Petőfi Népe, 1989. március (44. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-03 / 53. szám
1989. március 3. • PETŐFI NÉPE • 5 ZÁRSZÁMADÁS A KECSKEMÉTI MAGYAR-SZOVJET TSZ-BEN Állattenyésztés, kertészet, kereskedelem • Tavaly nemzetközi elismerést kapott a „baromfis" Kossuth Zsuzsa szocialista brigád. • Beváltotta a hozzáfűzött reményeket a nagybani virágcsarnok. (Archív felvételek) „A SZÖVETKEZET TÖBB, MINT A TÁRSASÁGI FORMÁK EGYIKE” Dönthessenek végre az érintettek Az utóbbi két évtized sikerágazatát, az egy időben a világ élvonalához közelítő magyar mezőgazdaságot is elérte a válság. Hiába zárták a műit évet több megyében is rekorderedménnyel a szövetkezetek, a pénzügyi helyzet romlik, a mezőgazdasági nagyüzemek nem elhanyagolható hányada saját erőből már az egyszerű újratermelésre sem képes. Vajon a tudomány is ilyen reménytelennek látja a mezőgazdasági szövetkezetek jövőjét? — kérdeztük dr. Dómé Györgyné egyetemi tanártól, az ELTE szövetkezeti és földjogi tanszékének vezetőjétől. A Kecskeméti Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezet közgyűlésén —■- mint szokásos — az idén is zsúfolásig megtelt a gazdaság ebédlője, a megjelent tagok száma megközelítette a félezret, és vendégek is'szép számmal jöttek el. A gazdaság elnöke, Forczek András, a múlt esztendei munkáról szóló beszámolójában elmondta, hogy hihetetlen feszültségekkel teli évet tudhatnak maguk mögött. Bár a termelés folyamatos volt, a tsz egyik ágazata sem került katasztrofális helyzetbe, de a gazdaság egésze megsínylette, hogy három hónapon keresztül üzemvitelükhöz nem kaptak bankhitelt. A szántóföldi növénytermelésben, a környező gazdaságokhoz hasonlóan, a kukoricák nem hozták a tőlük várható hozamokat, bár a termesztési költségeknek csökkentésével az ágazat eredményes volt. Új növény a termésszerkezetben a szója, amelyet a nö- vényvédőszer-hiány és a nyár eleji jégkár ellenére, a jó tapasztalatok birtokában ezentúl is vetésváltás elemének tartanak. A tavalyi aszály ismét megmutatta: milyen nagy szükség van az öntözésre. A mintegy 700 hektárra kijuttatott kétmillió köbméter öntözővíz sokat segített a növényeknek elviselni a csapadékhiányt. A tsz-ben törekednek arra, hogy a terményeiket minél jobban feldolgozzák. A takarmánykeverő, a malom és az új sütőüzem is ezt a célt szolgálja. Az állattenyésztés majd’ minden mezőgazdasági üzemben gondokat okoz mostanában. E tsz-ben sincs másképp,„bár a főágazat ösz- szességében nyereséget termelt, az önelszámoló egységek, ágazatok teherviselő képessége azonban változó. A szarvasmarha-ágazat az átlagnál kevésbé gyenge eredményt mutatott fel, a törzsludak megfelelően „szolgálták ki” a háztájiban termelőket naposlibával, önállósodott a lótenyésztés, tavaly megszülettek az első ügetőcsikók, sőt, a Magyar Lóverseny Vállalat ügetőpályájára is felkerült néhány itt nevelt. A sertésforgalmazásban azohban a siker elmaradt, hiszen az előző évi, több mint 11 ezer hízó helyett 8600-at értékesíthettek. A kertészeti főágazat az előző évekhez hasonlóan tovább bővítette tevékenységeinek körét, hogy a választás szerencsés volt, igazolják minden eddiginél jobb eredményei. A keresleti piac miatt jó ára volt a kajszinak, kiegyensúlyozott a meggyé, és a tavaly termőre fordult szilvás mutatós, piacképes termést adott, a pirosribizke tervezetten felül hozott. A dísznövénytelepek egyre inkább szakosodnak, első évében megfelelt a várakozásnak a nagybani virágcsarnok, a szárazvirág exportja pedig elérte az,1984-es rekordot. A több lábon állás elvét példázza e gazdaságban például a kis- és nagykereskedelem is. Az utóbbi bővíthetőségéhez a gazdaságban az önálló export-import jogosítvány megszerzését tervezik. A múlt évet a Kecskeméti Magyar—Szovjet Barátság Tsz így 26,5 millió forintos nyereséggel zárta, negyvenmillió forintot fordítottak új és megkezdett beruházásaikra, a keresetszínvonal pedig — csökkenő létszámmal — meghaladja a 96 ezer forintot. A közgyűlés hatásköre a szövetkezet alapszabályának módosítása. Ebből egyetlen dolog, amit a tagság szavazásával érvényessé is tett: a gazdálkodás tervezésének — áremelések miatti — bizonytalansága arra készteti a szakembereket, hogy a termelési évet csak „sarokszámokkal” határozzák meg. Sőt, több javaslatot is megfogalmaznak a tagságnak, de az adott helyzethez igazítva, már rajtuk múlik, hogy a legmegfelelőbbet valósítsák meg. G. E. . — Induljunk ki a szövetkezet fogalmából. Véleményem szerint, a szövetkezet olyan gazdasági szervezet, amelynek keretében a tőke, a tulajdon és a munka nem válik el egymástól, mind a hármat a tagok szolgáltatják, annak érdekében, hogy közös céljaik megvalósuljanak. Alapításkor a résztvevők döntenek a vagyoni hozzájárulás és a közös munkavégzés mértékéről, illetve az eredmény felosztásának módjáról. Közös gazdálkodást folytatnak, együtt viselik a kockázatot és részesednek az eredményben. — Mindez nagyon szépen hangzik, gondolom, egybe is vág a szövetkezet klasszikus fogalmával és talán ilyen a dán szövetkezet... — Ilyennek kellene lennie a magyar szövetkezeteknek is, csakhogy erre a jelenlegi jogszabályok miatt nincs lehetőségük. A mai előírások ténylegesen bérmunkássá, alkalmazottá degradálják a tagokat. A jogalkotók hangsúlyozzák ugyan, hogy a cél a tag valódi tulajdonossá tétele, de ezt önmagában például a szövetkezeti törvény nem teszi lehetővé. Hiszen az nem szüntetheti meg a jövedelem- és bérgazdálkodás kötöttségéit, nem tudja megteremteni a nyereség felhasználásának, az alapképzésnek a szabadságát. Ezek nélkül pedig felesleges bizonygatni a szövetkezeteknek, hogy ők valódi tulajdonosok. Érdekes, hogy a 70-es évek végén, a 80-as évek elején úgy is sikeres, sőt világszínvonalú volt a szövetkezetek termelése és gazdálkodása, hogy nem hangsúlyoztuk ennyire az egyes tagok tulajdonosi mivoltát. Pedig ezt nemcsak hangsúlyozni kell, hanem meg is kell adni. Enélkül ugyanis nem igazán szövetkezet a szövetkezet. Ezért. feltétlenül egyetértek a tagok valódi tulajdonossá tételével is, nem csak a piaci viszonyokhoz való alkalmazkodás érdekében. — Gondolja, hogy az utóbbi évtizedek tapasztalatai után még megnyerhető a parasztság bizalma? Csak egyetlen példa, amit a MÉM- ben hallottam: egy fiatal téesztag, aki az apja után örökölt 31 hold közösbe vitt föld után a szövetkezettől 5300 forint földjáradékot kap, az ugyanezen téesztől bérelt 2 hold földért 6000 forintot kell hogy fizessen. Az alternatív szervezetek nyilatkozataiból ugyanakkor érezhető, hogy nő a nosztalgia a magán- gazdálkodás iránt. Igaz, a magyar történelem során alig néhány év volt az 1945-ös földosztás után, amikor a kisüzemi gazdálkodás volt az országra a jellemző. — Igen, mert a termelőszövetkezeti mozgalom már 1948-ban megindult. Az is tény, hogy tőke és eszköz hiányában véres-verejtékes, és kevéssé volt eredményes ezeknek a kisbirtokoknak a művelése. Pedig akkor még ötmillióan éltek a mezőgazdaságból. Ma kizárólag állattenyésztéssel, földműveléssel alig 140 ezer ember foglalkozik a nagyüzemekben. Ilyen körülmények között a farmergazdálkodásra való általános áttérés azért is nehézségbe ütközne, mert egyszerűen nem lennének meg a föld megművelésének tárgyi feltételei. — Ezek szerint Ön nagyüzempárti? — Szerintem a nagyüzemesítő gazdaságpolitika eredetileg helyes volt. Hiba volt viszont a szövetkezetesítést ott is erőltetni (például hegyközségek, Duna—Tisza köze), ahol annak a feltételei nem voltak meg. Jelenleg is szövetkezetpárti vagyok, de nem általánosságban a „szövetkezetét” támogatom, hanem a tagok önálló döntése alapján jól működő szövetkezeteket. Ha már a szövetkezetesítés során kényszer érvényesült, a parasztok valójában nem határozhattak saját sorsukról, legalább most maguk dönthessék el: fenn- tartják-e, vagy megszűntetik a szövetkezetét. Nagy hiba volna, ha valami ellen-nagyüzemi kampány során felülről diktálnák a szövetkezetek megszüntetését! Szükség van arra, hogy az alkotmány hitet tegyen a vállalkozás szabadsága mellett? — A szövetkezet nem egyszerűen a társasági formák egyike, ezért feltétlenül ki kellene mondani az alkotmányban a szövetkezés szabadságát is. A gazdasági társaságokba a szabad, fölös társadalmi tőkét tömörítik, elsődlegesen a minél nagyobb haszonszerzés céljából. A szövetkezet azonban nem csak vállalkozás. Bizonyos formáira, például a lakásszövetkezetekre pedig nem is mindig jellemző a nyereségérdekeltség. A szövetkezet a vállalkozáson túl a tagság érdek- védelmi, érdekegyeztető, érdek- képviseleti szerve is. Épp ezért úgy vélem, hogy a szövetkezet fennmaradásának, például egy falu életképességének a megtartása érdekében, akkor is van létjogosultsága, ha nem ér el nyereséget, ha „csak” a tagjai megélhetését biztosítja. — De ezek a tagok aligha fogják magukénak érezni a mai formájú szövetkezeteket, hisz a tagok még egy részvénytársaságban is sokkal inkább tulajdonosok. — Valóban vannak, akik szerint a szövetkezeteket részvénytársaságokká kellene átalakítani. Ha a döntést magukra a szövetkezetekre bízzuk, vagy ha a részvénytársaság és a szövetkezet működésének pénzügyi feltételeit a jogszabályok azonos módon szabják meg — a kisszövetkezetektől eltekintve — , nagyon kevés szövetkezet fog átalakulni, mezőgazdasági tsz pedig lehet hogy egyáltalán nem. Más a helyzet akkor, ha a társaságok pénzügyi szabályozása kedvezőbb lesz. Ez azonban a kinyüvánított verseny- és szektorsemlegesség, az . egyenlő esélyek durva megsértése lenne. Ami a tulajdonossá tevést illeti, én is híve vagyok annak, hogy a szövetkezeti tulajdonnak a tagok által meghatározott részét részjegyesítsék. A szövetkezeti közös tulajdon egy részét pedig úgy kellene részjegyesíteni,- hogy abból a szövetkezet minden aktív és nyugdíjas tagja egyaránt részesüljön^ például a közös gazdaságban ledolgozott munkaidő és vagyoni hozzájárulás arányában. — Csakhogy hiába teszi lehetővé a szövetkezeti törvény a földek kiadását, szétosztását a tagok között, ha a törvényes szerzési maximum 6000 négyzetméter, illetve kedvezőtlen adottságú területeken 3 hektár. ;— Ez így van. Magyarországon a kisvállalkozások bevezetése, azaz 1981 óta bárki, bármilyen foglalkozást választhat, csak éppen földműveléssel nem foglalkozhat. A törvény által meghatározott nagyságú földterület legfeljebb kiegészítő jövedelem szerzésére alkalmas, de egy család megélhetését semmiképpen nem biztosítja. Szóval jövedelempótlékot ad, egzisztenciát nem. Kívánatos lenne ezért — I ezt már sok éve mondjuk — a földforgalom felszabadítása, az, hogy ne kössük meg a tulajdonos kezét. Gondolom — s ez a KB-ülés anyagából is nyilvánvaló —, hogy a módosított földtörvény azt még is teszi. BARBÁROK UTÁN LÉGSZENNYEZES Pusztul az örök város Az örök város, amely túlélte a Római Birodalom bukását, az idegenek támadásait és fosztogatásait, most tehetetlenül küszködik a 20. század ostromával. A mai Rómát és omladozó műemlékeit nemcsak a rettenetes légszennyezés, a pokoli zajártalom és a közlekedési csőd átkai sújtják, hanem a határozatlanság és az egymással vetélkedő érdek- csoportok összeütközései is. Nem főváros, hanem műremek Tavaly egy torinói történész heves kirohanást intézett a korrupt, vulgáris és erőszakos város ellen, amely—szerinte — méltatlan arra, hogy Itália fővárosa legyen. A rómaiak felháborodottan tiltakoztak, de még az örök város örök barátai közül is sokan úgy vélik, hogy a kormányhivatalokat el kellene költöztetni a történelmi városközpontból. Felvetődött, hogy Róma keleti peremén építsenek fej egy kormányzati és üzleti központot, de a tervek kidolgozása még a jövő zenéje — a megvalósításról nem is beszélve. „Róma nem főváros, hanem műremek. Műkincseknek pedig nem szabadna fővárosnak lenniük” — mondja Gore Vidal, az ismert amerikai író, a varos régi rajongója. „Műkincsként” Róma továbbra is a világ egyik legnépszerűbb városa, hiszen mindenki megtalálja itt, amit keres. A tudósok mellett a turistákat is mágnesként vonzza a múzeumokban felhalmozott rengeteg kincs, a csodálatos templomok és paloták sokasága, az évezredes történelmi emlékek tömege. A hívők a katolikus egyház központjába zarándokolnak, az ínyencek pedig a finom falatokat és a jó borokat keresik az ódon házakban megbúvó trattoriákban. A helybeliek nem mindig rajonganak az idegenek áradatáért, és más szemmel nézik a helyzétet, mint a látogatók, de az örök város szerelmesei, persze, közülük sem hiányoznak. „Róma az, amivé az olaszok teszik, olyan, amilyennek az olaszok akaiják—véli Alberto Moravia, a világhírű regényíró. — Róma Itália keresztmetszete. Róma mindig ,dü- ledezett, de mindig túláradt benne a nyüzsgő élet.” Belefullad a kipufogógázba A rómaiak már régóta panaszkodnak arra, hogy miközben Itália a világ ötödik ipari hatalmává fejlődött, az ő városukban egyre romlanak a viszonyok. Mindazonáltal Luigi Firpi torinói történész és parlamenti képviselő kirohanására volt szükség ahhoz, hogy a főváros ügye az ország érdeklődésének a középpontjába kerüljön. Luigi Firpo vezetésével torpedózták meg a képviselőházban annak a javaslatnak az elfogadását, hogy fordítsanak 200 milliárd lírát (156 millió dollár) a római műemlékek megmentésére. „Róma pusztul. Belefullad a kipufogógázokba. Felesleges nagyobb restaurálásokba fogni. Okosabb lenne más fővárost választani” — indokolta állásfoglalását a honatya az Epoca magazin hasábjain. Hozzáfűzte: „A rómaiaknál nincsenek arrogán- sabb, erőszakosabb emberek. Vulgárisak, és mindenekfelett romlottak... ” Elképzelhető, hogy az Örök város őszinte hívei körében milyen felzúdulást keltett ez az „érvelés” — pedig van benne némi igazság. A modem nagyvárosok korántsem mondhatók a korrektség, a jómodor iskoláinak. A közszolgáltatások romlásával, a zsúfoltság fokozódásával Rómában is fogy az emberek türelme. Az egyre nagyobb tülekedés közepette a hevesvérű olaszok még többet veszekednek, mint azelőtt. Már Caesar is megpróbálta Róma bajait a közlekedés rémálma szemlélteti a leghívebben. Ezt az ellenséget már Julius Caesar is megpróbálta, de nem tudta legyőzni : i. e. 45-ben ki akarta tiltani a városközpontból a kocsikat és a szekereket. Pedig akkor még lovak vontatták a járműveket. Napjainkban 1,8 millió autó és 200 ezer motorkerékpár vagy robogó küzd az előbbrejutásért a keskeny kis utcákon. A városban csak egyetlen parkológarázs működik, várakozásra kijelölt helyek nincsenek, így aztán negyedmillió autó a tilosban parkol, leginkább a járdán. A motorzúgás, tülekedés, szirénázás fülrepesztő hangzavara eléri a 76,4 decibeles — az egészségre ártalmas szintnél 11 decibellel magasabb — átlagot. Ráadásul a kocsik csak 10 kilométeres átlagsebességgel araszolnak előre. Egész nap csúcsforgalom van, mert az olaszok hazajárnak ebédelni, majd a szieszta után visszahajtanak munkahelyükre. Munkanapokon reggel és délután a magánautókat nem engedik be a belvárosba, de a sok különleges behajtási engedély miatt a zsúfoltság nem csökkent, a környező városnegyedekben pedig jóval nagyobb lett. Nem járnak jobban azok sem, akik a tömegközlekedést választják. A túlzsúfolt buszokon a lökdösődő, kiabáló utasok között zsebtolvajok aratnak. A két vonalon közlekedő metró hálózatát nem lehet kibővíteni, a föld alatt rejtőző régészeti kincsek miatt. Ezért közlekedik saját kocsiján a rómaiak 63 százaléka. S a nagy benzingőz miatt Róma a legszennyezettebb levegőjű európai város lett. Amikor nem parkolóhelyet keresnek, vagy nem a többi autóst szidják, a rómaiak akkor is számtalan okot találnak a füstölgésre. Elég, ha a rossz telefonokat vagy többórás áramkimaradásokat juttatják eszükbe, máris dől belőlük a panasz... Fahidi Gergely
