Petőfi Népe, 1989. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-14 / 62. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1989. március 14. KIÉ LESZ? — ÁLLANDÓ HELY KELLENE — ÉRTÉKES DOKUMENTUMOK Archív filmtekercsek És az ösztöndíjasok? Valamikor az ötvenes évek vége felé hozták létre a Bács-Kiskun Me­gyei Filmstúdiót azzal a céllal, hogy a munkatársak dokumentálják a társadalmi, a gazdasági, a kulturális élet fontos eseményeit. Akkoriban tudósításcsokrokat állítottak össze, melyeket a megyei mozikban perget­tek le. Később reklámfilmek készítésére is kaptak jogosítványt. A megyei tanács által kezdeményezett filmstúdió anyaga az Erdei Ferenc Művelő­dési Központba került. Jelen pillanatban a kecskeméti Városi mozi épületében vannak elhelyezve a tekercsek. Előbb a padlástérben, majd, miután az emeleti helyiségre szüksége volt az épületben lévő videotéká­nak, a földszintre kerültek az anyagok. Kié a dokumentatív értékű gyűjtemény? Lesz-e állandó helye? Elkez­dődhet-e a feldolgozás? Ezekre a kérdésekre keresünk választ riportunk­ban. A moziüzemi vállalat átadta — Mi lemondtunk az anyagról — kezdi a tájékoztatást Gila János, á Hí­rős Film Filmforgalmazó és Moziüze­meltető Vállalat igazgatója. — Tulaj­donképpen a Kecskeméti Városi Tele­vízió tart igényt a filmarchívumra, és jogosan. Ezen nincs vita. Amikor létre­jött a városi televízió, ők átvették az anyagot a megyei művelődési központ­tól. Segítjük a munkájukat, például ha a feldolgozásra kerül sor. Egyelőre azonban szinte hozzáférhetetlen az anyag, és egyre inkább szükséges a ko­rabeli filmek átnézése, rendezése. — Ha jól tudom, azért volt vitás kér­dés! — Csak a helyiséget illetően. Kér­tük, ürítsék ki a városi mozi emeleti helyiségét. A megőrzés érdekében át­meneti megoldást találtunk, vagyis hogy ugyanabban az épületben rendel­kezésre bocsátunk egy másik termet. A végleges megoldásról azonban nem nekünk kell gondoskodnunk. A városi televízió megőrzi Dr. Szombathy Zoltán, a Kecskeméti Városi Televízió főszerkesztője a kö­vetkezőket mondja a filmarchívummal kapcsolatban í — Több száz órányi anyagról van szó, amely pótolhatatlan. Műsoraink készítésekor már nemegyszer felhasz­náltuk a korabeli filmtudósításokat. Fontos lenne a filmszalagokon őrzött anyagot átírni videóra, ebben tulajdon­képpen a szegedi televíziósok segítséget is adnának együttműködési megállapo­dásunk értelmében. Amikor megszűnt a megyei filmstúdió és létrejött a városi tévé, akkor került hozzánk a meglévő archívum. Alaptevékenységünkben az is szerepel, hogy mi kezeljük az „örök­séget”. Ez persze munkával, költségek­kel jár. A Városi mozi épületében mél­tatlan körülmények voltak, majdhogy­nem kezelhetetlenné váltak a filmek. Lényegében bérlőként vagyunk ott a mai napig, de nincs miért fizetni, mert még a villanyt is kikapcsolták. — Hol kaphat végső elhelyezést az archjvum? — Jó lenne, ha a városi televízió stúdiójának közelében helyezhetnénk el. Itt, a Luther-udvarban reménytelen­nek tűnik a helyzet a helyiséget illetően. Bízunk abban, hogy a városi tanács segít és méltó helyet ajánl fel. A költöz­ködést abban a pillanatban megkezd­hetnénk, amikor megkapnánk a „ki­utalást”. Ha holnap eldől ez a kérdés, akár holnapután elkezdjük a filmarchí­vum berendezését. Azután pedig kez­dődhet a feldolgozás, a katalogizálás. Az ösztöndíjasok dolgoznának A megyei tanács művészeti ösztöndí­ját évekkel , ezelőtt pályázta meg Bor­bély Ferencné és Károlyi Júlia. A film- archívumban lévő anyag feldolgozását, feltárást vállalták pályázatukban. Meg is kapták az ösztöndíjat, azonban mun­kához eleddig nem láthattak. Miért is? — Három-három hónapra kaptunk megosztott ösztöndíjat —- meséli Bor­bély Ferencné, a Hírős Film Filmfor­galmazó és/ Moziüzemeltető Vállalat igazgatóhelyettese. — Az lett volna a természetes, hogy megnézhessük a do­kumentumokat, ám ez technikailag sokkal bonyolultabb. Húzódott az egész ügy, igy kénytelenek voltunk megszakítani az ösztöndíjat. Egyelőre várakozó állásponton vagyunk. — Pedig bizonyára izgalmas feladat­nak vélik a vállalt munkát!? — Igen, szakmai különlegességnek számít, ezért is készítettünk pályázatot. Az is igaz, nem kevés időt igényel a feldolgozás. Közös érdek, hogy hasz­nálhatóvá, áttekinthetővé tegyük a filmarchívum anyagát. Ebben vállal­tunk volt kolléganőmmel egy picinyke szerepet. A megyei tanács továbblép A Bács-Kiskun Megyei Tanács mű­velődési osztályának munkatársai, Pe­tő István és Nagy István azt mondják, nekik lényegében már nincs szerepük a filmarchívum ügyében. — Úgy látjuk, nyugvópontra került az ügy — mondják szinte egyszerre. — Csak a végleges helyiséget kell meg­oldani, ez viszont a városi tanács fel­adatköre. Legfeljebb azért támogatjuk továbbra is a filmtekercsek biztonságos helyre kerülését, mert számos megyei anyag, tudósítás is ott van az archi- vumban. Ezt mi is fontosnak tartjuk. Az ösztöndíjjal kapcsolatban az a hely­zet, hogy ismét napirendre tűzzük. Ed­dig csúsztattuk az elszámolási határ­időt, nem is kapták a pénzt az érintet­tek. — Véleményük szerint milyen léptek­ben kell haladni?- Nem lehet évekig halogatni az ügyet, mert ez senkinek sem lenne jó. A lényeg az, hogy biztonságba kell he­lyezni a filmeket és a jövő emberei szá­mára hozzáférhetővé tenni. A feldol­gozásra, a használhatóságra ugyan­csak nagy hangsúlyt szükséges fektetni. Ideálisnak tartjuk; hogy a Kecskeméti Városi Televíziónál legyen az anyag, annál is inkább, mert Karáth Imre ope­ratőr; aki hajdanán a mégyei'filmstúdió munkatársa volt, jól ismeri a gyűjte­ményt. Szerintünk hamarosan rende­zőnek az eddig vitatott kérdések. * * * A cikk elkészülte után kaptuk a hírt, hogy a múlt hét közepén előrelépés tör­tént a fentebb vázolt ügyben. A riport­ban szereplők közösen beszélték meg a további tennivalókat. Tehát: bizakodhatunk! Borzák Tibor--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------— A boldogság megközelítése Ezen, a tulajdonképpen szokványos értekezleten döbbent rá, hogy az' anyagi javakon túl is vannak az élet­nek olyan tartalmai, melyeket érde­mes, sőt, muszáj meghódítani ahhoz, hogy „boldog embernek" nevezhesse magát. A szónok .— történetesen osztály- vezetője — éppen áttért az általáno­sabb érvényű életminőségek taglálá- sára; plasztikus képekben ecsetelget- te munkatársai életszínvonalának me­redek emelkedését, melyhez döntő mértékben éppen az általa vezetett osztály eredményes működése járult hozzá. Számokat sorolt fel és össze­gezett, majd a végösszeget újfent visz- szabontotta alkotóegységeire, ki­hangsúlyozna beosztottjai egyéni eredmériyeit is, „megannyi bizonyíté­kát- a jólét, a gyarapodás tényé­nek" ... O, önkéntelenül, a javaira büszke gazda ösztönösségével, s talán az ér­tekezlet unalmát is édesíteni, előbb játékosan, majd egyre komolyabban, számba vette gondolatában negyven életéve megannyi részletét, s arra a megállapításra jutott, hogy főnöke statisztikai pontossággal tapintott rá az igazságra! Ami öt illeti: való igaz, hogy anyagi jóléte tetőzött| Lakás­gondja az örökölt háromszobás villá­val végleg megoldódott, kocsiját két hónapja cserélte ki nyugatira, viseg­rádi nyaralójának utolsó cserepét is' „kinyögte" a tavasszal; az apró tár­gyak örömét — bútor, szőnyeg, fest­mények, szobadíszek, az elektronika minden megvásárolható csodája: a háztartási felszerelésektől a szóra­koztató berendezésekig—fenékig ki­merve már; karácsonyra megvásárol­ta feleségének a perzsabundát is... Az ismeretlen, múlt századbeli fes­tő, négy per háromméteres képe mö­gött nyíló, betörőbiztos széfjében pi­henő ékszeres kazettát gondolatában is csupán röpke pillanatra idézte fel, mintha attól tartott volna, hogy a hosszú asztal körül bóbiskoló munka­társai kifürkészhetik titkát... Hallgatta és nézte a szónokot; az sem zavarta pillanatnyilag, hogy ameddig az osztályvezetője „ki nem purcan", ö csupán a helyettese ma­rad ... Hallgatta szavait, s a felsorolt adatok mindinkább meggyőzték ar­ról, hogy felhőtlenül boldognak kelle­ne éreznie magát... Lelkében mégis aprócska elégedetlenséget érzett kun- korodni. Előtte papírlap feküdt, mellette cif­ra golyóstoll. Szemben vele, alig két hete belépett kollegája jegyzetelt sza­porán ... S talán az író ember látvá­nya tudatosította benne (elemi erő­vel), hogy „nem elég tejben-vajban fürdözni, és felhalmozni a megvásá­rolható javakat, alkotás nélkül: sze­mélyre szabott új termelése nélkül, próbált alkotómódban fogalmazni máris, aligha lehet boldoggá az ész- szel-lélekkel megáldott, megvert em­ber” ... Igen —felismerte —, hogy isme­retlen tartalmak, nyiladoznak benne; és halaszthatatlan tenni vágyás ser­kent idegeiben. Nézte alázatosan kör- mölő munkatársát, és ujjai rátapad­tak gyolyóstollára. Melege lett. Az idegrendszerén végigpezsegő iz­galom hatására, s mint azt oly frap­pánsan megfogalmazta: „a fehér pa­pírlap vonzásában", lelke szó szerint toporzékolni kezdett, mint indítás előtt a visszafogott versenyparipa. Tekintetében az alkotás nemes tüzei vilióztak, midőn körülkémlelt az ülés­teremben, hogy szent indíttatású fel­buzdulásának tárgyát megtalálja! Mert az máris tudatosult benne, hogy az írást választotta! „írni" — mondta ki magában, és sziporkázásra serkenő agya azonnal I. N. R. I.-re cserélte fel a bűvös ige betűinek sorrendjét. Szinte felkiáltott örömében, amint felismerte, hogy a keresztfafelirat felbukkanásában, al­kotásra való kiválasztatásának meg­váltói eredeztetése nyilvánult meg! S ekkor már azt is tudta, hogy egyet­len lépésre álla boldogságtól. Ujjpercei ropogtak az afrikai to­temfigurát mintázó golyóstolion, mi­közben az alkotás tárgyává nemesít­hető benyomás után kutató tekintete szónokoló főnökén állapodott meg. Azon az emberen, aki végül is az útjá­ban állt ... — csikorintotta össze fo­gait, s mintha jelt adott volna ezzel, homloka mögött sohasem tapasztalt villanást észlelt. „Az isteni szikrá’ — mormolta, s már nem tudta vissza­fogni magát —látta megnyílni ön­maga glőtt az alkotás elefántcsont kapuját! ■ Tolla hegyét energikusan a maku­látlan papírlapra nyomta, utolsó, fel­mérő pillantást vetett a szónokra, s idgegiben egy szent feladat izgalmá­nak zsibogásával felírta lelke ősztö- nösségéből támadó opusza címét; FELJELENTÉS! Mátyás B. Ferenc ARCOK A SZÍNHÁZBÓL Ismertetőjele: népszerű A fővárosban született, 29 éves, 180 cm magas, 72 kg. Szeme színe: macska. Legmagasabb iskolai vég­zettsége: színművészeti főiskola. Családi állapota: vőlegény. Különös ismertetőjele: becsalja a nézőket a színházba, népszerű = Pál Attila. Érdekes ember. Rajongott Budapestért, jól érzi ma­gát Kecskeméten. Állatorvosnak készült, Tháliát sze­retné szolgálni egész életében. Táncos komikusként kedvelték meg, a Hamlet a szíve vágya. Drukkos, a színpad nyugtatja. Tiszteli rendezőit, de boldogtalan volna, ha megorrolnának egyénisége érvényesítéséért. Családszerető, ám a Feladat kedvé­ért habozás nél­kül elköltözött a szülői házból. Sohasem yolt éltanuló, de a Bu­dai Nagy Antal Gimnázium iro­dalmi szakköre és Gönczi Imréné Giziké tanár nél­kül aligha Írhat­nék róla 1989. március elején, mint a kecskemé­ti társulat egyik nézőcsalogatójá­ról. A dramatikus játékok, a versek gyűrűzték el egy életre. Tudta: előbb- utóbb színházhoz kerül. Jól érezte ma­gát első munka­helyén, az egyik Pest- környéki mezőgazdasági nagyüzemben. Már fiatal korá­ban szívesen fog­lalkozott állatok­kal;- felüdült | mezei gazdáság-. ban, de közben hivatására ké­szült. Népi táncot tanult, sportolt. A KISZ Központi Művészegyütteséhez szegődött a siker­telen fölvételi után. Pályaválasztásá­nak helyességét netán elbizonytalanító kételyei Vámos László stúdiójában gyorsan szétfoszlottak. Gábor Miklós, Garas Dezső, Kútvölgyi Erzsébet és más nagy művészek közelében néma vagy néhány mondatos szerepekben ta­nulva a szakmát. Végül a főiskolára is bejutott. A ze­nés tagozaton végzett, 1986-ban. Maradhatott volna Pesten, ha nem is kapkodtak érte a színigazgatók. Lendvay Feri bácsi — igy mondja — hívását fogadta el. Ma sem bánja. A Háború és béke Rosztov grófja­ként lépett először a közönség elé. So­hasem felejti a napot: 1986. október • „Ilyen vagyok”: Pál Attila • Maronka Csillával, az Én és a kis- öcsém próbáján. (Gaál Béla felvétele) harmadikét. Tisztességgel helyt állt. Nevét kevesen jegyezték meg. A Marica grófnő Alfrédjeként kelle­mes benyomást keltett. Majd a XIV. René című, sokzenés vígjátékban ját­szott. Kezdtek rá figyelni. „A fiatal Fel- földy László, Dallos József és különö­sen Pál Attila hozta viszonylag a leg­több új színt a lordok triumvirátusá­ban”, írtam róla az évadnyitó Luxem­burg grófja méltatásában. A felújított színházban Musztafa beyként hajolt meg először a közönség előtt. Pál Atti­la, a hölgyközönség egyik kedvence „a remek szerepben pompás ritmusérzék­kel szökkent poénról poénra”. A Bál a Savoybant az Othello követte. Rodrigo után Slukk Tóniként láthattuk a Cir­kuszhercegnőben, majd „csupa lendü­let” volt Bóniként. A Csárdáskirálynő szerelmes grófja után ismét hálás szere­pet kapott. Dr. Sas, a magándetektív Eisemann zenés játékában. A darabbé­li, zseniálisnak aligha mondható nyo­mozói tehetsége nélkül is kideríthető, hogy 28 hónap alatt 10 szerepben lépett föl Kecskeméten. Kezdetnek nem rossz! Megküzdött a sikerért! Rendszeresen képezi magát. Homoki Ferencné tanár nélkül aligha tudna két­szer is főszerepet énekelni egyetlen nap. Szeretné jobban érvényesíteni hang­anyagát, kinyitni a magasabb hango­kat, szeretne szebben énekelni. A pró­zai szerepekben is érzi a hangképzés hasznát. Maga is tudja, hogy a szere­pek komikus lehetőségeinek kihaszná­lásában javulnia kell. Szenved, amíg kölykös megjelenése felesel a szereppel, amíg nem jön rá a vállalt figurára. Olykor csak a főpróbák hetében nyugszik meg. Sokáig kínlódott a Luxemburg grófja próbáin. Néhány nappal a bemutató előtt így pirongatta a direktor: „Ez semmi, borzasztó, találj ki valamit”. Kieszelt. Bicegő lord Lan- chester lesz. Ettől a látszólagos apró­ságtól minden megváltozott. Egyik öt­let hozta a másikat. Minden bejött. Meglett a figura, amit minden fellé­péskor újjáteremt. Apró változtatások­kal teszi életessé a tizedik, a huszadik az ötvenedik előadáson is. Módosulhat egy-egy hanglejtés, gesztus, de sohasem borulhat fel a begyakorlott helyzet, nem hozhat zavarba, módosított szö­veggel, kollégát. A színház miatt mondott le kedvtelé­séről (nem kockáztathat egy esetleges sérülést), a lovaglásról. Kezdetben a testmozgásért járt ki a szikrai lovasis­kolába, később egy kecskeméti kislány miatt is. A fogathajtó-világbajnok lo­vaglásban ifjúsági magyar bajnok lá­nya immár a menyasszonya. Hosszú távra terveznek. Kecskemé­ten képzelik el jövőjüket. Ha úgy érzi, eljptUazuidieje — legalábbis gondolat­ban —. bekopog az igazgatói irodába: „Rám vár a Hamlet”. Találkozik-e valaha a színész remé­nye, a színház érdeke? Kiszámíthatalan a sors. A színész sorsa különösen. Mennyire szerette volna látni a nagy­mama a Cirkuszhercegnőben. „Csak az{ érjem meg”, hajtogatta sorvadozva. Az unoka friss gyászhírrel a szívében énekelte: „Jaj mama, de gyönyörű szép a világ”. Elsősorban neki játszotta vagy öt- venszer ezt a szerepét. Az élet megy tovább. Új feladatok, új igények új is­mereteket, új teljesítményeket követel­nek. Megfelel-e majd ezeknek a most népszerű Pál Attila? Bízzunk? Bizonyít? Bizakodjunk! Heltai Nándor MIT HOZ AZ ÚJ IDŐ? Március 15-ei dátummal került az utcára az Új Idő című lap, amely első oldalán fontosnak tartja közölni ön­magáról, hogy: „Független irodalmi, közéleti folyóirat”. A főszerkesztő, Végh Antal a hattagú szerkesztőbizott­ságot — Csukás István, Gyurkovics Ti­bor, Hernádi Gyula, Lázár Ervin, Sza- konyi Károly — elnökként is jegyzi. Lázár Ervint kérdeztük a lap céljairól, a szerkesztők szándékáról. — Mint ez a nevekből is kitűnik, a szerkesztőség .nemzedéki alapon szer­veződött és azzal a szándékkal, hogy ne a ma oly divatos olcsó olvasófogással csináljunk újságot. Megbízható infor­mációt kívánunk nyújtani, teret bizto­sítunk az építő gondolatoknak. Ennél­fogva bárki megszólalhat a lapban, a közlés egyetlen feltétele, hogy bizonyos etikai és írásminőségi követelmények­nek feleljen meg. — Milyen olvasóréteget képzelnek maguk mögött? — Akik az említett szerkesztői igé­nyességet olvasóként is keresik. Nem volna helyénvaló valamely szűk réteg­ben keresni ezeket az embereket. Ugyanakkor fontosnak tartom meg­említeni, hogy szem előtt tartjuk, pon­tosabban: felvállaljuk a vidék gondjai­nak érzékeltetését. Szerintem az ország egyik komoly társadalmi problémája a vidék és a főváros közti különbség. — Mit tartalmaz a címoldalon hang­súlyozott „független” kifejezés? — Mindenekelőtt azt, hogy nem tar­tozunk semmiféle párthoz, politikai csoportosuláshoz. Végh Antal ezt meg is fogalmazta az első számban: függet­lenek akarunk lenni a felelős gondol­kodásban, az ország dolgainak megíté­lésében és abban is, hogy ne tartson el bennünket sem az állam, sem más szer­vezet. Ha most mégis meg kell jelölni valamilyen politikai szándékot, ezt hangsúlyoznám: célunk, hogy Magyar- ország Éurópa integrált része legyen. — Az Új Idő azt vallja, hogy „közéle­ti” folyóirat. Ez hogyan egyezik az ugyancsak felvállalt irodalmi igénnyel? — Az újság főleg közéleti és nem pedig főleg irodalmi. Ez a szándék a gyakorlatban úgy érvényesül, hogy el­határoztuk: lehetőség szerint három versnél és két novellánál többet nem közlünk egyszerre a lap 48 oldalán. A közéletiség tehát azoknak a problé­máknak a tárgyalásában, feldolgozásá­ban lesz jelen, amelyek a közvéleményt is foglalkoztatják. — Ezt a lapot hat író szerkeszti. Ha úgy tetszik, hatféle szellemű ember szö­vetkezik lapcsinálásra. Vajon kinek a szava a meghatározó? Én azt mondanám, hogy ez a hat ember csak a szellemi hátteret adja. Nyilván több idő kell ahhoz, hogy az elhatározás — miszerint csoportosulá- sunknák szellemi műhellyé kell válnia -f- később magát a lapot tegye műhely- lyé. Csak a múlt év vége óta foglalko­zunk a kéziratokkal, ám a lapszáma­ink, az első és a következők is, úgy állnak össze, hogy mindenki, mindent elolvasott. Vagyis nem egyetlen szer­kesztő szava döntött, hanem az együt­tes vélemény. / —Még meg sem jelent a lap, de már egy újság jelezte, hogy Végh Antal, s vele az Új Idő, valószínű, per elé néz. Ezúttal olyan kézirat miatt, amelynek jogát egy könyvkiadó is megvette. Mi az igazság ebben az ügyben? — Én úgy tudom, hogy Lajtos Árpád két különböző kéziratáról van szó. Amit mi közlünk a hónap végén megje­lenő különszámban, az a második ma­gyar hadsereg egykori vezérkari tisztjé­nek a hadifogságról irt emlékezését, börtönnaplóját, a háború utáni üldöz­tetését tartalmazza és nem a hadszínté- ri visszaemlékezéseit. — Mire hívná fel szerkesztőként egy új lap első száma leendő olvasóinak fi­gyelmét? — Amit az első oldalon is ajánlunk, ezek mind fontos cikkek, érdekes ol­vasmányok. így a Páter Bulányival ké­szített interjú, a „Lenin Agyát Kutató Intézet” történetét taglaló Hernádi Gyula-írás. Akikért a harang nem szól címmel visszaemlékezést közlünk a ke­letre elhurcolt magyarokról és megem­líteném azt a vitacikket, melyet egy új földreform témájában publikálunk. Az irodalom részletezése helyett arra hív­nám fel a figyelmet, hogy a szerkesztő­ség elhatározta: a legjobbnak tartott művet tízezer forinttal jutalmazza. Az első-számban ezt Bella István verse ér­demelte ki. (MTI-Press)

Next

/
Thumbnails
Contents