Petőfi Népe, 1988. december (43. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-14 / 297. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1988. december 14. r ) ARCHIVÁLÁSI CSŐD? Veszélyben nemzeti filmkultúránk Néhány hónappal ezelőtt Párizsban tartotta jubileumi ülését a FlAF — a filmarchívumok nemzetközi szövetsége —, megemlékezvén a megalakulás ötvenedik évfordulójáról. A szövetségnek hazánk is tagja, ám a magyar filmarchívumról ezen a tanácskozáson kevés szó esett. Nincs mivel dicsekednünk. A világon szinte egyedülálló sajátosságunk például az — csupán az NDK-ban hasonlatos a miénkhez a helyzet —| hogy a filmarchívum a Filmintézet részeként dolgozik; ebből az következik, hogy az archívum nem fordíthatja bevételeit teljes egészében a filmek megőrzésére, hiszen a „filmtudományt” is ezekből kell eltartani. A fő bevételi forrás a Filmmúzeum üzemeltetése, ám a világon, végigsöprő moziválság ezt a filmszínházat sem kíméli: el-elmaradoznak a nézők. Az archívum bevételeinek másik része az ide befolyó filmjogokból, a szolgáltatási díjakból és a forgalmazási bevételekből tevődik össze, ám mindez édeskevésnek látszik ahhoz, hogy az itt őrzött körülbelül hétezer játékfilm és vagy tizennégyezer dokumentumfilm tekercsei romlás nélkül megőrizhetők, esetleg felújíthatok legyenek. Manapság a fő gondot a régi, úgynevezett nitrofilmek megmentése jelenti. Ezeket a tűzveszélyes alapanyagra forgatott munkákat sürgősen restaurálni kellene, de átmentésükhöz az archívum évente csupán 4-5 millió forintos támogatást kap (ez az intézmény egész költségvetésének durván 10 százaléka). A szocialista országok film- archívum-vezetőinek egybehangzó vélekedése szerint az ötvenszázalékos állami dotáció és az ötvenszázalékos saját bevétel tekinthető elfogadható, egészséges aránynak. Gyarapítja az archívum gondjait az is, hogy nem szerepel a védett nemzeti gyűjtemények listáján, így hát nincsen jogalapjuk arra, hogy megtagadják a — sokszor az egyetlen, felbecsülhetetlen — kópiát kikölcsönözni kívánó cégek, vagy éppenséggel a Magyar Televízió kéréseit. Ezért aztán az állományt kitevő, összesen negyvenmillió méter pozitív és negatív film közel fele „mozdul meg” évente ilyen kölcsönzések miatt, márpedig köztudott, hogy minden vetítéssel romlik a filmszalag minősége. A megoldás nyilvánvalóan a filmek felújítása és tartósabb hordozóanyagra — például képlemezre vagy videoszalagra — való „átírása” lehetne, ám ehhez nincsenek pillanatnyilag meg az anyagi erőforrások. A keretből évente alig hatszázezer méternyi film felújítására futja. A munka mindenképpen versenyfutás az idővel, hiszen ma már köztudott, hogy a színes filmek közül azok, amelyek a Technicolor- korszak után készültek, igen gyorsan fakulnak, ezek átmentése elsődleges fontosságú feladat lenne. A romlás lassítható persze, ha a tekercsek megfelelően klimatizált raktárban állnak, ám hazánkban ilyet nem találunk. (Ugyanakkor az NDK fővárosában ilyen klimatizált raktár működik — méghozzá magyar berendezésekkel!) Égető szükség lenne nálunk is egy Uyen épületre, de az bizonyos, hogy a filmarchívum a saját erejéből a beruházás költségeit képtelen kitermelni. Annál is kevésbé, mert erőfeszítéseinek java része a magyar játékfilmek —a színes játékfilmek — megmentésére koncentrálódik. A film biztonságos megőrzéséhez három alkotóelem megléte szükséges: az eredeti kép- és hangnegatív, a pozitív, és egy közbenső, úgynevezett „dubnegatív”. Ezek biztosítása a filmeket forgalmazó vállalatok feladata lenne, de mivel ők a tekercseket nem tudják megfelelő körülmények között őrizni, gyakran már eleve romlásnak indult állapotban kapja meg ezen anyagokat az archívum. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az úgynevezett kötelespél- dány-rendszer bevezetése óta javult a helyzet.) Furcsa ellentmondás: az archívumban a munkatársaknak csupán az egynegyede foglalkozik a híradó- és dokumentumfilmek nyilvántartásával, konzerválásával és felújításával, noha az állomány'zö- me ilyen filmekből áll. A történetiség rovására — úgy tűnik —1 az esztétikai megfontolások győzedelmeskedtek, hiszen a legtöbb pénz és erőfeszítés a játékfilmek gondozására megy el. Ez nyilván a szegénység diktálta kényszerű választás volt, ám annyi bizonyos, hogy e nemcsak film-, hanem politikai és kultúrtörténeti értékű dokumentum- és híradófilmanyag fokozatos és visszafordíthatatlannak tűnő pusztulásával nemzeti kulturális örökségünk lesz szegényesebb. Különösképpen akkor lesz nyilvánvaló e helyzet súlyossága, ha tudja az ember: milyen nehezen használható a Magyar Televízió saját archiválási rendszere, milyen siralmas körülmények között — a fővárosban szétszórtan, panelházak nedves, levegőtlen pincéiben — tartják a televízióban készült mozgóképes anyagokat. Ha megőrzik egyáltalán; 'hiszen rengeteg olyan, komoly nemzeti értéknek bizonyult filmről, mű-' sorról értesülhettünk már eddig is, amelyek egyszerűen „elvesztek”, vagy épp letörölték őket a mágnes- szalagról. Természetesnek látszik, hogy minden ilyen, a magyar mozgókép- kultúrához tartozó munkának a nemzetig filmarchívumban legyen a helye. Ám a paradoxon éppen az, hogy ha ez az óhaj végre megvalósulna, az archívum egyszerűen ösz- szeroppanna a —már ma is alig ( elviselhető — terhek alatt. Vértessy Péter Victor Vasarely alkotásai Csávolyon Ha Bajáról Szeged felé visz az utunk, nyelven beszélő, de egy akarattal épülő érdemes megállni Csávolyon, e három községben. Az általános művelődési • Fischbein Nándor: Napozó női akt. Victor Vasareíy: Né jj^s üebr'il Szárit) központban mindig van valami külön- n leges látnivaló. Amikor a napokban, | csak úgy ötletszerűen bekukkantod y tam, szinte nem hittem a szememnek. : Egy Vasarely-kiállítáS megnyitójára | nyitottam be. A magyar származású, Sj világhírű művész alkotásait ezúttal Fischbein Nándor szobrász-grafikus > munkáinak társaságában tekinthettük j meg. Amint megtudtam, Vasarely Zebra- | sorozatából ez ideig csak három helyen |í volt hatnál több egyszerre kiállítva, az j egész világot beleértve. Most Csávoly j negyedikként csatlakozik e helyekhez, I itt ugyanis kilenc tagja látható az emli- | tett sorozatnak. Fischbein Nándor a mester kiállítá- ji saihoz a propagandaanyagokat, azaz a plakátokat és leporellókat tervezi, és || egyúttal saját metszeteit is szerepelteti |] a közös tárlaton. December 22-éig tekinthető meg a ) nJáWJÜfci' Jfjgs rr-v 'J&zJ WJjfcV Jüuiu KÉPERNYŐ PÁLYÁZAT—ÍJJ HATÁRIDŐVEL Peer Gynt A merész témákat kedvelő Gaál István elfogadta Ibsen egyik különös, a népi hiedelmek ürügyén létkérdéseket boncoló művének, a Peer Gynt-nek a kihívását. Olyan ez a feladat, mint a már- már sarki északon a napkorong útja. Sugaraival felragyogtatja az egyik csúcsot és mire a Vándor odakapaszkodva utolérné a tüneményt, már a másik ormot koronázza. A rendező - maga is többször megtapasztalta a tünékeny, elérhetetlen csodát. Mire gondol közben? Az emberi élet soha el netp érhető tökéletességére, amelyet egy életen át keresünk, mint a szüntelenül új utakra vágyó parasztlegény? Megfordult-e agyában,' hogy a maga Peer Gyntje, két és fél órás tévéfilmje sohasem lehet olyan, mint amilyent lelke színpadán megálmodott? Még több pénz, még korszerűbb technika rögzíthette volna a költő-filozófus csodálatos szövegétől száriíyaló képzeletünket. Mert — mások is elmondták már — az 1867-ben (35 évvel a teljes Faust, 7 esztendővel az Ember tragédiája után) írt drámai költemény csodálatos vizíiális látomás (is). Talán ezért is vonzódott e klasz- szikus műhöz az operatőrként is kiváló Gaál István. A most fotografálásra fölkért Vecsernyés Jánostól szép felvételeket láthattunk, önállóan is helyüket megálló természetábrázolásokat, de csak ritkán éreztük a parányiságával az óriás természettel megküzdő ember héroizmusát. Tudóm, bőségesebb költségvetésből futotta volna eredeti viharjelenetek készítésére, még „égbetö- rőbb” hegyek fölkeresésére. Jó színészi teljesítményeknek is köszönhető, hogy szép élmény marad a televíziós Peer Gynt. A címszereplő Szakácsi Sándor lehetett volna kicsit játékosabb, kajlább. Leginkább a korának megfelelő epizódokban tetszett, de megindí- tóan hiteles volt feleslegessége tudatának fölismerésében. Napjainkban különösen időszerű: csak akkor állhatunk „harcunkat megharcoltuk” tudattal a mindent beolvasztó, a véget jelentő Gomböntő elé, ha megpróbáltuk megőrizni önállóságunkat. Jaj az önmagukat feladóknak, még akkor is, ha masszaemberként látszólag kincseket, gyönyöröket, hatalmat birtokolnak. Furcsamód kevés az igazán jó szerep e monumentális műben (akárcsak Madách remekében). A teljesség igénye nélkül mint sajátos figurát teremtő művészt említem Törőcsik Marit (Aase), a hamvas Für Anikót (Solvejg), Sinko- vits Imrét (a félelmetes Gomböntőt), Kézdy György Dovee apóként remekelt, Szacsvay Lászlót, a titokzatos utast. Örömmel fedeztük föl a kecskeméti Fekete Tibort, Solvejg apjaként. * * * Jókat vicceltek csütörtökön este Szilágyi György szerzői estjén. A régi gárda mókázott a régi páros (Szilágyi—Marton) összjátékához. Mindketten a rádiónál aratták leg; nagyobb sikereiket, talán ezért nem ügyeltek eléggé a képernyős látvány részleteire. Gálvölgyi János jeleneténél egyik pillanatban sötét, a másikban fehér színű zokni volt az egyik szereplő lábán ... (Nyilván különböző időpontban készültek a felvételek.) * * * Vasárnap este gyorsan tudósított a tiszaalpári vendéglőssztrájkról a televízió is. (Mi tagadás, a nyilván elkeseredett szerződéses üzletvezetők körültekintően előkészítették akciójukat!) Franka Tibor riportja pontos és tárgyszerű volt. Sajnos még ahhoz a nemzedékhez tartozom, amely még áldásnak, adománynak tekinti az ételt és megborzong, ha kajálni hívja valaki barátait, munkatársait. Különösen, ha egy jónevű riporter... A Szalvay Mihály Úttörő- és Ifjúsági Otthonban működő, a Központi Statisztikai Hivatal, a Tudományszervezési és Informatikai Intézet, a Bács- Kiskun Megyei Tanács, Kecskemét Város Tanácsa, a Számítástechnikai Ügyvitelszervező Vállalat által létrehozott Logic-club ötéves évfordulóját ünnepli. A közös munka eredményeként az eltelt időben közel 40 ezer fő látogatott a megyeszékhely új típusú alkotó- műhelyébe. A foglalkoztatási formák közül legnépszerűbbek a kezdő és haladó basic tanfolyamok (alsótagozatosok részére 12, felsőtagozatosok, középiskolások, felnőttek részére 24 órás), a vakáció idejére tervezett szaktáborok, a klubtagsági igazolvánnyal -rendelkezők kötetlen szabadidős programjai (játék, programozás stb.) A klub igyekszik népszerűsíteni a térítésmentesen kihelyezett matématika-, technika-, fizikaórákat. A szaktanárok többsége azonban nem él ezzel a lehetőséggel. Új kínálatai: a gépi kódú programozó önképzőkör, basic versenyék, napközis csoportok megismertetése a klub életével, érdeklődésük felkeltése a számítástechnika iránt, Spectrum baráti kör megalakulása, Enterprise és Kozmobit klub megvalósítása, programbörzék szervezése. Az ötéves évforduló méltó megün- . neplésére a Szalvay Mihály Úttörő- és Ifjúsági Otthon és a létrehozó szervek egy számítógép elnyerésére megyei szintű pályázatot írtak ki általános- és középiskolások számára, amelyet a megye valamennyi érintett oktatási intézménye megkapott. Ezúton értesítik a pályázni kívánó személyeket és csoportokat, hogy a felhívás kiküldésének ; késedelme miatt a beküldési határidőt és az eredményhirdetés időpontját megváltoztatták. A pályázatok Szalvay Mihály Úttörő- és Ifjúsági Otthonba (Kecskemét, Széchenyi tér 7.) való új beadási határideje: 1989. január 10. Eredményhirdetésjanuár 20-án, 15 órakor lesz. Kitolások —■ Tudod-e, Imre szaki, hogy mikor találkoztunk utoljára? — Várjál. Mindjárt kiszámítom .... Asszongya. Megvan! Hát persze, a gipsz-ügy. Ezerkilencszázhatvan- nyokban volt. Onnan tudom, hogy akkor megorroltam rád. Nem is kicsit, hallod-e ... De hol van már az?.. .Az a fontos, hogy még élünk és virulunk. De Jóska, már ne haragudj, te nagyot öregedtél azóta. Ha nem szólsz rám, mikor majd elmentem az asztalod mellett, biztosán nem ismerlek meg. Lefogytál, sápadt is vagy. — Hát, őszintén szólva, nagyon megviseltek a nyugdíj előtti utolsó évek. Nem volt egy leányálom a.vébé- titkárság. De feletted se mentek el nyomtalanul az évék azóta, nehogy azt hidd. Igaz, meghíztál, de nekem nem tetszik az a sörpocakod. Ahogy most leültél, szinte belecsurog az öledbe. Ez a tokás képed meg szétnyomul, akár a tészta. ' * Jól van, hagyjuk a macErációt. Inkább meséljünk vidámabb dolgokról,. .. Hogy vagy azóta? így aztán alig áll meg a szó, annyira elmerül a váratlan találkozás feletti örömében a két egykori katonabaj- társ. Először is a húsz esztendeje lezajlott gipsz-ügyet elevenítik fel, aminek az összefoglalása ez a két mondat lehetne. — Imre szaki, van-e már gipsz? — Eriggyl mert... Az esetet nevezhetnénk táv-bosszúnak is, ha nem baráti csőbehúzásról lenne szó. Megtorlása volt ez a gipszhistória egy katonaheccnek ... Hatvannyolcban volt pont huszonöt éve. Imre szaki Debrecenben szolgált a tüzéreknél. Itt volt öregkatona, ahol egyik legjobb falujabeli komája ugyanakkor újoncidejét töltötte. Korosabbaknak nem kell azt külön mondani, mi is volt akkor az öregkatona az újonc szemében. Maga a lábonjáró veszedelem. Mert ugye az öregkatona felelősségre vonhatta az újoncot, ha az nem tisztelgett neki, nem ugrott szabályosan hívó szavára. Leszidhatta nyílt utcán, ha elnézte, utolsó pillanatban tisztelgett és így hevenyészettre sikerült a szalutálás, mert a kisujj nem pont elvágólag esett a sapka szélével. Nos, Imre szaki cimborája, Jóska is amolyan „megbolondított” kiskatona volt újonc korában. A legtohonyább öregkatonák is belekötöttek. S ami még rosszabb, Jóska komolyan bevett mindent. így tett vele -lg amúgy barátja — Szakács Imre is. Egyszer pont akkor tette nevetségessé, mikor na- .postizedesi szolgálatot teljesített. Katonaviselt emberek tudják, mekkora úr egy napostizedes a laktanyában. Legalább akkora, mint ma egy zsűrielnök a Ki mit tud?-ban ... Szavának engedelmeskedni tartozott mindenki, hát még az újonc! Ült, ült Imre napostizedes barátunk is a folyosó,elején: roppant unatkozott kis asztalkája mellett. Irigyelte bajtársait, akik kimenőre készültek a körletben. Ahogy unatkozik, észreveszi ám, hogy az újoncszobából kisomfordál komája, Lakatos Jóska. Már szólította is. — Lakatos József honvéd! — Parancs! — Hozzám! Jóska ott terem, s ahogy belesuly- . kolták, úgy vágja magát vigyázzba, hogy bakancsa majd beszakítja a betont. Imre napostizedes halálkomo- lyan mutat a puskaállványra. — Lakatos honvéd! Ott a puska- vessző. Felkapja, villámnál gyorsabban ugrik az öreg-legénységi szobába. Órák óta bent döngicsél egy méhecske, idegesít. Belép, engedélyt kér a szobaparancsnoktól, hogy a méhecskét a puskavesszővel agyonverhesse.... Végeztem! Jóska még jobban kihúzta magát a különleges utasításra. Tisztelgett, hátra arc — és be az öreg-legénységi szobába ... Képzelhető, mekkora röhögés kísérte odabent a parancsteljesítést ... De ennek már huszonöt éve volt ezerkilencszázhatvannyolcban. Imre és Jóska nem is találkozott negyvenhat óta. Mindegyiküket másfelé vetette az élet. Azidött épp M. község határában csatornáztak Imre szakiék. Valamiért be kellett mennie a községbe, és hát mit tesz isten, kivel találkozik össze, mint Lakatos Jóskával. Ölelés, hátbaverés, meg minden, még tán könnyezés is. Kiderült, hogy Jóska a vb-titkár. Kibeszélgetik egymást, s mikor sok viszontlátási ígéret közben búcsúznak, a vb-titkár összeráncolt homlokkal kéri Imre szakit. — Mondod, hogy mindennap hazajársz a motorral K.-ra. Megtennél ne-' kém egy nagyon nagy szívességet?... Képzeld, se itt, se a környező helységekben nem kapok gipszet. Egy mázsa kellene, de már tegnap ... Olyan sürgős. 1 ' Imre készséges. Hamarabb is indul a munkahelyről, csak hogy legyen ideje otthon végigjárni az üzleteket. Csak hát egy mázsa gipsz — nagy tétel. Sorra keresi a boltokban, de egész későn akad véletlenül az egyik üzletben két ötvenkilós zsák gipsz. Megörül, ■kéri, tegyék félre. Le is előlegezné, de így is szívesen megteszik neki. Mondja, hogy holnap érte jönnek M.-ről. Alig várja, hogy reggel a munkahelyről telefonon értesítse Jóskát: mehetnek a gipszért. Elmagyarázza, hová. Jóska ímmel-ámmal köszöni. Mi ez? Tegnap még Mennyire kellett. Hogy a szót szaporítsa, mégiscsak megkérdezi. — Te Jóska, nem is említetted, minek kell neked ez a rengeteg gipsz? Mintha kuncogtak volna egyet a telefonba. yggj Hát azért Imre komám, hogy szobrot csináljak belőle akkora bolondról, mint te vagy ___Kölcsönkenyér 1 943-ból. .. ... Most jóízűt göcög a két öregember a hajdani eseten, itt a nagyvárosi restiben. Biztosítják egymást,, hogy semmi harag, semmi orrolás nincs már bennük. Meg, hogy de szép idők is voltak azok a hatvanas évek, mikor még ilyen játékra is volt kedvük. Búcsúzáskor kölcsönösen ígéretet tesznek, hogy okvetlen ellátogatnak egymás otthonába. Ja igen, most meg Imre szakinak van még utolsó mondandója, jobban mondva kérdése. — Te Jóska, — igaz, egy volt vb- titkár háza táján ritkaság, de mégiscsak falusi környezetről van szó hátha? — nem akadna nálad véletlenül egy kasza odahaza? Ha legközelebb mennék, kölcsön adnád. A hobbitelkemen volna egy kis kaszálnivaló. Ne kellene már azért pénzt kidobni... '— Á, nem tartok én már régen olyasmit a háznál — sajnálkozik Lakatos Jóska, de szinte azon miauidban ravaszdi fény csillan a szemében, — Vagy várjál csak, kedves komám. Most jut eszembe. Mégis van egy régi kaszánk. Jó lesz az nagyon erre... így aztán, mikor sor kerül a most- már ráérős nyugdíjas-találkozóra, és Imre szaki felhozza a kasza dolgát, Jóska nagy fölényesen nekikászálódik, körülnéz és kiabálni kezd. — Kasza!.. .Kasza!... Gyerelő, hun kódorogsz mán ... S mikór a „Kasza" kutya nagy lihegve, nyelvét lógatva megjelenik, gálánsán rámutat. — Nahát ez volna az a „kasza!’. • Eíviheted, de legfeljebb egy hétre adom kölcsön ... ... Hogy ezeknek a vénembereknek mikór nő már be a fejük lágya? Tóth István Heltai Nándor • • ' _ Ötéves a Logic-club
