Petőfi Népe, 1989. február (44. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-03 / 29. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1989. február 3.

„MINDEN CSALÁDNAK VAN OLYAN SZEKRÉNYE, AMI CSONTVÁZAT REJT”

A padlásról a pincébe

Nem tudom, naponta bányán fordulnak meg Kecskeméten a megyei OTP-ben, de abban biztos vagyok, aki oda betér, még csak nem is sejti, bogy egy krími- íróval nézhet szembé ügyes-bajos dolga intézése közben. Horváth Judit, az Országos Takarékpénztár Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságának munkatársa huszonhét esztendeje dolgozik a bankszakmában, és tavaly nagy sikerű krimit írt Pince címmel a Magvető Könyvkiadó Albatrosz könyvek sorozatában. A 49 ezer példányban megjelent, izgalmas fordulatokban bővelkedő könyv napok alatt elfogyott. A figyelmes olvasóknak talán feltűnt, mintha Kecskeméten játszódna Horváth Judit sztorija. Valóban igaz? — kérdeztem a krími írójától.

— Mit tagadjam: az a ház, ahol az események zajlanak, tényleg Kecskeméten áll. öt-hat esztendeig laktunk a Katona József téren, az Árpád mozi közelében. Nos, egy ottani nyomasztó, barátságtalan épület ihletett meg. Olvasóim közül sokan ráismertek a helyszínre, az egykori tulajdonosra, lakóra. Persze, a furcsa, ellenszenves figura csak modellül szolgált, jellemvonásait a fantáziám is formálta, alakította.

—Tehát aki akarta, felfedezte a helyi vonatkozásokat. Az is igaz, az ország más tájain élők még csak azt sem sejtik, hol él, hol dolgozik a szerző.

— Igen, ezt is csak az ismerőseim tudják, akik örültek, hogy megjelent a könyvem. Azt azonban el kell mondanom, hogy a krimi története nem kecskeméti eredetű. Egyik ismerősöm rokonától hallottam az egykori sztorit, legendát, mely szerint egy csendőr furcsa halálesetre bukkant. A padláson halva találtak egy öregasszonyt, akit állítólag a kísértetek kergettek halálba. Kiderült, hogy az idős asszony hitt az efféle mesékben, de valójában a rokonok eszelték ki a v,módszert”, az örökség reményében. Ezen a szálon indultam cl én is, mígnem összeállt a Pince című krimim. Az érdekelt — és igyekeztem megjeleníteni —, hogyan válhat az ember olyanná, hogy szörnyűségek elkövetésére is képes legyen.

— Az eredeti „krimiben” a padláson találták a holttestet, az ön könyvében pedig a pincében...

— Azért módosítottam a helyszínen, mert a sötét, rejtelmes pincét jelképnek szántam. Mégpedig azért, mert úgy vélem, az emberekben is találhatók titokzatos üregek, pincék, ahol áttételesen ugyancsak sok a rejtegetnivaló, a piszkos, felszínre nem került ügy.

1— Könyvét olvasva arra is rájöhettünk, járatos a

krimiirodalomban. Stílusa Agatha Christie-ére emlékeztet

— Nem szégyen a nagyoktól tanulni. Egyáltalán nem akarok mentegetőzni, hogy első könyvem éppen egy krimi. Szerintem ezt a műfajt is lehet jól művelni, ha a stílusra, a nyelvezetre gondot fordít az ember. Nem véres zsarutörténeteket, izgalomhajhászást tűztem ki célul, és nem is akarok krimiíróvá válni.

— Mégis: hogyan szánta rá magát az írásra?- Furcsa lesz, amit mondok... Igen nehéz élethelyzetben született meg a Pince. Nagyanyám súlyos, menthetetlen beteg volt, édesanyámmal együtt ápoltuk. Ekkor erősödött meg bennem a gondolat, hogy papírra vetem a történetet, amit régebben hallottam. Ez átmentett a várható családi tragédián, tehát az írás számomra figyelemelterelő hadművelet volt. Előtte soha nem írtam. A kész művet átírtam, legépeltem és felajánlottam a Magvetőnek. A kézirat elfogadásáig öt, a megjelenéséig négy év telt el. Időközben Lengyel Nagy Anna készített velem egy beszélgetést a Magyar Rádió Embermesék című műsorában. Be kell vallanom, ezután felgyorsultak az események. Igaz, én nem is tudtam, mikor került forgalomba a könyvem, a kollégáim szóltak itt, az OTP-ben, hogy látták a Pincét a könyvesbolt kirakatában.

— Milyen volt a visszhang, a fogadtatás?

— Kedvező. Több elismerő levelet kaptam, például egykori „bányais” tanáromtól, Bölcs Istvántól. A szegedi körzeti stúdióban Olajos Csongor beszélgetett velem, a műsor után ugyancsak sokan gratuláltak. Szerintem csak akkor lehet eredményt felmutatni, ha komolyan veszi az ember azt, amit csinál. Egy krimit se lehet összecsapni a várható siker érdekében, alapos, elmélyült munkát kell végezni, úgy, hogy ne kelljen szégyenkezni a megjelenés után se.

— Gondolom, újabb ötletei vaunak ...

— Szeretnék egy kecskeméti könyvet készíteni az egykori karácsonyokról. Sok olyan városlakót ismerek, akik ízesen, érzékletesen mesélnék el a szeretet ünnepéhez kapcsolódó élményeiket, a szokásokat. Ebben a rideg világban szükség lenne egy érzelmekkel teli kiadványra. Persze, lehet, hogy ezt csak én gondolom így. Terveimben szerepel egy gyerekkönyv, amelyben saját magam által készített kedves rajzokat is publikálnék és a természet apró csodáit osztanám meg a legkisebb olvasókkal. A címe már megvan: 365, vagyis minden napra egy csoda.

— És mi lesz a krimivel?

— Az újabb történetet most vetem papírra. Ideiglenes címe: Bábjáték. Rázós história lesz, annyit elárulhatok.

Jelmondatom: „Minden családnak van olyan szekrénye, ami csontvázat rejt”. Tehát családi titkok között kutatok, olyan emberek lesznek a főszereplők, akik hihetetlen dolgokra képesek, félelemből, gyávaságból a legkegyetlenebb eszközökhöz nyúlnak, bár környezetük ártalmatlannak véli őket.

— Né is folytassa tovább, inkább majd a könyvben olvassuk el. Van már kiadó?

— Ugyancsak a Magvetőnek ajánlom majd fel a második krimimet. A járt utat nem hagyom el. — Van még a tarsolyban sztorija?

— Bármilyen hihetetlen, munka közben, két számoszlop rendezése közben sok minden eszembe jut, amit azonnal papírra jegyzek. Tehát egy percig sem pihenek, gyűjtöm a. „kalandokat”, melyeket talán egyszer végső formába öntök majd.

□ □ □ . ,

Addig szorgalmasan dolgozik a banktisztviselő, aki persze nem akar krimiíróvá válni. Mindenesetre ötletei vannak. Szárnyaló fantáziája révén egy csendes sikert már megélt, a Pincével. Az OTP-ügyfelek talán ezentúl azt is tudják majd: Horváth Judit, ügyeik intézője éjszakánként, hétvégeken izgalmas kalandokat él át papírra veti újabb krimijét.

Borzák Tibor

Horváth Judit krimije

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Megyei

fejlesztési alapítvány

A Bács-Kiskun Megyei Tanács és a KISZ Bács-Kiskun Megyei Bizottsága a megyei fejlesztési alapítvány felajánlói nevében pályázatot hirdet fiatal szakemberek ..támogatására. A pályázaton részt vehetnek a megyében dolgozó, 35 év alatti diplomás szakemberek és' Bács- Kiskunban továbbtanuló végzős egyetemi, főiskolai hallgatók (műszaki, ágrár, pedagógus, közgazdász, jogász, kereskedelmi), akiknek pályázata a megye társadalmi, gazdasági fejlődését várhatóan segíti.

A pályázat célja: a továbbképzés támogatása, találmányok, újítások ösztönzése, a hazai és külföldi tanulmányutak, ösztöndíjak finanszírozása. A támogatást elnyerő személy az „alapítvány” kamatából meghatározott összeget kap a pályázatban szereplő elképzelés, cél megvalósítására. Az alapítvány tőkéjének 1989. augusztus 20-áig képződő kamata jelenti a kifizethető alapot. Egy pályázó maximum 30 ezer forint összegű támogatásban részesülhet, mely 3—12 hónapra szóló ösztöndíj formájában is kérhető.

A pályázat tartalmazza a támogatással elérni kívánt cél részletes leírását (tanulmány, újítás leírását, társadalmi hasznosságát, megvalósításának helyzetét, ösztöndíj, tanulmányút témáját és kapcsolatát a megye fejlődésével; az alkotói munka tárgyát, felhasználásának lehetőségeit); a pályázó, illetve pályázók nevét, életkorát, lakcímét, munkahelyét, beosztását, szakképzettségét; a megvalósításhoz a pályázattal elnyerni kívánt összeget, az ösztöndíj időtartamát és a pályázattal kapcsolatos egyéb lényeges adatokat.

Nem pályázhat ugyanazzal a pályázattal, aki másutt pályázatot nyert, kivéve, ha a korábbi pályamű továbbfejlesztését, megvalósítását szolgálja az új pályázat.

A két példányban beküldendő pályázatokat az alapítványt tevő szervek képviselőiből álló kilencfős felügyelőbizottság — szakértők bevonásával bírálja el. A pályázatok benyújtásának határideje: 1989. május 15. A díjak átadására 1989. augusztus 25-éig kerül sor. A pályázatokat a Bács-Kiskun Megyei Tanács művelődési osztályának vezetőjéhez (6001 Kecskemét, Május 1. tér 3.) címezve kell beküldeni.

Az amatőr festő

• A Zala megyei Szent- liszlón él Harmadás Erzsébet amatör - festő. A hatvannyolc éves nyugdíjas élete eseményeit, a falusi emberek munkáját, életét festi.

Szívesen másol és fest vallási tárgyú képeket is.

Képünkön: Harmadás Erzsébet műtermében.

AFORIZMÁK A LITYERATURNAJA GAZETÁBÓL

Az irodalom berkeiből A nőkről

Nem írni: az író joga.

Olyanokat írnak mostanában, hogy szégyen elolvasni—panaszkodott a plagizátor. (J. Golovkin)

Sokkal könnyebb annak valamit megírnia, akinek se tehetsége, se adottsága nincsen.

Az olvasó is érzékeli az alkotás gyötrelmét, amikor rossz könyvet olvas.

A gyermekkori napló a legjelentősebb memoár.

(R. Tumanovszkij)

Mit öröklünk a szerzőtől, ha minden müvét elolvassuk?

Az esztéta a szép hazugságot jobban szereti, mint szörnyű hazugságot. (A. Gotovszkij)

Nemcsak az a fontos, hogy a könyv utolérje az olvasót, hanem az olvasó is a könyvet. (Sz. Kritij)

Az irodalmi nyelv is lehet csont nélküli. (L. Szuhorukov)

Aforizmákat könnyű írni, csak éppen nehéz kitalálni.

(M. Genyin)

Az aforizmának az az előnye a regénnyel szemben, hogy rövid.

(V. Vlaszov)

•Nem szeretúénk bele egy nőbe az első látásra, ha tudnánk, hogy holnap újra látjuk.

(M. Genyin)

Ha a férfiak nem hordozzák a nőket a tenyerükön, nem az érzés gyengeségét jelenti, hanem a gyengeséget.

Az emancipáció bebizonyította, hogy az ember lehetőségei nem a békánál kezdődnek, hanem a plafonon.

(V. Zamjatyin)

Ha egy nő „nem"~et mond, azt jelenti, hogy nem mond ellent.

(A. Szamojlenko)

Az egyenjogúság ellenére az asszonyok okosabbak, mint mi.

(J. Sanyin)

Ha a házastársak nem értik meg egymást, nehéz az életük. Ha igen, akkor unalmas.

(J. Snejgyer)

Ha bemutatod valakinek a feleségedet, ne azt mondd, hogy ö a te fél részed, hanem azt, hogy háromnegyed.

(G. Maikin)

Minél kevésbé rajongunk fe-- leségünkért, annál többet ülünk a téyé előtt.

(R. Tumanovszkij)

> Fizetésem kisebbik, ám jobbik részét adom a feleségemnek.

(J. Golovkin)

TJogy mennyit demokratizá- -*■ J lódon a sajtó? Ne is mondják.

Dokumentálni is tüdőm, ha hiszik, ha nem ... Mégpedig helyi forrásból. Előkerestem a levéltárban az első kecskeméti újságot s átbogarásztam a Kecskeméti Lapok 1868-1871-es évfolyamait, azok egyikében érdekes kishírre bukkantam. Az -A- Önbíráskodás 4§s címet viseli az úgynevezett „mínuszos hír", aminek a fő mondanivalója mai nyelven kifejezve — reagálás a sajtó cikkére. íme a hírecske teljes terjedelemben.

„Kun László városi alkapi- tány hihetőleg személyes bosszúból vezéreltetve, tegnapelőtt egyik munkatársunk szobájába lépett ... s midőn látta, hogy ez írással van elfoglalva.. .orozva mégtámadá. Halántékára egy ütést intézve, mely szerencsére eltéveszté az irányt; munkatársunk azonban csakhamar magához jővén, oly eréllyel védte a birkózás és dulakodást is megkísérlő kapitány ellen magát, hogy ő kigyelme dagadó orczákkal volt kénytelen távozni."

Amiből menten leszűrhetjük, hogy az újságírás akkoriban sem volt veszélytelen mesterség. Másodsorban pedig megállapíthatjuk, hogy több mint 100 évvel ezelőtt is akadtak harcos újságírók.

Summa summárum. leszögezhetjük, hogy t— anno dacumal — elég primitiv, mondhatni barbár elintézésmódját alkalmazták eleink az „igazságtevésnek, -keresésnek”. Mirnix-dirnix

elégtételt vettek. Ököllel. Ami ugyebár messze van korunk demokratizmusától.

Hagyjuk ki most annak taglalását, milyen lépcsőfokok vezettek el a máig. Azaz annak elismeréséig, hogy a sajtó végeredményben a mindennapok krónikása. Nap mint nap regisztrálja

Presztízs

az eseményeket, azokhoz magyarázatot fűz, kommentál. Elemez, tehát következtetéseket is von le, és bírál.

Ez utóbbira türelmetlenebb vérmérsékletű olvasók könnyen rámondják: nem elégszer teszi. No, persze, itt disztingválni illik. Mert ugye addig könnyen vannak vele a kedves érdeklődök, míg az ő házuk elejét nem éri a szó. Mihelyst azonban ez bekövetkezik, megvan a konfliktus. Ilyenkor aztán megy a vádaskodás: az újságírónak rossz volt a szeme, anyagfelvételkor beler ment valami, '— netántán a füle is félrefogott adott esetben.

Ami természetesen megtör-, ténhet, s nincs más hátra, mint a kínos mosakodás, amit tapintatosan önkritikának neveznek.

Máskor viszont a legalaposabb szőrözés sem képes elvitát- ni, hogy a bírálattal az újságírónak van igaza. Ez — tempera- mentumosabb egyéneknél — szélsőséges idegességet is kiválthat. Ennek hatására divatoztak bizonyos lejárt lemezek: „Ellen- zékieskedünk, bafátocskám?!” Avagy ideologizáltabban: „Valami hézag van? Talán nem tetszik a rendszer?”

Nos, ezzel el is érkeztünk á mához. Egyre kevésbé lettek félelmetesek az iménti idézetek, s lassanként kialakult az a korrekt módszer, hogy ha valami baja volt valakinek a sajtóval, egyszerűen a bírósághoz fordult. Tárgyalást tárgyalás követett, s egyszer csak beállt az érdekes fordulat. Nem számítottak régi érdetpek, tekintély, összeköttetés, csak az igazság lett mindinkább a döntő. Már-már beleringatjuk magunkat a KÖLTŐ megálmodta állapotba, hogy tudniillik — ha majd a jognak asztalánál mindenki egyformán

talál helyet — akkor kecsegtet valami a kánaán közeledtével.

Persze, addig még sok minden van hátra. Tisztázódni kell, hogy például az egyik helyi lap miért írhatja meg bátran a volt tanácsvezető kizárását a pártból a beosztásával és helyzetével való visszaélések miatt, ugyanakkor a másik megyei újság még attól a leleplezéstől is ódzkodik, amit már egy országos lap elintézett helyette. Hallgat, mint a sír. Holott ugyancsak helyi potentátok manipulációiról van szó.

Jó, jó, megértjük, hogy az írással foglalkozók közül az újságírók vannak még mindig a „legnagyobb nyomás” alatt. De azért ideje már áttörni ezeken a helyi megszorításokon. Olyan sztereotípián, hogy „Könnyű egy országos lap újságírójának: ö megírhatja, aztán elmegy — illa berek, nádak erek —de mi kicsik vagyunk, és minden írásunk után itt maradunk".

No, de mintha fordulna a kocka.

Megesik, hogy pont az országos lap nem mer szint vallani, vonakodik a korrekt vitától. Elkezdett 'égy támadást a helyi, megyei újság ellen, de elzárkózik attól, hogy meghallgattassék a másik oldal is. Bizony, ez csúnya dolog, vagy mondjuk csak furcsának. Mór amíg el nem dől, hogy csupán anyagtorlódás miatti késedelemről van szó.

Hitelt érdemlő csak úgy lesz az egész csetepaté, ha az ország a pro és kontra álláspontot megismeri ... Nincs mitől tartani, senkinek a feje nem forog veszélyben, ha mindkét nézet napvilágra kerül.

... Hiszen oly messze vagyunk már a kecskeméti városi alkapitány eljárásától.

Tóth István

Fordította: Mizser Lajos