Petőfi Népe, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-02 / 1. szám

1989. január 2. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT • SPORT • SPORT • SPORT • SPORT • SPORT ÖTSZÖRÖS BRINGABAJNOK r , Újévi kívánsága: Kecskeméti klubban sportolni Olimpiai ötpróbán fi­gyeltek föl rá • Súlyos sérülés után a nyeregben vigasztalódott • Tizen­négy versenyből tizen­egyet megnyert • A kor­csoport legjobbja „ott­hont” keres. Jól sikerült futószilveszter a ..dombon’ kA menedzser-edző édesapákat hosszú éveken át nem kedvelték a szakemberek. Tekintélyüket féltet­ték tőlük, s mindent elkövettek azért, hogy eltávolítsák a papákat- mamákat még az edzőtermek, sportpályák környékéről is. Az utóbbi időben azonban Polgár László, Bátorfy Istán, Temesvári Ottó és más, a sportért, gyermekük tehetségének kibontakoztatásáért mindent vállaló szülők bebizonyí­tották: nélkülük, segítségük nélkül nehezebben boldogulnak még a legképzettebb edzők is. Mindez akkor jutott eszembe, amikor Laczi Ferenccel találkoz­tam. Rövid néhány mondat után a kerékpározásra terelte a szót. Ki­derült, fiatalabb korában megszál­lott bringás volt, versenyzett is ab­ban a kecskeméti gárdában, amely a hatvanas évek elején szép sikere­ket ért el az országos vetélkedő­kön. Mint sokan mások, a család és a munka miatt ő is fiatal korá­ban befejezte az aktív versenyzést, viszont a kerékpározástól nem tu­dott végleg elszakadni. Két fia nem kerülhette el a sorsát, „bringás lett”, az idősebb már tizennyolc éves, a fiatalabb, Zsolt most nyol­cadikos. Ő dicsekedhet jobb ered­ményekkel: az idén a KSI színei­ben öt korosztályos országos baj­noki címet nyert pálya- és hegyi­országúti versenyeken! V .^}t^azi.brmgás alkata a szé- gjpí sjógy^L'mmtha nyereg lenne aiaVa. Alig múlt tizenegy éves, ami- kor uiegnyerte az olimpiai ötpróba egyik kerékpáros számát. Ott fi­gyelt föl rá Endre József, a félegy­házi porfelhőlovagok edzője. Hívta versenyezni és ő ment—persze, ap­ja segítségével. Egy ideig ő vitte át két fiát az edzésekre, minden verse­nyen ott izgult értük. Később Feri és Zsolt kerékpáron ment Kecske­métről Félegyházára edzeni, igaz, szabálytalanul az E5-ös úton, ahol tilos „biciklizni”, ők azonban a sportért vállalták a kockázatot... Zsoltot, az ifjú bajnokot kér­dem: mi olyan csábító a monoton karikázásban? Kiderült, hatéves korában leszakadt a lépe, az orvo­sok a műtét után azt mondták, so­ha nem sportolhat, katona sem le­het. A kerékpározással mégis megpróbálkozott és íme: országos első lett! Tetszett neki ez a sport, mert dolgozik a versenyző minden izma, s a szenvedést, a monoton hajtást kárpótolja a gyakran cso­• Laczi Zsolt ötszörös magyar bajnok. dálatos környezet, hiszen az edzé­sek és az országúti versenyek során festői tájakon is átkerékpároznak. Később az apát kérdeztem ar­ról, hogy miért vitte a fiát a fővá­rosba sportolni? A félegyháziaknál nem látta biztosnak a Zsolt fejlő­dését — válaszolta. Úgy gondol­ták, a KSI-ben sokkal jobb körül­mények közt versenyezhet majd. (Az elmúlt évben tizennégy verse­nyen indult s tizenegyet megnyert.) Am, hiába a jó eredmények, a srác nem tud megszokni a fővárosban: éreztetik vele, hogy ő „csak” vidé­ki... A kis bajnok mésélte, hogy ami- Ikör bajnóKságot" nyert irályán, mindannyiszor fővárosi klubtársát előzte meg. A Miskolc és Eger kö­zött zajló hosszú távú országos bajnokság rajtja előtt úgy érezte, hogy mindenki azt vatja tőle, en­gedje át az elsőséget házi vetélytár- sának. Még 300 méter volt hátra az ötven kilométeres távból, amikor a hajrá előtt kezdték leszorítani az útról, így nem tudott „kirepülni” a bolyból. Szerencsére, az előtte lé­vők szétnyíltak, s jó hajrával sike­rült mégis nyernie. Egy szó mint száz: Zsolt hazajön Kecskemétre. A Lánchíd utcai is­kolában tanul majd. Édesapja irá­nyításával készül a jövő esztendei feladatokra. Fogadóegyesület vi­szont nincs, pedig mindenképpen szeretne kecskeméti színekben sportolni a két „Laczi gyerek”. Ám a városban erre nem sok lehetőség van — jelenleg. A kerékpározás nem olcsó multsäg, a versenygépe­ket és a külqnböző felszereléseket szinte kizárólag külföldön lehet beszerezni. Zsoltnak egy 8,5 kilogrammos japán gépe van. A felkészítését az édesapja végzi lakóházuk kerékpártárolójában, a versenyekre a család Wartburgja szállítja a bringákat. Láttam: érzik, tudják, nem lesz könnyű megszervezni a kerékpár­sportot a megyeszékhelyen. Kér­tem Zsoltot, agitáljon kedvenc időtöltése mellett. Hosszas gon­dolkodás után is csak annyit tu­dott mondani: embert próbáló és a legszebb sport a kerékpározás. Rajtmár István Hagyományosnak mondható a kecskeméti Futóhomok Klub óév­búcsúztató futóversenye. Az első alkalommal még a szűk baráti kör küzdött meg a Csalánosi parkerdő homokos ösvényein kijelölt pályá­val, no és a szánkózódomb mere- dekjével, tavalyelőtt már jóval töb­ben adtak randevút egymásnak szilveszter délelőttjén. Az 1988-as versenyre több mint hetven nevező volt, pedig az időjárás kellemetle­nül hidegre és ködösre fordult. Ám a kedvezőtlen körülmények csöp­pet sem zavarták a vállalkozó ked­vű sportolókat, akik közül sokan csupán a mozgás kedvéért álltak rajthoz. A rendezők három kategóriá­ban írták ki a versenyt. A legfiata­labbak négy, á középiskolások nyolc, míg a felnőttek tíz kilomé­tert futottak. A mezőny már az első kör végére szétszóródott, a ki­sebbek és az idősebbek kissé lema­radtak, de ez mit sem változtatott az általános jókedven. Az első cél­ba érkezők az általános iskolás fi­úk legjobbjai voltak, közülük Tő­ke Tamás volt a leggyorsabb és a legkitartóbb: — A leninvárosi iskola tanulója vagyok, a Kecskeméti SC-ben spor­tolok. Középtávon szoktam indulni, így bíztam a győzelmemben. Gro- sán tanár úrtól hallottam, hogy lesz ez a verseny, s elhatároztam: elin­dulok. Nem bántam meg! —mond­ta az esztendő utolsó napjának el­ső győztese. Nem sokkal később a lányok is befutottak. Mészáros Gyula félegyházi testnevelő nagy örömére: — Erre a három lányra érdemes lesz odafigyelni. Mindhármán ná­lunk, a Darvas József-iskolában ta­nulnak, most tízévesek, s azt hi­szem, sokra vihetik még az atlétiká­ban — mutatta be hármas győzel­met elérő tanítványait a népszerű félegyházi sportember. Az első Fe­hér Tamara lett: — Inkább rövid távon és távolug­rásban szoktam jó eredményeket elérni, de amikor Mészáros tanár bácsi szólt, hogy eljöhetünk erre a versenyre nagyon megörültem, igaz, arra gondolni sem mertem, hogy én leszek majd a legjobb — szerényke­dett forró teásbögrével a kezében az apró első helyezett. Óriási izgalmak közepette dőlt el a középiskolások korcsoportjá­nak első helyezése. A cél előtt né­hány méterre még nem lehetett tudni, hogy ki győz. Végül Hajnal Zsolt ért be elsőnek: —: Tájfutó vagyok és a 623-as szakmunkásképzőben tanulok, vil­lanyszerelő leszek. Négy esztendeje foglalkozom a tájfutással, egyszer voltam megyei első az úttörő-olim­pián. Nem hittem, hogy most sikerül a győzelmet megszereznem, hiszen egy atléta volt az ellenfelem—liheg­te nem sokkal a befutás után Hajnal Zsolt. A második helyezett Baltás Géza nagyon elkenődött: — A hajrá előtt meg kellett áll- nőm, mert egy pillanatra rosszul éreztem magam. Aztán nagyon rá­hajtottam, s ha még van tíz méter, én győzök — mondta. A középiskolás lányoknál is érett a meglepetés, hiszen a szintén tájfutó Sebesvári Zita hosszú időn át vezetett az atléta Patai Edit előtt. Ám a „végjátékban” a kato­nás kislány jobbnak, gyorsabbnak bizonyult: '*'^mPelsőlajosról jártam be Mi- zsére általános iskolás koromban, így soha nem sportoltam. A közép­iskola első osztályában hívott el Galambné Ili néni az atléták közé, s azóta futok középtávon. Az érett­ségire készülök, bár még nem tu­dom biztosan, milyen pályát válasz­tok, de a sportról nem szeretnék lemondani — „mosolyogta el” a verseny megnyerése után Patai Edit. A tavalyi bajnok megvédte első­ségét a férfiaknál, pedig a kiskun- halasi Tabajdi személyében ko­moly vétélytársa akadt a félegyhá­zi Nagy Sándornak. — Mi lett a tavalyi malaccal? — kérdezgették tőle a verseny után. — Nyárra felhízott százhetven kilóra, és ízletes kolbász lett belőle — hangzott a felelet. Most azon­ban nem reménykedhet hasonló­ban a félegyházi futó, mert az idén nem kapott malacot a győzele­mért, ami láthatóan cseppet sem törte le Nagy Sándort. A felnőtt hölgyeknél Fehémé Dányi Éva nyert, igaz, nem volt nehéz dolga, hiszen ebben a kor­csoportban egyedül ő teljesítetté a távot. — Kár, hogy így alakult, szere­tem a „társaságot” — mondta az ország különböző futóversenyei­nek állandó és népszerű résztvevő­je­A győztesek ajándékot kaptak, amelyeket iskolák, intézmények és néhányan a résztvevők közül aján­lottak föl. A rajtszámokkal még további tárgyakat lehetett nyerni, amelyet a helyzet komolyságának megfelelő körülmények közepette sorsoltak ki. Méltó zárásaként a jó hangulatú versenynek. —fi— RÖVIDEN • RÖVIDEN • RÖVIDEN • RÖVIDEN 0 A Vaskúti Bácska és a Bajai Városi Labdarúgó Szövetség Téli Kupa amatőr teremlabdarúgó- tornát rendez 1989. január hónap­ban, Vaskúton a tornacsarnok­ban. A tornán csak olyan játéko­sok szerepelhetnek, akik 1988. au­gusztus 1. után szövetségi bajnok­ságban nem játszottak. A selejte­zőkön 3 csoportban 15 csapat vesz részt. Játéknapok: január 7—8., 14 :—15. A döntőket január 21—22- én tartják Vaskúton. 0 Jóllehet, a világ legjobb jégko- rongozójának tartott Wayne Gretz­ky is játszott a Los Angeles Kings- ben, a kaliforniai együttes mégis 5:3 arányú vereséget szenvedett a Dina­mo Rigától. A szovjet bajnokság legutóbbi ezüstérmese észak-ameri­kai túrájának negyedik mérkőzésén jutott túl, s ez volt első győzelme két döntetlen és egy vereség után. (AP) • Alekszej Mihajlicsenkót vá­lasztották az év labdarúgójának a Szovjetunióban. A Dinamo Kijev és a válogatott erőssége nagy fö­lénnyel végzett az élen a Szpartak Moszkvából a spanyol Sevilla csa­patába igazolt kapus, Rinat Da- szajev és a Szpartakban játszó Fjo­dor Cserenkov előtt. A szavazáson 165 sportújságíró vett részt, közü­lük 155-es tették az első helyre a 25 éves Mihajlicsenkót. A kijevi lab­darúgó 1988-ban jelentős érdeme­ket szerzett abban, hogy a szovjet válogatott második lett az Európa- bajnokságon, az olimpiai együttes pedig aranyérmet nyert Szöulban. (TASZSZ) 0 Oberwart: Az óévbúcsúztató szilveszteri futások egyikén Szűcs Csaba másodikként érkezett célba. A 6 km-es távon rendezett nemzet­közi viadalon 187-en indultak. Vég­eredmény: 1. Samu Cmok (jugo­szláv) 19:03 p. 2. Szűcs Csaba 19:08 (APA). 0 Bolzano: Az olasz városban tizennegyedszer bonyolították le a szilveszter éjszakai futást, amely­nek távja 10 kilométer volt. A győ­zelmet új pályacsúccsal (28:33.7) hazai atléta, Salvatore Antibo sze­rezte meg, aki a szöuli olimpián ugyanezen a távon ezüstérmet nyert. (Reuter) 0 Sao Paulában szombaton éj­szaka, nem sokkal éjfél előtt ren­dezték meg a 64. Corrida futóver­senyt. A 12,6 kilométeres távnak mintegy tízezren vágtak neki. A vi­adal történetében először külön- külön indították a két nem képvise­lőit. A férfiaknál az ecuadori Ro­lando Vera, megismételve 1986-os és 1987-es győzelmét, sorrendben harmadszor diadalmaskodott, míg a nőknél a portugál Aurora Cunha végzett az első helyen. Férfiak: 1. Rolando Verb (ecuadori) 36:24.77 p, 2. Dionisio Ceron Bizarro (mexi­kói) 36:46.42, 3. Adauto Domingu- es (brazil) 37:12.63. Nők: 1. Aurora Cunha (portugál) 42:12.70 p, 2. Wendy Sly (brit) 43:28.17, 3. Car­men Souza (brazil) 43:41.49. TOTO A totó S3, heti jatekszelvenyen sze­replő mérkőzések eredményei: 1. Bologna—Ascoli .................... 1:0 1 2 . Verona—Fiorentina.............. 2:1 1 3 . Milan—Sampdoria...............0 4 . Pisa—Lazio............................ 1 5. Roma—Napoli......................j i 6. Juventus—Torino.....................1 7 . Ancona—Licata..................... ! 8. Barletta—Panna.......................( 9 . Brescia—Cremonese................( 10. Cosenza—Bari................. ( 11. Piacenza—Padova....................: 12. Reggina—^essina....................] 13 . Avellino—Catanzaro...........0 P ótmérkőzések: 14. Lecce—Intemazionale.......... 0:3 2 15 . Pescara—Cesena................... 3:0 1 16. Taranto—Sambenedettese ... 0:2 2 MAI MŰSOR TV I. MŰSOR; ✓ 20.05: Bertha Bulcsú: Labdaálmok. Tévé­film 21.15: Panoráma. Világpolitika percről percre 22.00: Reklám 22.05: A budavári Nagyboldogasszony- templom. Építészettörténeti kisfilm 22.25: Híradó 3. » SK/ CHANNEL 06.30: Az Európai Business Channel műsora. 07.00: Jó reggelt, Skandinávia. 08.00: DJ Kát gyermekműsora. 09.00: Dennis. 09.30: A kicsikék, — rajzfilm. 10.00: Popzene Kanadából. 10.30: A Co­untdown legjobb 1988-as felvételei. 12.00: A Coca-Cola 50-es európai poplis­tája. 13.00: Egy másik világ — teleregény. 14.00: Előttünk 2000. 15.00: Elefántfiú. 15.30: Castaway. 16.00: A Nescafe 40-es brit poplistája. 17.00: DJ Kát gyermekmű­sora. 17.57: Időjárás-jelentős. 18.00: Gid- get. 18.30: Jeannie-ról álmodom. 19.30: A beavatottak — akciófilm. 20.30: Roar — USA, 1981. 22.27: Időjárás-jelentés. 22.30: Motorsport. 23.00: Soul-zene. 00.00: Párizs—Dakar rali. 00.15: Popzene Kanadából. 01.00: ARTS Channel. 01.00: Blu Snake. 01.50: Afrika kultúrája. 02.35: A George Pompidou központ. 03.35: Tu­domány, technika — Phillips. 03.40: A Landscape Channel műsora. 06.30: Mű­sorzárás. MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 4.00: 120 perc. 6.00: Műsorismertetés. 6.05: Lakáscsere — kubai film. 7.35: Őriz­zétek meg dalaitokat — közvetítés Minszk- ből. 8.05: Hírek. 8.15: A más aranya — francia gyermekfilm 1. rész. 13.30: Hírek. 13.45: Kortárs portré. 14.15: Rajzfilm. 14.20: Hírek. 14.25: Osceola — NDK-film. 16.00: Önarckép. 16.45: Világhíradó. 17.00: Rajzfilmek. 17.25: Játssz, harmoni­ka. 19.00: Híradó. 19.40: Az átalakítás ref­lektorfényében. 19.50: Szerető Koljátok — tv-film. 22.00: Előre, tengerészek! — kalandfilm 1. rész. 23.10: Hírek. 23.15: Filmelőzetes. 00.15: Egy mindenkiért — zenés film. ÚJVIDÉKI TV:__________ 7 ,45: Hírek. 7.-50: Tv-kalendárium. 13.15: Hírek. 13.25: Rajzfilm. 13.45: Tv- napló — magyarul. 14.00: Játékfilm. 16.00: Napjaink. 16.45: Kis hangverseny. 17.00: Sport 1988. 18.30: Ünnepi műsor. 19.00: Kis hangverseny. 19.25: Reklám. 20.00: Játékfilm. 23.30: Tv-napló, utána műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: Mit üzen a Rádió? 9.00: A hét zeneműve. Bellini: Az alvajáró 9.30: A hét költője: Babits Mihály 9.40: Ki kopog? A Gyermekrádió műsora 10:05: Nyitnikék — Kisiskolások műsora 10.35: Zenekari muzsika 11.05: Szexológia vagy szexiátria? Jacques Veynberg párizsi professzorral beszélget Tuscher Tünde 11.25: Grabócz. Miklós műveiből fúvósze­nekari előadásban 11.38: Glemba. Csák Gyula regénye foly­tatásokban 12.45: Házunk tája. A Falurádió műsora 13.00: Klasszikusok déiidőben 14.10: A keserves. Szabédi László novellá- , ja. Felolvassa: Béres Ilona 14.24: Dalok és tánczenék a magyar mu­zsika múltjából 15.00: Most jelent meg. Világirodalmi könyvszemle 15.30: Francia kórusmuzsika 16.05: Hangoló. Gyerekek zenélő órája 17.00: Eco-mix. Gazdasági magazin 17.30: Népzene. Archívumunkból. Moldo- ván Ilka György zenekara játszik 17.45: B. ú. é. k. 19891 A Rádiókabaré Szerkesztőség szilveszte­ri műsorának ismétlése 22.00: Hírvilág ' 22.30: A szilveszteri kabaré folytatása kb. 23.15—23.30: Szimfonikus táncok 23.30: Barangolás régi hanglemezek kö­zött. Mária Müller dalokat énekel PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Népdalok, néptáncok 8.50: Délelőtti torna 9.05—12.00: Napközben (Élő) 12.10: Pitti Katalin operettdalokat énekel 12.25: Kis magyar néprajz. Téli ünnepek Csongrádon a karácsony­tól vlzkeresztig 12.30: Verbunkosok, katonadalok 13.05: Slágermúzeum 14.00: Kettőtől ötig ... (Élő) 17.05: Kölyökrádió 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Zeneközeiben (Elő) 19.30: Sportvilág 20.03: Krúdy meséi 21.05: Nótaest 22.00: A Rádiószínház bemutatója. Csó­koljuk a családot. Kurucz Gyula hangjá­téka 22.31: A hanglemezbolt könnyűzenei új­donságaiból * 23.10—0.14: Bontovics Kati, a Korái együttes és Jan Garbarek kvartettje BARTÓK RÁDIÓ:_______ 9 .06: Dzsesszarchívum. Nat King Cole felvételei 9.30: Zenekari muzsika 10.03: Barokk kamarakantáták 10.35: A munkásmozgalom doktora... Riporter: Kovács Imre 11.05: Romantikus operákból 11.52: Szovjet előadóművészek felvételei­ből 13.05: Kilátó A Rádió világirodalmi hetilapja — ism. 13.50: A King's Singers együttes felvétele­iből 14.10: Zenetörténeti értéktár 14.50: Béketörténet VI/4. Kende István írása. A francia forradalom kora 15.08: Székely fonó. Részletek Kodály daljátékából 15.34: Szaxofon-sztori. Antók Zsuzsa összeállítása 16.00: Magyar zeneszerzők 16.37: Zenekari muzsika 17.30: A hét zeneműve. Bellini: Az alvajáró — ism. 18.00: Kamarazene 19.05: Opera-művészlemezek 20.00: A Lausanne-i Kamarazenekar Bée- thoven-hangversenye a lausanne-i Bea­ulieu palotában 21.41: Johann Sebastian Bach fiainak ka­marazenéjéből 22.30: Gondolat-jel 9.00: Képújság 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.10: Delta . Tudományos híradó —Nsm. 9.35: özvegyek. Angol bűnügyi tévéfilmsorozat XII/12. rész — ism. 10.25: Tanglewood. 11/1. rész: A muzsika nyári otthona — ism. 11.15: Képújság — 16.45: Hírek 16.50: Déli videoújság. A szegedi körzeti stúdió műsora 17.00: Stiri — Hírek román nyelven. A szegedi körzeti stúdió műsora 17.05: Hónapsoroló. , XI1/1. rész: Január 17.35: Emma és nagypapa. Angol ismeretterjesztő filmsorozat XII/1. . rész: Január 17.45: Három nap tévéműsora * 17.50: Műsorajánlat 18.00: Gazdasági negyedóra 18.15: Kalendárium 1989. Ismeretterjesztő magazin 19.00: Új clm-cim. Irodalmi rejtvényműsor gyerekeknek. Dickens 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám TV II. MŰSOR: * 1 Kudlik Júliával és Déri Jánossal 17.00: Képújság Riportok Időjárás-jelentés Tévétorna Reklám Zene 17.45: BUMMIII. Telefonos játék 18.00: Hétfőn hatkor 18.30: Gyerekeknekí 1. Biga Csiga és Batka manó — A sál. Csehszlovák rajzfilm — ism. 2. Mekk mester — Biztonsági berende­zés. Magyar bábfilm 3. Pampallini — Pampalllni és a tapir. Lengyel rajzfilm — ism. 19.00: A chateauvalloni polgárok. Francia tévéfilmsorozat XXVI/1. rész 20.00: Körzeti tévéstúdiók műsora — Budapest -— Pécs — Szeged 21.00: Híradó 21.30: Telesport 23.00: .Napzárta Képújság

Next

/
Thumbnails
Contents