Petőfi Népe, 1989. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-06 / 55. szám

Izgatottan várom, hogy a mostaniakkal találkozzam. Azt hiszem, meghittebb lehet a beszélgetés, ha magunkra hagynak bennünket. Egy őr azért az ajtóban marad — kívülről.

Előttem három nő ül. Egy rendkívül határozott, jó megjelenésű fiatal- asszony, aki önfeledten nyilatkozik, hiszen még néhány nap és szabadul.

Micsoda? Tehetségek a börtönben?

Csodálkozva fogadta a szerkesztő a riportötletet, hogy Kalocsára készülök, a börtönbe, tehetséges elítéltek után kutatva. Ám megnyugtattam, igenis vannak közöttük olyan nők, akik fiem hagyják, hogy a szürke, unalmas hétköznapokat éljék a rácsok mögött. Akad köztük versíró, színjátszó, stúdióműsorokat szerkesztő lány, asszony. Erre már évekkel ezelőtt találtam példát, amikor korábban jártam a Kalocsai Fegyház és Börtönben. Nincs akadálya tehát, hogy most személyesen is találkozzam úgynevezett börtöntehetségekkel.

Kopog a cipőnk a folyosón. Sorra nyílnak a zárak, persze miután a kódszámokat jelezte kísérőm. A kultúr- körletbe igyekszünk. Kellemes, otthonos környezetbe toppanunk be. Itt más világ járja. Idejönnek rendszeresen az elítéltek, ha művelődésről van szó. Szabad óráikat, a munka utáni időt tölthetik a kultúra birodalmában. Olvashatnak, könyveket kölcsönözhetnek, kiállítást tekinthetnek m^g, színdarabot nézhetnek a helyiek előadásában.

Fontos, hogy a börtönben szerepet kapjon a nevelés, a művelődés is. Erről beszélgettünk Vén Ferencné századossal, a nevelési szolgálat vezetőjével.

Festettek,

táncoltak

— Elsősorban az oktatásra helyezzük a hangsúlyt, hiszen az elítéltek között sok az analfabéta — kezdi mondandóját Vén Ferencné. Nyolc párhuzamos osztályban szerezhetnek alapismereteket a börtön lakói. Rendszeresen szervezünk TIT- előadásokat is. Legutóbb az AIDS- ről szóltak az előadók, videofilmeket is vetítettek e témából. Jó kapcsolatunk van a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségével. Ez azért is szükséges, mert az elítéltek 60-65 százaléka cigány. Ha csak egy parányi eredményt érünk el nevelésükben, személyiségük formálásában, már örülhetünk: Nagy dilemmánk, hogy a szabadulás után, a kinti életben hogyan térül meg nevelőmunkánk.

— Nincs visszajelzés?

— Nincs, és ez megnehezíti munkánkat. Tudja, az elítéltekkel is különféleképpen kell bánni. Nyilván a visszaesők esetében mások a módszerek, mint az első bűntényesekkel. Sajnos nincsenek előzetes információink a bekerülőkről és ugyanez a helyzet a szabadulás után is. A kulturális nevelés széles kategória, sok minden hozzátartozik. Csak néhány konkrét formát említek, például az olvasásihelyesírási versenyeket, a ki mit tud?- okat, a sportfoglalkozásokat. Az a lényeg, hogy intenzív, aktív élet legyen a szabad időben. Ezt a nálunk dolgozók is így gondolják, még akkor is, ha kevés sikerélmény ér bennünket. Megtanultuk már, hogy a legapróbb eredménynek is örülni kell!

— Váltsunk néhány szót a börtönte- hetségekről!

— Mi tagadás, az iskolázott emberekkel kecsegtető eredményeket érhetnénk el, de mégiscsak sajnálatos lenne, ha értelmes nők kerülnének rács mögé. Akik érettségivel rendelkeznek, maguk is igénylik, hogy szinten tartsák tudásukat, művelődjenek. Ha diplomás, vagy más szakember kerül hozzánk, végzettségének megfelelő elfoglaltságot adunk neki. így könyvtáros, pedagógus, is szorgoskodik a kultúrkörletben.

— Találkozott-e már az évek során kiemelkedő tehetségű elítélttel, aki a szabadulás után kamatoztatta esetleges művészi ambícióit?

— Igen, volt ilyen eset. Egy nő rendkívül ügyesen festett és vezető egyénisége volt az irodalmi csoportnak. Évek múltán felkeresett engem is, amikor a Duna Menti Folklórfesztiválon vendégeskedett. Örömmel nyugtáztam a találkozást. Mások magas szintű tánccsopórtokba is eljuthattak volna, ha otthoni környezetük nem húzza vissza őket. Mondhatom, sok értelmes ember megfordult már a Kalocsai Fegyház és Börtön falai között.

Ők hárman

(Azóta talán már be is illeszkedett új munkahelyén, legalábbis remélem. — B. T.) A másik hölgy ősz hajú, óvatosabban fogalmaz. Neki még bőven van hátra a börtönévekből. Úgy, mint társának, a dús hajú, csillogó szemű leánynak.

Hármójukat választottuk ki a társalgásra. Témánk a börtönben zajló kulturális tevékenység. Szívesen és hosszasan beszélnek erről, hiszen maguk is aktívan kiveszik részüket ebből a munkából.

Zs. a stúdióműsorokért felelős és könyvtáros. Másodszor ült fegyház- ban.

— Hadd nyilatkozzam múlt időben, jó?! Napokon belül szabadulok ... Három évet töltöttem a kultúrkörletben. Minden hónapban kétszer jelentkeztünk stúdióadással. Szellemi totót állítottunk össze. A helyes válaszokat adók zeneszámot kérhettek. K. felelt a kérdésekért, amelyek persze nem voltak túlságosan nehezek. Érdekességekről is szóltunk és helyi dolgainkról.

— És a könyvtárból mit kölcsönöznek?

— Főképp bűnügyi regényeket, krimiket. És mesekönyveket, szerelmes verseket. Az átmeneti csoportnál van lemezjátszó, tehát lemezeket is kérhetnek kölcsön. Néhol a zárkában televíziót helyeztek el, nem maradunk le a tévéműsorokról sem.

'^r lNehéz volt a három esztendő?

— Itt, a kultúrkörletben úgy éreztem magam, mintha kinn lettem volna a civil életben. Talán ezért viseltem könnyebben a börtönéveket. Fél nyolctól este hatig, fél hétig ott szorgoskodtam. Nem mondom, vita is előfordult köztünk, de nem nők lennénk, ha ez másképp történt volna.

Zs. azóta már kilépett a Kalocsai Fegyház és Börtön kapuján. Otthon várták fiai és édesanyja. Előbb a rendőrségen jelentkezett, majd új munkahelyén. Talán emlékszik arra, amikor elővette papírzsebkendőjét és halkan csak annyit mondott, harmadszorra nem fog börtönben kikötni.

B. központi szakkörvezető, nyolc éve van Kalocsán.

— Minden műsorunk csak akkor kerülhet stúdióadásba vagy színpadra, ha a kultúros nevelőnk már ellenőrizte, jóváhagyta. Addig a próbákhoz sem kezdhetünk hozzá. Tapasztalataink szerint a vidám műsoroknak van nagyobb keletje, vagy akár minden héten készíthetnénk szerelmes versekből összeállítást.

— A legutóbbi irodalmi műsort ön állította össze. Honnan az érdeklődés?

— Még a kinti életből. Régóta szeretek szerepelni, verseket mondani. Szakközépiskolás koromban egy irodalmi színpad tagja voltam. Igaz, kerékbe tört a tanulás. Itt, a börtönben fejeztem be az iskolát, le is érettségiztem.

— Mit vállal még a börtön kulturális tevékenységéből?

— Imádok bohóckodni, játszani, táncolni, parodizálni. A Mágnás Miskában is/kaptam szerepet. Felemelő érzés volt, hogy százhúsz elitélttársam előtt játszhattam. Láttam, lekötötte őket a darab. Az előadás idejére elfelejtettem, hol vagyok. Könnyebb így letölteni az ítéletet, mintha örökké a zárkában ülne az ember és morfondírozna tettén. Még két évem van hátra. Szeretném, ha a lehetőségekhez képest tartalmasán múlna el ez az idő.

— És ha este visszamegy a zárkába, hogyan fogadják a többiek a -főszereplőt”?

— Tény, .vannak, akik őszintén örülnek annak, hogy a színjátszó csoportban szerepelnek. Mások meg csak képmutatóan gratulálnak, közben pedig irigyelnek.

E.-hez fordulok, aki a színjátszó és a rajzszakkör vezetője.

— Szíwel-lélekkel végzem a munkám. Húsz-huszonkét színjátszónk van. Valamennyien örülnek, hogy felléphetnek, ha nem is a világot jelentő deszkákra, de mégiscsak egy színpadra. Nagy-nagy izgalommal készülünk az előadásokra. Előfordul az is, hogy összekapunk valamin, például azon, ki legyen a főszereplő. Mint rendezőitek igazságot kell tennem, és ez bizony nem mindig sikerül.

— Hogyan készítik a díszleteket, a jelmezeket?

— Felvetem az ötletet és közösen megbeszéljük. A hosszabb darabokat le kell rövidíteni, az itteni körülményekhez'szükséges igazítani. A Mágnás Miska forgatókönyvét hajdani filmélményem alapján készítettem el. A díszletek, jelmezek megvalósításában, kivitelezésében segítségre van szükségem. Kulturális nevelőnk ebben maximális partner. A varrodában dolgozók ugyancsak besegítenek. A díszleteket magam festem.

— Netán színházban dolgozott?

— Neeem ... Roppant prózai foglalkozásom van: vasesztergályos vagyok. Imádom a színházat, szerettem volna hajdanán festészetet is tanulni. De látja, itt kötöttem ki.

E. nem most ismerkedik először a kalocsai börtönnel, egyszer már volt ott három esztendeig. Maga sem tudja, mennyi ideig lesz még Kalocsán, mert még egy büntetést vár, ami meghosszabbíthatja a jelenleg kirótt évek számát. Nagy árat fizet, mert családja teljesen széthullott. Nem lesz könnyű ismét rendbe hoznia magánéletét.

— Fölösleges az önsajnálat! - mondják szinte egyszerre és kisebb vita kerekedik. Valamennyien elsősorban családjukat áldozták fel tetteikért. Zs. tíz hónaposán hagyta odahaza kisfiát, azóta csak a beszélőn találkoztak. Elismerik, elfogadják: ha már egyszer bűnöztek, azért meg kell lakolniuk. Azoknak sem köny- nyebb, akik otthon maradtak. És fo- gadkoznak: nem, nem, még egyszer nem engednek a csábításnak, nem keverednek bűnbe,..

□ □ Élők hárman a sok közül. Igyekeznek elterelni figyelmüket a történtekről. Bár beszélnek tetteikről, de kérnek arra, ne szellőztessem meg az újságban. Éppen elég bajuk lesz a civil életben. Zs. őszintén elmondja majd munkahelyén, hogy a börtönből jött. Igaz, csak a jó dolgokat emlegeti fel. B. véleménye szerint küzdeni fog az előítéletekkel, bizonyítani kell majd az életben, hogy ér annyit, mint más ember. E.-t korábban visszafogadta munkahelyének kollektívája, nem is tudták, honnan jött, hol volt huzamosabb időn át. Neki inkább saját, magával szemben vannak, lesznek előítéletei. Ma sem érti, hogyan keveredhetett a bűn útjára.

És a börtönben?

Nemcsak beszélgetőpartnereim, hanem valamennyien akaiják, hogy enyhítsenek saját maguk sorsán. És ezt csak azzal tehetik, ha betérnek a kultúrkörletbe. Megnézik társaik színjátékát, meghallgatják az irodalmi műsorokat, megtekinthetik az éppen soros kiállítást, könyvvel távoznak a hónuk alatt, beülnek az iskolapadba. Ennél többet nem tehetnek.

Most már.

Borzák Tibor (Straszer András fotói)

Börtöntehetségek