Petőfi Népe, 1988. december (43. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-24 / 306. szám
1988. december 24. • PETŐFI NÉPE • 5 m Figyelmes s Tisztelet az embernek A brigád és a személyi jövedelem • Most, év vége előtt szinte a 2. üzemen múlik a gyár sorsa: sikerül-e túlmunkával, hétvégeken is dolgozva teljesítem a szocialistaexport-tervet? (Gaál Béla felvétele) Micsoda ünneprontás! Hát karácsonykor is a pénzről beszéljünk? A rút anyagiakról, ahelyett, hogy elmerengenénk az ünnep szépségén, lesnénk, hul- lik-e végre a hó, és örömmel legeltetnénk szemünket az ajándékokon. Az ajtón kívülre csuknánk a gondokat, nem szidnánk az adórendszert, a „mindenható” Pénzügyminisztériumot, az inflációt és a kereskedelmet, meg sok minden mást még, amit szidni lehet. Végre elfelejtenénk, hogy az élet ma- napság'nehéz. Az ünnep —J ünnep. És mégis, az ember karácsonykor is eltöprenghet a miérteken. Például, miért dolgozik valaki szombaton és vasárnap is, amikor pontosan tudja, hogy a túlmunkáért kapott pénz .felét elviszi az adó? Miért „húz” még mindig, amikor érzi, hogy a teher egyre nehezebb? Legyünk cinikusak — épp a szeretet ünnepén — és intézzük el annyival, hogy mégiscsak kell az a pénz, ami az adólevonás után megmarad? Hát kell! De talán kell még valami más is,’ hogy viselni tudjuk a terheinket. A fiatalok nem jönnek Ülünk a kiskunfélegyházi Április 4. Gépipari Művek 2. üzemének irodájában, heten az asztalnál. Az üzemvezetőnek már nem jutott hely, az adminisztrátor íróasztalának támaszkodik. Hát igen, a pénzről beszélgetünk. Nem gyászos a hangulat, inkább vidám, az arcok is csak néha-néha komorulnak el. A lakatosok talán ilyen emberek, nem egykönnyen búsulnak neki az életnek. Van munka, és ez a fontos. A gyár létezik, dohog körülöttünk, s amikor valaki benyit az iroda ajtaján, mintha üzenne a beszűrődő zajjal az üzem a Bajcsy-Zsilinszky brigád tagjainak: Csak semmi lazsálás emberek, nem érünk rá! • — A személyi jövedelemadó egyformán érintett mindenkit, nem vagyunk kivételek — mondja Lantos Antal csoportvezető. — Mi viszi rá az ember, hogy hét végén is dolgozzon? Az, hogy megkapjuk a feladatot, és azt teljesíteni kell. Szombaton és vasárnap is. — Mindenki tudja, hogy minél többet dolgozik, annál több az élvonás. A csoportunkban több a társadalmi funkciót is betöltő szakerpber, nekik már fölösleges magyarázgatni, hogy akkor is dolgozni kell'— vélekedik Trombitás László művezető. — Ők érzik a felelősséget a gyár iránt. — Nem sajnálják feláldozni a hétvégét a gyárért? — kérdeztem. — Nem egészen jó kifejezés a feláldozás. Nem is egy-két hétvégéről van szó, majdnem mindig így van ez. Nem csak hat-hét órát, néha sokkal többet is dolgozunk szombat-vasárnap. Tiltakozik is miatta a szakszervezet! — mosolyog Zsibrita Sándor, a vállalati KISZ-bizottság titkára, a KISZ KB tagja, áki előszörre csak így mutatkozott be: égy dolgozó. — A túlórával évek óta így állunk, •mert a havi készárut csak többletmunkával tudjuk megtermelni. Most havonta 40-50 órával dolgozunk többet — szól Fazekas Antal brigádvezető. — Kevés a fizikai munkás, ezért van szükség a túlmunkára — magyarázza Szabó Sándor szakszervezeti bizalmi. A gyár több mint ezer főt foglalkoztat, s ebből csak 350 ember a közvetlen fizikai dolgozó. — A-fiatalok nem szívesen jönnek, jobban ragaszkodnak a szabadidejükhöz-1-- teszi hozzá Keleti Károly, az üzemi pártbizottsági titkár helyettese. — A pénz miatt most mar jó szakmunkások is mentek el tőlünk. Lehet, hogy itt is többet tudnának fizetni, ha jobb lenne a létszámösszetétel. Bonyolult a vállalat szerkezete is, módosította már a vállalati tanács, de ez nem elég. Majd, ha szorí- tóbb lesz'a helyzet, rákényszerülünk, hogy kevesebbet fontolgassunk. Szerelni hajnalig A gyár volt már nehéz helyzetben az idén. Alaposan elmaradtak a szocialista országokba irányuló, elsősorban a szovjet export teljesítésével az év első felében. Azóta sikerült kemény munkával behozni a lemaradást, de mégsem lélegezhetnek fel megkönnyebbülten. — Az atomerőművi berendezéseken két éve még nagy volt a nyereség, most meg már a veszteség felé hajiunk — mondja Solymosi Ferenc üzemvezető, a vállalati tanács elnöke. — A kormány nem ösztönzi, inkább bünteti ma a szocialista exportot. Tavaly 130 millió forint volt a nyereségünk, idén, ha a terv bejön, 15 millió forint lesz. És az embereink ugyanolyan jól dolgoztak, vagy még jobban, mint tavaly. Termé-' keink nagy része szocialista exportra megy, ahhoz, hogy átálljunk .a tőkés piacra, nagy áldozatokat kell hozni. A tőkés export miatt maradtunk el idén % többi gyártmánnyal, ezt kellett behozni, ezért van az, hogy az emberek terhelése most átlagban 150 százalék körüli. Nem mondom, a bruttó keresetek nagyon szépen alakulnak. No, erre egy kicsit fölforrósodnak a kedélyek. Egyik brigádtag sem tagadja, hogy néha igen felpaprikázódik, amikor kinyitja a fizetési borítékot.-7- Nem vagyok meggyőződve, hogy a bruttósítást jól csinálták meg a vállalatnál, és abban sem vagyok biztos, hogy a nettó keresetek elérik a tavalyi szintet — mondja Keleti Károly. — Év közben volt korrekció, de csak ott, ahol rendszeres a túlóra. Mi még ebben se részesülünk, mert nálunk egyenlőtlen a munkarend. Legfeljebb annyi előnyünk van, hogy tényleg betartjuk, és hazamegyünk a munkahiányos időszakokban. De ezt inkább csak a gmk- tagok használják ki, ők se arra, hogy hazamenjenek. A csoportunk majd fele gmk-tag, és az ő munkájuk is része a vállalati tervteljesítésnek.- Rákényszerülünk a túlmunkára. Amikor az adórendszer beindult, azt mondták, a főmunkaidőben megkeresett bér nem csökkenhet. Helyes, de mégse jó, hogy a túlmunkáért a legnagyobb a levonás. A hétvégékért, amikor az ember ahelyett, hogy a családjával töltené az időt, dolgozik. De nálunk mégsem volt még kiírva a faliújságra, hogy az emberek nem dolgoznak többet, mert nem éri meg nekik— mondja Zsibrita Sándor.- De mégis, miért? — kérdezem — Ilyen öntudatosak itt az emberek?- Öntudat .*.. — töpreng Keleti Károly. Azt mondják, ma már nincs ilyen, pedig ez már talán közel jár hozzá. .- Majd márciusban megméretik, meddig tart az' öntudat. Amikor megtudjuk, mennyi az adóhátralékunk -5S nevet a KISZ-titkár. A brigádtagok tréfával ütik el a kérdést. Csak később, Solymosi Ferenctől kapok rá némileg magyarázatot. Az Április 4. Gépipari Művek Kiskunfélegyházán nem egy gyár, hanem „a” gyár. Amihez mindennek ellenére, a bajokkal, nehézségekkel együtt ragaszkodnak az emberek. Talán csak a legfi- atalabbaknál nincs meg a kötődés, a régiek, akik szinte itt nőttek fel, itt tanultak, sok mindenre képesek a gyárért. Becsületből, szolidaritásból, pénzért vagy munkahelyféltésből? A legilletékesebbek nem akarnak magyarázkodni. Persze, miért is kell szavakkal magyarázni, ami tettekkel bizonyítható? Azzal, hogy hajnalig szerelték , a sürgős exportszállítmányt, éhesen, vacsora nélkül, reggel felé megosztozva néhány szendvicsen. És mégis: miért? De hát karácsony van, s hamarosan itt az új esztendő. Ilyenkor illik megkérdezni, ki mit kíván magának, mi-' lyen „ajándékot” várna az élettől. Á brigádtagok kívánságai szerények, s talán nem is kell meglepődni rajta, hogy jó részük a gyárral kapcsolatos. Folyamatosabb és gyorsabb munkaellátást szeretnének, ütemesebb termelést, szervezettebb munkát. Stabil rendet az országban, előrevivő vitákkal, tevékeny fiatalokat, meg azt, hogy a keresetek reálértéke ne csökkenjen sokat, mert a többletmunkának is van határa. És kevesebb túlórázást kívánnak maguknak, hogy többet lehessenek együtt a családdal. —1 Nagyon szeretném, ha ez a kollektíva nem bűnhődne azért, mert évekig helytelen volt a gazdaságpolitika az országban — mondja az üzemvezető. — Szeretném, ha a vállalat nem sínyle- né meg a mai gazdasági helyzetet. Hagyományai vannak a gyárnak, itt mindig volt az emberekben lelkesedés. Remélem, hogy a kollektívánk együttmarad és eredményesebben dolgozik, mint eddig, bár tudom, hogy egyelőre nem túl kedvezőek a kilátásaink. Nem várjuk el senkitől, hogy 16 órát dolgozzon, de ha igen, megbecsüljük érte. Idézet a vállalati tanács augusztusi ülésének jegyzőkönyvéből: „A legjobban húzó embereket sújtotta a személyi jövedelemadó. Elveszett az ösztönző hatás. ... Szombat, vasárnap dolgoznak az emberek annak ellenére, hogy tudják, fizetésük felét elviszi az adó. A tőkés export miatt felfüggesztettük a szabadságolást. Tisztelet ezeknek az embereknekvDe meddig tudjuk mozgósítani őket? Értelmes célért, értelmes irányítással ezekkel az emberekkel sokra vagyunk képesek.” Lehet, csak ennyi a magyarázat a miértre. Talán nem rontja el szép ünnepünket, ha bevalljuk (mielőtt becsuknánk kis időre azt az ajtót),- hogy kell a pénz, az értelmes cél, és kell a tisztelet. Az embernek, aki dolgozik. Mindenkinek. Magyar Ágnes Kecskeméti beszélgetés Marosi Izidor püspökkel A kecskeméti főplébánia egyik, a Szabadság térre néző apró szobájában beszélgetünk ... Kint tavaszt ígér a decemberi enyhülés. Százak, ezrek sietnek egyik üzletből a másikba. Advent vége, karácsony vigíliája van. Az ajándékozás lázában ég a város... E szerényen berendezett, zárdái hangulatot árasztó dolgozószobában fogadja vendégeit rendszeresen a Rétság- tól Tápéig, Dunaegyházától Dánszent- miklósig terjedő hatalmas egyházi igazgatási körzet lelkipásztora: Marosi Izidor püspök. Bár az "egyházmegye központja^ Vácon van, a fölösleges reprezentációt egész életében kerülő elöljáró gyakran s szívesen időzik az aulától—a székhelytől —távol, itt, korábbi állomáshelyén. Valójában ez a homokbuckás, akácligetes, gyümölcsökben gazdag Duna— Tisza közi táj igazi otthona Vác püspöknek, hisz’ Újkécskén született, s fölszentelése után ezen a vidéken szolgált. Kecskeméti plébánosként nevezték ki 1979-ben a neves egyházjogász, dr. Bánk József segédpüspökévé, s innét hívta el II. János Pál papa 1984-ben, legyen az egyik legnagyobb magyar katolikus egyházmegye fopásztora ... — Püspök úr élete nagy részét az Alföld kistelepülésein töltötte. Hogyan emlékszik ezekre az évtizedekre? — Nem könnyű összefoglalni a tapasztalatokat, s mégnehezebb minősíteni. Azokban az időkben, amikor szorongatott helyzetben volt az egyház, s a hívek szűkösen, szegénységben éltek, szorosabb volt a kapcsolat a nép és a pásztor között. Az ötvenes években például KSegy apró falucskában dolgoztam akkoriban —az emberek állásukat, megélhetésüket kockáztatva is vállalták őseik hitének továbbörökítését. Az iskolavezetőkkel közelharcot vívva, sokan íratták be gyermekeiket hittanra. Ennivalóra alig tellett, a plébánia is szegény volt, de az édesanyák, amikor kenyeret sütöttek, formáltak egy-egy cipót nekem is. Összetartó volt a közösség, figyeltünk egymásra. A hatvanas években — amikor már enyhült a helyzet — egy nagyobb településen, Izsákon szolgáltam. Láttam, hogy a parasztságot megviselték a tsz-szervezéssel járó zaklatások. Sokan kényszerültek arra, hogy elhagyják a homokbuckákon is termő gyümölcsösöket, szőlőket fundáló apáik földjét. Felbomlottak, szétszóródtak a nagycsaládok. Rövid időn belül majdnem felére csökkent a lakosság- Természetesen alkottak nagyot az ott élők később is: Takaros házaiknak csodájára jártak, s a technika vívmányai is otthont találtak a községben. A jólét mutatta jelét az egyházközség életében is. Mindezzel azonban nem járt együtt az erkölcsi, közösségi fejlődés. Eltűntek a vasárnapok, az ünnepek, családok sokasága zilalódott szét, az ifjúság kultúrigénye sok esetben megrekedt a diszkónál. Rendkívül sokat rombolt a korrupció térhódítása. Ha valamihez hozzá kívánt jutni valaki — talán gusztusa, hajlama ellenére —á sók esetben meg kellett tanulnia hazudni, lopni, csalni. Eltűnt a virtusos paraszti munkaerkölcs. Nagyon bántott akkoriban, hogy a kedvezőtlen jelenségek ellenére csak a szószékről szólhattam. Az iskolai hittanórákat látogatva gyakran figyelmeztettek az igazgatók: a nevelés nem az én feladatom, elégedjek meg a tanítással... — Talán éppen e kedvezőtlen jelenségek térhódítása miatt jut ma érezhetően nagyobb figyelem az egyháznak, a vallásosak, de a nem hívők részéről is... MS- Válságos időkben az emberek szívesen fordulnak a hagyományok, a nagy múltú intézményei felé. Évezredek tapasztalataiból merítve próbálnak választ adni a jelen s a jövő nehéz kérdései0 Marosi Izidor váci püspök. (Straszer András felvétele) re. Elsősorban természetesen a hívő keresztények keresik közösségeinket. Akik a családban indíttatást kaptak. Ezeknek az embereknek szükségük van arra, hogy az egyház képviselői félelem nélkül, szabadon szólhassanak arról, hogy mi a jó és mi a rossz. Kell, hogy az egyház nevelői hivatását kifejthesse a különféle korosztályok közösségeiben, s a szentségi szolgálat is teljes lehessen. Segíthessük a családokat, feltárhassuk, gyógyíthassuk a társadalmi alapsejtek mélyén gyakran meghúzódó szellemi és anyagi ínséget. Hazánk történelme egybefonódik az egyházévál. Ezért is vállalunk felelősséget az egész közösségért, a hagyományokért, a kultúráért. Ákkor szolgáljuk igazán tisztességgel a nemzetet, ha sajátos küldetésünket komolyan vesszük, fölismerjük, hol szolgálhatunk ... — Ma, amikor tucatjával alakulnak a legkülönfélébb egyesületek, várható-e, hogy újjáélednek a magyarországi katolikusok egykori mozgalmai? — Áz egyesülési törvény passzusai most, amikor beszélgetünk, még nem teljesen tisztázottak. Annyi bizonyos, hogy számos lehetőség kínálkozik a különféle érdeklődésű, foglalkozású hívő fiatalok és felnőttek közös tevékenységére. Én aktívan dolgoztam a KÁLÓT es a KALÁSZ—a katolikus legények és leányok egyesületei — munkájában, ismerem a szervezetek eredményeit, s nagyon szeretném—s ezzel a szándékkal, azt hiszem, nem vagyok egyedül —, ha e közösségek újjáélednének, s ennek van is esélye. Éppen a váci egyházmegye területén, Kálión rendezték meg nemrég a KÁLÓT népfőiskolái vezetők háromnapos találkozóját, melyen csaknem félszáz érdeklődő vett részt. Bejelentette megalakulását a Magyarországi Cserkész Szövetség is. Mindezek kedvező jelek, bár én úgy látom: a mai ifjúságnak már valójában új , korszerű programmal induló szervezetek kellenek. Olyanok, amelyek új tartalommal töltik fel á hagyományt, s megtalálják a ma problémáinak megoldására a legújabb módszereket. Az új katolikus akcióhoz persze felkészült, tehetséges fiatal hívő munkatársakra, pedagógusokra lesz szükség. Az előkészítésnél nagy szám- ban jelentkeznek azok, akik civilként végeztek a Pázmány Péter Hittudományi Akadémián az elmúlt évtizedben. De egyházmegyénként is — például itt, Kecskeméten H- megindult az ifjúsági bázisközösségek vezetőinek képzése ... —Megtalálhatja feladatait az egyház ismét a szociális munkában, a betegellátás területén és a szegények között is? |E9 Ahhoz, hogy a mainál jóval nagyobb részt vállalhassunk az elvégzendőkből, több munkatársra lenne szükségünk, de sajnos, ma még kevesen választják ezt élethivatásul. Tévedés lenne tehát azt gondolni, hogy elég egy liberalizáltabb szabályozás, és újraalakulhatnak a betegápoló, szegénygondozó rendek. Azzal, hogy a vallásos nevelés visz- szaszorult a plébániákra, a hittanórákra, az utánpótlás is megnehezült. Kevés a pap, s hiába alakult meg az új betegá- polo szerzetesrend, ha nagyon kevés a jelentkező. — Az egyháziak még ma is ki vannak tiltva a kórházakból? — Az egészségügyi dolgozók nem akadályozzák, sőt segítik, igénylik a lelkipásztorok kórházi tevékenységét. A megyeszékhelyi létesitményektől pedig meghívást kaptak: vállaljanak reszt a szenvedélybetegek—drogosok, alkoholisták—kezelésében, gyógyításában. Híveink közül többen is segítkeznek az elfekvő betegek kórházaiban, közreműködnek a telefonos lelki segélyszolgálatnál és törődnek a menekültek ügyeiveL Mivel évtizedekre megszakadt e munka folyamatossága, ma még viszonylag kevés a vonzó, fiatal életpélda, olyan, ami; igazán mozgósító hatasú lehetne. ’ — A megyét járva látható: jó gazda; módjára gondoskodnak a hívek a egyházi;' épületekről. Nem ritkák az új alapítások: sem... :; —‘A hívek buzgósaga nyomán való-’, ban megújultak, korszerűsödtek templomaink, plébániáink. Mostanában pedig:—talán az infláció hatására—sokan. sürgetik, hogy mielőbb fogjanak hozzá a talán csak későbbre tervezett építkezésekhez. A közösségek áldozatvallalásá-, val — nemritkán a gazdasági egységek . és tanácsok segítségével—épülhetett új templom Városföldön,- Kunadacson- vagy legutóbb Dunaegyházán. Jelenleg , a dunavecsei és fülöpházi kápolnák alapozását készítik elő a szakemberek. Mi persze mindenkit felelős tervezésre és szerénységre intünk, hiszen az épületeket — talán nehezebb időkben — karbantartani, fűteni is kell majd. — Régen eléggé körülményes volt engedélyt szerezni egy-egy alapításhoz __ — Ma már ez egyszerűbben, gyorsabban megy. A helyi népképviseleti szervekkel—éppen úgy, mint amegyeiekkel I—nagy on jo a kapcsolatunk. Azt keresi mindenki, hogyan lehet megoldani á problémákat. Jó példa talán a dunaegy- házi, ahol az építkezés végére szilárd burkolatú út is került a templom elé. Intézmények is születnek? — Legfőbb feladat, hogy az idős, beteg papok, apácák méltó elhelyezéséről, ápolásáról gondoskodjunk. Remélhetőleg a közeljövőben elkészülhet majd a hódmezővásárhelyi és a váci papi otthon. Folyamatosan bővül a tiszaalpárí nővérház is. Az ott lakók jól érzik magukat, megfelelő gondozást, ápolást kapnak. Más intézmény alapítására egyelőre nem gondolhatunk. Jó hír viszont, hogy már jövőre három osztály indulhat Kecskeméten, a Piarista Gimnázium. ban... — Sok minden megváltozott az állam és az egyház kapcsolatában az elmúlt egy-két évben. Elégedett? . —-Sok kedvező változásról adhatunk számot. De igazán az új alkotmány, s majd azt követően az új egyházi törvény rendezheti jogilag a kérdéseket. A legutóbbi püspökkari konferencián megismerhettük az alaptörvény tervezetét. -Jóváhagyásuk után — elmondhatjuk majd —, legalábbis, ami a szabályokat • illeti —, hogy vallásszabadság van Magyarországon. — Karácsonykor az egész világ ünnepel. Mi az ön üzenete olvasóinknak: hívőknek és nem hívőknek? —Az egyházunk közösségében élőknek talán püspöki jelmondatomat idézem, az efezoszi híveknek írt Szent Pál- levélből: Dolgozzunk együtt Krisztus, testének, az egyháznak építéséért. Másoknak, mindenkinek, a nemrégen elhunyt Bagi István esztergómi segédpüspök életigéjét ajánlom. „Attenta carita- te...” Figyelmes szeretettel legyünk egymás iránt. Ne csak karácsonykor, amikor valóban szinte döbbenten áll meg a világ, hogy visszafojtsa a gyűlölködést, a viszályt, hanem a szürke hét-; köznapokon is... Farkas P. József Kurucz Károly boldogsága Megborzongok a metsző, hideg széltől, amint kilepek az autóból Matkó- puszta határában, az idős Kurucz Ká- rolyék tanyája előtt. A zord időben barátságtalanul fogad a kapunál egy szürke eb. Az acsarkodásra előjön a gazda, és csendre inti Gömböcöt, az öreg házőrzőt. :— Nem bánt ez, csak becsületből ugat —7 magyarázza SB-, megette már a kenyere javát, nyugdíjas, mint én magam. No, de kerüljön beljebb! Ott kellemesebb! Belépünk a kellemesen meleg konyhába. Áz asztalnál Károly bácsi felesége (őt itt, Matkón mindenki csak Jula néninek ismeri) éppen tésztát gyúr. — Készülünk a hét végére — mondja —, biztosan meglátogat vagy a fiam, vagy a lányom, s velük jön egy-két unoka is. Nekik csinálom a tésztát. Ezt jobban szeretik, mint a gyárit. —Bizony, mi már csak ilyen csendben élünk—veszi át a szót a hatvankét éves gazda —, két esztendeje, mióta nyugdíjas lettem, lelassult a tempó. Azért így is van mit csinálni a ház körül. Ad munkát a 400 öl szőlő, a 200 öl gyümölcsös és a 200 ölnyi konyhákért. Természetesen tartunk állatokat is. Az istállóban két tehén, meg egy vemhes üsző, az újban féltucatnyi hízó vár gondoskodást. —Van vagy negyven-ötven baromfi is — szól közbe Jula néni. — Az a tied—válaszol Károly bácsi mosolyogva, majd kisvártatva hozzáfűzi: Lám, egyszerű kis tanya a mienk. Ilyenkor, télvíz idején már kevesebb munka van. De dolgoztam én gyerekkoromtól épp eleget. Nyolc testvéremmel együtt egyedül nevelt özvegy édesanyám. Sokszor bizony alig volt mit enni. Szerettem volna kovácstanonc- nak szegődni, de akkoriban fizetni kellett a mesternek az oktatásért. így aztán Kurucz Károlyra is a cselédsors várt. Mikor, hol kapott munkát. Végül a matkói erdőben egy részvénytársaságnál helyezkedett el gulyásként. Ide is csak úgy szegődhetett el, hogy hazulról kosztolta magát, de ez sem mehetett sokáig, mert a család pem bírta a két konyhát, íffj— Bementem hát az intézőhöz, hogy felmondjak — meséli az öreg —, élethalál urai voltak ezek az intézők. Még arra sem méltatták a cselédet, hogy szembeforduljanak vele. Szóval, benyitok az irodába, köszönök illendően, s mondom, hogy felmondani jöttem. Áz intéző meg csak áll a szoba túlsó végén — nekem háttal, szótlanul. Végül a válla fölött csak visszapillantott rám a szeme sarkából és azt kérdezte: „Nem félsz, hogy intemáltatlak?” Nagyon megijedtem. 1944-et írtunk, és mindennaposak voltak akkoriban a internálások. Végül megkegyelmezett nekem az intéző: nem vitetett el. így hazajöhettem. Tavaszodott, és hamarosan részes művelést vállaltam. Burgonyát, répát, kukoricát kapáltam. Régen nem vegy- szereztek. A kapa számított a fő szerszámnak egészen az aratásig, amikor meg kaszálhattunk látástól vakulásig. Már-már úgy tűnt, hogy Kurucz Károly megússza a háborút, de végül mégis elvittek katonának, csakhamar fogságba került. Csodával határos módón, néhány hónap múlva kiszabadult és hazatért dolgozni. Rövidesen megalakult az első 400-500 holdas kis tsz a környéken, Helvéciái Szabadság Termelőszövetkezet néven. ^ "f- Először nem léptembe—idézi fel a múltat — ugyanis az emberek azzal ijesztgették egymást, hogy hamarosan jönnek az angolok, és akkor majd megjárja, aki belépett a közösbe. Mitagadás: eleinte én is hittem a szóbeszédnek, de 55- ben csak rászántam magam, mert láttam, /jobban boldogulnak a tsz-ben dolgozók Tizenkét tehenet, egy állami bikát és nyolc növendék- borjút neveltünk itt a tanyán. A feleségem a féjésben segített. Mit mondjak? Nem volt könnyű. Tápot nem kaptunk, abrakot is csak annyit, amennyi a beszállított tej után járt. Később javult a helyzet. Ötvennyolcban egyesültünk a Helvéciái Táncsics Szövetkezettel, majd 61-ben a városföldi Petőfivel. Ebből a három gazdaságból lett a mai Helvéciái Petőfi Tsz. A nagy tsz alakulásával idős Kurucz Károly életében is változás állt be. Felhagyott a közösben az állatgondozással, traktorostanfolyamot végzett, majd negyvenesztendosen végre valóra váltotta régi vágyát: átment a tsz kovácsműhelyébe — igaz, csak „ráverő- nek”. Ám idővel mind több önálló fel• Kurucz Károly: Néhány jószágot azért még most is nevelünk. adattal bízták meg. Gyakran munka-’ gépeket kellett javítania. £ jE2j A kovácsműhelytől vonultam nyugdíjba — mondja Károly bácsi —, azóta a mi kis háztáji gazdaságunkban dolgozgatok. Házastársi pótlékkal ötezer forintot kapok havonta. A jószágokkal bajlódva így elég jól kijövünk. Az idős, mokány, bajuszos gazda elgondolkodik, majd hozzáteszi. — Nyugodt a mi életünk. Nem sok minden történik velünk. Most a karácsonyt várjuk, arra készülünk. ’Valószínűleg itt lesz mind a két gyerekünk és a négy unokánk. Megtelik ez a kis tanya gyermekzsivajjal. Éz a mi igazi boldogságunk. Gaál Béla
