Petőfi Népe, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-16 / 13. szám
1989. január 16. • PETŐFI NÉPE • 5 1988 „GYENGE” MINŐSÍTÉST KAPOTT A dunavecsei konfekciógyár legfőbb terve: talpon maradni! Tizennyolc éve működik Dunavecsén háztartási textíliákat konfekcionáló üzem. Kezdetben szétszórtan, középületek megüresedő helyiségeiben kaptak helyet a részlegek. 1978-ban azonban új, modern telephelyet épített a „gazda”, a Budaprint Pamutnyomóipari Vállalat. A fiatal gyár tágas, világos helyiségeiben négyszáz lány és asszony talál(t) munkalehetőséget... A dunavecsei üzem 1988-ban másfél millió garnitúra kiváló minőségű ágyneműt és kétmillió négyzetméter egyéb háztartási textíliát (abroszt, zsebkendőt stb.) értékesített; a termelt áruk negyvenöt százalékát konvertibilis valutáért. Hagyományos partnereik a legnevesebb osztrák, dán és nyugatnémet áruházláncokat üzemeltető társaságok. • — Elégedett-e a gyár tavalyi teljesítményével? — kérdeztem Orbán Sándortól, az üzem néhány hónapja kinevezett igazgatójától. — Nem! — válaszolta. — 1988 sajnos „gyenge” minősítéssel kerül majd be a gyártörténetbe. Nehezen lehetne röviden válaszolni a miértekre. (. — Engedje meg, hogy tippeljek. Nehezebb időkben — úgy gondolom — az emberek százszor is meggondolják, hogy mikor cseréljék a párnahuzatot, mondjuk, divatosabb színűre... — Már négy év óta jósolják a kereskedők, hogy vissza fog esni a háztartási textíliák hazai forgalma, hiszen azóta vészesen ' soványodnak a pénztárcák. De szeren- esércmég mindig-tart e cikkek- kon-: junktúrája. Sajnos elég szerencsétlenül, Alakult 1988 legelején a vezetőváltás; volt olyan választott igazgatónk, ki csupán néhány hónapot »töltött Dunavecsén. Úgy gondolom, megviselte á kollektívát a csalódás. A másik problé• Egy dolgozó 4500-tól 7500 forintig keres, ha képes eleget tenni a minőségi követelményeknek. mánk á Duna-mellék munkaerőhelyzetével kapcsolatos. Amikór vállalatunk a hetvenes évek elején megjelent itt egy kis üzemmel, többszörös volt a túljelentkezés az állásokra. Alig akadt olyan munkahely a környéken, amely 9 Magas színvonalú munkát várnak a dolgozóktól, hiszen extra minőségű, drága alapanyagokkal dolgoznak. egész évben foglalkoztatott nőket. Ezt látva, a PNYV tovább bővítette az üzemet. Egy — a magyar átlaghoz viszonyítva igen korszerű — gyárat szerelt föl Dunavecsén. Időközben Aposta- gon, Szalkszentmártonban, Dunaegy- házán, majd tavaly itt Dunavecsén is átadtak új ipari létesítményeket. Egy dunaegyházi asszony például, ha helyben esetleg kevesebbet keres, akkor is fölmond itt, hogy ne kelljen utazgatnia; több idő jut a háztáji gazdaságra. Tavaly volt úgy, hogy le kellett állítani a második műszakot, oly sokan hagytak itt bennünket. A létszám megtartása tehát létkérdés! — A pénz nagy úr! Ha önök esetleg még jobban fizetnének ... Mennyit keres a konfekciógyárban nyolc óra alatt egy szorgalmas fiatalasszony? ' V%- Sajnos, oly sok terhet rak a termelőkre az állam, hogy ha bérben is „nagyobbat lépnénk”, kiszorulnánk a piacokról. Nem nagyon dicsekedhetünk a borítékokba kerülő összegekkel, de azért talán álljuk a versenyt. Minőségi munkával bruttó 4500—7500 forintot kereshet nálunk egy varró- vagy szegőnő. Nem tagadjuk: az érdekeltségen, a fizetéseken javítanunk kell, ha el szeretnénk érni célunkat, hogy termékeink kétharmadát tudjuk nyugati piacokra exportálni. Marketingprogramunkban szerepel: *ne az olcsó, tömegcikk kategóriában versenyezzünk. Értékes alapanyagból készült, különleges minőségű ágyneműket kínáljunk vevőieknek. — Precízebb munkát vámak tehát?! Nem lenne érdemesebb inkább robotokkal elvégeztetni a feladatokat, mint minimális bérért dolgozó betanított munkásokkal? — Robotokról szó sem lehet! Nem tudna megfizetni nekünk senki egy ilyen fejlesztést. Egyébként sem kell szégyenkeznünk, korszerű a géppark. Munkatársaim pedig a legmagasabb színvonalú munkára is képesek. Azt persze jó lenne egyszer elérnünk, hogy a nyolcórai munkáért is fizethessünk tisztességes bért... — Úgy tűnik, 1989 sem lesz könnyű év Dunavecsén... — A könnyű évek ideje lejárt. Minden kis üzletért, minden emberért meg kell küzdenünk. Az előszerződések azonban azt mutatják, hogy lesz lehetőségünk a megújulásra, a fejlesztésre, hiszen-a piacnak kell az az áru, amit gyártunk. A vállalat folyamatosan új és újabb terméksorokkal jelenik meg a vásárokon. S mi is egyre nagyobb lehetőséget, szabadságot kapunk a hazai eladások terén. Azzal a feladattal, célkitűzéssel vállaltam el a gyár vezetését, hogy gyorsan rendezni fogjuk a sorainkat és talpon maradunk. Ezt akarja — úgy gondolom —j az egész kollektíva ... Farkas P. József 9 Amikor a PNYV részlege Dunavecsére költözött, sorba álltak a jelentkezők. Ma bőven akad női munkahely a Duna mentén. Mangalica-törzstenyészet Pusztaegresen A kihalófélben levő mangalicák tenyésztésével foglalkoznak Pusztaegresen a Hunyadi Tsz-ben. Tenyésztési és fajtafenntartási munkájuk eredményeképpen a meghirdetett versenyben tavaly országos első helyezést értek el. Az eddig tenyésztett szőke mangalica mellett ez évtől a vörös mangalica fajtát is tenyésztik. (MTI-fotó) Útlevél és pénz Egy évvel ezelőtt a felszaba- dultság érzete töltötte el az ország népét: van útlevelünk! Ám a szabad mozgást biztosító okmány valójában csak most került a birtokunkba, csak mostantól léphetjük át az országhatárt minden kötöttség, feltétel, minden bürokratikus előkészület nélkül, amikor nem kell a kilépéshez legális forrásból származó 3000 forintnyi konvertibilis valuta. Á világútlevél nyomán Ausztriába induló autókaravánok hossza megdöbbentette a devizahatóságot, és — amikor már minden jóérzésű állampolgár értetlenül szemlélte, hogyan engedik kiáramlani az országból a dollármilliókat — lépni kényszerült. Megengedte, hogy ne két-, hanem négyezer forintnyi konvertibilis pénzt tartsunk magunknál: hogy ha nincs legális (legalizált) pénzünk, akkor is utazhassunk; hogy utazási számlánkon levő pénzünkből itthon is vásárolhassunk. Feltéve, hogy előbb egy évig a bankban tartjuk. Az engedelmes állampolgár ilyenkor köszönetét mond. A gondolkodó állampolgárbán viszont további kételyek munkálnak. Nem útlevelének értékét vonja kétségbe — az most már valóban „felnőtt” útlevél. De a devizagazdálkodás reguláin legalábbis elgondolkodik. Ha az a cél — márpedig nyúlván az —, hogy az állampolgárok ilyen-olyan úton szerzett valutája itthon maradjon, akkor vajon miért kell egy évet várni, s miért nem lehet azonnal vásárolni az utazási számlákon levő pénzből? Ha a devizagazdálkodás tudomásul veszi, hogy az állampolgárok sok száz millió dollárhoz jutnak, azt egyre-másra kiadják, és számlájukra újabb pénz kerül, akkor miért, hogy csak behunyja fél szemét, de papírforma szerint ma is tiltja, hogy bárminemű szolgáltatásért — hát még forintért! —idegen valutát elfogadjunk? Miért, hogy rendelkezései görcsösek, megoldásai félmegoldások? Bizonyára van ebben a görcsös- ségben hatalomféltés iá, hiszen a szigorúan központosított deviza- gazdálkodás egy embercsoport számára nem kis hatalmat jelent. De számomra kétségkívül van benne indokolt aggodalom is. Aggodalom a kettős valutarendszer kialakulása miatt, és aggodalom az állami devizabevételek csökkenése miatt. Való igaz, ha mind nagyobb számban nyílnak itthon csak konvertibilis valutáért árusító boltok, áruházak, akkor azok valósággal elszívhatják a jobb árut a forintos boltokból. Legalábbis azt a jobb árut, amiből nincs elegendő, és a jobb árukból nálunk gyakran nincs elegendő. Előállhat egy olyan helyzet, amelyben a hiányzó cikkekhez csak azok jutnak hozzá, akiknek idegen valutájuk van, s azok nem, kiknek csupán forintjuk. Bár ez részben ma is így van — hisz külföldre vásárolni is csak az utazik, kinek márkája, schilling- je, dolláija van —, a ténnyel kevésbé kell szembenézni akkor,,ha a vásárlás külföldön történik. És való igaz: minél több itthon is a csábító, de csak idegen valutáért kapható áru, annál értéktelenebbnek bizonyul a forint, annál értékesebbnek a konvertibilis valuta. Jogos, indokolt a központi devizagazdálkodásnak az az aggodalma, hogy engedményei nyomán csökkenhetnek a maga, tehát az állam devizabevételei. Ez súlyos veszély ilyen mértékű eladósodottság mellett. De vajon mennyivel csökkenhetnek? És amennyivel csökkenhetnek, az miként aránylik az ország összes devizabevételéhez, az ország összes adósságához? (Az adósságállomány 17 milliárd körüli, az utazási számlákon levő pénz 100 miihó dollár alatti, az otthon, illetve a külföldön tartotf lakossági pénz összege ismeretlen.) Valós veszélyek tartják görcsben a központi devizagazdálkodást, de — érzésem szerint — a veszélyérzet, a félelem túlzott. Különösen akkor, ha szembeállítjuk az állampolgároknak azzal a természetes igényével, hogy joguk legyen eldönteni, mikor, mire adják ki pénzüket. Akár forint az a pénz, akár más valuta. Ezért az elsődleges észszerű lépés az lenne, ha nem különböztetnék meg a devizaszámlákat az utazási számláktól, hanem azokat összevonnák, és egyenlően kezelnék. Nem kötnék ki az egyéves várakozási időt, mert az csak az ausztriai boltok további virágzását, s nem a hazai devizagazdálkodást segíti. Hogy ha kikötik, akkor az állam egy évig használhatja azt a százmillió dollárt, ami az utazási számlákon van? Meglehet. Ám az is meglehet, hogy ez hiú remény: az emberek nem vámak, hanem ma veszik meg, amire szükségük van. Ha itthon nem lehet, hát külföldön. S ott vagyunk, ahol a part szakad. Azaz mégsem egészen ott. Egy kicsit előbbre vagyunk: igazi útlevelet tarthatunk a zsebünkben. És mozdultunk néhány tapodtat a devizaregulákkal is. Illetékes helyről ígéret hangzott el: két új áruházát nyitnak, melyben most már kifejezetten nekünk, s nem a turistáknak kínálnak kelendő árut konvertibilis valutáért. Én a magyar államnak és a magyar állampolgárnak drukkolok. Annak, hogy az állam felismerje: ha állampolgárai gazdagodnak, akkor az ország, az állam is gazdagszik. Ha ugyanis ezt felismeri, mindjárt más szemmel nézi mindazt, ami a valuta körül folyik. És az új látásmód cselekvésre készteti. Netán arra, hogy az utazáshoz szükséges pénz hasonlóképpen a zsebükben lehessen, mint az utazáshoz szükséges útlevél. Gál Zsuzsa Tél a kertészetben A Magyar Államvasutak hatvani kertészete látja el az állomásokat, szolgálati helyeket a csinosításukhoz szükséges díszcserjékkel, facsemetékkel, virágokkal. Dyenkor télen is szorgos munka folyik a 100 éves jubileumára készülő kertészetben. A jövő évi kiültetésekhez több százezer szaporítóanyagot gondoz az itt dolgozó három kiváló kertészeti brigád. (MTI-fotó) VESZTESÉGES VÁLLALATOK A SZOVJETUNIÓBAN Akik csődbe mentek Tizenhárom szovjet ipari vállalat igazgatója hihet e szám babonás erejében. Ä szovjet konhány gépipari irodája úgy határozott, hogy a 13 tartósan és reménytelenül veszteséges és csődbe jutott céget felszámolják, ha a gyors szanálás nem hoz eredményt. Az Izvesztyija a döntést rendkívülinek minősítette, de az nem váratlan. A most folyó gazdasági reform kemény választás elé állítja a veszteséges vállalatokat: vagy eredményesen dolgoznak, vagy tönkremennek. Igaz, a Szovjetunióban a legutóbbi időkig csődről senki sem beszélt komolyan. A veszteséges vállalatok vezetői biztosak voltak benne, hogy az állam nem hagyja őket támogatás nélkül pénzügyi nehézségeikben. Vannak gyárak, amelyek évtizedeken át jól éltek a költségvetési dotációból és az állandóan meghosszabbított hitelekből. Statisztikai adatok szerint a gépipari vállalatok 4 százaléka veszteséges, az adósságuk összege 112,7 millió rubel. A veszteséges vállalatok az egész szovjet népgazdaságnak évente 10 milliárd rübel kárt okoznak. A gazdasági reform véget akar vetni az ilyeh ingyenélésnek. Mi vár a csődbe jutott vállalatokra? Ivan Szilajev miniszterelnök-helyettes, a kormány gépipari irodájának vezetője közölte, hogy néhány veszteséges vállalat profilját megváltoztatják, másók átkerülnek erős egyesülésekhez. Van más megoldás is. A leningrádi reduktorgyár, egy kisinyovi öntöde és a kurszki csapágygyár igazgatósága és munkásai például úgy döntöttek, hogy bérbe veszik a gyárukat. A veszteséges vállalat súlyos tehertétel, így mindenekelőtt fel kell tárni a ráfizetés okait. Ezek sokfélék lehetnek. Egy fajta receptre van szükség, amikor a gyár a hozzá nem értő vezetés és az elavult munkaszervezés miatt megy tönkre. Teljesen más gyógymódra van szüksége annak a vállalatnak, amelyik önhibáján kívül kerül szorult helyzetbe. A Szocia- lisztyicseszkaja Indusztrija (Szocialista Ipar) cimü lap a minap arról számolt be, hogy a mezőgazdasági gépgyártási minisztérium alá tartozó három vállalat a tervezők rossz számításai miatt került a csőd szélére. Az állami megrendelésre, vagyis kötelezően gyártandó gépek fölöslegesnek bizonyultak, már nincs rájuk kereslet Mit lehet tenni akkor, ha a veszteség a tervben szerepel? Ma például az egész szovjet szénbányászat veszteséges, így az új gazdálkodási rendszerhez vezető útja eleve elrendeltetett. Az pedig lehetetlen, hogy egy ágazatban csupa hozzá nem értő ember dolgozzon, akik veszteséget termelnek az államháztartásnak. Szó sincs róla. Amikor a nagybani árakat utasításban rögzítik, egyes ágazatok eleve veszteségesek, mások pedig igen gazdaságosak. A gazdasági reform során tervezik a nagybani árak felülvizsgálatát, de sok közgazdász szerint ez csak rövid távú előnyt hoz, 2-3 év múltán viszont a vállalatok ismét egyenlőtlen helyzetbe kerülnek, ha nem változik maga az árképzés. A veszteséges vállalat sorsa így kapcsolódik közvetlenül. A szovjet gazdaság átalakításával összefüggő problémákhoz. Egyelőre csak a gépiparon belüli erő- és eszköz-átcsoportosításról van szó. A közgazdászok azonban úgy vélik, hogy ilyen átcsoportosításra van szükség a gazdaság szektorai között is. A tartalékokat a szociálpolitikai célokat szolgáló ágazatokba, a könnyűipari és közszükségleti cikkek gyártására és a szolgáltatásokra kell átcsoportosítani. Alekszej Putyincev (APN—MTI-press)
