Petőfi Népe, 1989. február (44. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-21 / 44. szám
1989. február 21. • PETŐFI NÉPE • 5 A történések sorrendje: A kilenc dunántúli megye tsz-szövetségei, közős álláspontra jutva, azt javasolták a gazdaságoknak, ne kössenek szerződést a gabonaforgalmi vállalattal az idei termés értékesítésére, míg az nem hajlandó magasabb összeget ígérni. A Tv-híradóban megkérdezték a Gabona Tröszt vezérigazgatóját, mit szól a kényszerűség szülte, de jogos követeléshez. A válasz lényege, amit—némi körítéssel—kapott a fogyasztó: ez az emelkedés — természetesen (?) — az ő zsebéből vesz majd ki többet. Néhány nap múlva ;— értesültünk az MTI híréből — a MÉM miniszterhelyettese, Reenágel Jenő sajtótájékoztatón bejelentette egyebek között: a kormány az idei termésű kalászos gabona hatósági árát (centrumár) 5 százalékkal emelte meg. Nincs szó azonban arról — így a híradás — hogy az ágazat jövedelmezőségét ezek az újabb intézkedések javítanák, azt azonban várhatóan elérik, bogy az idén nem kell az élelmiszerek fogyasztói árát emelni. Gabona, r ar, alku A történések közepette, az áremelés bejelentése előtt, kerestem a Bács-Kiskun megyei Gabónaforgalmi és Malomipari Vállalat igazgatóját, dr. Molnár Istvánt, aki — mint utóbb kiderült, első nekifutásra — hasonló dolgokat mondott, mint a tröszt vezérigazgatója. Vagy mégsem? — A Bács-Kiskun megyei két tsz-szövetséggel nemegyszer ültünk tárgyalóasztalhoz már e témában. A ő véleményük nagyon hasonló, mint a dunántúliaké. Elviekben egyezségre jutottunk, úgy érzem, tisztességes módon. Abban egyeztünk meg, hogy az export felárát megfelezzük a.gazdaságokkal. A centrumár S százalékos növelése már keményebb dió, de megoldást találtunk egyfajta „csomag” összeállításában, vagyis a termelőtől nemcsak a gabonáját vesszük át, hanem olyan terményt is kérünk tőle, amire nekünk van szükségünk. Meg kell hogy modjam, erre az 5 százalékra nincs meg egyébként a fedezet sem nálunk, sem a trösztnél. Példaként említem: kisebb keverők leállították a keveréktakarmánygyártást gazdaságtalansága miatt. Mi még nyelünk. A Bács megyei GMV 1988-as nyeresége 26 millió forint, amiből tisztán ennek fele marad meg. Ha nem lehet valami módon tovább terhelni a felvásárlási ár emelését, a vállalatnak nem adok két évet és szanálásra kerül. Hozzáteszem: az állóeszköz-értékünk 1 milliárd forint. Tudom, nem népszerű dolog a fogyasztói ár emelését emlegetni, de ha értékarányos piaci árakról beszélünk ... És ha így gondolkodunk, a munkának is van ára... Az igazgatóval.— második nekifutásként — telefonon beszéltem a centrumáremelés meghirdetése után: — Még nem dőlt el, hogy ezt az emelést honnan teremtjük elő, a vállalatok saját nyereségük terhére kell hogy viseljék, vagy esetleg felvállalja a költségvetés. Esetünkben a Bács megyei GMV-nek ez 60 millió forinttal több kiadást jelent. Emlékeztetném, a múlt évi nyereségünk 26 millió, amit az elvonások csökkentének. A bajai tsz-szövetség titkára, Antal Gábor így mondta: !— Amikorra a kormány meghirdette az 5 százalékos centrumáremelést, addigra nekünk és a szövetkezeteinknek már volt ajánlatunk a megyei GMV-töl. A kistérségi megbeszéléseken alaposan megtárgyaltuk a dolgot a gazdaságok szakembereivel, egyeztettük az elképzeléseket. Fellépésünk a GMV felé egységes álláspontot tükrözött. A termelési költségek várhatóan tovább emelkednek, az eddigi tapasztalat az, hogy a világpiaci árak még nem csökkentek a belföldi termelői ár alá. A gazdaságok tehát csak azt akaiják megkapni, ami jár nekik. A termelőiár-növekedés átterhelése? Meggyőződésem, hogy másként is megoldható ez. Ha konkrétabb akarok lenni: a mamutszervezetek ideje lejárt. Ebben igenis van még tartalék. A „szomszédban”, a Kiskunsági Teszövnél éppen egy növénytermesztői tanácskozást tartanak. Érdemes az itt elhangzottakból idézni: — Az újságok azt írták, a centrumáremelés az idei termésű kalászos gabonára vonatkozik. Nem különítették el a takarmány- és kenyérgabona árát... =j Az exportfelár osztása nem mindegy, hogy az összes megtermelt búzára, vagy csupán az exportált kenyérgabonára értendő. A termelői érdekeltség nagyon más egyik és másik esetben ... — Indokolt más exportőr ajánlatát is figyelembe venni a következő tárgyalásokon ... — Ebben a megyében — úgy tudjuk — magasabb az exportbúza aránya, mint az országos átlag... A megbeszélés után a Teszöv titkárától, Ivicz Vilmostól érdeklődtem: <— Még mindig nem vagyunk a GMV-s tárgyalások végén. A meghirdetett új centrumár kevés! Amiről most beszéltünk, tárgyalási alap a vállalattal. Sőt még ezzel sem érünk a végére, hiszen a szolgáltatások ügyét — tárolás stb. — még nem is hozhatjuk terítékre, hiszen nem ismertek az inputárak (más ágazatok „begyűrűző árai”). Ezek várhatóan az aratás előtt ismét tárgyalás alapjai lesznek. Mai megbeszélésünkön abban jutottunk közös nevezőre a gazdaságokkal, hogy az exportfelárat mire vetíttessük; abban, hogy az exportfelárból — a kockázatvállalás arányában — többet akaijunk, valamint abban, hogy az új centrumár fölött igenis még mindig szükség van a termelői ár növelésére. Kívánkozik még egy vélemény az eddigiekhez. Ez pedig egy önmagát többé-kevésbé függetlenítő gazdaság szakemberéé: — Nem kötöttünk és nem is kötünk szerződést a Gabona- forgalmival. A saját szükségletünkön felüli gabonánkat annak adjuk el, aki jtöbbet kínál érte. Tudunk tárolni, tehát van lehetőségünk játszani áz idővel. A múlt évben például aratáskor — a tarlóról, kombájntisztán adtuk el a gabonánkat több pénzért, mint amit a GMV kínált volna. Aztán, igaz vállaltuk a tárolás, fertőtlenítés, rakodás rizikóját, decemberben ismét kötöttünk üzleteit, szintén megfelelő, jó áron. Vevőben nincs hiány. Gál Eszter 9 Igazi látványosság a helyreállított sörösszekér. Söripari emléktár Kőbányán A második teremben a sör minőségét meghatározó malátakészítés munkafázisaiba nyerhet bepillantást a látogató a mag tisztításától a csíráztatáson át egészen a pörkölésig. A harmadik teremben a sörlékészí- tésnek, az erjesztésnek, az érlelésnek, valamint a sör szűrésének, fejtésének munkafolyamatait bemutató eszközök láthatók. Van itt erjesztő- és hűtőkád, hableszedő kanál es nyeles satni. Ez utóbbi, furcsa nevű szerszámmal az élesztőt szedték ki az erjesztőkádból. Kevesen tudják, hogy a léhűtő kifejezés a sörgyártással kapcsolatos. Ma ez a szó dologtalanul lebzselő, munkát- lan, semmirekellő embert jelöl. A sörgyártás egy bizonyos fázisában a kifptt lét kádakban pihentették, hűtötték. Állítólag a legbutább, a legrosszabb ta- noncot bízták meg azzal, hogy a hűtőkádakban felgyülemlett folyadékot figyelje, hűtse, kevergesse. Úgy látszik, e művelethez nem túl nagy szakmai fel- készültségre volt szükség. Innen ered hát a léhutő fogalma. Külön teremrészben mutatják be a hordókat készítő kádárok munkásságát. Tablók, különböző szerszámok vallanak e feledésbe merült szakmáról, megbecsült mestereiről: A gyárban napjainkban már nem dolgoznak e szakma művelői, mert a sört palackozzák, ritkábban alumíniumhordókban tárolják, tehát a kádármesterség a söriparban már a szakmatörténelem emlékei közé vonult be. A terem közepén igazi látványosság áll: egy régi sörszállító kocsi, tele hordókkal, előtte pedig két hajdani meck- lenburgi sörösló — igaz, csak kitömve. A látvány mégis lenyűgöző. A sok száz érdekes emléktárgyat, ipartörténeti jelentőségű rekvizítumot magában foglaló söripari gyűjtemény csak előzetesen bejelentett csoportos látogatókat fogad. A látogatás lehetőségeiről felvilágosítást dr. Horváth Ivan, a múzeum vezetője ad az 570- 922/601-es telefonon. „Aki a sört nem ismeri, a jót nem ismeri; A sör kellemesebbé teszi a házat” — állapítja meg egy sumér közmondás. A sumérok az okori Mezopotámia déli részén éltek az időszámításunk előtti 4—2. évezredben. A közmondás tehát azt sugallja, hogy a sör már évezredek óta az emberiség kedvelt nedűje. Honfoglaló őseink bódító hatású itala a kumisz és boza volt. Ez_ utóbbi őrölt növényi magvakból főzéssel és erjesztéssel készült ital, amelyet komlóval ízesítettek. Ezek szerint a mai sörre hasonlíthatott. A kumiszról és a bozáról szóló híradás abban a Söripari Emléktárban olvasható, amelyet a Kőbányai Sörgyár alapításának 125. évfordulóján, 1979- ben avattak fel a gyár 2-es telepén. Az emléktár a hazai sörkészítés történetének a legteljesebb gyűjteménye, a söripar fejlődését mutatja be a kora középkortól napjainkig. A három tágas teremben latható sörtörténeti dokumentumok, tárgyi emlékek, szerszámok a magyarországi sörfőzés különböző állomásairól tanúskodnak. Kevéssé ismert történelmi kuriózum például, hogy az első ipari méretű sörgyárat II. Rákóczi Ferenc alapította 1701-ben. A királyi udvar számára a kolostorok, a monostorok és a „serrel adós falvak” készítették az italt. Minden serfőző helységben megvoltak a speciális sörkészítési szokások, amelyeket az elöljáróság rendszeresen ellenőrzött. A történelmi leírásból az is kiderül, hogy a felesleget kiárusították, a sörméres helyét cégér jelezte. A helyszínre a serfurmányos hordókban szállították az italt. Érdemes felfigyelni néhány régi statisztikára is. így például Pest-Buda 1870 előtt készült térképén 12 serfőző ház van -feltüntetve. Egy másik kimutatás szerint 1851-ben 773 serfőző házban 384 ezer hektoliter sört gyártottak, 1860-ban a főzőházak száma 449, míg az elkészített sör mennyisége már 665 ezer hektoliter lett, Napjainkban a hazai gyárak közül a Kőbányai Sörgyár egyedül 4 millió 500 ezer hektoliter nedűt gyárt évente. A tablókon és a vitrinekben sörfőzési receptek, tervrajzok, gyárak működését dokumentáló okiratok, sörös- címke-kollekciók láthatók. A látogató á sörkészítés útját, módozatait, a technológia fejlődését végigkísérheti a középkori serfőző házaktól a manufaktúrákon, a múlt század közepén létesített első gyárak alapításán át a söripar államosításáig, a Kőbányai Sörgyár működéséig. • Régi sürösüvegtöltö berendezés. — kgym — Tulajdonos kerestetik Régi az a tapasztalat, hogy ami mindenkié, az senkié, de mindeddig úgy voltunk vele, mint valami elkerülhetetlen csapással. Némi egyszerűsítéssel arról az ellentmondásról van szó, hogy a gazdálkodó szervezetekben a dolgozók — az igazgatótól a munkásig — nem a vagyon gyarapításában, hanem annak felosztásában, magánjövedelemmé való alakításában érdekeltek. Az első számú vezető már csak azért sem igazi gazda, mert a tőkét úgy kezeli, működteti, hogy a hasznát élvezi, a kárát, a kockázatát pedig a tulajdonos, a társadalom viseli. Nyerhet, de nem veszíthet. A nyugati menedzser vezetőre szintén csak a tőke kezelését, működtetését bízzák, de megbízói, elszámoltától valós tulajdonosok. Nem vitás, hogy nálunk a kénye-kedvére utazgató, reprezentáló, nagy pénzért újító vezető kevesebbet kockáztat, esetenként a vállalat millióit átválthatja néhány száz dollár magánjövedelemre. És megtűrik az olyan vállalatokat, amelyek nem gyarapítják, hanem felélik a vállalati vagyont, eladott ingatlanaikból fizetik tartozásaikat, emelik a béreket. Saját pénzét beruházhatja A következtetés egyértelmű. Tulajdonos, gondos gazda kerestetik, hogy a menedzser nálunk is egzisztenciáját, netán saját tőkéjét is kockáztatva vállalkozzék. Olyan tulajdonos kerestetik, aki a profit növelésében, a vagyon gyarapításában teszi érdekeltté vezetőit. S a vezetők a gazda gondosságával figyelnek a piac elmozdulására, a vevők igényeire, a cég presztízsére. Nemcsak a mának élnek, fellépnek a költekezés, a pazarlás, az egysíkú bérnyomás, a teljesítménytől elszakadt keresetnövelés ellen. Mindez nem új keletű felismerés. A szakirodalom régtől feszegeti a társadalmi tulajdon megújításának igényét, keresi a hatékony tulajdonlás formáit, megoldásait. Ha nem akarunk a perifériára sodródni, ebben sem maradhatunk le a tőkés versenytársaktól. De téved az, aki tőkés modellben, a reprivatizálás- ban látja a megoldást. A másolás — legyen a minta keleti vagy nyugati — nem vezet eredményre. Számolni kell a magyar gazdaság történelmi, társadalmi realitásaival. Egyebek között azzal, hogy ha akarnánk se lenne elég magántőke az állami vállalatok felvásárlásához, kiárusításához. A társadalmi tulajdon alapján megteremteni a gazda érdekeltségét — ez a fő feladat. Vannak ötletgazdag elképzelések. Az állampolgárokat jássuk el például egyenlő arányban induló alaptőkével az úgynevezett társadalmi örökségből, hogy ezzel az egyének, a dolgozó csoportok a közös tulajdonban lévő eszközökre licitálva vállalkozhassanak. Újabban javasolják az úgynevezett népi részvények kiadását — az egykori földosztáshoz hasonlóan — az aktív keresők közt. De az eddigi hosszú „kaland” után nem túl bonyolult-e így a visszatérés a piacgazdaság főútjára? — kérdik a szakemberek, akik eleve rossz hatásfokúnak tekintik a tőkék szét- forgácsolását. Nem vált be a vállalati tanácsok rendszere A kezdeti tapasztalatok azt mutatják, hogy egyelőre nem bizonyultak igazán sikeres kezdeményezésnek az új vállalatirányítási formák. A tulajdonosi jogok egy részének átruházása a vállalati kollektívákra, illetve képviselőikre kétségtelenül csökkentette a gazdálkodók hierarchikus függőségét, de egyben konzerválta a túlméretezett szervezeteket, a belső függőséget. A vállalati tanácsok nehezítik a decentralizálást, a meglévő gyárak, telephelyek kiválását, önállósodását. A tanácstagok jobbára nem tulajdonosként lépnek fel, hanem rövidtávú munkavállalói érdekeiket érvényesítik. Az első számú vezető, az igazgató is mindenekelőtt munka- vállaló. Nem várhatjuk tőle például, hogy kezdeményezze vállalatának külföldi többségi tulajdonba adását. Az új tulajdonos valószínűleg új igazgatót keresne, s ha netán mégis a régit erősítené meg beosztásában, az új ismeretlen feladat- és kockázatvállalásra kényszerülne. A részvénytársasági átalakulásra viszont az igazgató is bátran tehet javaslatot, ezzel nem veszélyezteti állását, jövedelmét. A külföldi tőkések persze alig vásárolnak a felkínált részvényekből. Miért is tennék? Ná^ gyobb biztonságra, több osztalékra aligha számíthatnak nálunk, mint másutt. A tőkés egyébként sem pénzt elhelyezni, hanem vállalkozni akar. Mint ahogy a magyar gazdaság sem pusztán tőkéhez kíván jutni a vegyesvállalatok révén, hanem termelési és vezetési kultúrához is. Az úgynevezett irányító vállalat, a társaságokká szervezet részlegek központja mit sem kockáztat, amíg egy szervezet talpon marad, addig ő megél. Esetleg még utána is, ha például kézben tartja a gyári ingatlanvagyont, ami után bérleti dijat kasszíroz. A társasági törvény persze nemcsak a formális változást, hanem a tulajdonlás gyökeres átalakítását is lehetővé teszi. A tulajdonformák egyenjogúsításával, a cégtípusok gazdag választékával elhárulnak az akadályok a többszektorú gazdaság fejlődése, az állami, a szövetkezeti, a magántőke sokoldalú együttműködése útjából. Az új társasági formák korszerű, európai színvonalú kereteket teremtenek az állami vállalatok, a szövetkezetek, a magán- személyek vállalkozásaihoz. Emóciók és rációk A működési formát választják, az igazgatót kinevezik, tulajdonossá pedig sajátos módon lesz az ember és a szervezet. Külső gazdasági piaci hatások a meghatározók, s nem automatikusan a pénz, az értékpapír, a tőke fesz tulajdonossá. Vegyük például a hazai kistőkést, a maszekot. Nem éppen ideális tulajdonos. Üzleti hasznát a gazdaságból kivonja, elkölti, feléli, elutazza, vagyontárgyakba fekteti. Híradás- technikai cikkekben, kocsitípusokban, lakberendezésben, hétvégi házban, amennyiben teheti, a nyugati mintát követi, de a gazdaság .felszereltsége messze elmarad a kor színvonalától. A piaci hatásokra maga is érzéketlen, a nagy szervezetekkel többnyire szimbiózisban él. Üzleti kapcsolataiban mint vevő leleményes, mint eladó fölényes. Tanult a nagyoktól? Nem, a piaci hatások, a gazdasági feltételek, a bizalom hiánya hasonlóak. A magán- vállalkozó — legyen iparos, panziós, butikos vagy háztáji gazda — egy dologban vérbeli tulaj: fogja a forintot. Igaz, nála nincs is pántlikázva: a termelési pénz és a magán- jövedelem egyre megy. A pénz tőkévé, a személy, a szervezet valós tulajdonossá csak megfelelő társadalmi, gazdasági, piaci feltételek között válik. Az átfogó reformok egyebek között a tulajdonlás kedvező feltételeinek megteremtését szolgálják. A piacgazdaság kiépítései az import liberalizálása, a versenyfeltételek kialakítása ebbe az irányba mutat. így tulajdonos és gondos gazda nemcsak kerestetik, hanem a feltételek alakítása révén széles körben teremtetik is. A magánszemélyek, a vállalati, a szövetkezeti kollektívák, a bankok, a pénzintézetek, a biztosító társaságok körében. K. J. i Megtérülnek-e a Burán költségei?-ff _ SSHH Egy kevésbé ismert helyzetben a Burán (Hóvihar) és az Energia nevű hordozórakéta. A repülőgépgyártásban és a kozmikus eszközöket előállító iparban használatos új konstrukciók is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a jelentős költséggel létrehozott Burán űrrepülőgép ráfordításai megtérüljenek —: hangsúlyozta Georgij Szviscsev akadémikus, akinek véleményét több szovjet tudós is támogatja. A Burán építésében létrehozott mintegy 30 új szerkezeti anyag például gyakorlatilag minden korszerűnek számító gépipari konstrukcióban alapvető szerepet kap majd. Azt a próbaüzemeltető komplexumot, amelyet a Burán konstrukciójának finomításánál alkalmaztak, új repülőgépek, személygépkocsi-modellek, illetve új mezőgazdasági gépek kidolgozásánál már ma is felhasználják. A nagy megbízhatóságú gépek létrehozásakor alkalmazott módszerek és eszközök széles körű elteijesztése a gépgyártásban minőségi előrelépést hoz. Az ágazatnak egyébként ma ez a legfontosabb feladata. Az utas- és teherszállító légiflotta gépeinek az időjárási viszonyoktól teljesen független leszállást biztosító automatikus rendszer kidolgozása igen nagy jelentőségű. Működésének pontosságát jól illusztrálja, hogy a kozmoszban, illetve a légkörben több mint háromórás repülést végrehajtó Burán az előre kitűzött programtól mindössze egy másodperccel eltérve állt meg a leszállópályán, hossztengelye pedig csupán 1,5 méterrel hajlott el a betonsáv tengelyétől.' Az űrrepülőgép elemeinek létrehozása és ellenőrzése során kidolgozott számítógép-rendszereket is alkalmazni lehet a népgazdaságban, és a tervezési munkáknál felhasznált több mint 700 programcsomag is a nemzeti vagyont gyarapítja. A roncsolásmentes minőség-ellenőrzési módszerek és eszközök népgazdasági hasznossága is vitathatatlan—egy részüket már több száz darabos szériákban gyártják. (APN—MTl-Press)
