Petőfi Népe, 1989. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-16 / 64. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1989. március 16. Várkonyi Péter és Sir Geoffrey Howe tárgyalásai A brit diplomácia vezetője, Sir Geoffrey Howe meghívására keddenestc Lon­donba érkezett Várkonyi Péter, a magyar külügyminisztert szerdán reggel London főpolgármestere. Sir Christopher Collett üdvözölte a brit fővárosban. A délelőtt folyamán Várkonyi Péter ellátogatott a Barbican Centre-be, ahol Patrick Renney, a Színház-, Film-, Zene- és Képzőművészeti Központ elnöke tájékoztatta a külügyminisztert az évszázad egyik legrangosabb londoni magyar művészeti fesztiváljának előkészületeiről. A Barbican ez év őszén négy héten át magyar hangversenyek, mesterkurzusok, kiállítások, költészeti estek, film- és népművészeti bemutatók színhelye lesz. * Várkonyi Péter urna ezt követően a brit külügyminisztériumba vezetett, ahol megkezdte hivatalos tárgyálásait vendéglátójával, Sir Geoffrey Howe-val. A len­dületesen fejlődő magyar—brit kapcsolatokról és a kelet—nyugati párbeszéd alakulásáról tartott megbeszélések folytatódtak a munkaebéden, amelyet Sir Geoffrey Howe adott Várkonyi Péter tiszteletére. A magyar diplomácia vezetője délután az oktatási minisztériumban tett látoga­tást, majd a Westminster palotában az alsóház külügyi bizottságának vezetőjével és tagjaival találkozott. Súlyos büntetéseket kért az ügyész a szovjet terroristák perében Az áilamügyész 15, illetve 14 év időtartamú szabadságvesztés kiszabását kérte azokra a szovjet terroristákra, akik tavaly december­ben a hatóságoktól kikényszerített repülőgé­pen Izraelbe repültek. A tettesek az észak-kaukázusi Ordzsoniki- dze városban hatalmukba kerítettek egy isko­labuszt és a túszul ejtett gyerekek szabadon bocsátása fejében váltságdíjat s egy repülőgé­pet követeltek. Az így kikényszerített repülő­géppel Izraelbe repültek. Az izraeli hatóságok kiadták a terroristákat a szovjet hatóságok­nak azzal a feltétellel, hogy nem ítélik balálra őket A 38 éves, háromszorosan büntetett Pavel Jakcsijancra, a bűncselekmény értelmi szer­zőjére, a terroristák vezetőjére 15 év, míg há­rom társára — Vlagyimir Muravljovra, Her­man Vicsnyikovra és Vlagyimir Anasztaszov- ra —14 évi szabadságvesztés kiszabását kérte az államügyész. Azt indítványozta, hogy az ötödik tettestársat, aki a repülőgépen nem utazott el Izraelbe, ötévi szabadságvesztésre ítélje a bíróság. Az államügyész hangsúlyozta, hogy a vád­lottak nem vallási vagy politikai okokból, akarták elhagyni a Szovjetuniót, és tettük cél­ja az volt, hogy milliós összegű kemény valu­tát kikényszerítsenek az államtól. NICARAGUA: Amnesztia volt somozista gárdistáknak A nicaraguai nemzetgyűlés ked­den egyhangúlag jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amely 1894 egy­kori somozista gárdista szabadon bocsátását irányozza elő. Az illető­ket tíz évvel ezelőtt, Somoza dikta­túrájának megdöntése után tartóz­tattak le a sandinista hatóságok. A parlament indítványozta, hogy a’listán nem szereplő 39 volt gárdis­ta ügyét az illetékes hatóságok vizs­gáljak felül. A somozista diktatúra 39 kiszolgálóját annak idején kü­lönlegesen súlyos bűncselekmények miatt ítélték hosszú börtönbünteté­sekre. Az amnesztiába^ részesülő gár­disták vasárnap hagyhatják el bör­tönüket. Az intézkedés megtételével - hangsúlyozta Rafael Solis, a parlament elnöké — Nicaragua a maga részéről teljesítette a közép­amerikai elnökök között február 14-én, San Salvadorban létrejött megállapodást. Az egyezmény a többi között előirányozza a nicara­guai kormány ellen harcoló „kont­rák” hondurasi támaszpontjainak felszámolását és egységeik Hondu- rasból történő eltávolítását. Fegyverimport felfüggesztése az USA-ban Az amerikai kormányzat meghatározatlan időre felfüggesztette a félautomata támadó lőfegyverek importját. Az ilyen fegyvereket egyre gyakrabban használták a kábítószercsempészek és más bűnözők, akik már csaknem egyenlő alapon szánhattak szembe a rendőrséggel. A tilalom értelmében ötfajta félautomata tűzfegyvert nem lehet bevinni az Egyesült Államokba mindaddig, amíg nem tisztázzák, hogy mely fegyverek tekint­hetők sport- vagy vadászfegyvernek. Az utóbbi időben aggasztóan megnőtt a gyorstüzelésű félautomata fegyverek amerikai importja. Három éve még 4 ezer automata puskát és karabélyt importál­tak, tavaly már 44 ezret, idén pedig januárban és februárban már több mint 110 ezer ilyen fegyver behozatalára adtak be kérelmet. Amerikai diplomata kiutasítása A Szovjetunió nemkívánatos sze­mélynek minősítette Daniel Francis van Gundy alezredest, az Egyesült Ál­lamok moszkvai nagykövetsége kato­nai attaséjának munkatársát. Gundy- nak 48 órán belül el kell hagynia az országot — gőzölte Moszkvában Gen- nagyij Geraszimov. Geraszimov az ügy előzményeiről szólva emlékeztetett arra, hogy márci­us 8-án az amerikai titkosszolgálat em­berei őrizetbe vették a washingtoni szovjet nagykövetség katonai attaséjár nak munkatársát, Pahtuszov alezre­dest, akit — minden alap nélkül — diplomáciai | státusával összeegyeztet-^, heteden tevékenységgel vádoltak, s ki- . utasítottak az országból. A szóvivő gyenge kalandfilmekbe illő provoká­ciónak minősítette a szovjet diplomata kiutasítását. Geraszimov emlékeztetett arra, hogy Pahtuszov esetében az ame­rikaiak fittyet hánytak diplomáciai stá­tusára, sőt azt is megakadályozták, hogy kapcsolatba lépjen a nagykövet­séggel. Áz egész ügy — hangoztatta a szóvivő — a párbeszéd, az együttmű­ködés térhódítása ellen hat, s ezért az amerikai félnek kell viselnie a felelőssé­get. Megkezdődött az SZKP KB ülése Szerdán délelőtt tíz órakor Moszkvában, a Kremlben Mihail Gorbacsov főtitkár elnökleté­vel megkezdte kétnapos ülését az SZKP Központi Bizottsága. Első napirendi pontként a testület megválasztotta a párt száz küldöttét az új törvényhozás­ba, a Népképviseleti Kongresszusba. A jelöltekre vonatkozó javaslatot Valentyin Koptyug akadémikus, a párt választási bizottságának vezetője terjesztette elő, ismertetve a bizottság munkáját, a jelöltállítás módszerét, a január óta eltelt időszak választási tapasztalatait. A titkos szavazáson mind a száz jelölt megkapta a megválasztáshoz szükséges szavazatmeny- nyiséget. ■ Délután lépett a szónoki mikrofonhoz Mihail Gorbacsov, a második napirendi pont előadója. Előterjesztésében a párt agrárpolitikájának időszerű kérdéseivel, az ország és az egész átalakítás sorsa szempontjából meghatározó jelentőségű feladatokkal foglalkozott. Az előadói beszéd után a szerdai ülést berekesztették. A Gorbacsov által előterjesztett beszámoló feletti vitával csütörtökön folytatódik a központi bizottsági ülés. Új amerikai védelmi miniszter Nagyon óvatosnak kell lennünk Richard Cheney, a kijelölt új amerikai védelmi miniszter bízik ugyan a szovjet vezetés elkötelezettségében a reformok mellett, de véleménye szerint nem jött még el az ideje az amerikai katonai erőfeszítések csökkentésének. Cheneyt kedden hallgatta meg a szenátus katonai bizottsága — az a testület, amely korábban többségi szavazással elutasította George Bush elnök első jelöltjét — John Towert — a Pentagon élére. A jövendő védelmi miniszter Bush elnökhöz hasonlóan középutas-konzervatív nézeteket fogalmazott meg. Mint mondotta, meggyőződése szerint Mihail Gorba­csov elkötelezett a reformok mellett, ám az Egyesült Államok még nincs abban a helyzetben, hogy csökkentse katonai erőfeszítéseit. „Nagyon óvatosnak kell lennünk” hangoztatta. Cheney nem foglalt állást világosan az amerikai katonapo­litika egyik kulcskérdésében sem. Azt mondotta, hogy „előítéletek nélkül” közelíti meg a hadászati fegyverek korszerűsítésének kérdését, hogy az egy robbanótöltetű Midgetman, vagy a több robbanótöltetü Minuteman rendszert válasszák-e. Elvi támogatásáról biztosította az űrfegyverkezési programot, de hozzátette: nyílt kérdés még a program finanszírozása. George Monahan tábornok, az űrprogram új parancsnoka ugyanakkor kedden egy törvényhozási bizottság előtt elismerte, hogy a fegyverrendszer telepítése megsértené a rakétaelhárító rendszerek korlátozásáról 1972-ben kötött amerikai —szovjet megállapodást. A tábornok a rendszer jövőjére vonatkozó kérdések elől elzárkózott azzal, hogy folyamatban van a katonapolitikai kérdések április végéig tartó felülvizsgálata. Annyit elismert, hogy a még Reagan elnök által javasolt 5,6 milliárd dollárt a programra a következő költségvetési évben aligha fogják megkapni. Sikkasztás gyanúja miatt lemondott egy görög miniszter Szerdára virradóan lemondott a gö­rög szocialistapárti kormány második legbefolyásosabb tagja, Agamemnon Kucogiorgasz, a miniszterelnökségi ügyek minisztere. Kucogiorgasz azért volt kénytelen távozni, mert sokak szerint köze volt a Krétai Banknál elkövetett 200 millió dolláros sikkasztáshoz. A sikkasztási botrány kipattanása idején igazságügyi miniszter volt, e megbízatásáról éppen a botrány miatt volt kénytelen lemon­dani tavaly novemberben. Kucogiorgasz személyes jóbarátja és ügyvédje is' Andreasz Papandreu miniszterelnöknek. Huszonöt éve min­dig Papandreu mellett volt, együtt épí­tették ki a Pánhellén Szocialista Moz­galmat. Brazília — általános sztrájk Aíz utóbbi 17 év legnagyobb arányú brazíliai munkásmegmozdulásának minősí­tették az ország szakszervezeti vezetői a kedden kezdődött 48 órás általános sztrájkot. Mint Jair Meneguelli, az egyesített szakszervezeti központ végrehajtó bizottságának elnöke közölte, az általános sztrájkban a brazil munkások és alkal­mazottak 70 százaléka vesz részt. A sztrájkolok a lakosság megrendült vásárlóerejének helyreállítását követelik. Szerintük a vásárlóerő drámai gyöngülését a több mint 2000 százalékos infláció megfékezésére és az óriási költségvetési hiány csökkentésére életbe léptetett szigo­rú kormányprogram idézte elő. A kormány és a szakszervezetek képviselői egyaránt úgy vélekedtek, hogy a mostani általános sztrájk a demokratikus törvényesség szabályainak tiszteletben tartásával folyik. A munkabeszüntetés első napján komolyabb kilengések nem voltak, eltekintve egyes elszigetelt csoportok szélsőséges fellépésétől. A terrorista jelszavakat hirdető csoportokat a hatóságok rövid időn belül szétkergették. Rakétaharc, bombázások Afganisztánban Kedden folytatódtak a harcok a kor­mányerők és az ellenzék csapatai kö­zött az afganisztáni Dzsalálábád váro­sért. A TASZSZ szovjet hírügynökség jelentése szerint 24 óra alatt 7000 raké­ta és lövedék csapódott be Nangarhar tartomány székhelyén a kormányerők állásaiba, a. kabuli kormány csapatai azonban visszaverik az ellenzéki fegy­veresek támadásait. A harcokban 480 ellenzéki fegyveres életét vesztette, 150 pedig megsebesült. A kormányerők is vesztettek katonákat, de erről adatokat nem közöltek. Az ostromlott városban polgári személyek is áldozatul estek a harcoknak. A pakisztáni központú afgán ellen­zéki szervezethez közelálló források Pesavarban beszámoltak arról, hogy az afgán kormány a város elhagyására szólította fel Dzsalálábád lakosait. Ugyanezen források szerint a mudzsa- hedek ellenőrzésük alatt tartják a dzsa- lálábádi repülőtér egy részét. Az ellen­zéki források jelentették azt is, hogy az afgán légierő kedden bombázta a mu- dzsahedek állásait. A dzsalálábádi kormányerők pa­rancsnoka kedden a kabuli televízió­ban elmondta, hogy a város ostromá­ban 250 pakisztáni, 200 amerikai és arab katonai tanácsadó vesz részt, és a harcokban a pakisztáni hadsereg köz­vetlen segítséget nyújt a mudzsahedek- nek. Egy fogságba esett mudzsahed szerint az ellenzéki fegyveresek Nan­garhar tartományban inditott minden katonai akcióját egy magas rangú pa­kisztáni felderitötiszt irányítja. Román újságírók letartóztatása Ceausescu-ellenes röplapok ké­szítése és terjesztése vádjával a ro­mán hatóságok letartóztattak há­rom {újságírót és egy nyomdászt — jelentette be az Amnesty Inter­national, amely segélykérő felhívást kapott a letartóztatottaktól. Az emberi jogok megvalósulását figyelemmel kísérő Amnesty Inter­national NSZK-beli tagszervezete kedden számolt be a Romániából érkezett segélykérésről. A „Securitate”, a román titkos- rendőrség január 25—27-én tartóz­tatta le Petre Mihai, Anton Uncu, Mihai Creanga újságírókat és Ale­xandra Ghiroiu nyomdászt. Azzal vádolják őket, hogy olyan röplapo­kat készítettek és terjesztettek, ame­lyeken Nicolae Ceausescuval szem­beni ellenállásra szólították föl az ország népét. Az Amnesty International beszá­molója szerint á titkosrendőrség központjába beszállított négy sze­mélynek nem engedték meg, hogy ügyvédet vegyenek igénybe. A szer­vezet a korábban megismert esetek alapján biztosra veszi, hogy ezek a letartóztatottak is testi bántalma­zásnak és lélektani nyomásnak van­nak kitéve. A hatóságok nyomást gyakorol­nak a lefogott személyek családtag­jaira, köztük a gyerekekre is, aki- kek esetenként éjszaka hallgattak ki — közölte az Amnesty Inter­national. TÖBB TÍZEZREN A SZABADSÁG TÉREN A Magyar Televízió jelképes elfpglalása A Magyar Televízió épületé­nek jelképes elfoglalására több tízezren érkeztek a Szabadság térre. A zsúfolásig megtelt téren a résztvevőknek Cserhalmi György színművész olvasta fel a 31 független szervezet által aláírt 12 pontot. Ezután Csengey Dénes, a Magyar Demokrata Fórum el­nökségének tagja lépett a mik­rofonhoz. Bejelentette: a füg­getlen. politikai szerveződések, pártok ki akarják nyilvánítani, hogy a Magyar Televízió az egész nemzeté, s e tulajdonjogot a jövőben is érvényesíteni kí­vánják. önálló műsorokat kö­vetelnek a független pártoknak, mozgalmaknak és szakszerve­zeteknek. Az MTV bejárata előtt gyer­mekek és fiatalok Szabad ma­gyar televízió! föliratú transz­parenst feszítettek ki, ezzel je­lezve a televízió jelképes elfog­lalását. A Szabadság térről a tömeg egy része közvetlenül a Kossuth térre ment. Mások előbb a Batthyány-örökmécseshez vo­nultak, ahol nemzetiszínű, Kossuth-címeres zászlók dísz­sorfala között elhelyezték az emlékezés, a kegyelet virágait. A különböző szervezetek ne­vét és jelszavait hirdető transz­parenseket magasra emelve, fo­lyamatosan érkeztek a Kossuth térre az ünneplő csoportok. Elénekelték a Himnuszt, majd félperces némasággal, meghaj­tott zászlókkal emlékeztek meg azokról, akik 1956. október 25­Lezuhant két katonai repülőgép Kedden az esti órákban, kikép­zési feladat végrehajtása közben, Báta térségében, a Magyar Nép­hadsereg két harci repülőgépe „géppárban végrehajtott manőver közben összecsúszott”, melynek következtében lakatlan, illetve me­zőgazdasági-művelés alatt álló te­rületre zuhant. A Honvédelmi Mi­nisztérium sajtóosztályától szer­dán kapott információ szerint a repülőgép-vezetők' katapultáltak, azonban mindketten megsérültek, •s jelenleg kórházi kezelés alatt áll­nak. A vizsgálat eddigi megállapítása szerint repülési feladatukat felhő­ben, ^bonyolult körülmények kö­zött hajtották végre, a baleset e közben, eddig ismeretlen okokból következett/be. v A minisztérium köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik a felkutatási és mentési munkálatokban segítsé­get nyújtottak. én vesztették életüket a Kds- suth téren. Ezután Orbán Viktor, a Fia­tal Demokraták Szövetségének képviselője tartott beszédet. Kétségét hangoztatta a hata­lom őszinteségét illetően, és ez­zel indokolta, hogy a Fidesz nem volt hajlandó a közös ün­neplésre. „Mi csak magunkban bízhatunk. Abban hiszek, hogy közös akarattal képesek va­gyunk békés úton visszavezetni Magyarországot 1848 eszmé­nyeihez,” — mondta. Követelte egyebek között a szabad válasz­tásokat, az egyenlő gazdasági és jogi feltételek megteremtését a politikai szervezetek működé­séhez, a munkásőrség feloszla­tását. A másik Kossuth téri szónok Kis János, a Szabad Demokra­ták Szövetségének képviselője volt. „Békés átmenetet aka­runk, nem újabb nemzeti ka­tasztrófát. Félmegoldásokkal azonban nem érhetjük be” — hangoztatta. Szerinte a válság­ból csak nemzeti összefogással lábalhat ki az ország. Szorgal­mazta, hogy előbb teremtsék meg „a demokratikus pártok és mozgalmak koalícióját, hogy az MSZMP-nek erős, megke­rülhetetlen vetélytársa és tár­gyalófele legyen”. A Kis János beszédét záró jelszót — Sza­badságot, demokráciát! — hosszasan skandálta a tömeg. A beszédek után — azok ne­vében és azok helyett, akik nem ünnepelhetik szabadon március 15-ét — a jelenlévők elénekel­ték a Székely Himnuszt, A Kossuth téri megemlékezés a Szózattal zárult. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT NB I-es női röplabdamérkőzés: Ganz-Danubius—Dutép SC 3:1 (7, 13, —5, 5) Kecskemét, Árpád- városi sportcsarnok. * JÁSSZER ARAFAT LÁTOGATÁSA Grósz Károlynak, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárá­nak meghívására ma, csütörtökön hivatalos baráti látogatásra ha­zánkba érkezik Jasszer Arafat, a Palesztin Felszabadítási Szervezet Végrehajtó Bizottságának elnöke. (MTI) MÁRCIUS 15. — ARGENTÍNA Az 1848-as szabadságharc 141. év­fordulóján Klein Márton, a Magyar Népköztársaság Buenos Aires-i nagy­követe koszorút helyezett el Czetz Já­nos tábornoknak, Bem József táborkari főnökének Buenos Aires-i emléktáblája előtt, az argentin katonai főiskolán. Nagyszeben és Piski hőse, Czetz Já­nos, aki 27 évesen nyerte el a tábornoki rangot, a szabadságharc elfojtása után Argentínában lelt uj hazára. O alapí­totta meg az argentin katonai főisko­lát, a Colegio Militär Dela Nariont. ő volt az iskola első igazgatója is. Nemzeti ünnepünk alkalmából Kle­in Márton nagykövet szerda este baráti fogadáson látta vendégül az Argentí­nában élő magyarság képviselőit. Bukarest kirakatperre készül? A The Daily Telegraph szerdai jelentése szerint az előjelek arra mutatnak, hogy a román vezetés kirakatpert készít elő a Ceausescu elnökhöz intézett nyílt levél egyik aláírójának fia ellen az egyre inkább elszigetelődő kormányzat belső ellenzékének elhallgattatá­sára. A londoni lap rámutat, hogy Mirceau Raceanu volt magas rangú külügyi tisztségviselőt és feleségét még január 31-én vették őrizetbe a román állambiztonsági hatóságok, amikor a házaspár a bukaresti amerikai nagykövet rezidenciáján rendezett filmbemu­tatóra ment, de csak most, a nagy visszhangot kiváltó nyílt levél közreadása után emelték a kémkedés vádját az államfő politikáját bíráló veterán kommunista fia ellen. Mirceau Raceanu korábban a román külügyminisztérium észak-amerikai főosztályának igazgatója volt. Apja, lan Raceanu egyike volt a „hatoknak”, akik a múlt héten Nicolae Ceausescu elnökhöz intézett nyílt levelükben követelték a falurombolási program azonnali feladását és tiltakoztak az emberi jogok, az alkotmányosság és a nemzetközi kötelezettségek súlyos megsérté­sei, illetve a román ipar és mezőgazdaság tönkretétele ellen.

Next

/
Thumbnails
Contents