Petőfi Népe, 1989. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-24 / 71. szám

% BEFEJEZŐDÖTT A PARLAMENT ÜLÉSSZAKA PARLAMENTI FOLYOSÓ Megyei lapok jövője • A Népszabadság csütörtöki száma pesti kiadásában olvasható az a tudósítás, amelyben az MSZMP társadalompolitikai bizottságának ülésé­ről számolnak be — ezen a tanácskozáson foglalkoztak a megyei lapok jövőjével is. Berecz Jánost már csak azért is megkérdeztem a témáról, mert a Petőfi Népe múlt héten megyei pártbizottsági állásfoglalással lezárt önál­lóság-ügyének ő is résztvevője,'volt, miután a szerkesztőség jelzését neki is elküldtük. — Az a nézet kristályosodott ki a vitában, hogy a megyei lapok a Magyar Szocialista Munkáspárt lapjai legyenek. Tehát nem a Központi Bizottságé, de nem is a megyei pártbizottságé, hanem az egész párté. Be kell számolniuk ugyanakkor -f- néplap jelleggel — a világ történéséiről is. A Központi Bizottság és a megyei pártbizottság informálja és orientálhatja a lapokat, de a szerkesztőségi munkába konkrétan nem szól bele: a műhely önálló. Ez politikai kérdés. — És a gazdasági ügyek? i' — Meg kell vizsgálnunk a nagyobb érdekeltséget a lapelőállítók számá­ra. Másrészt maga a párt is gazdálkodásra kényszerül — azt kellene megoldani, hogy a lapkiadás része lehessen az országos gazdálkodásnak. Fölmerült, hogy a kiadók legyenek önállóak, a főszerkesztők'igazgató­főszerkesztők legyenek — én ettől óvnék, mert egy főszerkesztőt nem érdemes ennyire lekötni a gazdálkodással, ráadásul nem is mindenki vállal­ná. Abban maradtunk, hogy néhány helyen kísérletképpen új rendszert fogunk bevezetni. Ami pedig a Petőfi Népe és a megyei pártbizottság konfliktusát illeti, ez a múlt heti állásfoglalással, azt hiszem, le van zárva. Azt akartuk, hogy ne mi mondjuk meg, mit kell tenni, hanem helyileg tisztázzák. Tudniillik azt nem szeretnénk, hogy a központ arra legyen jó, hogy ellensúlyozzon egy tartós konfliktust. — A megyei pártbizottság precedens-értékű állásfoglalásának — melyet szerdai ülésén a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöksége is üdvözölt — elvi jelentősége is van: kimondta, hogy bár nem független, de önálló műhely a pártlap szerkesztősége. Ezt a Központi Bizottság támogatja? — Olyannyira, hogy ennek alapján született tegnap a társadalompoliti­kai bizottság állásfoglalása. És emiatt van benne a kettős függőség. — Amikor megkapta a Petőfi Népe kollektív levelét, akkor azt háborga­tásnak érezte, netán tül kicsi ügynek? — Nem, ellenkézőleg. Egy olyan lépés volt, ami felgyorsított egy öt éve húzódó ügyet, öt év óta gyötrődünk a megyei lapokkal, nagy szükség volt már elvi kérdések tisztázására, a Petőfi Népe levele ehhez járult hozzá. Ballai József Bödőné Rózsa Edit (Csongrád m., 3. vk.) a művelődési miniszterhez intézett kérdést az 1985-ben elfogadott oktatási törvény tárgyá­ban. Megkérdezte, megvannak-e a személyi és tárgyi feltételei az annak idején elhatáro­zott reformnak, és viseli-e az ezzel összefüg­gő felelősséget a művelődési miniszter. Czibere Tibor válaszában elmondta: a színvonalas oktató-nevelő munkához hiá­nyoznak a tárgyi feltételek és ez sok pedagó­gusnak kedvét szegi — mondta. Bódi János (Baranya m., 11. vk.) a szociá­lis és egészségügyi miniszterhez intézte kér­dését : milyen intézkedéseket tesznek a men­tőszolgálat technikai fejlesztésére, különös tekintettel az elavult Nysa mentőkocsik ki­cserélésére. Csehák Judit válasza: a mentő- szolgálat a Mercedes rohamkocsik mellett 1000 Nysa járművet is használ, és ezek a kocsik valóban nem felelnek meg a korszerű betegszállítás követelményének. A betegszállítás gyorsítása érdekében Jí- persze ahol lehetőség van arra — tervbe vet­ték azt is, hogy a társadalombiztosítással közösen kifizetik a magángépkocsikkal, illet­ve taxikkal való fuvarozást. Biacs Péter (Budapest, 30. vk.) megkér­dezte: hogyan tervezi a kormány a férj, a házastárs utáni özvegyi és a saját jogon szer­zett kettős nyugdíjjal kapcsolatos gondok rendezését, s tudja-e legalább a 70 éven felü­lieknél a házastársi kiegészítő nyugdíjpótlé­kot emelni. Csehák Judit válaszában annak a vélemé­nyének adott hangot, hogy az özvegyinyug- dij-rendszer alapvetően igazságtalan, mert a megözvegyült férfiak nem kaphatnak özve­gyi nyugdíjat. Elmondotta, hogy ennek a nyugdíjrendszernek a megváltoztatására több javaslatot is kidolgoztak, s az őszi tár­gyalási sorozatban mód lesz ezek megvitatá­sára. Ugyanakkor meg kell vizsgálni azt is: az év végéig nem nyílik-e lehetőség arra, hogy az özvegy megkaphassa a kettős nyug­díjnak legalább a 60 százalékát. A házastársi pótlékkal kapcsolatban kifejtette: az tulaj­donképpen nem társadalombiztosítási ellá­tás, hanem szociális támogatás, és azokat az alacsony nyugdíjúakat illeti meg, akiknek a járandósága nem éri el a 4240 forintot. A há­zastársi pótlékot idén a társadalombiztosítá­si járulékból fizetik. Ezt a megoldást azon­ban a későbbiekben nem lehet fenntartani, a társadalombiztosítás reformja és a költség- vetési reform kapcsán tisztázni kell, hogy mi fizethető a járulékból, és mit lehet az adók­ból szociális ellátásként, támogatásként kifi­zetni. Évközi nyugdíjemelésre is sort kell ke­ríteni, és ekkor megkülönböztetett figyelmet szükséges fordítani az alacsony nyugdíjból élő házastársakra — hangoztatta. Kiss István (Bács-Kiskun m., 18. vk.), a me­zőgazdaságot érintő műtrágyaszezonár al­kalmazásának visszásságai miatt fordult kér­déssel az Országos Árhivatal elnökéhez: az ár- hivatal mennyire tartja átgondoltnak a mű­trágyaszezonár kialakításának rendszerét.. Vissi Ferenc államtitkár, az Országos Ár­hivatal elnöke válaszában tájékoztatta a képviselőket, hogy a kormány közelmúltban hozott döntése alapján átfogó vizsgálatot kezdenek a helyzet rendezésére. Áttekintik a többi között az államközi egyezmények for-- galmat befolyásoló «hatását, a monopolhely­zet megszüntetésének lehetőségét, a hatósági árakat, illetve magát a szezonár rendszeret is. Elsőként Kulcsár Sándor (Komárom m., 1. vk.), a Szakszervezetek Komárom Megyei Tanácsának vezető titkára arról tájékoztatta a törvényhozó testületet, hogy a két ülésszak között 16 képviselőtársával egyetemben megalakították az Országgyűlés szakszerve­zeti csoportját. Pölösné Krizsán Ildikó (Budapest, 6Ó. vk.), az ifjúsági és sportbizottság titkára a parla­ment ifjúsági es sportbizottsága, valamint a gyermek- és ifjúsági érdekképviseleti csoport nevében ajánlással fordult a képviselőkhöz, az Országgyűlés bizottságaihoz és szekciói­hoz: a hatáskörükbe tartozó kérdéseket min­den körülmények között az ifjúság biztonsá­gos jövőjének szem előtt tartásával gondol­ják at és vitassák meg. Dr. Balogh Károly (Győr-Sopron m., 11. vk.) rábapordányi körzeti orvos 32 képvise­lőtársa nevében bejelentette: megalakult az országgyűlési képviselők egészségügyi cso­portja. Végezetül Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke visszatért Técsy László (Szabolcs- Szatmár m., 19. vk.) szerdai javaslatára, amelyben a képviselő azt indítványozta: hoz­zanak létre egy ideiglenes bizottságot, amely javaslatot tenne arra, hogy az Országgyűlés mit vállaljon hátralévő hivatali idejében. Szűrös Mátyás azt ajánlotta: az Országy- gyülés elvben értsen egyet az indítvánnyal. Egyben felkérte az állandó bizottságokat, hogy legközelebbi ülésükön jelöljenek ki egy-egy képviselőt, aki részt venne ennek az ideiglenes bizottságnak a munkájában. A bi­zottság megalakulását a parlament áprilisi ülésszaka hagyhatná jóvá. A tőrvnyhozók közfelkiáltással jóváhagyták Szűrös Mátyás javaslatát. Á Ház elnöke ezzel bezárta a parlament márciusi ülésszakát — amelyen Szűrős Má­tyás, Jakab Róbertné és Horváth Lajos fel­váltva elnökölt —, egyben tájékoztatta a tör­vényhozókat, hogy a következő ülésszak elő­reláthatóan április végén lesz. SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A VILÁGKIÁLLÍTÁSRÓL Az ebédszünetben is munka folyik a Parlamentben: általában ekkor ren­dezik azokat a sajtótájékoztatókat, amelyeket egy-egy napirendről tarta­nak. Tegnap természetesen a világki­állítás Volt a fő téma — az érdekesek pedig a kérdések. Egy német lap ri­portere azt kérdezte, tud-e garanciát adni a kormány arra, hogy a világki- r állítás kapcsán az országba érkező pénzeket panamázás- és korrupció- mentesen költsék el. (A válasz: igen. Minden fillérről be kell számolni a parlamentnek). Egy másik kolléga azt firtatta, vajon nem válik-e ketté az ország: egy fejlesztésből részesülő Nyugat- és egy nem részesülő Kelet- Magyarországra. Tudniillik Beck Ta­más parlamenti beszédét — azaz a kormány tájékoztatóját — legna­gyobb számban a kelet-magyarorszá­gi képviselők nem fogadták el: a nem­mel szavazók és a tartózkodók ők voltak. A válasz: könnyebb helyzet­ben lenne a kormány, ha néhány száz millió dollárt a hiányzó infrastruktú­ra megteremtésére Hajdú és Sza­bolcs-Szatmár megyének adhatna. Ennek hiányában ünnepélyes Ígéretet tehet: arányos területfejlesztési politi­kát követ. Állítólag egyébként min­den világkiállítási látogató elköltött egy dollárjából 20 cent közvetlenül vidékre jut—ám arról már nem szól­nak a statisztikák, hogy vidéken ho-. vá... KÖLTSÉGVETÉS: 49 IGEN! — A VÍZMŰIGAZGATÓ NYUGTAT, A TANÁCSTAG BEFŐTTESÜVEGBEN MINTÁT HOZOTT — ISMÉT A CIÁN- ÉS, BÁRIUMSALAKRÓL Tanácsülés a megyeszékhelyen Tegnap ülést tartott a Kecskeméti Városi Tanács. Amiről három hete, estébe nyúló vitában elhalasztotta döntését a testület, az idei tervről ét költségvetésről, ezúttal egyetértésre jutott a 2 milliárd 171 millió forint felhasználásáról. A megjelent negyvenkilenc tanácstag igenlő szavazata egy, a helyi körühnéityeknek megfelelő tervnek szólt, amely már magában foglal 184 millió fo­rint — tavaly megtakarított — pénzmaradványt is. A terv szerint jelentős összeget, az egész költségvetésnek majdnem a felét forditják beruházásokra, egyebek kö­zött: családi házaknak való területek előkészítésére, 70! új lakás építésére és átadására, a 3. számú vízműtelep fejlesztésére, út,,csatorna és szeméttelep létrehozására, valamint a kereskedelem és a szolgáltatások bővítésére. Ezek mellett legalább annyira fontos— mint Szűcs Tibor osztályvezető szóbeli kiegészítésében hangoztatta •— a lakosság ellátásában nélkülözhetetlen intézmények za­vartalan működése is. Az 1989. évi terv új vonása kétségkívül az, hogy meg­alkotását a tanácstagság —• második nekifutásra széleskörűen segítette. így ki-ki saját elképzeléseit is vi­szontláthatja majd a terv megvalósítása során. Zsíros Éva tanácstag arra hívta fel dr. Adorján Mihály tanácsel­nök figyelmét, hogy az újabb házhelyek kialakításánál ne tévesszék szem elől: Katonatelepen 47 helyett már 87 telekigénylő sorakozik. Gárdonyi Zoltán a Széchenyi vá­rosi általános iskolái tanulók elhelyezési gondjainak eny­hítéséért kérte, hogy az idén egymillió forintból készítse­nek tervet új általános iskola építésére. Figyelmet keltett Herold József, dr. Tóth István és dr. Kuczik István hozzá­szólása is. Az első tarthatatlannak nevezte, hogy a város egyes részeiben még tízéves építési tilalom van érvényben. Sürgette, hogy a tanács tűzze napirendre még ez évben az építési tilalmak felülvizsgálatát. Tanácstagtársa nem tartaná szerencsés döntésnek a lakosság mai nehéz hely­zetében, ha a választásokig felemelnék az állampolgárok és az intézmények szemétdíját, hiszen a valóság azt mu­tatja: a tanács a megnövekedett mennyiségű szenét'el­szállításával így csak nehezen boldogul. A harmadik ta­nácstag azt várja az idei terv- és költségvetéstől, hogy a szeméttelep létrehozását ne késleltesse - még átmeneti­leg sem —r pénzhiány. A testület és dr. Adorján Mihály tanácselnök az el­hangzott javaslatokkal egyetértett. Valóra váltásuk a tanácsi vezetésnek erkölcsi kötelessége. Ezután a szociális intézmények működéséről, majd az általános rendezési terv módosításáról tárgyaltak. Far­kas Gábor környezetvédelmi megfontolásból jobbnak látja, ha nem 30, hanem 50 méter lesz a Ceglédi út mentén a vasút és a házak közti védősáv. Ajánlásával csakugyan csökkenteni lehetne a zajszennyezést. Azonban a tanács mégis úgy foglalt állást, hogy ahol már vannak épületek, a sínekhez közelebb, ezeket hagyják meg eredeti helyü­kön. Új telkek és házak kialakításakor azonban feltétle-'*- nül vegye figyelembe a tanács az 50 méteres védősávot. Továbbra is a környezétvédeiem és az egészség megőr­zése foglalkoztatta a tanácstagokat. Benkó Zoltán a me­gyeszékhely 250 kilométeres vízvezeték-hálózatában ' ilyenkor tavasszal kicsapódó vas- és mangánoxid-szeny- nyeződésről beszélt. Bár a fürdőkádban, a mosógépben, vagy a fazékban lévő vízben időnként a zavaros elszíne­ződés valóban kellemetlen látvány, igyekezett megnyug- tatni mindenkit, hogy ez - a Köjál vizsgálatai is igazol­ják — az egészségre nem ártalmas. A vállalat éjszakán­ként dolgozik azért, hogy a vezetékbe hamarosan tiszta víz kerülhessen. Dr. Baltás Gézámé nem tűnt ennyire derülátónak. Egy befőttesüveg zavaros vizet vitt ki ma­gával a mikrofonhoz, s megmutatta mindenkinek: néz­zék, ilyen vizet kapott ma egy hunyadivárosi lakótól. Egyetértve a városi vízmű további fejlesztésével, ezzel zárta rövid bemutatóját: — A víz minőségének védelmére is szavazzunk! Dr. Fáy Ferencé elnökhelyettes felolvasta azt a levelet, amelyet két távollévő tanácstag, Veliczky István és Pápai Jenő küldött. A tanácstagok a lakosság aggodalmáról írnak amiatt, hogy a kéziszerszámgyárban cián- és bári- umsalakot találtak. Attól tartanak, hogy ezek szennyez­hetik a talajt és a vizet. Néhányan igyekeztek eloszlatni ezt az aggodalmat. Az elnökhelyettes elmondta: intéz­kedtek,hogy a szóban forgó vegyi anyagokhoz ne nyúl­hasson senki. Ha kell, fegyveres őröket állítanak. Kap­csolatba léptek Maróthy László környezetvédelmi mi­niszterrel, és segítségét kérték a veszélyes hulladékok mielőbbi elszállításához. (Kohl) Országos tervpályázat a sóstói mintalakótelepre 1989. március 24. • PETŐFI NÉPE • 3. Eredményhirdetés Kiskunhalason Az elmúlt év novemberében hirdette meg az Építésügyi és Városfejlesztési, valamint a Környezetvédelmi és Víz­gazdálkodási Minisztérium, a megyei és városi tanács vb, az Országos Keres­kedelmi és Hitelbank, a Kiskunhalasi Építőipari Vállalattal közösen azt az országos tervpályázatot, amely a Halas határában levő Sóstó környékének be­építésére várt javaslatot. „A város északi bejáratánál, az 53. sz. főút nyugati oldalán levő tervezési terület jelenleg mezőgazdasági művelés alatt áll, s elszórtan tanyaépületekkel van beépítve. A kijelölt területen talál­ható a sóstói csárda és motel, míg a főút túlsó oldalán a fürdésre, horgá­szásra és vízi sportolásra alkalmas, mintegy 60 hektáros tó, sétánnyal. A strand-csárda-motel jelenleg KFT- formában üzemel, később vegyesválla­lattá alakul. Szolgáltatásait illetően naturista strand, autós kemping, ter­málfürdő, esetleg szálloda építésével számolnak.” — olvashatjuk a kiírás­ban. " , ’ A pályázat célja, hogy az itt épülő mintalakótelep szervezője, a KUNÉP a díjazott és megvásárolt pályamun­kákból összeállíthasson egy ajánlott tervsorozatot a beépítésre. A kiírás a következő lakóházfajták­ra kért és kapott javaslatot: szabadon álló családi és csoportos házak, ezen belül átrium-, sor- és láncházak. A beküldési határidő 1989. február 20-a volt, s a napokban került sor az eredményhirdetésre. A pályamunkák­ról, a díjazottakról, a bíráló bizottság véleményéről a zsűri elnökét, Borbély Lajos megyei főépítész osztályvezetőt, a zsűri elnökét kérdeztük. . — Örömmel tapasztaltuk, hogy a feladat megmozgatta a tervezők fantá­ziáját. Az országos pályázatokon meg­szokott hat-nyolc pályázó helyett 24 közösség küldte el munkáját. A 15 tagú zsűri két hétvégét töltött el a bírálattal. Kiemelt szempontunk volt az elbírálás­nál, hogy azokat díjazzuk, akik képe­sek voltak a hagyományt a maisággal ötvözni, akik a kisvárosi karaktert, a mai építészeti felfogást is érvénye­sítették. Ennek értelmében első díjat nyert a Budapesti Lakóterv kollek­tívája, második lett a Budapesti Mű­szaki Egyetem lakótervező tanszéké­nek, valamint a Győri Tervező Vállalat kollektívájának a pályamunkája, har­madik díjat kapott két pécsi tervező, Káplár Éva és Harcos Kornélia pályá­zata. — Mi volt a feladat érdekessége, ami a pályázókat vonzotta? — A terület az országos idegenfor­galmi folyosó mellett húzódik, ebből adódóan az itt épülő komplexumnak kettős funkciót kell ellátnia. Otthont adni és idegenforgalmat szolgálni. A családi házak egy részébe például fizető vendégek fogadását is betervez­ték, vendégszobával. Ki kellett alakíta­ni egy olyan kiszolgáló alközpontot, amely képes az út két oldala: a turiz­mus és a helybeliek közti kapcsolatot megteremteni, illetve együttesen szol­gálni. * — Mint említette, sok pályázat érke­zett. Elérte célját a kiírás? — Eredményes volt a pályázat. A KUNÉP a lehetőségek közül szaba­don dönt a megfelelő lakástípusok ki­alakításáról. A városi tanács pedig egy kellemes kertvárosi beépítés lehetősé­gét kapta meg ezzel. Én példaértékű­nek tartom a kezdeményezést a mai pénzszűke világban. Van egy vállalko­zó, aki önálló terület-előkészítéssel, sa­ját beruházással lakásépítésbe fog, -mintát teremt, amit elvár az eladott területeken kalákában építendő házak­tól is. A példaértékű szándékot, a vállalko­zói ötletet elismerve, mindemellett ide kívánkozik a helybeliek aggálya is. A terület jelenlegi tulajdonosai kiszol­gáltatva érzik magukat egy olyan üzlet­nek, amelyben az ő tulajdonosi érdeke­iket, úgy vélik, nem méltányolták kel­lően. / A városi tanács pedig olyan helyzet­ben jut kialakítandó telkekhez, amikor a hitelfeltételek szinte lehetetlenné te­szik az eladást, az építkezést. H. T. KORENIKA IVÁN HÁROM DÍJA — A NEMZETKÖZI SZÖVETSÉG ELNÖKE IS ZSŰRIZETT Kirakatrendezők versenye t Ha lehet, esti fényben még szebb a Fabulisszimó-kirakat... (Walter Péter felvétele.) Hasznosak a Tavaszi Fesztivál alkal­mából Kecskeméten rendezett kirakat- versenyek, ezt állapította meg már az értékelés kezdetén, a Petőfi Sándor ut­cai élelmiszerboltnál az idei verseny zsűrije. Tetszett a grafikailag szépen megol­dott árubemutató, méginkább a tavalyi javaslatok megvalósítása. 1988-ban itt bizony csak egyetlen kirakatot öltöz­tettek gondosan, a többi lehangolóan elhanyagoltnak tűnt. Idén sokkal ki­sebb volt a különbség a természetesen az átlagosnál gondosabban készített „be­nevezett" és a többi kirakat között. Tisztább volt a portál is, mint egy esz­tendeje. Legfontosabb: a jó ajánlás Fenti megállapítások majd minden kecskeméti üzletre érvényesek. (Kivétel is akad sajnos.) Nem mindig gondolták végig a rek­lámkészítők, hogy mit és miért akar­nak a járókelők figyelmébe ajánlani. Az Univer Áfész városközponti élelmi­szer-áruházának egyik kirakatában a vegyszerek nélkül termesztett, egészsé­ges, úgynevezett természetes élelmisze­reket óhajtották népszerűsíteni. A jó elgondolást azonban nem eléggé követ­kezetesen valósították meg. (Tiltással nem kezdődhet árureklám, nincs oko­zati összefüggésben a háttérként alkal­mazott erdő a bemutatott élelmiszerek­kel.) A fűrészfogas soron tetszetős kör­nyezetet teremtett a harisnyabolt kira­katának tervezője a bemutatót szerve­ző ötletéhez, de időbe telik, amíg rájön a néző, hogy milyen árut is ajánlanak. Általában gondot okoz a szükséges tájékoztató feliratok, információk elhe­lyezése. Az egyik Arany János utcai versenykirakatban formatervezett üvegpoharak látványát rontották az árcédulák. Legszebb: a Fabulon A stílusegység sem erős oldala né­mely kirakatrendezőnek. Egyetlen rosszul megválasztott kellék, rosszul megválasztott betűtípus elronthatja az összképet. Kevés ismeretet, tudnivalót közölt egyik-másik kirakat, de voltak túlzsú­folt összeállítások is. Ez utóbbira példa a Domus áruház madórfüttyös ajánla­ta. Főként a dekoráció miatt sikeredett magyaroschra... A fővárosi kirakatrendező szervezet egyik vezetőjének, Istvánfi Péternek az irányításával mérlegelő bíráló bizott­ság a Centrum Aruház Fabulisszimó- kirakatát tartotta a legszínvonalasabb­nak, a Tavaszi Fesztivál hangulatát leginkább kifejezőnek. Készítői (Pata­ki Istvánná. Kállai Zoltán. Csontos Jó­zsef, Árvái Mihály) a zsűri nyilvános ülésén a városháza kistanácstermében vették át a tízezer forintos első díjat. Az értékelés kiemelte a jó térkihasználást, az ügyesen alkalmazott fényhatásokat. Legriasztóbb: az AIDS Az eredeti kiirás szerint kiadott má­sodik díjak közül az egyiket a Kossuth' téri élelmiszerüzlet Kéttemplom közi, részben kivetített kirakata nyerte. Ké­kiné Borzák Piroska tavalyi sikerkira­katához hasonló, filmszerű (egy adott mozgást fázisokra bontó) stílusban részben a fesztivál egyik kulturális ese­ményére, részben egy árucikkre hívta fel a figyelmet, érlelt kivitelezésben. Nagy elismerést és nagy vitát váltott ki Korenika Iván Dobó körúti AIDS- kirakata. Mindenkit meglepett a fiatal szakember felkészültsége, mondandó­jának igényes realizálása. Azzal is egyetértettek, hogy időszerű ügyben ri­asztja a közvéleményt és becsülendő merészséggel dacol a prüdériával. He­lyesebbnek tartották volna azonban, — különösen a verseny jellege miatt — ha elborzasztás helyett az egészséges szerelem szépségével próbálták volna a szükséges elővigyázatra késztetni az embereket. Egy második díjon kívül megkapta a legjobb szövetkezeti kira­katnak felajánlott különdíjat és Kore­nika Iván munkáját minősítették titkos szavazáson legjobbnak az értékelésre összegyűlt kollégák is. Kedvesen, derűsen ajánl gyerekru­hákat Horváth Jánosáé a Pajtás Áru­házban, harmadik díjra érdemesítették, hasonlóan az Alföld Aruház hangszer­kiállításához. Alkotói — Lőrinc László és Szalontól László — a harmadik dí­jon kívül megkapták a Magyar Rek­lámszövetség különdíját. megosztva Kékiné Borzák Piroskával. V Legközelebb: ősszel Ezúttal is részt vett a zsűri munkájá­ban Heini Wegmann, a 25 ezer szakma­belit tömörítő Dekoratőrök Nemzet­közi Szövetségének svájci elnöke. („Szívesen jövök Kecskemétre, hangu­latos város, úgy látom, hogy tavaly óta javult valamelyest a kirakatok színvo­nala.") Szervezetének az ODO-nak kü- löndiját Horváth Jánosnénak adta át, jutalmat kapott tőle Korenika Iván is. Kalmár Pál, a Magyar Reklámszö­vetség megyei elnöke köszönte meg a megméretésre vállalkozó kirakatrende­zők munkáját (az említetteken kívül többen kaptak tárgyjutalmat). Reméli . — mondotta — a legközelebbi kirakat- versenyen még többen neveznek. Óhaja indokolt: a zsűri több szép munkát — például a Vidiáét — látott a beneve­zetteken kívül is. Értesüléseim szerint már fogalmaz­zák a hírős napokat gazdagító verseny kiírását. Heltal Nándor

Next

/
Thumbnails
Contents