Petőfi Népe, 1988. december (43. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-22 / 304. szám
1988. december 22. • PETŐFI NÉPE • 5 » KINEK VAN IGAZA? Amikor a szolgáltatók visszafizetnek jfl Csöng a telefon. Szabó Ferenc olvasónk jelentkezik Kecskemétből. Kéri, hogy hallgassam meg az esetét. — Tessék!, Meglepő fordulat: csőfogót kerestek — A Tinódy utcában.— mondja ,a telefonáló Ír, egy társasházban lakom. Nemrégiben eltört az udvari vízvezeték. Miképp szüntethetnénk meg a folydogálást? A Vizmű Vállalathoz hiába fordulnánk: az csak az utcai vézetéket javitja, a házit -4- fogyasztásmérő órán belül — már nem. Kisiparost nehéz találni, ezért megegyeztünk a Tizedes utcai Lakáskarbantartó és Szolgáltató Ipari Szövetkezettel. Már bánjuk, hogy szóba álltunk velük! Szerelőiknek, akik december . elején jöttek ki. hozzánk, az volt az első kérdésük: tudnánk-e i nekik kölcsönadni egy .csőfogót? Meglepett a felkészületlenségük, ám az még inkább csalódást okozott, amikor december 15-én a Lakszisz visszalépett: kapacitáshiány miatt nem végzi el a kért munkát. Az IKTV vállalta végül is a vezetékjavítást. Egyre nő a vásárlók kiszolgáltatottsága a szolgáltatások konku- • rencia nélküli piacán Kecskeméten is. Míg tavalyelőtt 10, a múlt évben 20, az idén már 40 fogyasztói panasz nyomán indított vizsgálatot a megyei tanács ipari osztálya. A négyszeres emelkedés számszerűen i$ figyelmeztető, bár ez csak a jéghegy csúcsa. Mi húzódik meg alatta? Jó lenne tudni, s egyszer teljesebb képet adni mindarról, amit a felszín jelez. Hiszen az osztályra eljutott' ügyek mellé kívánkoznának,például a hanyagul elvégzett munkák és a számla nélkül ellenőrizhetetlen árak. Vagy az olyan esetek, amikor szóban 200 ezer forintban egyezik meg valaki egy házépíttetővei, aztán végül mégis 300 ézret zsebel be tőle munkadíjként. Nem alaptalanul mondja tehát Gyüre Tibor, az ipari osztály csoportvezetője: Különben kikapcsolják a vizet... — Az emberek sokat zúgolódnak az általuk magasnak tartott szolgáltatási árak miatt, de csak ritkán jönnek hozzánk panasszal. Holott tapasztalataink szerint is: a lakossági bejelentések nagy része megalapozott. Hajnal Gáborné, az orgoványi II. kerület 10. szám alól, még június 29-én levelet írt a megyei tanács elnökének. „ ... a vízmű vállalat kiskunfélegyházi kirendeltsége bevezette a vizet az udvarunkba, de olyan magas árat kértek (17 ezer 353 forintot), amit mi igazságtalannak éreztünk. A munka megrendelésekor azt mondták nekünk, 11 ezer forint kiadásra számíthatunk. Mivel magasnak találtuk a számla összegét, az üzemfőnök azzal fenyegetőzött, hogy kikapcsolja a vizet, és a bíróságon feljelent minket, ha június 30-áig nem fizetünk. Tessenek tanácsot adni, hogy mitévők legyünk.” A bejelentés nyomán az ipari osztály nemcsak tanácsot, hanem jogorvoslatot is nyújtott Hajnal Gábornénak. A vállalat" egyik szakemberével ugyanis megállapították: Mihályfi István, a félegyházi vízműkirendeltség dolgozója árdrágítást követett el azzal, hogy rosszul mérte föl a munkát. így a panaszosnak egy méter cső árával és még néhány más költséggel többet számláztak. Végül is nem a vállalat, hanem a megrendelő léphetett fel követeléssel a szolgáltatóval szemben, igaz, hogy csak a neki jogosan visszajáró 640 forintért, s nem az előző árajánlat közti különbségért. Árdrágító szérélők Megint csak az ügyfél húzta volna a rövidebbet, ha a kerekegyházi Damjanich utca 11/A szám alatt lakó Gáspár István árdrágítására nem derül fény. A FÉG Leányvállalat Kecskeméti Kirendeltségének dolgozója gázvezetéket szerelt özvegy Girtler Lajosné megyeszékhelyi (Déryné utcai) lakásában. A felhasznált anyagokhoz és alkatrészekhez képest öt méter gázcsővel többet számított fél az idős asz- szony költségére, akitől ezen túlmenően a nyomáscsökkentőért 173 forinttal többet kért. Girtlemé kárát, az 1325 forintot a FÉG Leányvállalat megtérítette, a szerelőt pedig — figyelembe véve, hogy két kiskorú gyermeke van, s korábban még nem követett el szabálysértést r— ezer forintra bírságolták. A Kecskeméti Elektroszer Vállalat munkáját is jó néhány jogos panasz érte ebben az esztendőben. A belsőnyíri Magó István Orion televízióját—a garancia ideje alatt — négyszer vitte bé‘ autójával javíttatni az Elektroszer széchenyi- városi szervizébe kép- és hanghiba miatt. Továbbra sem változott a helyzet. Ötödszörre már a tévénéző lakásán javították meg a készüléket, azonban nem a jótállás szerint: ingyen — hanem. 578 forintért.- Szabad ezt? -S kérdezte Magó István. Szóbeli észrevételére és Vásárlók könyvi bejegyzésére semmi sem történt. Bántotta ez a közömbösség, már csak azért is, mert a tévéje ezután sem működött jól. Ez év január 20-án lakásáról a vállalat egyik szerelője elvitte a rossz készüléket, de előtte 1700 forint javítási árajánlatot tett. Csupán szóban, s nem nyilatkozatban közölte ezt a tévé tulajdonosával. Az ipari osztály vizsgálata igazolta, hogy az Elektroszemél jogtalanul jártak el Magó Istvánnal szemben. Nem számíthattak volna föl ugyanis 578 forintot, ellenszolgáltatásként a jótállás lejártáig, így Késmárki András szervizvezetőre, minőségi kifogás szabálytalan intézéséért 2500 forint pénzbírságot szabtak ki. Kohl Antal (Vége) „Éneklő” homokhegy Kazahsztán fővárosától, Alma-Atától 180 kilométerre északkeletre csodájára járnak egy érdekes természeti jelenségnek. A finom, sárga homokból álló hegy 150 méter magas és két kilométer hosszú. Nyáron, Száraz időben, amikor a homokszemek még enyhe szél hatására is könnyedén peregnek, a hegy felől olyan erős zaj hallatszik, mintha lökhajtásos repülőgép szállna fel. Esős időszakban és télen a homokhegy hallgatagon őrzi titkát. (APN) A só és a vérnyomás Mind Amerika fekete bőrű népességében, mind Afrikának ama fekete bőrű lakói között, akik a fejlett, országokban szokásos táplálékot fogyasztják, kétszerié nagyobb arányban fordul élő magas vérnyomás, mint az európai népek között. Az ohiói (USA) egyetem kutatói szerint ennek az lehet az oka, hogy Afrika fekete bőrű lakossága nagy részének génjei az évezredek során a kotlán táplálkozáshoz alkalmazkodtak, s most „összeütközésbe kerülnek” a fejlett országokban megszokott sós táplálkozással. Ezt látszik igazolni az a vérnyomásbeli különbség, amely Afrika olyan törzseinek tagjai-' ban mutatható ki, akik másmás mértékben jutottak hozzá sóhoz. Például Szenegálban és Gambiában, ahol mindig volt só az étkezéshez, a mandingo és a szerer lakosság körében a nyugati étkezési szokások átvétele után sem lett gyakori a magas vérnyomás. Más a helyzet a jurubákkal. Ők nigériai eredetűek, s olyan területen éltek, amely távol volt mind a tenger sójától, mind a Szahara sóbányáitól, s a só olyan ritkaságnak számított náluk, hogy minden grammjáért ugyanannyi aranyat adtak. Most a sós táplálkozásra való áttérés sokukban magas vérnyomást okoz. Minthogy Nyugat-Afrika lakosságának számottevő része sóban szegény területről származik, megnövekedett sófogyasztásuk azzal a következménnyel járhat, hogy körükben a magas vérnyomás népbetegséggé válik. Megújítandó agrárpolitika SIKEREK ÉS KUDARCOK jellemzik a magyar agrárgazdaságot. Ki a sikereket, ki a kudarcokat hangsúlyozza inkább; de a közös e vélekedésekben, hogy megújításra szorul az agrárpolitika. Ezt nem vitatva, tisztázandó; vannak-e, s ha igen, melyek azok a maradandó értékek és folyamatok, amelyek elválaszthatatlanok az agrárgazdaság három évtizedes múltjától? A magyar mezőgazdaság eredményei ugyanis aligha vitathatók, következésképp az agrárpolitikai gyakorlatnak is számos értékálló eleme van. Ide sorolható, hogy az élelmiszer-gazdaság stabilizációs szerepet tölt be a népgazdaságban: a mezőgazdasági munka elismert lett, az ágazat tisztességes megélhetést nyújt dolgozóinak. A háztájiban és a mezőgazdasági nagyüzemekben szerzett jövedelem segítségével megváltozott a magyar falu képe: a gyakorlat is bebizonyította, hogy létjogosultsága van a több- szektorúságnak. A mezőgazdaság példát adott a vállalati irányítás tekintetében, a legjobb gazdaságok" pedig a vállalkozókészség eredményeit js igazolták. Az egész társadalomra hatást gyakorló sikereken túl, szűkebb szakmai eredményeket is elért a mezőgazdaság: új üzemszervezési formák, módszerek alakultak ki, ezek meghonosodtak a gazdaságok többségében. Új technikák, technológiák befogadására alkalmas közeg jött létre, s ezek nyomán megváltozott a gazdálkodók szemlélete. Az egykor hagyományos őstermelésre vállalkozó parasztemberek gondolkodásától, munkamódszereitől lényegileg tér el a mai mező- gazdaság. MINDEZEKRE TEKINTETTEL kell lenni, amikor az agrárgazdaságban tapasztalható feszültségeket vesszük számba. Kétségtelen, szaporodnak az ellentmondások is, különösen a legutóbbi néhány esztendőben. A leglátványosabb közülük, hogy amíg tíz-tizenöt éve a magyar mezőgazdaság fejlődésének lendületes szakaszában "volt, fokozatosan közelített a nemzetközileg is elismert termelési színvonalhoz, manapság ez a lendület megtört, a felzárkózás megállt, s a hazai stagnálás és a környezet fejlődése miatt egyre inkább a leszakadás veszélye fenyeget. Ennek fő oka a műszaki megújulás elmaradása. A hetvenes években rendre új gépek, eszközök, technológiák kerültek a magyar mező- gazdaságba; mára jó részük elhasználódott, pótlásuk forrásai viszont hiányoznak. A statisztikák egyértelműen jelzik, hogy a nagyüzemeknek több mint harmada képtelen a bővített újratermelésre. Üzemi körökben leginkább panaszolt tény, hogy a mezőgazdasági munka leértékelődött. A jövedelemtermelés szempontjából iparból, szolgáltatásból élnek a gazdaságok, egyes helyeken nyereségük 70-80 százaléka e tevékenységekből származik. Az ellentmondásokat szaporítja, hogy az. alaptevékenység alacsony jövedelmezőségét ■még értékesítési zavarok is rontják. Sokan az élelmiszer-termelés perspektí- vátlanságáról beszélnek, s eszerint is- cselekszenek, amikor háttérbe szorítják a hosszabb távú fejlesztési programokat. Végül is megrendült a termelési biztonság, az üzemi átfogó programok helyett a kivárás taktikáját érvényesíti a gazdaságok egy része. NYILVÁNVALÓ, hogy e módszer huzamosabb időn át az élelmiszer- termelés megtorpanásához vezethet csak, ez pedig mindenkor — de á jelenlegi társadalmi-gazdasági helyzetben különösen — elkerülendő. Társadalmi feszültségeink egyik enyhítője a kielégítő mennyiségű és választékos élelmiszer-ellátás, s ez a társadalmi közérzet fontos tényezője marad a jövőben is. Jelenleg a lakosság jövedelmének több mint 10 százalékát élelmiszerek és élvezeti cikkek vásárlására fordítja: egyre igényesebben a minőségre. Ugyanez a követelménye a népgazdasági érdekből fenntartandó exportnak is, hiszen a világpiacon az árak és a minőség versenye folyik. Mindezeknek ma még ellent-, mond az élelmiszeripar nagyüzemekre alapozott, megcsontosodott szerkezete, a piaci információk erőtlensége, a termelők távoltartása a valóságos értékesítési folyamatoktól. Következésképpen olyan helyzetet kell teremtenie a megújuló agrárpolitikának, hogy a termelő- szervezetek képesek legyenek befogadni a hazai és a világpiac kívánalmait, s azokhoz alkalmazkodni is tudjanak. Ez a mainál szorosabb együttműködési, közös anyagi érdekeltséget követel a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, a kül- és belkereskedelem között. A korábbi, gyakran felülről kezdeményezett és irányított módszerek aligha lehetnek eredményesek az együttműködések kialakításában, működtetésében. Az önszerveződésen, a felek gazdasági érdekeinek érvényesülésén alapulhatnak e kapcsolatok, a korábbi, egymás rovására eredményt elérő módszerek helyett. Természetes, hogy a piacra, az egymás önállóságának tiszteletben tartására alapuló gazdaságszervező módszerek a maitól eltérő ágazati irányítást és érdekképviseletet is feltételeznek. A jövőben, hagyomány- őrzésre és a hagyományokkal való szakításra, eddig szokatlan megoldásokra egyaránt szükség lesz a társadalmi közérzetet meghatározó élelmiszer-gazdasági megújuláshoz. V. Farkas József A FELÚJÍTÁS TERV MARAD Reménykedni? Az utóbbi esztendőkben ■ f \ /\ |* több mezőgazdasági üzem | jC B 1 számolta fel tehenészetét, s ez ma is napirenden van néhány gazdaságban. Még mindig dúl a • A fejés vezeté• Az állatok jól ápoltak. kés rendszerű. vita a szakemberek között, maradjon-e meg ez az ágazat, vagy sem. Hogy a mérleg nyelve merre billen, gyakran a pillanatnyi közgazdasági környezet dönti el. Ez pedig hosszú távon nem biztosíték sem az érintett üzemnek, sem a hazai vásárlóközönségnek, mivel ez az a termék, amelyet—akár továbbfeldolgozva is t— a belföldi fogyasztásra lehet alapozni. Azt hinné az ember, hogy azok a tehenészetek szűnnek meg egyre-másra, amelyek termelése végképp elmarad, ahol már pines mit tenni a gazdaságosság eléréséért. Vagy van kényszerpálya, amelyről letérni szinti lehetetlenséggel határos? A Tiszaalpári Tiszatáj Termelőszövetkezet bruttó vagyona 250 millió forint, amelyből a tehenészeti telep 100 milliót képvisel. Igaz ugyan, hogy a telep 1974-ben épült, már a kezdetkor elavultnak számító pavilonos rendszerűre, kötött tartásúra, vezetékes fejésre berendezve. Ráadásul olyan nyakrá- más lekötő rendszerrel, amelyet egy hónap múlva át kellett alakítani, különben a tehenek mentek volna tönkre. Persze, hogy tudták ezeket már akkor is a szakemberek, de azt is tudták, hogy az ilyen építkezéshez hozzárendelik az állami támogatást. És végül is alakítani mindig lehet. Tették is. Az elmúlt évek alatt mintegy 10 millió forintot költött a gazdaság a telep fenntartására, a technika, technológia javítására. Az állatállomány is egészen más már, mint kezdetben volt. A valamikori 300-400 tehén helyett most 840-et számlálnak, s emellett a brucellamentesítés és a'faj-. taát alaki tó keresztezés eredményei is mutatkoznak: a 3000 literes fejési átlag helyett , ma ez az érték 5200 liter. A tények közé tartozik, hogy az azóta éltéit években nem csak előremutató változások következtek be. Kevés a munkáskéz, az idő vasfoga kikezdte az épületeket, a berendezéseket. A felújításra pedig végképp nem elég az ágazat nyeresége. A szövetkezetben ügy gondolkodnak, tejre mindig szükség lesz. Ha a hozamot növelni, a fajlagos teljesítményt fokozni, a dolgozói létszámot csökkenteni tudják, a nyereség is nő. Márpedig ehhez adottak a feltételek. A keletkezett összeg azonban semmi- ■ képpen nem elég ahhoz, hogy előbbre is tudjanak lépni. A kör bezárult? Voltaképpen igen. A támogatások, köztudottan, csökkennek, a saját erő belátható időn belül nem lesz elég. Pedig két évvel ezelőtt megszületett a terv. Akkor 32 millió forintot számítottak bekerülési értéknek. Már akkor is kevés volt az anyagi forrás. Most az általános forgalmi adóval és az inflációval növekedett érték megközelíti az 50 millió forintot. A'források megszerzésének esélye tehát egyre kevesebb. A reménykedéssel viszont nem állnak hadilábon a mezőgazdászok A Tiszatájban is így vannak ezzel. Mondják, bíznak abban, hogy azt a négy-öt évet, mig a közgazdasági kondíciók kedvezőbbre változnak, talán kibírják. Addig pedig, kényszerű spórolásként a kitört üvegeket tápos zsákkal pótolják, a külső meszelést „takarékosan” végzik, kiszámolják, hogy a további romlás mennyi többletkiadást jelenthet majd. Közben megpróbálkoznak minél eredményesebben termelni. És ha véletlenül kezükbe kerül a valamikori felújítási terv, fájó szívvel, vagy összecsikordulp fogakkal elzárják a fiók mélyére. Gál Eszter
