Petőfi Népe, 1988. december (43. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-29 / 309. szám

1988. december 29. • PETŐFI NÉPE • 5 Megalakulás előtt a Dél-magyarországi Gazdasági Kamara Nagyobb önállósággal Hazánkban az utóbbi években felgyorsultak a társadalmi, gazdá­sági változások. Nőtt a vállalatok önállósága, a gazdasági életnek több szereplője van, mint korábban. E változások tették indokolttá, hogy a Magyar Gazdasági Kamara (MGK) is építse ki a mainál hatéko­nyabban működő szervezeti rend­szerét. A továbblépést a szakembe­rek elsősorban a kamarai munka decentralizálásában látják. Ennek révén kívánják elérni, hogy testüle- teik mindinkább a döntési folyama­tok részeseivé váljanak. A területi munka továbbfejlesztése érdekében az októberi ülésén úgy határozott a kamara ügyvezetősége, hogy kísér­leti jelleggel a Dél-Alfoldön és az Észak-Dunántúlon regionális ka­marát hoz létre. Milyen konkrét feladatokat tűz maga elé a Dél-magyarországi Re­gionális Kamara? Milyen változást hoz a jövő év elejétől a megújuló szervezet? Ezekre a kérdésekre kértünk választ dr. Kuczik Istvántól, az Agrikon vezérigazgatójától, aki társadalmi munkában az MGK dél-alföldi bizottságának társelnöki tisztét is ellátja. Mindezek megválaszolása előtt azonban arra kértük: adjon rövid történeti áttekintést a kamarákkal kapcsolatban. Mióta léteznek hazánkban ezek a szervezetek és milyen céllal hívták őket életre? — A kereskedelmi és iparkamarák Európában a XIX. században alakul­tak ki. Ezt követően hamarosan létre­hozták a magyar szervezeteket is. Fel­adatuk kezdetben a kereskedelem és az ipar érdekeinek együttes képviselete volt. A századfordulót követően foko­zódott az állam beavatkozása a gazda­sági folyamatokba. A‘ megváltozott helyzetnek megfelelően a kamara egyre inkább szerephez jutott a közigazga­tásban, az adóügyi kérdésekben, a hiíelélétbeff és számos egyéb fontos te­rületen is. A mai MGK az Elnöki Ta­nács törvényerejű rendelete alapján társadalmi szervként működik. Érdek­közvetítő, érdekegyeztető és érdekkép­viseleti feladatokat lát el. Részt vesz a nemzetközi gazdasági kapcsolatok fej­lesztésében; véleményezi a gazdálko­dást, a gazdasági változásokat érintő döntések előkészítő anyagait; tájékoz­tatja tagjait az időszerű gazdaságpoliti­kai elgondolásokról; közreműködik az új koncepciók kialakításában; elősegíti a gazdálkodó szervezetek együttműkö­dését. — Kik lehetnek a kamara tagjai? — Minden olyan állami és szövetke­zeti gazdálkodó szervezet, gazdasági társulás, intézmény (nem csak ipari és kereskedelmi), amelyik elfogadja az alapszabályban foglaltakat és a gazdál­kodó szervezetek együttműködésének és piaci magatartásának etikai normáit magára nézve kötelezőnek elismeri. ' — Eddig Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyét összefogva működött az MGK délalföldi bizottsága. Most — ha a jövő januári elnökségi és a febru­ári tagvállalati ülésen megszületik a vég­leges döntés — regionális kamara ala­kul. Milyen tartalmi változást takar a név változása? — Már az új név is jelzi: többre sze­retnénk vállalkozni, mint a dél-alföldi bizottság, amely „másfél emberes” ap­parátusával nepj yált, nem is, válhatott a térségben a gazdasági folyamatok be­folyásoló tényezőjévé. A regionális ka­mara mihamarabb be szeretne kapcso­lódni a helyi gazdaságpolitikai dönté­sek műhelyeinek tevékenységébe. Jogot kell szereznünk arra, hogy hatékonyan hallathassuk szavunkat ezeken a fóru­mokon. Olyan színvonalú munkát kell végezni, hogy elfogadtassuk ezekkel a testületekkel: döntéseikhez szükségük van a mi véleményünkre is. — Milyen konkrét feladatokat tervez megoldani a Dél-magyarországi Regio­nális Gazdasági Kamara? A teljesség igénye nélkül felsoro­lok néhány tennivalót: az elmaradott térségek foglalkoztatási gondjainak megoldását szeretnénk segíteni javasla­tainkkal. Ilyen megyénkben elsősorban Bácsalmás térsége, de Kiskőrös kör­nyékén is adódnak hasonló problémák. Gazdaságunkban a szerkezetátalakítás elkerülhetetlen. Ez pedig várhatóan to­vább növeli a már meglévő foglalkoz­tatási gondokat. Ezért kiemelt figyel­met kell fordítanunk arra, hogy segítsé­get nyújtsunk a munkáltatóknak ebben a kérdésben. Részt kell vállalnunk a helyzet korrekt, alapos eleinzésében, s ennek megfelelően javaslatot tenni a foglalkoztatási alap felosztására is. A településfejlesztés témakörében ugyancsak szeretnénk elmondani véle­ményünket, hisz ez is összefüggésben van a munkaerő-struktúra alakulásá­val. így itt a mi tagvállalataink érdekei­nek is kifejezésre kell jutniuk. Fontosnak tartjuk egységeink tevé­kenységének gazdasági elemzését. Idő­ben kezdeményeznünk kell olyan lépé­seket, amelyek jótékonyan hatnak a gazdálkodásra. (Gondolok itt a mező- gazdasági termelés és a feldolgozás kö­zött az utóbbi időkben keletkezett fe­szültségekre. Például a szőlő-bor, a hústermelés, -feldolgozás és -értékesí­tés gondjaira.) Emellett koordinálni, fejleszteni sze­retnénk a határmenti gazdasági kap­csolatokat is. Közvetlen vállalati együttműködések kialakítását szorgal­mazzuk. A külkereskedelmi kapcsolatok fej­lesztése céljából a vállalati információk alapján adatbankot alakítunk ki — ez­zel is elősegítve a hazai és a külföldi vállalatok közötti együttműködést. Sok termelőszervezet központja a fő­városban dolgozik. Ezek gyáregységei­nek, telephelyeinek (amelyek némelyi­ke közvetett tagunk) érdekképviseletét is fel akarjuk vállalni. Természetesen a gazdálkodás önállóságát érintő kérdé­sekbe nem szólhatunk bele, de szakmai konzultációkkal hozzájárulhatunk a központ és a gyáregység között esetleg kialakult feszültségek feloldásához. — Még felsorolni is hosszú e feladato­kat, pedig ön azt mondta, hogy csak .kiragad néhányat a tennivalók közül. Hogyan lesznek képesek megvalósítani terveiket?- Ahhoz, hogy regionális kama­ránk súlya, tekintélye megfelelően ala­kuljon, tovább kell növelnünk tagjaink létszámát. Jelenleg térségünkben össze­sen 223 tagot számlálunk, ezek közül hetvenketten Bács-Kiskun megyeiek. A szervezeti változással javulnak ka­maránk személyi, tárgyi feltételei. Mindhárom megyében működik majd egy-egy irodánk, összesen 8 fővel. Szü- kebb hazánkban egy főállású szakem­ber látja el a helyi feladatokat, egy négyórás munkaidőben foglalkoztatott dolgozó segítségével. — Vázoltuk a regionális kamara kö­zeljövőben elvégzendő tennivalóit. Az MGK munkája tehát decentralizálódik. Ön szerint tovább folytatódik a szerve­zeten belül ez a folyamat? — A megyei ügyek képviseletét az itt élő, dolgozó szakemberek tudják ellát­ni legjobban. Ezért a továbbfejlesztés útjg hosszú távon megítélésem szerint a megyei gazdasági kamarák létrehozá­sa lesz — mondta befejezésül dr. Ku­czik István. Gaál Béla LENGYELORSZÁG Reformok és kisipar Igazán nem mondhatták a lengyelek, hogy unalmas volt számukra az 1988- as esztendő. Ismétlődő sztrájkhullá­mok, kormányválság, a hatalom és az ellenzék (főképpen a Lech Walesa ve­zette Szolidaritás) között lassan-lassan kibontakozó párbeszéd, no és nem utolsósorban a meglódult árakkal foly­tatott vásárlói verseny egyaránt kivívta a lakosság és a politikusok érdeklődé­sét. A Rakowski-kabinet a gazdasági szempontok mellett politikai indíttatá­sú intézkedésekkel is igyekszik javítani. a közhangulatot, hogy ezzel is előké­szítse a talajt egyfajta új társadalmi szerződéshez. Támogatják a valódi piacgazdálkodás kialakítását. Ez a töb­bi között a teljes vállalkozói szabadsá­got, a tőke- és devizapiacot, a külföldi tőke beáramlását jelentené. Ezentúl nem korlátozzák a-magán­vállalkozóknál foglalkoztatottak lét­számát sem, ami azért érdekes, mert Lengyelországban az utóbbi időben fejlődésnek indult a kisipar. Reneszán­szukat élik például a kis pékségek; bár minden nagyobb városban működik állami kenyérgyár, azért mégis a ma­gánszektor látja el a piac húsz százalé­kát friss és ízletes termékeivel. Az or­szágban ma 32S ezernél több családi magánvállalkozást tartanak nyilván, amelyekben — nem számítva a mező­gazdasági termelőket — a munkaképes lakosságnak több'.mint 5 százaléka dol­gozik. Különösen népszerűek a külön­böző textil-, asztalos-, fémfeldolgozó, autójavító műhelyek, építőipari válla­kózások és természetesen a fodrászat is. Az állami vezetés pedig arra ösztö­nöz, hogy az eddiginél többen vállal­kozzanak zöldség- és gyümölcsfeldol­gozásra, építőanyagok gyártására. Különösen nagy várakozások előzik meg az olyan kisvállalkozások létrejöt­tét, amelyek tevékenységével dolláro­kat lehet megtakarítani. Az Interprets • Varsói részlet lengyel sajtóügynökség beszámol pél­dául arról a kis asztalosvállalkozásról, amely fél év alatt elsajátította egy ko­rábban valutáért behozott bútortarto­zék jó minőségű gyártását. Vagy említ­hetnénk a magánszektor fokozódó részvételét varró-, illetve hűtőgépek al­katrészgyártásában, bányaipari bereh- dezések ‘készítésében. Jó néhány ma­gánvállalat autó- és mezőgazdasági gépalkatrészek felújításával foglalko­zik, ami az állami üzemeknek gazda­ságtalan tevékenység volt. Az utóbbi időben már a legfejlettebb technikát és technológiát is alkalmazzák a kis mű­helyekben. Jellemző példája ennek, hogy többen még exportra is készíte­nek komoly sebészeti eszközöket. Néhány kisvállalkozás, amennyiben tevékenysége az állam számára is külö­nösen kívánatos, két-három évre adó- mentességet élvez, és ha korszerűsítést hajt végre, adófizetési kedvezményt vagy kedvezményes kölcsönt kap. Akad azonban gond is jócskán; nyers- és alapanyagot csak nehézségek árán lehet beszerezni. A másik probléma, hogy vidéken kevés a szolgáltató kis­iparos, annak ellenére, hogy a magán­vállalkozások csaknem 80 százaléka ott működik. (MTI-Press) Gazdasági hírek információk A KISEGÍTŐ üzemek JÖVŐJE Az iparvállalatok és szervezetek ki­segítő mezőgazdasági üzemei nagy sze­repet játszanak a szovjet élelmiszer­probléma megoldásában. Az első ilyen gazdaságokat még 1919—1921 között hozták létre, a kezdeti fellendülést marha Horthy is, marha a háború, ami volt, marha a béke, ami nincs, és legfőkép­pen marha az, aki azt hiszi, hogy itt fog megdögölni. — Te is marha vagy, hogy kuvikolsz, ahelyett, hogy franciára tanítanád a sánta nacsalnyikot — förmedt a magába roskadt tanárra. De ö már újra valahol messze járt. Nézett a hányó napba, és mintha semmit sem hallott volna, szinte révületben beszélt tovább. — Tűnik ez az év is, hűvösen mosdik meg, utána a lélek és fagyosan kéklik s már színéről emlékszik ' az évre, csak mint a gyermek úgy és újat nem köszönt, mert nem vár semmire, a pitas'szabadság tán nem jön el soha, ■*, számára csak mostoha év lehet ez és tétova táj. Döbbenten hallgattuk, s döbbenten elhallgatott a szél is. — Radnóti — húzta arca elé köpenygallérját Egri Bandi, és mi sokan röstelltük, hogy nem tudjuk, ki az a Radnóti. Már befelé vonultunk, amikor valaki felkiáltott: jön a mama! Vedlett katonaköpenyt viselt, szürke haját szinehagyott svájcisapka alá szorí­totta, szlávos, lágy arcára mély barázdákat rajzolt a történelem. Mindig halkan érkezett, és ugyanúgy távozott. Körülballagott a táborban, megszemlélt mindent, aztán beállított hozzánk a barakkokba. Mi akkor már rendszerint az óriási hodály priccsein szöszmötöltünk, csereberéltünk kenyeret cigarettáért, mahorkát cuko­rért, magúnk fabrikálta mérlegen mértünk minden kicsi morzsát, mert a hadifo­golynak minden érték, amiről valahol a sejtjeiben úgy érzi, hogy segít megtartani törődött testét-lelkét a szabadulás percéig. Ilyenkor néha nem is hederítettünk rá, de aki előtt megállt, akire elgondolkodó .tekintetével ránézett, az önkéntelenül kászálódni kezdett, hogy illemtudóan felálljon. 0 szinte bocsánatkérö mosollyal intette vissza. Néha úgy tűnt, mintha mondani akarna valamit, de nem szólt. Egyenként szemügyre vett bennünket, egyszer-egyszer odalépett valamelyik elva- dultabb külsejű emberhez, csak egy szelíd gesztusa volt, de az érintettek mélyen elröstelkedtek, ö csendesen bólintott, és elmenőben mintha sóhajtott volna. Azt is megfigyeltük, hogy a látogatása után mindig történt valami jó. Vagy az elmaradt dohány érkezett még, hogy az elnyűtt lábbeliket cserélték ki, vagy éppen valamicskét javult a hadifogoly egyetlen istene és örök témája: a koszt. De az véletlenül sem jutott volna eszünkbe például, hogy az ordítozó, goromba nacsalnyi- kok megszelídülésében vagy leváltásában neki is része lenne, hisz soha egy hangos szavát nem hallottuk. Megszoktuk őt, s ha hosszabb ideig nem láttuk, úgy éreztük. még elhagyatottabbak lettünk. Amióta pedig megtudtuk, hogy a háborúban két fia tűnt el, az egyikről utoljára a magyarországi harcokból érkezett hír, és ő kérte, hogy ennek a tábornak magyar hadifoglyaival törődhessen, már csak úgy hívtuk: mama. Decemberre összefagyott az ég a földdel. A nyírfák törékeny ágait ujjnyi vastag páncél szorította, a fenyők csonttá meredt tenyerein mázsányi hóvánkosok márvá­nyoztak. Teljesen mindegy, hogy huszonöt vagy harminc fokos a hideg. Ha az ember orrlyukai összetapadnak a belégzéskor, s a kilehelt pára jéggé gubancosodik a ködmön felhajtott gallérján, és a verdeső szempillák előtt vörös karikák vibrál­nak, akkor hideg van. Hány fok? Ki tudja? Meg nem is a hadifogoly dolga számon tartani. Ha veszélyes a hideg, úgysem küldenek Bennünk munkára. A siheder nacsalnyik, aki madzagra kötött ócska flintával a vállán szokott ballagni velünk, ha a táboron kívülre mentünk munkára, kézzel-lábbal elmagya­rázta, hogy ők fel sem veszik az ilyen kis fagyot — lám ö most is kigombolt ködmönnel jár, és a frontra is csak azért nem mehetett, mert sánta — de mi, magyar officirek nyavalyás puhányok vagyunk, és ha már nem vesztünk el a háborúban, hát menjünk haza épségben, isten hírével. — Máma különben is nagy práznyik van nektek, a mainka mondta. Hát csak mosakodjatok meg, rakjatok tüzet, de a barakkot nehogy megint felgyújtsátok, mert a mamka igen megharagszik. Az esti eligazításról azzal jöttek vissza a brigadérosok, hogy másnap, december huszonötödikén munkaszünet lesz. A konyhások pedig, miután felhozták a mai vacsoralevest, menjenek vissza a konyhára. A hóiétól csatakos gerendapadló, a nyirkos, nehéz emberszagú szálláshely egyszerre megtelt a betlehemi istálló puha szalmaillatával. A Rákóczi-bajszú kántortanító nyírfakéregből kicsijászolt tákolt, kisdedet is formált bele drágalátos kenyérbélből, és fekete füsttel pislákoló, magunk eszkábálta kerozinmécseseink vibrálásában, gondosai ügyelő asszisztenciával elhelyezte az-egyik alsó fekhely sarkában. És amikor a szárnyas bajszú kántor elsőként borult térdre az oktondi kis jászol előtt, egymás után szálltak alá a sötétbe vesző térségekből a reménységet szomjazó reménytelenek. Meggörbített hátukon nem volt fény, s a leheletek rőt párájában olyan volt az arcuk, mint a megváltásra váró pásztoroké. Amikor teljes lett a békesség csendje, kiosztották a ropogósra sült, káposztával töltött, forró lepényt. A mama csendesen behúzta maga mögött az ajtót, leült egy sötét sarokba, és az anyák mindent látó szemével nézte, nézte, hogyan eszi az otthon édes izét — lassan, alig érintve, hogy minél tovább tartson — százegynéhány tépett, szomorú gyermek. azonban visszaesés követte, s csak 1978 után teremtettek az országban újra kedvezőbb feltételeket a kisegítő gaz­dálkodáshoz. A gazdaságok zöme je­lenleg mégis ráfizetéses, mert nincs sa­ját takarmánybázisuk és növendékálla­taik, de ami a legnagyobb baj: a mosta­ni értékesítési árak olyan alacsonyak, hogy emellett még a legjobb szervezés­sel sem lehetnének nyereségesek. Ah- hóz, hogy ezek a gazdaságok, valóban hozzájáruljanak az élelmiszer-termelés növeléséhez, vélik a szovjet közgazdá­szok, mielőbb megfelelő gazdasági hát­teret kell működésükhöz kialakítani. N£M „DIVAT” A VILÁGBANKI HITEL Alacsony volt a kereslet 1988-ban a beruházási hitelek iránt Bács-Kiskun megyében. Az idei hiteligénylés az elő­ző évinek csupán egyharmada. Figye­lemre méltó, hogy csökkent az érdeklő­dés a világbanki fejlesztések bánt. A gazdálkodó szervezetek egy része nem tud részt venni az ipari szerkezet- átalakító programokban. Az ok: nem képesek eleget tenni a világbanki köve­telményeknek, a korábbi adósságok terhei és a kockázatvállalási képesség hiánya miatt.­ÉHEZŐK 2000-BEN A Nemzetközi Alkalmazott Rend­szerelemzési Intézet (HASA) mezőgaz­dasági programja tíz éve foglalkozik a világ élelmiszergazdaságának vizsgála­tával. E munka során kidolgoztak egy mezőgazdasági világmodellt, amely 2000-ig prognosztizálja a világ élelmi­szer-termelésének fejlődését. Számos kedvező .jóslat” mellett az HASA ku­tatói szomorú megállapításra jutottak: az éhezés együtt köszönti Földünk la­kóival az új évezredet. 1980-ban 560 millió ember, a fejlődő országok népes­ségének 25 százaléka tartozott az éhe­zők kategóriájába. Az intézet előrejel­zései szerint 2000-re az éhezők aránya a fejlődő országok népességén belül 15 százalékra csökken. E tetszetősebb szám mögött azonban még mindig mil­liók állnak. Évezredünk végén is mint­egy 530 millió ember nem kapja meg a biológiailag szükséges táplálékmennyi­séget. ELŐKÉSZÜLETEK A DÖNTÉSHEZ A Kalocsai Karamell Sütő- és Édes­ipari Vállalat dolgozói küldöttgyűlésé­nek tagjai, a szakszervezeti bizalmik december közepén egész napos elő­adás-sorozaton vettek részt, hogy tájé­koztatást kapjanak. mi várható jövőre a gazdasági életben. A rendezvénnyel a vállalat vezetői a jövő évi döntéshoza­talban kívánták segíteni a cég vezető testületéit. Előadónak dr. Fodor Lász­lót, a Magyar Gazdasági Kamara főtit­kárhelyettesét, dr. Arató Jánost, a Marx Károly Közgazdasági Egyetem adjunktusát hívták meg—ők a gazdál­kodási lehetőségekről és a társaság) törvényről beszéltek , de tartott elő­adást a bérpolitikáról a vállalat igazga­tóhelyettese, az eredményekről és gon­dokról a Karamell igazgatója, a szak­szervezeti megújulási program aktuális kérdéseiről pedig az üzemi feakszerve- zeti bizottság titkára. MENNYIÉRT LAKUNK? Magyarországon 1988. január 1-jén 170 514-en vártak lakásra, közülük több mint 65 ezren Budapesten. A vá-j rákozók 17,8 százaléka házaspár, gyer­mek nélkül. A lakásigénylők közül 52 ezernek egyáltalán nincs lakása. A ma­gánerős építkezéseknél a lakásárak' 1980—87 között csaknem megkétsze-j rezödtek, egy négyzetméter költsége 7228 forintról 14 280 forintra emelke­dett. Lakásépítéshez, illetve lakásfelújí­táshoz kölcsönt jelenleg Magyarorszá­gon csak az OTP nyújthat. Magánerős1 építkezés esetében egy fiatalnak 4-5 évig a fizetéséből minden fillért félre kell raknia ahhoz, hogy összegyűjtse a lakásépítéshez szükséges kezdő össze-1 get

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents