Petőfi Népe, 1989. február (44. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-14 / 38. szám

* l. * 1989. február 14. • PETŐFI NÉPE • 3 Évek óta nem javul az áruk minősége Kermi-vizsgálatok tapasztalatai Nem javult a kereskedelemben kapható áruk minősége, a legtöbb termék közepes szinten felel meg a szabványok előirásainak — így sommázhatók a Kereskedelmi Mi­nőségellenőrző Intézet/1988. máso­dik félévben végzett vizsgálatainak tapasztalata^ amelyekről most tet­tek közzé jelentést. A forgalomban lévő áruk minő­ségét 929 budapesti és 396 vidéki boltban, raktárban, kiskereskedő­nél, vendéglátóhelyen, illetve Tü- zép-telepen vizsgálták a Kenni - ellenőrei. Az élelmiszerek közül 128 ezer kiló sertés- és marhahúst ellen­őriztek, s a tapasztalatok szerint a marhahús minősége jobb volt, mint a sertéshúsé. Az ellenőrzött boltok több mint egynegyedében megká­rosították a vásárlókat; többet szá­moltak, illetve kevesebbet mértek a kelleténél. A húskészítmények 99 százaléka megfelelt a szabvány kö­vetelményeinek; a szakértők köze­pesnek minősítették a forgalomba hozott szárazkolbász és felvágott nagy részét. Az úgynevezett vörös áruk, illetve az olcsóbb kolbászfé­lék minősége többnyire a közepes értékelést sem érdemelte ki. Az áru­sítás megtiltására a tőkehúsok 17, a húskészítmények 1 százalékánál állapítottak meg okot az ellenőrök. A félév során megvizsgált 19 ezer liter különféle zsírtartalmú és fél­tartós tej döntően jő és közepes mi­nőségű volt, viszont összesen 370 liter tejet ki kellett vonatni a forga­lomból a lejárt fogyaszthatósági idő, iljetve minőségi hiba miatt. Közepesnek minősítették a ke­nyerek többségét is az ellenőrök. A vásárlók reklamációi nyomán 14 267 ruházati termékről, illetve lábbeliről adott szakvéleményt a Kermi. A kifogásolt termékek cikk­csoportonkénti megoszlása gyakor­latilag évek óta nem változik: a vizsgált áruk 69 százaléka cipő volt, 28 százaléka felsőruházati termék, - a fennmaradó 3 százalék pedig la­kástextília és öltözékkiegészítő cikk. A kifogások kétharmada megalapozott volt. A vásárlók a korábbinál többször kifogásolták a farmerruházat minőségét, főként a divatos, koptatott, fakított holmi­két. A gyártás során az úgynevezett fakítási technológiát általában nem jól alkalmazzák, ezért az anyagok károsodnak, nem elég tartósak. Nem javult a forgalomban lévő bútorok minősége sem. A Kermi 32 üzlétben, áruházban és raktárban vizsgálta a különféle lakószoba- bútorokat, szekrénysorokat, kárpi­tozott garnitúrákat, gyermek- és konyhabútorokat; ezeknek 31 szá­zaléka nem felelt meg a tanúsításban jelzett minőségi osztály előírásai­nak. Mindössze kilenc olyan bútor­félét találtak, amelyet kiválónak, il­letve jónak minősítettek. A kifogá­solt bútorok hibáinak többsége évek óta technológiai hiányosságokból adódik: a lapalkatrészeket pontatla­nul illesztik, a díszítőelemeket dur­ván dolgozták ki, a pántok és a zá­rak rosszul vannak felszerelve, a kárpitok ráncosak, a fiókok rosszul működnek. A hibás termékeket a Kermi 10—35 százalékos árenged­ménnyel engedte, csak forgalomba hozni, egyes esetekben kötelezte a kereskedelmet, hogy a hibákat javít­tassa ki a gyártókkal. DIVAT A FEHÉR HATTYÚ Szürkéből fekete, kopottból új Ha a cégéres világban élnénk, nem sok fehér hattyú függne védjegykéaLa tartórudakon. Valamikor a kel­mefestés és vegytisztítás a keresett és sűrűn igénybe vett szolgáltatások egyike volt. A megyeszékhelyen fogalom volt a Patyi, a Váradi név, ám az idő a szorgos kezeket sem kíméli. De talán méltó követőjük nyitott üzletet Kecskeméten, a Simonyi utcában. Németh László több mint negyedszázaddal ezelőtt apjától tanulta a szakmát, aki annak idején kiérdemelte az aranykoszorús kisiparos kitüntetést. Mint mondja: —1 Fel sem értem a nagy üstöket, amikor kíváncsiságból sámlit vittem magammal, hogy lássam, mit csinál édesapám. De nem bántam meg. Per­sze, azóta nemcsak a szakmát, hanem a textilfestés történetét is megtanultam. Az ezerhétszázas években a bíborcsiga anyagával festették a bársonyt ■.. / Nyílik a kicsi üzlet ajtaja. Egy fiatal­asszony szürke télikabátot hoz. — Úgy hallottam: vállal festést... Mindjárt megnézem, milyen anyag. És előkerül a kelme anyagának leg­hagyományosabb megállapítási mód­szeréül használt gyufa. Ugyanis — tud­juk meg közben a mestertől —, ha gyapjúszag terjeng, akkor a festék meg­teszi a kívánt hatást. Az üzlet megköttetett és folytatjuk a beszélgetést. — Hogyan került Kecskemétre? — Nagykőrösön lakunk, ott a mű­hely is, onnan járunk át. Hallottuk, hogy a nagyvárosban egyáltalán nincs kelmefestő, hát gondoltuk, megpróbál­juk. A feleségemmel megosztjuk a munkát. Kilenctől délig ő a felvevő és kiadó, majd becsukja a boltot, autó­buszra ül, s otthon váltjuk egymást. Én három órára érek ide, és este hat után utazom vissza. — Milyen igénnyel keresik általában? — Aki először jár nálunk, az csak megtudakolja: „Igaz-e? Vállalnám-e? Nem talál senkit. J.” Tisztításra zöm­mel olyan holmikat hoznak, amit az állami szolgáltatóipar nem vállal, mint például művelúrokat, vagy kombinált — kelme és bőr E anyagokból készült kabátokat. Én megcsinálom, mert amolyan ruhakímélő, száraz textiltisz­títással dolgozom. Látszik, többen elő­ször féltik a nappabőr holmikat, de amikor készen visszaadom, elégedet­meg a művelet előtt minden darabot ki kell tisztázni. Egy kabát vasalása pél­dául másfél^ óra. Ezt itt csinálom, ha van időm. Én, úgy hiszem, reális áron dolgozom. Közben a ház előtt megáll egy Tra­bant. Fiatalasszony nyit be az ajtón, kezében kékesszürke kabáttal. — Hallottam egy ismerőstől, hogy vállal festést... És kezdődik a szemle, mialatt az asz- szonyka elmondja: —Négy éve, szülés előtt, egy akció al­kalmával vettem a Pajtásban. Kétezer­valamennyiért. A gyes-pénzből nemigen telik újra. Három éven át, szerencsére, olyan tél volt, ebben a kiskabátban, ami rajtam van, levittem az egészet. Ez meg, hanem is lesz túl szép, boltba járni jó. Fe­ketét gondoltam, az megy mindenhez. Divat is. Kadafalván építkezünk. Eb­ben még körbejárhatom a falut. Éppen néztem, most a leértékeléskor: egy béle­letlen kabát háromezerbe kerül. Az két­havijövedelmem. Csák a ház legyen kész —mondja Vargáné Füri Mária. Beszélgetésünk közben a vasaló már átforrósodott, a kabátujj feszes a desz­kán. Az idő sürgeti a mestert, mert mint mondja, amit elvállal, annak ké­szen kell lennie. De nem ám akárhogy, mert akkor ritkábban nyílna az ajtó. Pulai Sára • (Straszcr András felvé­tele) tek. Nemesszőr, irha — nem váloga­tok. Belefér a szakmába. — Bármit, bármilyen színre átfest? — A teljesen műszálas ruhákat sem­milyen festék nem fogja be igazán. Azt nem vállalom. Általában kopott dolgo­kat hoznak, úgymond felfrissítésre. Közben három diáklány érkezik. • Egyikőjük, Seregély Beáta cetlit nyújt át Németh Lászlónak, aki leakaszt egy fekete női, -nadrágot. A tulajdonos szemmel láthatóan örül az „új” darab­nak. — Mi történt vele, hogy festetni kel| lett? —Olyan anyagot fogtam ki, a mosá­sokkal mindig fakult. Bár eredetileg is fekete, csak megkopott. Kedvenc dara­bom. Úgy egy éve, hogy hobbiból meg­tanultam varrni. Százötvenből kijött. Most kétszázat fizettem, még akkor is alig háromszáz. Ennyiért újat nem tud­nék venni. Ráadásul nem is keresek, még csak 17 éves vagyok. — Általában elégedettek a kuncsaf­tok? — Előfordult már, hogy valaki so­kallta a munkadíjat. Nem panasz, de hidegben-meiegben két órán át kell egy darab miatt az üstnél állni, hogy jó legyen a kezelés. Fontos, hogy ne tör­jön az anyag, és persze színtartó ma­radjon, a festékek sem a régiek. No DALIÁS ÉS CINGÁR Betörők a határon A hatalmas termetű lakatos és a so­vány, szőke hajú ipari tanuló, főnöke megelégedésével végezte a munkáját az egyik fővárosi üzemben. A munkás- szálláson együtt lakó két fiatalember tulajdonképpen szerette a szakmáját, s őszintén tudtak lelkesedni, amikor akaratukat a vasra kényszeríthették és olyanná formálták azokat, amilyenné éppen szükséges volt. Daliás és Cingár (a lányok szólítot­ták így a fiúkat) szabadidejében hol az egyik, hol a másik szaktárs lakásán nézte a szexfilmeket. Videóval és por­nókazettával rendelkező haverjaikra irigykedtek, s önállósítani szerették volna magukat. — Az én szüleim szegények, még a ruhát is bizományiból veszik, videóra nincs pénzük E panaszkodott Cingár a másiknak. — Hasonló az én helyzetem is, ám összefogással szerezhetünk videót — válaszolta Daliás. — Hogyan? — kíváncsiskodott Cin­gár. — Lopunk az áruházból —-jelentette ki határozottan Daliás. Este tizenegy óra körül az Erzsébet Áruház környékén senki sem mozgoló­dott. Füst, köd, sötétség ölelte át az épületet. Daliás szinte zaj nélkül törte be a kirakat üvegét, s pillanatok alatt az elektromos cikkek birodalmában volt. Cingár félénken settenkedett szo­batársa után. Színes tévét, videót, ka­zettákat kerestek, ám valaki megzavar­ta őket. Menekültek, ahogyan csak tudtak. Futás közben Cingár az iratait is elhagyta. Azon a napon a kiskunhalasi pálya­udvaron a hőmérő mínusz négy fokot mutatott. A Kelebiára induló személy- vonatra a főváros irányából érkezők is gyorsan átszálltak. A vonat az előírt sebességgel siklott a határ felé. Majer Zoltán határőr, kétszeres kiváló kato­na —civilben Kisszálláson szobafestő és mázoló — igazoltatta az általa gya­núsnak vélt utasokat. Cingár nem ren­delkezett igazolvánnyal. — Hová utaznak —| kérdezte a fiata­lokat a járőr. — A nagyihoz — válaszolta Daliás. — Hol lakik a nagymamája? — ér­deklődött a járőr. — Kelebián, hogy melyik utcában, pontosan nem tudom, csak a házára emlékszem.-r- Majd együtt megkeressük a nagy­mamáját — mondta a határőr. Daliás és Cingár érezte, hogy vége a játéknak. Őszintén elmondták, hogy külföldre akartak szökni, mert féltek a felelősségre vonástól. Gazsó Béla Közélet a lakókörzetben • Dr. Letoha Miklósné:■— Nem lehet egyetlen párttag sem egy műszakos kommunista. • Urban Imre: — Létrehoztunk egy vitafórum- bizottságot. Kiskunhalason a belváros I. kör­zeti pártalapszer- vezet sajátossága - hasonlóan a többihez—, hogy a 78 kommunista 35-40 százaléka nyugdíjas, míg a párttagság zöme fiatal, s nem keve­sebb, mint ^ 12 munkahelyen dolgozik. Ezt to­vább bonyolítja, hogy az alapszer­vezet működése nyolc tanácstagi körzetre terjed ki. Dr. Letoha Mik­lósné titkártól kérdeztük: mi­lyen a közélet a pártalapszervezetben? — Sok olyan kommunista tartozik az alapszervezetbe, akik korábban ál­lamhatalmi vagy társadalmi szervezet­ben dolgoztak, s ma is vállalnak köz­életi tevékenységet. Az aktív dolgozók közül alig van, aki társadalmi munkát végez, esetleg konkrét, egyszeri feladat­ra szóló megbízatást teljesít. Az alap­szervezetnek mintegy húsz tagja dolgo­zik rendszeresen. — Mivel a politikai munka súlya a lakóterületre tevődik át, logikus kérdés, hogyan kívánják megoldani az erők át­csoportosítását? — Az üzemekben, a vállalatoknál, az intézményeknél kevésbé mondhatja el a kommunista a véleményét, adhat hangot kifogásának, mert óhatatlanul függ a főnökétől. Ezt saját tapasztala­tom is igazolja. A vezető nem tud ki­bújni a bőréből, hiszen az üzem érdeke­it képviseli. A lakókörzetben ez nincs így, oda kellene tartoznia a párttagnak, ott kellene megbíznia pártfeladattal. Ezzel megszűnne a függőség, kiküszö­bölhető lenne a befolyás. Természete­sen, a kommunistának a munkahelyén is képviselnie kell a párt politikáját. Nem lehet egyetlen párttag sem egy műszakos kommunista, ugyanis a munkaruhával a politikai hovatarto­zást nem lehet a szegre akasztani. Az alapszervezet titkára szavai szerint—könnyű helyzetben van, mert szinte naponta — az esti órákban — összejön néhány kommunista, akik igényük az eszmecserét, a vitát. — Az alapszervezetnek szoros kap­csolata van a tanácstagokkal, a Hazafi­as Népfronttal, a társadalmi szerveze­tekkel, sőt, még a Magyar Demokrata Fórummal is. Fontosnak tartjuk, hogy a kommunisták mindenről tájékozód­janak, akárcsak a városi vezetők, hi­szen a kommunisták hangulata jól tük­rözi a lakókörzetben élő emberek véle­ményét. Ezekre a megnyilatkozásokra, kifogásokra naponta reagálni, vála­szolni kell, ezt mi meg is tesszük. Ami zavarja a munkát, az a politikai bi­zonytalanság, az érvek hiánya, a sokfé­le felsőbb megnyilatkozás. — A párttagok, a közéleti szereplést vállalók hol tudják kifejteni álláspontju­kat, s hogyan tevékenykednek? — A tömegszervezetekben ott van­nak párttagjaink éppen úgy, mint a lakókörzeti tanácskozásokon. Minden alkalommal elmondják véleményüket, kifogásaikat, javaslataikat.. A pártfó­rumokon is képviselik a lakókörzetben fellelhető nehézségeket, s a gondok megoldásának formáit. Állandó meg­hívottja vagyok a városi tanácsülésnek, ahol elmondhatom a körzet gondjait, bajait, és segítséget is kapok. Másik beszélgetőtársunk Urbán Im­re, a lakóterületi pártbizottság titkára: — Van lehetőségünk a politikai munkára, hiszen jól felkészült, politi­kailag képzett embereink vannak. Sok a volt fegyveres testületi tag, akiknek hiányérzetük van, ha nem kapnak ér­telmes feladatot. Vannak sajnos olya­nok is, akik elfáradtak, vagy akik csu­pán egzisztenciáüs okok miatt léptek be a pártba. Ezek tények, aügha lehet rajtuk változtatni. Amin viszont kell, az a munkamódszer, a régi beidegződé­sek, sablonok felszámolása. A város­ban létrehoztunk egy vitafórum-bizott­ságot, amelynek az a feladata, hogy szervezze a párttagok és pártonkívüli- ek, egyszóval a politizálok találkozá­sát. Meg akarunk vitatni egy sor témát: az egy- és többpártrendszert, a nyilvá­nosságot, az ifjúságpolitikát, az alter­natív szervezetekkel való kapcsolatot. Az a fontos, hogy lépjünk ki a befelé- fordulásból, az évtizedes tespedtségből. Gémes Gábor RÁDIÓ JEGYZET A demokrácia bölcsője Hányszor hallottuk politikai tananyagként, hogy nálunk a demokrácia azért fejletlen, mert nincsenek hagyományai. Bezzeg... s itt a példák következtek. Iványosi Szabó Tibor, a megyei levéltár vezetője, Hola- kovszky István kérdéseire válaszolva arról beszélt nemrég a rádióban, hogy bizony az alföldi mezővárosok sorában is különösen Kecskemét már a XVII. században olyan paraszti demokráciát fejlesztett ki, amiről még ma is eüsmeréssel lehet szólani. A Peres, poros iratok című műsor keretében mindössze tíz perc állt a beszélgetők rendelkezésére, s el kell ismerni, hogy nagyszerűen irányították a figyelmet a lényegre. így azután arra is fény derült, hogy a múlt tanulmányozása, sok téves hiedelemmel ellentétben, a mának is szóló tanulságokat hoz­hat felszínre, ha okosan, céürányosan vallatják azokat a sárguló papirosokat. A királynak is, a töröknek is adózni kényszerülő város, a hatalmas kettős teher alatt nyögve is, megtalálja a módját, hogy a legigazságosabb — nyílt színen eldöntött —.tehervi­selés mellett polgárai életben maradását, megélhetését, amennyire csak lehet, védje, őrizze, biztosítsa. S ebben az önmaga által létrehozott és működtetett közigazgatásg- ma úgy mondanánk, hogy „önigazgatás” E- volt a segítségére. A közvetlen demokrácia szép hajtásait ugyan a későbbi feudális főúri jogok alaposan megnyesték, nagyszerű gya­korlatát apró ügyekre korlátozták, de azt nem lehet monda­ni, hogy teljesen feledésre ítélték. Szelleme, az apáról fiúra szálló erkölcsi tartása továbbélt, megmaradt, csirájában hor­dozva a kibontakozás lehetőségét. Bizony, itt helyben is lehetne a régi korok egy-egy szép példáját felmutatni, okulásul ismertté tenni. Jutalomjáték A hetvenéves Bessenyei Ferencet szerepei egy részének ismétlésével köszöntötte a rádió szerkesztősége. Volt ezek között negyedszázaddal ezelőtt felvett darab is, ami az ifjabb hallgatóságnak biztosan teljesen újszerű volt. Sok kiváló, de már nem élő művész hangját is újra hallhattuk. A Bartók rádióban 7-én a Turbinák végnapjaiban, Bulga­kov színművében, a Kossuth rádióban pedig 10-én a Kívüli című színműben, majd egymást követően még három alka­lommal szerepelt Bessenyei. A nagyformátumú, díjakkal és címekkel, magas kitüntetéssel elismert, tehát életében is meg­becsült művész ezúttal A. Puskin Borisz Godunov c. drámájá­ban, Móricz Zsigmond regényének, az Úri murinak rádióvál­tozatában és Vészi Endre Passzív állomány című rádió­drámájában idézhette fel emlékezetes alakításait a hallgató előtt. Igazi jutalomjáték volt ez, s eszünkbe juttatott sok más nagy szerepet, amelyeket Bessenyei a hatvanas évek óta sorra eljátszott. (Falstaff, Vány a bácsi. Otelló, Bánk bem), a történelmi alakokat, akiket főleg Illyés Gyula és _Németh László darabjaiban megszemélyesített — Kossuth, Görgey, Széchenyi stb., a filmbeli alakításokról most nem is szólva. A rádióbeli szerepek közül különösen az Úri muriban elhangzó volt emlékezetes, Szakhmáry Zoltán figurájával most is szinte elénk varázsolta a színpadot, a többi kiváló színésszel, Törőcsik Marival, Kállai Ferenccel együtt. Szerencsés ötlet volt ez a sorozat. ■ F. T. P. „Az új reformkorban kibővül a vállalkozók szerepköre” Pintér József gázcseretelepe — Kecel A magyar társadalom fontos szereplői a magánvál­lalkozók. A társadalmilag fontos termelés szervezése mellett, egyre aktívabban vesznek részt a közéletben is. Erről győzött meg az a beszélgetés, amit a napokban — egy panaszos levél ürügyén — a „keceli gyárossal". Pintér Józseffel folytattam... — Igaz-e, hogy Ön, új üzemének építésekor elfoglal­ta Kecel régi gázcseretelepét? Pintér József harcos, vehemens ember. A panasz hallatán azonban nem lett dühös. Elmosolyodott... — Levelezőjük biztosan félreértett valamit. Igaz, hogy a Pintér-művek építésénél aggatott nekünk a régi palacktáro­ló. Viszont azt is sokan tudják már a faluban, hogy helyette, a régitől nem messzire egy új, modem telepet emeltem. A na­pokban volt a műszaki átadás .. — Ki üzemelteti a létesítményt? — Az áfészünk, éppen úgy, mint a régit. Igaz, a végelszá­molásnál fölmerült egy probléma. Mivel a terület az enyém, az épületet én építettem, magam vagyok a tulajdonos. Úgy gondoltam tehát: bérleti díjat kérek. Havi négyezer forintot „vetettem ki” az áfészre. De mielőtt a megdöbbenés haragba váltott volna, megnyugtattam mindenkit: az évi 48 ezer fo­rint nem kell nekem. A „bérlő” utalja át a pénzt a helyi nyugdíjasotthon számlájára. Fordítsák az idősek közösségé­nek hasznára. — Úgy tűnik: a nevesebb vállalkozók az ország „amerikai nagybácsijai”. Segítenek a megszorultakon, a lerobbant álla­mi intézményeken, tudománytörténeti expedíciókat mene­dzselnek. Ön, úgy tudom, a menekültek pártfogója... — A helyi római katolikus közösség nem káini szemmel tekint az Érdélyből érkezett -menekültekre; nem mondták azt: „mi közünk hozzájuk?” Több családot is befogadott Kecel. Én, akit csak lehetett, fölvettem az üzembe dolgozni. Nemrég az egyházi vezetőkkel közösen úgy döntöttünk: közösen megpróbáljuk segíteni a — jelenleg a plébánián meghúzódó — menekültek fészekrakását. Húsz szolgálati lakás alapozását hamarosan megkezdjük. — Önt nemrég arra kérték, legyen a februárban megalakuló Magyar Ifjúsági és Gyermekvédelmi Szövetség tiszteletbeli elnöke. De más társadalmi szervezet is számít a segítségére, közreműködésére. Nem látja kárát az üzlet ennek az aktivitás­nak? — Már én is érzem: sokat vállaltam. Vissza kell térnem fő feladatomhoz, az üzemszervezéshez, az üzleti munkához. De nem könnyű elválasztani a termelést az élet más szféráitól. Most kötöttem például egy szerződést a donyecki hűtőgép­gyárral. Számomra is fontos, hogy legyenek csatornáim, amelyeken eljuthatok a közösségekhez. Ha nincs elég meg­bízható, jól képzett munkásom, megbukik a vállalkozás. Egyébként pedig, ki tudna nemet mondani egy meghívásnak, amikor arra kérik, hogy — többekkel szövetségben — pró­báljon javítani az árvák, az állami gondozottak, a hátrányos helyzetű fiatalok életén. A mai, újabb reformkorban, kibővül a vállalkozók szerepköre. Bűn lenne meghátrálni, közömbö­sen csak a napi haszonra figyelni... Farkas P. József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents