Petőfi Népe, 1989. február (44. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-06 / 31. szám

1989. február 6. • PETŐFI NÉPE • 3

Kecskemét határában, nem messze a műúttól, a puszta közepén egy kis tanya áll. Magas, érős akácok hajolnak fölé, védenék szegényt a pusztulástól,* azonban megmenteni aligha tudják. Messziről is jól látszik, gazdátlan a fehérre meszelt ház. Lakója elköltözött vagy meghalt. Egy festő talán még felfedezi, s gyors ecsetvonásokkal átmenti az utókornak, hisz még ily árván is varázsa van. Mégis elhagyták.

Azok a fiatalok, akik száműzetésnek érezték a tanyai életet, igyekeztek a városokba húzódni. Az öregek pedig maradtak, támasz és segítség nélkül. Tudták, nem lesz könnyű a sorsuk, többségük mégsem vált meg a szeretett tanyától. Egyik-másik pedig már ellátni sem tudja önmagát és segítséget csak akkor kap, ha a gondozó időnként rányitja az ajtót. Az is előfordul, hogy hiába kopogtatnak a tanya ajtaján: az öreg lakó ejjel örök nyugovóra tért.

* * *

• A tanyavilágot járva a retek őshazájába, Kunszállásra is eljutunk. A falu háromezer lakosának legalább a fele tanyán él. Néhány évvel ezelőtt még gyajog vagy biciklivel igyekeztek a szociális gondozók az idős emberekhez, ma mar terepjáró gépkocsival hordják a gyógyszereket és az élelmiszert. Mindennap meleg ételt is visznek az Alkotmány Tsz konyhájából.

•Éppen ebédidőben érkezünk. A gépkocsivezető, Eszik András már az ételhordókat rakosgatja a kocsi hátuljába. Jelenleg egyedül lát el minden munkát, ugyanis a szociális gondozó gyesen van. Az öregek megszokták, megszerették a tanyavilágot jól ismerő Eszik Andrást, aki nemcsak az ebédet szállítja házhoz, de bevásárol, takarít, rosz- szul látóknak elolvassa a levelüket és beszélget mindenkivel. Dél körül már ki-kinezegetnek a tanyákból: ,jön-e már a Bandi?”. Meg is jegyzi, amikor beül áz autóba:

— No, Székely Feri háai már biztos elkészítette a széket! VP

Még a déli harangszó előtt elindulunk a tsz-konyhába, ahol a szakácsnők vátják a gondozó érkezését. Gyorsan megtöltik az ételhordókat. A mai ebéd bableves és stíriai metélt. Útban a tanyák felé egy pillanatra megállunk a bolt előtt, Eszik András kipenderül.

— Lugosi bácsiéknak vennem kell 3 kiló rizsát — szól vissza.

* * *

Konc Kálmán tanyája közel esik a faluhoz. A 77 éves ember egyedül él, se felesége, se gyereke. Amikor belépünk a házaba, a kis öreg éppen vizet melegít a kályhán. A földes konyhában szanaszét hever a fa és a gally, a falak sötétek a koromtól. Egyébként rend van a konyhában, a fekvőhelyen a párna és a takaró precízen elegyengetve. Kálmán bácsi kissé bizalmatlan a hívatlan vendégek láttán. Úgy kell biztatni, nézze már meg az ebédet.

— Le akarja mondani — szólal meg Eszik András.

— Talán nem ízlik az étel?— kérdezzük Kálmán bácsitól. Helyette a gépkocsivezető felel:

— Azt hiszi, többet kell majd fizetni.

Sokallja a pénzt. Közben egy bőbeszédű rokon is előkerül, ő hangoskodik körülöttünk:

— Tizenvalahány évig járt gyalog a tsz-be — kezdi. — Ott dolgozott, jól kizsákmányolták. Kizsákmányolták, értik? Azt fényképezzék le, hogy mivel fűt! — adja a tanácsokat.

Eközben Kálmán bácsi — kérésünkre — előkeresi a nyugdíjat igazoló nyugtákat. Csak néhányat talál: a legutolsó 3076 forintról szól, egy másik papíron pedig — melyet a földjáradék kifizetésekor kapott — 53 forint áll. Távozóban belepillantunk a kiapadóban levő kútba.

— Ez már csak a birkáknak jó 5—. magyarázza a lassanként felbátorodott gazda. — Az innivaló vizet a szomszédból hordom.

* * *

Míg a következő tanya felé igyekszünk, Eszik András tart szóval bennünket. Elmondja, hogy ahová megyünk, ott egy idős házaspár él. Mindketten betegek. Volt egy kedves, jóra- való fiuk, de 1970-ben, 20 éves korában egy motorbalesetben meghalt. Sose heverték ki, azóta is beteg a félj és a feleség. A tanyájukhoz érve az idős gazda, Lugosi József fogad bennünket. Nem szól egy szót sem, csak kitárja a kaput. Előttünk megy Eszik András, azért e nagy bizalom.

Az udvar tiszta, rendes, a legapróbb fa a helyén. Nagy baja azonban a tanyának, hogy nem ért el idáig a villany-, vezeték. A gondozó meséli, hogy nemrégen a körzeti orvos rendezett egy vöröskeresztes bálát, aminek a bevételéből Lugosi bácsiékhoz bevezetik a villanyt. Jó az, ha segítenek egymáson az emberek.

Hűvös, sötét a helyiség, ahová belépünk. Eszik András a nagy asztalra, egy gyógyszerkupac mellé helyezi az ételhordót és a rizst. Lugosi néni kíváncsian kikukucskál a, szobából, kijönni azonban nem mer. Éppen látogatóban van náluk egy pesti rokon.

— Nem sokáig leszek — mondja — megőrülök a csendtől.

* * *

.. A 84 éves Székely Ferenc szintén egyedül él. Két fia ugyan nem messze lakik Kunszállástól, az idős ember azonban nem költözik hozzájuk, sajnálja elhagyni a tanyát. Rendben is tartja tisztességesen. Maga takarít, mos. A csirkéktől szeretne most megszabadulni, nekünk is kínálgatja többször, de hiába. Az ebédre rá se néz, inkább a szóra éhes. Eszik András el is helyezkedik a számára elkészített széken.

— Nagyon fáj a lábam éjszaka — kezdi az öreg, majd rátér a lábfájás okára, a nyomorral, de ugyanakkor kalandokkal teli háborús évekre. Mesél, mesél, a gondozó néha közbeszól, majd a beszéd fonala -S mint mindig — ennél a gondolatnál szakad meg:

j— Nem értemig- így az idős ember =—, miért háborúznak az emberek? Feri bácsinak az sem fér a fejébe, miért zuhannak le a repülők.

Azt akarják, hogy leessenWr- sütötte ki magában a hosszú, csendes tanyai éjszakákon.

Wattéi Péter

írás helyszínein születtek

• Fotóinkat

készítette*

Búcsúzáskor még egyszer megpróbál túladni a csirkéin, de eredménytelenül. Rég eltávolodtunk a házától, s ő még mindig néz, néz utánunk.

* * *

Gyümölcsösökön, erdőkön hajtunk keresztül, az utak fölé hajolnak a fák, mintegy alagutat képezve. Kertész Jánosáé tanyájának a kornyéke még ezen a szürke, téli napon is szép. Hatalmas fák állnak őrt a fehér házikó két oldalán, bokrok kerítik a portát. Maga a ház egy kis dombra épült, tornáca az enyhén lejtő útra néz. Lakója 85 éves, férjét legalább 10 éve elveszítette. A nevelt na szokta néha meglátogatni. Kertész néni egy sámlin kuporog és almát hámoz, amikor belépünk hozzá. Azt sem kérdi, honnan jöttünk, indul keresni a pénzt, hogy kifizesse a kenyér és a bor árat.

—Esténként innom kell egy pohárkával — mutat a borosüvegre —, hogy tudjak aludni. Ilyen öregnek már szüksége van rá. Fél három a pontos idő, Kertész néni órája azonban a régi időt mutatja.

— Nem hiszi el, hogy arrébb kell állítani— magyarázza a vezetőnk. Kertész néni közben megtalálja a kevéske pénzét. Néha nehezebben bukkan rá, mert elfelejti, hová rejtette. Fél a betörőktől, ami nem csoda, hisz ajtaját csak egy kis fakallantyúval lehet bezárni. gE=a/tt szokott éjszakánként kólin- gyálni az a félkegyelmű gyerek is -— mondja az idős asszony az egyik környéken lakóról, -r- A pince izgatja, azt hiszi, van még bor a hordókban.

Nagyobb gondja a néninek, hogy annyi „embernek való dolog” van a háznál, és nincs, aki elvégezze. A szomszéd is meghalt pár héttel ezelőtt.

* * *

Utoljára a legtávolabbi tanyára, Bíró Antalékhoz megyünk. Erre azután csakugyan vadregenyes a táj. Erdők, bokrok, rókák és nyilak, ember szinte sehol. Bíró Antalék úgy váiják Eszik Andrást, mint a messiást. Az asszony már messziről kiabál:

— Hoztál-e húst, Bandikám? Nem tudok már mit főzni! Mit együnk?

A féjj benn ül a konyhában, botja a kanapé mellé támasztva. Több évtizede nem tud járni, tönkrement a lába. Felesége nem fogy ki a szóból.

■ — Idejöttek a tanácstól — magyarázza nagy hévvel — és megkérdezték, mi a kívánságunk? Hát mi lenne? Nem ruha kell nekünk, meg nem ebéd. Ezzel nem vagyunk közelebb a faluhoz. Kitöltöttek egy papírt. De a papír nem ad nekünk lakást. Nagyon félek itt, borzasztó hosz- szúak az éjszakák.

Bíróéknak már szomszédjuk sincs. Az egyikben meghalt a gazda, eladták, majd lebontották a tanyát. A másiknak is odalett a lakója. Egyik reggel Bíróék arra ébredtek, hogy rendőrök rohan- gásznak a szomszéd portán. Először azt hitték, hogy kirabolták az öreg Tóthot. De nem. A 33 éves szomszéd férfi akasztotta fel magát. így maradtak egyedül Biróék.

* * *

Visszafelé a' faluba együtt töprengünk a látottakon. A gépkocsivezető arról beszél, hogy hány embernek kellene még ebédet hordani. Sokan azért nem kérik, mert szégyellik, megalázónak tartják. Mennyivel másabb lenne, ha a tanyán élne az egész család. Nem idegen adná a meleg etelL

Kunszálláson betérünk a tanácselnökhöz, Makány Ferenchez. A szociális gondoskodásról beszélgetünk, de sok egyébről is szó esik. Megtudjuk például, hogy 1969 óta legalább ezerrel csökkent a falu lakóinak a száma. Talán most megállt a vándorlás. Vásárolják a telkeket, egyre több fiatal itt marad. A Félegyháza felé vezető út szélén már telkeket adnak el új tanyák építésére. Ezekre a helyekre a víz, a villany és a telefonvezeték is eljutott.

Jó helyen van Kunszállás, mondják: a megyében itt a legtöbb a napsütéses órák száma.

Benke Márta

JON-E MAR BANDI?