Petőfi Népe, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-28 / 24. szám

1989. január 28. • PETŐFI NÉPE • 11 SPORT • SPORT • SPORT Balszerencsés voloszi magyarok Utoljára az MTK-VM bajnok labdarúgócsapata színeiben játszott együtt Boda Imre — később a Vasashoz szerződött — és Szeibert György. Később mindketten görög földön, az Olympiakosz Volosz együttesében próbáltak szerencsét, változó sikerrel: a jól fejelő, gólerős csatár, Boda ugyanis rendszeresen a kezdőcsapat tagja, míg társa mindmáig nem léphetett pályára a bajnoki mérkőzésen. Mint pénteked kiderült, a Hungária körúti közönség volt kedvence, Szeibert megelégelte a mellő­zést, s úgy döntött, visszatér Magyarországra. — Elhatároztam, soha többé nem állok szóba görög klubokkal, mivel itt minden magyarnak és külföldinek gondjai vannak — nyilatkozta a középpályás telefonon Papp Istvánnak, az MTI munkatársának. -/■ Egyszerűen nem teljesítik, amiről szóban jóhiszeműen megállapodtam velük, így például a mai napig nem kaptam sem lakást, sem kocsit. Egy kétcsillagos szállodai szobában laktam egészen mostanáig feleségemmel és kislányommal, s ezt sokáig nem lehet elviselni. Miért nem léphetett pályára a görög bajnokságban? ’ —- Úgy érzem, nagyon jól ment a játék, s a közönség is rendszeresen tüntetve követelt a csapatba, ennek ellenére Vászilisz Danyl edző nem adott lehetőséget. Mint utóbb megtudtam, olyan játékost akart idehozni, akivel üzleti kapcsolatban áll. Az Olympiakosz Volosznak egyébként komoly mérkőzésen az MTK-VM legalább egy ötöst rúgná, tehát nem túl erős csapat. Az itteni labdarúgók odahaza legfeljebb a második osztályban állnák meg a helyüket, viszont kondicionálisan jól felkészültek. Nem ez okozta esetleg a mellőzését? — Hét kilót lefogytam már decemberben, soha ilyen jó erőben nem éreztem magam. Felgyorsultam, kitűnő formában vagyok, amit remélem, hamarosan Ma­gyarországon is bizonyíthatok. Visszavárják? — Igen, beszéltem a Görögországban túrázó MTK-VM vezetőivel, s ők is, akár csak Verebes József vezetőedző szívesen látnak a Hungária körúton. Volt csapattársának, Bodának viszont sikerült gyökeret ereszteni a görögöknél. Volt esetleg valami, amit ő másképp csinált? — Szerencsésebb időben jött ki, a Volosz akkoriban sok játékost vásárolt össze, s a kialakuló gárdába még könnyebb volt beilleszkedni. De mondom, most már nem is bánom, hogy így történt, s várom az első mérkőzést a Hungária körúton.. .• — mondta végül Szeibert György. Boda Imre, bár a pályán szerencsésebb volt középpályás társánál, szintén nem a legjobb hangulatban ébredt péntek reggel: — Kénytelen vagyok újra ügyvédhez menni, mivel december 22-én, egy nappal karácsonyi hazautazásom előtt kiraboltak — mondta Boda. — Egyszerűen eltűnt a fiókomból 20 000 nyugatnémet márka, s a rendőrség semmiféle nyomot nem fedezett fel. Valószínű, hogy valaki kinyitotta az ajtót, s így jutott a lakásba. Az ügy most további intézkedést igényel, többek közt az AISH felé is jelezni kell a történte­ket az adófizetés miatt. Nyilván sok idejét leköti az ügy, de mi van a csapat háza táján? — Ahhoz, amit Szeibert elmondott, nem tudok sokat hozzátenni. A Volosz vasárnap az Arisz Szaloniki együttesét fogadja, azonban nem léphetek pályára, mivel legutóbb egy ütközésnél összeszedtem hanqjjdik sárga lapomat. A napokban találkozhatott volt csapattársaival, s edzőjével, Verebes Józseffel. Mint közismert, nem a legjobb hangulatban váltak el egymástól annak idején, mikor a Vasashoz igazolt. Tisztázták azóta a félreértéseket? — Mi másfajta emberek vagyunk. Verebes ilyenkor úgy tesz, mintha mi sem történt volna, én viszont nehezen felejtek. Kissé megnehezítette pályafutásomat, de most már tulajdonképpen mindegy. Mivel nem az egyetlen magyar Görögországban — többek közt Détári Lajos is ott játszik —, néha honfitársai ellen is pályára lép. MUyen viszonyban van velük? — Détári ellen játszottunk, akkor 1:1 lett az eredmény. Őt néha felhívom, s mikor Athénban járok, meglátogatom, A mérkőzéseken természetesen mindenki saját csapatával foglalkozik — fejezte be a beszélgetést Boda Imre. Foréman nagy sorozata Bizonyára sok ökölvívó-rajongó nosztalgiával gondol vissza a hetvenes évek nagy összecsapásaira, amikor a profi nehézsúlyúak világbajnoki címéért Muham­mad Ali, Joe Frazier, vagy éppen George Foreman küzdött a szorítóban. Az utóbbi az egyetlen közülük, aki 40 évesen — többszöri visszavonulás után — is beszáll a kötelek közé, s mint bebizonyította, ma sem akármilyen bokszoló. Foreman legutóbb sorozatban 15. győzelmét aratta az egyesült államokbeli Rochester városában a feleannyi idős Mark Young ellen, aki a hetedik menetig állta az ütéseket. Ezzel a veteran nehézsúlyú immár 58. profi mérkőzését nyerte ■4- ebből 57-et kiütéssel —, s mindössze két vereség terheli „számláját”. MEGKEZDTÉK A PÉCSI BUNDAÜGY TÁRGYALÁSÁT Szabó László csak részben érzi magát bűnösnek NEM VOLT HÁZIBÍRÓ • FEL KELLETT KÖTNI A FEHÉRNEMŰT # ÍTÉLET VAGY ISTENCSAPÁSAT # A LEGJOBB SZÁZHÚSZ KÖZÖTT # „FEKETERIGÓK” A VASÚTÁLLOMÁSON Sípmester a Békásról • A csaknem fél évszázados játékvezetői tevékenység szép elismerése (középen az ünnepelt). (Farkas Tibor felvételei) A Pécsi Városi Bíróságon pénteken meg­kezdődött az 1986. április 27-én lejátszott „bundagyanús” PMSC—Békéscsaba bajno­ki labdarúgó-mérkőzésen veszteséggel vá­dolt, akkor békéscsabai játékosok ügyének tárgyalása. Szabó László, Varga János, Stei- gerwald Zoltán, Pásztor József és Lebonicz- ky Imre a vádirat szerint egyesületi tagként kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés vétségét követte el. A pécsi Réfi Gábor száz­ezer forintot ajánlott fel Szabó László közve­títésével a békéscsabaiaknak, hogy a PMSC két pont megszerzésével bebiztosítsa máso­dik helyét a bajnokságban. A pécsi csapatka­pitány, Róth Antal megbízásából összegyűj­tött összeget a mérkőzés után Szabó feleségé­nek táskájába csúsztatták, s azon a békéscsa­baiak később megosztoztak. Mészár Róza tanácsvezető bíró a vád is­ti A KSC 1989. évi január havi program­jában tévesen szerepelt a január 28-ai előké­születi mérkőzés színhelye. A találkozót ugyanis nem Kecskeméten, hanem Kiskun­félegyházán rendezik meg 11 órai kezdettel. A KSC labdarúgócsapata ma érkezik haza Kunfehértóról az edzőtáborból. A csapat vezetőitől kapott tájékoztatás szerint sem sérülés, sem pedig betegség nem zavarta a felkészülést. ti Jánoshalmán január 28—29-én rendezik meg a hagyományos Majoros Aladár ifjúsági teremlabdarúgó-tornát. A versenyen 8 csapat vesz részt. Az együttesek két csoportban kez­dik a körmérkőzést, majd január 29-én, vasár­nap 11.45-től a helyosztókra és a döntőkre kerül sor. ti Amatőr férfi egyéni és páros teniszver­senyt rendez az MMG kecskeméti szakszer­vezeti bizottsága február 4—5-én Kecskemé­ten a Lánchíd utcai sportcsarnokban. Nevez­ni a verseny napján (február 4-én) 9 óráig lehet a verseny színhelyén. ti Előkészületi labdarúgó-mérkőzésen: Miske—KSC 1—1. Miske, 300 néző, vezette: Farkas. Gólszerző: Kovács illetve Csorba. KTK—KTE 0—4. Kiskunfélegyháza, jv.: Osztopáni. A 40. percben Cserkó (KTK) bo­kacsonttörést szenvedett. ti A kecskeméti Hírős Tömegsport SE karate önvédelmi tanfolyamot indít a kyo- kyshinkai szakágban. Az oktatás helye a Bu­mertetését követően feltette a kérdést az ügyésznek, hogy nem kívánja-e visszakérni a vádiratot, amelyben nem szerepelnek vád­lottként a vesztegető pécsi játékosok. Az ügyész közölte, hogy a PMSC játékosai, Réti Gábor, Brezniczky Sándor, Torna Árpád és Lutz Jakab ügyészi megrovásban részesül­tek, s ellenük megszüntették a büntetőeljá­rást. Az indoklásra az ügyész a vádbeszéd­ben tér majd ki. A bizonyítási eljárás Szabó László meg­hallgatásával kezdődött. Az elsőrendű vád­lott a kérdésre, bűnösnek érzi-e magát, azt felelte, csak annyiban, hogy a pénzt utólag elfogadta. Azt viszont tagadta, hogy a mér­kőzésen játékával hozzájárult volna a PMSC 4:1 arányú győzelméhez. Elismertéi hogy a pénzen később egyenlően megosztoztak, a vádlottaknak fejenként tizenhat és fél ezer forint körüli összeg jutott belőle. day Dezső Általános Iskola. A tanfolyamot heti három alkalommal, hétfőn, csütörtökön és szombaton tartják. Jelentkezni lehet már 6 éves korú fiúknak és lányoknak is az Aka­démia krt. 2. sz. alatti sportirodán. ti Megérkeztek az Olimpiai Napok nyere­ményeinek dijai. Az Adidas pólókat — a ko­rábban meghirdetett feltételek teljesítése alapján — a Kecskeméti Városi Tanács V. B. Művelődési-, Ifjúsági- és Sportosztályán (Kecskemét, Kossuth tér 1.) vehetik át az ér­dekeltek. ti Kiskun Próba elnevezésű sportakció kezdődik a városi sportosztály és a Leninvá- , rosi Általános Iskola DSK szervezésében Kecskeméten. Az akció első próbáját, a gya­logtúrát február 12-én rendezik. ti A tegnap este játszott NB I-es röplabda- mérkőzések eredményei: Kecskeméti SC— Malév SC, 0:3 (—5, —13, —9), Ganz Villa­mossági SK—Dutép SC 3.-0 (9, 12,10). ' ti A Magyar Teke Szövetség elnöksége csütörtökön tartotta újjáalakuló 'ülését. A testület négy új taggal bővült, így a jövő­ben 16 tagú elnökség irányítja a szövetség munkáját. Az elnök továbbra is Bíró Lajos marad, a főtitkári teendőket viszont a nyug­díjba vonult Bihari Tibor utódjaként január I-jétől Jánovszki László látja el. A korábbi- akhoz képest változás az is, hogy. megválasz-' tottak két elnökhelyettest. A megbízások ; 1989. december 31-éig szólnak, £**»4 FELKÉSZÜLÉSI KÖRKÉP Mélykúton szebb tavaszt remélnek A Mélykúti Tsz SK labdarúgó- csapata az őszi idényben csalódást okozott szurkolóinak. Pedig a nagyközség futballrajongói több­nyire a nehéz napokban is kitartot­tak a csapat mellett, hiszen a mér­kőzések nézőszáma legtöbbször 400-500 volt, ami felülmúlja a na­gyobb focihagyományokkal ren­delkező községek — például János­halma — nézőszámát, s jóval több, mint a bajnok címre pályázó Lajos- mizse. Kiskunhalas mérkőzéseinek látogatottsága. Ezen túlmenően az sem ritka eset, hogy idegenbe is több száz lelkes szurkoló kíséri el a gárdát, s más pályákon hazai han­gulatot teremt. Mélykúton tehát szeretik a sportot, elsősorban a lab­darúgást, s tesznek is érte. — Csapatunk január 10-én kezdte meg a felkészülést a bajnok­ságra — mondta Magyar József, a szakosztály vezetőségének tagja. ^ Először teremben alapoztunk, majd a jó időt kihasználva, fokoza­tosan a szabadtéri pályán folytat­tuk. A szakvezető változatlanul Fá­bián Dezső, akinek a munkájával elégedettek vagyunk. Nem az ő hi­bája, hogy az őszi idényben a ko­rábbi 4. helyről a 9-re került a csa­pat a táblázaton, 14 ponttal. Ta­vasszal jobb eredményre számí­tunk. Mostanában már heti két elő­készületi mérkőzést játszunk olyan ellenfelekkel, mint a Szeged, a BSK, Kiskőrös, Soltvadkert. Február 11- és 12-én részt veszünk Jánoshalmán a teremtornán is. — Van-e változás a csapatkeret­ben? — Nincs új játékos, és nem is ment el senki. Bízunk a csapatunk­ban. Reméljük, nem lesz olyan bal- szerencsénk, mint ősszel, amikor ötször kaptunk ki egy-egy góllal, pedig a legtöbbször nekünk állt a mérkőzés. Az Izsák ellen például nyolc kapufát rúgtunk biztos gól­helyzetekből, azután egy bekapott gól eldöntötte a két pont sorsát. — Mit várnak a csapattól?- —- Első előkészületi mérkőzé­sünkön 2—1-re győztünk a Miske ellen. Talán túl merész az elképze­lés, de reméljük, hogy a 3-4. helyet még megszerezhetjük. KECSKEMÉTIEKKEL ERŐSÍTETT A KECSKE Tavaly még bajnokjelöltként is emlegették, az őszi idény után vi­szont az is megfordult a kécskei szurkolók fejében, hogy mi lesz a csapat sorsa, ha a megyei NB IU-as csapatok továbbra is az őszi formát hozzák. Akkor bizony alaposan meg kell küzdeni a bentmaradásért is a Tiszakécske labdarúgócsapatá­nak. —.A helyzet komoly, de pánikra semmi ok — mondta kérdésünkre Baji Mihály, a tiszakécskei labdarú­gó-szakosztály elnöke.. — Az ősszel valóban sok volt a probléma a csapat körül. A szinte elképzelhetetlen sérüléshullám mi­att állandó gondjai voltak Józsa László edzőnek. Sokszor itthon sem tudtuk megszerezni a ‘ pontokat, mert nem volt igazi gólerős csatá­runk. Szükség volt tehát erősítésre.-— Hogyan sikerültek az igazolá­sok? t Azt hiszem, erősödik a gár­dánk. A Honvéd Bem SE-tői lesze­relő két fiatal játékos, Övári Attila és Kecskés Ferenc, akik a KSC-től vonultak be, a kecskemétiek hozzá-, járatásával nálunk folytatják. Óvá­ri jó középpályás. Kecskés pedig gyors csatár. Reméljük, Baksa is csatlakozhat hozzájuk, s ezzel a tá­madósorunk erősödik. Az ifjúsági csapattól is felhoztunk kétjátékost Hangyásit és Zobokit — az első csapathoz, így a létszám most teljes és január 10-e óta komoly alapozás folyik. Az első előkészületi mérkő­zést február 1-jén játsszuk a H. Me- zőfi SE-vel, s ezután már a bajnok­ság kezdetéig folyamatosan erő­sebb ellenfelekkel is mérkőzünk. Tavasszal sokkal többet várók az együttesünktől. Reméljük, hogy a közönséget is vissza tudjuk csalo- . gatni a pályára, mert szurkolók nél­kül elképzelhetetlen a játék. Szabó Zoltán Kiss Jenő kiskunfélegyházi labdarú­gó-játékvezetőt a közelmúltban kö­szöntötték négy évtizedes működése al­kalmából. Hosszú pályafutása során 1260 mérkőzést vezetett. Kitüntetéseit, emléktárgyait, tiszteletdíjait nem köny- nyű összeszámolni, egy vitrint töltenek meg a szoba sarkában. Hát még az emlékei... — Nekem mindenért nagyon meg kellett küzdeni — mondta az egykori aranysípos játékvezető. — De ezt nem keserűséggel mondom, hiszen élvezetet találtam a küzdelemben. — A közönség is élvezetet talált a működésében?- Nem a közönségnek, a két csa­patnak vezettem a mérkőzést, aszerint, ahogyan megtanultam. Az ellenőri je­lentések a „megmondhatói”, hogyan minősítették a munkámat. — Engem mégis az érdekel inkább, hogyan reagált a közönség, volt-e taps és fütty? — Volt mindkettő, de engem a kö­zönség véleménye nem befolyásolt. — Nem tudom elképzelni, hogy ön­nek mindegy volt: az öklüket rázták vagy a tenyerüket verték össze ... A nagyközönségtől sosem tartot­tam, a kisszámú azonban mindig veszé­lyesebb volt. De én mindig úgy végez­tem a munkám, ahogyan a legjobbnak láttam, akkor is megadtam a 11 -est, ha arra ökölrázás volt a válasz. Húsz évvel ezelőtt, amikor a megyei lap értékelte a,játékvezetők tevékenységet, úgy mi­nősítettek, hogy a tárgyilagosságom nem vonható kétségbe. — Tehát botrányos mérkőzése nem volt? — Botrány nem volt... A KTE— Kiskőrös mérkőzést vezettem, néhány perc volt hátra és ítéletemmel a kiskő­rösieket sújtottam, noha én sosem vol­tam a kecskemétiek házibírója... — Másik csapatnak volt? — Egyiknek sem! Szóval állt a játék, a kiskőrösiek fenyegetőztek, ha nem vonom vissza az iteletemet, nem játsza­nak tovább. Mondtam nekik, hogy ar­ra mérget vehetnek, hogy nem vonom vissza, ellenben mérem az időt, s amennyiben a szabályok szerint öt per­cen belül nem folytatják a játékot, lefú­jom a mérkőzést. Meg is történt. — Egyéb szélsőséges eset? — Olyan előfordult, hogy megtap­soltak bennünket, meg az isjhogy levo­nuláskor fujjoltak. De én nyugodt lel­kiismerettel bármelyik pályára vissza mertem menni meccset vezetni. Meg­jegyzem, arra mindig ügyeltem, hogy kirívó hibát ne kövessek el. Ha gyön­gén vezettem, azt elismertem, de szán­dékosan sosem károsítottam egyik csa­patot sem. — Melyik volt a legnehezebb mérkő­zése? A Pécs—Zalaegerszeg mérkőzé­sen (első és a harmadik helyezettek vol­tak), mindkét csapat az NB I-be jutá­sért harcolt. Az első félidőben a vendég ZTE 2—0-ra vezetett és a második já­tékrészben 4—2-re kikapott. Ezen a mérkőzésen fel kellett gyűrni a fehérne­műt ... Olyan iram volt, hogy még ne­kem is „kapaszkodnom” kellett, pedig mindig szorgalmasan készültem. — Hogyan készült? f —4 Hetente kétszer, háromszor fu­tottam a köröket a félegyházi labdarú­gópályán, meg gimnasztikáztam. Min­dig kifogástalan erőben voltam, de Pé­csett az utolsó tíz percre nagyon elfárad­tam, s köztudott, hogy ilyenkor meg­szűnik a szellemi koncentráció is. Tehat hiába jó játékvezető valaki, ha fizikailag nincs megfelelően felkészülve. — Mindig akcióközeiben volt? — Igen. Szerettem mindent közelről látni, ezért sokat futottam, persze az ésszerűség határain belül. Mert a labda útját azért igyekeztem kiszámítani, s aszerint helyezkedtem. De azért a játé­kot a két 16-os között mindig követtem. — Átlósan vezetett? — Én 1948-ban tettem labdarúgó­játékvezetői vizsgát és attól kezdve mindjárt átlósan vezettem. Ez akkor korszerű volt. — Hogyan lett játékvezető? . — 1948 nyarán tanfolyamot hirde­tett Halápi Sándor és Vízhányó László. Beiratkoztam és sikeres vizsgát tettem. — Hogyan ismerkedett meg a labda­rúgással? 'ÁÜrA szüleimmel az úgynevezett Bé­kás legszélén laktunk. A jelenlegi Ótemplomtól Csongrád és Szeged irá­nyában volt ez a terület. A házunkkal ti Még 68 évesen is; útban a kezdőkör felé. szemben volt a csordajárás, amely na­gyon alkalmas volt a futballozásra. A tanítás után ott töltöttük a délután­jainkat. Az apám bognárműhelyében volt az öltözőnk. Képesek voltunk há­romszor is csapatot választani, este ki­abáltak értem a szüleim: „Jenő, gyere már be!” Ilyenkor aztán előfordult, hogy elcsattant egy-egy pofon is... — Ennek alapján már szinte termé­szetes, hogy innen a szabályos focipá­lyára vezetett az útja, vagy mégsem? — Nem lettem labdarúgó! Először a négy polgárit végeztem el, azután fog- techmkustanoncnak szegődtem és na­gyon kevés időm maradt a labdarúgás­ra. De lelkes szurkolója voltam a KTK-nak, sokszor a kapusok meg a játékosok ingyen vittek be a meccsre. Markócs Jóska, Semperger vagy Sahin Jancsi (ő volt a legnagyobb csillag). Minden játékost név szerint ismertünk, s amikor vége volt a mérkőzésnek, be­szaladtunk a pályára, megfogtuk a ke­züket és együtt mentünk az öltözőbe. — Tehát már gyerekkorától tapasz­talhatta, hogy szidják, fenyegetik a bí­rót, mégis sípot vett a szájába...?! — Akkoriban nem fenyegették a bí­rót! Majdnem minden ítéletét zokszó nélkül elfogadták. Ötven mérkőzésből talán egyszer fordult elő', hogy zajon- gott a közönség. A bírói ítélet olyan volt, mint az istencsapása, amit tudo­másul kellett venni. — Egyetért azzal, hogy a játékvezető bírálhatadan? — Egyet kell értenem. A játékveze­tőre van bízva a mérkőzés és felel érte. Hogy a bíró is tévedhet, azt bele kell kalkulálni a játékba. — A szurkolónak azonban már két­ségei vannak, nem mindig lehet eldönte­ni, hogy a bíró véletlenül vagy szándéko­san tévedett... — Én azt mondom, hogy szándékos tévedés nincs, csak felkészületlen játék­vezető és rossz bíráskodás. — Beszélgetésünk során ön mondta, hogy évtizedekkel ezelőtt a játékvezető megbecsült ember volt. Ki, mi változott meg: a közönség vagy a játékvezetés? — Ma már nem olyan szemlélettel nézik a mérkőzéseket, mint régen. A serdülőmérkőzéseken még nem kriti­zálják a játékvezetést, de az ifjúságin már megoszlanak a vélemények, a fel­nőtt meccseken pedig... Vannak ab­szolút elfogult szurkolók, akik nem tudnak belenyugodni a vereségbe, a másik csoport a győztes csapat tábora, a harmadik pedig úgy fogadja el az eredményt, ahogyan’megszületik. Sze­rencsére ők vannak többségben. — Mi indokolta, hogy a mérkőzések megítélése így alakuljon? Megváltozott a szemlélet, ma már nem amatőr szempontból nézik a mérkőzéseket. Sokszor vezető klubok sorsa dől el azon, hogy milyen helye­zést szerez á labdarúgócsapat, és ezért mident megtesznek. Ebben a „tűzben” van a játékvezető. — Ön hogyan találta meg a helyét ebben a miliőben? — Én mindig saját meggyőződésem szerint vezettem. Engem meg száz fo­rinttal sem környékezett meg senki, ‘mert esélyt sem adtam rá, hogy esetleg elfogadhatom. — Viszont vannak játékvezetők, akik szinte kiprovokálják.,. HP Ez nagyon helytelen. Nekem bár­mit letehettek az asztalra, üdítőket, szendvicset, én akkor is ugyanúgy ve­zettem a mérkőzést, mintha semmit sem kaptam volna. — Voltak rossz napjai? — Voltak... — És olyan érzése is, hogy megkáro­sította egyik vagy másik csapatot? ii Olyan sosem, hogy ezt szándéko­san tettem volna. De az előfordult, hogy a működésemet értékelve rájöt­tem a tévedésemre. De a hét középétől már a kezemben volt a következő kül­dés és attól kezdve már csak az előttem lévő mérkőzésre összpontosítottam. — Milyen gondolatok foglalkoztat­ták ilyenkor? ~y?j. Hogy megfeleljek a küldőbizott­ság elvárasainak, a saját magam által támasztott követelményeknek. De arra is ügyelnem kellett, hogy a működé­semmel a küldőbizottságomat sose hozzam szégyenbe. — Emlékszik még az első mérkőzé­sére? — Azt nem lehet elfelejteni. A jelen­legi Petőfi-lakótelép helyén lévő putrik­nak nagyon jó labdarúgócsapata, volt, de játszottunk Fejes Jozsóékkal, Teljé- ki Jancsiékkal, íványi Fecóékkal..., akik a város különböző területeinek a csapatait képviselték. Vasárnap délben éppen otthon ebédeltünk az apám há­zában, amikor két ember beállított hozzánk a putriból. Megkértek, hogy délután vezessem le a mérkőzésüket,,a nősök a nőtlenek ellen játszanak. És akkor mindketten kinyitották a mar­kukat és átadták összegyűjtött pénzü­ket, hogy a meccs végén adjam a győz­tesnek. Élvállaltam a feladatot, de arra kértem őket, hogy két oszlopot ássa­nak le kapunak es kössék össze kötél­lel. Szereztem egy sípot, levezettem a mérkőzést és úgy emlékszem, a nősök nyerték a meccset. — Azután hogyan alakult a „pályá­ja”? — Az 1948-as vizsgatétel után 1952- ben már az NB Il-es keret tagja voltam, vagyis az ország első százhúsz játékve­zetője közé soroltak. 1966-ig vezettem az országos második vonalban, aztán az NB ni-ban, végül pedig a megyei bajnokságban. — Hogyan, miért búcsúzott az NB H-tőI? — Tulajdonképpen nagyon prózai oka volt, túlléptem a korhatárt. Ennek a mikéntje azonban már sokkal érdeke­sebb. Srankó Jenő debreceni kollégám az egri csapatnak vezetett meccset, amelyen az egri csapat kikapott. A mérkőzés után az OTSH akkori egri származású elnöke bement a játékveze­tői öltözőbe — ez akkor és manapság tilos -3 és felelősségre vonta a vereség miatt. Kollégám egy ideig hallgatta a kioktatást, majd kinyitotta az ajtót, mire az elnök szó nélkül kiment. A vá­lasz sem sokáig késett: rövid időn belül bevezették a 45 éves korhatárt. S ebbe nemcsak Srankó Jenő esett bele, ha­nem én is ... — Hogyan folytatta az NB Ill-ban? — Nagyon sokat kellett utazni, s a vonaton az átszállások, csatlakozások nem voltak zökkenőmentesek. Emlék­szem egyszer Baján voltunk, Kovács Rudi volt a játékvezető, Jenő öccse meg én partjeleztünk. Tudtuk, hogy rendkí­vül nehéz a visszautazás, ezért a mérkő­zés előtt mindent összekészítettünk, hogy minél előbb elindulhassunk az ál­lomásra. Megbeszéltük a fiákerossal, hogy ott legyen a kapuban. Kovács Ru­di lefújta a mérkőzést, az öltözőben ösz- szekaptuk a csomagunkat, de átöltözni már nem volt időnk. Játékvezetői fel­szerelésben ültünk fiákerre és irány a vasútállomás. De mire átvergődtünk a peronon, az orrunk előtt ment el a vo­nat, mi meg ott álltunk az állomáson játékvezetői öltözékben, csomagokkal a kezünkben. A forgalmista ránk is kér­dezett: „Hát maguk mit csinálnak itt?!” Aztán a vasúti irodában átöltöztünk és a sváb vendéglő szállodájában töltöt­tük az éjszakát. Csakhát a 120 forintos bevételünk kevés volt a kiadások fede­zésére. Kértük a vendéglőst, hogy haj­nali fél 3-kor keltsen fel bennünket. így halasi átszállással reggel fél 7-re értünk Kiskunfélegyházára. A vasútállomás* ról mentünk a munkahelyünkre. Egy idő után megsokalltám ezt a kóborlást és visszaléptem az NB III-ba. Egy ideig még vezettem a megyei bajnokságban. Tíz-tizenkét éve pedig átadtam a he­lyem a fiataloknak. Azóta a labdarúgó-, szövetség városi elnöke vagyok, de al­kalmi mérkőzéseket még mindig szíve* sen vezetek, ha megbíznak. — Tehát vissza a grundra, ahonnan csaknem fél évszázaddal ezelőtt indult? — Igen, legutóbb is középiskolá­soknak vezettem, i a jövőben is szíve­sen teszem, ha hívnak. Ezenkívül nem mondtam le a szokásos edzésekről. Hétfőn a KTK-pályán edzek, csütörtö­könként pedig a József Attila Általá­nos Iskola tornatermében nyolcan- tizen összejövünk és gimnasztikázunk, bordásfalazunk, ugrokötelezünk, me­dic inlabdázunk. súlyzózunk. És termé­szetesen focizunk. — Amikor abba­hagytam azuktív játékvezetést, nagyon hosszú ideig nem volt nyugtom vasár­nap délutánonként. Meccsidőben kénytelen voltam futni, nagyokat sétál­ni, mert nagyon hiányzott a mozgás. Most 68 éves vagyok, 1982 óta nyugdí­jas, de nápi négy órát még a szakmában is dolgozok. Az edzések mellett játék­vezetőket oktatok, nincs sok szabad­időm. Ám azzal foglalkozhatok, amit mindig nagyon szerettem: a labdarú­gással. » Banczik István RÖVIDEN • RÖVIDEN

Next

/
Thumbnails
Contents