Petőfi Népe, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-31 / 26. szám
1989. január 31. • PETŐFI NÉPE • 3 TIZENNYOLCÁN TŰZHALÁLT HALTAK — NEGYVENMILLIÓS ANYAGI KÁR 1988-BAN Nincs helyük az új tűzoltószereknek A Bács-Kiskun Megyei Tűzoltóparancsnokságon elkészült a tavalyi tűzmérleg. A vörös kakas továbbra is sok emberéletet követelt, s nőtt a tűzkárok értéke a megyében. Ezekről és a tüzek okairól, valamint egyéb —köztük technikai — kérdésekről váltottunk szót dr. Bukorics István tűzoltó őrnaggyal, megyei tűzoltóparancsnokkal. — Összegezné röviden a megye tűzoltóinak múlt évi munkáját? — A tűzvédelem helyzete megfelelő volt, olyan, mint az országban általában. A megyében növekedett a tűz- és káresetek száma, bár a növekedés valamivel lassult az előző két évhez képest. Csaknem 900 tűzeset történt 1988-ban Bács- Kiskunban, 200-zal több, mint 1987-ben, így szinte természetes, hogy több volt a tűzkár is, mégpedig 10 millió forinttal, és elérte a 40 milliót. Kevesebben — tizennyolcán — haltak tűzhalált, mint az előző esztendőben, viszont né- hánnyal nőtt a tűzesetek sebesültjeinek száma: negyvenen sérültek meg. — Hová riadóztatták legtöbbször a tűzoltókat? — Továbbra is jellemzőek voltak a lakóházi és a mezőgazdasági tüzek. Például 200-szor csapott fel a láng a majorokban, gabonatáblákon, tarlókon és egyéb helyeken a határban. Viszont a veszélyességet tekintve az ipari üzemekben keletkezett tüzek érdemelnek legnagyobb figyelmet — a jövőt illetően is. — Kik a felelősök, a bűnösök? — Túlnyomórészt a nemtörődöm emberek. Ugyanis a tűzoltószervek hiába tettek — és tesznek meg mindent a megelőzés érdekében, az okok között változatlanul vezet: a felelőtlenség, az égő cigaretták gyúlékony helyeken való szétdobálásá, a nyílt lángok vigyázatlan használata gaz- és avarégetéseknél, hegesztéseknél, erdei tüzeléseknél, valamint az elektromos áram szabálytalan használata. — Hol volt a legtöbb tűz? — Kecskeméten és a megyeszékhely környezetében. Tűzvédelmi szempontból ez a legkritikusabb terület, már csak azért is, mert a legnagyobb, akkora, mint Komárom megye. Itt él a legtöbb ember, itt van a megye gazdasági és kulturális értékeinek a nagy része, ezért itt a legbonyolultabbak a tűzvédelmi és -oltási teendők. Hadd jegyezzem meg, hogy a tűzoltóknak nagy szerepűk van — mert ez is feladatuk — a műszaki mentésben, a baleset-elhárításban is. — Ez utóbbiról jut eszembe az a múltkori eset, amikor Városföld mellett kamionos baleset történt és helyben nem tudtak olyan erős darut szerezni, amivel a kamiont leemelhették volna a személygépkocsiról. Budapestről kértek segítséget, s ez több órai késedelmeskedést jelentett. — így igaz. Nekünk, sajnos, nincs e célra alkalmas gépünk. Egyébként technikai felszerelésünk általában korszerűsítésre szorul. Jelenleg mind a műszakimentési, mind pedig a tűzoltási és kárelhárítási feladatokat csak nagy erőfőszítések árán tudják megoldani tűzoltóink. Új, korszerű felszerelésekre van szükség, melyeket az országos tűzoltóparancsnokságtól meg is kapunk még ez évben, de a laktanya nem teszi lehetővé elhelyezésüket, viszont éppen Kecskemétnek és környékének a védelme követeli meg elsősorban, hogy előrelépés történjen ez ügyben. íirlp%Milyen új tűzoltószerekről van szó, és mi a gond a kecskeméti laktanyával? — Az egyik munkaeszköz egy emelőkosaras gépjármű, amely tűzoltásra, magasban és mélyben való mentésre egyaránt alkalmas. A másik egy műszaki mentőszerelvény, amely közlekedési és épületbaleseteknél, technológiai szerencsétlenségeknél használható, elsődleges életmentésre. Vágó, bontó, hegesztő, alá- és kitámasztó, áramfejlesztő felszerelésekből, valamint emelődaruból áll a műszaki szerelvény. — Ha ezeknek jelenleg nincs helyük', akkor mi történik? Korábban szó volt egy város széli, új laktanya építéséről... — Ez lenne az igazi megoldás, de az állami tűzoltóság a jelenlegi gazdasági helyzetben költségvetéséből ezt nem tudja támogatni. Ugyanis az új objektum tetemes összegbe, 500 millió forintba ke- rülne. Ezért olyan megoldást kell keresni, amely ennél sokkal olcsóbb és hosszabb távon megfelel a követelményeknek. Lehetséges a jelenlegi laktanya bővítése is, udvarának belső részén kisebb szanálással. Ha ez nem megoldható, más lehetőséget kell találni, hogy fogadni tudjuk az új tűzoltó eszközöket. A probléma megoldása csak a városi és a megyei tanács, valamint az országos tűzoltó-parancsnokság összefogásával lehetséges, de bárkinek az ötletét, javaslatát, ajánlatát szívesen vesszük, hiszen komoly közérdekről van szó. Egyébként, amennyiben a kecskeméti állami tűzoltóság és a megyei parancsnokság mégis marad a jelenlegi, városközponti laktanyában, akkor meg kell szépíteni, át kell alakítani az épület külsejét, hogy alkalmazkodjon környezetéhez, mert jogos a városszépítő egyesület és mások kifogása a tipikus, minden homlokzati díszítést nélkülöző, egyhangú-szürke laktanya ellen. Van persze egyéb ellenvetés is: a szirénázás a belvárosban. Azonban én ezt nem tartom indokolt reklamációnak, hiszen bármennyire is kint lenne a laktanya, a tűzesetek többségében akkor is végigszirénáznák a várost a tűzoltók. Rapi Miklós BÄCS-KISKUNBAN JÓL HALADNAK Nagyszabású talajjavítási munkálatok Országszerte nagyszabású meliorációs munkákon dolgoznak a mezőgazdasági üzemekben; a MÉM adatai szerint 33 nagyobb térségben gazdagítják a termelés feltételeit a talaj javításával, a táj rendezésével, a komplex földvédelem megvalósításával. 1989-ben az állami támogatás rendszerében kisebb módosítás történt az elmúlt évhez képest. A meliorációhoz nyújott állami támogatás összegéről az utolsó tárgyalásokat folytatják a MÉM és a Pénzügyminisztérium szakemberei. Az előzetes vélemények szerint hozzávetőleg a tavalyi összegek állnak a mezőgazdasági nagyüzemek rendelkezésére, s ez 60-70 ezer hektár „átalakítására” lett elegendő. A termelőknek a fölhasznált anyagi erő több mint felét maguknak kell előteremteniük. Az állami támogatás normatív jellegű; független az üzem anyagi helyzetétől, és csakis a melioráció költségeit veszi alapul. A felhasználható ősz- szegeket a megyei tanácsok ítélik oda a pályázó gazdaságoknak, amelyek a kiadások 40 százalékára nyernek központi támogatást. 1989-ben az úgynevezett térségi — nagyobb kiterjedésű területeken folytatott és átfogó — melioráció további tízszázalékos támogatást élvez, ez a kedvezmény azonban eseti jellegű. Ezt szintén a megyei tanács folyósítja az elkülönített keretekből. A tanácsok számára lehetővé tették, hogy az eseti munkákat további kedvezmény ösztönözze, a 40 százalék feletti 10 százalékos összeg kiutalását más ese-- tekben is engedélyezhetik, ám a melioráció befejezése után ezt a többletet meghatározott esetekben — a gazdaságnak vissza kell fizetnie. Számos helyen az országban befejezéshez közelednek az évek óta tartó nagy munkák. A Velencei-tó vízgyűjtő területén a meliorációs beruházások 70 százalékával már elkészültek. Előrehaladottak a munkálatok Bács-Kiskun megyében, a Nógrád megyei Sárközben és a Tisza—Maros zug térségében ,is. Az idén folytatják a balatoni vízgyűjtőn a földvédelmi korszerűsítéseket. A tó északi, nyugati és déli területén 3 megye térségében kerül sor a vízminőséget is előnyösen befolyásoló munkákra. A MÉM adatai szerint az elmúlt 40 évben 3,5 miihó hektáron dolgoztak a talaj javításával, a termőerő megőrzésével megbízott szakemberek. Úgynevezett komplex beruházásokra 1,7 millió hektáron került sor. A támogatás mértéke négy évtized alatt kereken 40 milliárd forintot tett ki. (MTI) Ügyészségek vizsgálták a jogosítványok visszavonását Hazánkban tavaly, az első félévben 89 457 gépkocsivezetői engedélyt adtak ki, s 15 253-at vontak vissza. A legtöbbet ittas vezetés miatt kellett bevonni, szám szerint 8115-öt. Az indokok között szerepel továbbá a balesetokozás, s ritkán az egészségügyi alkalmatlanság is. A visszavonás gyakorlata törvényes, a jogszabályoknak megfelelő volt, ám a helyszíni elvétel jogszabályait nem mindig tartották be — szögezi le a Legfőbb Ügyészség jelentése, amely egy országos ügyészségi vizsgálat tapasztalatait összegzi. Más szempontok szerint is csoportosították az adatokat: eszerint mintegy-8 ezer jogosítványt szabálysértési hatóság vont be, s csaknem 6 ezer gépkocsivezetőt a bíróság tiltott el a vezetéstől. Az adatok értékelésénél figyelembe vették a közúti balesetek ezen belül is a sérüléssel járók — számának növekedését, s az ittasan vezetők arányának emelkedését is. A vizsgálat során bebizonyosodott, hogy a rendőrségi nyilvántartásokból jelenleg nem lehet megállapítani, összesen hány személynek van jogositványa. A jogszabályok értelmében a büntetőeljárás jogerős befejezéséig elvett jogosítványokat az ügyészség megkeresésére újabb vizsga letétele nélkül akkor is vissza kell adni, ha több mint egy év telt el a bevonás óta és a bíróság nem tiltotta el az illetőt a járművezetéstől. A vizsgálat megállapította, hogy e rendelkezések alapján az ügyészek több esetben eredményesen intézkedtek. Bizonyos szabálysértők vezetői engedélyét a rendőrhatóság 2 hónaptól 1 évig terjedő időtartamra bevonhatja, ám figyelemmel kell lenni a vétkes, valamint cselekménye körülményeire, s arra, hogy az elkövető munkaköréhez szükséges-e a jogosítvány. Az országos tapasztalatok azt mutatják, hogy a hatóságok nem mindenütt éltek differenciálási kötelezettségükkel. (MTI) KEVESEBB EGYENLŐTLENSÉG, TÖBB SZOLIDAÉITÁS, POLITIKAI REFORM A piac ' ypll ne rendelje maga alá az egész társadalmat Beszélgetés Ferge Zsuzsával Az elmúlt héten a Kecskeméten tartott szociálpolitikai .továbbképzés egyik előadója volt Ferge Zsuzsa, az ELTE szociálpolitikai csoportjának vezetője. Január 25-ei lapszámunkban már közöltünk rövid részletet a neves szociológusnak abból az előadásából, melyben, á szociálpolitika fejlesztésének problémájáról szólva, vázolta elképzeléseit egy olyan társadalomról, mely a svéd szociáldemokrata gazdaság és társadalompolitika mintájára épül. Ennek lényege — emlékeztetőül idézzük — a szabadság, az egyenlőség, a szolidaritás, biztonság és az integrált társadalom, mint alapértékek. Politikai feltételrendszere pedig a pluralizmus, a többféle érdekszerveződés. Lehetetlen élni olyan társadalomban — hangzott el az előadásban —, amit csak a piac integrál. Márpedig a gazdasági reformerek a piac és a verseny felszabadításától várják a gazdaság nekilendülését, miközben a válság terhei oly mértékben hárulnak a lakosságra, hogy tömegek szegényednek el. Mi erről a folyamatról a véleménye? — kérdeztük Ferge Zsuzsát. í— Sok szó esik a piacosításról, mint egyetlen lehetséges megoldásról —- válaszolta. — A baj az, hogy nálunk a piacosítás ott halad előre, ahol más piacgazdaságok abbahagyják, ahol pedig helye lenne a piacnak, ott a viruló társadalmi lobbik gátolják. Én nem vagyok a piac ellénsége, viszont nem lehet arra törekedni, hogy minden szükségletet az elégítsen ki, s csak az a bizonyos „biztonsági háló” nyújtson piacon kívüli lehetőségeket. Egyébként is lyukak vannak a hálón, arról nem is szólva, hogy ha megterhelik, leszakad. A piac megteremtése ugyan létkérdés, de nem rendelheti maga alá az egész társadalmat. — Mennyiben nyújt védelmet az állam? — Az államnak védeni kellene az állampolgárokat a bürokrácia, a paternalizmus, a kiszolgáltatottság ellen. Egyelőre azonban inkább távolodunk, semmint közeledünk ehhez az úthoz. Államra természetesen szükség van, ne kelljen szponzorokhoz, mecénásokhoz fordulni. Az állam begyűjti a társadalom pénzét, ami a közösségé s a parlament szavazza meg a felhasználását. Az államnak ezért nem tartozunk hálával. Negyven évig mondták, legyünk hálásak, hogy például a pedagógus jutalmat kapott a pedagógusnapon. Ez az adományszemlélet uralkodott- Visszatérve a kérdéshez: egyedül az állam nem nyújthat védelmet. Az segítene, ha a piac mellett létrejönne egy nem piaci szükségletkielégítő szektor a maga demokratikus mozgalmi mechanizmusaival. Ez a szektor igyekezne a piaci és az állami tevékenységet az állampolgár érdekében befolyásolni. — Mi a véleménye a segélyezésről? — Az aktív keresők segélyezése nem más, mint a gazdaságtalan termelés indirekt támogatása. Az, hogy a dolgozó nem tud megélni a fizetéséből, annyit jelent, hogy a vállalat, ha rendes bért fizetne a dolgozójának, tönkremenne. A segély nem megoldás, itt struktúrális kérdésekről van szó. Nem az a fontos tehát, hogy minél több segélyt adjanak, hanem az, hogy kevesebb legyen a struktúrális szegénység. Itt van a munkanélküliség is, pedig annyi munkát el kellene végezni. Mi a baj? — Az emberek életesélyeiben is túl nagyok a különbségek... — Persze. S ezek egyre nőnek. Az árreform, az adórendelkezések a szegényeket sújtják, akik még szegényebbek lesznek. — Sokszor hallottam olyan szociálpolitikai tevékenységről szóló beszámolót, amely — mintegy a gondoskodás bizonyítékaként — nagy számok felsorolásából állt. — Ezt jól ismerem. Felsorolják, hogy hány öregek napközi otthonát, hány szociális otthont építettek, hány idős embert helyeztek el. Ezzel tulajdonképpen azt a látszatot keltik, hogy minden a legnagyobb rendben van. Önmagukban ugyan tudják, hogy ez a kép hamis, de azt teszik, amit elvárnak tőlük. Ez az a statisztikai bűvölet, amikor fontosabb az a nem tudom hány intézmény, mint az ember, aki benne él. Ezek az intézmények nem egyebek, mint eszközök arra, hogy bizonyítsák, milyen jó a tanács. Az intézmények a tanácsért, a tanács az intézményekért van, s nem az emberért. — Ezen a továbbképzésen sokféle embernek tartott előadást. Ok mit tudnak segíteni a jelenlegi helyzetben? — Tegyék ki a kérdőjeleket: mi a jó? Mit szolgálok? Mi az, amit rutinból csinálok? Meijenek kérdezni. Akinek módja van rá, próbálja segítem az állampolgárokat, akár egyéni gondjaik megoldásában, akár szerveződésükben. Képviseljék azok érdekeit, akik nem tudnak maguktól megszerveződni. Pesten például az IKV egy rettenetes szerv. Ugye, nem az lenne a dolga, hogy fúlja, lehetetlenné tegye a lakókat, hanem próbálja meghallgatni, partnernek tekinteni őket. Persze, nehéz megválni a privilégiumoktól, nehéz feladni a monopolhelyzetet, mert ha megszűnik, nem lehet kapaszkodni a fotelekbe. Mellesleg az IKV akár meg is szüntethetné önmagát, mert tulajdonképpen nincs szükség rá. SE- Többször mondta az előadásban: csak beszélünk, beszélünk, de nem történik semmi. Miért? ’ V- Valami iszonyú erkölcs van minálunk. Én tudom, minden emberben ott az igény, hogy más legyen, de sajnos a körülmények miatt visszakényszerül, hogy úgy éljen, ahogy eddig élt. Ebben a társadalomban a kisebb és nagyobb szolidaritások megszűntek. — Mégis, mit lehetne tenni? — Változtatni a struktúrán. Kérdés azonban, hogyan. A jelenlegi helyzetben azok a követelések, hogy jogállam, többpártrendszer, új politikai struktúra, »vajon megléphe- tők-e anélkül, hogy nagyobb feszültséget kiváltsanak? Vannak országok, ahol a sokféle szakszervezet koalíciót szervez. Ezeken a helyeken az érdekütköztetés akkor is eredményes, ha nem előzi meg demonstráció. Nincs szükség sztrájkra, tüntetésre, elég a tudat, hogy lehetne. Nálunk ennek nincs struktúrája, mindig sokkal tovább kellett menni. Persze, meg lehet tanulni a kompromisszum kultúráját is. Én reményke- „ dem a kétoldali bölcsességben, a hatalmon lévő szervezetek és az alternatívok demokratikus együttműködésében. Kérdés, hogy az MSZMP és a tanácsok képesek-e belátni, hogy csak ez a járható út, s az alternatívoknak meglesz-e a bölcsességük a tárgyalásokhoz. Benke Márta RÁDIÓJEGYZET Mostoha „rtv” újság A többi lappal együtt a papírhiány miatt „fogyókúrázó” Rádió és Televízió Újság különösen nehéz helyzetbe került. Oldalteijedelme oly mértékben lecsökkent, hogy kizárólag csak a műsorok közlésére elegendő, arra is szűkösen. El kellett hagynia az egyes műsorszámokhoz kapcsolódó tájékoztató, a nézőt, hallgatót útbaigazító cikkeket, ízlésformáló, figyelmet felkeltő írásokat. Mindezért hiába lamentálnak az olvasók, türelmetlen és goromba levelekben adva kifejezést felháborodásuknak, a helyzet változatlan. Mintha süket fülekre találna a legilletékesebbek véleménye. A Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat nem tud vagy nem akar enyhíteni ezen a feszültséget okozó állapoton. Közben pedig egymás után jelennek meg különféle, a rádió és televízió műsorához kapcsolódó újságok, úgynevezett szolgáltató hetilapok, kiadványok, mint például a „Válasz-levelezőlap”, a Hangszín stb. Furcsa dolog ez, s magyarázni sem lehet az okát. Legfeljebb csak azzal, hogy sokan szeretnének hasznot húzni, megélni a rádió és televizió műsoraiból. Ami rendjen is van, amíg a közönségét szolgálja. Kérdés csak az, miért nem engedik, hogy a régi hagyományokkal rendelkező „kisöccsük” is fejlődjön, gyarapodjon ezen az „anyatejen”. A mostani kiszorítósdi ugyanis végül az olvasókat — nézőket, hallgatókat — hozza hátrányos helyzetbe. Első kézből A Magyar Rádió egyik „fenegyereke” — ahogy a szakmájában már elnevezték Forró Tamást S mindig szolgál meglepetéssel az általa szerkesztett műsorokban. így például az „Első kézből” című adásban. Nemrég Rajk László épí^. tészt — vagyis a sokáig ellenzékinek elkönyvelt ifjabb Rajk Lászlót —, Borbély Sándort, a munkásőrség országos parancsnokát, Borbély Gábort, a Népszabadság fő- szerkesztőjét, s Gyenes Andrást, a KEB — az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának — elnökét szólaltatta meg mikrofonja előtt. Nem kívánom felidézni a műsort, csak megemlítem, hogy különösen a legendaoszlató Rajk-inteijú tette rám a legnagyobb hatást, nem volt persze poén nélküli a többi beszélgetés sem. Ennek a műfajnak lényege és erőssége a kendőzetlen őszinteség, ami nemcsak a kissé rámenős kérdezésben nyilvánul meg, hanem a partner kölcsönös tiszteletében, elfogadásában, az interjú megszen- vedésében. Hozzátartozik természetesen az alanyok jó megválasztása éppúgy, mint a hallgató számára legérdekesebbnek számító kérdések megtalálása. Forró Tamás mestere ennek a „kihegyezésnek”, amit legtöbbször a beszélgetőtársak is méltányolnak. Ezért váltanak ki fokozott érdeklődést az általa szerkesztett adások. Egyébként örvendetesen gya- rapszanak a politizáló műsorok a rádióban. Népszerű például a Nyílt szín, a Törvénykönyv, a Mindennapi dogmáink, a Bagoly, vagy a legfrissebb ezek közül, a Válasz- szón magának ellenfelet című, amelynek szerkesztője ^ televízió „A Hét” című műsorából nem tudni miért „íjaenesztett” kiváló riporter, Kondor Katalin. Nem csoda tehát, hogy a rádió ma már sokszor érdekesebb, mint az ugyancsák megújult és színességben, elevenségben egyre versenyképesebb televízió. Aminek végül is a néző, illetve a hallgató az igazi nyertese. F. T. P.
