Petőfi Népe, 1988. október (43. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-14 / 246. szám
1988. október 14. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT • SPORT • SPORT Utánpótlás-nevelésből jeles Kalocsán tanácskoztak a sportszakemberek Bács-Kiskun megye sportszakigazgatási szerveinek vezetői és munkatársai tegnap Kalocsán tartottak tanácskozást. A két napirend közül elsőként Kalocsa és vonzáskörzete sportéletéről hangzott el tájékoztatás. Halasy Gábor, a városi művelődési, ifjúsági és sportszakosztály vezetője egyebek között elmondta, hogy Kalocsa sportja — főleg az utánpótlás-nevelés területén — jelentősen fejlődött az utóbbi időszakban. Bár a körzetre még a labdarú- gó-centrikusság a jellemző, a legnépszerűbb sportág dicséretes követelménye a rendszeres utánpótlás-nevelés. Felnőtt csapat csak úgy működhet, ha serdülőket, ifjúságiakat is foglalkoztatnak a szakosztályok. A hagyományos utánpótlás-nevelés a jellemző a többi -r- asztalitenisz, birkózás, evezés, torna, röplabda, kosárlabda, kézilabda, sakk sportágakban is. Ezekben többnyire torna jellegű, alkalmi vetélkedők segítik ,a fiatalok kibontakozását, a fedett uszoda üzembe helyezése óta pedig az úszósport iránt is megnőtt az érdeklődés. A fiatalok sportolás iránti igényét jelzi-az is, hogy a diáksportkörök keretében egyre többen keresik és találják meg a mozgási lehetőségeket. Ehhez hozzájárul a kínálat is. Szép hagyománya van már például a Piros Arany, a Fehér Huszár elnevezésű sakkversenyeknek, amelyek országos viszonylatban is elismertek. Nem kevésbé ismertek a birkózó-, labdarugó-, asztalitenisz-emlékversenyek is. A tanácskozáson az örömök mellett a gondokról is szó esett. Szalóki István, a városi tanács elnöke megoldásra váró feladatként vetette fel például,' hogy még vannak ütközőpontok a sportegyesületek és a diáksportkörök együttműködésében, a létesítmény- helyzet javításában is vannak feladataik. Az a cél, hogy ne rivalizálás, hanem összefogás alakuljon ki a klubok és a diáksportkörök között. ■ A napirend összefoglalójaként Fekete László, a megyei sportosztály vezetője elmondta, hogy Kalocsán és vonzáskörzetében — a továbbfejlődésből adódó problémák ellenére is -—, jelentős fejlődésről lehet számot adni. Sok jó kezdeményezés jellemzi a terület munkáját, amely alapja lehet a további tevékenységnek. A diáksport megyei helyzetéről és további tennivalóiról Czagány Károly, a megyei ifjúsági és sportosztály csoportvezetője számolt be. Elmondta, hogy megyénkben tovább javultak a diáksport személyi és tárgyi feltételei. A 209 általános iskola közül 160-nak van fedett létesítménye, ebből 69 a tornaterem, a többi pedig tornaszoba, illetve bérelt, alkalmi létesitmény. Negyvenkilenc általános iskolában nincs tornaterem, tornaszoba. Ennél jóval kedvezőbb a helyzet a középiskolákban, mind a 43 középfokú tanintézetnek van fedett létesítménye. Hasonló a helyzet a szakos ellátottság szempontjából is. Míg a középiskolákban mindenütt testnevelők irányítják a foglalkozásokat, addig az általánosban 70 százalékos a szakos ellátottság. A meghonosodott versenyrendszer — az országos döntőig felmenő diákolimpia és a megyei döntővel záruló alapfokú versenyek — több mint 13 ezer általános és csaknem 4 ezer közép- iskolás fiatalt mozgósítottak 1988-ban. Ez jó alapot biztosíthat arra, hogy a jövőben tovább gyarapodjon azok száma, akik — önként vagy tanári, szülői kezdeményezésre — mozognak, tesznek valamit az egészségükért. S ezzel az egyéni boldogulás mellett, fontos társadalmi célt is teljesítenek. Banczik István MEZEY: „Nem tudtunk igazán felkészülni, de hiszek a játékosokban Csütörtökön délelőtt az MLSZ-ben találkoztak a magyar labdarúgó-válogatott keret tagjai. A nemzeti tizenegy jövő szerdán 18 órakor Észak-Irország együttesével játssza első világbajnoki selejtező mérkőzését a Népstadionban. A 23 tagú keret nem volt teljes, a légiósok közül eddig csak Détári Lajos (Olympiakósz Pireusz) érkezett haza. A többi külföldön játszó a hét végén csatlakozik társaihoz,, illetve lesznek, akik csak a jövő. hétfőn utaznak Tatára. A gyülekező után a tanácsteremben rövid sajtóértekezletet tartottak. Elöljáróban Török Péter főtitkár bemutatta az MLSZ új sajtófőnökét, á Gyenes J. Andrást felváltó Hámori Tibort, a Foci című lap főszerkesztő-helyettesét. Mezey György, a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya hangoztatta: az északírek elleni selejtezőre nem tudtak úgy felkészülni, ahogyan tervezték. Igyekeztek mindent megtenni, és a tatai edzőtáborozás hátralévő napjai alatt is ez a törekvésük, de nem várhatják nyugodtan a bemutatkozó selejte- I zőt. A legfőbb gond az, hogy a magyar bajnokság küzdelmeinek színvonala n*m megfelelő. Ezek után Mezey csak abban hisz, hogy a meghívott labdarúgók a tudásuk legjavát adják, jelentős formajavulást mutatnak. Eszak-Iror- szág ellen azzal kell „főzni”, ami van, a kísérletezésnek, szélsőséges próbálkozásoknak nincs helye. Alakét ezúttal figyelembe vett, a múltban többé- kevésbé már bizonyítottak. A szövetségi kapitány kikelt az ellen, ahogy Vincze István olaszországi szerződését intézték a nyár folyamán. Pontosabban nem intézték, mert a rengeteg hercehurca a fiatal labdarúgó formájának rovására ment. — Vincze a hét végén a Napoli ellen játszik új klubjában, a Leccében — mondta. — Szerencsésebb lett volna, ha csak a vb-selejtezőt követően megy ki Olaszországba. Nem tudtuk kellőképpen felkészíteni őt, így egy várhatóan óriási iramú bajnoki mérkőzés jelent neki egy „edzést”, azután hazajön. Ilyen előzmények után nem tudom, milyen formában lehet szerdán a Népstadionban ... ? Mezey hozzáfűzte: szeretne1 valamennyi légiósával alaposan elbeszélgetni a tatai edzőtáborban, s csak utána — várhatóan a hét végén —jelöli ki kezdőcsapatát. A kapitány ezután átadta a szót Both Józsefnek^a válogatott egyik edzőjének, aki indokolta a válogatást. Minden egyes játékosról elmondta, miért hívták meg. Pintér Attiláról például megjegyezte: a ferencvárosi védő korábbi könnyelműsködései után a PMSC és a Rába ETO elleni bajnoki mérkőzéseken már iúgy játszott, ahogyan azt a válogatott szakvezetői elvárják tőle. Mészöly Géza helyzete nem irigylésre méltó, hiszen a nehéz napokat élő Vasasban játszik, nincs sok sikerélményben része, erénye, hogy kiválóan fog embert, és nagyszerűen fejel. E két tulajdonsága miatt az északírek ellen értékes játékos lenne. Hajszán Gyula végre felhagyott az öncélú cselezgetéssel. Rossz hír: Keller József boka- és az NB I-es góllistán éllovas Fodor Imre vállsérülése miatt nem utazhatott csütörtökön Tatára, míg Róth Antalt (Feyenoord) megműtötték. Arccsonttörése ellenére ígérte, hogy jövő hétfőn hazajön, noha játékára alig van remény. A válogatott keret szombaton 18 órakor az NB I. 2.’ helyezettjével, a Videotonnal játszik előkészületi mérkőzést Székesfehérvárott. * * * Az MTI munkatársa ezután Détári Lajost, az Olympiakósz Pireusz játékosát kérdezte: rendben van-e már a mű- tött térde? — Igen, a vártnál sokkal hamarabb gyógyultam meg — mondta. — A hét végi fordulóban idegenben nyertünk lű-ra. A görög sajtó úgy értékelte a játékomat, hogy stílust adtam a pireuszi együttesnek. Jólesett a kedvező vélemény. Szerdán fontos találkozón szerepel a magyar válogatott, a bemutatkozás igen fontos, főként az igen kritikus hazai közönség előtt. — Hiszek abban, hogy megtaláljuk a rohanós brit stilus hatékony ellenszerét. Annak idején, a Mexikót megelőző selejtezősorozat előtt is sokan féltették a válogatottat, mégis döntőbe vereked- tük magunkat. Ezúttal nehezebb a feladat? — Minden vb-selejtező csoportban olyan válogatottak szerepelnek, amelyek szeretnének ott lenni 1990-ben az olaszországi döntőben. Anglia, Ciprus vagy éppen a mi csoportunkban szereplő Málta is mindent megtesz ezért. Nincs könnyű csoport, nincs könnyű ellenfél. Nagyon szeretnénk nyerni a Népstadionban. Mezey György irányításával mi nyertünk már brit stílust követő válogatott ellen: Walest 3:0-ra legyőztük Cardiffban... BSK-VERESÉG BULGÁRIÁBAN □ Rövid tudósítást kaptunk a Bajai SK férfi kosárlabda-együttesének Koracs Kupa mérkőzéséről, amelyet sajnos 113—76 (52—47-es) különbséggel elvesztett Kovács József együttese á bolgár Levszki Szpartak Szófia ellen idegenben. A kék- sárgák kosarain Hosszú (18), Kovács (17), Veress (15), Rátvay (13), Gál (10) és Kiss L. (3) osztozott. Hét végi előzetes PÉNTEK KOSÁRLABDA NB Il-es férfimérkőzés: Szombathely —BSK II. 18.30-kor. SAKK Nemzetközi ifjúsági csapatmérkőzés: Dutép SC—Motor Leipzig Kecskemét, Dutép-sakkterem, 13.30-kor. SÚLYEMELÉS Területi minősítőverseny: Békéscsa- . ba, 10 órakor. TÖMEGSPORT Kerékpáros ügyességi verseny: Kiskunfélegyháza, 14.30-kor. Meghívásos tenisz párosverseny: Kiskunfélegyháza, 16.30-kor. SZOMBAT LABDARÚGÁS NB IlI-as mérkőzések: Pénzügyőr— Kecskeméti TE, Bp. Pasaréti út, 13 órakor. Jv.: Kérdő. H. Kun B. SE— Mezőkovácsháza, 13.30-kor. Jv.: Ja- kus. Megyei I. o. bajnokság: Kiskunfélegyházi TK—Kalocsai SE, 13.30-kor. Jv.: Németh I. NB-s ifj. bajnokság: KSC—Dorog, 13.30-kor. Jv.: Kazinczi. NB-s serdülőbajnokság: KSC—Dorog, 12 órakor. Jv.: Gyovai. Megyei n. o.: Északi csoport: Kezdés 13.30-kof. H. Gábor Á. SE—Kun- szentmiklós, H. Mezőfi SE—Akasztó. Körzeti bajnokság: Kecskeméti csoport. Kezdés-13.30-kor. Kunpeszér— Ball ószög, Fülöpháza—Tass, Városföld—Ágasegyháza, Ladánybene— Kunbaracs. Kiskunfélegyházi csoport. Szánk— .Szentkirály, 14 órakor. Megyei serdülőbajnokság: Kecskeméti csoport. Izsák—H. Radnóti SE, 10 órakor. KTE I—KSC II., 13.30-kor, Helvécia—KSC III., Lajosmizse— KTE II., 13.30-kor. Kalocsai csoport: Kezdés 14 órakor. Császártöltés—Kalocsa L, Mélykút— Kalocsa II., Miske—Fájsz, Hajós— Dusnok, Jánoshalma—Homokmégy. Kiskőrösi csoport: Kezdés 15 órakor. Soltvadkert—Kecel, Csengőd— Kiskőrös, Dunatetétlen—Imrehegy, Akasztó—Kunszentmiklós. ATLÉTIKA Bács-Kiskun megye 1988. évi nyűt veterán atlétikai bajnoksága: Kecskemét, Széktói stadion, 10.30-kor. A versenyen a 35. évet betöltött nők és a 40. évet betöltött férfiak indulhatnak. A versenyszámok: Férfiak 100, 400, 5000 m, távolugrás, súlylökés, diszkoszvetés. Nők 100, 400, 1500 m, távolugrás, súlylökés, diszkoszvetés. URKÓZÁS Úttörő „B” kötöttfogású verseny: Soltvadkert, 10 órakor. CSELGÁNCS II. o. országos bajnokság: Szeged, 10 órakor. Ifjúsági II. rangsorverseny: Szeged, 10 órakor. KÉZILABDA NB U-es férfimérkőzések: Kiskun- majsa—Tiszaföldvár, 15 órakor, Lajosmizse—Újkígyós, 17 órakor, Balassagyarmat—Dutép SC, 15 órakor. NB Il-es női mérkőzés: Szolnok-^ Lajosmizse, 14 órakor. Megyéi női bajnokság: Kezdés 15 órakor. KTE—Bácsalmás, Harkakö- töny—Kiskunmajsa. KOSÁRLABDA NB I-es férfimérkőzés az 1—10. helyért: Körmendi Dózsa FMTE—Kecskeméti SC, 17.30-kor. A KSC férficsapatának Körmenden csak halvány reménye lehet a sikerre. Ehhez a kulcsjátékosok komoly formajavulására lenne szükség. NB I-es női mérkőzés az 1—10. helyért: Kecskeméti SC—Tungsram SC, Kecskemét, városi sportcsarnok, 17 órakor. Az utóbbi időben nagy változásokat élt át a kecskeméti női csapat. A szakosztály vezetése újjáalakult, s a játékoskeretben is nagy volt a mozgás. Csávás Andrea a Bp. Spar- tacushoz igazolt át, Králik Judit pedig Miskolcra távozott Új játékos a kék-fehéreknél Till Aliz Szolnokról, valamint Némediné Király Judit és Szabóné Krimin Edit a Ganz- MÁVAG-tól, akik előzőleg már szerepeltek Kecskeméten. Újság még az együttesnél az, hogy Csorvá- siné Farkas Anna újra edzésbe állt ám tőle csak a tavaszi idényre remél igazán jó teljesítményt Tóth Viktor edző. A KSC tervei között a 7—10. helyek valamelyikének a megszerzése szerepei, ám a célok eléréséhez jobb teljesítményre lenne szükség, mint amilyet a csapat az első fordulóban Pécsett produkált NB Il-es női mérkőzés: KSC II.— Gyula, 15 órakor/Bajai Eötvös TK— Mezőberény, 11.30-kor. A minikosárlabda-mozgalom ünnepélyes megnyitója: Kecskemét, városi sportcsarnok, 16 órakor. NB Il-es férfimérkőzés: Bajai Eötvös TK—Szarvas, 15.30-kor. SPORTLÖVÉSZET A Honvédelmi Kupa lövészverseny országos döntője: Kecskemét MHSZ- lőtér, 14.30-kor ünnepélyes megnyitó. Légpuska 20 (övéses bajnokság. VÍZILABDA Országos serdülőbajnokság: KVSC —Bp. Spartacus, Kecskemét 17 órakor. ÖKÖLVÍVÁS Országos ifjúsági bajnokság: Miskolc, 16 órakor. TÖMEGSPORT A kecskeméti Hírős Tömegsport Egyesület futónapja. A táv 3 és 10 km. Találkozás a Hírős Tömegsport- pályán, 8.30-kor. Meghívásos páros teniszverseny: Kiskunfélegyháza, 9 órakor. Szigma lakótelepi futóverseny: Kiskunfélegyháza, Asztalos J. utca, 9 órától 8 korcsoportban. Háztömb körüli kerékpárverseny: Kiskunfélegyháza, 14 órakor. Darvas Kupa kispályás labdarúgótorna, 15 órakor. VASÁRNAP LABDARÚGÁS Hírverő mérkőzés: Akasztó—Duna- újvárosi -Kohász (NB I-es), Akasztó 14.30-kor. NB Q-es mérkőzések: Kecskeméti SC—Kazincbarcika, Kecskemét, Széktói stadion, 13.30-kor. Metripond— Bajai SK, Hódmezővásárhely, 13.30- kor. A nehezebb feladat nyilván a BSK-nak jutott hiszen a bajaiak játszanak idegenben és a listavezető ellen. A KSC helyzete sem könnyű, mert a Kazincbarcika sokszor okozott már kellemetlen meglepetést a kecskemétieknek, s bár a táblázaton a' 12. helyen áll, mindössze egy pont a KSC előnye vele szemben. NB m-as mérkőzések: kezdés 13.30- kor. Miske—Csongrád, Kiskőrös— SZVSE, Orosházi MTK—Soltvadkert. Megyei bajnokság: kezdés 13.30-kor. Izsák—Csengőd. Jv.: Csenki. Tisza- kécske—Helvécia. Jv:: Farkas. Imre- hegy—Lajosmizse. Jv.: Dömény. H. Radnóti SE—Fájsz. Jv.: Atyánszky. Bácsalmás—Jánoshalma. Jv.: Szent- györgyi. Mélykút—Kiskunhalasi AC. Jv.: Korim. Hajós—Harta. Jv.: Szabó J. A forduló érdekessége az Imrehegy—Lajosmizse rangadó lesz. A Lajosmizse éppen az elmúlt héten vette át a vezetést a táblázaton az Imrehegytöi, de csak jobb gólkülönbséggel előzi meg ellenfelét. I A hazai pályán játszó Imrehegy most visszaszerezheti a hosszú heteken át tartott helyét. Megyei II. o. Északi csoport: kezdés 13.30-kor. Kh. Spartacus—Hetényegy- háza, Tiszaalpár—Kerekegyháza, Szalkszentmárton—Orgovány, Lakitelek—Harkakötöny, Jakabszállás— GAMF. Déli csoport: kezdés 14 órakor. Bajai TSZ SK—Katymár, Vaskút—Dusnok, Nagybaracska—Gara, Sükösd— Tompa, Kelebia—Hercegszántó, Ér- sekcsanád—Kunbaja, Homokmégy— Szakmár, Bátya—Nemesnádudvar. Körzeti bajnokság: Kecskeméti csoport. Bocsa—Izsák II., 10 órakor. Bajai csoport: Bajai Kinizsi—Szerelnie, Szigeti-pálya, 10.30-kor. Bács- borsód—Dávod, Csávoly—Bátmonos- tor, Császártöltés—Bácsbokod mérkőzések, 14 órakor. Kalocsai csoport: Úszód—Dunave- cse, 10 órakor. Tajbdi—Dunaegyháza, 10.45-kor. Dunapataj—Érsekhalma, Foktő—Solt, Dunaszentbenedek— Öregcsertő, Dunatetétlen—Géderlak mérkőzések 13.45-kor. Kiskunfélegyházi csoport: kezdés 14 órakor. Kiskunmajsa—K. MÁV, Kunszállás—Nyárlőrinc, Csólyospálos ^-Jászszentlászló. Kiskunhalasi csoport: kezdés 15 órakor. Borota—Madaras, Kisszállás— Tataháza, Felsőszentiván—Rém, Kun- fehértó—Csikéria. BIRKÓZÁS Serdülő kötöttfogású verseny: Soltvadkert, 10 órakor. CSELGÁNCS Vasutas Kupa úttörő I—B—III. verseny: Miskolc, 9 órakor. Országos serdülő rangsorverseny: Kecskemét, 9 órakor. KÉZILABDA Megyei férfibajnokság: Kezdés 10.30-kor. Kecel—GAMF, Szánk—gB Tiszakécske, KAC—Kunszentmiklós, Kiskunfélegyháza—Soltvadkert, Gara —Bácsalmás, Szikra KFK—Bajai Kinizsi. KOSÁRLABDA NB I-es férfimérkőzés az 1—10. helyért: Bajai SK—Oroszlányi Bányász. Baja, dr. Posta Sándor sportcsarnok, 17.30-kor. A vendégek jól kezdtek a nemzetközi kupában, a KEK-ben idegenben szerezték meg a két pontot, míg a BSK a Koracs Kupában vereséggel rajtolt Az oroszlányiak jelenleg a mezőny egyetlen veretlenjei, így nehéz mérkőzés előtt állnak a bajaiak. NB U-es férfimérkőzés: Törley SE —Kecskeméti SC II., Bp., 16 óra. ÖKÖLVÍVÁS Ifjúsági országos bajnokság: Miskolc, 10 órakor. SPORTLÖVÉSZET A Honvédelmi Kupoa lövészverseny országos döntője: Kecskemét, MHSZ- lőtér. 8 órakor, légpuska 10 lövés, döntő. Kispuska 20 lövés. 10.30-kor, kispuska 10 lövés döntő, 12.30-kor eredményhirdetés. SAKK OB I-es csapatbajnokság: Bp. Honvéd—Dutép SC, Budapest, 10.órakor. A bajnokságban vezető Dutép SC az utolsó előtti fordulóban a nagy rivális Bp. Honvéd ellen mérkőzik. Ez a forduló lehet a bajnokság legizgalmasabb része, s eldőlhet a bajnoki cím sorsa. A Honvéd az esélyesebb, ám a kecskemétiek már eddig is sok meglepetést okoztak. '[■EKE NB II 1-as mérkőzés: K. MÁV—Makó. MAV-pálya, 9 órakor. TÖMEGSPORT A minikosárlabda ünnepélyes megnyitója: Kiskunfélegyháza, 9 órakor. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.55: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.00: Képújság 9.05: Tengerparti nyár. Spanyol tévéfilmsorozat VI11/2. rész 9.50: Abrahám gyermekei. Belga filmsorozat (ism.) 10.20: Delta. Tudományos híradó (ism.) _ 10.45: Mozgató. Tévétorna mozgáskorlátozottaknak 10.50: Képújság 17.00: Hírek 17.05: Négy nap tévéműsora 17.15—19.00: Péntek délután Kb. 17.15: Évgyűrűk Kb. 17.45: Téka. Közhasznú információk ;17.5é: Reklám / Kb. 18.00: Ablak 19.00: Reklám 19.05: Tévétorna 19.10: Esti mese (FF) 19.25: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Telefere. Vitrey Tamás műsora 21.15: Reklám 21.20: Panoráma. Világpolitikai magazin 22.05: Színházról néhány percben 22.25: Híradó 3. TV II. MŰSOR: 17.45: Képújság 17.50: Vijesti — Hírek szerbhorvát nyelven. A pécsi körzeti stúdió műsora 17.55: Szűts Bernét: A tücsök hegedűje 18.55: A pókok, a rovarvilág ragadozói. Finn ismeretterjesztő rövidfilm (ism.) 19.20: Pillanatkép a Hegyalja együttesről 20.00: Képújság 20.05: Milyenek a felnőttek? 20.30: Zámbó László portréja 21.10: Híradó 2. 21.25: Országok, emberek, életek. Boldogság mechanizmusa, örmény film 22.50: Képújság SKy CHANNEL 07.00: Jó reggelt. Skandináviai 08.00: DJ Kát gyermekműsora. 09.00: Dennis — vígjáték. 09.30: Rajzfilm. 10.00: A Nescafe 40-es brit poplistája. 11.00: Soul- zene. 12.00: A Coca-Cola 50-es európai poplistája.13.00: Égy másik világ. 14.00: Városi fények — a mozi kulisszatitkai. 14.30: Föld-dosszié. 15.00: Barrier Reef. 15.30: Skippy — kalandfilm. 16.00: Countdown — popzene Hollandiából. 17.00: DJ Kát gyermekműsora. 18.00: The Mon- kees — rajzfilm. 18.28: Hírek. 18.30: Je- annie-ról álmodom — vígjáték. 18.57: Időjárás-jelentés. 19.00: Roperék—vígjáték. 19.28: Hírek. 19.30: Óriások földje — sci-fi. 20.27: Időjárás-jelentés. 20.30: Canon-divat. 20.58: Hírek. 21.00: Szűz áldozat — USA játékfilm 1959. 22.13: Hírek. 22.15: Amerikai futball. 23.15: Countdown — popzene Hollandiából. 00.15: Popzene Kanadából. 00.57: Időjárásjelentés. ARTS CHANNEL: 01.00: Dzsessz.— Dizzie Gillespie, 02.00: Afrika kultúrája. 03.00: Én vagyok a blues—Willie Dixon. 03.50: A LANDSCAPE CHANNEL műsora. 06.50: Műsorzárás. MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 4.30:120 perc. 6.35:1. Goncsarov: A régi kor szolgái — tévéjáték. 8.05: A kenyér 7—8. rész. 10.30: Hírek. 13.30: Hírek. 13.45: Szibériában és a Távol-Keleten. 14.40: Gyerekek kérdéseire válaszolunk. 15.10: Hírek. 15.15: Tudomány: elmélet, kísérlet, gyakorlat. 15.45: az Ukrán tévé műsora. 16.45: Világhlradó. 17.05: KuzmU csev órái 5. adás. 17.20: Fekete tollú fehér madár c. film. 19.00: Híradó. 19.40: Az átalakítás reflektorfényében.. 19.50: Nép- számlálás. 20.10: Esti szórakoztató zenés műsor. 21.40: Egy s más a vidéki életről c. film. 23.10: Hírek. 23.15: J. Obrazcova koncertje. 23.50: Sz. Tanyejev kantétája. ÚJVIDÉKI TV: 16.45: Műsorismertetés — magyarul. 16.50: Tv-napló — magyarul. 17.05: Reklám. 17.10: Tv-napló. 17.30: Vajdaságon át. 18.00: Tv-magazin — szlovákul. 19.00: Ma:' tájékoztató blokk. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-nápló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Bűnügyi történetek — sorozatfilm. 20.50: Kerekasztal. 21.50: Tv-napló. 22.05: Műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20—8.50: Nemzeti park magyar módra <8.50: Népdalcsokor 9.40: Cseng-bong a nóta — I. rész. Az óvodások műsorát Forrai Katalin vezeti 10.05: Nagy mesterek — világhírű előadó- művészek 11.10: Magyar írás. A Rádió irodalmi hetilapja 12.45—13.00: Külpolitikai könyvespolc 13.00: Klasszikusok délidőben 14.10: Operafelvételek 15.00: Erről beszéltünk... A Magyar Rádió körzeti stúdiójának műsoraiból 15.30: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel 16.05: Budapesti Művészeti Hetek. Magyar színház a két világháború között. Előjáték Lear királyhoz 16.57: Rólunk van szó! 17.00—17.25: Vizsgálatok nyomában 17.25: Ipargazdák 17.30: Idősebbek hullámhosszán 19.15—20.15: Szemben a bíróval 20.15: Emlékek szárnyain. Sebestyén János műsora 21.15: Kilátó 22.00: Hírvilág 22.30: Keresztmetszet 23.00: Barangolás régi hanglemezek között PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Az izraelita felekezet negyedórája 8.20: Az idegen rokon. Részletek Künne- ke operettjéből 8.50: Külpolitikai figyelő 9.05—12.00: Napközben (Élő) 12.10: Huzella Péter énekel, a Wolf együttes játszik 12.25: Édes anyanyelvűnk 12.30: Népi muzsika 13.05: Pophullám 14.00—16.55: Péntektől péntekig Szombathelyről (Élő) 17.05: Kölyökrádió 17.30: Ötödik sebesség 18.33: Fiataloknak! 19.50: Egészségünkért! 20.00: Régi nóta. híres nóta 21.05: Valami történt. Joseph Heller regénye rádióra alkalmazva 21.21: Mike Oldfield összes felvétele XX/ 14. rész. Kislemezek 22.01: Emberi dolgok 23.10—0.14: Póttarisznya (Élő) BARTÓK RÁDIÓ: _______ 9 .08: Kamaramuzsika 10.00: Tippett-kórusok 10.07: Csak fiataloknak! 11.02: Vörösmarty Mihály. Szép Ilonka 11.10: Liliana Bárévá operaáriákat énekel 11.50: Francia muzsika 12.13: A Magyar Néphadsereg Központi Zenekarának hangversenye a Pesti Vigadóban 11/2. rész 13.05—14.05: Komolyzene 14.05: Herbert von Karajan vezényli a Berlini Filharmonikus Zenekart 15.12: Üj lemezeinkből 15.57: Verdi összes operája XXVIII/1. rész Közben: 17.10: Szentkuthy Miklós: Frivolitások és hitvallások 17.20: Az operaközvetítés folytatása 18.15: Zenekari muzsika 19.05: A szimfonikus zene folytatása 19.35—21.55: Ünnepi hangverseny a Nápolyi San Carlo Színház alapításának 250. évfordulója alkalmából 21.55—22.58: Szimfonikus zene Közben: Kb. 20.25: Elfelejtett költők — elfelejtett költemények Kb. 20.45: A hangverseny-közvetítés folytatása Kb. 21.40: Operarészletek 22.18: Szimfonikus-zene 22.58: Országok, tájak népzenéje