Petőfi Népe, 1988. december (43. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-06 / 290. szám

1988. december 6. • PETŐFI NEPE • 5

TERMELÉS ÉS KÖRNYEZETVÉDELEM

A közelmúltban nagy sikerű szakmai tanácskozást tartottak Kecskeméten a Zománc- és Kádgyái;ban (KZK). A mostoha útviszonyok ellenére szinte az ország valamennyi vasöntödéjéből eljöttek a szakemberek, hogy meghallgassák az előadásokat, amelyek a KZK olvasztókemencéire felszerelt NDK-gyártmányú porleválasztó berendezés felépítését és működését ismertették.

Mivel magyarázható a nagy érdeklődés? Azzal, hogy a ma hazánkban működő több mint félszáz kisebb-nagyobb öntödének óriási gondot okoz az üzemeltetés során keletkező jelentős mennyiségű szeny- nyező anyag lekötése. Márpedig úgy tűnik, hogy ^az NDK-berendezéssel a KZK- nak ezt a problémát sikerült megoldania.

Előtérben az NDK-gyártmányú porelválasztók. A háttérben a Leninváros házai.

Jól működnek * a természetbarát kúpolók a KZK-ban

A bajok kezdete

— Előtte azonban igencsak megszenvedtünk — mondja Tóth Viktor műszaki igazgatóhelyettes. — Volt egy olyan időszak, amikor már komolyan felvetődött, hogy bezárják a gyárat a hagy környezetszennyezés miatt. No de kezdjük a történetet az elején! A KZK most 81 esztendős, a Lenin várost pedig ugyebár, jóval később építették a gyár szomszédságába. Komolyabb konfliktus azonban eleinte nem keletkezett, mert viszonylag szerény kapacitással termeltünk. Aztán egyre több megrendelésünk lett, a berendezéseink pedig elavultak. Ezért ’81-ben egy rekonstrukció keretében új kúpolót helyeztünk üzembe.

És itt kezdődtek a bajok. Az olvasztókemencéhez ugyanis egy hazai gyártmányú száraz porleválasztót vásároltak, ami szinte a felszerelése pillanatában azonnal felmondta a szolgálatot.

— A kúpolónak és a száraz elszívónak elvileg teljesen zárt rendszert kellett volna alkotnia magyarázza Tóth Viktor —•, mivel azonban a berendezés nem működött, az olvasztás során keletkezett szennyeződések akadálytalanul kitódultak a szabadba. Csupán szennyeződésből óránként 95 kilpgrammnyit

i okádott a levegőbe a kemence. Érthető volt tehát a Ieninvárosi lakosok felháborodása. Nem tehettek ki egy ruhát az erkélyre száradni, nem szellőztethettek, mert pillanatok alatt ujjnyi vastagságú por fedett mindent a lakásokban. Otthon én is hallgattam épp eleget a feleségemtől ezért, hisz jómagam is a Leninvá- rosban lakom.

Kihívták a tűzoltókat

A KZK természetesen nem hagyta annyiban a dolgot: megpróbálta megjavítani a porszűrőt, de sikertelenül. Nem adták fel, más megoldás után kutattak. Megtudták, hogy az NDK-beli Baukema gyár kiválóan működő, nedves, nagy nyomású, kétlépcsős porleválasztó berendezéseket gyárt. Kiutaztak tehát a helyszínre, és megnéztek három különböző városi környezetben dolgozó öntödét, amelyeket ilyen elszívókkal szereltek fel. A tapasztalatok rendkívül kedvezőek voltak, ám a KZK-t pont ebben az időszakban szanálták. Egyszerűen nem rendelkeztek saját forrással a fontos beruházás finanszírozásához.

— Közben pedig egyre feszültebb lett a

gyár és a lakosság között a légkör — meséli a műszaki igazgatóhelyettes. — Akkoriban gyakran-csöngött otthon a telefonom. Valahonnan megtudták az emberek a számomat, és ki névvel, ki anélkül felhívott. Ritkán dicsértek ... De az még csak hagyján, amikor nekem telefonáltak. Előfordult, hogy még a tűzoltókat is kihívták a gyárba.

Egy alkalommal, amikor beindították a tüzeléshez a ventilátorokat, egy közelben lakó, meglátva a magasba csapó lángokat, megijedt és riasztotta a tűzoltókat.

Most már tényleg tarthatatlanná vált a helyzet: a termelésnek menni kellett, a beruházásra nem volt pénz, a szomszédok pedig egyre erélyesebben tiltakoztak. Ebben a helyzetben segített a megyei és a városi tanács, az Ipari Minisztérium és a környezetvédelmi hivatal. Összeadták a szükséges, csaknem 50 millió forintot.

Már hozzáfogtak a kúpolók felújításához, amikor a Leninvárosban tartottak egy lakógyűlést, amelyre meghívták Tóth Viktort is. A tanácskozáson a lakók nekiszegezték a kérdést a mérnöknek: „Mit tesz a gyár a Leninváros védelméért?” A műszaki igazgatóhelyettes itt számolt be először a készülő környezetvédelmi beruházásról. Pontos határidőket mondott és türelmet kért a lakosságtól. Az ígéreteket a KZK betartotta.

— Az NDK-ból érkezett szakemberek irányításával maguk a KZK üzemeltetői szerelték be a berendezést — emlékezik a történtekre dr. Polgár László műszaki osztályvezető —. A régi gyártósoron 1987. február 25-én, az automata furdőkádgyártó soron pedig november végén kezdhettük meg az olvasztást. A környezetvédelmi mérések azt igazolták* hogy jól választottunk, amikor annak idején a Baukema porleválasztója mellett döntöttünk. Szilárd szennyezőanyagból 94,3, kéndioxidból 94,1, szénmonoxidból 263,6, nitrózus gőzökből pedig 300 százalékkal kevesebbet bocsájtanak ki a kúpolók, mint korábban.

Helyreállt a béke

Az osztályvezető ezután a berendezés részletes ismertetésébe kezd. Elmondja, hogy az olvasztás során keletkezett füstgázokat ütköztetik a kúpolók tetejére szerelt pemyeleválasztó mosóban egy vízfüggönnyel, amely kimossa a durva szennyeződéseket (port, pernyét). A füstgázt, a zárt rendszerben nagy teljesítmé• Csapolás az öntödében.

nyű ventilátorokkal elszívják. A maradék, kisebb szemcsézetű porokat, valamint a kéndioxidot résgyűrűs Venturi mosóban kötik le. A szénmonoxidot még az első mosás előtt elégetik, az-úgynevezett rekuperátorban. Az így keletkező hőnek köszönhetően tiz százalékkal kevesebb kokszot kell felhasználniuk az olvasztáshoz.

Az új rendszer egyéb előnyökkel is szolgált. A korábbinak most csak töredékét költik karbantartásra, miközben ellenőrizhetőbbé, szabályozottabbá vált az olvasztási folyamat. Émiatt 5-10 százalékkal csökkent a selejt. Most már a KZK olyan megbízható technológiával rendelkezik, amire építve a kádak gyártása mellett egyéb igényesebb termékek készítésére is vállalkozhat.

— Rendkívül sokat nyertünk tehát az NDK-porleválasztóval — szögezi le Tóth Viktor —, hiszen azon túl, hogy megteremtette a gyár számára a továbblépés lehetőségét, elősegítette, hogy helyreálljon a béke a KZK és a Leninváros lakói között. (jaál Béla

Hogyan legyünk válságmenedzserek?

Fölényes magabiztossággal bűvészkednek nálunk a szavakkal, a kifejezésekkel. Például: a hivatalosan megnyilatkozók nem ismerik el a válsághelyzetet, ehelyett azt mondják, hogy „bizonyos válságtünetek vannak”. Aztán—és meglepően rövid idő múltán — elismerik a „válsághelyzetet”, de csakis a „helyzetet”, és makacsul tartózkodnak a gazdasági és társadalmi válság szóösszetétel használatától. Majd hellyel-közzel expressis verbis megjelenik és elhangzik a kategorikus „válság” minősítés, ám ebből — legalábbis mindeddig Ég semmiféle keményen megfogalmazott és legfőképpen a lakosság által félreérthetetlen megállapítás nem következett.

Hat-hét milliárd dollár adósságszolgálat

Most mintha — az MSZMP Központi Bizottságának legutóbbi ülése után — változna a helyzetértékelés. A meglepően szűkszavú közleményből —jól olvasva a mondatokat és a kifejezéseket gl- lényegében kiderül, hogy az ország gazdasági helyzete rendkívül súlyos. Mert például — és ezt már a jegyzetíró teszi hozzá lg-, évente 6-7 milliárd dollárt kell kifizetnünk részben az adósságszolgálatra, részben pedig a termelőmunka folyamatosságához és a mindennapi élethez nélkülözhetetlen importra. Ezzel szemben az évenkénti export dollárban számított értéke nem több, mint ötmilliárd.

További gond, hogy a gazdaság exportképességét adott — és máról holnapra gyökeresen aligha megváltoztatható — termelési struktúrával kellene erőteljesen javítani, ami persze nem megy. Ráadásul — micsoda paradoxon! — a KGST piaci stagnálása, pontosabban kínálati helyzetének romlása miatt az e piacra orientálódott hazai iparvállalatok — például a gépiparban — kihasználatlan és ezért hasznosíthatatlan kapacitásokkal rendelkeznek.

És mindennek tetejében a belpolitikai helyzet 1956 óta példátlanul feszült az évre évre csökkenő életszínvonal, a lakossági fogyasztás drasztikus visszafogása miatt. Ez az a válság- helyzet, amiből csakis egyetlen kiút kínálkozik: a társadalompolitikai konszolidációra épített gazdaságstabilizálási törekvések és e remélhető stabilizálásra épített — a kibontakozás szolgálatába állított — intézkedések. No de hogyan?

Kíméletlen folytatás

Az Országos Tervhivatal elnökének határozott véleménye szerint csakis úgy, hogy jövőre sajnos kíméletlenül folytatni kell mindazt, ami az idén elkezdődött, vagyis az általános restrikciót.

Aminek egyébként nem elhanyagolható eredménye az alapvető gazdasági feladatok teljesítése, háromszázalékos fogyasztáscsök- kentés_ és 10 százalékos reálbércsökkentés árán. És annak engedményével, hogy nem sikerült a szükséghelyzetnek megfelelően korlátozni a vállalati vásárlóerőt.

Vagyis mi lenne az első teendő? A vállalati költekezés szigorú korlátozása. Igen ám, de

.nagyon nehéz megtalálni azt a határt, amit túllépve esetleg már az a veszély fenyeget, hogy a vállalatok — és általában véve a gazdálkodó egységek — úgymond „bedobják a törülközőt”. És mégis: meg kell találni pzX a lehetséges határt, még tovább terhelve — anyagilag — a vállalkozókat, kiegészítve ezt a lakossági terhek további növelésével, és nem feledkezve meg a közösségi kiadások kíméletlen racionalizálásáról sem.

A lehetséges és kívánatos konkrét módszerek: a lakossági fogyasztás további és legalább egyszázalékos, s a reálbér hatszázalékos — tehát az ideinél kisebb mértékű — csökkentése; ezzel együtt a közösségi fogyasztás és az állami beruházások visszafogása, valamint az államigazgatási költségek racionalizálása. A vállalati körben ez praktikusan azt jelenti, hogy közvetett módon is megcsapolják az ott felgyülemlett S és a gazdasági kormányzat által még mindig túlságosan is bőségesnek ítélt *4- pénzösszegeket. Például oly módon, hogy jelentős pénzeket fölemésztő lakásalap létesítésére köteleznék a vállalatokat (ha már egyszer az állam kivonult a lakásépítkezésekből), továbbá fölemelnék a 40 százalékos társadalombiztosítási járulékot 43 százalékra; és 55 százalékos nyereségadókulcsot javasolnának az Országgyűlésnek, vagy bevezetnék az állami tulajdonban lévő vállalatokat érintő állami osztalék rendszerét.

A konszenzus megteremtése

Tehát semmi jó a jövő esztendőben?! Mi tagadás: semmi. És azért sem, mert ha ezeket a további áldozatokat a társadalom esetleg nem vállalná, akkor be kell jelenteni a nemzetközi fizetésképtelenséget. (Megjegyzendő, hogy e megoldást már jó ideje és jó néhányan javasolják, mondván, hogy emiatt nem fog összedőlni a ház).

Pedig ennek kijelentése igencsak megfontolandó, hiszen utána aligha lesznek további hitelek, a fogyasztást radikálisan csökkenteni kell. Viszont a kamatfizetési kötelezettségek változatlanok. Következésképpen a mainál sokkal súlyosabb forráshiányokkal kellene számolni.

Nagy kérdés azonban, hogy vajon lehetséges-e olyan politikai konszenzus, amely a további megpróbáltatások elviselésének alapfeltétele. És még nagyobb kérdés, hogy a jelenlegi politikai irányítás—jelesül: a párt vezető testületé —' mennyire képes és mennyire elszánt e nagyon is kívánatos konszenzus megteremtésére — amennyiben ez egyáltalán még lehetséges. Egyelőre csak találgatni lehet, hogy ez ügyben korszakos jelentőségű-e a Központi Bizottság nagy várakozások közepette megtartott legutóbbi ülése. Egyelőre csak annyi biztos, hogy a gazdasági helyzetértékelésről és tennivalókról szóló közlemény meglepően szűkszavú, jóllehet e mostani KB-ülés szakszerűen professzionalista „agitprop” munkája talán jócskán enyhítette volna e tekintetben is a feszülten nyugtalan közhangulatot. És mi másra lenne most szükség, ha nem a viszonylagos higgadtságra és az erre épülő közös elszántságra? Máskülönben hogyan legyünk válságmenedzserek?

Vértes Csaba

ÚJÍTÓ VÁLLALKOZÓK

Felkínálom klub Kecskeméten

— Felszámoljuk a falu és város közti különbséget, a dolgozó parasztság modern, összkomfortos blokkokba költözhet, új szántóföldeket nyerünk, meggyorsítjuk az agrárreform kibontakozását — hadarta Hunyady.

A professzorok tovább bólogattak.'

Hunyady megtorpant. Nem volna jobb hallgatnia inkább? Csak beszél, nyomja a szöveget, utána semmi, nagyon sajnáljuk, de nem felel meg a követelményeknek. Ugyanúgy, mint a német nyelvvizsgán. Százat tesz egy ellen, hogy így lesz, s most már azt is tudja, miért.

— Bene—parázslóit föl benne hirtelen valami furcsa makacsság. — Lehet, hogy újra megbukom, de előbb még fölrázom kissé az urakat.

— Befejezte? — rezzent föl az elnök a váratlan szünetre.

— Nem, a dolognak vannak ugyanis árnyoldalai is.

— Milyen dolognak? Ja, persze, hát halljuk, halljuk, kedves kolléga.

— Itt van például Petroisény esete. Kis bányászváros, utcái hangulatosak, házai, üzletei kicsik, de kedvesek ... voltak. Mondom: voltak — ismételte nyomatékosan Hunyady.- — Igen, és?

— Földig rombolták, s minden lakosát, köztük engem is, egy blokknak nevezett skatulyába dugtak.

Az elnökasszony köhögni, a bizottság többi tagjai fészkelődni kezdtek.

— Ami engem illet, laktam én már cifrább helyen is. De ott vannak az öregek, apám, anyám, ők bizony rhég ma is betegei ennek. Pedig csak pár

méterrel kerültünk távolabb — gyűltök ki arcán az izgalom rózsái.

— Házunk sem műemlék, és persze földünk sincs.

— Basta! — ripakodtak rá kórusban.

— Látjuk, elég jól beszél olaszul .— nyomta el cigarettáját a megrökönyödött nő. — Kár, hogy a dolgozata ennél gyengébbre sikerült.

•'lí^f.Ezek szerint megbuktam?

Bólintott, s egy terjedelmes újság mögé rejtőzött.

ü O O '

— Két bukás nem a világ—vigasztalta magát Hunyady. — Kenyerem, egészségem van, a többi mellékes.

Csakhogy mi történt? Alig ért haza, kegyetlen hír fogadta: a tanulók létszámcsökkenése miatt, bizonytalan időre felfüggesztették állásából. Anyja kétségbeesetten sirdogált.

— Kisfiam, mi lesz veled, gyermekem? — törölgette kötényébe búzavirágkék szemeit.

Apja összeszorított szájjal hallgatta. Másnap eltűnt. Elmúlt a délután, az este, és még mindig sehol. Már-már a rendőrséghez fordultak, amikor beállított. Dagadt arccal görnyedt testtartással. Hol járt, kik hagyták helyben? Nem árulta el.

A vézna, pirinkó asszony szótlanul bújt férje hóna alá, az ágyhoz támogatta, lefektette. Ezúttal nem sirt, nem is kérdezett semmit. Elég volt ránéznie, hogy mindent kitaláljon.

, ä Apa!

Az izmos, kohók tüzében edzett vasöntő sötéten fordult megrendült fiához. Szemében megalázottság és határtalan bánat szűkölt.

Két hét múlva őt is menesztették. Állítólag nem teljesítette a normáját. Mármost ketten voltak, együtt is indultak munkát keresni. Bejárták a gyárakat, üzemeket. Hasztalan; csúszópénzre nem telt, protekciójuk nem volt. Maradt a lapát. Egy épitötelepre kerültek. Hordták a cementét, ásták a gödröt. Havi 170(Lért.

A fiatalember fogcsikorgatva tűrte sorsát. Tenyere, dereka fájt, izmai is sajogtak. Azért nem panaszkodott. Minek? Kinek? Nem ők voltak az elsők, s nem is az utolsók, akikkel ilyen cifrán elbántak.

— Ne búsulj, fiam, fordul még a kocka. Öt nyelven tudsz, meglásd, hasznát veszed— bátoritgatta az apa elesett fiát.

Nyelvek? Hunyady szinte nevetésre fakadt. Hol vannak, azok? Örülhet, hogy él. „Másra kell ideg s velő. IJózan dologra. Friss tülekedésre. / És rossz robotos a későn kelő."

O D D

Időpont: tavasz. Helyszín: á kecskeméti parkok egyike, az Aranyhomok Szálló környékén. Napfény, csi- vitelő madarak.

Egy pádon sápadt, sovány fiatalember olvasott. Scinteia — virítottak messzire a román újságcim betűi.

— Vorbifi románeste? — rezzen- tette föl váratlanul valaki.

A fiatalember vérvörösen döbbent az érdeklődő turistára.

' Nu.

■ — Sprechen Sie deutsch?

' — Nein, nein — ismételte nyersen, összegyűrte az újságot, s a kukába dobta.

A Felkínálom című tévéműsort feltehetőleg senkinek sem kell bemutatni.* Ugyanezzel az elnevezéssel több vidéki városban is alakultak már klubok, amelyek a műsor szerkesztőivel együttműködve helyben igyekeznek segíteni a feltalálókat, újítókat, vállalkozó embereket. Egy hónappal ezelőtt Kecskeméten is létrejött a klub, egy fontos szempontból azonban különbözik a többitől. Míg azoknak a munkatársai többnyire társadalmi munkában látják el a feladatokat, a kecskeméti klubban a három fiatalember vállalkozóként. S így maguk is újítók,.legalábbis a Felkínálom klubok történetében.

Az, hogy vállalkozók, végeredményben azt jelenti: jövedelmük a klub sikeres működésétől függ. így egyelőre rákényszerülnek a- másodállásra, egyéb tevékenységekre is. A klub még a Minor Finommechanikai és Műszeripari Gazdasági Munkaközösség menedzserirodájának keretében működik, hiszen egyelőre saját lábain nehezen állna meg. A kívülállónak úgy tűnhet, kissé talán tisztázatlanok itt a körülmények, s hiába a jószándék, a segíteni akarás (a felsorolásból azért az üzleti szellemet se hagyjuk ki), ha a vállalkozók kénytelenek szétforgácsolni idejüket és energiájukat. Más választásuk' viszont nincs, anyagi támogatást ugyanis sehonnan sem kapnak.

Vállalkozni még a legoptimálisabb feltételek között is kockázattal jár, ráadásul a műszaki találmányok, újítások menedzselése, felkarolása olyan terület, amelyen felkészültebb, biztos anyagi háttérrel rendelkező szervezetek sem egykönnyen boldogulnak. A kecskeméti Felkinálom klub tagjai tisztában vannak vele, hogy nagy fába vágták a fejszéjüket, de mint minden vállalkozó, ők is azzal érvelnek: van ebben fantázia, és a siker nem csupán pénzkérdés.

Lehet, hogy így van, de a külső körülményektől a legrátermettebb vállalkozó sem függetlenítheti magát. Mert hiába érdekeltek egy-egy találmány hasznosításában, ettől vállalataink közismert érdektelensége még nem változik meg. Abban lehet némi igazuk a klub munkatársainak: nem mindig a vállalati közömbösségen múlik a dolog, néha inkább azon, hogy hiányzik a közvetítő láncszem, amelyen keresztül az önmagát menedzselni nem tudó feltaláló ötlete, újítása, találmánya egyáltalán eljuthat a megfelelő helyre. A kecskeméti Felkínálom klub ilyen közvetítő láncszem kívánna lenni. (Tegyük hozzá, azért a maguk tisztes üzleti hasznát is remélik „protezsáltjaik” sikerétől.)

Az évi 1200 forintos tagdíj fejében a klub munkatársai gyártókat és forgalmazókat. keresnek, jogi ügyeket intéznek, ha valaki nincs tisztában a szaba- dalmaztatási eljárás ügymenetével, abban is szívesed segítséget,nyújtanak.

Felkutatják a lehetséges partnert, akivel aztán már a feltaláló egyezkedik. De akkor sem hagyják magára, ha kívánja, segítenek, hogy a legkedvezőbb szerződést kösse, a közreműködésükkel nyélbe ütött szerződésért pedig jogilag is felelősséget vállalnak. Tőkéstársat azonban senkinek sem keresnek, s ma még arra sem vállalkoznak, hogy egy-egy találmányba pénzt fektessenek. Terveik között szerepel viszont, hogy befektetési tanácsokat adjanak vállalkozóknak, kisiparosoknak, magánkereskedőknek. A feltalálónak pedig, akivel a műsoridő szűkössége miatt a televízióban nem tudtak foglalkozni, nem kell végképp elveszítenie minden reményét. A helyi Felkínálom klubokat ugyanis elsősorban azért hozták létre, hogy a műsorból „kiszorultaknak” segítsenek.

A kecskeméti klub premierje a novemberi tévéadás volt, azon a napon reggeltől éjfélig hívhatták őket az érdeklődök. A klubnak már néhány tagja is van, egy találmány ügyében pedig komoly tárgyalások folynak a leendő gyártóval. Átütő sikerekről egyelőre nem számolhatnak be, de hát a vállalkozói szakmában egy hónap szinte semmi — még a bizalom megszerzésére sem elegendő idő. Mindenesetre ahhoz, hogy kiderüljön, sikerül-e a három vállalkozó kedvű fiatalnak — az irodaver zetönek, a jogásznak és az üzletkötőnek^— az „újítás”, még jó néhány hónapnak el kell telnie.

Magyar Ágnes