Petőfi Népe, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-20 / 17. szám

1989. január 20. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT • SPORT • SPORT • SPORT / • . ■* ' * jggg HÉT VÉGI ELŐZETES SPORT „KÓRKÉP” BAJÁRÓL (2.) Edzőpuccs a Sugovica-parton A bajai kosárlabdacsapat új­donsült vezetőedzője, Rátvay„Zol- tán a vezetőséggel egyetértve a profizmus szellemében: követelt! Márpedig az elmúlt évtizedekben a kék-sárgák házatáján ismeretlen volt, hogy-a játékosokat 500 és 2000 forint közötti összegre bün­tessék például a mérkőzéseken el­követett technikai hibákért, az edzésekről történő elkésésért vagy netán a fegyelmezetlenségért, a lel­kesedés hiányáért. Megjegyzem: tavaly már a játékosok zöme nem a bajai vállalatoknál volt bujtatott állásban, hanem a BSK fizetett al­kalmazottjaként sportolt. A meg­lévő konfliktusokat csak tetézte, hogy Rátvay Zoltán — állítólag —, többször büntetett, és hajlamos volt a keményebb hanghordozásra is. A „pohár” a január 7-ei, szom­bati edzésen telt be! Ekkor Rátvay Zoltán hangos szóváltásba kevere­dett a válogatott Kovács Lászlóval (az előző edző fiával), s a játékos kénytelen volt korábban az öltöző­be távozni. Azon a hétvégén a két válogatott, Kovács és Hosszú föl­kereste az idősebb csapattagokat és néhány vezetőt, akikkel „meg­tárgyalták” a történteket. Hétfőn, január 9-én, a rendkívüli szakosz­tályértekezleten már a játékosok akarata évényesült, mert kívánsá­gukra Kancsár Zoltán lett az új vezetőedző, aki korábban az után­pótlásnál tevékenykedett. Érthető módon tőle arról érdek­lődtem, hogy ilyen előzmények után miért, s milyen elképzelések­kel vágott neki a munkáknak? — Hosszú távon voltak terveim az edzői pályával kapcsolatosan, Szombaton a legjobb négy közé jutásért játszik a Belga Kupában a Lokeren labdarúgócsapata. Van esélye arra, hogy elődöntőben is felléphessen, hiszen az első, hazai 90 percet 3:1-re megnyerte a St. Truiden legénységével szemben. A sikerben szerepet játszott Mé­száros Ferenc, aki egy gólt rúgott, egyet pedig előkészített. — Papíron, úgy tűnik, tovább­jutunk — mondta a Pécsi MSC-től Belgiumba szerződött játékos. — Jó lenne kupát nyerni, mert a bajnokságban jelenleg 10. helyen állunk, így nincs remény arra, hogy a BEK-ben induljunk ... — Tavaly sokat bajlódott sérü­léssel. Rendben van már? — Lekopogom, igen. Azóta visszatért a csapathoz az egykori edző, Aimé Anthuenies. Veié jó­ban vagyok, ő jött rá arra is, hogy új szerepkörben eredményesebb vagyok. A két ék mögött amolyan „szabadúszóként” játszhatom, ál­talában a második hullámban érem el a kaput. — Még két évre a Lokerené. Kö­zépcsapatnál szerepel, nem vágyik többre? — De igen. Nem mintha lenéz­ném a Lokerent, de annak van iga­za, aki egyszer azt mondta róla: most valósággal a nyakamba sza­kadt a feladat. A végső lökést az adta, hogy azon a rendkívüli érte­kezleten a vezetők felszólítására a játékosok a számításba jöhető je­löltek közül engem rangsoroltak az első helyre — mondta Kancsár Zoltán. —- Milyen a csapat erőnléte? „ '■— Nem a legmegfelelőbb! Ez kiderült a Tungsram, valamint a Videoton elleni találkozókon. El­sősorban a védekezéssel volt baj. Ehhez az is hozzájárult, hogy a játékosoknak konfliktusa volt elő­dömmel, ezért nyilván nem teljes intenzitással edzettek az utóbbi he­tekben. — Hogyan tovább? — A hátralévő két ellenfelünk a Bp. Honvéd és a Zalaegerszeg, így négy hetünk marad a felkészülésre. Más célkitűzésünk nem lehet, mint bentmaradni a tíz között, s ezt a jelenlegi játékosállománnyal is el kell érnünk! Aztán a nyáron majd eldől a sorsom... — mondta Kancsár Zoltán vezetőedző. A Bajai Sport Kör életében be­következett „helyi viharok” alapos megfontolásra kényszerítik az ap­parátus tagjait, és a társadalmi fel­adatokat vállalt szakosztályi, el­nökségi tagokat is. Elérkezett az önvizsgálat ideje, ami nélkül ma már tényleg nem lehet továbblép­em. Erről kérdeztem az egyik érde­keltet, Csuvár Zoltán ügyvezető el­nököt. —Az 1988-as esztendőben a ko­sárlabda-szakosztály munkájában sok volt a probléma. Nem tudtuk, hogy mikor akarunk egyet, s mi­kor nem. Hiányzott az egység a vezetésben, az egymás háta mögöt­„falusi csapat”. Az a gond, hogy a mentalitásukban is azok. Az utób­bi időben egyre többet kell könyö­rögni azért, hogy a szerződésben foglaltak szerint folyósítsák a havi fizetésemet. Ezt sértőnek és kicsi­nyes dolognak érzem, s nem taga­dom: ügynököm segítségét kértem. Franciaországban vagy Svájcban folytatnám szívesen. —Nem húz vissza a szíve Pécsre? — Ahogy hallom, a bundaügy miatt bajban voltak és vannak. Ha lehetne — mint ajhogyan nem lehet —, hazaugranék 4-5 meccset ját­szani, segíteni az egykori társakat. — Márciusban újabb vb-selejte- zőt játszik a magyar válogatott. Hívták-e itthonról? — Igen, Bicskei Bertalan szövet­ségi kapitány jelezte, hogy számit rám. — Mit szól a kapitánycseréhez? — Úgy vagyok vele —ps ebben a gondolkodásomban bizonyosan a profisors is alakított —, hogy manapság már nem a kapitány személyét kell nézni, hanem azt, hogy végre eredményeket érjen el a válogatott. Belgiumban játszom, de ha hívnak, örömest jövök haza, szolgálni a nemzeti együttest. Szá­momra nincs nagyobb megtisztel­tetés a válogatottságnál. ti torzsalkodások is megjelentek a munkában, ami az egész csapat életére kihatott. Ezen kívül anyagi gondjaink is voltak. De a játéko­sokkal szemben minden vállalá­sunkat teljesítettük. Reméljük, hogy a tavalyi évet nem zárjuk adóssággal. — Az egész országban megérett a helyzet a sportirányítás eddigi gyakorlatának felülvizsgálatára. Mi a helyzet Baján? — Hiányzik a személyes, egyéni döntés és egyben felelősségválla­lás. Évek óta úgy indulunk neki az új évnek, hogy az elején még senki sem tudja, mennyi lesz a költségve­tésünk. Igaz, vannak lekötött pén­zeink, de ezekből a legjobb esetben is csak az igények fele teljesül. Ezért az apparátus idejét főleg a pénz utáni szaladgálás köti le. Az adó bevezetésével megnőtt az ügy­viteli munkánk is, de ellentétben a • A Kalocsai SE és a Miskei Tsz SK megegyezett Facskó János labdarúgó átigazolásának ügyében. A miskeiek kiadták a fiatal játékost, igy a jövőben a megyei I. osztályban szereplő kalo­csai gárdában folytathatja pályafutá­sát. 0 Szombaton a kecskeméti Akadé­mia étteremben tartják az elmúlt eszten­dei gokartbajnokság érem- és díjkiosztó ünnepségét, amelyen valamennyi helye­zett kartozó és a szövetség képviselői is részt vesznek. Az esemény 10 órakor kezdődik. 0 A Magyar Demokrata Fórum négy csapat részvételével teremlabda­rúgó-tornát szervez január 29-én, va­sárnap a Fáy utcai sportcsarnokban. A FIDESZ, a TDDSZ, a magyarorszá­gi örmények együttese, továbbá, az MDF-válogatott lép parkettre, és két­szer 10 perces találkozó keretében kör­mérkőzik. A torna teljes bevételét az örményországi földrengés károsultjai megsegítésére ajánlják fel. A szervezők arra kérik a nézőket: expresszlevélben közöljék azt a szándé­kukat, ha szeretnének ott lenni a lelátó­kon. A rendezvény egyébként különle­ges annyiban, hogy minden néző any- nyit fizet a belépőért, amennyit gondol, jónak lát. A jegyigényléseket — a fize­tendő összeg feltüntetésével — a követ­gazdálkodói szervekkel, a BSK nem növelte az apparátusi létszá­mát. A béreket sem tudtuk emelni. Viszont sikernek tartom vállalko­zásainkat, amelyek pluszbevételt jelentettek az egyesületnek. — Ahhoz, hogy a BSK korábbi eredményeinek színvonalát elér­jük, feltétlen mó4osításra szorul a szervezeti felépítésünk. Ez pedig személycseréket is maga után von­hat, amitől nem szabad félnünk. Az újdonság lényege: meg kell vál­toztatni a vállalatok és az egyesüle­tek közötti érdekviszonyt. Eddig csak beszéltünk róla, ám a jövőben a szakosztályoknak valódi, tényle­ges gazdasági önállóságot kell adni — mondta Csuvár Zoltán a BSK ügyvezető elnöke. A tervezés befejezése után vár­hatóan egy új időszak kezdődik a bajai sportéletben is. Kovács Zoltán kező címre kell elküldeni: Farkas Ba­lázs, 2091 Etyek, Pf. 9. 0 Az elmúlt héten az olimpiai bronz­érmes-férfi és női tőrválogatott tagjai szerepeltek a Világ Kupa-versenyen, ezúttal a kardozókon a sor. Az olimpiai bajnok együttes tagjai — Csongrádi László, Szabó Bence, Bujdosó Imre — Abay Péter és Köves Csaba társaságá­ban Moszkvában lépnek pástra. A via­dalon új szerepkörben, csapatvezetőként mutatkozik be az emlékezetes olimpiai döntő győztes találatának szerzője, Ge- dővári Imre. Az egyéni küzdelmekbe be­kapcsolódik Varga József, Boros György és Péntek Gábor is. A versenyt már az új szabályok szerint, rövidített páston és találatjelző géppel rendezik meg. 0 Továbbra is biztatóan szerepel Temesvári Andrea Melboume-ben, a 2,4 millió dollár összdíjazású ausztrál nyűt bajnokságon. A sérülés után visz- szatért magyar teniszezönő a 2. fordu­lóban az amerikai Kathrin Keilt verte igen szoros mérkőzésen, három játsz­mában. Az első szettben még a tenge­rentúli versenyző kezdett jobban, a má­sodikban Temesvári a rövidített játék­ban azonban fordítani tudott, s a min­dent, eldöntő harmadik játszmában fe­lülkerekedett, ezzel 4:6, 7:6, 6:4 arányban nyerte a mérkőzést. PÉNTEK LABDARÚGÁS A megyei labdarúgó-szövetség értekezlete: Kecskeméten, a labda­rúgó-szövetség székházában (Zi- may L. u. 4 ), 14 órakor. Az értekezlet napirendjén az MLSZ alapszabály-tervezetének ismertetése és a megyei bajnokság őszi idényének értékelése szerepel. Az értekezlet során kapják meg a csapatok a tavaszi idény sorsolását. SZOMBAT CSELGÁNCS Honvéd Kupa nemzetközi csel­gáncsverseny: Budapest, 9 órakor. LABDARÚGÁS Á Téli Kupa amatőr teremlabda­rúgó-torna helyosztói: Vaskúton, a sportcsarnokban. A mérkőzések programja: 8.30: ATI—KIOSZ, 9.10: Fóka—Ganz, 9.50: ATI— Vaskút, 10.30: Fóka—Amatőr, 11.10: KIOSZ—Vaskút, 11.50: Ganz—Amatőr 12.30: Katymár —Nagybaracska, 13.30: Vaskút— VGV, 14.10: Szeretnie—Hellas, 14.50: Vaskút—Újváros, 15.30: Szeremle—Bajai TSZ SK, 16.10: VGV—Újváros, 16.40: Hellas— Bajai TSZ SK. BIRKÓZÁS Futó Géza junior kötöttfogású emlékverseny: Szeged, SZVSE- csamok, 9 órakor. Úttörő A kor- csoportos területi kötöttfogású ver­seny: Kunszentmiklós, 9 órakor. KOSÁRLABDA NB I-es női A csoport: Kecske­méti SC—Szarvas, Kecskemét, Városi sportcsarnok, 17 órakor. A KSC sokat nyerhet, s még töb­bet veszíthet Győzelem esetén a kecskemétiek esetleg felkerülhet­nek a legjobb hat közé, a vereség pedig azt jelentené, hogy rájátszás során a Szarvas elleni kettős veresé­get viszik magukkal, ami pedig iga­zán nem előny. A Szarvas mindig nagyon nehéz ellenfele volt a KSC-nek, s a hírek szerint jó formában játszó csapat érkezik Kecskemétre. NB I-es férfi A csoport: Bp. Hon­véd—Bajai SK, Bp., Dózsa Gy. út, 17 órakor. Mivel csak két mérkőzés van hát­ra a rájátszás előtti bajnoki küzde­lemből, az már végleg eldőlt, hogy a BSK nem lehet ott a legjobb hat csapat közt. A Honvéd most nagy harcot vív a második hely megtartá­sáért, s így — bár a sérülésből fel­épülő Hosszú István talán pályára léphet —, mégis a Honvéd a talál­kozó esélyese. Videoton—Kecskeméti SC, Szé­kesfehérvár, 17 órakor. A KSC-nek már nincs, a Video­tonnak viszont még van némi remé­nye, hiszen a csapatuk egy mérkő­zéssel kevesebbet játszott Ezt—az egyébként a ZTE ellen megnyert, majd műhiba miatt újrajátszásra ítélt találkozót — január 25-én, szerdán rendezik meg. Az elmon­dottakból kitűnik, hogy a Videoton­nak több a vesztenivalója. A KSC nyugodtan játszhat bár a jelenlegi formájában még így is alig van esé­lye a kék-fehér együttesnek. NB II-es férfimérkőzések: Bajai Eötvös TK—Szegedi Postás, Baja, 9.30- kor. Ferencvárosi Vasutas— KSC II., Budapest, 17.30-kor. NB II-es női mérkőzés: Bajai Eötvös TK—Szolnok, Baja, 11 órakor. RÖPLABDA Az országos juniorbajnokság se­lejtezőinek mérkőzései: Kecskemé­ten, a Lánchíd utcai sportcsarnok­ban. 9 órakor: KSC—Komép, 11.30- kor: Dunaújváros—Kapos­vár, 17 órakor: KSC—Dunaújvá­ros, 18.30-kor: Kaposvár—Ko­mép. MNK női mérkőzés: Kalocsai SE—Kaposvári Sí, Kalocsa, váro­si sportcsarnok, 11.30-kor. . SAKK A 3. nonstop 24 órás egyéni vil­lámverseny kezdete: Kalocsán, a művelődési központban, 12 óra­kor. VÍZILABDA Felszabadulási Kupa: Tungsram SC—Kecskeméti Vízmű SC, Bp., Hajós A. uszoda, 10.15-kor. TEKE NB I-es női mérkőzés: Kőbányai Porcelán—Szanki Olajbányász, Bp., 10.30-kor. VASÁRNAP ATLÉTIKA A MASZ ifjúsági, serdülő A kres. fedettpályás bajnoksága: Budapest, Olimpiai csarnok, 9 órakor. RÖPLABDA Az országos juniorbajnokság se­lejtezőinek mérkőzése: Kecskemé­ten, a Lánchíd utcai sportcsarnok­ban.. 9 órakor: Kaposvár—KSC. 10.30-kor: Dunaújváros—Komép SC. SAKK A 3. nonstop 24 órás egyéni vil­lámverseny befejezése: Kalocsán, a művelődési központban, 12 óra­kor. TÖMEGSPORT Gazdász Kupa kispályás labda­rúgótorna: Lajosmizsén, a sport­csarnokban, 8 órakor. A versenyen öt szövetkezeti együttes amatőrcsapata körmérkő­zéses formában dönti el a helyezé­sek sorsát. ASZTALITENISZ * NB I-es férfi A csoport: Kiskun­félegyházi Lenin TSZ SK—Borso­di Építők. Kiskunfélegyháza, Fad- rusz J. u., 14 órakor. Rangadómérkőzés lesz a javából. Borsodi Építők az őszi idényben 14:11 arányban legyőzték a félegy­háziakat, ám végül ez volt az egyet­len nyert mérkőzése és a táblázat 8. helyén fordult A Lenin TSZ SK visszavágásra készül és erre most meg is van az esélye. Mészáros élvágyik a Lokerentől RÖVIDEN RÖVIDEN MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 9.00: Képújság 9.05: Tévétorna 9.10: Magyar évszázadok. II. Lipót és a magyar nemesség — ism. 9.30: Rényi Tamás: Hét kérdés a szere­lemről c. film 10.35: Bizánc ezer esztendeje. Mozaikok és freskók, a történelem tanúi. NSZK- rövidfilmsorozat VIII/3. rész: A makedón dinasztia — ism. 11.05: Képújság 16.55: Hírek 17.00—19.00: Péntek délután Évgyűrűk. Nyugdíjasok műsora Téka. Közhasznú információk Reklám Ablak. Közéleti szolgáltató műsor 19.00: A lielvardi öv. Szovjet kisfilm — ism. 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Piedone, a zsaru. Olasz—francia ka­landfilm (1973 — ism. 21.50: Reklám 21.55: Műkorcsolyázó Európa-bajnokság. Jégtáncverseny. Közvetítés Birmin­ghamből kb. 23.00: Híradó 3. TV II. MŰSOR: TV 2. Radványi Dorottyával és Aigner Szilárd­dal 17.00: Képújság Riportok Időjárás-jelentés Tévétorna Reklám Zene 17.45: MOZAIK. Telefonos játék 18.00: Telesport 18.30: Gyerekeknekl Tom és Jerry. Amerikai rajzfilmsorozat. William Hanna- és Joseph Barbera- produkció. 1. A műkedvelő mezei egér, 2. Bizonytalan, mint a kutya vacsorája, 3. Pajkos pajtás 19.00: Premier. Élő kapcsolásos műsor a kulturális élet új bemutatóiról Brecht: A vadállat. NDK-tévéfilm A szecsuáni jólélek. Részlet a bemutató­ból. Közvetítés a Madách Színházból A Magyar Rádió és Televízió zenekará­nak koncertje a Zeneakadémiáról 19.30: Wagner: Trisztán és Izolda, részlet 20.00: Gazdag Gyula: Válogatás c. film 22.00: Bernstein: Szimfonikus táncok 22.30: Napzárta Képújság 5K/ CHANNEL 06.30: Az Európai Business Channel műsora. 07.00: Jó reggelt. Skandináviai 08.00: DJ Kát gyermekműsora. 09.00: A Cisco-kölyök. 09.30: Rajzfilm. 10.00: A Nescafe 40-es brit poplistája. 11.00: So- ul-zene. 12.00: A Coca-Cola 50-eseurópai poplistája. 13.00: Egy másik világ. 14.00: A filmvilág hírei.,14.30: Thaiföldi panorá­ma. 15.00: Ritter társa. 15.30: Csillagkom­mandó. 16.00: Countdown — popzene Hollandiából. 17.00: DJ Kát gyermekmű­sora. 18.00: Repülő Kiwi. 18.30: Jeannie- ről álmodom. 19.00: A szellem és Mrs. Mu­ir. 19.30: Pókember — akciófilm. 20.30: Canon-divat. 21.00: Sakkjátszma (angol, 1984.) 22.23: Hójelentés. 22.30: Amerikai futball. 23.30: Countdown. 00.30: Popze­ne Kanadából ARTS CHANNEL. 01.00: A. Blakey. 01.55: N. Simone. 02.50: N. Ad- derley. 03.50: A Landscape Channel műso­ra. 06.25: Műsorzárás. MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 4.30: 120 perc. 6.10: Műsorismertetés. 6.35: Rajzfilmek. 7.10: A páfrány vörös szí­ne 3-4. rész. 9.25: Hírek. 9.35: Az Ember. 10.35: Adásszünet. 13.30: Hírek. 13.34: Kórusmuzsika. 14.00: Dók. film. 14.40: Bolgár művészek. 15.10: Vidám startok. 15.55: Hírek. 16.00: AIDS — az emberiség réme. 16.45: Világhlradó. 17.00: Műkor­csolya EB (férfiak). 17.50: A páfrány vörös színe 4. rész. 19.00: Híradó. 19.40: Válasz­tások. 19.50: Tangó. 20.05: Nézőpont. 21.30: Vlagyimir Viszockij (2). 22.40: Hí­rek. 22.45: Kálmán Imre operettjeiből. 23.56: A medveidomitók. ÚJVIDÉKI TV: 15.55: Műsorismertetés. 16.00: Vajda­ságon, át. 16.30: Tv-napló — magyarul. 16.40: Reklám. 16.45: Tudományos moza­ik. 17.15: Tv-napló. 17.35: Gyermekműsor — ismétlés. 17.55: Tv-magazin —- szlová­kul. 18.55: Reklám. 19.00: Ma: tájékoztató blokk. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Rek­lám. 20.00: Sorozatfilm. 20.55: Reklánrv 21.00: Szórakoztató műsor — ismétlés. Utána TV-napló, majd utána műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ: t 8.20-8.50: Világablak 8.50: Nótacsokor 9.40: Sírjunk, ríjunk. Óvodások műsora 10.05: .... vedd még e csókot* E. A. Poe versei — ism. 10.10: Tizenkéthangú síp. Zenés beszélge­tés a Benyus családdal 10.40: A Magyar Rádió és Televízió ének­kara madrigálokat énekel 11.10: Magyar írás. A Rádió irodalmi heti­lapja 12.45-—13.00: Szemközt a Kreml uraival 13.00: Klasszikusok délidőben. Zenés sé­ták a természetben. Tél 14.10: Lemezmúzuerh 15.00: Nemzetiségeink életéből 15.30: Kulich Gyula dokumentumműsora 16.05: A Magyar Rádió és Televízió gyer­mekkórusa Szokolay Sándor műveiből énekel 16.17: Csata minden áldott nap—11/2. rész. Czakó Gábor regénye rádióra alkalmazva 17.00: A belpolitikai rovat műsora 17.30: Idősebbek hullámhosszán 19.15: Ifjúság '89. .Látni és akarni kell* 20.15: Nagy mesterek — világhírű előadó- művészek 21.15: Kilátó. A Rádió világirodalmi heti­lapja 22.00: Hírvilág 22.30: Válaszutak és veszélyek 2. rész. Be­szélgetések történelmi és gazdasági al­ternatívákról 23.00: Operaest. Gianni Poggi felvételeiből 23.50: Régi fúvósmuzsika PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Slágermúzeum 8.50: Külpolitikai figyelő 9.05—12.00: Napközben (Élő) 10.45: Láttuk, hallottuk. Művészet-'és mű­velődéskritika 11.25—11.80: Világújság 12.10: Holst: Mocsári szél — szvit 12.25: Édes anyanyelvűnk 12.30: Népi muzsika 13.05: Pophullám 14.00—16.55: Péntektől — péntekig (Élő) 17.05: Kölyökrádió 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Garázs 19.05: Csak fiataloknak! 20.00: Egészségünkért! 20.10: Sport. Közvetítés bajnoki jégko­rongmérkőzésről 20.15: Operettkedvelőknek 21.05: Senki többet? Harmadszor! Szelle­mi árverés a 20-as stúdióból 22.15—0.14: Máról — holnapra BARTÓK RÁDIÓ: 9.08: Barokk versenyművek 9.40: Agay Karola operaáriákat énekel 10.10: Csak fiataloknak! 11.05: Ulalume E. A. Poe. Elmondja: Papp János — ism. 11.10: Zenekari muzsika 12.17: Jósé Carreras dalfelvételeiből 13.05: Hallgassuk újra! 14.05: Goldmark Károly életművének ma­gyar elemei. Kecskeméti István műsora 14.38: Magyar szerzők vokális műveiből 15.10: A Régi Zene Együttes játszik 15.50: Somlyó György: Ami rajtam túl van. Bata Imré könyvszemléje — ism. 16.00: Verdi összes operája. XXVI11/15. rész « 18.20: Kamarazene 19.05—19.35: Iskolarádió 19.35: Három Vivaldi-concerto 20.14: Sugár Miklós: Szerelem, szerelem — változatok egy magyar népdalra 20.28: Rádiószlnház. 21.00: Louis Sclavis dzsesszegyüttesének hangversenye 21.39: A Lausanrie-i Kamarazenekar hang­versenye 23.01: Zenei panoráma • Ezt a csatát (is) Kovács edző nyerte meg...?

Next

/
Thumbnails
Contents