Petőfi Népe, 1989. április (44. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-15 / 88. szám
1989. április 15. • PETŐFI NÉPE • 5 • Múzeum — Szunyoghy András metszete. Az ismert népművész, előadó, Kóka Rozália harminchárom bukovinai székely, gyimesi és moldvai csángó népi szerelmes történetet adott közre. A könyv születéséről így vall a szerző: „1969-ben Moldvában és Gyi- mesben, majd Tolnában, Baranyában és Érden gyűjtöttem a bukovinai székelyek körében. Eleinte főként a mesék és a hiedelemmondák i érdekeltek ... Egy kisebb mese- gyűjtemény és számos hiedelemtörténet lejegyzése után először csak szűk körben, majd egyre nagyobb hallgatóság előtt... mesélni kezdtem a nekem legkedvesebb történeteket. ... A magnószalagról lejegyzett szövegeket megszerkesztettem ..., átformáltam ..., olykor újrafogalmaztam. A nyelvezet kialakításakor megközelítő néprajzi hitelességre törekedtem. Igyekeztem visszaadni a bukovinai székelyek, a gyimesi és a moldvai csángók beszédének főbb jellegzetességeit ... Az élet- történetek és a mesék nyelvezete között lényeges különbség tapasztalható. A felnőtteknek bátrabban használom á legarchaikusabb magyar nyelvet, a moldvai csángók beszédét. így alakult ki a mesék egyszerűbb, s így maradt meg az élettörténetek csaknem az élőbeszédet megközelítő nyelvezete.” így született egy egészen különleges mesekönyv felnőtteknek. A különleges humorral, sok-sok csattanóval, népi pajzánsággal megírt olvasmányos kötet nyelvi emlékeinkből, kifejezéseinkből csodás csokrot nyújt át az olvasódnak. A nyelvjárások sajátos hangjának, hangulatának, képeinek sikeres visszaadása nemegyszer fel- szisszenésre készteti az olvasót: be szép is nyelvünk, milyen kár, hogy mindennapi rohanásunkban ezekből a szóképekből semmit sem használunk! A székely és csángó mesék, élet- történetek csodás nyelvét, világát ezer színnel megjelenítő kötet illusztrátora a Kecskeméten élő művész, Horóczy Margit. Rajzai kitűnően illeszkednek a meséskötet hangjához, hangulatához. Igényes munka a könyv anyagának válogatása, közreadása, illusztrálása. A kivételes kötet az Ötlet Kiadó gondozásában jelent meg., k. m. A százéves Chaplin • A hongkongi grófnőben. MA: MINŐSÍTŐ HANGVERSENY A kecskeméti Kodály Kórus és az életben maradás „A fickónak lúdtalpa van, bugy- gyos nadrágja, és a legnyomorultabb, legtoprongyosabb kis pasas, amilyet csak el lehet képzelni; rángatózva mozog, mintha rákok lennének a hóna alatt ... de mulatságos, annyi szent”. így jellemezte a kolléga, Ford Sterling azt a Csavargót, aki 1914. február 28-án született meg Hollywoodban, Mack Sennett stúdiójában. A szülőatya, Mr, Charles Chaplin, angol állampolgárságú, de Amerikában dolgozó művész ekkor még nem volt huszonöt esztendős sem, hiszen most száz éve, 1889. április 16-án látta meg a napvilágot Londonban. Az új. figura, a Csavargó első, kamera előtti felbukkanásakor a forgatásra odasereglő, s a poénok láttán a nevetéstől egymás hasát fogó színész- és rendezőkollégák akkor, Hollywoodban, mit sem sejtettek arról, hogy filmtörténeti pillanat részesei. Mert Charlie Chaplin valóban megírta a maga filmtörténetét, és átírta az egyetemes filmművészettörténetet is. Ezzel a nyomorult, minduntalan elbukó, kisemmizett, de nagyon emberi — és olykor a szentimentalizmustól sem visszariadó — kis csavargóval lépett túl a korai filmburleszk a csak mulatta- tást szolgáló rövid szkeccseken, s indult el a társadalmi mélységeket is felmutató tragikomédia felé. Persze Chaplin útja, felívelése nem lehetett akadálymentes, nem volt egyszerű diadalmenet. Háborúellenes, humanista művészi hitvallásával már igen korán konfliktusokba keveredett: Chaplin, a katona című munkáját az első világháborúban elkötelezett Egyesült Államok cenzúrája csak megvágva engedte a filmvászonra. Mégis, minden hányattatás ellenére elsöprő népszerűségre tett szert; a korai filmjeinek bevételeiből Douglas Fairbanks, D. W. Griffith és Mary Pickford társaságában megalapított United Artists filmvállalat pedig később biztosítani tudta művészi és anyagi függetlenségét. Chaplin a némafilmkorszak kiemelkedő művészévé lett, néhol naiv, megmosolyogtató, de mindenkor rokonszenves társadalmi elkötelezettségét, indulatait s humanizmusát olyan filmek fémjelezték, mint a Cirkusz, az Aranyláz, a Nagyvárosi fények és a Modern idők. Sokáig küzdött a hangosfilm elleni idegenkedésével szemben, Tavaly ünnepelte — frissen kapott díjakkal, elismerésekkel is — születésének 100. évfordulóját az Ipari Szövetkezetek Kecskeméti Kodály Zoltán Vegyeskara. Alighanem nehéz lenne ösz- szeszámlálni, hogy mindennapos munkájuk mellett időt, fáradságot nem kímélve az elmúlt évtizedek alatt hány társadalmi és magánünnepen, programon vettek részt többségében idős, a nyugdíjkorhatár fölötti korú tagjai. Kitartásuk mindenképpen rendhagyónak számít; kórussorstársaik közül többen megszűntek a közelmúltban. Ez a vég érte az amatőr mozgalomban hasonlóképpen ismert és számon tártott kiskunfélegyházi és kiskunhalasi együttest is. Zsiga Lászlóval, a 44 tagú kecskeméti kórus jelenlegi vezető karnagyával a próbák helyszínén a munka, illetőleg az életben maradás mai lehetőségeiről beszélgettünk. — Szinte csak közhelyeket mondhatok : az egyre csappanó pénzből egyre nehezebb a kórusok fenntartása is. — Milyen konkrét kiadásokat jelent egy ilyen nagyságú, minősítésű kórus fenntartása? —A kották beszerzését, a vidéki, olykor megyehatárokon túli programokra történő utaztatást, szállásköltséget, az étkeztetés fedézését, de említhetném a karvezetői tiszteletdíjatis. Nem növelik a kórusok költségvetését, hivatalos támogatóinkat — részben a mi kiadásaink miatt is — egyre komolyabb adók sújtják. E helyzetben aztán nem nagyon gondolhatunk a korábban népszerű, távolabbi helységekben való fellépésekre. Pedig az évi néhány alkalommal megszervezett területi dalostaláikozók, cserefellépések nem csak a kórustagok számára jelentettek emlékezetes, az összetartozást erősítő élményeket. Az idei év egyetlen Uyen eseményére előreláthatóan novemberben kerül sor: a Galántai Kodály Zoltán Daloskörtől kapott meghívásnak teszünk eleget. • Státus— fikája. míg a Htler-jelenség ellen forgatott, maró gúnyú szatírájában, a Diktátorban engedett a nyomásnak: hőse megszólalt a filmvásznon. (Igaz, ekkor is ravasz megoldást talált ki: nem a már megszokott csavargófigurát beszéltette ebben a filmben, hanem „alteregó- ját”, a Diktátort.) Chaplin később úgy nyilatkozott magyarul is meg9 Egy tizenegy évvel ezelőtti fellépés a szövetkezeti kórusok területi találkozóján. (Archív felvétel) — Hol találkozhat a kecskeméti közönség a kórussal? — Gyakran énekelünk üzemi ünnepségeken, évente egy alkalommal — hagyományainkhoz híven, — egy iskolákkal közös hangversenyt is adunk a Piarista Gimnázium dísztermében. Az idei rendezvényen a Szent Imre Utcai Általános Iskolával, a Katona József Gimnáziummal és az Állami Zeneiskola együtteseivel lépünk közönség elé. Persze, a magánünnepek: a névnapok, kollektív születésnapok, sőt a próbák is nagyon fontosak az összetartozás,'ösz- szetartás szempontjából a kórus mindennapi életében. .— Milyen művek szerepelnek a repertoárjukon? Milyen szerzők előadására alkalmas a kórus szakmai felkészültsége? — Megszólaltatjuk a kórusirodalom klasszikusait: madrigálokat, mellettük pedig a XX. századi magyar szerzők: Bárdos Lajos, Kodály Zoltán, Bartók Béla — viszonylag könnyebben betanulható — szemelvényeit. Április 15-én minősítő hangversenyen veszünk részt Hódmezővásárhelyen, május végén pedig Kecskeméten egy anyák napi rendezvényen lépünk fel. — Legfőbb problémájuk? — A pénzhiány mellett a legnagyobb gondunk a fiatalítás. A kórus nagy többségének, állandó gárdájának az átlagéletkora meglehetősen magas, a fiatalok viszont egyáltalán nem mutatnak érdeklődést. Pedig örülnénk, ha számíthatnánk rájuk. Előfordult már, hogy sikeres fellépéseink tagtoborzással is felértek, olyanok is kedvet kaptak az énekléshez s csatlakoztak hozzánk, akik másként nem jöttek volna körünkbe. Károlyi Júlia Szilágyi V. Zoltán gra9 A jellegzetes Chaplin-figura, első filmjeinek egyikében. jelent önéletírásában, hogy ha tudomása lett volna a koncentrációs táborok létezéséről, valószínűleg nem készíti el a Diktátort: „nem fogom tréfára a nácik gyilkos őrületét”. Az amerikai jobboldalnak egyre inkább elege lett ennek a „jöttment angolnak” a második világháború alatt mind gyakoribb és mind erőteljesebb háborúellenes megnyilatkozásaiból; hajszát indítottak Chaplin ellen, aki a hidegháborús korszak derekán, 1952-ben — a Rivaldafény bemutatója után - végérvényesen szakított választott hazájával. Elhagyta az Egyesült Államokat, és Svájcban telepedett le. Késői filmjei — közöttük a Marion Brandóval és Sophia Lo- rennel forgatott A hongkongi grófnő — már nem ismételték meg a korábbi sikereket; Chaplin a némafilmkorszak kimagasló, örök értékeket alkotó művésze maradt, akin bSvalljuk be — túllépett a filmművészet technikai fejlődése. Születésének századik évfordulóján emlékezzünk jó szívvel a sze- retetre méltó, örök Csavargóra ... Vértessy Péter TÓDOR JÁNOS: Embersintér Csak azokat a tekinteteket ne látná! A gyerekek szemében az ártatlan rémület, amikor még inkább csak sejtik, mint tudják, mi fog történni velük. Ahogy némán szipognak, amint igyekeznek visszatartani a zokogást. Ritkán tör fel csak belőlük, ilyenkor sem próbálnak menekülni, inkább csak belekapaszkodnak anyjukba, rácsimpaszkodnak, kétségbeesetten szorítják magukat a lépcsőház rácsához. Tudja, hogy ez munkájának kellemetlen, de végül is elkerülhetetlen része, mégis visszataszítónak érzi, magyarázkodik, kibúvókat keres. Hogy voltaképpen mindez elkerülhető lenne, amennyiben a szülők a határozatot kézhez véve, maguk hoznák be gyermekeiket a „gyűjtőbe". Rá nézve van ebben az egészben valami végtelen megalázó, bár természetesen tisztában van vele, hogy a beszállítás a gyerekek érdekében történik. Ugyanakkor minden olyan felemás. Mondták már neki a főnökei, hogy nem kell úgy mellre szívni, hogy túl érzékeny, pedig igyekszik szívét szinte cinikussá keményíteni, lélekben távol lenni a történtektől, hiszen elég, ha fizikailag vesz részt a határozat kikényszerítésében. Az érzelmek sokkal, inkább ártanak ilyenkor, mintsem az ember gondolná. Most is már bent ül a három iskolás fiú a mikrobuszban, amikor visz- szanéz, s látja, hogy osztálytársaik az ablakokban lógnak, és integetnek utánuk. Több ez annál, mint amit csak úgy el lehet felejteni. Pedig elsődlegesen fontos lenne ilyenkor a felnöttes, okos magabiztosság, a gyerekek határozott megnyugtatása, de hát kénytelen a jól bevált önismétlésekre szorítkozni, a „meglátjátok majd, milyen jó lesz ott"-szerű szörnyűségekre, a hamis- hazug ígéretekre, hogy „édesanyátok hamarosan meglátogat benneteket". „Bácsi, mondd meg nekem, miért?" — kérdi a legidősebb, miközben leguggolva hozzá elmagyarázza neki, hogy vele kell hogy jöjjenek, mert otthon tovább már nem maradhatnak. Segítséget kér tőle, az ötödikes nagyfiútól, s a gyerek csodálato- san-borzasztó módon rögtön megérti, miről is van szó. Hogy ezentúl már ő a családfő, s igyekszik is úgy viselkedni, tartani magát öccsei előtt. „Nagyszerű srácok vagytok" — dicséri meg őket, sürgetően érezve’, hogy innia kéne valamit, ingatag belső egyensúlyát megerősítendő, hogy elhitesse magával: neki itt és most tényleg ez a dolga, így és nem másként kell cselekednie. Az emberség mimelése. meghaladja minden erejét, de nincs hova visszaút, itt vannak ezek a bozontos kölykök, drága kis vadócok, ideggyenge apjuk felakasztotta magát, anyjuk meg kuplerájt csinált a lakásból. De hát hogyan is lehetne ilyeneket mondani nekik. Nem illik, a jegyzőkönyv is finomabban fogalmaz, túl van mindez a jó ízlés határán, márpedig mi elsősorban annak és aszerint élünk, és amiről nem tudunk, az nincs. Meg aztán kinek is bizonygatná — fut végig rajta —, eszméletlenül messze van ez az úgynevezett normalitástól, a valóság vaskos, érdes, szégyellni való darabja, kímélje meg tőle magát, aki csak tudja. Az óvodából már könnyebb volt kihozni a két kisebbet. Szerencsére az óvónők nem kezdtek el sírni, mert a siránkozás megnehezíti, lehetetlenné teszi ezt a munkát, sokszor éppen emiatt kezdenek rá a gyerekek is. A dramatizált, túljátszott részvétnél nincs rosszabb, tudja ö ezt, ezért is siet, nem hagyja szóhoz jutni a sajnálkozókat. Aztán már a kocsiban előhozakodik a cukorral, a csokoládéval, amiből a gyerekek az idő múlásával egyre inkább nem kérnek. Megérzi szemükben az elveszettséget, a NAGY CSALÓDÁST, a gyakran egész kamaszkorukat végigkísérő búskomorság lassú elhatalmasodását. Tudja, hogy a kimódolt, viselkedéssé degradált jóság csak elmélyíti a sebeket. Látja az öt fiút, ahogy téblábolnak a folyosón , ahogy villámgyors kezek egyforma melegítőbe öltöztetik őket. Ahogy neki, a bácsinak, mutatják a legkisebbek újdonsült birodalmukat. Hallja a kérdést is: mikor jössz el hozzánk ... ? Látja magát, mintegy kívülről, ahogyan gyakorolja a szeretetet, ér- zi-érti lelkiismerete szorítását, amint kétségek ébrednek benne érzelmei valódisága és céljai iránt. Látja magát mint kisfiút — az emlékezés képeit szomorú időtlenség lengi át —, látja élete kikerülhetetlen menhelyeit, általában csak órák, percek voltak ezek, amikorp kiszolgáltatottság hurokként fojtogatta; a tudatilag bemért tehetetlenséget, amelyben olykor pillanatokra, napnál világosabban mutatkozott meg létezésének nevetségesicéptelensége. Mert a harc nem adatott meg, csak a behódolt mosoly, a kényszerű-kelletlen fejbiccentés, a visszanyelt kiáltás. Mint ahogy ezek a gyerekek sem harcolhatnak. Ugyan miért és ki ellen is tennék, ők a kitaszítottak, akik senkinek sem kellenek igazán. Legszívesebben fölnyalábolná őket, és elfutna velük innen, minél messzebb a rácsos ablakoktól, a fehér köpenyesektől — hivatásán, önmagán is túlra. Ki a felnőttvilágból. RÓZSA ENDRE A nyár festőjének Hatalmas nyár zúg: zöld rengés fortyog, égig örvénylő jegenyelombok tölcsére szívja madarastól a tájat magába; hullong szárnyuktolla.. Csapkodnak mélyén gyümölcsös ágak; zöld ágyúgolyók bolygókként szállnak, . — mind szőkébb körben, mind hevesebben őrület őröl a dongós kelyhekben. Térés mezőn, hol minden kihalt-kék, tarjagosul már Van Gogh-i tajték, lendkerék-varjak hajtják a tornyot, vízimalom jár, résre rács forr ott — Vincent! Az ember túl sokat szenved. Értünk is jó vagy , míg magad mented. Ne félj, a tenger harsog, hisz süket: köszöni szépen, megvan nélküled! Búghat már — halljuk! — elhagyott partján a véres kagyló: levágott füled... PUSZTAI ZOLTÁN Jelentés a pokolból már egy hete langyos vízben pancsikázunk többünk alól eladták a kondért • , csak a rongyosra írt panaszkönyvek éltetik az osztályon aluli tüzet ' . I a szenet még a lángok közül is kilopják s lucifert istennek csúfolják a segédördögök KÖNYVESPOLC
