal össze- hasonlitott versenyképességük. V. Farkas József MIVEL FOGLALKOZIK MAJD AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG? BOLGÁR-TALÁLMÁNY Házépítés egy hónap alatt A Burgaszhoz közel fekvő Cser- nomorec városkában befejeződött egy kísérleti építkezés, amelyhez könnyű szigetelőanyagból, ragasz­tóból és cementből készült panele­ket alkalmaztak. Bármennyire is meglepő, a panelek nem egységes méretűek, mivel mellőzik a zsalu­zást. Az épülettől függően a pane­lek különböző méretűek és formá- júak, lehetnek három-, négy- vagy hatszögűek. Az egész épület a pad­lótól kezdve a falakon át a tetőig ugyanabból az építőanyagból ké­szül — a panelek ugyanis fémpro: filial vannak ellátva, így egymásba illeszthetőek. Ilyen módon nincs szükség kiegészítő szerkezetekre. Az új építőanyagot, amelyet ta­lálmányként ismertek el és az új építési eljárást Nedelcso Karabelov építészmérnök dolgozta ki, aki a szófiai egyetemhez tartozó építő­vállalat burgaszi részlegének veze­tője. Az új bolgár eljárás előnyei kö­zött meg kell említeni, hogy egy 100 négyzetméter alapterületű emeletes ház súlya mindössze 21 tonna, jelentősen könnyebb a ha­gyományos vasbeton paneleknél. Előnye még, hogy nagyon sokféle építészeti megoldást tesz lehetővé, különböző funkciót betöltő épüle­tek, lakóházak, üdülők, óvodák, hivatali és mezőgazasági létesítmé­nyek építéséhez alkalmazható. Egy négyzetméter ára ilyen módon kö­rülbelül 50 levával (1 leva kb. 16 forint) olcsóbb, mint bármilyen más építőanyag és építésmód ese­tén lenne. Az új építőanyag kiváló hangszigetelő is. A vállalat csemomoreci telepén a 100 négyzetméter alapterületű la­kóház mindössze egy hónap alatt épült föl. A házhoz szükséges pa­neleket 7 nap alatt állították elő, az összeszerelés 10 napig tartott, a fennmaradó idő pedig 'arra szol­gált, hogy az épület végleges bir­tokbavételéhez szükséges munká­kat elvégezzék. (Sofia-Press—MTI-Press) Készül az alkotmánybíróságról szóló törvény tervezetének szöve­ge az Igazságügyi Minisztérium­ban — tájékoztatta dr. Kajdi Jó­zsef' főosztályvezető-helyettes az MTI munkatársát. A törvényja­vaslatot szakmai vitára bocsátják, s ezt követően várhatóan szep­temberben kerül az Országgyűlés elé. Ezzel egy időben tárgyalja a parlament a politikai pártokról szóló törvényt is, mivel — az elképzelések szerint — a politikai pártok nyilvántartásba vétele, te­vékenységük alkotmányos fel­ügyelete és — alkotmányellenes működésük esetén — feloszlatása is e különleges bírói szerv hatás­körébe tartozik. — Az alkotmánybíróság leg­fontosabb feladata annak megál­lapítása lesz, hogy a jogszabályok összhangban vannak-e az alkot­mánnyal. Ezt általában utólag, a jogszabályok kihirdetését követő­en vizsgálja a testület. Felvetődik: mely jogszabályokra terjedjen ki ez az úgynevezett normakontroll, s milyen hatáskörrel rendelkezzen az alkotmánybíróság. Ha a testü­let megállapítja, hogy az alkot­mánnyal ellentétes törvény szüle­tett, annak végrehajtását felfüg­geszti, s — véleményével együtt |rA visszaküldi az Országgyűlés­nek. A parlament soron követke­ző ülésén minősített többséggel dönt a törvény alkotmányosságá­ról. A tervek szerint az összes megválasztott képviselő egyszerű többsége kellene a döntéshez, amely adott esetben több szavaza­tot igényel, mint a kétharmados többség, amely az alkotmány mó­dosításához, elfogadásához szük­séges, mivel nem mindig ül a helyén az összes képviselő. —| Alacsonyabb szintű jogsza­bályok esetében szélesebb hatás­körrel rendelkezne az alkotmány- bíróság. Az alkotmányba ütköző jogszabályt ugyanis hatályon kí­vül helyezheti vagy annak végre­hajtását felfüggesztheti, s — konkrét határidő kitűzésével — felhívja a jogalkotót az alkot­mánysértés kiküszöbölésére. Ha ennek a kibocsátó nem tesz eleget, a kifogásolt jogszabály az előírt határidő leteltével hatályát veszti. — Többféle megoldás képzelhe­tő el arra vonatkozóan, hogy mely időponttól vizsgálja az al­kotmánybíróság a jogszabályo­kat. Ha valamennyi, jelenleg hatá­lyos szabályt áttekintene, ez óriási munkával járna, s néhány korábbi jogszabály értelemszerűen nem is lehet összhangban egy később el­fogadott alkotmánnyal. Az alkot­mánybíróságról szóló törvény megállapíthat egy korábbi idő­pontot — például öt évet.—-, s csak az azóta hatályba lépett jog­szabályokat vizsgálná a testület. Elképzelhető az is, hogy a felállí­tását követően kibocsátott jogsza­bályokra terjedne ki az alkot­mánybíróság hatásköre. — Az elképzelések szerint — általános szabályként — alkot­mányellenesnek az ezt megállapí­tó .határozat meghozatalától szá­mítana egy jogszabály, ám a konkrét esetben az alkotmánybí­róság mérlegeli majd, mely idő­ponttól ítéli alkotmánysértőnek. Előfordulhat, hogy a bírósági el­járás során észleli a bíró, hogy a döntéséhez szükséges jogszabály alkotmányba ütköző. Ekkor fel­függeszti az eljárást, s az alkot­mánybírósághoz fordul. — Kivételes lehetőség lesz az „előzetes normakontroll”. Az Or­szággyűlés a törvényjavaslatot vé­leményezésre megküldheti az al­kotmánybíróságnak, konkrétan megjelölve ' azt a rendelkezést, amely kifogásolható. A köztársa­sági elnök pedig a hozzá kihirde­tésre megküldött törvényről kér­heti az alkotmánybíróság állás- foglalását, nagyon rövid határidőt megszabva. Elképzelhető az is, hogy a nemzetközi szerződések kihirdetése előtt kéije az alkot­mánybíróság véleményét, abból a szempontból, hogy azok beilleszt- hetők-e a hazai jogrendszerbe. — Az alkotmánybíróság nem­csak a jogalkotással kapcsolatban állapíthat meg alkotmánysértést, hanem akkor is, ha az alaptör­vény végrehajtásához szükséges jogszabályokat nem adták ki. Ek­kor — határidő megjelölésével -7- felhívja az illetékes szerv figyel­mét a mulasztásra. Az alkotmánybíróság feladatai közé tartozik majd az alkotmány­ban rögzített emberi és állampol­gári alapjogok védelme, a válasz­tások és a népszavazások felügye­lete is. Az alkotmánybíróság eljárásá­ról szólva dr. Kajdi József el­mondta: az állampolgárok is kez­deményezhetik majd a testület el­járását. Erre szolgál az alkot­mányjogi panasz intézménye, amelyről többféle nézet kapott hangot. Elképzelhető olyan meg­oldás, hogy az állampolgárok nem közvetlenül fordulnak az al­kotmánybírósághoz. E változat szerint ha valamely eljárásban olyan jogszabály alapján dönte­nek, amely sérti az alaptörvényt, az állampolgárok kérésére meg kell keresni az alkotmánybírósá­got. A másik variáció szerint a? állampolgárok közvetlenül, de csak abban az esetben fordulhat­nak az alkotmánybírósághoz, ha egy jogszabály korlátozza vagy sérti alkotmányban biztositott jo­gaikat, és valamennyi jogorvoslati lehetőségüket kimerítették. — Az alkotmánybíróság hatá­rozatai mindenkire kötelezők lesz­nek, éppen ezért azokat a Magyar Közlönyben teszik közzé, s elkép­zelhető, hogy a jövőben külön hivatalos lapja lesz a testületnek — mondotta végezetül dr. Kajdi József.

Next

/
Thumbnails
Contents