Petőfi Népe, 1988. december (43. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-17 / 300. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1988. december 17. A KISZ Központi Bizottsága pályá- zatot hirdetett az eredményesen működő képzőművészeti szakkörök számára. Az országos minősítésben a közelmúltban a Szappanos István tanszék- vezető által irányított kiemelkedően színvonalas kecskeméti ifjúsági és felnőtt kör elnyerte a nívódíjat. Ebből az alkalomból ültünk le beszélgetni Szappanos Istvánnal először arról, hogy ilyen esetben tulajdonképpen mi alapján minősít a bírálóbizottság? — A munkatervvel kellett pályázni, ami nem okozott nehézséget, évek óta hasonlóval dolgoztunk, de valószínűleg bizonyító erejűek voltak a szakköri tagoknak azok a munkái is, melyeket eredetiként vagy fotón mellékeltünk a beküldött anyaghoz. — Csak a munkák minősége befo- . lyásolta a bírálóbizottság döntését? '•—Úgy gondolom, a minősítés odaítélésekor viszonylagosan nagy létszámunkat is figyelembe vették. Szakkörünkben szinte ismeretlen fogalom a lemorzsolódás, sőt a helygondok, a visszautasítás a jellemzőbbek. — A kecskeméti Tanítóképző Főiskola jelenleg az amatőr képzőművészeti mozgalom egyik bázisa. Milyen tartópillérekre épült a mostani, színvonalas munka? — Az ifjúsági szakkört 1968 óta, a felnőttekét csak két esztendeje vezetem. Fontosnak tartom, hogy megemlékezzünk az elődök munkájáról is, például Palkó Józseféről, aki — a mostani szemlélettel rokonságban — arra inspirálta jelöltjeit, hogy tanuljanak meg megfigyelni, rajzolni, a stúdium útján elindulni. Azt hiszem nagyon sokat tett a felnőttköri mozgalomért, sőt, közvetve a közművelődésért is. Aztán Túri Endre következett a kör élén, aki folytatta e hagyományokat. Tőle vettem át két esztendeje a felnőtt csoport vezetését. — Mekkora az érdeklődés? Milyenek a tapasztalatai? — Nagyon jók, én úgy látom, igenis van igény ma is a művészetekkel való ismerkedésre. — Életkortól függetlenül? — Kis „mintánk”, a több, mint húsz fős kör alapján úgy tűnik, igen. Az életkor ugyanis igen változó, a középiskolásoktól a negyven-ötven évesekig — technikailag sokféle szinten — minden korosztály képviselteti magát. — Ugyanennek a szakkörnek kell felkészítenie a szakfőiskolai felvételre a már nagykorú, de továbbrarudnt szánttá-* < kozó fiatalokat? Nehézség nélküj össze- ; egyeztethető e sokféle feladat a foglöP közösökön? — Nagyon örülök, hogy tagjaink zömét nem a továbbtanulási szándék hozza közénk. Körűnk új vonása, hogy aktív résztvevői sokféle más polgári tevékenységük mellett keresik annak lehetőségét, hogy kapcsolatba lépjenek a képzőművészettel. A befektetett munka nem műalkotás-kísérletekben, hanem a befogadás minőségének emelésében kamatozik. A miénkhez hasonló szakköröknek sohasem lehet, sohasem lehetett elsődleges célja egy művészutánpótlás kitermelése. Persze akad-' nak a tagok között kiemelkedően tehetségesek, a művészetre hivatásként készülők is. — A heti 3 órás felnőttkori munka érinti valamilyen formában az intézményben folyó tevékenységet is? A rendkívül sokszínű közösségnek természetesen tagjai lehetnek saját • Walter Gábor Táj. teNívódíjas képzőművészeti szakkör növendékeink is, akik így a többi között például többlet-ábrázolási lehetőséghez jutnak. Ami már csak azért sem mellékes, mert hisz ők tanítók lesznek. A sokat emlegetett vizuális kultúrára való nevelésért pedig köztudomású, hogy van és lesz is még mit tenniük. Sajnos, még ma is előfordulnak Kecskeméten olyan iskolák, melyeknek alsó tagozatában még mindig más órákat tartanak rajz helyett. Abban egészen bizonyos vagyok, hogy rajz-szakkollé- giumos diákjaink azon túl, hogy jó tanítók lesznek, a készségtárgyakra a megfelelő mértékben oda fognak figyelni. Ugyancsak sokat emlegetett — de eléggé még mindig ki sem használt :— tény, hogy a művészet bármely ágában elemi fokon otthonosan eligazodó gyerek a többi tárgyban is köny- nyebben érjen él jó eredményt. De érvényes ez a tétel az alsós gyerekekkel foglalkozó pedagógusokra is, akik — jó pedagógiai érzékkel — e készségtárgyak révén más, személyesebb viszonyt is ki tudnak alakítani diákjaikkal. Nem hiszem, hogy a személyesség komponensét valaha is ki lehetne ezen a pályán hagyni. A legkorszerűbb technika felhasználása mellett is nélkülözhetetlen a pedagógus személyessége. Azt hiszem, az iskola mai válságában az is lényeges szerepet játszik, hogy — nagyon leegyszerűsítve a dolgot — a gyerek nem érzi jól magát az iskolában. — Már esett szó korábban is arról, hogy a szűkösnek bizonyult Erdei Ferenc 0 Murár Gábor: Portré. 0 Murár Gábor Fejlődés. 0 Walter Gábor: Fekvő figura. ü Művelődési Központ után a főiskola épületében sem a legideálisabbak a munka feltételei. A nívódíj elnyerése, jelent a mindennapokban valamilyen változást? — Sajnos, egyelőre igen szűkösen vagyunk, hisz évek óta nem volt lehetőség a fejlesztésre. Ha némi megyei támogatást is kaphatnánk az esetleges ^minisztériumi mellé, elképzelhető lenne, hogy itt a padlástérben plasztikai, grafikai és más munkákra alkalmas, speciálisan felszerelt kis műhelyeket alakítsunk ki. A nívódíjnak egyébként konkrét hasznát is látják a kör tagjai, ugyanis az ezzel járó összeg jelentős részét anyagokra, felszerelési eszközökre tudjuk fordítani. E pénzből arra is futja, hogy esetenként modelleket is fizethessünk, és ezáltal is gyarapítani j tudjuk a megfigyelési lehetőségeket. Egyébként nem látványos ez a munka, de ha hajlandók vagyunk lemondani a gyors sikerekről, és egy-egy szakköri taggal kijáratunk egy személyiségre szabott vizuális iskolát, én azt hiszem, végül is eljuttathatjuk arra a szintre, hogy megtalálja saját önkifejezési lehetőségét. Károlyi Júlia A Helikon Kiadó újdonságai Már a Helikon puszta neve is garancia a külső megjelenítés igényességére, a tartalomhoz méltó forma megválasztására. Legutóbb megjelent újdonságai folytatják a hagyományt. Bármelyiket is veszi kezébe áz olvasó, biztos lehet abban, hogy az utolsó,laphoz érve jelentős élménnyel lesz gazdagabb. Egyszerűségében pazar, apró könyvecske, mely Joseph Jőubert legszebb és legeredetibb megállapításait gyűjti egy csokorba Gondolatok címmel. „Egy idő óta csakis annak kifejezésére törekszem, ami kifejezhetetlen” — írta Jou- bert egy barátjának. Élete utolsó négy évtizedében mintegy 200 füzetet írt tele. Gondolatait a legvégsőkig tömörítette, árnyalta, csiszolta, mígnem elnyerték végső formájukat. ízelítőül néhány a legtartalmasabbak közül: „A rossz a jó trágyadombja.” „Keserves dolog, ha' nem tudjuk elszánni magunkat, hogy gyűlöljük és megvessük azt, akit képtelenek vagyunk szeretni és becsülni.” „A félelem a képzeletből fakad, a gyávaság a jellemből.” Joubert gondolatai korántsem törekszenek örökérvényűség- re. Bölcsességet sugárzó szállóige sem válik belőlük. Egy valamire azonban feltétlenül alkalmasakba gondolatgerjesztésre. A kuriózumokat kedvelők minden bizonnyal gyönyörűséggel veszik kezükbe azt a hasonmás kiadást, mely Szent István egyik legjelentősebb művének: törvényeinek a XII. századból való Admonti kódexben fennmaradt- kéziratát jelenteti meg. A törvények magyar szövege ugyancsak helyet kapott e kötetben. így megtudhatjuk például, hogy Sfcent István milyen büntetést rótt „Azokról kik feleségüket ölik meg”; „Ha valaki az ispánok közül... felesége meggyilkolásával szennyezné be lelkét, a királyi tanács határozata szerint 50 tinóval engesztelje ki az asz- szony rokonait és böjtöljön a kánonok rendelkezése szerint.” A kísérőtanulmányt Győrffy György írta, mely Szent István uralkodásának történelmi hatásait foglalja össze. A Helikon Stúdió Hérakleitosz múzsái; Gryphius Felirat a múlandóság templomán; Housman Nézzen rám, kinek élni jó; Abelardus Szerencsétlenségem története; Mallarmé Kockadobás; Eckhart Mester Útmutató beszédek; Hlebnyikov Zangezi; Donne Negatív szerelem; Keresztelő Szent János A lélek éneke című kötetei után a sorozat tizedik darabjaként jelentette meg Rainer Maria Rilke Duinói elégiáit. SpKN Mindazt, amit költő elmondhat á létezésről, a teremtmények kiszolgáltatottságáról és ebből fakadó, ezt túlhaladó reményéről egy olyan korban, • Tizenegy Picasso-grafika gazdagítja A telibe viszonzott vágyakozás című kötetet, mely két szürrealista színdarabot tartalmaz. Érdekessége, hogy írójuk ugyancsak Pablo Picasso. A reprodukción Fran(oise Güot arcképe látható. amikor az ember évezredek alatt kialakult belső formája elbizonytalanodott vagy elveszett, azt Rilke Duinói elégiáiban elmondja;^- tartja Zirkuli Péter, a sorozat szerkesztője. S való igaz. Egy egész élet, egy emberi sors, vagy még inkább egy emberöltő gyötrelmei, kin- jai és fájdalmai sűrűsödnek a sorokban. Kevesen tudják- Picassóról, hogy nemcsak a képzőművészetekben, hanem a szürrealista színdarabok írásában is zseniális volt. A telibe viszonzott vágyakozás című nemrégiben megjelent kötet két színművet: A Négy kislány című darabot, valamint a kötet címéül is szolgáló hat felvonásos „abszord dramolettet” foglalja magában. Ez utóbbiról már a szereplők felsorolása is sokat árul el: Nagylábujj, Tyúkszem, Tortácska, Unokahúg, Bütyök, Két kis kutyus, A csend, Sovány szorongás, Kövér szorongás, Függönyök. S hogy a harmónia teljes legyen, illusztrációként tizenegy Picasso-grafika gazdagítja a kötetet. A káprázatos humorérzékről, szédületes nyelvi játékosságról árulkodó két darab töretlenségét, stílusbeli és nyelvi egységét nagyban köszönheti Tamkó Sirató Károly és Teliér Gyula fordításának. Tucatnál is több könyv foglalkozik már történelmünk jeles korszakával, a reneszánsszal, illetve annak képviselőivel. Gondolhatnánk: nem lehet erről már újat mondani. S hogy mégis,, azt fényesen bizonyítja Eugenio Garin Reneszánsz és műveltség című könyve. S a szó jelentéséhez hűen valódi újjászületésnek lehetünk tanúi: Káprázatosán szép reprodukci• A XII. századból való Admonti kódexben fennmaradt kéziratot jeleníti meg Szent István törvényeinek az a hasonmás kiadása, mely a Helikon Kiadó gondozásában jelent meg. ók — tizenhat színes és harminchat feketefehér kép — gazdagítják a már önmagában is teljes tanulmányt. A szerző irigylésre méltó rugalmassággal ötvözi a mélyenszántó „szakmaiságot” az olvashatósággal. Figyelmébe ajánlom e könyvet mindazoknak, akik a reneszánszról tudni, vagy többet tudni szeretnének. G. Tóth Tímea sak egy kis öreg csónak verődött a parthoz, korhadó deszkákkal, málló festékkel az oldalán, a bordáinál beszivárgott a víz, a Duna vize. Már jórészt megtöltötte belül, a felső széle alig tizenöt centire látszott ki, de időnként azon is átcsaptak a szélkorbácsolta hullámok. A Duna csendesen folydogált, mintha évszázadok terhét hordozná a vállán nagy nyugalommal, bölcsességgel, s mit se törődve a parton zajló élettel, viharokkal. A két oldalán morajló ágyúdörgéssel, a medrébe zuhanó vasakkal, hídroncsokkal, s eltévedt puskagolyókkal. A csónakkal sem törődött, pedig az ifjúkora óta hűséges volt hozzá, s öregségére sem vált meg a kis öböltől, ahova megtért esztendőről esztendőre a halászat utolján. A gazdája egy vastag cölöphöz kötözte ilyenkor, s rá se nézett tavaszig. Ott kotyogott egy lehajló fűzfa árnyékában, senkitől sem zavartatva. Csak amikor jegesedni kezdett a víz, lökték ki a partra, s ha olvadt, visszahúzták megint, nehogy kiszáradjon. Tavasz- szál megjavítgatták, befoltozták, s bírta ameddig bírta. Eddig még sohasem hagyta cserben a nagy bajuszú halászt, aki a partoldalban lakott egy szalmatetejű házikóban. A csónak ott pihent most is, nem háborgatták a földi viharok. A közeli híd odalátszott, amikor tiszta volt az idő. A hídon, amíg állt épségben, sokan jártak, most azonban vízbe lógott a szétroncsolt tömeg, csonkán, megté- petten meredtek égnek a vasvázai. Néni ballaghatott át ember és állat a túloldalra, s onnét sem indulhatott senki errefelé. A vízen azonban néha nekilódult valami kétéltű jármű és páncélkocsi, nagyokat,csobbanva, dübörögve, sarat kavarva mászott le a partról. Tömzsi kereszt virított az oldalukon, s ágyúcső, géppuskacső meredt a tetejükön előre. Olykor átjutottak az innensőről a túlsó partra, de legtöbbször elakadtak a folyó közepén, visszafordultak vagy nagy hörgésF. TÓTH PÁL Mire megvirrad sei, szörcsögéssel elmerültek, temetőjük lett az öreg Duna. Esteledett. Fényeket szórt a,magasba a túlsó oldal, néha olyan volt az. ég, mintha tűzijáték lobbanna rajta szanaszét. Tüzet csiholt ideát a kunyhó lakója, Szegő Mihály bácsi is, a halász. Ilyenkor már nem szúrt szemet a lassan bodrozódó füstcsík senkinek. Néha az volt a gyanúja, tán tudják is odaát, hogy ember él itt a partoldalon, mert nem lőttek ide még véletlenül sem. Csendes volt körülötte minden. Egyedül él, más lélek nincs a közelben. Megfőzi az egész napi ételt, aztán csak pihenget, hálókat foltoz, és csitít-1 ja a borzas Fürge kutyát, nehogy idecsaljon a hangjával valami csellengő németet vagy magyar tábori csendőrt. Mert felforgatnak mindent, folyton szökevényt meg kémeket keresnek, mintha azokat csak úgy teremné a Du- na-part. Eléd a tűz a katlanban, s bugyborékol a sűrű lé a bográcsban. Kását főz az öreg, mert hiába halász, halat már nem evett hónapok óta. Különben sem kívánja, de amióta ez a fránya német megült itt a Duna vonalában, rá sem bírna nézni a halételre. A víz ilyenkor olyan, mint egy nagy temető, ki óhajtaná a folyamból származó eledelt... Krumplin, babon, köleskásán éldegél, s meg nem unja. Csak ez kitartson, amíg fordul valamerre a világ. Hiszen majdcsak fordul, azt mutatják a jelek is, a fényjelek. A torkolattüzeket nézi, számlálgatja, figyeli a vonulásukat, ismeri ezeket még az első háborúból, a galíciai frontról. Igaz, hogy a mostanihoz hasonló hatalmas tűzijátékokat akkoriban még sehol sem láthatott a baka, akit lövészárokharcra és szuronyrohamra neveltek. Közelednek és oldalt is vonulnak a fények, s egyszer csak átjönnek ezen a nagy vízen is valahogy, ha már a többi folyó megy hegy nem volt nekik akadály. Szívesen is megmutatná nekik a gázlót, á sekélyest, ha átmerészkedne hozzájuk. Az Ott lám Dunavecse,. amott meg Duna- egyháza, a templom tornya nappal idelátszik. A két folyó közén már szabad az élet, a Tiszán talán már halásznak.is, itt meg Földváron német az*úr. Közbül pedig a folyó, ez a csöndes, lomha nagy folyam, amely életet ad máskor, de most hullákat cipel. Valaki mintha járkálna a közelben, a Fürge vakkant, aztán lábdobogás, csoszogás hallatszik — Van ott valaki? — szól ki az éjszakába. Egy árnyék jelenik, meg az ajtóban. Katonaruhás ember kér bebocsátást. Egészen fiatal, a köpenye lötyög rajta, nem fogja le a derékszíj. Puska nincs nála, csak egy tarisznya a vállára vetve, mintha nem is a frontról jönne. Most, hogy a fénycsóvába ért, látszik, piros az arca, ki van hevül- ve, tán szaladt idáig. • — Mi szél hozta erre?7— kérdi az öreg, s a hangjában se gyanakvás, se félelem. Az idegen csöndes jó estét mormol, aztán kérdezés nélkül leül a sarokban lévő sámlira. Fáradt lehet nagyon, megviselt az arca. Tán kergették, az is lehet, hogy szökött valahonnan. Magyar katona, de a rangjelzése hiányzik. Nem tiszt, inkább csak tizedes vagy őrvezető. No, hadd fújja ki magát. Mihály bácsi szótlanul teszi a dolgát, kirakja a kenyeret az asztalra, kanalat, kést vész elő és bádogtányért, kettőt. Fakorongot rak középre, ráhelyezi a kisbográcsot. Az asztalhoz telepszik, szedi az ételt, kanalazza, kóstolgatja, fúvogatja. A fiú csak nézi, de nem szól, Az öreg kitalálja a gondolatait, éhes lehet. — Üljön közelebb! A katona húzódozik, nyugtalanul járíatja a szemét, s kifelé fülel idegesen. — Egyen csak, ne féljen, ide nem jön senki, messzire vagyunk az úttól. A fiú megnyugszik, a lócára ül, szed magának, s enni kezd. Tisztességgel, illendően, pedig tán falni szeretne. Hosszabb ideje úton lehet, sápadt, megviselt az arca. — Mióta van úton? -gr igyekszik szóra bírni az öreg. — Négy napja. — Messziről? — Pápáról, gyalog. Mindig csak éjszaka, nehogy... —- elhallgat, mintha töprengene, folytassa-e. Nézi az öreg arcát, aztán kimondja, amit gondol: — De már nem bírom tovább! — Itt elmaradhat, nem tarthat már soká. — Hogy magára is bajt hozzak? Szeretnék átjutni, ha lehet. ■— A vízen át, miképpen? ' Jr- Úszva, ha másképp nem lehet. Jó úszó voltam. Az én apám is halász, tiszai, nem félek a'víztől. — Hideg a víz, a görcs lehúzza az embert. — Szerencse dolga. — No, egyen, mert kihűl. Eszik a fiú, aztán ültében elbóbiskol. A halász megvackol neki, és nézi, milyen szépen kisimultak a vonásai alvás közben. Hadd pihenjen szegény. A katona korán ébred. Még nem is virrad, amikor lemegy a vízhez, ott csámborog, nézelődik, aztán futva jön fel. — A csónak! — Mi van a csónakkal?-1— Ugye jó még?— Ha megjavítják! A fiú elszontyolodik, nem sok biztatást érez hz öreg szavaiban. Hogyan is gondolhatott arra, hogy majd odaadja egy szóra a csónakot, hiszen ez a kenyérkeresője. Mihály bácsi is a ladikot nézegeti. Kintebb húzza, megbillenti, fenékkel felfelé fordítja, ügyes, értő ujjakkal végigtapogatja. Faggyút, szerszámot hoz, vékony forgáccsal tömíti a nyílásokat. — Ez csak kis időre elég, de azért kitart bizonyosán — ennyit mond, aztán nem is törqdik a csónakkal és a katonával. A nap csendesen Jelik el. A fiú csak hever, üldögél, nézelődik a partoldalon, ebédhez sem jön, hiába hívja, este a vacsoránál is csak turkálja az ételt. — Egyen mán, ki tudja mikorra ér haza! — s az öreg elibe tolja a bográcsot. A katona szeme rávillan, de nem szól, mintha félne elriasztani a titkos reménységet. A halász tempósan elmosogat, elrakja az edényeket, azután megszólal. — Nézzük, no! — és kilép az ajtón. A fiú utána. A csónak szépen surran a vízre. —Fogjad, öcsém!—szól rá Mihály bácsi a bámészkodóra, s evezőt nyom a kezébe. — Azt mondtad, halász fia vagy. Most a szélén felfelé megyünk, aztán a csurgassa! át. Ha szerencsénk van, átérünk, mielőtt... Felfelé néz, mintha fohászkodna, pedig csak arra les, amerről felkél a hold. Az öreg csónak alig csobbanva, halkan fordul szembe a parti füzesek közt bujkáló vízzel. A Fürge kutya párat vakkant utánuk, majd belenyugvással bújik az óljába. A kis halászkunyhó is meglapul az éjszaka sötétjében. Ha nem villognának távolban a vörös fényű torkolat tüzek, azt hihetné az ember, hogy béke van és alszik a világ.
