Petőfi Népe, 1989. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-28 / 73. szám

1989. március 28. • PETŐFI NÉPE • 5 LEÉPÍTÉS, AVAGY A FELELŐSSÉG ÁTHÁRÍTÁSA Igazán bajban vannak a hadiüzemek? AZ IGAZGATÓ NEM NYELI LE A BÉKÁT... Iskolafelújításból elégtelen! Az Épszisz elnökének válasza késik A napokban több olyan hírrel talál­koztam, hogy a honvédelmi kiadások következtében egyes vállalatok a mun­kaerő egy részének elbocsátására kény­szerülnek. Lehet, hogy akadna példa arra is, hogy az ilyen leépítés indokolt, de biztosan nem ez a jellemző. A hon­védelmi megrendelések teljesítése álta­lában fejlett gyártási-technikai bázist igényelt. A múltban ehhez a szükséges felszerelésről a költségvetés, a beruház záspolitika bőven gondoskodott. Már­pedig az adott viszonyok között ez az iparunk nagy részéről nem mondható el. A megrendeléshiánnyal egyenlő vál­lalatvezetési feltételek mellett annak kell számolnia, akinek a felszereltsége elmaradottabb, ahol a rendelkezésre álló munkaerő minősége gyengébb. A honvédelmi költségvetés minimális csökkentését tehát nem lehet jogosan felhasználni arra, hogy. munkaerőt építsünk le. Az érv általában úgy hangzik, hogy Váratlanul érte a vállalatokat a megren­delések csökkentése. Nem tudom el­képzelni, hogy jó az a vállalatvezetés, amelyik csak most, a szállítási szerző­dések kötésekor eszmélt arra, hogy ke­vesebb is elég a hadseregnek. Ha erre ' nem számítottak, akkor nemigen ol­vashattak újságot, hallgattak rádiót és nézhettek televíziót. Szerintem az ál­lampolgárok 90 százaléka számára nem volt meglepetés, hogy a nemzetkö­zi helyzet normalizálódása a katonai kiadások csökkentését eredményezi. Nem jó az a vállalati vezetés, ame­lyik az ennyire nyilvánvalóan várható eseményekre nem készül fel időben. Azzal, hogy a vállalat profiljában a ke­reslet hogyan fog alakulni, minden vál­lalati vezetésnek számolnia kell. Ko­runkban nemcsak a hadsereg, de a la­kosság igényei is állandóan változnak, az ezzel való számolás a vállalatvezetés egyik állandó feladata. Ezért lepett meg például, amikor azt hallottam a televízióban a Lehel hűtőszekrénygyár egyik vezetőjétől, hogy őket meglepe­tésként érte, hogy a turisták külföldről is behozhatnak mélyhűtőket, ezért nem is gondoltak arra, hogy a lakosság jo­gos igényeinek a kielégítésé esetleg az ő feladatuk. A visszás helyzetért tehát nem a hűtőipar, hanem a vámhatóság, illetve a lakosság igényeit jobban figye­lembevevő kormánypolitika a felelős. Ezt érzem akkor is, amikor azt hal­lom, hogy a honvédelmi célú megren­delések csökkentése miatt kénytelen az egyik vagy a másik vállalat jelentős létszámot leépíteni. Még nem is olyan régen arról írtak az újságok, hogy a nyugati országokban a hadiipari lobby így érvel: a katonai kiadások csökken­tése szükségszerűen a munkanélküliség növekedésével járna. Ennek ellenőrzé­seként megnéztem, mi az összefüggés a katonai kiadások és a munkanélküliség nagysága között. Alig van összefüggés, de az is inkább fordított. Japánban a nagyon kis . katonai kiadások ellenére alácsony a munkanélküliség, ugyanez mondható el a skandináv országokról, Svájcról. A nagy katonai kiadás na­gyobb adóteher, ezért drágább terme­lést jelent a gazdaság egészében, azaz rontja a versenyképességet, ami aztán a munkaerő keresletét csökkenti. Tehát sokkal több alapja van annak, hogy a kisebb katonái kiadások végső soron csökkentik a munkanélküliséget. Nem is annyira a katonai megrende­lések csökkentésével takarózok, hanem a sokkal általánosabb hiba ellen akar­tam szólni: az utóbbi időben jellemzővé vált, hogy mindenki a kormányzattól vár támogatást, minden felelősséget a kormányzatra hárít, ritka kivételnek számít, ha valaki azt keresi, mit hibá­zott, mit csinálhat jobban. Az egész gazdaság tele-van minden szinten hibákkal, kormányzatiakkal, vállalatiakkal, brigád és egyéni szinten elkövetettekkel. Azt nem lehet megál­lapítani, hogy melyik szinten nagyobb a hibák összessége, de az aligha vitat­ható, hogy minden szinten sok a hiba, sok a pazarlás, kényelmesség. A bizo­nyítvány magyarázatakor azonban mindenki felfelé mutogat. Ha erről le­szoknánk, mindenki elsősorban a saját munkáján akarna javítani, könnyebb lenne felül is. Én még csak olyan gaz­dag országgal találkoztam, ahol az em­berek energiájuk döntő részét a saját munkájuk jobbítására fordították, a mindig időszérű korrekciót magukon kezdték. Ezt kellene fent is, lent is megtanufni. Akkor például azt hallottam volna, hogy egy vállalat azt mondja a dolgo­zóinak: a vezetés kényelmessége, indo­kolatlan biztonságérzete az oka, hogy éppen a legkevésbé vétkesek, a dolgo­zók bűnhődnek. Kopátsy Sándor Ha Fischer Ágoston építőmester sej­tette volna, milyen sors vár az 1838- ban időtállóan tető alá hozott kecske­méti Ókollégiumra, talán nem építi meg. Messze elhajította volna magától a kőműveskanalat! Rothad a lambéria, reped a fal Mi szítaná az elkeseredését? Az a — hanyagul és drágán elvégzett — fel­újítás, amelyért két kézzel szórta, vagy inkább dobta ki a pénzt az ablakon a Kecskeméti Városi Tanács. Tizennyolc- millió forint az Épszisznek s más vállal­kozóknak az 1987—88. évi munkáért, s 313 ezer forint bonyolítási dij a Bács- Kiskun Megyei Beruházási Vállalat­nak a műszaki ellenőrzésért. S mit ka­pott cserébe ezért a város, s az Ókollé­giumot használó Berkes Ferenc Keres­kedelmi Szakközépiskola és Szakmun­kásképző Intézet? Kontármunkát, job­bára olyan elfuserált felújítást, ame­lyért kár volt egy fillért is kiadni. A tör­téntek miatt háborog most az iskola- igazgató, dr. Bozsó Ferenc, aki hatszáz- kilencvennyolc tanuló élén kénytelen tapasztalni: mennyire levizsgáztak ná­luk a kivitelezők! Szétcsúsztak a gerendák a padláson. Az elkorhadt párnafát — takarékos­ságból — benne hagyták a mennyezet­ben, amiről az igazgató véleménye: —i Ez nem takarékosság! Ez felelőt­lenség! A tető alatt a beázástól rothad a lambéria. A falakon repedések és fol­tok. Hevér-Szabó István, az iskola kar­bantartója szerint azért, mert a nedves vakolatra festettek annak idején. Nincs kibékülve azzal sem, hogy lógnak a kilincsek, mivel a zárak nem ezekhez valók. Húszezer forintba került egy- egy ajtó. De milyenek? Két-három ujj­nyi hézagokat mutat rajtuk. Középütt repedések, mintha szétesőben volná­nak. A tornaterem ajtaját is inkább csak a festék tartja össze. Lábát törte a tanár — Fusimunka! — mondta bosszú­san Szikora, Sándor testnevelő. — Nincs benne a csaprész az ajtók válla- zásában, az a baj. Baj ...? Több annál. Fischer Ágos­ton XIX. századi építőmester és Hof­richter József tervező munkájának a megcsúfolása az, amit itt felújítás ürü­gyén elkövettek. AIV/A osztály termé­ben a parketta nyílásait kerülgetve me­hetnek csak ki a tanulók a táblához felelni. Ám ki felel azért, hogy az ajtó­réseken télen majd ömlik be a hideg, az egyik helyiség átázott, s hogy veszélyes­sé váltak a villanyvezetékek? Kérhet-e fájdalomdíjat a kivitelezőktől az a ta­nár, aki a felpúposodott erkélyburko­laton elesett, eltörte a lábát, s emiatt hetekig nyomta az ágyat? '■ Látva, hogy itt sem az Épszisz, sem a Bácsber nem dolgozott meg a pénzé­ért, az iskolaigazgató álmatlan éjszakái után úgy döntött: nem nyeli le a békát, még ha nem is az ő pénze, hanem a tanácsé veszne ebben az esetben. A Kecskeméti Igazságügyi Műszaki Szakértő Irodához fordult szakvélemé­nyért. Ennek nyomán Tóth Zoltán ok-, leveles építészmérnök — 19 fényképet is mellékelve részletes leírást készí­tett az ókollégiumi fölújítás felülvizsgá­latáról. „Felültetett” cserepek — világító tetővel? Az, hogy az udvar egyik felének a térburkolásáért 260 ezer forintot szá­mított föl az építőipari szövetkezet, míg a másik felét az iskola — saját munkájával ■— 30 ezer forintért beto­nozta, nyújt némi információt arról: ki nézte fejőstehénnek a tanácsot.' A sza­kértői észrevételek is azt támasztják alá, hogy a munkadíjszámításkor a ki­vitelezőknek vastagon fogott a ceruzá­juk. A kémények bontását például a szakértő, lehetségesnek tartotta 34 óra alatt, a számlán mégis 72 óra szerepelt. Még nagyobb az eltérés a kéményépí­tésnél. Ézért 208 órai munkadíjat számláztak, holott voltaképpen 56 óra elegendő lett volna a két és fél köbmé­ternyi kémény felrakásához. A kisipari vállalkozásban készült te­tőfedésre és bádogosmunkára is kitért több helyütt szakvéleményében az épí­tészmérnök, megállapítva: a falhoz csatlakozó, nagyobb es<ÍYÍzny9ínBiin^k kitett bádoglemezek alatt korhadt ge­rendák is vannak. A cserepeket mind­össze „felültették” a lécekre; szegezés és huzalozás csak a szegéseknél — elvétve —: található. A cserépsorok hullámo­sak, ami főként abból ered, hogy a Százötven évvel a nagy aranyláz után Ausztráliában jártam (1.) Az ötödik földrészen, Ausztráliában tölthettem á múlt esztendő utolsó hó­napjait. Nincs mód arra, hogy részlete­sen leíijam a Prága—Bombay—Singa­pore—Sidney „útvonalon”, 11 ezer mé­ter magasan átélt csodálatos élménye­ket. Nem könnyű feladat az Ausztráli­ában szerzett tapasztalatok, ismeretek gazdag tárházában válogatni, úgy, hogy azok érdemi tájékoztatást nyújt­sanak az olvasónak. Más földrészekhez képest Ausztrália történelme rövid. Az angolok 1768- ban tudományos expedíciót szerveitek a Csendes-óceán térségébe és a hajó parancsnoka, James Cook, kapitány térképezte fel az akkor már Új-Hollan- dia néven ismert sziget partvidékeit, majd hivatalosan angol birtokba vette. Az angolok elhatározták, hogy a bűnö­zőket és a politikai foglyokat az új gyarmatra szállítják. így erkezett meg az első'emberszállítmány 1788. január 18-án: 550 férfi és 200 női fegyenc, va­lamint 300 tengerész — a mai ausztrá­lok ősei. Az elsőt további fegyencszállítmá- nyok követték, majd igen sokan ön­ként jöttek. Az 1800-as évek közepén gazdag aranylelőhelyeket fedeztek fel, es a világ minden részéből idecsődültek a meggazdagodásra vágyók. Az igye­kezet nem is volt hiábavaló, hiszen csak 1852-ben 174 tonna színarany került a felszínre a'bányákból. A 7 millió 614 ezer 500 négyzetkilo­méter területű Ausztrália — mely terü­letén hozzávetőleg 84 Magyarország férne el—a múlt évben ünnepelte fenn­állásának 200. évfordulóját. Énnek tisz­teletére az államszövetség fővárosában, Brisbane-ben világkiállítást rendeztek, ahová sajnos a távolság és az idő rövid­sége miatt nem tudtam eljutni. Délen, Victoria államban, s annak fővárosában, Melboume-ben ismer­kedtem Ausztráliával. A kontinens leg­kisebb államának területe 227 ezer 600 négyzetkilométer, lakóinak száma alig 4 millió. Közülük közel 3 millióan a fővárosban élnek. Tegyünk először itt egy sétát. Az idegennek hamar szemébe tűnik, hogy itt nincs területhiány. A lakott helyek általában nagy kiterjedésűek, elenyészően csekély az emeletes bérhá­zak száfiHET Rendkívül kényelmes, jó beosztású családi házban él a lakosok döntő többsége. A tél itt valójában • A Yarra folyó túloldalán a City. Jellegzetes családi házak, (lent) olyan, mint nálunk egy hűvös tavasz; sok háznak még ma is fa az építőanya­ga. Érdekes, hogy minden ház a járdá­tól legalább 8-10 méterre épül, és gon­dozott gyep, valamint rengeteg virág tölti be az előkertet. Kerítés az utca felől általában nincs, esetleg harminc­negyven centiméter magas disz választ­ja el az aszfaltot a gyepszőnyegtől. Az utcák szélesek es forgalmasak. A gépkocsi nélkülözhetetlen közleke­dési eszköz, szinte minden család ren­delkezik vele, sok esetben minden csa­ládtag külön jármüvet használ. A tá­volságok igen nagyok, még városon belül is. Van, aki a város másik végé­ben dolgozik és reggelente hatvan­nyolcvan kilométer megtétele után éri el a munkahelyét. A tömegközlekedés közel sem olyen szervezett, mint Európa államaiban. Melboume-ben alig nehány villamos­vonal van, szólókocsik bandukolnak a síneken, alig egv-két utassal. Hasonló­an ritka az autóbusz, ezekkel jórészt a nagyon idősek közlekednek. Ä város­részek között a HÉV-hez hasonló villa­mos sszerelvények járnak, de ezeken sincs zsúfoltság. Az utcák nagyon tiszták. A kertes részeken két sávban közlekedhetnek a járművek, de a központ, a City felé közeledve egyre több a kétszer két, há­romszor három, sőt a négyszer négy sávos sugárút. Igen sok a közlekedési lámpa és jelzőtábla, de a kevésbé for­galmas utcákon is ötletesen akadályoz­zák meg a gyorshajtást. Ezekben ugyanis a kereszteződések kellős köze­pén egy kis virágoskert van, amit min­denkinek meg kell kerülni, és az így kialakított körforgalomban nem lehet „seperni”. Számos utcában bizonyos távolságban 2-3 méter hosszan bordá­zott az úttest, ezeken a részeken csak lépésben lehet keresztülhaladni. Nálunk általában a lakott helyek központjaiban van az üzletek többsége, de a központtól távolabbi utcákban is találunk egy-egy boltot vagy kocsmát. Melboume-ben olykor kilométereket lehet haladni a családi házak között,. magányos boltra véletlenül sem bukka­nunk. Két forgalmas út kereszteződé­sénél viszont mind a négy irányban, az utcák mindkét oldalán „bolt hátán bolt”. A kiszélesedő járdán már kínál- gatják magukat az áruk. A banán-, na­rancs-, ananászhegyek mellett ott kelle­ti magát a sárga- és görögdinnye, a főzni való kukorica és rengeteg friss zöldségféle. A halbolt kirakatában ná­lunk soha nem látott tengeri halak, rá­kok, kagylók, polipok csábítgatják a vevőket. Az üzletek általában keske­nyek, az utcára csak egy kirakat és egy ajtó nyílik, viszont benn elcsodálkozik a vevő, hogy milyen hosszan sorakoz­nak az áruval megrakott állványok hátra, a telek felé. Ezeknek a kisebb boltoknak a gazdái rendkívül előzéke­nyen, kedvesen sürögnek-forognak a vevő körül, s aki esetlég egy bizonyos összegnél többet hagy a boltban, annak kis öngyújtóval, kulcstartóval kedves­kednek. Á hatalmas szupermarketek­ben külön élményt jelent a vásárlás. Mindegyik előtt vagy mögött hatalmas parkoló, ahová a vevők kis kocsikon tolhatják ki az árut. Melbourne világvárosi jellegét a mintegy négy hektárnyi területen elte­rülő City adja. Itt hatalmas toronyhá­zakban zajlik az üzleti élet, nem egynek a tetején helikopter-leszíállópálya . is van. Az épületkolosszusok tövében fo­lyik a Y arra folyó, partjain árnyas sétá­nyokkal. Karcsú hidak teszik könnyű­vé az átjutást az egyik partról a másik­ra. Opauszky László ^ (Folytatjuk) ■ lm Ha az ég csatornái megcsordulnak, ilyen tetőt talál az eső az Ókollégium tetején. léceket nem egyenesen szögezték fel. A cserepek közt, sok helyen, 2-3 centi- méteres a hézag. A réseken át világít a fedés. Hogyne csurogna be az eső, igen könnyen, a padlásba és a tantermekbe Az igazgató levelét megírta! Kijavítják-e á sorozatos hibákat az építők? Ézt ma még nem tudjuk. Min­denesetre egy ilyen műemlék-felújítás­kor, mint amilyen az Ókollégium is, alapvető, hogy a tervező pontosan — részleteiben — meghatározza a munká­kat. Bontáskor pedig fényképeket ké­szítsen az épületszerkezetekről, hogy azokat eredeti formájukban megőriz­hessék. Ez az óvintézkedés elmaradt, így csak az igazságügyi műszaki sza­kértő bizonyíthatja 19 fotójával 1989. február 27-e óta: miért sorolja osztá­lyon kívüli kategóriába az ács-tetőfedő és bádogosmunkát. A képeket látva, nem csodálkozom rajta, hogy miért, voltak (vannak most is) álmatlan éjsza­kái az igazgatónak. Lemezrepedés a te­tőn. Foltozásos javítás az attikacsator­nában. Ázás a lambérián. Korhadó ge­rendák a padláson. Folytassam tovább? Bozsó igazgató tavaly decemberben levelet írt Nusszer Elemérnek, az Ép­szisz elnökének azzal kapcsolatban, hogy az iskola kollégiumában végzett felújítással megjárták. „Kedves Nusszer Elvtárs!” 1988. május 22-én az önök által vég­zett felújítás során a kollégium II. eme­leti szintje és más helyiségek beáztak. A beázás következtében a kollégium berendezéseiben és a tanulók egyéni felszereléseiben jelentős károk kelet­keztek. Az önök mulasztásából szár­mazó kár a mai napig nem került ren­dezésre annak ellenére, hogy a szövet­kezet 171 ezer 672 forint kártérítést kapott az Állami Biztosítótól 1988 júli­usában. Tekintettel az intézmény és az Ép­szisz között kialakult többéves kapcso­latra, szíveskedjenek közölni, hogy a kollégiumot és a tanulókat ért kárt haj- landók-e megtéríteni. Szeretnénk az ügyet korrekt módon rendezni. Kecskemét, 1988. december 5. Dr. Bozsó Ferenc igazgató” Válasz mind a mai napig nem érke­zett. Ki a település gazdája? Forr az ember vére ennyi selejtes munka láttán és hallatán! Az igazgató félelmetesnek tartja, ami velük történt: —Amikor az ország ilyen nehéz gaz­dasági helyzetben van (de ha nem len­ne: akkor is), mint most, s amikor a tanács alig búja beosztani a kevés be­vételét, az adófizetők pénzéből 18 mil­lió 313 ezer forintot kidobni az abla­kon egy kártyavárszerű felújításért?! Mit kaptunk mi a Bácsbertől a 300 ezer forint bonyolítási díjért? Nem javíttat­ta ki a hibákat menet közben. Ha mi keresünk egy műszaki ellenőrt, jobban jártunk volna. . Megkérdeztük* Csányi Sándort, a Bácsber igazgatóját is. Azt mondta: — Képtelen az az állítás, amit Bozsó igazgató velünk kapcsolatban hangoz­tat! Ha mi nem teszünk meg mindent, hogy a felújítás jól haladjon, már lesza­kadt volna az épület teteje. Erről ennyit... Búcsúzóul — és tanulságként — egy jászberényi példára utal az igazgató: ^ 4— Ott azért került olcsóbba és azért épült meg olyan jól a művelődési ház, mert a tanácsnak mindig volt a helyszí­nen egy embere, aki nézte: milyen anya­gokat építenek be, s hogyan dolgoznak? A tanács mindenütt a település gaz­dája. Nálunk is ideje volna jobban a kivitelezők körmére nézni! Kohl Antal Működés közben mutatja be Önnek a Panasonic a irodatechnikai berendezéseket KECSKEMÉTEN ' március 31-én 10-től 15 óráig az ARANYHOMOK Szállóban. MAGAS MŰSZAKI SZÍNVONAL, KEDVEZŐ ÁR! ' , ■ * ■ . 705

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents