Petőfi Népe, 1988. november (43. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-21 / 277. szám

PETŐFI NÉPE i=wj.i=i-iiira Kétszázhetven éve született Ri­maszombaton és Debrecenben hunyt el Hatvani István (1718- 1786) matemati­kus, fizikus, ter­mészettudós, a felvilágosodás egyik hazai képvi­selője. Jókai Mór fantáziája „a magyar Fa­ust" melléknevet ragasztotta az egykori debreceni kollégium professzorára; diák mendemondák tréfából, tudatlan, babo­nás emberek pedig „csodát’ magyaráza­taként „az ördög cimborájának" keresz­telték el. Alakja körül valóságos monda­kör alakult ki, amely Arany Jánost, az egykori debreceni diákot róla szóló köl­temény megírására ihlette. A valóság persze sokkal prózaibb. A tehetséges fi­atal diák először itthon teológiát hallga­tott, majd — a kor szokásainak megfe­lelően — külföldi egyetemeken tanult tovább, s a filozófia doktora lett. Bázel­ben orvosdoktorrá avatták; itt matema­tikai előadásokat is hallgatott, Leyden- ben pedig kémiával és csillagászattal foglalkozott. Marasztalták, de ö haza- kivánkozott, s 1749-től a filozófia és a matematika professzora volt Debrecen­ben. Addig sohasem látott, sokak számára érthetetlen fizikai kísérletei, sokirányú tudományos érdeklődése és tehetsége tette őt különös, titokzatos alakká. Pe­dig „a magyar Faust" nem volt más, mint korszerű műveltségű, európai tájé- kozottságú tudós és nevelő, aki csaknem négy évtizeden át terjesztette a tudomá­nyos ismereteket. Emlék táblás bolgárkerék A források, az élő vizek jelentet­ték az emberiség történetének szin­te legújabb korszakáig a megmara­dás biztonságát. A városiasodás és az iparosodás rohamosan növelte a vízigényt, amit sík vidéken ásott kutakkal nem lehetett kielégíteni. Kecskemé­ten, Kiskunfélegyháza példájárafú- ratták az első artézi kutat a múlt század végén. A régi gőzmalom ud­varán négyszer kísérelték meg na­gyobb melységből a víz felhozata­lát, mind a négyszer eredménytele­nül. Mivel az egészségügyi érdekek is sürgették a jó — felszíni bomlás­termékektől mentes — vizet, a tele­pülés több pontján próbálták meg mély fúratú kút működtetését. (Az ezredévi ünnepség évében a hirös városban mindössze 31 ásott és 21 fúrt kút vizét minősítették emberi fogyasztásra alkalmasnak. Még ezekben is bogártöredékeket, növé­nyi anyagokat találtak.) A Kecskemét határában (első­sorban a mai Kadafalva, Ballószög, a Hunyadiváros térségében) letele­pülő es gazdálkodó bolgárkerté­szek hazájukból hozott szellemesen működő szerkezettel gondoskodtak művelt földjük rendszeres öntözé­séről. Az emberi találékonyság e szép példáiból napjainkra alig-alig maradt hazánkban. Egyikük meg­mentésére Juhász István volt városi főmérnök közreműködésével az Eszak-Bács-Kiskun Megyei Vízmű Vállalat vállalkozott. Egy hunyadi­városi víznyerő szerkezetet telepí­tettek át a szabadidőparkba. A ma is — vontató ló helyett motorral — működő bolgárkereket mint ér­tékes ipari műemléket, maradandó emlékkővel jelölte meg a Kecske­méti Városszépítő Egyesület, rész­ben abban a reményben, hogy más iparágak, szolgáltató vállalatok is hasonló áldozatkész figyelemmel óvják a szakmai érdekeltségükhöz tartozó ipartörténeti, agrárhistóriai jelentőségű gépeket, szerszámokat, épületeket, eszközöket. Erről is szólt rövid avató beszédében Leit- ner László, az egyesület elnöke. A szerkezet — mint Benkó Zoltán vállalati igazgató elmondta -L:nem csak múzeumi tárgy, nem csak lát­ványosság: az általa nyert vizet a szabadidőparkban hasznosítják időnként. jj. N. MŰSOR November 21-én, hétfőn KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Délelőtt 10 órakor: PINOKKIÓ. A Ciró- ka Bábszínház előadása. Előzetes: november 22-én, kedden és 23- án, szerdán este 7 órakor: A CIRKUSZ­HERCEGNŐ, bérletszünet. 24-én, csütörtö­kön este 7 órakor: A CIRKUSZHERCEG­NŐ. Apáczai-Csere János-bérlet. 25-én, pén­teken este 7 órakor és 26-án, szombaton dél­után 3 órakor: A CIRKUSZHERCEGNŐ, bérletszünet, este 7 órakor: A CIRKUSZ­HERCEGNŐ. Berky Lili-bérlet, 27-én, va­sárnap este 7 órakor: A CIRKUSZHER­CEGNŐ, bérletszünet. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ November 22-én, kedden, 23-án, szerdán, 24-én, csütörtökön este 7 órakor: SZÖR­NYETEG. Bérletszünet. 25-én, pénteken es­te 7 órakor IkRIK!" (AZ ÖBÖL). Bérlet­szünet. 26-án, szombaton délelőtt 10 órakor: BRÉMAI MUZSIKUSOK. A Ciróka Báb­színház előadása. 26-án, szombaton este 7 órakor: SZÖRNYETEG. Bérletszünet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 19 órakor: II. ELVIS EMLÉKLEMEZ. Komár László koncertje. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: AZ ISTENEK FEGYVERE. Sz., hongkongi film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: SÁRGA HAJ ÉS ARANY ERŐD. Sz., mb., amerikai—spanyol' film. 14 éven felülieknek. Otthon mozi: délelőtt 10 órakor AZ ISTE­NEK FEGYVERE. Sz., hongkongi film. Fél 6 órakor: AZ EZEREGYÉJSZAKA VIRÁ­GA. Sz., olasz film. 18 éven felülieknek. Fél 8 órakor: ART KINO. A LOVAKAT LE­LÖVIK, UGYE? Sz., amerikai film, 14 éven felülieknek. Stndiómozi: 8 órakor: EPER ÉS VÉR. Sz., amerikai film. 14 éven felülieknek. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: HÁLÓSZOBAABLAK. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. Stódiómozi: 5 és 7 órakor: A LEGSZEBB ÉJSZAKA. Sz., mb., spanyol film. BÁCSALMÁS Árpád mozi: 5 és 7 órakor: A BOLYGÓ NEVE: HALÁL. Sz., mb., amerikai film. 16 1 éven felülieknek. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: A KIS SZEMTANÚ. Sz., amerikai film. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: 6 órakor: FILMKLUB.' AZ ÁLMOK FELE. Sz., spanyol film. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: FALUDY GYÖRGY, A KÖLTŐ. Magyar dokumen­tumfilm. Stndiómozi: 5 és 7 órakor: MADÁRKA. Sz., amerikai film. 16 éven felülieknek. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 4 és 6 órakor: LÉGY BÁTOR ÉS ERŐS! Sz., mb., kanadai film. 16 éven felülieknek. 8 órakor: FELNŐTT-FILM­KLUB. Stndiómozi: 6 és 8 órakor: KÁRHOZAT. Magyar film. 16 éven felülieknek. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 és 8 órakor: SZÉPLEÁ­NYOK. Sz., magyar dokumentumfilm. 14 éven felülieknek. 6 órakor: FELNŐTT­FILMKLUB. Helyőrségi klub: 6 órakor: A KOMISZ­SZÁR., Szovjet film. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 5 és 7 órakor: TUTI DOLOG. Sz., mb., ameri­kai film. KRESZ a mozgás- korlátozottaknak A mozgáskorlátozottak bajai csoport­ja előadást rendez jogosítvánnyal rendel' kező tagjai részére. A csoport klubhelyi­ségében ma 15 órai kezdettel A módosí­tott KRESZ címmel Englert József, az Autóközlekedési Tanintézet igazgatója tart előadást. Az érdeklődőket szeretet­tel váija a csoport vezetősége. Tudományos konferencia a Párttörténeti Intézetben Az MSZMP KB Párttörténeti Intézete fennállásának 40. évfordulója alkalmá­ból tudományos konferenciát rendez november 24-en, csütörtökön. A tanácskozáson főként fiatal törté­nészek számolnak be kutatási eredmé­nyeikről, egyúttal felelevenítve az inté­zet négy évtizedes múltját. Az előadá­sok szeles tematikát ölelnek fel: szó lesz a korai magyar munkásmozgalom kér­déseiről, a délkelet-európai konföderá­ciós tervekről, s többen vállalkoznak az ötvenes évek egy-egy történeti, poli­tikai problémakörének elemzésére. Re­ferátum foglalkozik a Petőfi Kör tevé­kenységével, valamint az 1956 utáni újrakezdéssel. A tudományos konferenciához a Párttörténeti Intézet munkáját bemu­tató kiállítás kapcsolódik, amely á ta­nácskozás-napján nyílik meg. (MTI) Megyénk az országos sajtóban Ország-Világ, 1988.46. szám: Dobos Ignácné: Egy esztendőn át. (A jános­halmi olvaso köszönő sorai a kiskun- halasi Semmelweis kórháznak.) Pajtás, Í988. 31. szám: Faragó György: Hol a mérce? (Beszélgetés Taj- ti Erzsébettel, a tiszakécskei osztályo­zási botrányról.) Magyar Hírek, 1988. 21. szám: Gu- lay István: Lesz-e borbéke a borháború után? (A kiskőrösi bortermelők ügyé- ről.) ES Árokszállási Éva: Pirosló arany. (A Kalocsa környéki paprika- termesztésről.) Erdőgazdaság és Faipar, 1988. 8—9. szám: G. F.: Az I. Magyar erdészeti táj- futóverseny. (A soproni versenyen Spiegel János, a kecskeméti erdőfelü- gyeloségtől első helyen végzett.)—Ma- das László: Lenné-érem Ván László­nak. (A kitüntetést a Duna—Tisza kö­zének fásításáért vehette át.) — Akác­hírek. (Az ÉRTI Duna—Tisza Közi Kí­sérleti Állomásán rendezett ülésről.) Édes Anyanyelvűnk, 1988. 3. szám: Holczer József: Pasztemak és társai. (A kecskeméti tanár írása a Helyesírás! ro­vatban.) Új Tükör, 1988. 46. szám: Boros Gé­za: Vaskor. (Fuszenécker Ferenc fotó­művésszel készült beszélgetésben a Bács-Kiskun Megyei Tanács tervét is említik, egy idős embereket bemutató könyv kapcsán.) — Kelényi István: Bartos Endre plakettjei. Szakszervezeti Művelődési Ház, Baja. (A bajai szüle­tésű művész kiállításáról.) Film, Színház, Muzsika, 1988. 46. szám: Potoczky Júlia: Válogatott jele­nések. Felföldi Anikó. (A színésznő Kecskeméten kezdte pályáját.) HÍREK # NAPTAR 1988. november 21., hétfő Névnap: Olivér Napkelte: 6 óra 58 perc Napnyugta: 16 óra 03 perc Holdkelte: 14 óra 23 perc Holdnyugta: 4 óra 08 perc IDŐJÁRÁS Előrejelzés ma estig: napközben már országszerte várható havazás. A délke­leti, keleti szél a hajnali óráktól meg­élénkül, ^ napközben a Dunántúlon északnyugatira fordul, megerősödik, néhol viharossá fokozódik. Késő dél­után, estefelé nyugaton már hófúvás várható. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 0 és mínusz 3 fok között ala­kul. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszer­vatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: November 19-én Kecskeméten a középhö- mérséklet 3,1 (az 50 éves átlag 4,1), a legma­gasabb hőmérséklet 9,2 fok volt. Á napos órák száma 2,7 volt, csapadék nyomokban, zápor­esőből. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 5,1,13 órakor 1,9 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 5,1 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1015,0 millibar — süllyedő — volt. November 19-én Baján a középhőmérséklet 2,5 (az 50 éves átlag 4,8), a legmagasabb hőmérséklet 9,1 fok volt. A nap 3,1 órán ke­resztül sütött. A csapadék mennyisége 0,3 mm volt. Tegnap reggel 8 órakor mínusz 5,6, 13 órakor 3,2 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 5,6 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1014,1 millibar — süllyedő — volt. KECSKEMÉTI VÁROSI TELEVÍZIÓ Este 7 órakor: Beszámoló a.kecs- keméti városházán tartott tanács­ülésről, egy várospolitikai fórumról és egy demokrata fórumról, a gö­rögországi Kodály Társaság meg­alakulásáról, sportcsarnokavatás­ról, az Utasellátó Vállalat gasztro­nómiai bemutatójáról, az Erzsébet- napi könyvvásárról. A sportössze­foglaló után az OTP tombolapará­déját közvetítik. — A NYÍRSÉG NÉPMŰVÉSZE­TE címmel dr. Dám László, a nyírbáto­ri múzeum igazgatója tart előadást ma este hat órakor a kalocsai Viski Károly Múzeumban. HÉTFŐTŐL HÉTFŐIG Olcsóbban vásárolhatunk A Szigma Kereskedelmi Vállalat kecskeméti műszaki áruházában (Rá­kóczi út 4.) a Mecsek fekete-fehér televí­ziót 9500 forint helyett 8 ezer forintért, a VEF—206-os táskarádiót 1110 forint helyett 800 forintért; az MK 29-es ka­zettás magnót 3170 forint helyett 2600 forintért; az ETZ 250-es Standard mo­torkerékpárt 31 ezer forint helyett 26 ezer forintért; a Duna táskarádiót 1470 forint helyett 645 forintért kínálják. Az Alföld Kereskedelmi Áruházban az ETZ—125-ös, 150-esés 250 köbcen­tis motorkerékpárokat 5 ezer forint en­gedménnyel; a 2 méter széles, színhibás PVC-padlószőnyeget 470 forint helyett 292 forintért; a női irhadzsekit 23 ezer 500 forint helyett 19 ezer 900 forintért kínálják. A Bácska Kereskedelmi Vállalat Szi­várvány Kisáruházában gyapjú kabát­szövetet és férfiöltöny-szövetet 30 szá­zalékos _ árengedménnyel kínálnak. Reklámáron 120 centiméter széles frot­tíranyagot 75 forintért. Régiért — lírái akció keretében öl­tönycserét kínainak: a régi öltönyt az új vásárlása esetén 400 forintért beszá­mítják. Á Petőfi Sándor utcai Olcsó áruk boltjában ismét kínálnak damasztot ki­lós áron. A Kecskeméti Háziipari Kisszövetke­zet boltjában (Kecskemét, Ótemető u. 2.) női és férfi bőrkesztyűket reklám­áron kínálnak. A Bácskaker kalocsai Duna Áruhá­zában 30 százalékos engedménnyel fo­nalvásárt tartanak. Baján a diszkont üzletben (Dózsa György u. 113.) tart a maradék szőnye­gek vására 30 százalékosengedménnyel. (Valamennyi árura vonatkozik: amíg a készlet tart!) x DÍSZÍTŐMŰVÉSZETI KIÁL­LÍTÁS. A kiskunfélegyházi ^díszítőmű­vész kör, melynek vezetője Ágó József- né — válogatott kézimunkáiból ren­deztek kiállítást Városföldön, a klub­könyvtárban. A lányok-asszonyok mí­ves munkáit ma 18 órától december 10-éig láthatják az érdeklődők. A meg­nyitón a félegyházi Lenin Tsz hépdal- köre és citerazenekara ad műsort. IGAZSÁG Az ügyvéd táviratot küld védencének: „Az igazság győzött!” Három óra múlva megkapja a választ: „Azonnal nyújtsa be a fellebbezést!" Kiskunhalason Szodin Dezső Alsóöreg­szőlők 168/A alatti portáján a műt héten ,— eddig ismeretlen okból — kigyulladt a sertésól. A fiaztató teljesen leégett. Tizen­két száz kilogrammos sertés és húsz egy­hetes malac pusztult el, s a tfiz martaléká­vá vált 100 mázsa tűzifa és 500 bála szalma is. A lángokat a kiskunhalasi, kalocsai, kiskunfélegyházi, bajai és a' kecskeméti tűzoltók fékezték meg, mintegy félmilliós értéket mentettek meg, de a gazda kára így is mintegy 100 ezer forintra tehető. Baromfiól gyulladt ki a napokban Kecskeméten Bodor Pálné, Máriahegy 353. szám alatti udvarában, felelőtlenül eldobott égő TŰZRIADÓK Lángoló sertés- és baromból HOLNAPI- LAPSZÁMUNKBÓL Fuldoklik-e a felsőoktatás? a címe annak az interjúnak, melyet a bajai tanítóképző főiskola főigazgatójával készített munkatársunk. Űgyanitt írunk a galántai Kodály kórusról, s folytatjuk A magyar film társadalomképe című sorozatot. Az ötödik oldalon bemutatunk egy kecskeméti kisszövetkezetet, gmely eredményesen zárja az évet. Cikket közlünk a tervszerűbb takarmánygazdálkodásról, valamint a bővülő paksi atomerőműről. — PAPÍRBÓL HAJTOGATVA. Buda­pesten, a Gutenberg Művelődési Otthonban november 22-étől december 31 -éig látható az a kiállítás, amely a Szórakaténusz Játékmú­zeum Kricskovics Zsuzsanna vezette origami körének változatos papírhajtogatásaiból ké­szült. A bemutató ideje alatt több alkalom­mal tartanak foglalkozásokat a kör kecske­méti és levelező klubtagjai. — SZERKESZTŐSÉGI ÜGYELET: hét­főtől péntekig naponta 9 és 17 óra között, vasárnap 10-től 18 óráig. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítások, információk, észrevételek közölhetők a kecskeméti 27-611-es telefon­számon, valamint a 26-216-os telexszámon. Olvasóink hívásait várja e heti .ügyeletes ri­porterünk: Bencze Andrea. cigarettától. A tüzet a kecskeméti állami tűzoltók oltották el. A kár szerencsére csak néhány ezer forint. Apostagon lakástűz volt november 17-én. Keszthelyi Ferenc Gyóni utca 36. szám alatti otthonának fürdőszobájában kaptak lángra a berendezések, ajtók, ablakok. A kár 20 ezer forint. Az ismeretlen okból keletkezett tűzet a lakók oltották eL r — A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Harmincéves a Duna fotóklub • Megnyílt a Duna fotóklub harmincéves jubileumi kiállítása Baján. A nagymúltú klub régi és új tagjainak alkotásai november 23-áig tekinthetők meg a József Attila Művelődési Központ kiállítási termében. (Gál Zoltán felvétele) Halálos baleset Jakabszállás külterületén, az 54-es számú főúton szombaton 9.05 órakor egy szovjet katonai tehergépkocsi mű­szaki hiba ifiiatt áttért az úttest menet­irány szerinti bal oldalára, ajiol össze­ütközött egy, vele szemben szabályo­san közlekedő személygépkocsival, SZONDA Az utóbbi időben Bács-Kiskun megyében az alábbi személyeket vonták felelősségre it­tas vezetés miatt. (Zárójelben közöljük a ki­szabott büntetést és a járművezetéstől való eltiltás időtartamát.) VÉTSÉGÉRT: Varjas Sándor Baja, Mé­szöly u. 16. (Tízszázalékos bércsökkentés 6 hónap, 2 év), Polyvás József Némesnádud- var, Rémi u. 19. (4800 forint, 1 év 10 hónap), Pálfi Nándor Madaras, I. István u. 74. (3500 forint, 1 év 6 hónap). SZABÁLYSÉRTÉSÉRT: Kovács Ferenc Kecskemét, Talfája köz 23. (5100 forint, 6 hónap), Duzmath György Kecskemét, Fé­szek u. 15/A (5000 forint, 6 hónap), Lenkei László Kecskemét, Szarkás 472. (5000 forint, amelyet Szénási László 44 éves előadó, soltvadkerti lakos vezetett. A baleset következtében Szénási László és két utasa, Kazinczi János 73 éves nyugdí­jas, valamint felesége, Kazinczi János- né 66 éves nyugdíjas, gödöllői lakosok a helyszínen meghaltak. A baleset kö­rülményeit szakértők bevonásával vizs­gálja a rendőrség. 6 hónap), Katz Sándor Jakabszállás, Ady E. u. 3. (6000 forint, 7 hónap), Kissebestyén László Tiszakécske, Fürst S. u. 5. (5000 fo­rint, kerékpáros), Gyöngyösi Alajos Kecske­mét, Árpád krt. 21-(1500 forint, kerékpá­ros), Rigó Ferenc Ágasegyháza, Rákóczi u. 62. (3000 forint, kerékpáros), Beszedics Já­nos Kunszentmiklós, Móricz Zs. u. 4. (8000 forint, 10 hónap), Horváth Sándor Kecske­mét, István kir. krt. 7. (5000 forint, lovas fogat), Fakan András Kecskemét, Március 15. u. 102. (5000 forint, 6 hónap), Bállá Kál­mán Kecskemét, Galamb u. 3. (5100 forint, 6 hónap). Az elmúlt heti listán Répási Tamás Újtelek, Fő u. 93. szám alatti lakos tévesen került az ittas járművezetés vétsége miatt felelősségré vontak közé, őt ugyanis halálos közlekedési baleset okozása miatt ítélte el a bíróság. Dél-alföldi Magazin „Egy tucat év egy tucat képben” — ez a címe a szegedi stúdió Dél-alföldi Magazinjá­nak, amely ma este 8 órakor kezdődik a kettes programon. Rendhagyó lesz ez a műsor, hi­szen születésnapot ünnepel: a szegedi stúdió tizenkettedik születésnapját. A műsor vendé­gei egykori riportalanyok, érdekes emberek a 'dél-alföldi megyékből. Lesz fórum is. Akik a nézők kérdéseire válaszolnak: dr. Gajdöcsi István, az Elnöki Tanács tagja, a Bács-Kiskun Megyei Tanács elnöke, Szabó István, az MSZMP KB tagja, a Szolnok megyei pártbizottság első titkára, dr. Karácsonyi Sándor professzor, szegedi or­szággyűlési képviselő, Szikszai Ferenc, a Ha­zafias Népfront Országos Tanácsának tagja, a HNF Békés megyei titkára. A kérdéseket 15 órától várják a 62/12-715- ös telefonon. Lesz vetélkedő is, fődíj egy tele­víziókészülék. A műsor házigazdái Endrei Ju­dit és Király Zoltán, felelős szerkesztője Gei- lérfy László. —KÖZÉPFOKÚ NÉPMŰVELŐI tanfo­lyamot indít a Bács-Kiskun Megyei Tanács és az Erdei Ferenc Művelődési Központ, érettségivel rendelkező népművelők számá­ra. Elsősorban művelődési házakban dolgo­zók jelentkezhetnek november 25-éig, de ér­deklődhetnek üzemi, iskolai népművelők is. A kétéves tanfolyam középfokú képesítést ad, tandíjköteles, félévenkénti vizsgakötele­zettséggel. Részletes információ az Erdei Fe­renc Művelődési Központban váija az ér­deklődőket. — KARÁCSONYI GYERMEKPALYA- ZAT. A kecskeméti Szalvay Mihály Úttörő- és Ifjúsági Otthoq pályázatot hirdet rajzolni szerető gyerekeknek. Áz ötfordulós pályázat megoldásait december 7-éig kell eljuttatni az Úttörőházba. Az első feladat: rajzoljátok le, hogyan ünneplitek otthon a karácsonyt és írjatok le, miben különbözik a régmúlt és a ma ünneplése. — RÉGÉSZETI LELETEK PÁKA­PUSZTÁRÓL címmel a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum, honismereti klubjában Kulcsár Valéria és Somogyvári Ágnes régé­szek tartanak előadást. A korábbi ásatások­ról szóló beszámoló ma 18 órakor hangzik majd el. — TITKÁRNŐI .KONFERENCIA. No­vember 28-áig még elfogadnak jelentkezése­ket a Bács-Kiskun megyei titkárnők első konferenciájára, melyet december 10-én, Kecskeméten, a Tudomány és Technika Há­zában rendeznek meg. Bővebb felvilágosítást a Kecskemét, 21-765-ös telefonszámon ad­nak. — LOVAK. Kiskunfélegyházán a Szak­maközi Művelődési Házban Lovak cimmel nyílik fotókiállítás ma délután t6 órakor, a kecskeméti Táncsics Mihály Művelődési! Központ fotó szakkörének alkotásaiból. A kiállítást november 27-éig tekinthetik meg az érdeklődők. — KATA-BULI»A kecskeméti Szalvay. Mihály Úttörő- és Ifjúsági Otthonban november 25-én, pénteken 19-től 24 órá­ig K^ta-bulit tartanak, vetélkedővel, tombolával, műsorral. Áz eseményen a Katák ingyen vehetnek részt. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szerkesztőség és kiadóhivatal cime: Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A 6001 Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Terjeszti a Magyar Posta Felelős kiadó: Preiszingér András igazgató ^Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Előfizetési díj: egy nőnapra: 43, L Ft, Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató negyedévre; 129, Ft, Telefon: 28-777 egy évre: 516,— Ft. 1988. XI. 21-én, megrendelés sorszáma: 830010 HU ISSN 0133-235x

Next

/
Thumbnails
Contents